XVI.
Pista herceg álmosan, bóbiskolva rajzolt valami térképfélét.
Az esti kaland alaposan kimerítette, nem úgy, mint Málit, az már hajnalban vígan hancúrozott Szutyokkal .
Arra rezzent föl, hogy a nevét mondják.
A szolga állt az ajtóban és most, óraközben , az irodába hívta a Herceget.
Az egész osztály meghökkenve nézett rá, de Pista odasúgta Tökmagnak: - Semmi, majd elmondom!
A tegnap estiért!
Kalandját ugyanis még nem volt ideje elmesélni, mert életében kevesedszer elkésett az iskolából.
Hogy az arcán jókora karcolás nyomát viselte, az senkit se lepett meg , diákoknál ez mindennapi szépségápolás.
Az irodában az igazgató úron kívül ott találta Galambos tanár urat, meg egy idegen , igen előkelő megjelenésű urat is.
De mivel a diák, még ha egészen tisztának tudja is a lelkiismeretét, az igazgatói irodát - ősi hagyományként - kényelmetlennek érzi, hát nem sokat törődött az idegennel.
Valljuk be, álmos is volt nagyon, sajgott a lába , karja.
- Tarján Pista, hallom, hogy tegnap este nagyon szép dolgot csináltál - kezdte az igazgató úr.
A Herceg elpirult.
Borzasztó dolog, így szembedicsérni az embert!
- Nem én, kérem, a Máli volt - felelte.
- Úgy?
És ki az a derék nőszemély?
- Nem nő az.
Azazhogy, vagyis, a kutyám az!
Málinak hívják.
Ő segített.
- No, fiam, ne szerénykedj, magad is ott voltál - szólalt meg az idegen úr, és Pista most ismerte meg, hogy ez az, akit tegnap a csavargók megtámadtak.
Nem szólt.
Az urak most egymás között beszéltek, valamit, egészen halkan.
Azután Galambos tanár úr vette át a szót:
- Tarján fiam, ide hallgass!
Bárdos vezérigazgató úr azt állítja, hogy nélküled a két csavargó bizonyosan leüti és kirabolja.
Te segítettél rajta.
Hát most mondd meg egyenesen, szépen, mit kérsz jutalmul.
Hercegünkkel nagyot fordult a világ.
Jutalom, életmentés, tyűha!
Ilyen dolog nem minden nap jut egy kisdiáknak.
Mit kérjen, Úristen, mit kérhetne?
Magának is.
Meg Málinak!
- Kérem, ha lehetne - a kutyámnak - igen - mindig éhes - és ha egyszer igazán jóllakhatna.
Nagyon jól, egészen jól!
De sokat eszik ám! - tette hozzá félénken.
A három férfi mosolyogva nézett össze.
- Jól van, pajtás, meghívom a kutyádat ebédre most mindjárt, mert én még ma elutazom hosszabb időre.
Az igazgató úr megengedi, hogy kivételesen itthagyd a tanítást .
Elviszlek az autómon haza.
A Málit megvendégeljük.
Ne félj, jut neked is.
Aztán majd kieszelünk valamit.
Mire Pista herceg magához térhetett volna, már ott ült a gyönyörű sötétkék autóban és robogtak, mint a szél.
Mintha igazi herceg lett volna.
- Mi a címed? - kérdezte a vezérigazgató úr.
- Kérem, nekünk nincs igazi címünk, nem is igazi házban lakunk, ha meg tetszik engedni... ha igazán el akar jönni hozzánk a vezérigazgató úr...
- Persze, hogy el akarok menni!
Meg akarom mondani az édesanyádnak, milyen derék fia van.
Hát ez ellen nem lehetett tiltakozni.
- Akkor talán álljunk meg a sportpályánál.
Majd onnan gyalog megyünk, másként nem lehet.
A vezérigazgató úr életében sokféle helyen megfordult már, látott palotát, fényeset , ragyogót, látott szép polgári lakásokat, szerényebbet is.
De a Tarjánék kunyhója előtt meghökkenve állott meg.
Aminek Máli nagyon örült, legalább illendően köszönthette őket.
- Igen, kérem.
Mi nagyon szegények vagyunk.
De azért be lehet jönni hozzánk!
Az én anyumhoz be lehet jönni még a királynak is!!
Bárdos vezérigazgató úr, mikor már benn ült a kis hajlékban, igazat adott Pista hercegnek mindkét dologban.
Elismerte a nagy szegénységet, az meglátszott a berendezésen, de azt is elismerte, hogy ezt az asszonyt, Tarjánnét, még a királynak is tisztelni kellene.
Pedig csak félórát beszélgetett vele.
Közben a gyerekeket ki is küldték kicsit.
Mindjárt akkor, mikor az apára terelődött a szó.
- Fiam, nekem ma el kell utaznom, - búcsúzott Bárdos vezérigazgató úr.
- Ahogy megígértem, a kutyádat megebédeltetjük együtt.
Te is velem jössz.
És amit délután hoznak, azt úgy rakod el, hogy édesanyád csak később lássa.
Nagyszerű asszony az édesanyád, fiam, remek asszony!!
- Úgy-e - ragyogott fel Pista szép arca.
És az igazgató úr talán nem is tudta, hogy ezzel az őszinte, szívből jövő elismeréssel egész életre szóló hívet szerzett magának.
- Úgy.
De te meg méltó fia vagy!
És ha hazajöttem, gondom lesz rád!
Ugyanezt mondta az édesanyának is.
Tarjánné megköszönte a szivességet, de valahogy a lelke mélyén - akármilyen büszke is volt derék gyerekére - nem hitt az idegen úr ígéretében.
Annyi csalódás érte már.
Olyan keservesek, fájók!
Hanem a fiú hitét nem zavarta meg.
Csak higyjen, örüljön.
És valahányszor Pista ábrándozva mesélte Bogárnak, hogy nem kell félni, lesz még nekik is más, jobb , könnyebb soruk, csak jöjjön vissza Bárdos bácsi, Tarjánné mosolyogva bólintott.
Máli is vidáman emlékezett vissza a látogatásra.
Mert pukkadásig ehette magát a legközelebbi vendéglőben.
Sőt!
Szutyok is.
Mert éppen jókor érkezett, hogy az életmentő társasághoz csatlakozzék.
A kis családnak is maradt emlékeztetője.
Tarjánné délután munkáért ment, és mikor hazajött, két indiántáncot járó gyerekén kívül teli fáskamrát, rengeteg élelmiszert , takarót, ruhafélét talált otthon.
Miután Bárdos nem hagyta meg a címét, megköszönni sem tudták neki.
- Úgyis visszajön - mondogatta a Herceg.
- Akkor megköszönöm, de úgy, hogy még Keszeg sem különben.
Pedig az most regényt is ír, négy kötetben.
- Csak te ne írj regényt, Pistám!
A térképet megrajzoltad már?
Az algebralecke kész ?
Akkor gyere, fordíts kicsit franciából.
Itt a könyv.
És Tarjánné, páronként négy fillérjével foltozandó harisnyák mellett, a földkunyhóban, pislogó petróleumlámpa fényénél, gyönyörű kiejtéssel olvasott fel franciául a fiának, aki utánaolvasta és lefordította a mesét.
És mikor a gyerekek elaludtak, angol könyvet vett elő.
Jövőre már ezt a nyelvet is el akarta kezdeni Pistával.
Hogy addig se felejtsen semmit, hát az éjszakai nyugalmát rövidítette meg.
Mert egy édesanya életében minden elfér.
Szépen, csendesen, sok szóbeszéd nélkül.