ELTE regénykorpusz

Mig Konrád, évei csekély száma dacára, csendesen a sir felé halad, s Berta és Max, bár szerelemről nem szóltak, még is bensőleg szeretik egymást, térjünk vissza Magyarországra, s vessünk egy tekintetet, az utósót azon kastélyra, hol először találkoztunk Thein századossal, s arájával, a kedves Irmával.

Csendesebb ott most az élet, mint ezelőtt hat évvel; mert Irmának két nővére rég férjhez ment; fivére pedig nagyon hajlandó e példát követni, és sokat utazgat Pest vidékére, hol valami csinos nyári lakba időzik, szép leányka oldalán, kiről azt rebesgetik, hogy nem sokára menyecske leend.

Fehérváry Aladár nem tartozik többé a háziak közé, mert öt éve, hogy saját jószágán lakik, s ezt ügyesen és szorgalmatosan kormányozza.

De azért gyakran lehet őt Kaposváryéknál látni, kik az ifjut majdnem ugy szeretik, mint saját gyermekeiket, s kikhez ő fiui szeretettel ragaszkodik.

Irma is megváltozott, mióta őt szépsége s boldogsága tetőpontján láttuk.

Arca halványabb s komolyabb, alakja nagyobbnak látszik, mert megfogyott, kedélye többé nem vidám és játszi, mint ezelőtt, hanem csendes és komoly, olykor még buskomoly is, bár kis idő óta gyakrabban lehet ajkain azon kedves mosolyt látni, mely szép vonásait földeriti, mint a napsugár a komoly vidéket.

Jegyese halála óta kerüli a társaságot, s csak családjának, s titkos visszaemlékezéseinek él.

Talán kevésbé szépek, de kevésbé busak is lennének azok, ha fogalma volna azon embernek valódi jelleméről, kit oly mélyen gyászolt; de ő Theinban inkább saját szép lelkének eszményképét szerette, mint az embert magát, ki oly igen-igen távol állott ettől.

Gyanitották ugyan sokan Irma környezetében, hogy Thein koránsem volt az, kinek jegyese hitte; s hogy ha valóban neje lett volna, szép csalódásai igen is hamar egészen eltünnek; de bizonyost róla, vagy inkább jelleméről, s életéről csak egy ember tudott, s ez nem árulta azt el soha Irma előtt.

Kell -e ez embert megneveznünk?

Alig hiszszük; mert mindenki gyanitni fogja, hogy ez Fehérváry Aladár.

Ha Irma nővére lenne, s nem azon lény, kit ő maga szive minden erejével, de remény nélkül szeret, akkor, oh akkor a dolog másként áll; akkor ő lett volna az első, ki a hályogot lerántja a szegény leány szemeiről, ki Theint bemutatta volna neki egész rideg valóságában, s ez által talán visszatartóztatja azon örvény szélétől, mely lábai előtt ásitott.

De hogyan tehette azt azon ember, ki bár titkon, Thein vetélytársa volt, ki életét adta volna, ha a századost eltávolithatja Irmától; s ki maga vágyott, csak ő tudta minő forrón, minő kinosan, helyét a szép leány szivében elfoglalni?

Nem, ez lehetlen volt, ezt becsületes ember, ezt gentleman nem tehette, s azért hallgatott Aladár, hallgatott, mint a sir, bár azt állithatjuk, minden nagyitás nélkül, hogy a szegény ifju százszor többet szenvedett, mint maga Irma; habár szenvedései egészen másnemüek voltak.

De mindamellett, hogy annak következtében a mit tudott, s nemcsak sejtette, mint sokan Irma barátjai közül, talán kevesebbet szólt s külsőleg kevesebb részvétet mutatott, mint akárki, volt mégis valami titkos szózat, mely Irmának megsugta, előbb halkan, de később mindig erősb hangon, hogy senki sem vesz inkább részt fájdalmában, búskomolyságán, elcsüggedésén, mint éppen a hallgatag ifju; hogy senkiben nem bizhat annyit, mint benne, s hogy barátsága, mert Irma nem álmodott többé szerelemről, a csendes rév, melyben hánykódó életsajkája, egykor nyugalmat találand.

Aladár érezte ezt ösztönszerüleg, és megelégedett ennyivel, legalább egyelőre.

De azon mértékben, melyben szerelem és házasság által a családi kötelékek Irma körül lassankint megtágultak, ugy, hogy ő majdnem egyedül állt éltes szülői mellett, ugyanazon arányban szükségesebb lőn neki Aladár csendes részvéte, vidám, bár nem vidor társal-gása, kedélyes magaviselete; s ha olykor hosszasabban a szokottnál távol maradt, minden oly üresnek, oly szomorunak tetszett neki, mintha valami sötét felleg elzárná tőle a nap jóltevő világát.

Ha aztán ismét oldala mellett volt, oly benső megelégedés árasztotta el szivét, bár szenve-délyes öröm nélkül, oly jóltevő biztosságban érezte magát, hogy egész valója felüdült, s körülötte minden vidámabb szineket öltött.

álltak a dolgok, midőn Aladár egykor sokkal tovább időzött jószágán, mint ez valaha történt.

Hét mult el hét után, a nélkül, hogy Kaposváryéknál megjelent volna, mindamellett, hogy mások által tudták, mikép baja nincsen.

Az öreg Kaposváry és neje csudálkoztak, Irma pedig eleinte csendesebb s komolyabb lőn a szokottnál, végre pedig oly nyugtalan, hogy ez mindenkinek feltünt, habár csak kevesen sejtették e nyugtalanság okát.

E kevesek közt az öreg házi orvos első helyen emlitendő; de távol attól, hogy aggályt érezzen Irma halványsága, komolysága s nyugtalansága miatt, a legnagyobb megelégedéssel látta ezeket, s kezeit dörzsölve, széles jó kedvvel, szokása szerint magában mormogta: Aha! homeopaticus rendszerre kezdünk áttérni s szerelmet szerelem által gyógyitunk.

Ez egyszer koránsem vagyok ellensége e rendszernek, sőt prescribálok valamit, mi, ugy hiszem, hatását el nem tévesztheti.

Másnap reggel, midőn szokott látogatását tette Kaposváryéknál, vagy inkább az öreg asszony-nál, ki bár a legjobb egészségnek örült, mégis folytonosan panaszolt, s csak akkor volt boldog, ha az orvos valami utálatos orvosságot rendelt számára, az öreg ur, midőn a mindennapi kérdéseken s ütér tapogatásokon tul volt, mindenféle tárgyakról kezdett beszélgetni, s végre kérdezte: Hallották -e önök már e meglepő ujságot?

- Nem hallottunk semmit; mi történt? - szólt erre Kaposváryné kiváncsian, mig Irma, ki az ablak mellett ült, föl sem tekintett a himzésről, melylyel ujjai gépileg foglalkoztak.

- Nem? azon valóban csudálkozom.

Képzelje csak nagysád, azt mondják, hogy Fehérváry Aladár házasodni akar.

- Házasodni? kiáltott föl az öreg asszony, mig Irma lehajolt, s himzését, mely e szavak alatt a földre esett, fölemelte.

- Igen ám; nekem azt beszélték, hogy Bánhalmy Etelkát jegyezte el magának; szép leány, s a mellett gazdag is: meg kell vallanom, hogy Aladárnak jó izlése van.

Irma fölkelt s a mellékszobába ment, melynek ajtaja nyitva állt; az öreg asszony pedig élénken felelt: Bánhalmy Etelkát? soha nem hittem volna, hogy szerelmes belé - no, de a fiatal embereknek mindenféle szeszélyeik vannak.

Talán azért nem jött hozzánk oly sokáig!

- Alkalmasint; - jegyzé meg az orvos - midőn a fiatalság szerelemben sinlik, könnyen elfelejti a barátságot.

A mellékszoba tornácfelőli ajtaja kinyilt s aztán kissé hangosabban a szokottnál becsapódott; az orvos mosolygott, egyet szippantott nagy burnótszelencéjéből, s aztán távozott.

Midőn haza érkezett leült, s a következő sorokat intézte Aladárhoz:

Kedves Aladárom!

Orvossal szemközt hiába titkolózunk; azért ne csudálkozzék, ha azt mondom, mikép hét év óta tudom, hogy ön Kaposváry Irmát szereti.

Ha tudni akarja, viszont szerettetik -e, siessen Kaposváryékhoz, és verje a vasat, mig tüzes.

Őszinte barátja

Kormos Sebestyén.

Jósika Júlia

Konrád

XIV.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jósika Júlia

Konrád

XIV.