Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVII.
A kalandok hőse.
Hogyan Agatha ?
Mit keres kegyed itt ? kérdezte a »kedves bán« meglepetve, midőn a hercegnő bizalmas komomája hozzá belépett.
Agatha előadta a hercegnő izenetét.
A bán ur szemei örömfényben ragyogtak .
a múltra, midőn ő esedezett a hercegnő előtt, hogy ajándékozza meg egy boldog negyedórával, hallgassa meg szive legforróbb lángoló érzelmeit és az hidegen, büszkén, csaknem megvetőleg utasította el magától.
Szinte kedve lenne most ezt hasonlóval viszonozni.
De nem !
Az ő szive most is oly égő lánggal lobog, mint félév előtt, midőn a hercegnő jéghideg szavaival örökre el akarta annak tüzét oltani.
Igaz !
Akkor ő még csak egyszerű ezredes volt.
Most horvátországi bán és tábornok.
Kit akkor a hercegnő magához igen kicsinynek tartott, most már szerelmére méltónak találja ?
Agathához fordult :
— Hódolattal csókolom a hercegnő kezeit.
Semmi esetre sem maradok el.
Egy aranyat csúsztatott a leány kezébe.
Éji órakor a bán, ugyanazon teremben, melyben néhány nap előtt a hercegnő Kossuthot fogadta, várakozott lángoló szívvel, égő szenvlélylyel a hercegnőre.
Rövid percek múlva csakugyan belépett ez.A hercegnő talán soha nem volt oly tündérszép, mint épen e pillanatban.
Ha a bán szivében valaha gyöngédebb érzelmek lángja gyuladott volna föl a fiatal csudaszép nő iránt, e pillanat, e bizalmas együttlét a csekély szikrát óriási tüzzé gerjesztette volna.
Arca az átlátszóságig fehér volt, melyen valamely gyönge rózsaszínű pir volt elömölve, szemei sokkal fényesebbek és ragyogóbbak voltak, mint azon brilliáns diadém koszorú, mely fürtökben függő dús hajzatát összetartotta.
A bán urat egyedül uj méltóságának gondolata tartotta vissza, hogy a tündérszép nőnek lábai elé ne boruljon.
Hevesen ragadta meg kezét s tüzes csókokkal borította.
A hercegnő nem vonta azt vissza, nem haragudott érette, sőt az a gyöngéd mosoly, mely ajkain lebegni látszott, a bán urat még többre is bátorította.
— Parancsolni méltóztatott velem hercegnő ?
— Kérettem kedves bán fontos ügyben.
Mi fontosabb, mint a SZÍV ügye ! gondolta a bán magában.
— Foglaljon helyet bán ur, mig előadom kérelmemet.
— Igen nagy örömömre fog szolgálni hercegnő, ha parancsa teljesítése által kimutathatom, hogy azon lángoló érzelem, melyet a megismerés első pillanatától fogva fölgjnijtott keblemben, most a kínzó vágy s égető szenvedély gyuanyagától táplál- tatva, még sokkal izzóbb lánggal lobog !
A hercegnő mosolygott.
Talán azt gondolta : jó ha e láng ez időszerint ki nem alszik/sőt a remény fuvalló szelétől még nagyobb hőfokra gerjesztetik.
— Erről később szóljunk kedves bán , most mindenekelőtt hallgassa meg kérelmemet
— Parancsára állok hercegnőm !
— ön gyűlöli Kossuthot nemde ?
A bán zavarba jött.
Miért e kérdés ?
— Hercegnő asszonyom !
— Egyenes és őszinte feleletet várok, bán ur !
— Ki ne gyűlölné őt nálunk ?
— Szivemben kiolthatlan boszut esküdtem ellene és egész nemzete ellen.
A bán meg volt lepetve.
— Hogyan hercegnő asszonyom ?
Magasságod, ki azelőtt annyira szivén hordozta a magyarok ügyét, minden körülmények között és csak legújabban is any- nyira magas pártfogásába részesítette az érdemetleneket. . .
— Nézeteim azóta részben változtak, részben módosultak bán ur !
— Aminek én, mint fölséges uramnak és császáromnak hódoló hive, a legnagyobb mérvben tudok örvendeni.
A hercegnő nemes arcán gunymosoly vonult keresztül.
— Most már, folyatta a hercegnő, teljesen meg vagyok győződve, hogy Magyarország erővel csikarta ki ő fölségétől az úgynevezett -iki szentesített törvényeket.
— Igen is erőszakkal.
És én bátor voltam már előzőleg ily véleményemet nyilvá- nitani ; és épen ezért mi is erővel fogjuk azokat visszavenni.
— S meg fogják büntetni a lázdókka !
— A törvény tiszteletet parancsol mindenkinek s kik ezt megtagadják, magoknak tulajdonítsák a megtorlás szigorát, mely őket sújtani fogja.
A hercegnő lángra gyulladott arccal, villámló tekintettel adta elő a bánnak sérelmét.
— Készséggel állok rendelkezésére hercegnő asszonyom, ahogy méltóztatik parancsolni.
E Kossuth ugyan megérdemelné, hogy példaadás végett ott, ahol elfogják tüstént agyonlőjék, de hát ez sem baj, ha ide hozzák.
Van az övéhez hasonló esetekre elég példa azt hiszem, hogy Frangepán és Zrínyi is itt ítéltettek el, pedig ezek csak valamivel különb emberek voltak, mint egy közönséges prókátor.
Ami pedig a többit illeti, csak méltóztassék kegyelmes hercegnő azokat rám bízni ; majd elbánok én valamennyivel !
— Számítson köszönetemre bán ur !
— Köszönetére hercegnő ?
És hogy ha én ezzel nem elégedném meg ?
Ha szivem ennél többet óhajtana ?
— Bán ur azt ígéri, hogy nekem bizonyos szolgálatot fog tenni.
Mihelyt igéretót beváltotta, szólhatunk az ön jutalmáról.
S hercegnő asszonyomnak gazdag szive nem nyújtana nekem, legalázatosabb hódoló szolgájának némi csekély előleget.
A hercegnő megsemmisítő teintetet vetett a bánra.
— Előleget bán ur, csak egészen közönséges egyének szoktak adni, minket ez alól fölment társadalmi állásunk.
A mi adott szavunk kötelezvény : noblesse oblige !
A nemesség kötelez.
— De nem oltja ki a SZÍV lázas érzelmeit.
— Melyeket az észnek kell kormányozni.
Emeljen addig bán ur nemességéből védfalat szenvedélyei ellen, ha ezek netán tulcsapongani akarnak az engedett korlátokon.
— Hercegnő asszonyom gúnyt üz érzelmeimből.
— Szolgálatért jutalom, ígéretért ígéret bán ur !
Ha beváltotta ígéretét, kérheti jutalmát.
Addig Isten önnel!
— Hercegnő asszonyom ! suttogta a bán félig kérő, félig boszankodó hangon.
— Parancsol bán ur !
— Kegyelmességed engem éji órakor magához rendel édes pásztorórára.
— Ki mondta önnek, hogy pásztorórára ! kiáltott föl a hercegnő mélyen megsértődve, mig arcán az addigi mosoly helyét a legridegebb szigor váltotta föl.
— Bizalmával lángot gyújt föl szivemben anélkül, hogy hajlandó lenne azt egyetlen enyhítő csöppel oltani.
— Föltételt tűztem ön elé, melynek teljesítésétől függesztettem föl kérése meghallgatását.
— Kegyelmességed a világon a legnagyobb zsarnok.
— Miért bán ur ?
— Nem súgja meg ezt kegyelmességed- nek forró szive.
— Az én szivem mit sem mond, mit eszem nem hagy helybe.
— Az ész a legnagyobb zsarnok a világon.
És ezt állítja előőrsül közöttem és kegyelmességed között hercegnő.
És hogy ha e zsarnok ellen fellázadna alattvalója, a SZÍV ?
A forradalmakat hercegnő asszonyom mai időben diadal szokta koszoruzni.
— Vagy még nagyobb szolgaság !
— Diadal után édes a szolgaság láncát viselni, főleg ha azok rózsafüzérből vannak fonva.
Nemde hercegnő asszonyom.
Magasságod elnéző leend a lázadó alattvaló iránt, kit egyedül égő szivének lángja indított pártütésre a hódoló tisztelet ellen, melylyel iránta mindenkor viseltetett.
S lángra gyuladt arccal, kitárt karokkal közeledett a hercegnő felé, ki azon pillanatban hevesen rántotta meg a csöngettyü arany fogantyúját.
— Agatha, szólott a hercegnő a sietve belépő komomához, a bán ur távozni óhajt.
Világítson előtte a csigalépcsőn !
— Tettért jutalom, mondotta a távozó bánhoz, ígéretért viszont ígéret.
S keble lázasan emelkedett, mig szemeinek fátyolozott fénye hü tükre volt összetörött lelke romjainak.
— Engem a boszu nem elégít ki, suttogta indulatosan dobbantva a szőnyegre, szivemet szakgatom szét vele !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE