Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Piroska, Z.
Tökmag bandája
Keletkezés ideje
1934
Fejezet
23
Bekezdés
964
Mondat
2903
Szó
26026
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XV.
A Herceg csodálkozva, hitetlenül bámult Tökmagra.
- Hiszen eddig egy napra meg nem váltál volna Szutyoktól!
Most meg ide akarod adni!
- Nem örökbe ám!
Csak amíg apa megbékül kicsit.
Gyanus nekem a nagy szelídsége .
Tudod, a felnőtteknél sohase lehet tudni.
Tökmag olyan bölcs képet vágott, hogy még Marci csóka is kinevette.
- És azt hiszed, megmarad nálunk?
- Majd én ideszoktatom.
Legalább a Bogár sem fél ezentúl, a Szutyok megvédi mindentől.
Bogár nagyot kacagott és megsímogatta Szutykot.
A kutyus boldog farkcsóválással tűrte a kényeztetést.
Nem tudta, milyen életbevágó dolgot határoztak felőle.
- Akkor, ha a néni megengedi, itt is hagyom mindjárt!
De enni én hozok neki!
Tudod - tette hozzá, a Herceg mérges arcát látva -, csak azért, hogy egészen el ne felejtsen!
Pista megbékülve tette fel Szutykot az ágya közepére.
Aztán kikísérte Tökmagot.
Hihetetlen, de Szutyok nem szökött kis gazdája után.
Sem aznap, sem később.
Pedig , mikor meglátta, bolond nagy örömmel ugrálta körül, még a vállára is felperdült.
Hogy mért nem szökött haza mégsem, azt megértheti mindenki, ha elárulom, hogy Tökmag előbb két hétig szoktatta az üres telekhez, Bogárhoz, de úgy, hogy arról Mackón kívül senki sem tudott.
Azt is csak Mackó tudta, miért kellett ennek így történni.
De talán mi is rájövünk majd!
Az új lakótársnak Bogár örvendett legjobban.
Neki Marci madár igen mérges, a Gömböc igen álmos volt.
Szutyok ellenben akár egész nap ott totyogott, ugrált mellette, nagy harcokat vívott Péter kakassal, felvidította még Tarjánnét is és mindenki megszerette.
Tökmag mindennap eljött érte, elvitte sétálni és hogy ezeken a titokzatos, rövid sétákon mire tanította, azt nem árulta el egyikük sem.
A Herceg annak örvendett legjobban, hogy most a kutya miatt Tökmag többet van náluk , az ő kedvéért Mackó meg Keszeg is és ez a vidám diáktársaság anyut felvidítja.
Mert ő maga néha fáradt volt ehhez.
De ebben a sokadalomban észre sem vették, ha többet hallgat, csöndesen fúr, farag.
Nem szólva arról, hogy az együtt-tanulásnak is kitűnő eredménye mutatkozott.
Mikor a fiúk hazamentek, rendesen elkísérte őket egy darabon.
Szutyok urasággal együtt.
Egyik este is így, ötösben indultak el, mikor Szutyok szokása szerint messzire előre vágtatott.
Tökmag még a gödörből utánafüttyentett.
Többször is.
A kutya jött is, de alig fért a bőrébe, egyenesen a nagy fa tövének tartott, nekiesett és kapart, ásott , abba sem akarta hagyni, hiába fütyölt neki Tökmag.
- Mennél jobban fütyülsz, annál jobban ás, - morgott a Herceg.
Tökmag meg Mackó összenéztek.
Hogy ez a Pista milyen éleseszü!
- Hagyjuk itt, - ajánlotta a mitsem sejtő Keszeg.
- Dehogy hagyom!
Még valami ürgét talál, aztán reggelig viaskodik vele!
Gyere , Herceg!
Pista szó nélkül követte Tökmagot.
Szutykot nyakonfogták, de a Herceg még lehajolt és csodálkozva kiáltotta:
- Ni, valamit kiásott a kutyád!
Egy zacskó!
- Zacskó!
Ugyan mi lehet benne?
A többiek is odajöttek és a poros, mállott zacskóról letisztogatva a földet , kibontották.
Szemük, szájuk elállt, annyi fényes pénz volt benne.
- Szutyok kincset talált! - örvendezett Tökmag dobogó szívvel, - látod, mondtam, hogy jó ez a kutya, most pénzt talált neked, Herceg!
- Nekem?
A te kutyád?
- Hát persze!
A tietek a gödör, akkor a pénz is a tiéd.
- Azé, aki ide elásta!
Hátha eljön érte?
- Nem hinném - szólt közbe Mackó is -, nagyon régi ez a zacskó, egészen avítt , legalább húsz, harminc esztendeje heverhet itt!
Még jó darabig vitatkoztak és a Herceg - Tökmag nagy bánatára és aggodalmára - ragaszkodott ahhoz, hogy a pénzt át kell adni az ismerős rendőrnek, ő mondja meg, mi legyen vele.
Fel is akarták szedni, de valaki nem engedte!
Szutyok volt.
Összekaparta a zacskót , fogta, húzta, vitte egyenesen Bogárnak, odatette az ölébe, aztán a tetejébe ült.
Most vegye el valaki tőle!
Egyelőre nem bántották.
És úgye, azon sem csodálkozik senki, hogy mikor másnap a Herceg Kis rendőr úrtól tanácsot kért, az azt mondta, hogy csak tartsa meg nyugodtan , a jelen körülmények között a törvény is emellett szól.
Hogy mik azok a "jelen körülmények", amikről Tökmag és Mackó még este beszámoltak neki, azt a rendőr nem árulta el senkinek.
Különösen a Hercegnek nem, aki boldogan rohant haza a pénzzel és mindjárt szenet meg élelmiszert rendelt érette.
*
- Úgy látszik, te Tökmag - mondta Mackó -, hogy a kutyád kincsesládának nézi ezt az öreg gödröt!
- Nem bírom leszoktatni a kaparászásról.
Rémes!
Tudod, hogy tegnap hazaszökött velem és Ágnes néni szobájában szétkaparta az egész karosszéket?
- Képzelem, mit kaptál?!
- Nem képzeled.
Ágnes néni úgy jajveszékelt, hogy azt hittük, a ház ég.
És mikor el akartam páholni Szutykot, mit gondolsz, ki nem engedte?
- A néni! - mosolygott Mackó.
- Persze.
Szívtelen lénynek, meg nemtomminek szidott, közben pedig Szutyok szétásta a karosszékhez tartozó zsámolyt is, az egészből annyi hasznom van, hogy hímzett huzata volt és Tarján néninek adtuk megcsinálni!
Hát bizony, az ásásra betanított kutyának ezentúl is ez maradt a kedves szórakozása .
Miután pedig hűségét becsületesen megosztotta a Vadasy villa és Tarjánék jóval szerényebb hajléka között, működési tere is megoszlott, különböző eredménnyel.
Az előkelő villában csak bajt csinált, míg Tarjánéknál igen fontos következményei lettek szenvedélyének.
Egyik este ugyanis, mikor a Herceg kiengedte, szokása szerint körülvágtatta a gödröt , aztán egy helyen hirtelen megtorpant és kaparni kezdett.
Frissen hullott hó borított mindent, de fagyott is.
Szutyok ásott, kapart, aztán hirtelen vonítani, szűkölni kezdett.
A Herceg odarohant, lehajolt.
- Ni, egy kutya!
Szutyok, nézd, a pajtásod!
Jaj! csak nem fagyott meg?
Hamar, vigyük be!
Vinni ugyan Pista vitte a szép, nagy, de csontig lesoványodott állatot, de Szutyok buzgón ugrált mellette.
Odabent aztán nekiálltak, hóval dörzsölték, betakarták.
És lám, a kutya nemsokára megmozdult.
Úgy hörgött, mint valami ember.
A Herceg még az ágyára is felfektette és hamar rántottlevest főzött.
Ennyit már megtanult az édesanyjától.
Aztán Bogár segítségével a kutya szájába töltötték a meleg levest.
Az meg nagyokat nyelt.
Egyszercsak talpraállott.
Kicsit ingadozott még négy, csontig lefogyott lábán, de mégis ugrani próbált és előbb Pistát, majd Bogarat nyalta képen.
Szutykot megszagolgatta s a kis kutya bukfencet vetett előtte.
Mikor Tarjánné hazajött, a kutya már vakkantással és farkcsóválással fogadta.
- Mivel fogod etetni ezt a nagy állatot? - töprengett Tarjánné.
- Az ilyen nagyon sokat eszik.
Tudom, a régi időkből...
Pista nem szerette, ha anyu a régi időket emlegette.
Ilyenkor úgy elborult a szép , szelíd arca és bizonyosan apára gondolt, akit elvitt a sors tőlük.
- Először is nem biztos, hogy sokat eszik.
Nézd anyum, elég neki a kenyér is.
És aztán szólok a fiúknak, bizonyosan hoznak csontot.
Meg az iskolai ebédekből is marad hulladék.
És látod, nagyon okos állat, majd megtanítom házőrzésre, meg még a taligába is befogom és segít.
Nagyszerű lesz!
Bogár úgyis fél, mikor egyedül kell itthonmaradni.
A Szutyok nem maradhat itt örökre.
- Bizonyos, hogy itt marad nálunk?
Hátha érte jönnek és elviszik?
Vagy maga megy vissza a régi helyére?
Bizony, erre Pista herceg se tudott felelni.
Csak féloldalt jól megnézte a kutyát , melyet Málinak keresztelt el.
Máli egyelőre igen nyugodtan ült és a mancsát nyalogatta.
Barics bácsi benézett később, ahogy minden este tette és mikor megvizsgálta a kutyát, kijelentette:
- Nagyon messzirül gyütt!
Egész véres a körme.
Itt a madzag nyoma, ahogy eltépte.
Nem hinném, hogy nagyon visszavágyakozik a helyére!
Hát nem is vágyakozott.
Harmad-negyednap is vidám ugatással fogadta a hazatérőket .
Marcival is megbarátkozott, csak Gömböc nem tetszett neki, ahányszor meglátta , óvatosan elhúzódott tőle.
Bogár nagyokat nevetett rajtuk.
Pista csakugyan munkába fogta a kutyát.
Bogár régi kis babaszekerébe befogta és így ment fáért, szénért.
Amennyit ők egyszerre meg tudtak fizetni, vagy Pista herceg le tudott dolgozni, az jól elfért a szekérkében, Máli meg vígan húzta - ha macska nem akadt útba!
Mert olyankor szekerestül, hámostul világgá futott és Pista loholhatott , míg utólérte.
Az is igaz, hogy a kutyás gyereknek mindenki szivesen és többet adott , jól megmérte a fát.
Arra is betanította Málit, hogy ne ugasson mindég, mikor kedve tartja.
Ha a fiú rászólt, Máli lelapult és mozdulatlanul némán, várta a parancsszót.
Azt szerette volna, ha Máli mindazt megtanulja, amit Szutyok tud!
A fiúk is segítettek .
Legnehezebb tudományát Tökmagtól tanulta: akárkit hang nélkül megfogott úgy, hogy az illető mozdulni sem tudott.
Mikor ezt Mackóval is megcselekedte, akkora levescsontot kapott, hogy alig bírta az ágy alá cipelni.
Az volt a kedves helye.
- Rendőrkutyának is beválik, - hencegett Pista boldogan.
- Ha egyszer én idomítom! - ágaskodott Tökmag.
- Még cirkuszba is megállná a helyét! - tódította Keszeg, aki úgy jött be mindég , hogy Máli örömében átugrott felette.
Mert a kutya is érezte, tudta, hogy ez a négy pajtás elválaszthatatlanul összetartozik.
Szerette mindet, hallgatott a szavukra szépen.
Csak azt nem bírta, ha Keszeg lendületes pátosszal verseket olvasott fel!
Ilyenkor már az első sornál nyugtalankodni kezdett, két lábra állt, kaparta a fiú vállát, majd vonításba csapott és olyan nótát fújt el, hogy a nevetéstől nem tudtak hová lenni .
Hiába szidták, csitították, nem segített.
Ugratták is vele Keszeget eleget, de ha igazán, komolyan akarták élvezni a verseket , akkor Málit kitették az ajtón.
Még két ember volt, akit Máli kedvelt: Barics bácsi és Kis rendőr uram.
Ezeket farkcsóválással kísérte be az ajtón.
De próbálkozott volna csak valami idegen!
Ugyan megadta volna az árát!
Kutyát is csak egyet tűrt: Szutykot, az életmentőjét.
Az rendesen Máli hátán heverészve pihente ki kirándulásait.
Este, ha a Herceg vízért ment, Máli elkísérte.
És a diákháború óta ez igen-igen nagy megnyugvás volt Tarjánnénak.
Hiába mondták neki, hogy az a dolog meg nem ismétlődhetik, csak azt felelte: - Jöhet más baj!
Jobb, ha nem vagy egyedül.
Nagyon elhagyott tájék ez.
Úgy látszik, az édesanyák érzése a jövőbe lát!
Amint az nemsokára kiderült.
Csúnya, viharos este volt, hófelhőket kavart a szél, csak úgy csapta a havat az ember arcába.
A Herceg Tökmagnál volt egész délután, kicsit eltöltötték az időt, most, hogy megrövidítse az útját, nem a város felől, hanem oldalt sietett le a hegyről, az üres telkek, gödrök között.
Itt bizony még, a rendezetlen utcahelyek során, csak kevés lámpás égett.
Pista herceg megszokta már, ismerte az utat és vidáman baktatott, mert fínom süteményt vitt a zsebében Bogárnak, anyunak meg munkarendelést.
Ember itt nem igen járt, meg hideg is volt nagyon, a beépítetlen területen szabadon vágtatott a szél.
Hirtelen megtorpant.
Az egyik gödörből, mintha a földből nőttek volna ki, két férfi ugrott eléje.
Az egyik megkapta a fiú karját, de a másik mindjárt rászólt:
- Hadd el, csak egy gyerek!
Vigye az ördög, legalább valami érdemesebb lenne, ennek biztosan nincs egy fillérje sem!
- De a ruhája fínom!
És tiszta!
- Mit érsz vele?
- Mit csavarogsz itt ilyenkor, - rivallt rá a másik.
- Eridj utadra!
- Lökte odébb!
Pista ment is, ahogy a lába bírta, de nem messze juthatott, mikor éles, majd halkabb kiáltás hangzott fel mögötte.
Egészen bizonyosan megtámadott ember kiálthatott.
A Hercegnek még az előbbi veszedelemtől vert a szíve, de azért csak egy pillanatig habozott.
Néhány ugrással elérhette volna a sportpálya kerítésének sarkát, onnan hamar hazajuthat.
De az a gondolat, hogy a két csavargó valakit megtámadott, tán le is ütötték, nem hagyta nyugodtan hazasietni.
Óvatosan surrant vissza, nem az úton , hanem az utat szegélyező árokban.
Cserkészmódra, zajtalanul.
Igen!
Amott valakit fognak és ütnek.
Hogy ki az?
Férfi-e vagy nő?
Azt nem tudta kivenni innét.
De bizonyos, hogy betömték a száját, mert már nem kiált.
Pista villámgyorsan kúszott az árokban odáig.
És minden erejét összeszedve pattant fel, majd a szürkék harcmodorában - Tökmag találmánya! - egyenesen az egyik csavargó nyakába lendült.
Nem tehetett róla, de közben kiszökött száján az éles harci kiáltás , amivel az ötödik osztály vitézei egymásnak jelt szoktak adni:
- Hujhó, huj!!
Olyanféle hang volt ez, mint a vércse vijjogás, messzehangzó, erőteljes.
Az ilyen módon váratlanul megtámadott csavargó megijedt, elengedte előbbi prédáját és a fiúhoz kapott.
A másik még tartotta a megtámadott embert, de gyengén, úgy, hogy az ki tudott szabadulni a keze közül.
Pistának azonban nem maradt ideje, hogy felismerhesse, mert a csavargó a lábát szorongatta és ki akarta csavarni, a fiú meg a térde között tartott fej torkához kapkodott.
De nem tudta eléggé megszorongatni, mert a másik erősebb volt.
Pista lábfeje csaknem kifordult már a helyéből.
- Hujhó, huj!! - ordított még egyet.
A következő pillanatban valami hosszú, sötét tárgy suhant át a levegőn, egyenesen a Pista herceget szorongató csavargó torkának.
Bezzeg, ennek a szorítását jobban megérezte!
El is engedte a fiút és tántorogva igyekezett lerázni magáról azt a valamit.
A Herceg szédülten ugrott talpra.
És dühében, kínjában, egyenesen a másik csavargónak, mégpedig fejjel a gyomrának.
Ez ugyan a fiúk között tilos fogás, mert nincs halandó ember, aki ezt az ütést, ha váratlanul éri, kiállja!
A csavargó sem állta, hanem zsákmányt, harcot otthagyva, futásnak eredt.
Perc alatt el is tünt valamelyik mély gödörben .
Pista most a másikhoz fordult.
És csodálkozva, ujjongva kiáltotta: - Máli, Máli.
Bizony, Máli volt a váratlan segítő.
Bizonyos, hogy szokása szerint valahol útközben várta hazatérő kisgazdáját.
Meghallotta a harci kiáltást és jött, mint a veszedelem .
Éppen jókor.
Az egyenlőtlen harc végetért.
A földön heverő csavargó nyakából patakzott a vér.
A kiszabadított, igen jól öltözött férfi megtalálta elejtett kis zseblámpáját, annak fényénél hirtelen kötést tettek a megsebesült emberre, Málit melléje ültették, ők meg megindultak emberi segítséget hozni.
Útközben a megszabadított férfi mindenfélét kérdezett Hercegünktől.
Hogy kicsoda , hogy került ide, hol lakik?
Pista tisztességtudóan megfelelt mindenre.
Az első rendőrt, akit útközben találtak, elküldték a csavargóért, az idegen úr mindent jegyzőkönyvbe mondott, a Herceg is elmondta, amit kérdeztek tőle.
Aztán Málival együtt futva rohantak haza, mert anyu már kétségbeesve várt rájuk.
- Verekedtünk anyum, ne haragudj!
Varrd meg a ruhámat, - mondta Pista, bekapta a vacsoráját s lefeküdt, azt anyu sem látta, hogy Málinak titokban óriás karaj kenyeret vágott!!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE