Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A nagyasszony : Regény
Keletkezés ideje
1892
Fejezet
9
Bekezdés
901
Mondat
2112
Szó
22570
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II.
Két percz mulva fenn volt Lőrincz a verandán, megcsókolta anyját, szivélyesen üdvözölte a leányt, s egy egész sereg kérdésre egyszerre felelt.
Vidáman jó kedvvel , kétszer-háromszor megölelte ismételten a nagyasszonyt, ki nem tudott betelni nézésével, s össze-vissza kérdezett mindenfélét, a mi a viszontlátás első örömében hirtelen eszébe jutott.
Azt azonban még így is azonnal észrevette, hogy Lőrincz, - erős barna, majdnem fekete fiatal ember, - egy árnyalattal soványabb, s mintha a szeme tüzéből is kiveszett volna egy aprócska szikra.
Semmiségek az idegennek, észre se lehet őket venni, komoly és fontos tünetek az édesanyának, a kinek mélységes figyelmét nem kerüli ki gyermeke arczán semmi.
- Vacsoráztál, édes fiam?
Azt hiszem, hogy nem vacsoráztál az állomáson; ott rosz ételeket adnak.
- Nem vacsoráztam, anyám - felelte Lőrincz, s intett az ott settenkedő cselédnek , hogy vigye utazó táskáját a szobájába.
Azután leült egy fonott kerti székre, letette kalapját, s szivarra gyujtva nézett vidáman a nagyasszony szeme közé.
- Itt vagyok , mama; nincs semmi bajom, csak éhes vagyok.
- Elfáradtál a vasúton Lőrinczke, úgy -e!
- Dehogy fáradtam, anyám!
Olyan kényelmesen utaztam, mint egy miniszter.
- Valami nagy úrral jöttél?
- Nem biz én, hanem egy berlini gentleman-nel a kit legalább is államtanácsosnak néztem; később kisült, hogy sajtkereskedő és milliomos.
- Mennyi sajtot árulhat...
- Megmérhetetlent! nevetett feltünő jó kedvvel Lőrincz.
Attól a pillanattól kezdve , hogy anyja szemei elé került, folyton ott lebegett kissé daczos, de finom , aristocraticus ajakán a mosoly.
Szivárvány, eső után...
A nagyasszony látta, de nem mutatta.
Azt mondotta fiának, hogy jól néz ki, meg van elégedve; kijöhetett volna Korda Simi is egy hétre, kettőre; minap itten volt látogatóban az öreg Kordáné, s panaszkodott, hogy fia mindenféle ürügyeket keres , csakhogy ne kelljen ott hagynia a fővárost, a melyhez, - jegyezte meg szelid czélzással a nagyasszony - úgy látszik, hogy ez a Simi gyerek is hozzá van fonva .
Harmincz éves lesz pedig idestova ő is, megjött az ideje, hogy komolyan gondolkozzék a hazajövetelről.
Mit is ragaszkodik úgy Pesthez egynémely ember; mi van azon a tarka városon szép, népében vonzó, társadalmában lebilincselő, hogy olyan tőle egy némely ember, mintha hipnotizálva volna?
S kisebbítette Budapestet a nagyasszony, - ő bizony nem menne oda lakni, ha mézes kaláccsal csalogatnák is, vagy erős igérettel , hogy ilyen, meg olyan csudálatos boldogság rejlik a nagyváros fogalmában, s ezt neki adják megosztatlanul mind, mind!
Lőrincz hallgatta anyját, könnyű füst felhőt eresztgetett szivarjából, s ráhagyta ezt a csendes kisebbítést az utolsó szóig.
Úgy van tisztára minden, a mint a mama mondja.
- Úgy -e fiacskám, hogy igazam van?
Tudom én...
- Mind igaz, anyám, a mit te mondasz.
S Lőrincz maga is gúnyolni kezdte a várost.
Sokkal többet ér a fű, a fa, a madár , mint azok az elragadó nyakkendőket viselő pesti gavallérok, a kik szellemtelen fecsegésnél, s a korzókon való fityfirittyelésnél naphosszat egyebet se tesznek.
A nagyasszony ezekre duzzogott, ezekről mondott tehát százezerszer elénekelt tirádát Lőrincz is.
Minek rontaná el áldott jó anyja kedvét ?
Szidta a gyérhajzatú budapesti pillangókat, kik sohasem érzik a frissen kaszált fű egészséges, friss illatát, csak azért is, hadd örüljön neki már most, megérkezése első órájában a mama.
A mama pedig azt gondolta magában, iménti helyén ülvén Nusi mellett a széles zsölyében, hogy olyan víg kedvü lehetsz te nekem édes fiacskám, a milyen akarsz: az anya érez és lát.
A nagyasszony megérezte Lőrincz hangjában az igazságot, s kitalálta, hogy valami keserű almába harapott bele, azért ilyen.
Hát hiszen ez nem olyan nagy baj a végén: jó, ha idején kijut fiatal embernek a fanyarságból.
Addig kapjon hamva nélkül gyümölcsöt, a mig birja; később belebetegszik s gyülölködővé válik száz közül nyolczvan.
Ajánlatos tehát, ha most vérezi föl édes fia homlokát a társadalmi szegletek kiélezett rovatkáin, legalább óvatos lesz később és nyugodt.
Ha elveszt egy egész virágos kertet, meg fog becsülni egyetlen szál virágot is.
Ha megérezi a társadalmi zsombék fojtó párázatát, megnemesedve fogja magába szivni a tisztaságot és reá jön önönmagától is arra, hogy megvetésre méltó bizony mindaz a ma népszerű álszemérem, hazug prude és czifra füst, eltakarására a gyanús fehérségü becsületnek, a mi ott kavarog millió változatban a nagyváros roppant lélekzetvételében és szám nélkül való élesztő csirát nevel perczenként az emberben lakozó rosznak.
Közben felhordták a vacsorát.
Lőrincz jóizűen evett, mindent dicsért, s végül kijelentette, hogy úgy érezvén magát megelégedés dolgában, mint egy keleti fejedelem , nem kivánja a várost.
- Úgy -e, hogy milyen jó itthon, édes gyermekem, - mondotta mohó örömmel a nagyasszony, - jobb mint ott.
- Jobb, anyám.
Ugyanezt mondta Korda Simi is.
- És még sem jött el!
- Hivtam.
- Nagyon jó fiú, Simi, de néha érthetetlen.
- Lőrincz felneszelt erre a szóra.
- Irt valamit? kérdezte gyorsan.
- Irt, csakhogy olyan furcsán némely dologra nézve, a mi fehér is lehet fekete is .
Rólad is irt.
Sokat irt rólad; két egész oldalt, de csak egy fertály részét értem.
- Amolyan delphi jóslat...
- Olyasmi.
Lőrincz előbb a nagyasszony arczát ügyelte titokban a félhomályból; azután a leányét .
Valamivel nyugtalanabb és idegesebb lett.
Úgy tetszett neki, mintha többet tudnának róla itthon, mint a mennyit mutatnak, különösen Anna.
S Lőrincz még áthatóbb figyelemmel kutatta tekintetével a leány finom, fehér arczoskáját, hogy kitudja belőle a valóságot, a melyet nyilván kerülget valamelyes elburkolt formában levelében Simi, különben nem lehetne megmagyarázni, hogy miért tér annyiszor vissza Korda Simire a nagyasszony.
A leány vonásai azonban némák.
Nem lehet olvasni belőlük se jót, se rosszat.
Tudja, vagy nem tudja az ő szégyelni való komédiáját, a melyet tüzes vassal szeretne kiperzselni az emlékezetből, nehogy megtudja valaha édes anyja is, az a nemes asszony, - legjobb a jók közt.
A nagyasszony azonban egyebekről kérdezősködött.
Minden érdekelte, minden apróságot tudni szeretett volna, egyszerre az egész lefutott idő történetét, még ma, s Lőrincz lassanként megnyugodott.
Anyja nem tud semmit.
Anna talán...
A leány azonban hallgat.
Nem szólott egész este tiz szót.
Nyugodtan, fehéren, tiszta, bizalmas tekintettel ült helyén, egyszer-kétszer elsimította homlokáról a haját, s lenézett az esti homályba burkolt kertre.
Ennyi minden.
Ebből pedig nem lehet megtudni semmit.
S Lőrincz elsötétült arczczal gondolta magában: ha Korda Simi külön értesítette unokahugát az ő dolgairól, hát akkor Korda Simi a leghaszontalanabb ember, ki valaha ezen a világon élt.
Vasvesszővel érinteni a liliomot...
Mekkora gyöngédtelenség, mily határtalan czinizmus és mennyi frivol könnyelmüség kell ehez....
Nem, nem!
Simi sokkal becsületesebb fiu, semhogy meg lehetne csalódni benne.
S Lőrincz kiüzte agyából ezt a bántó gondolatot.
Megnyugtatta magát; komédiája ismeretlen itthon, egyelőre tehát nincs reá szükség, hogy lesüsse szemét anyja előtt, s ne merjen Annára nézni.
Tiz óra felé ezt mondta a nagyasszony:
- Aludni fiacskám, aludni, mi korán kezdjük az alvást, s jókor kelünk.
Itthon vagy ; szokd meg a házi rendet.
Szobádat rendbe hozta Anikó, ugy -e lányom?
A cseléd nagy buzgalommal igenelte: úgy igaz, instálom, tekintetes asszony, minden rendben vagyon; olyan az urfi szobája, mint a virág.
Lőrincz megcsókolta anyját, kezet fogott mosolyogva hugával, s visszavonult.
- Menjünk mi is Nusi, - mondta a nagyasszony és szintén felállt, - mindjárt tiz óra lesz.
Eredj csak előre, édes leányom, nekem még egy kis dolgom van a konyhán, jövök én mindjárt.
Anna kezet csókolt a nagyasszonynak, s az ebédlőn keresztül hálószobájába nyitott .
Barátságos kis fészek volt ez a kastély jobb felében, kertre nyiló ablakokkal, s a Szent-Szűz képével a falon.
Minden egyszerü volt ezen a csendes helyen s fölékesítve egy husz éves leány sejtelmes vágyakozásával minden aprólékos tárgy.
Ma este azonban még a tegnapinál is üresebbnek találta hálószobáját Anna; hiányzott valami belőle , nem tudta mi: Valami a mi ott volt elébb az ágy habos fehérjében, a levegőben, az árnyék fantasztikus rajzában, a falon a függönyökön és szivének bensejében, ebben a tengernél mélyebb, örvénylőbb nagy titokban, a mely határtalan, s megmérhetetlen .
Próféták születtek közénk hajdanta a bibliás idők vénségében, erősek mint a sziklakő : nem fog születni próféta közibénk soha, a ki fel tudja mérni nekünk, kik gyöngék vagyunk, uram, a nőnek szivét.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE