Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rejtő Jenő
Texas Bill, a fenegyerek
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
47
Bekezdés
2194
Mondat
4606
Szó
30709
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
2.
- Itt egy pohár whisky - mondta halkan a kocsmáros -, azután igyekezzen az erdőn át Kindlowba jutni, ahol vasútra ülhet, és biztonságba helyezheti a bőrét.
A fiú felhajtotta az italt, és vállat vont.
- Eszem ágában sincs eltávozni olyan városból, ahol pálinkával kínálják az embert .
Az egyik vendég azok közül, akik Austint az orvoshoz cipelték, hogy bekösse a fejét, visszatért.
- Görény Bob már vágtat a Pokolkő felé...
- Mondom, hogy jobb lesz, ha elsiet - fordult Texas Bill felé a kocsmáros.
- Ez az Austin a Lord emberei közé tartozik.
Azok bizonyára szégyennek tartják, hogy maga elbánt evvel a barommal, és keresni fogják.
Vállat vont.
- Ugyan.
Egy csomó banditával még igazán felveszem a harcot.
- Hallott maga már valamit a Lordról?
- Igen.
Úgy fél füllel...
Valami csirkefogó.
Nem?
A kocsmárosnak elállt a lélegzete.
- Ember!
Vigyázzon a nyelvére!
A Lord ellen senkinek sincs esélye.
Én láttam a két szememmel, amikor az "Acél" Jeffet egyetlen ökölcsapással megölte.
- De az is lehet, hogy véletlenül az illetővel éppen akkor végzett a tüdőgyulladás!
Eh, hiába traktál elbeszélésekkel!
Nem érdekelnek a rablók ...
Akar megajándékozni még egy pohár pálinkával?
- Hm... nincs pénze?
- Egy fillérem sincs.
- És... mit csinált volna az imént...
Ha veszít?
- Én mindig nyerek.
Rossz szokás a családban.
Egy nagybácsim abban halt meg.
- Hogy nyert?
- Igen.
Fogadott valakivel, hogy leugrik a vasúti hídról egy robogó gyorsvonat tetejére.
És nyert.
Aztán legurult a tetőről.
Lassanként valamennyien ott álltak a fiú körül.
A vendéglős whiskyt töltött, és Texas Bill elmesélte egy másik nagybácsija csodálatos történetét, aki a háború alatt Európában küzdött, és egy világhírű festményt hozott magával, amit később vissza kellett adni a Louvre-nak.
Közben a lótenyésztő cigarettáit szívta.
Azután elénekelt két spanyol szerenádot , és néhány méter színes pántlikát húzott elő az orrából.
Ezzel a mutatvánnyal nagyon imponált a társaságnak.
- Hová készül? - kérdezte a vendéglős.
- Tolwer-Citybe.
Minden évben megnyerem a lovasversenyt.
Az is ötszáz dollár.
- Miből él?
- Nem látta?
- Ilyesmivel pénzt keres?
- Hogyne.
Tisztességes, derék nyugatiak, ha így elszórakoztatom őket, pénzzel ajándékoznak meg.
Még nem akadt olyan zsugori, jellemtelen s piszok emberrel dolgom, akik szórakoztak művészetemen, és utána nem adtak volna semmit...
Igazán nem célzás.
Kínos szünet következett.
Átkozott ez a Bulkin az örökös kérdezősködésével.
A lótenyésztő végül elnevette magát.
- Itt van két dollár, maga szélhámos!
A többiek is összeadtak két dollárt.
Ezután leült, ürücombot rendelt, és evett.
Evés közben is beszélt.
- Miért van az, hogy Pomacban szabadon járnak a rablók?
Nincs sheriff?
- Sheriff van, csak bizonyíték nincs.
A Lord kivétel nélkül olyan emberekkel dolgozik, akikről még nem derült ki semmi.
Austin Longról mindenki tudja, hogy rabló, de az esküdteknek fel kellene őt menteni.
- Hogy csinálják ezt? - érdeklődött Bill, és olyan húsdarabot tett a szájába , hogy a fél arca kidagadt.
- Hát... kevés ember éli túl a támadásukat...
Azután egyszer itt, egyszer ott tűnnek fel hirtelen, az arcukat kendővel kötik be...
Szóval értik a módját, hogy sötétben maradjanak...
- A Lord-ról sem tudnak semmit? - kérdezte Texas Bill.
- A Lord ellen épp elég bizonyíték van.
Ő a vörös Brent nevelt fia.
Az öreg Brent hordáját vette át.
Tudják, hogy kirabolta a denveri takarékost, kisiklatta a Pacific expresszt, és még néhány világraszóló rablást követett el.
Csak később jött ez az ötlete, hogy olyan emberekkel dolgozzon, akik a külvilággal is érintkezhetnek.
- És ezek az emberek nyomban itt lesznek - szólt közbe Bulkin.
- Most már van pénze, evett is, miért akar erőszakkal a vesztébe rohanni?
Menjen szépen az útjára.
A fiú felállt.
- Igaza van.
Nincs semmi értelme ok nélkül verekedni.
Adjon egy csomag cigarettát - fordult szigorúan a lótenyésztőhöz, és miután megkapta, vigyorgott.
- Maguk igen kedves emberek.
Kissé szelídek, Arizonához viszonyítva.
Ezt bizonyára a pomaci éghajlat teszi.
Az ilyesmi rányomja mindenkire a bélyegét.
Egy unokafivérem hosszú ideig Salt Lake Cityben élt a mormonok között, és övig érő szakállal jött haza.
Az egyik vendég rávigyorgott.
- Azért ez az éghajlat egész harcias embereket is eredményezett már.
Itt született például a Lord is.
Ezért kíméli Pomacot.
Amióta megtudta születése titkát, itt még rablás nem történt.
- Úgy tiszteli a szülőföldjét? - csodálkozott az enyhén szeplős ezermester.
- Akkor nemhiába hívják Lord-nak.
Az ilyen természet csakugyan finom emberre vall.
- Csakugyan Lord!
Ez nem gúnynév - mondta Bulkin.
- Micsoda? - hüledezett a fiú.
- Nem ismeri a Lord esetét?
Hiszen még New Yorkban is írtak róla a lapok!
- Mikor?
- Egy éve.
- Akkor nem juthattam laphoz.
Kansas Cityben voltam.
- Hiszen az nagy város!
Ott csak van lap?!
- De nem jár a fegyházba.
Bármit mondott, nevetni kellett.
- De ember, most már menjen, ha ép bőrrel akar továbbjutni!
- Azonnal csak mesélje el a Lord históriáját!
Sajnos kíváncsi természetem van.
- Lord Nisbeth, a rabló Lord nagyapja, Miksa császárral jött Mexikóba.
Ilyen angol politikus volt... ahogy mondják... olyan duplomatta.
- Diplomata, öregem - javította ki Bill.
- Az ördög ismeri ezeket az orvosi kifejezéseket.
Szóval Juarez győzelme után elmenekült, és itt, az Államokban letelepedett.
Így kerültek erre a vidékre Lordok, ami ritkaság Amerikában.
A fiatal Nisbeth Lordnak volt egy szolgája, Machadó.
Ennek az apja az öreg Lorddal együtt menekült.
A szolga fia tovább szolgált a gazda fiánál.
Egyszer Machadó beleszeretett egy Lady Nisbethbe.
Az úrnőjébe!
Nagy szó...
A spanyol gazember elrabolta a Ladyt.
De egy lovascsapat utolérte, elfogta, és a vad, gőgös Lord véresre korbácsoltatta Machadót.
A korbács minden mexikóinál vért kíván.
Véres bosszút!
Egy napon Nisbeth Lord négyéves fia elment.
Az egyik kis cipőjét megtalálták a Corner River örvényes része felett, a sziklán, a ruhájából néhány véres foszlány egy bokor tetején fennakadt.
Az emberek jól tudták, hogy a gyerek nem véletlenül zuhant le, hanem Machadó bosszújáról van szó.
A spanyol a gaztett után eltűnt és csak huszonöt év múlva hallottunk róla ismét.
Tavaly történt, amikor Lord Nisbeth meghalt.
Volt egy fogadott fia, az örökölte a birtok nagy részét.
De váratlanul értesítette őket a közjegyző, hogy huszonöt év előtt egy írást helyeztek letétbe nála, amit Nisbeth Lord halála napján kell nyilvánosságra hozni.
Ebben Machadó bebizonyítja, hogy az ifjú Lord, a vagyon örököse, él.
Ő a gyermek ruháit úgy helyezte el, hogy azt higgyék, a szakadékba zuhant.
Aztán a fiatal Lord-ot elvitte a Vörös Brenthez a rablóhoz.
Ez a sógora volt.
Machadó húgát vette el.
Brent rablót nevelt a fiúból.
A végrendelet kibontásakor a vörös rablóvezér már nem élt, de a "fia " híresebb volt a hegyvidék legrettegettebb banditájánál is.
Ezt akarta Machadó.
A büszke Nisbeth Lordok nevét olyan mélyen sárba rántani, hogy még egy megkorbácsolt mexikói is különb legyen náluk.
És ez sikerült is.
- Ilyen egy ronda gazember! - kiáltotta a fiú.
- Mit tehetett a szegény gyerek és a többi Nisbeth arról, amit az öregapjuk tett?!
- Még sohasem álltak bosszút gazabb, szörnyűbb módon.
- De egy rabló nem örökölheti a vagyont...
- Ez nem is volt fontos Machadónak.
Sikerült igazolnia a bandita azonosságát, és így halálos szégyent hozott a Nisbethekre.
Ez volt a történet, és most már menjen - küldte idegesen a kocsmáros.
- Igaz.
Uraim!
Tisztelem, szeretem és csodálom önöket.
Good bye - kiáltotta .
Azután meglengette a kalapját, és elindult az ajtó felé.
De nyomban visszafordult.
- Különben... maradok - mondta csendesen .
Egy csodálatosan szép nő lépett be az ajtón.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE