Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rejtő Jenő
Texas Bill, a fenegyerek
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
47
Bekezdés
2194
Mondat
4606
Szó
30709
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
18.
Pete, akibe a tízezer dollár lehetősége valósággal új életet öntött, sebes vágtatásra ösztökélte a lovát.
- Oda nézz - mutatott Austin a töltés felé.
Egy tehervonat haladt éppen el, lassú döcögéssel.
Pete megértette:
- Ha felkapaszkodtak egy vonatra, akkor nehéz lesz őket beérni.
Bár hölgy társaságában az ilyesmi nem egyszerű.
Még sebesebb vágtatásra ösztökélték a lovat, hogy az út nagy részét megtegyék , mire a déli napsütés a legforróbb.
Elhagyták a várost.
A merőlegesen tűző nap alatt por és verejtékből keveredett iszap borította őket .
A vizük is fogytán volt.
Tudták jól, hogy merre van a patak, egy kis kerülővel elérhették volna, de a pénzvágy nem hagyta, hogy bármire is időt pocsékoljanak .
Ha beérik a menekülőket, egy pisztolylövés ötezer dollárt jelent fejenként!
Ezt azonban meg kell beszélni.
- Mi lesz, ha rájuk akadunk? - kérdezte Austin.
Pete kegyetlenül vigyorgott.
- Nem vagy valami leleményes, Austin.
- Miután együtt lovagolunk, megállapodhatnánk abban, hogy bármelyikünk oltja ki a pasas gyertyáját, felezünk.
Így legalább nem kell versengeni egymással.
- Csak versengjünk...
- Nem felezel?
- Nem.
Bízom abban, hogy többet tudok, mint te, jobb a szemem, gyorsabb a kezem...
- Így is jó.
De gondolom, hogy pihenjünk, amíg delelőn áll a nap, mert kutya meleg van.
- Pihenj, ha akarsz.
Én szívesen folytatom az utat egyedül is - felelte Pete, és sarkantyút adott a lónak.
- Azt már nem!
Sebesen vágtattak a perzselő hőségben.
A legrosszabb mégis a szomjúság volt.
- Mit gondolsz?... - lihegte Austin -, vonatra ült a nővel?
- Csak tehervonatra mászhatott.
Az meg lassan döcög, és sokat vesztegel...
De ne beszélgess, mert kifulladunk.
Austin lova már kétszer botlott, ami a kimerültség jele volt.
A két állatról szakadt a tajték, sűrűn horkantak, és hosszú szálakban rezgett ki szájukból a nyál.
Nagyon messze fehér házcsoport terült el a vakító napfényben.
- Vigyázz! - kiáltotta Pete, aki megelőzte Austint.
A fene...
Visszarántották a lovakat, leszálltak, és száron vezették tovább a két agyonhajszolt állatot.
Ugyanis mocsaras részhez értek.
Ritkás nád vette körül őket, a csizmájuk süppedt, és a lovak is csülökig dagasztottak a sárban.
Millió béka kuruttyolása rezgett a levegőben.
- Ott te ...!
- Mi?
Valami ormótlan sötét folt mozgott a vasúti töltés fehér gátja mentén, mintha krokodilus vagy valami mocsári szörny lenne.
- Valaki beleesett a kulimászba, és most szárítja magát.
- Ember! - kiáltott rá Pete, amikor a közelbe értek.
- Mi történt magával ?
A póruljárt inkább egy megelevenedett agyagfigurára emlékeztetett, mint emberre .
Az arcára sűrűn ragadt az iszap, a ruhája megkeményedett, a cipője, mint két nagy szikladarab, eltűnt a rászikkadt sár alatt.
- Mi történt, miért nem felel? - kérdezte Austin türelmetlenül.
- Fékező vagyok, leestem a vonatról, éppen ezen az átkozott helyen...
- A szomorú fékezőről darabokban hullott le a sár.
- Mondja...
Nem látott véletlenül errefelé egy finom külsejű nőt és egy cowboyt ?
- Csodálatos hatása volt a kérdésnek.
A fékező felemelkedett ültéből, a sár recsegett-ropogott rajta, és zörögve esett a földre.
- Ismeri azt az átkozott gazembert?! - kiáltotta.
- Őt keressük...
Talán látta?
- Hogy láttam -e?
Az az ördög ugratott a vonatról a pocsolyába, és...
Még tovább beszélt volna, de a két lovas szó nélkül otthagyta.
- Akkor hát hiába volt... - mondta Pete.
- Most már Denvert is elhagyták - bólogatott Austin.
- Micsoda fickó!
Felviszi ezt a finom nőt potyautasnak egy tehervonatra!
Ismét nyeregbe ültek, mert a mocsaras talaj lassanként keményedett, és a városig jó széles út vezetett.
- Kár...
Azt hittem már, hogy a zsebemben a pénz - dünnyögte Pete.
- Én is...
De hát Keleten nem üldözhetjük...
...Városvégi kunyhók között ügettek búsan.
Néhány perc múlva már ott voltak a kocsmánál.
Leugrottak és egy gyerekre bízták a két állatot.
- A Lord el lesz keseredve, hogy a fickó kisiklott - mondta Pete, és csapszék felé mentek.
- Én is szívesen találkoztam volna vele - felelte Austin, és be akart nyitni az ivóba.
De visszahőkölt...
Az ajtón, szembe velük, Texas Bill lépett ki.
- Halló fiúk - kiáltotta, amikor meglátta őket -, hát mi mindig összetalálkozunk ?
Ki fizet egy whiskyt?
Egyszerűen lelőni itt nem lehetett.
Legalábbis valami mondvacsinált ok kellett volna hozzá.
Nyolc-tíz ember ácsorgott a vendéglő előtt...
- Stop! - felelte Pete, látszólag kedélyesen.
- Iszunk veled egy pohárral.
A vendégem vagy.
- Elállták az útját, mintha arra számítanának, hogy visszafordul a söntés felé.
Ha nem fogadja el az italt, könnyen belekötnek.
Ha elfogadja , odabent az ivóban még egyszerűbb lesz.
- Elsőrangú! - kiáltotta Bill és visszament.
A két bandita követte.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE