Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVI.
Az éjjeli macskazene.
Május -én általánosan el volt terjedve a hir a fővárosban, hogy valamely tüntetés van készülőben.
Hogy azonban mikor akar ez lenni s ki ellen, arról senki semmi bizonyosat nem tudott mondani.
A szárnyaló hírek igen homályosak voltak, annyira, hogy sokan az egészet mende-mondának, kósza hírnek tartották, milyenek az időben csaknem minden nap, hol itt, hol amott merültek fel.
így vélekedtek azok is, kik talán, ha biztosabb tudomásuk lett volna a dolog felől, erélyes föllépésük által azt megakadályozhatták volna.
Fönnevezett nap estéjén óra tájban nagy néptömeg indult Pestről Budára.
A homályban egy férfiút lehetett látni, ki mint rendező járt-kelt a tömeg között, utasításokat osztogatva.
— Maga Kenyeres polgártárs, suttogta társához, jelt fog adni trombitájával, amikor aztán megkezdődik az egész játék sípolás, fütyölés, dobolás, trombitálás, kiabálás és mindenféle riadozás egyszerre elkezdődik.
— Nem tudom, ha váljon nem lesz -e ebből valamely baj ?
A katonasággal még sem jó kikezdeni.
Nem jól érzem magamat.
— Mint újonc a csata előtt, ön fél Kenyeres polgártárs !
— Nem én.
Akár a kaszárnyába menjek s eldaloljam nekik az uynótáC: »Osztrák ármány« nem szabad a népet bántani.
— Igaza van !
Hát akkor csak előre !
Nemsokára ott leszünk.
Különben ügyeljünk, hogy minden a lehető legnagyobb csendben haladjon. így lesz a meglepetés tökéletes.
Lassan, csöndesen haladott a tömeg, útjában mindig növekedett, mint hegyről leszakadó hógörgeteg.
Háboritlanul érkeztek föl a Szent György-térre, hol a katonai kormányzó lakása volt.
Holdvilágtalan sötét éj volt, s a tömeg hullámszerű lassú moraján kívül semmit nem lehetett hallani vagy látni, mi valamely vésznek előhírnöke lett volna.
A katonai kormányzó szobájának utcára nyíló ablakai sötétek voltak, egyedül kettőből derengett ki némi homályos fény.
Midőn a tömeg megérkezett, e két ablak is hirtelen elsötétült.
A parancsnok is lefeküdt.
Annál jobb.
Egyszerre előbb egy jeladó trombita éles hangja süvöltött a téren keresztül, amire fülsiketítő pokoli zaj keletkezztt; mindenféle csengő, bongó, zörgő, dörgő eszközök, üvöltés, kiabálás, sikoltás, zürlármája nyávogó állatok hangjaival.
Az ember majd bele siketült.
Egyetlen percig tartott az izetlen tréfa.
A következő pillanatban katonai trombita riadó hangja s dobpergés hallatszott , egyszerre mindenfelől, mintha a földből nőttek volna ki lovas és gyalog katonaság rohant a fegyvertelen és védtelen népre.
A katonai kormányzó zárt kapuja kinyílott s innen, valamint a közeli kaszárnyában teljes fölszereléssel elrejtve tartott katonaság kirohanva, éktelen káromlások között támadta meg a népet.
Sikoltozás, jajveszékelés váltotta fel az előbbi zajt.
— Vissza !
Meneküljön, aki tud, akinek kedves élete ! kiáltások hallatszottak.
S a megriadt népség mindenfelé menekülve rohant, de mindenütt villogó szuronyok és csattogó kardokkal találkozott.
A vasasok közé vágtattak a népnek s lovaikkal tipratták, gázolták őket.
Nők, gyermekek s mindenféle vegyes nép, kik csak kíváncsiságból vettek részt a tüntetésben, nyomattak, taposhattak agyon s kaptak életveszélyes sebeket.
S a titkos fölbujtó Kenyeres János uramnak, tisztelt polgártársa, kinek e tüntetés rendezésében a legfőbb érdeme volt, biztos helyről, egy távoli kapuból nagy elégülten szemlélte a mészárlást.
A bor és pálinka által feltüzelt, fanatizált katonaság mindenütt utána sietett a menekülőknek, szúrva, vagdalva, tiporva őket oly barbár módon, milyet egymással hadat folytató civilizált állam harcosainak sem enged meg a humanitás.
— Ezer tüzes menykő, most mindjárt magam is pórul járok ! kiáltott föl az érdemes férfiú, a főfő rendező midőn látta, hogy a katonaság az ő biztosnak hitt szemlehelyéhez sietve közelit.
S gyors léptekkel futva menekült a közelgő kardok és szuronyok elől.
Bakák, vasasok, akit elől-utól találtak, senkit sem kíméltek.
— Da ist auch a Kéri ! kiáltott az egyik vitéz, midőn az elbuva settenkedő rendezőt meglátta s kardjával sötétben felé suhintva, ketté szelte koponyáját. . .
Pesten épen olyan, sőt talán nagyobb volt a riadalom, midőn a történteket meghallották.
Az a hir lett elterjedve, hogy a katonaság kitört a várból és sebes roham léptekkel közeledik a város felé, melyet egy váratlan éjszakai támadással el akar foglalni, az ellenállóikat levágja, vagy szétkergeti, már a hajóhidat is elfoglalta,.
S lón nagy riadalom és zavar.
A tornyokban a harangokat félreverték, dobok, trombiták riadót zúgtak, a kaszárnyákban levő katonák teljes fölszereléssel mind készenlétbe helyeztettek, a nemzetőrök föl s alá futkostak az utcákon, századonként, zászlóaljanként sorakozva, s össze vissza beszélve mindenfélét a katonaság rémtetteiről.
Az uri-utcában a forradalmi csarnok előtt nagy néptömeg verődött össze, kik zavartan kiabáltak mindent össze-vissza.
— El vagyunk árulva.
— Legyilkolnak bennünket a cseh és német katonák !
— Katonai forradalmat rendeztek !
— A várfalakon az ágyukat a városnak szegezték.
— össze akarják lövetni a fővárost !
— Föl fegyverre !
Föl vitéz nemzetőrök !
— Fegyverrel kell visszaverni a fegyveres erőszakot!
— Agyukat nekünk !
El a neugebáudba ágyukért !
A nép zajos zúgása közé vegyül mindig erősebben, mindig rémesebben a féfrevert harangok zúgása.
Budáról terjedt a vész Pestre, a zaj lárma, kiabálás ellenben Pestről Budára.
Meghallották ezt a királyi palotában is, hol abban az időben István főherceg, mint a király helyettese lakott.
A legelső vészhangok hallattára azonnal fölugrott ágyából és sietve felöltözött.
Derült homlokára a mély gondnak fellegámya borult.Mélyen felháborodva szólott segédtisztjéhez.
— Siessen ön előre, s vigye és adja át parancsomat a vezetőnek : a katonaság azonnal vonuljon vissza a kaszárnyákba, a legsúlyosabb megtorlással élek az ellen, ki nem engedelmeskedik.
A minisztérium üléséből pedig Perczel Mór küldetett ki, hogy a forrongó kedélyeket csillapítsa.
Midőn Kossuth a minisztertanácsból hajnalban lakására tért, asztalán levelet talált, melyben ezt irta a névtelen.
— És még sem hiszi ön uram, hogy önökkel a bécsi kormány a leggaládabb játékot űzi, egyelőre a katonaságot használják föl, provokálják önöket ezzel, és ha magokat védik : mint lázadókkal bánnak el velők.
Kossuth arcán kínos fájdalom vonaglott keresztül.
— Nem ! kiáltott föl mély elkeseredéssel, nem akarok polgárháborút idézni föl nem vonhatom ki a kardot, melynek éle oly sok polgártársam életét olthatná ki.
Síi tűrni és várni fogunk, de hogy ha elleneink magok gyújtják föl a háború fáklyáját : kénytelenek vagyunk védekezni, és akkor ítéljen ügyünkben a legfőbb biró, az örök Isten, mi utolsó emberig fogjuk magunkat védeni !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE