Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Lasnakra.
Természetes, hogy az utazás vigan ment végbe .
Az öreg ur kettős boldogságot élvezett: a leánya boldog menyasszony , maga nagy költő leve .
A mama a győztes hadvezér véres babérjával homlokán, diadalittasan gondol küzdelmére.
Elsimult lelkének alapjelleme: a vadság s most már csak büszkeséggel és önérzettel gondol arra a harcra, a mit leányával szemben megnyert .
Nem haragudott többé Incire, az igaz, hogy nem is sajnálta őt.
Különben mentségéül legyen mondva, nem is hitt leánya boldogtalanságában .
- Kivertem fejéből a regényt, áldani fog érte, - mondogatja magában .
S a látszat, mintha igazat adna neki!
Nem nézett ki Inci szerencsétlennek.
Ugy tetszett, mintha máris belenyugodott volna sorsába; szinte örülni látszott annak, hogy menyasszony .
Hát mosolygott Inci, bele is nyugodott a sorsába; örült is neki, hogy menyasszony.
De hogy a halál menyasszonya.
Azért volt nyugodt, azért mosolygott .
A mama mindössze a személyben tévedett.
Error in personam.
Azaz még egynémely tünetben is: az Inci halványsága fáradtság jele; beesett, lázban égő szemei a szűz misztikus sejtelmeiről beszélnek s a mosoly sápadt ajkai körül, az a gyönyör sejtelmes varázsa: azt hitte ő.
Csak az érzékiség szempontjáról tudott ez az asszony látni, birálni, itélni: mindig oda tért vissza.
Máskülönben vak volt , szegény.
Nem ismerte az ideál honát.
Szegény asszony !
A papa az egész uton éhes volt, mint minden magyar származásu papa ilyen alkalommal.
Hatvanban kávét ivott, Miskolcon megebédelt.
Ujhelyen ismét ebédelt.
Csapon sörözött és sonkázott .
Szerencsére, innen már nem volt messze Lasnak; még két állomás, aztán egy félóra kocsin .
Az utolsó állomáson várta őket a kocsi, még pedig a "várkastély ".
Igy keresztelt el ugyanis Dobay egy nagy batárt, a melyet csak négy ló tudott meginditani.
De sárban még négy ökröt is kellett a négy ló elé ragasztani, hogy meginduljon .
A várkastélyon kivül még egyebek is várták a családot: a várispán , illetve a botos ispán, névleg Botos István, egy öblös lámpással, meg két rendbeli béres még öblösebb lámpásokkal, azután még két rendbeli béres tartalék-ökrökkel .
Mindezek az intézkedések pedig azért kellettek, mert először sötét volt, másodszor nagy sár volt és harmadszor, mert a nagyságos asszony ideges , Botos István terminus tehnikusa szerint "sikitós" volt rossz utban .
Az öreg ur nem engedte, hogy ispánja a bakon fagyoskodjék, - öreg ember volt már, - beparancsolta a bárkába.
Oda különben befértek volna egész kényelemmel hatan is, mert volt olyan alapos, mint egy közepes omnibusz.
De meg beszélgetni vágyott az öreg Dobay már egy falubelivel is.
Ugy tele volt a szive , hogy okvetetlen kellett rajta beszéddel könnyiteni.
Hát beszélt is három helyett .
Mert a mama fáradt volt: szundikált, Inci meg ébren álmodott .
- Hogy vannak, hogy, István ?
- Köszönöm alázattal, nagyságos uram, az összes marhák jól érzik magukat .
- Hát az ispánné asszony ?
- Köszönöm a kegyes kérdését, az is jól, mert megszökött a gróf lovászmesterével .
- Pfhü!
Az ebugattát!
És nem hozatta vissza ?
- Minek, kérem?
Ők fiatalok, én meg öreg vagyok.
Hadd boldoguljanak .
- Maga nagy filozófus, Istvánkám .
- Nem én, könyörgöm, csak megnyugszom Isten végzésében .
(- Megnyugszom Isten végzésében, - ismétlé Inci halkan s egy mélyet sóhajtott. )
- És mi történt még? - vevé föl az öreg ur a beszéd fonalát .
- Hát egyéb semmi, minthogy az Izsák megpukkant mérgiben: a szél ütötte .
- Mi miatt ?
- Hogy nem telt ki a licitáción a Bekecsen való követelése .
- Szegény !
- Bizony nem kell azt sajnálni, nagyságos uram, engedelemmel szólván .
Nem volt az igaz ember; csak igaz embert kell sajnálni .
- Ne legyen kegyetlen, István .
- Nem én, csak igazságos vagyok ...
- Ninini!
Hiszen ez a Sárkány meg a Szélvész! - ösmergeti a lovait Dobay.
- Hol szerezte hát a pénzt?
A repcét adta el ?
- De még egy szemet se .
- Csak nem kért kölcsön ?
- De még egy vasat se .
- Hát miből küldte a nyolcszáz forintokat ?
- Semmiből, mert nem küldtem .
- Igaz a ', - erősiti a szórakozott öreg ur, - és miért nem küldött ?
- Azért, mert igy okoskodtam: "Ha nagyon kell, akkor csak rám parancsol a nagyságos ur másodszor is, ha pedig nem nagyon kell, akkor jobb, ha megmarad .
- Maga arany ember, Istvánkám!
Hát csakugyan nem kellett nagyon...
De nini!
El is felejtettem; nézze csak, menyasszony lett ez a kis patkány .
A hű öreges ispán illemtudással levette csucsos süvegét, kihalászta a muffból Inci kis kezét és megcsókolta kétszer is, szólván :
- A jó Isten adjon áldást, boldogságot az én lelkem kisasszonykámnak ; olyképp igazitsa el drága életét, hogy érdeme szerint becsülje a férje: szivemből kivánom !
- Köszönöm, István, - válaszolt halkan a leányka és lecsókolta kezéről azt a könyet, a mit az öreg ispán reá talált hullatni .
Az ilyenfajta cselédek már kihaltak.
Kipusztitotta őket a kőszénfüst és a - diploma .
Az utazás különben pompásan ment; lépést ugyan, de ökörre nem volt szükség.
Ha dülős volt az ut, nekivetette vállát a hintónak a négy kemény béres , hát mindjárt egyenes lett a járása.
Mert ilyenkor csak a két tulsó kerék járt a maga lábán, az innensők, a dülős felén, a levegőbe emeltettek: ott kalimpáltak hivatás nélkül .
Otthon nagy öröm várt a hazatérőkre .
A falu valamennyi asszonya ott várta őket az udvaron és ékes tót nyelven jajgattak és sipitottak örömükben.
Erővel a kisasszonykát akarta látni valamennyi, hogy megvan -e még?
( Mert hiszen az lehetetlen, hogy el ne vitték volna mindjárt az első nap azt a gyönyörü szépséget azok az aranyos ruhában járó pesti gavallérok. )
De hát megvolt az Inci.
Utoljára szedték ki a hintóból.
Nosza, körül is fogták, csókolták kezét és ruháját a jó asszonyok.
( Hogy nem akarta őket otthagyni az ő aranyos tündérjük ! )
A kis Incinek melege lett, ugy megtelt a szive.
Ráborult az öreg Marcsuska fonnyadt keblére és összecsókolta annak barázdás, durva arcát .
Lett is erre sirás! olyan általános, mintha Jerikó romjain állnának valamennyien.
( Jaj és nem halt meg örömében Marcsuska - a szivtelen ! ) ...
Öreg Dobay ugy rendelkezett, hogy nagy trakta legyen a viszontlátás örömére.
Bab, füstölt hussal és csusza adassék minden léleknek, a ki megjelent az ő üdvözlésükre, azonkivül fejenként egy meszely pálinka, de berugni nem szabad .
Botos István átvette a rendeletet és a nagy konyha csakhamar megtelt a mosóházzal együtt, pattogónyelvü, nagyhangú asszonyokkal, - a kik közül egynek sem állott be soha egy pillanatra sem a szája.
Mert nem is azért beszél a tót asszony, hogy meghallgassák, hanem pusztán csak azért, mert először beszélni joga van, másodszor meg a szó tudvalevőleg jó étvágyat csinál.
Egyszóval fennhangon gondolkodni és mennél fennebb hangon: jó dolog .
Öreg Dobay - mintha az ég ma egyedül csak az ő kedvét leste volna , megfeledkezvén minden más halandóról, - krumplis lángost, kalbászt és véres hurkát, mondd: véres hurkát! kapott vacsorára, nyers káposztával és még külön egy pohár káposztalével.
( Az egész télen nem evett krumplis lángost, az egész Pesten nem volt kapható egy szál sem belőle ... )
- Mert sok olyan dolog van ám azért itt nálunk Lasnakon, István, a mit Pesten hiába keresne kegyelmed, azt elhiheti nekem.
Igyék csak, István ...
*
Inci, bár mélyen aludt, - mert fáradt volt szegényke, - de álmodott is szépeket.
Azt álmodta, hogy János érte jött a felhőkből aranyos hintón és a hintóba fehér hattyuk voltak befogva.
A mint kiszállt János a hintájából , egyenesen annak a kis fehér szobának vette utját, a melyben ő hált.
( Tudta az utat, bár senki sem vezette.)
Aztán lehajolt hozzája és egy forró csókkal fölébresztette őt, mondván, hogy kövesse...
És Inci engedelmeskedett, odahajolt az ifju vállára.
- Az körülkarolta karcsu derekát és az ölében vitte aranykocsijához...
Nem volt Incin csak egy vékony ing, - az is fedetlen hagyta mellét és karjait - és csodálatos!
Inci nem pironkodott, a mint az ifju hótestét ámulattal csodálta...
( Miért pironkodott volna, hiszen az övé volt az a lelkével együtt.)
Az ifju aztán jobbjára ültette Incit és füttyentett a hattyuknak.
Ezek , hatan, elkezdtek uszni a kék levegőégben és egy gyönyörüséges nászdalt énekeltek .
A merre jártak, előbukkantanak a ragyogó csillagok és üdvöt kiáltoztak feléjük ...
Az Ur küldöttei voltak a kis csillagok, - angyalkák voltak: az Ur fényes kis cselédei.
A szerelmesek pedig átkarolták egymást: ugy mentek az Ur szine elé ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE