Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Idill.
Ebben a pillanatban föltárul egy más ajtó balról és megjelenik abban Inci halovány, magas alakja oly hirtelen, mint egy tündér, ki a magasból szállt alá .
Egy halk sikoly volt első üdvözlete.
Volt abban a sikolyban minden : meglepetés, öröm, meghatottság .
Csak egy szerető női sziv tud ilyen hangot adni.
Talán nem is a hangszalagok, de egyenesen a sziv idegeinek rezgéséből születik meg az a mély bensőséges akkord .
Az ifju mámortól ittasan siet hozzá és megragadja a feléje nyujtott két kezecskét .
Ugy álltak ott egymással szemközt...
Némán.
Az ilyen érzelmek számára a természet elfelejtett kifejezést teremteni, a nyelvtudomány meg szavakat .
Csak egymás szemébe néztek, azon át már látták a lelküket is.
Látták egymás nagy boldogságát és mindegyik örült a másik örömének.
Mosolyogtak.
Arra nem is gondoltak, hogy meglepheti őket a mama vagy apa: nem gondoltak semmire.
Alig hallották az ajtó csikorgását .
Arra szétvált a kezük, de már későn.
Jancsi bácsi meglátta őket .
Zavarba jött az ifju; a leány nem .
Jancsi bácsi meg jóváhagyólag intett a kezével, mintha azt mondaná :
- Helyes, csak ne zavartassátok magatokat.
A dolog rendén van , tetszik nekem, pártolom .
Erre Kalvyl is megnyugodott ...
Belépett a Dobay-pár.
Az öreg ur egy kissé megcsappant kedvvel ( Kalvyl ebből sejtette, hogy szó esett róla ), de az asszony méltósággal és édesen , mint mindig.
Csak a szája széle volt most kissé megbiggyedve, mint a ki nem képes legyőzni kelletlen kedvét .
Kalvyl motyogott valamit .
- Egy rövid időre vagyok bátor szives vendégszeretetüket igénybe venni, - ilyesmit mondott.
Még azt is hozzátette: Bocsánat !
- Kérem, - udvariaskodott Dobayné, - bárkit is szivesen látunk szerény kastélyunkban.
Isten hozta nálunk!
Majd leányához fordult: Inci nem pihennél egy kicsit?
Nem érezted magadat egészen jól.
Kalvyl kiment téged ...
A leányka gyorsan és határozottan válaszolt anyjának :
- Nem pihenek, mama; már egészen jól érzem magamat .
A mama kissé ajkába harapott, de nem szólhatott .
Szólt azonban Dobay, de arra már jobban beleharapott a mama az ajkába, mert ilyeténképpen beszélt az öreg folytatásokban :
- Ne ténferegjünk itt az ebédlőben, menjünk a vizitszobába, ott jó meleg van .
Bementek hát oda s az öreg, Kalvyl felé fordulva, ekképpen folytatta beszédét :
- Mielőtt leültetnélek e hajlékban téged, közlöm veled a házi regulát.
Jól megjegyezd magadnak: Vendég ha ide beteszi a lábát, egy hónapon belül el nem bocsáttatik!
Semmi beszéd.
Qui dixi, dixi !
Kalvylnak fölragyogott az arca.
Valami összefüggéstelen szavakat tördelt: a hála szavait, azok olyanok.
Inci is sugárzott és pirulva jegyezte meg :
- Egy-két napért nem is érdemes ilyen hosszu utat tenni .
Erre már a mama marasztalása se maradhatott el, csakhogy ez egy kis mérget kevert bele :
- A jövő héten ugyis megtartjuk az eljegyzést.
Akkor Kertész is hosszabb időre marad.
Remélem, addig ön se hagy el, Kalvyl báró .
Ettől a meghivástól már elborultak a szerelmesek.
Kalvyl nem szólt rá semmit, csak hajlongott.
Aztán elfoglalta a neki kijelölt helyet.
Inci mellé ültette a mama nagymerészen.
A szemei azt mondták: Lásd, hogy nem féltem tőled leányomat.
Biztos vagyok felőle.
Hiába jöttél, itt nincs mit keresned .
A barátságos, boltives szobában különben vigan folyt a szó.
Kalvyl keveset beszélt, de mindig okosan és szellemesen.
Művelt lélekre és széles szellemi látókörre vallott minden szava.
Kellemesen, szerényen társalgott, mint minden nagy műveltségü ember .
Incinek csak ugy dagadt a keble.
Mohón leste kedvese minden szavát .
( Hiszen oly keveset hallotta beszélni, pedig lám, milyen kedves és okos !)
Keveset , alig egy pár szót szólt, azt is halkan mondta, mint a kinek terhére van a beszéd .
Terhére is volt.
Ő most csak érezni tudott, - érezni kimondhatatlanul és semmi egyebet.
Az arca azonban kipirult, mint a rózsa .
A mama részben a hőségnek tulajdonitotta ezt.
De nem is vizsgálta nagyon az okát.
( Biztos volt dolga felől, a többit nem igen bánta. )
Dobayné különben se szokta leányát kutató megfigyeléseivel zavarni .
Azt tudta, hogy veleszületett tapintata, helyes magatartása soha cserben nem hagyják, nem volt hát miért fegyelmezze tekintetével .
És ez kellemes volt a szerelmesekre nézve.
Akár ha el is merültek az egymás tekintetében: észre nem vette őket a mama, vagy legalább is ugy tett , mintha nem látná.
Ez nála különben elv volt .
És talán ennek az elvnek köszönheti Inci őszinte, természetes lényét , azt a nyilt, ártatlan tekintetet, a mely ment lévén minden negélyezéstől és elfogultságtól: egy különös, speciális bájjal önté el egész valóját.
Talán ezért maradt épen a leányka egyénisége: hogy a mit Istentől kapott, azt az anyja nem vette el tőle.
Egyszóval okos asszony volt Dobayné s izlése is volt.
A szemjátékos, zsörtölődő mamák figyelmébe ajánlandó ez a nevelési módszer.
Sokkal több Inci lenne a világon akkor: olyan Inci, a ki fényt és boldogságot áraszt maga körül, ha divattá válnék ez az elv a nevelésben.
Mert a leánykák többnyire jóknak és ártatlanoknak születnek: a rossz világ rontja el őket és - a jó mamák ...
De ime, jelenti a major domus, hogy tálalva van.
E szép hangokra elemébe jő Dobay papa.
Neki ünnep minden étkezés.
És hogy Kalvyl jóvoltából uzsonna helyett egy második ebéd esett meg a háznál: kettős ünnep lőn a mai nap .
( Kolbász és lángos, kávé és ostya helyett!
Miért ne lehetne ez mindennap igy ?) - gondolá, de magának tartotta gondolatát, mert ugyis kifogásoltatott volna ő nagysága részéről .
Nos hát, evett és ivott is az öreg magyarán.
És lám, Incinek is jó étvágya kerekedett.
Már három hónapja alig evett valamit és ime! most kétszer is vesz a kacsapecsenyéből .
Föl is tünt az anyjának .
- Nem rontod el a gyomrodat, Inci ?
- Nem, - állitja pirulva a leányka.
- Ugy megszégyenitesz !
A major domus csak a Kalvyl étvágyával nincs sehogy se megelégedve .
De - tiszteletből - nem szólt az asztalnál (ott evett ), hát csak a kezével legyintett.
( Kákabélü ! ) ...
...Másnap éppen délutáni sziesztáját tartotta a kis család, midőn Sipiczky sürgős levele megérkezett .
Az ebédlőben négyen ültek.
( A mamának hivatalos migrénje volt : regényt olvasott a szobájában.)
A papa a Vasárnapi Ujságot nézegette és szürcsölte kávéját.
János és Inci félhangon beszélgettek egymással a nagy kanapén .
Szép volt a kép, semmi se rontotta rajta a harmóniát, még a Jancsi bácsi kurtaszáru pipája sem, olyan kacskaringósan fujta belőle a füstöt.
( Mert Jancsi bácsi is a szobában volt ám, csakhogy illemtudással megvonult a kályha melletti sarokban, mint egy szerény ibolyához illik ... )
Kopogtattak, illetve dörömböltek az ajtón.
Jancsi bácsi a megfelelő óvatossági rendszabályok mellett ajtót nyitott a jövevénynek.
A posta-küldönc volt.
Átvette tőle a vevényt és levelet, megnézte, kinek szól, aztán egyenesen Kalvylhoz vitte.
Mert leleményes volt ám az öreg.
Mindjárt sejtette, hogy csak az lehet Kalvyl a házban, a ki nem Dobay .
Kalvyl két hatost utalványozott a küldönc számára Jancsi bácsi kezeihez s a mig az kidugja az ajtó nyilásán a hatosokat: addig János szemügyre veszi a levelet.
Azonnal megismerte Sipiczky irását.
Idegesen bontotta föl és olvasni kezdett.
Olvasás közben kiejtette a levelet kezéből és sápadt lett, mint a fal .
Inci észrevette, de nem merte zavarni.
Pedig de szerette volna megkérdezni, hogy mitől sápadt el annyira az ő "egyetlene " .
Kalvyl erőt vesz magán és tovább olvassa a levelet.
Mind halványabb lesz.
Reszket a keze.
Majd mereven néz maga elé egy pillanatig.
Aztán egy könycsepp gördül végig az arcán .
Inci megijedt .
- Mi baja, János? - kérdi halkan szerelmesétől .
Ez szótlanul átadja neki a levelet .
A leányka apjára néz.
Atyja előtt nem akarta olvasni.
Ugy sugalmazta ösztöne, hogy ez nem volna helyes.
De hát az öregnek már akkor beleesett a feje a Vasárnapi Ujságba: elszunditott.
Elolvasta hát a levelet s öt perc mulva már zokogott is.
Még Jánosnak kellett őt vigasztalnia, pedig de nehezen ment ez a hű barátnak .
- Helyettem is tegyen koszorut sirjára, egy szerényet, egy névtelent : a "hű barátnak ".
Sokat, sokat imádkozom érette, - zokogott a kis Inci, majd könyeit fölszáritva, kérdi :
- Még ma este indul, ugye, János ?
- Igen .
- De jöjjön vissza, kérem.
Oh, jöjjön vissza, ne hagyjon magamba, - zokogott föl ujra a leány .
- Visszajövök, - igérte mély szomorusággal János, - és nem hagyom el soha.
Ha másképp nem lehet, a szomszéd faluban telepedem le valami ürügy alatt .
- Édes!
- Több szót nem volt képes Inci kiejteni ...
...János bácsi azért, hogy siket volt, még távolról se volt vak .
Észre is vette, hogy sirnak az emberek a kanapén .
- Sir a királykisasszony!
Ugyan mi bánata lehet? - töprengett az öreg, de nem sokáig, mert egyszeribe csak ujra dörömbölnek az ajtón .
Az öreg kisiet.
Hát ujra a küldönc dörömbölt.
A vevényt kérte s egy sürgönyt kézbesitett .
Az öreg megharagudott .
- Hát nem tudta egyszerre ideadni mind a kettőt! - dörmögött s átadta Kalvylnak a sürgönyt, ismét a szokásos borravaló ellenében.
Azután a vevény aláirása végett tintáért, tollért ment .
Mire visszatért, akkorára már ki voltak cserélve a nagy kanapé lakói .
Elolvasták a sürgönyt, a mitől aztán olyan boldogan mosolygott a szerelmes pár , mintha sohase sirtak volna .
Az öreg ur nagyon bámészkodott ezen, de belenyugodott, mert kedve szerinti volt a csere.
Csakhamar rá is jött az okára: a levél szomoru volt, a sürgöny meg víg.
( Ez lehetett az oka csupán.)
S elkezdte szidni a küldöncöt , halkan, hogy föl ne ébreszsze szundikáló gazdáját .
- Adta ravasz parasztja!
Két csatára adja ide a két küldeményt, hogy két borravalóhoz jusson.
Csunya rossz csalója!
- Ezzel kivitte a két hatost s az aláirt vevényeket, hogy átadja a küldöncnek.
De a huszast csak igy kinálta neki , hogy: - Ne, vidd el, ha ráfér a lelkedre, ravasz rókája!
Te uzsorás !...
Kalvyl elgondolta, hogy husz krajcár miatt mennyit kellett neki és Incijének szenvedniök; hogy milyen csekélységen mulnak néha nagy dolgok!
Egy levélküldönc kifurfangolt borravalója miatt milyen sok forró köny hullott hiába ; mennyi nagy szenvedést okozott egy kisszerü kapzsiság!...
Öröm váltotta föl a szomoruságot, nagy, őszinte, igazi öröm.
S ettől az örömtől már túláradt a szerelmesek szive...
Gondolataik találkoztak ...
Tisztában volt mindegyikük azzal, hogy Sipiczky érettük tette kockára életét.
De nem szóltak róla egymásnak.
Csak együtt éreztek egy és ugyanama hálát és szeretetet a nemes barát iránt.
Egy sziv, egy lélek voltak, a mint ott egymás mellett ültek és önkéntelenül - mint két delej - egymáshoz vonzódtak kezeik ...
Kéz-kézben mosolyogtak egymásra .
Jancsi bácsi ütött a fejével, hogy helyesen van ugy.
Tetszett neki a dolog.
S a fiatalok viszont köszönetet intettek neki jóindulatáért .
Kezük érintkezése extázisba ejtette a szerelmeseket.
A gyönyör extázisa mellett azonban ott ólálkodott lelkükben az aggodalom is.
Ez fölkavarta rajongásra hajló szellemvilágukat; otthagyták a földet .
Az ifju szólt :
- Követlek a halálba is.
Enyim vagy.
Nem hagylak .
A leány felelt :
- Tiéd vagyok.
Tiéd a testem, tiéd a lelkem.
Szolgálód vagyok .
Válaszolt az ifju :
- Én meg az urad, de a rabszolgád is: egy intésedre készen a halálra .
János bácsi bárhogy erőltette is halló idegeit, egy szavukat se hallotta...
Halk suttogásba veszett el rajongó beszédjük.
Inkább csak sejtették egymás szavát .
Bizonyára a papát sem a hangok keltették föl, hanem mert lejárt az álma, mint a homokóra: attól ébredt föl.
Horkantott egyet és fölnyitotta szemét .
Inciéket nem vette észre hamarosan, bár nem lett volna hiba, mert a horkantásra azok már eleresztették egymás kezét.
Pedig a horkantás még az álomban volt benne és nem az ébrenlétben.
Különben az ébrenlét első megnyilatkozása is csak az álom folytatása volt.
Ez az álom pedig a Vasárnapi Ujság egy cikkének volt a második fejezete.
Az első fejezet a kinai császárnéról és Li - Hung - Csángról szólott.
A második fejezetben Li - Hung - Csáng már ölelgette a kinai császárnét s az ölelgetés után olyan kalamajkát jártak el kettesben, hogy csak ugy repdesett a copfjuk .
Az öreg ur akkor ébredt föl éppen, mikor képéhez csapódott az őrült sebességgel piruettező Li - Hung - Csáng bájos hajfonadéka.
Arcához kapott és miután meggyőződött róla, hogy csak álmodott, ébren folytatta az eszmetársitást, egész fönhangon monologizálva :
- Kutya egy gyerek az a kinai császárné, hogy az ujja körül forgatja az egész mennyei birodalmat!
Holott bölcsek és hősök huszonötezer esztendeig hozzá se mertek nyulni az ősi szokásokhoz és ősi alkotmányhoz !
Inci elkacagta magát a meglehetősen harsány hangon elmonologizált humoreszken, aztán fölugrott és össze-vissza csókolta atyja arcát és kopasz fejét .
A papácska elszégyelte magát .
- A manóba, gyerekek, hát itt vagytok?!
Biz én valószinüleg félálomban beszéltem, - röstelkedett az öreg.
- Mordózom a milliomát!
Minek hagytok aludni, hiszen nem vagyok én vén ember, hogy muszáj lenne délután is aludnom, különösen, mikor ilyen kedves vendégem van.
Igaz a ', Jánoskám, fiam, mit álmodtál a sárga szobában? - tereli el a beszédet más tárgyra Dobay .
- No, még ezt nem is beszélte el, Kalvyl, - mondja Inci is .
Kalvylra ráragadt a jókedv s az öregnek humorisztikus fecsegései is hangolták talán, mert igy válaszolt :
- Azt álmodtam, Lojzi bácsi, hogy a toronyból lenyujtotta a rézkakas a nyakát egész a földig és fölszedte a galambok elől a buzaszemeket, a miket Inci kisasszony szórt nekik .
- Hahaha! - nevetett az öreg, hogy csak ugy huzta a horpaszát, - akkor hát rajta, Inci, szórj nekik friss szemet, mert még itt találnak hagyni az én szelid kis barátaim .
- Jöjjön maga is, Kalvyl, - hivta Inci Jánost .
Az kétszer se hivatta magát, bizony ment.
Magukra hagyták az öreg urakat ...
Mint egy őzike, ugy futott Inci a kastélyból a melléképületben levő konyhába.
Egy szakajtó buzával tért vissza .
Kalvyl az enyhe téli napon födetlen fejjel és télikabát nélkül gyönyörködött a bájos idillben s elgondolta magában, hogy hányszor festették meg már ezt a jelenetet és valahányszor, mindig rosszul; mind csupa próza volt ehhez a költői képhez képest.
Különösen, a mint feddi őt a leányka :
- Az Istenért, édes!
Kalap nélkül!
Még megfázik nekem .
- Megfázik nekem, - ismétli boldogan mosolyogva a festő .
- Vegyen kabátot és kalapot, János, - nógatja a leányka .
- Ugyis melegem lesz, ha magára nézek, én édes szerelmem, - tréfálkozik az ifju .
De Inci se maradt tréfával adósa.
Fölmarkolt a szakajtóból egy csomó buzát és dévajon Kalvylra szórta, hogy tele lett tőle haja és ruhája, még a szeme is kapott .
- Nézze meg az ember, hát illik ez: egy üres bók magához?
Hát igy becsüli meg azt a szegény leányt, - folytatja Inci most már lágy, dallamos hangon , - a ki magát annyira, oly kimondhatatlanul szereti ?!
- Igaza van, édes, ha nem szereti a bókot, - hagyta helyben az ifju komoly arccal, - az csak üres lelkeknek hizeleghet és üres agyakban fogamzik ...
Ilyen derült, ragyogó kedvvel gyönyörködtették egymást, a mátkások a halálban !
Oh, mert arról nem feledkeztek ők meg, hogy örök hüséget fogadtak egymásnak, bár egyikük se remélte, hogy még a földön egymáséi lesznek.
( De hát együtt meghalni: az is gyönyör.
A tulvilágon majd egyesülni fognak. )
Ebben a rajongó hitben voltak ők boldogok és derültek, nem is a földi boldogságukba vetett hitükben.
Attól ugyan elepedtek volna, mert ha reméltek egy kissé, oly halvány volt az a remény !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE