Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XV.
A rendezők.
Az »Arany kéz« bor- és sörcsarnok nagyon látogatott, de egyszersmind gyanús helyiség volt -ban.
Nagyon vegyes vendégek szoktak különben benne megfordulni, katonák : horvátok, szerbek, csehek, oláhok, olaszok, kik közül különösen a három előbbi mindig görbe szemmel nézett egy-egy magyar katonára, ha az ide betévedt.
Minek zavarja az ő mulatságukat.
A pincér horvát, a csapos cseh, hát a magyarnak mije van az »Arany kéz « -ben ?
Semmije.
Maga a főpincér német.
Egy kukkot sem tudott magyarul, nem is akar tudni.
De azért vendéglője csaknem mindig telve van.
Vannak itt a másik teremben iparosok, kézmunkások, kereskedősegédek, kisebb hivatalnokok !
Néha még egy-két egyetemi tanuló is betévedt ide.
Tehát eléggé vegyes társaság volt benne.
Épen nem valami arisztokratikus.
Az »Arany kéz« vendéglő tulajdonosa középtermetű őszbeborult férfiú volt, ki már a francia hadjáratban mint ifjú volontár (önkéntes) vett részt.
Egy vesztett ütközetben elfogatván, mint hadi fogoly három évig tartózkodott Párisban, ahonnan a béke megkötésekor sok csodálatos eszmével megtelve érkezett vissza hazájába.
Félegyházi Péter uram aztán itthonn azon eszméket kezdte terjeszteni, melyeket Párisban hallott, de megérteni nem tudott, mint veszedelmes elvű és gondolkodású egyén előbb befogatott és börtönbe záratott, honnan azonban, miután az orvosok egy-hangú véleménye szerint nem egészen betudható állapotban volt, a pesti irgalmasok elmekórházába szálllttatott, ahonnan is egy év múlva elbocsáttatván, a fővárosban telepedett le, hol az »Aranykéz« vendéglő özvegy tulajdonosnéjával ismeretséget kötvén, rövid idő múlva ennek keze és szive birtokával egyszersmind az üzletet is átvette.
Félegyházi uram vendéglője az akkori mozgalmas időkben csakhamar keresett és látogatott lett, elégületlen munkások nyugtalan szellemű kézművesek, merész gondolkozásu iparosok, kisebb üzlettulajdonosok esténként mind Félegyházi uramhoz mentek, kinél nemcsak kitűnő jó bort, frissen csapolt sört találtak minden időben, hanem kivel gondolataikat és eszméiket is kicserélhették s kitől mint világlátott és sokat tapasztalt embertől bármely ügyben is fölvilágositást, vagy útbaigazítást esetleg jó tanácsot is nyerhettek.
Voltak ugyan rágalmazó nyelvek, kik azt állították, hogy Félegyházi uram a vendéglőjét látogató vitéz katonaság előtt egészen más eszméket penget, mint aminőket polgártársai között hirdet, miből azon-ban valószínűleg csak annyi volt igaz, hogy mig egy részről számos és érdekes kalandjainak elbeszélésével mulattatta őket, más részről az illető vitéz férfiak irányában oly udvarias volt, hogy külön pincért tartott számukra, saját nemzetiségűt, aztán hagyta őket bármit beszélni s nemcsak hogy soha nekik ellent nem mondott, de sőt legtöbbször, úgy látszott, hogy maga is egy véleményen van velők.
Mindezek folytán Félegyházi uram vendéglője valódi gyüldéje volt a vitézkatonaságnak, kinek becsületes magyar nevét saját nyelvük idiómája szerint átalakították »Fliegelheiszra «, mit az illető csak mosolylyal fogadott.
Az -iki áprilisi napokban különösen szokatlanul élénk volt az ő üzlethelyisége.
Kenyeres János uram a fönebbi szakaszban említett utcai eseményeket követő más napon este magánosán üldögélt Félegyházi uram vendéglőjében egyik elkülönített udvari kis szobájában, unatkozását egy-egy pohár sör elfogyasztásával űzvén el. ügy látszott, hogy valakire várakozott.
Nagy ezüst zsebóráját időszakonként kikivonva zsebéből, megnézte azt.
— Fél kilenc ! mormogta maga elé, de talán nem is jól emlékezem hogy mára mondotta -e ?
Különben még van időm várni.
E pillanatban kopogtatás hangzott az ajtón s a szabad jelzésre belépett Kenyeres uramnak tegnapi ismerőse.
— Üdvözlöm Kenyeres ur, derék polgártárs ! ön nemcsak jó hazafi, nagy szónok, hanem egyszersmind igen pontos ember.
— Mindig az voltam.
Az én adott szavam váltó, mindig fizetem a kijelölt időben.
Jó hogy eljött tisztelt uram is.
Már kezdettem unni a várakozást.
— Nagyon el voltam foglalva.
Szemere hivatott magához halasztást nem szenvedő igen fontos ügyben.
Most itt vagyok.
Remélem, hogy önnek polgártárs lesz még egy órácskája, mig ügyünket rendbe hozzuk.
— Igen, időm van.
Ma semmi nevezetes nem történt.
— De majd fog történni rövid napok alatt.
— Magam is azt hiszem.
— Amikor az ön népszerűségére és te-vékenységére kiváló szüksége lesz a hazának.
Megismertetemjönt Szemerével, ki azt mondta, hogy ön a mai mozgalmas időkben nélkülözhetetlen.
Kenyeres uram alakja kezdett fölmagasodni, már rég gondolt ő valami üyet szerényen magáról, csak hogy nem merte azt még magának is bevallani.
— Tudja -e azt Kenyeres polgártárs, hogy nagy baj fenyeget bennünket.
Kenyeres uram be nem vallotta volna sokért, hogy a mai napon semmi nevezetest nem hallott.
— Homályos fenyegető hirek keringenek, úgymond.
— Jól hallotta ! az utolsó betűig igaz.
— Elég sajnos, mondotta Kenyeres uram, azonban maga sem tudta, hogy mi a sajnos.
— A katonaságot ellenünk lázitják.
— Rég mondottam, hogy vigyázni kel reájók.
— Aztán lőport és ágyukat küldenek Horvátországba.
— Nem kell engedni.
Meg kell akadályozni.
— Már megtörtént.
Derék nemzetőreink ébersége, kik ezt észrevették, nagy veszélytől mentette meg a fővárost és hazánkat.
— A haza hálájára érdemesek vitéz nemzetőreink.
— A nép el van keseredve a hazaáruló katonai főparancsnok ellen.
— Nem ok nélkül.
— Se hangulatának azzal akar kifejezést adni, hogy éji zenét akar neki adni !
— Éji zenét ? csodálkozott Kenyeres uram.
Hisz ezt . . .
— Érdemért szokták adni !
Ugy -e ezt akarta mondani ?
— Igen is, valami ilyet akartam mondani.
És úgy is tartom, hogy ez nem is lehet különben.
— Van azonban bizonyos neme az éji zenének, polgártárs, amit köznyelven : macskzenének neveznek.
— Aha ! jól ismerem !
Soha nem hallotta hirét.
Azelőtt évtizedek alatt nem volt Pesten macskazene.
— Holnap estére a várparancsnok urnák kellene ily neki illő zenét rendezni.
— Meg fogja kapni.
— ön bizonyára találni fog vállalkozó ifjakat.
— Rám kell bízni uram.
Én értek hozzá.
— íme néhány forint a költségek fedezésére.
— Micsoda ? pattant fel Kenyeres uram, pénz ?
Mire ez a pénz ?
Én becsületből teszek valamit, nem pénzért, mondotta a nagyra hivatott férfiú egészen indignálódva.
— De Kenyeres ur gondolja meg.
— Meggondoltam.
Nem adom el a lelkemismeretemet pénzért.
— önnek dologi kiadásai is lesznek, a felszerelési eszközök : dobok, trombiták, csörgők, fütyülök, sípok és a többi.
Ezeket nem adják ingyen egy boltban sem.
Kenyeres uram kevés ideig gondolkozott.
— Hát igaz ! mondotta aztán, erről megfeledkeztem ...
De hát ha csakugyan szükségesek . . .
Nem bánom, mondta végre félig vonakodva.
Ebből vásárolhatok ? kérdezte aztán midőn barátja egy csomó bankjegyet csúsztatott markába ?
Az illető megnyugtatta jó barátját.
— Mind elköltheti ön, csak gondoskodjék, hogy minél több résztvevő legyen.
— Abban nem lesz hiány.
Hanem hát nem fog ebből valami baj származni ? aggályoskodott Kenyeres uram.
— Ki merne a nép ellen valamit tenni ?
— A főhadkormányzó.
— Most már ő is leszállott katonai trónusáról, vele is a honvédelmi miniszter rendelkezik.
— így van az jól.
Otthon parancsoljon a német, nem minálunk.
Hanem ebben a macska muzsika dolgában talán mégis jó lenne másokat is megkérdezni.
A polgártárs ezt habozásnak vette.
— Fél ön ?
— Nem.
Hanem mégis szeretném tudni.
— Mit szeretne polgártárs tudni ?
— Hogy váljon ez tudtával van -e neki?
— Nem értem.
Kinek ?
— Kossuth Lajosnak.
— Hogy ne volna, sőt egyenesen ő bízott meg, hogy eljárjak benne.
Kenyeres uram úgy találta, hogy e felett mégis csak gondolkodni kellene.
— Egy kis utcai tüntetés az egész.
Mi volt ehez képest a szabad sajtó vagy a Táncsics kiszabadítása meletti tüntetés ? vélekedett az uj ismerős.
— Mert hát a törvényekben ki van mondva az is, hogy az idegen katonaságot vigyék el tőlük, a magyar ezredeket pedig hozzák haza, mégis csak itt vannak a németek és úgy viselkednek, mintha ők lennének az urak és örökösen itt akarnának maradni.
Ezért húzódozom egy kissé ettől a dologtól.
— Ezzel egyúttal azt is megmutatjuk nekik, hogy mennyire nem szeretjük őket.
És ez siettetni fogja távozásukat.
— Értem már uram !
Ne féljen, meghívjuk mi nekik az indulót, azt£n útilaput kötünk talpuk alá, hogy mind a vízig szárazon.
A toborzást a sörcsamokban mindjárt megkezdheti Kenyeres polgártárs.
— Akár itt összeszerzek mindjárt anynyit, melylyel a működést meg lehet kezdeni.
— Tehát Isten önnel !
A viszontlátásig!
Mig Kenyeres uram a résztvevőket verbuválta a holnapi mulatsághoz, érdemes társa kész levelet vett elő tárcájából.
Még egyszer átolvasta azokat, ha váljon nem feledett -e ki belőlök valamit.
Az egyik eképen hangzott:
— Biztos tudomásom van a felől, hogy holnap este a népsöpredék nagy utcai tüntetést akar rendezni Budán, a katonai főparancsnokság ellen.
Rendőrségünk nem hogy gátolni igyekeznék a botrányt, de sőt tudomást sem akar róla venni.
Egyedül a katonaság erélyes föllépése vethet gátat a demagógia féktelenségének.
Névaláírás nem szükséges ha akarja elhiszi, ha nem ?
Az sem a mi bajunk.
Kivül pedig a levél címezve van :
— Báró Lederer Ignác cs. kir. lovassági tábornok és várparancsnok úrhoz.
így !
Most e levelet postára !
A várparancsnok bizonyosan erélyesen fogja a tisztelgő urakat visszautasítani.
Ebből nagy zaj, zavar, sebesülés és isten tudja még, hogy mi más keletkezhetik.
A harangokat félreverik, a nemzetőrségnek riadót dobolnak.
Futkosó emberek kiabálják, hogy a német katonaság gyilkolja a népet.
Erre a főváros fellázad, a lázadás elnyomására a magyar kormány nem lévén képes, királyi biztost kell Bécsből küldeni ki katonai karhatalommal fog mindent rendbehozni, s a régi rendet helyreállítani.
Én pedig a hercegtől hercegi jutalomban fogok részesülni.
Ezért hurráh !
Kenyeres polgártárs.
Háromszoros hurráh !
Éljen Kossuth Lajos !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE