Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Elvira-stakes.
Kertész Andor, tervét megvalósítandó, beállít az Eggenberger-féle könyvkereskedésbe és kéri Dobay költeményeit .
- Dobay?
Dobay?
Ilyen ember talán nincs is.
Azaz, hogy volt egy altábornagy Pozsonyban, de az nem irt költeményeket, - állította Hoffmann ur, az egyik Eggenberger .
- Dehogy nem, kérem.
Dobay Alajos költő volt, az ötvenes években; ő irta meg az Elvira keserveit, tizenhat énekben .
- Kérem, az ötvenes években mindenki keserveket irt, de az Elviráét nem irta meg senki .
- De igenis, hogy megírta, - vágott közbe Molnár ur, a másik Eggenberger.
- 1851-ben jelent meg Heckenastnál, de miután két év alatt csak két példány fogyott el belőlük, eladták a keserveket Pollitzer antikváriusnak , darabját 3 krajcárjával, a ki viszont, tudomásom szerint, később kilószámra engedte át azokat, gondolom 1855-ben, Varga sajtosnak .
Kapta magát Kertész Andor - bene informatus - és befordult egy kávéházba.
Ott rendelt egy kupica szilvóriumot s egy cim- és lakjegyzéket.
A szilvóriumot megitta s aztán elkezdte a lakjegyzékben kutatni a Pollitzer antikvárius tartózkodási helyét.
A 97-ik Pollitzer Mór neve után csakugyan ott volt, hogy: ódondász, Károly-körut 5 .
Beállit Pollitzerhez .
- Pollitzer urat keresem .
- Én vagyok.
Mi tetszik ?
- De hisz ön fiatal még.
Nem is igen élt még 1855-ben.
Nincs kérem egy öregebb Pollitzer antikvárius ?
Ifj. Pollitzer nagyot nézett.
( Mi köze ennek a koromhoz ?)
De felelt :
- Az apám az öregebb volt .
- Ugy, hát nem él már a kedves atyja ?
- Élni él.
Csakhogy most már Hausherr és nem antikvárius .
- Hausherr?
Nem lehet megtudnom, hogy melyik házban ?
- De lehet .
- Fontos beszédem volna vele .
- Az már nem lehet .
- És miért, ha szabad kérnem ?
- Mert a mióta fölvágták a nyelvét, nem tud beszélni .
- Hm! - szóla s törölgeté üstökét Kertész Andor, - azért nem tud beszélni, mert fölvágták a nyelvét?
Különös !
- Miért különös, ha egyszer rákja volt.
Különben akár különös, akár nem...
Tetszik valami?
Van egy Cassanovám illusztrálva s egy Mantegazzám diszkötésben, - alkalmi vétel ...
- Köszönöm szépen, jelenleg Dobay Alajos ama költeményeire volna szükségem, a melyeket kedves atyja vett meg 1855-ben Heckenasttól, - de 1855-ben Varga sajtos urnak kilószámra tovább adott.
Megfizetném duplán, ha netalán maradt volna egy példány belőlük .
- Dobay?
Olyan nem létez, - állitá teljes asszüranszszal ifjabb Pollitzer, - becsapták az uraságot .
- De létez, kérem, az Eggenberger urnál mondták .
- Akkor létez.
Ha öt forintot ad az ur, rászánok egy napot a keresésre.
Hátha meghagytunk egy-két példányt magnak !
- Helyes, én is keresek ...
És kerestek délutáni két órától kezdve este félötig.
Hol a könyvállványok tetején végeztek ekvilibrisztikai gyakorlatokat, hol az asztalok és pultok alatt hasaltak: ugy kerestek .
Végre siker koronázta fáradságukat.
Ifjabb Pollitzer egy Orbis Terrarum alatt megcsipett három példány "Elvira keservét " .
- Hallalihó!
Itt van a "Dobay "! - kiáltott föl diadalittasan .
- Itt meg az öt forint, de először kefélje ki .
- A Dobayt, vagy az ifjurat ?
- Mindakettőnket.
Bizony én is poros vagyok .
- No, szeretném hinni, hogy igen poros.
De kefém nincs .
- Akkor venni kell egy kefét .
- Nem hagyhatom az üzletet .
- Adok öt forintot, ha kikefél.
Igy csak nem mehetek az utcára .
- Ez beszéd.
És a kefe az enyim marad ?
- A magáé .
- Ná!
Ha vevő jön, mondja neki várni, ha eladó, gorombáskodja ki .
Mindjárt térek vissza .
Egy pár perc mulva Kertész könyvestül szépen kikefélve, boldogan távozott a boltból.
Boldogan és önérzetesen, hogy ily fölségesen sikerült tervének ez az első, valóságos detektiv-munkálatot igénylő része .
( Haj, hogy lefőzi majd Sipiczkyt, hogy behizelgi majd magát az öreg szivébe!
Nevetséges is volna, hogy olyan Sipiczky-féle jött-ment szamarat egy Kertész Andor ne tudna lefőzni ! )
Még aznap este vacsorára lévén hivatalos Dobayékhoz, bevág az uj akvizicióból egy alkalmas citátumot, hogy azt majd egy jól megválasztott alkalommal eldeklamálja Dobaynak .
Az "Elvira keservei" 15-ik énekében talált egy alkalmi zengzetet :
Szerelemre vágyva .
- - - - - -
Im igy szól a dallam .
Ezalatt ifjabb Pollitzer egy ujabb látogatást kapott .
- Pollitzer antikvárius urat keresem, kérem.
Azt, a ki már 1851-ben is élt .
- Ennek is fiatal vagyok, - csodálkozott ifjabb Pollitzer, de csakhamar átlátta a helyzetet .
- Az már nem antikvárius, de Hausherr .
- Lehet vele beszélni ?
- Nem lehet .
- Miért ?
- Mert néma, mint az ágyu .
- Siket?
Az nem baj, majd orditok .
- Hiába ordit, mert néma .
- Mint az ágyu ?
- Hát az ágyu talántán nem néma ?
- Az igaz.
Hát majd irok neki .
- Nem a Dobay költeményeit keresi uraságod ?
- Ördöge van, - azt keresem .
- Mindjárt gondoltam.
Hja, azt most nagyon keresik!
Hm, hm!
De már nem létez az egész országban csak egy példány .
- Megveszem .
- Hja, könnyű azt mondani... ilyen könyvrégiséget nem szivesen szállitunk.
Magunk is passzionisták vagyunk.
A muzeum ...
- Ne okoskodjék.
Mit kér érte ?
- Ne okoskodjak?
Már miért ne okoskodnék a saját boltomban?
Na !
Jusztament sem adom .
- Adok tiz forintot .
- Papperlappap!
Tiz forintért egy Shakespearet sem adok.
Egy Dobayért igér tiz forintot?!
No, maga jól érti a könyveket, azt konstatálom magának !
A kékvér forrott Sipiczkyben (mert ő volt ), de - tekintve, hogy neki is szüksége volt tervéhez a "Dobay " -ra - türtőztette magát.
Egyet nyelt és beszédét eképpen folytatá :
- Tudom, hogy mit ér egy Shakespeare és tudom, hogy mit ér egy Dobay .
Egy Dobay nekem tényleg többet ér a világ összes Shakespearejénél.
Hát megfizetem .
Mit kér érte ?
- Magának huszonöt forintért s egy nadrágért odaadom .
Nagyot néz Sipiczky .
- Miért éppen nadrágért ?
- Mert a mig a pultok alatt kikeresem a "Dobay " -t, lyukat kap ez a hét forintos nadrágom a térdepüléstől .
- Helyes.
Itt a harminckét forintja, - szólt Sipiczky s elnevette magát .
Ekképpen szerzé meg fölemelt áron Dobay költeményeit Sipiczky gróf, a másik tervező.
De nem sajnálta érte a pénzt, mert meg volt győződve, hogy ezerszeres kamatokat hajtand .
Miként Kertész, ő is vigan ballagott haza, ugyanazzal a tervvel agyában, egy hasonló detektiv-munkálat dicsőséges sikerében tetszelegve magának .
Csakhogy ő már más alkalmi zengzetet keresett ki a keservekben: a madárdalt .
Szobádba s szűdbe nem bocsátod .
Ezt bevágván, miután ő is hivatalos volt, szintén a Nemzeti-be ment Dobayékkal vacsorálni ...
A társaság már együtt volt.
Dobay bakatort ivott.
A mama "borjusteak à la Provençale en sauce Suwaroff " -ot evett pommes soufflées-val, leányával közösen.
Kertész jóizüen és aprókat nevetett, mint minden kövérke ember, ha jól érzi magát.
S ő most igen jól érezte magát, mert Incinek ő lett a szomszédja az elkésett Sipiczky helyén .
Sipiczkyt ez ma éppen nem alterálta.
Szinte örült, hogy Inci balján meg Kalvyl János ült és hogy eképpen az apa mellé szorulván, rögtön hozzáfoghat a nyergelés nemes mesterségéhez .
- Kisztihand nagyságtoknak!
- Üdvözöllek, kedves urambátyám !
- Szép, hogy eljött, nagyon szép magától, - édeskedett a mama .
- Tedd le magad!
Nem a legjobb hely, de hát csak két oldala van a leányomnak, - invitálta a papa .
- Oh, kérlek, vis - à - vis őnagyságával és te melletted: ez a legjobb helyzet.
Két legnemesebb érzékem: látásom és hallásom igénybe véve igy van a legjobban és legkellemesebben .
- Bravó, gróf Sipiczky!
Jól volt mondva; szellemes, comme toujours, - hizeleg és büszkélkedik Dobayné ...
Vigan folyik a társalgás.
Kertész pezsgőt hozat .
Dobay szidja, hogy erős, de azért a fele palackot ő issza ki; majd ő is hozat egy szalvétába göngyölt kétes eredetű palackot, de ennek már a háromnegyedét issza meg .
A második palack pezsgő bontásakor kedvező alkalmat találván Kertész , szavalni kezdi a tizenötödik ének harmadik strófáját .
Persze, hogy tetszett mindenkinek.
Nemcsak a vers, hanem a különösen jól megválasztott a propos .
Csupán Dobay papa nézett gyanus szemekkel, mint egy elvénhedt és jó utra tért betörő, a ki fiatalkori betörőcimboráját ismergeti s azon gondolkozik , hogy letagadja -e a cimboraságot, vagy vállalja ?
Hát inkább nem vállalta.
Igaz, hogy rá sem ismert egészen .
Ráismert azonban a másikra.
Ez volt a legjobb verse, a mit valaha irt.
Ez az egy strófa volt az egész könyvében, a mit nem szégyellett .
Midőn Sipiczky - a költészet rejtett gyöngyeiről beszélve - mutatóul előadta a "Madárdalt" és érzelgős, affektált hangon ébresztgette vele a költői közhangulatot: magasra hágott az expoéta amugy is széles jókedve.
Két illemkönyvet vágatott be vele felesége: a Müller úrét s a Wohl kisasszonyét, de mindkét nembeli egyszerre kipárolgott fejéből azon való örömében, hogy a madárdal nem veszett el az emberiségre nézve.
Ime citálják !
Olyat ütött örömében a vézna Sipiczky vállára, hogy csak ugy horpadozott tőle az egész ember .
- Az áldóját, hát te belőlem citálsz ?!
- Ugyan, Lojzi, miféle tón ez? - sápitott a kedves felesége .
- A Ponciusát!
Honnan veszed a versemet? - szorongatja az öreg Sipiczkyt.
- Tudomásom szerint rég kihaltak a verseim.
Az utolsó példányon kalácsot sütött a feleségem Lasnakon és - jól emlékszem - csak a verseim sültek meg, a kalács nyersen maradt .
- Kérlek, bátyám, azoknak a verseknek kár volt megsülniük.
Én mondom azt, mint a kiben szintén van költői véna.
Nem oly gazdag, duzzadó ér, mint a tied, de ...
- No öcse, te vagy az első, ki verseimet dicséri.
Erre igyunk !
- Nem érett meg a kor.
Ám egy-két decennium gyakran elég, hogy a kor romlott izlését gyökeresen följavitsa .
- Halló, fiú, te hizelegsz, ha jól veszem észre !
- Soha; azt az egyet nem teszem.
Egy Sipiczky gróf nem szokott hizelegni .
Kertész, ki e párbeszéd elején azzal foglalkozott, hogy Incire oly lapos pillantásokat vetett, mint egy cselédkenyér, ugy elcsudálkozott Sipiczky szavain, hogy nyitva felejtette a száját, a miben pedig éppen egy fél kugler volt .
Lenyelte a kuglert s egy pillanat alatt megértette, hogy áll a bál: eszméjét ellopta tőle Sipiczky.
Azaz, hogy el se lophatta, hiszen el volt az a fejébe zárva.
( Nyilván az egyszer találkoztak a nagy szellemek. )
- (Hja, mi marad egyéb hátra; most már versenyt kell lovagolni.
Kinek a lova jön be előbb?
Ki kell érdemelni az Incit.
Hajrá ! )
És megkezdődött a versenyfutás.
Szól Kertész :
- Hogy mennyire keresettek költeményeid, kedves bátyám, azt egy, bár prózai, de csalhatatlan ténykörülmény bizonyitja: költeményed könyvpiaci árfolyama .
- Hatvan pengő krajcárért árulta Heckenast, de csak két példányt tudott elütni belőlük, - magyarázza az öreg ur .
- És ime, most tiz forintért se kapni, - állitja Kertész .
- Hát ezt meg honnan tudod? - kérdi Sipiczky meglepetve .
- Annyit fizettem érte, - volt az egyszerü válasz .
De most már Sipiczky tátotta föl a száját.
( Ez a gazember egy tervet eszelt ki vele ! )
De nem azért volt Sipiczky lengyel, hogy zavarba jőjjön.
Mint a villám, ugy cikkázott át agyán egy gonosz terv: a kis embert megszégyeniteni és fölpaprikázni.
Szatirikus mosolylyal jegyzi meg odavetőleg :
- Huszonöt forinton alul nem kapható az "Elvira keserve " .
- Mi a menydörgős menykő!
Be vagytok ti rugva, vagy én volnék részeg !
Miket karattyoltok itt össze-vissza? - lármázott az expoéta .
- Én ma annyit fizettem, sőt harminckét forintot fizettem a könyvért , - bizonyozik Sipiczky .
- Pollitzernél? - kérdi Kertész .
- Igenis .
- Akkor becsapott, én ugyanott ...
- Engem nem csapott be; nekem megér annyit, - szakitá félbe Kertészt szatirikus mosolylyal a lengyel .
Most veszi észre Kertész, hogy bolondot mondott, nosza kijavítja a hebehurgyaságát .
- Én százat is adtam volna érte, de ha valamiért csak tizet kérnek , akkor csak annyit adok.
Bolond az, a ki magára licitál .
- Nem kérhettek csak annyit, - jegyzi meg szörnyü flegmával Sipiczky .
- Hát azt állitod, hogy nem mondok igazat? - pattant föl a kis Kertész; - tudomásul veszem .
- A mint tetszik .
De már erre észrevették a hölgyek, hogy ebben a pezsgő tüzétől izzó légkörben lehetetlen tovább maradniok .
Fölkeltek.
Kalvyl János is fölkelt.
Incinek föladta felöltőjét.
Inci rámosolygott s elpirult.
És mikor a bucsuzásnál, csak egy pillanatig bár, de kezében felejtette a szép leány kis kezét: Kalvyl János is elpirult.
Nem ugy , mint, a gyermek, de mint a férfi, kinek összes szivevére arcába szökik, ha pirul .
Az öreg még ott maradt a két vetélytárssal .
Eleinte feszült volt a hangulat .
Kertészben fölfortyant a bácskai virtus: elhatározta, hogy kihivja a lengyelt .
A lengyel pedig, sejtvén a bácskai szándékát, azt határozta, hogy tréfával üti el a dolgot, olyan tréfával, a mi vetélytársát nevetségessé teszi, őt meg emeli szellemileg .
- Hát holnap verekszünk? - kezdi meg a beszédet Sipiczky .
Kertész nem szólt semmit, de annál többet s annál hangosabban Dobay :
- Ha verekesztek, verekedtek.
Semmi közöm hozzá.
De annyit mondhatok , hogy nem ismerlek többé, ha megverekedtek.
A ki bőrét minden bolondságért a piacra viszi, az nem komoly ember.
És nem komoly embernek nem engedem meg, hogy a leányomnak csak közelébe is jusson.
Punktum !
- Nekem eszem ágában sincs a verekedés, - mentegetőzik Sipiczky naiv képpel.
- Azt az olcsó dicsőséget a jogoncoknak hagyom .
- Hátba én most inzultálom a gróf urat, akkor sem? - kiáltja a már teljesen kiürült étteremben vérpiros arccal a kövérke bácskai .
- Ah, müvelt ember nem inzultál soha, - állitja Sipiczky nagy képpel .
Kertész szégyenkezve és csodálkozva, hogy ily föltétlenül biznak müveltségében: azonnal lelohadt, mint az ökörhólyag, melybe gombostüt szurnak .
Kezét nyujtja vetélytársának és szent lett a béke, megpecsételvén egy ujabb palack Mummal .
Ideje is volt, mert az öreg ur, kit a torzsalkodás oly kiméletlenül zökkentett ki későn fogamzott dicsősége légvárából, már haragudni kezdett.
De ime , a békekötéssel visszatért régi jókedve s ujra fölvette "Elvira keservei " -nek fonalát .
- Hát mit gondoltok, miért oly kutya drága az én könyvem ?
- Csak azért, a miért minden portéka drága szokott lenni, mert jó, - hizeleg Sipiczky .
- Mert remekmű és ritka, - tóditotta Kertész .
- Hát ti olvastátok ?
- Hogy olvastuk -e ?
- Én háromszor átolvastam .
- Én hatszor .
- De hol a manóba tettetek szert a költeményeimre? - kérdi az álmélkodó poéta .
Megmondták neki.
Az öreg följegyezte: Pollitzer, Károly-körut 5 .
- Hát melyik rész tetszik nektek legjobban ?
- A mikor Elvira kétségbeesik ...
- A mikor Elvira oly elementáris erővel kesereg ...
- Hásze'mindig kétségbe van esve és furt kesereg, - ez nem kritika .
- A mikor szivét kiönti, - korrigálja ki magát Sipiczky ama biztos tudatban, hogy egy kesergő Elvirának ki kellett valahol szivét öntenie .
- És a mikor bujában meghal, - eszelte ki Kertész ugyanama logikával az elhalálozás valószinü, sőt biztos bekövetkezését .
- Tény (bár nem emlékszem rá egészen ), - konstatálja az öreg ur, - hogy ez a két legszebb része költeményemnek.
No, meg a "madárdal ".
E'mmár aztán igazán döfi...
Igyunk, gyerekek !
És tovább ittanak a gyerekek .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE