Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Piroska, Z.
Tökmag bandája
Keletkezés ideje
1934
Fejezet
23
Bekezdés
964
Mondat
2903
Szó
26026
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIII.
A sportpálya ezalatt ítélőteremmé alakult.
A fiúk nem érzik a hideget, fáradságot , mindenik - akár sárgának, akár szürkének vallja magát, - lelke mélyéig meg van döbbenve.
Karcsi úgy áll középen, mint a kiközösített.
- Bíróválasztás! - szólal meg Keszeg mély hangja.
Gyorsan megtörténik.
A szürkék őt választják, a sárgák meg egy Nagy Dénes nevű fiút , jeles tanulót.
A két bíró Karcsi elé áll.
A vallatás rövid.
Karcsi semmire se felel, minden kérdésre bólint, csak a végén kapja fel a fejét, mikor Dénes azt kérdezi:
- Elismered, hogy saját osztálytársadat temetted a hóba?
- Elismerem!
- Miért?
- Mert... mert...
- Karcsi hangja dühös sírásba fúl.
A fiúk megvetően fordulnak el tőle.
Ha eddig még éreztek is valami szánalmat iránta, - hiszen a kikötés borzasztó szégyen és mással is megesik, hogy dühében lovagiatlanságot csinál! - most mindenki lenézi.
Aki hibát csinált, bűnhődjön érte.
De bőgni!
Ennyi pajtás előtt!
- Kikötésre ítélünk.
Helybenhagyjátok? - hallatszik Keszeg szava.
A megilletődéstől még mélyebb a hangja, mint máskor.
- Helybenhagyjuk! - zúg végig a soron.
- Karót, kötelet! - hangzik a szokásos mondás.
Karónak jó a labdarúgó "kapu" oszlopa.
Kötél mindig akad a fiúk zsebében.
Karcsit a két bíró odavezeti, - nem érintik meg, csak a kabátujját, - és megkötik.
Nem fájdalmas dolog ez.
Több annál.
Hallatlan szégyen!
A fiúk tudják, hogy utoljára négy évvel ezelőtt ítéltek kikötésre egy fiút, aki lopott.
Társait lopta meg szükség nélkül.
Eddig még itt-ott égett egy-egy kis lámpa.
Most valamennyit eloltják.
A hold úgyis világít, meg a hó.
Következik az ítélet legszomorúbb része.
A fiúk sorban elhaladnak Karcsi előtt és aki eléje ér, megáll, dobbant, aztán elfordított fejjel megy odébb.
A két bíró lábával egyre dobog.
Úgy hangzik, mint tompa dobolás.
Ritmusa az indiánok temetésre szóló dobjának ritmusa.
A kis kaput kinyitották.
Aki szomorú dolgát elvégezte, csöndesen kimegy.
Utoljára már csak a két bíró van ott az elítélttel.
Eloldozzák a madzagot, kétfelől őrködve a kapuig kísérik.
Ott előre engedik.
Mehet, ahova akar.
A két bíró kezet fog.
Becsületes békekötés pecsétje ez a kézszorítás.
Harcoltak, ma egyik győzött, lehet, hogy a következő harcban a másik fog.
Gyűlölködés azért egyik csapat szívében sincs.
Diákok, pajtások, akikben ott él az ember minden szép erénye és apró hibája.
Akiben pedig a hiba túlteng, jellembe vág, azt kitaszítják maguk közül!
Ők maguk, a felnőttek beavatkozása, segítsége nélkül.
Ó, azért Karcsi ezentúl is ott ülhet velük; ha bajba jut, segítenek rajta, súgnak is neki, csak éppen barátnak nem választja többé senki.
És egy hónapig - iszonyú nagy idő a rövid iskolai életben! - semmiféle közös mulatságban része nem lehet.
Ha megjavulna?
Megeshetik.
Történnek csodák.
Akkor újra befogadják maguk közé.
Senki sem emlegeti többé a multat.
Csakhogy ahoz sok és erős próbatételt kell kiállania.
* * *
Karcsi másnap nem jött iskolába.
Harmadnap sem.
Úgy látszik, szégyelte magát, vagy beteget jelentett.
Az is lehet, hogy igazán megfázott, akár Tökmag.
Az még mindig az ágyat őrzi hatalmas náthával, és ragyogó arccal.
Mert délelőtt a Marci mulattatja , délután meg alig férnek szobájába a fiúk.
- Te!
Lackó!
Nem is tudtam, hogy ennyire szeretnek a pajtásaid, - mondja az édesapja.
- Én se tudtam, apó!
Úgy-e helyes fiúk?
- Azok!
Csak némelyik tisztább és rendesebb lehetne!
- Gondolod, apó, hogy mindenik ilyen szép villában lakik és ketten gondozzák, mint engem?
Az igazgató nyel egyet.
Nem felel.
Érzi, hogy fiának igaza van.
Délután pedig óriási tál süteményt, meg gyümölcsöt küldet be a fiúknak.
Kap is olyan éljenzést, amilyent még soha, semmiféle gyűlésen.
Karcsiról nem beszélnek.
A Herceg négyszemközt elmondta Tökmagnak, hogy az ítélet végrehajtatott.
Keszeg gyönyörű, hatásos balladában meg is írta az egész harccal együtt.
Fel is olvasták az osztály előtt.
Most már nem maradhatott titok, mi az, amit Keszeg óra alatt, órán kívül állandóan firkált.
Már kezdik tisztelni érte!
Egyik költeménye érdemkönyvbe is került!
A fiúk élete a rendes módon folyik tovább.
Tökmag, a lágyszívű, felveti ugyan az eszmét, hogy a beteg Karcsit mégis csak meg kellene látogatni, hiszen lehet, hogy valamire szüksége van, tán tanulhatna is otthon, ha a leckét elviszik neki.
De senki sem akad, aki a látogatására vállalkoznék.
Negyedik nap aztán az egész dolog váratlan fordulatot kap.
Tizenkettőkor Galambos tanár úr megjelenik az osztályban és a hirtelen beállott csendben annyit mond:
- Egykor az egész osztály ittmarad.
Beszédem van veletek fiúk.
Dermedt csend.
És fejtörés, hogy mi lehet.
Tán a sportpályabeli események kerültek mégis napvilágra?
Hogyan?
- Nem haragudhat reánk nagyon, azt mondta: fiúk! - jelenti ki Mackó.
Nagy megkönnyebbülés.
Ez igaz.
Mindenki ismeri Galambos tanár úr szokását, hogy ha " jóba van" velük, fiúknak szólítja őket, ha haragszik: úrfiaknak.
Tévedés kizárva.
Az utolsó óra, szerencsére, rajz.
Szegény Pétery tanár úr nem tudja, miért nem kap ma egyetlen befejezett és ép rajzot sem.
Végre!
Csöngetés.
Mindenki helyén marad.
Néma csönd.
A Herceg az első padban ül dobogó szívvel.
Galambos tanár úr, ahogy bejön, a dologra tér.
- Fiúk, levelet kaptam, amelyik benneteket is erősen érdekel.
Sándor Károly édesapja írta.
Azt írja, hogy a fiát kiveszi az iskolánkból, mert nem hagyja olyan helyen , ahol éretlen kölykök önhatalmúan ítélkeznek és gyerekes tréfáért megszégyenítéssel , sőt testi fenyítéssel büntetnek.
Nem óhajtja a fiát ilyen bosszúálló hadnak kiszolgáltatni, hát átviszi más iskolába, ahol nagyobb a fegyelem és józanabb a szellem.
Úgy.
Hát most mondjátok el nekem, mit jelent ez és mi történt?
Galambos tanár úr végigjártatja szemét az osztályon.
Valamennyi arcon ugyanazt a megdöbbent felháborodást látja.
Rövid csend.
- Tarján, állj fel és mondd el, mi volt.
Téged külön megemlít a levél, mint aki az egész komédiának okozója vagy!
Most már nem tudták magukba fojtani az érzést, felháborodott zúgás dübörgött végig a padokon.
Galambos tanár úr intett.
Újra csönd lett.
- Ha megengedi tanár úr, inkább én mondom el a dolgot, - pattant fel Mackó súlyos alakja az utolsó padban.
Hihetetlen eset, mert Mackó még akkor is nehezen szólalt meg, ha felkérték rá.
A tanár bólintott.
- Beszélj, fiam.
Mackó beszélt.
Nyugodtan, higgadtan, mint ahogy mindent csinált, elmondta a dolgot .
Magukat sem kímélte.
Egyetlen szóval, árnyalattal sem tért el az igazságtól.
A fiúkat ez nem lepte meg.
Ismerték, tudták, hogy inkább levágatja a kezét, semhogy hazudjék; de az már meglepte őket, milyen szépen, folyamatosan beszélt.
Eddig csak tőmondatokat hallottak tőle.
Mikor befejezte, égő várakozás lángolt a diákszemekben.
Galambos tanár úr hallgatott .
Talán két percig is.
Aztán azt kérdezte:
- Így történt?
Valamennyien bizonyítjátok?
- Bizonyítjuk.
Így volt! - hangzott az egyöntetű, gyors felelet.
- Akkor ma délután valamennyien bejöttök, büntetésfeladat lesz, amiért verekedtetek és tilos területen jártatok.
A Sándor Károly édesapjának pedig megírom, hogy csak vigye el a fiát máshova, ahova akarja.
Az én fiaim között nincs helye!
Az utolsó szavakat mintha egy árnyalattal hangosabban mondta volna a szigorú tanár úr.
Az arca is belepirult.
Szemüvegét levette.
A fiúk láthatták, hogy csillog a kék szeme.
Azt az üvöltést, éljenzést, lelkes ordítást, ami erre támadt, toll le nem írhatja.
A tanár úr már régen bent járt a tanáriban, mikor a fiúk még mindig a padot verték és ordítottak.
Amíg negyedóra múlva - éppen elég idő arra, hogy a leglelkesebb diákhangulat is kitombolhassa magát - a szolga be nem jött az üzenettel, hogy a diák urak fáradjanak haza, különben valamennyien bekerülnek a megróvó könyvbe.
Azt hiszem, mindenki természetesnek találja, hogy Keszeg egész éjszaka nem aludt és másnap huszonnégy strófás himnusszal lepte meg az osztályt, melynek hőse szigorú osztályfőnökük, Galambos tanár úr volt.
A délutáni büntetésfeladat pedig olyan buzgalommal készült el, hogy akár érettségi dolgozatnak beillett volna.
Vághatott ezentúl Galambos tanár úr akármilyen mord, szigorú arcot, az a fínom szál , amellyel lelkét, szívét fiaihoz kötözte, el nem szakadt többé.
Tart az iskolán túl is, egy életen át és nagyszakállú nagypapák lehetnek a diákokból, mikor a tanár úr neve említésére még mindig felragyog majd az arcuk; ami azt jelenti, hogy tanárnak is, diáknak is érdemes lenni, ha megfelelő példányok egymásra találnak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE