15.
- Jó estét, Clifford - köszönt a sebesült.
- Ezek az emberek elfogtak.
Négyüknek jár a tízezer dollár...
Clifford komoran nézte a sebesültet.
- El tud jönni lábon, vagy hozassak kocsit?
- Ha öt percet ad, hogy pihenjek, akkor gyalog megyek magával...
- Csak pihenjen - felelte Clifford, és leült.
- Ostoba végzet, Lord.
Egy zöldfülű elejtette, miután négy állam összefogott maga ellen, és nem mentek semmire.
- Nem zöldfülű volt...
Veszélyes ember...
Az egyetlen veszélyes ember, ha nem veszi rossz néven Clifford, mindazok között, akik eddig az utamat keresztezték.
Hallgattak.
Bulkin egy gint hozott a sheriffnek.
- Hallom, hogy a leányát elhozatta...
Kansas Cityből... és otthon neveli? - mondta a rabló.
- Igen - felelte a sheriff.
- Mary nagyon szereti a Nyugatot.
- Kár, hogy holnap el kell mennie innen, hosszú időre...
A sheriff szótlanul nézte két cipője között a padlót.
A lótenyésztő, akinek tetszett a sheriff leánya, izgatottan közbeszólt:
- Elküldi Maryt Keletre ?...
De hát délután nem is szólt erről.
- Csak most határoztam el - dünnyögte Clifford, azután felhajtotta az italt.
- Megkérem majd magukat, hogy kísérjék el négyen, ha szintén holnap utaznak.
Bulkin magasra húzta a szemöldökét csodálkozásában.
- Mi nem utazunk Keletre!
Honnan veszi ezt, Clifford?
- Hm...
Miután épeszűek, tehát biztosra veszem, hogy elutaznak.
Igen nagy csend lett.
A négy ember összenézett döbbenten.
- Én is most határoztam el, hogy Maryt Kansas Citybe küldöm.
A sheriff háza mától kezdve nem lesz olyan békés otthon, mint amilyen eddig volt.
A rablók , természetesen nem bánnak ezentúl kivételesen Pomac-kal.
A banditák bosszút állnak majd... a vezérükért.
Ez a város nem lesz többé a csendes Pomac...
- Várjon - mondta Bulkin.
- Fütyülünk a kétezerötszáz dollárra, ami fejenként jutna ránk.
A vendéglőm többet ér nekem, és különben sem vágyódom Keletre!
Ezek is szeretik a házukat, és Pomac eddig békés, boldog hely volt.
- Úgy van! - hagyta rá a lótenyésztő.
- Bennünket nem bántott a Lord.
Sőt, amióta ő vezeti a vörös Brandt bandáját , azóta még nagyobb itt a nyugalom, mint régen.
- Aszondom - csapott az asztalra az egyik cowboy -, hogy fogja el a Lord-ot az , akinek valaha is baja volt vele.
Nem kaparjuk ki másnak a gesztenyét, hogy aztán a mi ujjunkat süsse meg a parázs.
- Fütyülünk a kétezerötszáz dollárra - tódította a másik cowboy.
- Maga, Clifford kötözni való bolond, ha azzal szolgálja a város nyugalmát, hogy ránk zúdítja a Pokolkő minden banditáját, akiktől eddig békében voltunk.
- De hát mit csináljak?
Mégiscsak sheriff vagyok, és a Lord rabló.
A Lord egy szót sem szólt.
Közömbösen nézte a mennyezetet, mintha nem is az ő nyakáról tárgyalnának.
- Adjuk szavunkat - mondta Bulkin - hogy senkinek sem mondjuk el azt, ami ma történt.
És akkor egyszerűen nem történt semmi.
Görény Bob elnyargal a rablók után, és még az éjjel elviszik innen a Lord-ot...
A sheriff elhallgatott, a pipáját tömögette, és komoran bámulta a padlót.
Ez bizony nem valami nagy hőstett.
De a virágai oly szépek és Mary annyira szereti Arizonát...
Egy óra múlva Görény Bob sebesen nyargalt az éjszakában a Pokolkő felé.