Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Rákolti György utazása a gambai császárságba
Keletkezés ideje
1905
Fejezet
16
Bekezdés
1964
Mondat
3386
Szó
42998
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
I.
Mihelyt a karaván elhagyta az upotói határt, homokos, buczkás, forró vidéken kellett áthaladnia, melyen a növényzettel alig fedett sárgás kiaszott , homokbuczkák egy valóságos sivatag kietlen képét mutatták, nem nagy örömére a máskülönben eléggé könnyen alkalmazkodó Rákoltinak, ki főleg azt találta rendkivüli különösnek, hogy a Kongó torkolatától keletre jóformán minden egy negyed földrajzi fok * más és más geologiai (földtani ) és természetrajzi változást mutat.
Upotó vidéke lassanként teljesen elveszett szemeik elől.
Az ut kelet felé dombosabbá vált, a növényvilág egyre gazdagabban kezdett föltünedezni és a homok-területeket jórészt már zöld bokrok szegélyezték.
Majd ismét egy halomlánczon keltek át és akkor árnyas fákkal benőtt széles, viruló völgybe pillantottak le, melyen szép ezüst csillogásu folyó kigyózott végig.
Ez volt a Katumbela folyó, melyen át is kellett kelniök.
A népes karaván e folyón a hasonnevü és igen barátságos hajlandóságot mutató falucska közelében kelt át, mi elég sok időt vett igénybe.
A Katumbela déli partja igen alacsony és magas vizállásnál folytonos áradásoknak van kitéve.
A faluban sok csinos kert volt látható, melyek a hivatlan vendégek elől tüskés kaktusz és ananász sövénnyel voltak bekeritve.
- Bakongó nem itt járt, - jegyezte meg Otombi, midőn látta, hogy a gambai császár vad hordái látogatásának sehol semmi nyoma.
Rákolti felséges szépnek találta a növényzetet.
Majdnem minden forróégövi gyümölcs pompásan tenyészett ebben a kedves völgyben: a narancsok, mangók, guave és akaju-fák - melyek eredetileg nyugatindiai és délamerikai gyümölcsfák - valóságos erdőket képeztek.
A sivatag-terület kietlenségével szemben, melyen pár órával előbb átvonultak, rendkivül kellemes ellentétet képezett az a számtalan sokféle faju, szebbnél-szebb madár is, melyek a berkekben és a fák sürü lombozatu koronái közt üzték játékaikat.
Gyönyörü éneke által különösen egy Fringilla angolensis nevü kanárifaj és a viuva (Fringilla paradensis) tünt ki az általános hangversenyből.
Közbe-közbe tarka gyöngytyukok hallatták éktelen rikoltozásukat.
A pompás tollazatu Psittacus passerinus-papagájok egész falkákban röpködtek ide-oda olyan sivalkodással, mintha emberi fül, amely megsüketüljön tőle, nem is volna a világon.
A művelés alatt levő vidék körül nagy posványok és mocsarak terültek el, melyek magas náddal és sással voltak sürün benőve.
A mocsári és vizi madarak itt csak ugy hemzsegtek; a kanalas gémeknek egész csapata gázolt a sekélyes vizekben, hosszu piros csőreikkel férgeket és vizi bogarakat vadászgatva, - a halvány rózsaszinü, pompás flamingók (lángmadarak ) , mint a katonák sétálgattak föl és alá, szörnyen felingerelve Rákolti vadászszenvedélyét is, de bizony hiába, mert az emberek közelsége már megismertette e szép madarakat a tüzi fegyverek lőtávolával, - alig fogta rájuk Rákolti a fegyvert, már fölröppentek és rendre eltünedeztek a messzeségben.
Tovább roppant mennyiségü vadrucza uszkált.
Rákolti ezeket is meg akarta közeliteni, de az éber bibiczek (Venellus caÿennensis) rögtön éktelen karicsálást csaptak, s a többi vadmadarakat is ugy felriasztották, hogy lőtávolra nem lehetett őket megközeliteni.
A mocsárvidék után hegyek következtek, amelyek nyugati lejtőjén számos vizesés gyönyörködteti az utazót.
Legszebb köztük a Kolinga nevü, melyet az itt keresztül folyó Katumbela képez.
Ez a vizgazdag folyam e helyen annyira összeszorul a sziklák között, hogy a legvadabb rohammal zuhog alá egy mély sziklamederbe, hol tajtékká, vizgőzzé és ködfelhőkké zuzódván szét, onnan ismét lejebb zuhog valami hatvan méternyi hatalmas eséssel, ugy, hogy az egész esés magassága a 100 métert is jóval meghaladja.
E csodálatosan szép vizesés dörgése három mérföldnyi távolságban még egészen tisztán hallható.
* * *
A Binli hegygerinczei, melyekre Otombi most a karavánt fölvezérelte, vulkanikus eredetüek.
Az ut mentén hol itt bukkant elé egy-egy megfehéredett emberi csontváz, hol ott .
Komoly intőjel volt ez arra, hogy e veszélyes uton ember és állat jól vigyázzon magára.
Dandóczi háromszor is visszafordult, hogy a kigyóvonalban fölfelé vonuló karavánt trombitájának visszhangos hapták! (vigyázz !) kürtjelével óvatosságra intse.
- Nos Ferkó, - kérdezte Rákolti a czigányt, - láttál -e már valaha ekkora hegyeket?
- Nem én, kenyergem - válaszolta Dandóczi, - de ilyen bides helyen sé igen jártam még, mint ez...
- A már igaz, urfi, - szólt közbe gyorsan Kovács, s orrát fintorgatva tekintett körül, - furcsa szaga vagyon itt a világnak!
Majdnem aszondom, hogy olyan, mint a záptojás...
- Mint sok záptojás... javitotta ki Dandóczi - légalább etven ezér...
A legények orra nem csalt: csakugyan záptojásra emlékeztető kellemetlen párák szállongtak fel itt-ott a szikla-hasadékok közül, amit a hegység vulkanikus eredete különben eléggé megmagyarázott.
Működésben levő vulkán (tüzhányó ) egyébiránt csak egy volt, s az is nagy messzeségben - észak felé.
E hegyet a benszülöttek »Mulondó Zambi « -nak »Szellemek hegyé « -nek nevezik.
Mint a legtöbb tüzhányó hegynek, ennek is kupszerü alakja volt.
Csucsából, mely jó magasra kiemelkedik a körülötte levő kopasz hegytetők közül, olykor-olykor gőzfelhők és tüzoszlopok löveltek ki.
Éjjelenkint bevilágitotta az egész vidéket.
A benszülöttek azt tartották, hogy az elhaltak lelkei lakoznak benne, s ez okon még a tájékára sem merészkedtek.
* * *
Az ut innen kezdve részint hegyi patakok által átszelt, gazdag növényzettel boritott sziklavölgyeken, részint tövises bozóttal benőtt fensikokon, majd meg kövér füvü lapályokon vezetett keresztül és összesen négy napig tartott.
Minél messzebbre hatoltak a kelet felé eső unknown territorÿ - ismeretlen terület - belsejébe, annál hevesebben léptek föl a forróégövi borzasztó viharok is.
A shekirik hozzá voltak szokva.
Kutyába se vették, még dalolgattak is a szörnyüséges égzengés között, mintha semmi sem történnék fejük fölött, - Rákolti és emberei azonban ugyancsak érezték a forró levegő villanyos feszültségét, s fenséges haragját a természetnek.
A nap sugarai által elpárologtatott vizgőzök délutánonként rendesen sürü felhőkké tömörültek össze, s csakhamar vakitó sárga villámok szeldelték keresztül-kasul a hirtelen beálló sötétséget.
A közeli hegylánczok erős visszhangja a bömbölő mennydörgést oly rémségesen tudta fokozni, hogy hallatára a legbátrabb ember szive is önkénytelenül összerezzent.
Egyszer-máskor a jégverés örömei sem hiányoztak , mig végre a zivatar dühe lassan permetélő eső alakjában lecsillapodott és ismét csendesség lett.
A reggelek néha hüvösek és üditők voltak.
Az egész növényvilág gazdag életerőt lehelt ki magából, s tele volt csillogó vizcseppekkel, melyekből könnyü szerrel össze lehetett gyüjteni a legkitünőbb ivóvizet, ami csak képzelhető.
Ezzel a munkával azonban sietni kellett, mert a fölkelő nap sugarai rövid félóra alatt tökéletesen fölszáritották a föld felületének összes nedvességét.
Egy óra mulva a völgyekből már ismét uj meg uj ködök emelkedtek.
Szürke fátyolukkal elragadó ellentétet képeztek a sötétzöld erdőkkel és a tarka virágokkal boritott gyönyörü rétségekkel - hogy délután három óra tájban megint csak a tegnapi jelenet ismétlődjék, s kitörjön viharos ereje egész afrikai vadságában az egyenlitői orkán.
Ötödnap este felé, hét és nyolcz óra tájban, végre feltünt a hatalmas Kongó folyam.
- Ott Pontuawa, Sir! - kiáltotta Otombi, midőn az utolsó fensik széléről lemutatott a méltóságos folyásu Kongóra, melyet a shekirik » Pontuawa« néven ismernek.
Balpartján, mintegy hat kilométernyi távolságban, aztán csakhamar a Szent Tamás erőd falai is láthatók lettek.
Az erőd jókora emelkedésen feküdt, s aránylag igen nagy területet foglalt el falaival , épületeivel és czölöpkeritéseivel, melyek futó védművek mintájára helyenként egész a Kongó partjáig lehuzódtak.
Rákolti meghatottan tekintett az erődre.
Onnan indult el közel négy esztendővel ezelőtt szomoru utjára édes atyja...
Azok a falak látták utoljára...
A czivilizáczió ez utolsó látható pontján vett bucsut az emberi művelődés összes megnyilatkozásaitól, hogy tudományszeretete és végzetes vadász-szenvedélye által hajtatva - behatoljon a sötétségbe, s ott áldozatául essék a bakongóknak...
Rákolti szüntelenül erre gondolt.
Dingánt, a gambai császárt és népét - a bakongókat, egy perczre sem volt képes kiverni a fejéből.
Mindig ezek révedeztek szemei előtt.
Most is, hogy az erőd szürke falait megpillantotta - ujra és ujra ők!
Mindig csak ők!
Szemeihez illesztette látcsövét és jobban megnézte az erődöt.
- Különös... mormogta meghökkenve, midőn pár pillanatnyi izgatott vizsgálódás után észrevette, hogy az erődöt csak a nagy távolság és a szabad szem mutatta épnek, - valójában azonban kormos, füstös falakkal meredezett az ég felé és tökéletesen kihaltnak látszott.
Nem szólt a fölfedezésről, - sokáig azonban nem maradt titokban az erőd gyászos állapota, mert alig hogy ugy három kilométernyire megközelitették, Otombi már fölkiáltott:
- Bakongó ott járt!
Sir nézze rontást... bakongó ott lenni, mindent vitt, mindent ölt!
A közelében levő shekiri harczosok gyülölködve rázták ökleiket.
- Dingán kutya ott járt!
Dingán kutya... bakongó tolvaj!
Rákolti nyugalmat parancsolt a már-már dühöngésbe eső shekiriknek és gyorsabb tempóban vezette tovább a karavánt.
Erőltetett menetben igy aztán nem is egészen fél óra alatt Basa vastag lábai már az erőd giz-gazos , füvel és mindenféle paréjjal benőtt udvarát taposták, s Rákolti leszállhatott , hogy a vandál pusztitás e mélyen felháboritó képét közelről megszemlélje.
A romok és omladványok között borzalmasan megcsonkitott hullák hevertek.
Undoritó, nehéz halottszag terjengett a levegőben.
Rákolti belátta, hogy a már körülbelül három-négy hét óta feloszlásban levő holttestek eltakaritása annyi munkába és fáradtságba kerülne, hogy legalább két napba telnék, mig a mindenfelé szétszórt testrészeket össze lehetne szedni és elföldelni egy közös sirba.
A másik akadály az volt, hogy erre a sulyos feladatra senki sem vállalkozott.
A shekirik utálattal sompolyogtak ki az erődből, s a közeli réten ütöttek tábort.
Semmiféle aranyáért a világnak nem lettek volna rábirhatók, hogy a szerencsétlen Diáz Tamásnak és háznépének holttesteit megérintsék, de még arra sem, hogy másodszor még csak meg is nézzék.
» Basa «, az elefánt szintén nagy nyugtalanságot mutatott.
Idegesen szimatolt a levegőben, s ormányával hevesen előre csapkodott.
Nyilván a szörnyü hullabűz bántotta őt is.
Nem lehetett megmaradni az erődben.
Rákolti megfordult és ott hagyva a kormos falak között heverő szerencsétleneket , kivonult a rétre, hol a shekirik ekkorra már felütötték a vászon sátrakat, s a vacsora elkészitésével voltak elfoglalva.
Ennek elfogyasztása után mindenki nyugodni tért.
Félóra mulva már az egész tábor üditő, mély álomba merült, s a kiállitott fegyveres őrszemek kivételével, csendesen aludt egészen másnap hajnali két óráig.
Ekkor, mint mindennap, fölharsant Dandóczi kürtje s a kora hajnali félhomály hüvös levegőjében a tábor tovább folytatta utját kelet felé.
* * *
Tizenhét napi folytonos utazás után egy este rendkivül sürü pálma-erdővel boritott fensikra érkezett a karaván.
Otombi, az egyformán nyugodt, meggondolt, öreg néger itt egyszerre megváltozott.
Ide-oda futkosott a felvonuló shekirik sorai között .
Hol az egyik csapatnál lehetett látni, hol a másiknál.
Élénken gestikulált magyarázott és csendre intette a most már szintén nagy izgatottságot mutató fekete harczosokat.
A beálló csend ellen aztán csakugyan nem is lehetett kifogást emelni.
A shekirik zajtalanul telepedtek le a pálmafák alá, suttogva beszélgettek, s még a teherhordó öszvérek száját is bekötötték, nehogy valamelyik eltalálja magát nyeriteni.
- Mi lelt Otombi? - kérdezte Rákolti a nyugtalan öreget, miközben leszállt az elefánt hátáról és emberei kiséretében a pálmaerdő széle felé tartott.
Az öreg hozzá csatlakozott.
- Sir jőjjön - mondotta szinte hevesen - ott van!
- Mi van ott?
A néger nem adott mindjárt választ, hanem oly gyorsan szedegette fekete lábait az erdő felé, hogy alig tudtak a nyomában maradni.
Midőn odaért, kinyujtotta fekete karját és gyülölködő, tompa hangon, a keserüség és bosszuvágy mélységes indulatával mutatott le egy számos kunyhóból álló városra, mely a Kongó egyik kisebb mellékfolyójának jobb partján feküdt.
- Ott van Dingán császár városa, Gamba!
Rákolti szivét oly roppant izgalom fogta el, hogy csak a legnagyobb erőmegfeszitéssel tudott elfojtani egy hangos felkiáltást.
Ez tehát Gamba, az uj »gambai császárság« fővárosa, Dingán székhelye, honnan a bakongók rablóhadjáratait intézni szokta, s példátlan vakmerőséggel az ellene kiküldött angol, portugál és német fegyveres expedicziókkal is össze mer tüzni.
Lelkének titokzatos sejtése soha még ilyen erős és meggyőző nem volt, mint ebben a pillanatban, midőn a keleti égen felbukkanó hold fényében látcsövén keresztül szemügyre vette a várost és ezerszeres erővel szilárdult meg szivében a meggyőződés, hogy atyját ott kell keresnie.
Otombi megérintette karját és tiszteletteljes részvéttel kérdezte:
- Sir miért szomoru?
- Gamba nagy város, öreg - felelte nyomott hangon az ifju - nem tudom, hogy sikerülni fog -e megszabaditanom az atyámat, akiért ide jöttem.
A néger szemei fölvillantak.
- Gamba nagy - mondta indulatosan, s a máskülönben nyugodt vérü öreg most öklével fenyegette a várost, s szája reszketett a dühtől, - Gamba nagy... ismételte rekedt hangon - de shekiri bátor...
Ha éjjeli fényesség (a hold) mind feljön... lemenni vizhez és támadni Gambát...
- Meglátjuk, holnap.
- Nem holnap látni - rázta fejét a fekete - ma...
- Bolond vagy öreg! - förmedt rá most már boszankodva az ifju, - csak nem képzeled, hogy igy minden előzetes tájékozódás nélkül vaktában fogok nekimenni a falnak!
- Otombi nem bolond - válaszolta makacsul a fekete - Otombi hiszi: nem holnap, ma...
Mindjárt, ha éjjeli fényesség mind jön...
- Miért ma?
- Mert ma éjjeli fényesség megtelik.
( Tele hold lesz.)
- Hisz éppen az a baj!
- Sir hallgasson Otombira - folytatta meggyőző hangon a fekete - Sir értse : shekiri józan, harczol éjjel, - bakongó iszik, nem harczol.
Bakongó kutya vigad éjjeli fényességben... nem harczol...
Kutya sokat inni tüzes viz...
Rákolti megragadta az öreg kezét.
- Igaz ez, amit mondasz?
- Otombi tudja!
Bakongó otthon van Gambában... iszik sok kimbombót (kukoriczából készült erős sör) rumot, tüzvizet, mindent.
Ma este megtelik éjjeli fényesség .
Tiszteletére Gambában van tüzáldozat.
- Mi az?
- Sir meglátja, mi! - válaszolta nyomatékkal az öreg.
- Mindent egybevetve tehát azt tanácsolod -
- Nem holnap - vágott közbe majdnem követelő hangon a fekete, - hanem ma!
Holnap késő - ma jó.
Holnap Dingán józan, nagy oroszlán, nagy császár, - ma » tüzáldozat « -ra ő is iszik és nem gondol shekirikre, kik jönnek boszulni Upotót...
Rákolti gyorsan határozott.
- Jól van, - mondotta szilárd hangon - ugy lesz, amint tanácsolod.
- Otombi jót mond, - bólintott fejével az öreg.
Dandóczi és Kovács Miska, midőn megértették, hogy miről van szó, majdnem egyszerre csatlakoztak a feketékhez.
Csakhogy egészen más okból sürgették az éjjeli harczot , mint az öreg.
Náluk az volt a fődolog, hogy végre bemutathassák az alvezérletük alatt álló shekiri »kompániák« »ausbildung-ját (kiképzését ), mely az ő érdemük .
Hogy aztán Gambának hivják -e a »komisz« várost, Dingánnak a császárt és bakongónak az ellenséget, amely ellen föl kell venni a »fektunk « -ot (Fechtung = harcz) az nekik ugyan szörnyen mindegy volt.
Kovács Miska nagy komolyan ugyan még azt is hozzá tette, hogy minél gyorsabban » teéndik pocsékká« odalenn Gambában azon felette ordináré »bak dongó « -kat (igy csavarta ki a bakongó elnevezés nyakát ), annál gyorsabban »nyeréndi vissza « szabadságát az öreg nagyságos ur: Rákolti Ferencz.
- Merthogy ha már idáig elvetemedénk, urfi, ebben az idegenségben - fejezte be az orácziót, miközben egyetértő tekintetet váltott a mellette álló Dandóczival - tán ne késlelkednénk, hanem mennénk nékiek rögvést (azonnal) az árgyélussát!
Én a magam kompániájáért jót állok a fejemmel!
Ugy tudnak azok a »fájergefekt « -hez ( Feuer Gefecht = tüzelő harcz) mint akár én e!
- Jaj, hát mig áz enyéim, kenyergem, jajajaj! - dicsekedett tulzott czigányos lelkesedéssel Dandóczi, s vagy háromszor megismételte a szerinte mindent fényesen kifejező jajajajt, amely az elképzelhető összes dicséretek foglalatja, - ázok csák a finum leginyek!
Jajaj de finum leginyek égy szálig!
- Mind megészem azon fertelmes bak dongókat! - erősítette Kovács.
Rákolti látta, hogy a harczias kedv ez általános áradásában valakinek meg kell tartania nyugalmát és hidegvérét.
Ez a nehéz feladat rá várt.
Rohanni, repülni szeretett volna a nemes fiui szeretet szárnyán, - de ime fékeznie kellett szive legtermészetesebb fölgerjedését.
Az élet ily sulyos válságai avatják érett férfiuvá az ifjut.
Némelykor egy rövid óra is elég, hogy a koránál fogva tapasztalatlan és tüzesvérü fiatal emberből higgadt férfiu váljék, ki nem csupán érzései, hanem agyának nyugodt és hideg itélőképessége szerint dönt nagyfontosságu, nehéz kérdésekben, melyeknél a legkisebb tévedés is vészthozó következményekkel járhat.
Rákolti érezte, hogy a maga és emberei élete fölött e pillanatban korlátlan hatalommal dönt.
Az egész felelősség övé.
Mégsem habozott, mert azt is megérezte , hogy az öreg Otombinak igaza van: ha ma éjjel nem ragadja meg Gamba megtámadására a kedvező alkalmat, holnap reggel már késő lesz... és ezzel mindennek vége.
Hiába tette meg a nagy utat.
Hiába áldozott fáradságot, időt, pénzt, türelmet, hiába ismerkedett meg a »legsötétebb« világrész kellemetlenségeivel, az éjjeli táborozások elmaradhatlan férgeivel, szunyogfelhőivel és egyéb bajaival...
Tehát előre - Isten nevében!
A maga és expedicziója sorsa el van döntve.
- Két óra mulva - adta ki embereinek és Otombinak az utasitást - meg fogjuk támadni Gambát!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE