Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
I.
Szomorú újév.
A bekövetkezett végzetes események ismeretesek a történelemből.
Jellasich bán betörése s megveretése vitéz honvédeink által, kiszökése az országból, a schvechati vesztett csata, a bécsi októberi forradalom leveretése, Windischgrátz ellenséges tábor-nagy előnyomulása, a moóri csata és következményei, az akkori válságos időknek történeti keretében vannak fölsorolva.
Görgei Pozsonynál a túlnyomó osztrák haderő ellenében nem tarthatván magát : kénytelen volt visszavonulni.
Mig Schlick Kassát foglalta el, és Losoncon át, Vácon keresztül igyekezett Windischgrátz-czel egyesülni.
Az ellenfél mind nagyobb tért foglalt el.
Morvából Simonich, a Dráva mellől Nugent, Erdélyből Puchner, a bánságból Theodorovics, Knicsanin és Leiningen tábornokok törtek be.
A haditerv az volt, hogy minden oldalról Pestet rohanják meg, az országgyűlést szétkergetik és ezzel le van verve a magyar lázadás. így nevezték ók szabadságharcunkat megvetőleg.
És valóban a kombinált hadművelet minden oldalról erélyesen megkezdetett.
December végnapjai voltak.
Dermesztő hideg napok s a magyar serega legfogyatékosabb ruházatban, hiányos fölszereléssel és még hiányosabb élelmezéssel vonult tovább és mindig tovább az őt nyomban követő ellenséges osztrák haderő előtt.
Kossuth Lajos és az országgyűlés emberfölötti erőt fejtett ki az ország védelmére, újoncokat állított, népfölkelést rendezett, ágyukat öntetett, fegyvert készíttetett, minden kovács, minden puskamüves műhely hadfelszerelési helylyé alakíttatott át.
Az élet és halál válságos pillanatában mindenki minden erejét, minden tehetségét, tudását és munkáját hazájának megmentésére szentelte.
Í ;;; WMint halálos abroncs vett körül bennünket az ellenség minden felől.
Fegyveres zsoldosok, felizgatott nemzetiségek támadták meg minden oldalról hazánkat.
Pusztulást és gyászt hoztak különösen az ó év utolsó napjai.
Perczel tábornok Mórnál csatát fogadott el az ellenséggel Görgei biztatására, ki azt Ígérte, hogy neki segítségére fog lenni.
Mór előtt állította föl seregét, ágyúit nem messze a város előtt levő nagy halomsor tetején, mig a császáriak Kisbér, Ács és Mező-Eörs felől közelgettek.
Perczel erősen bízott a győzelemben.
Ha, úgymond, Görgei szavát tartja és oldalt támadja meg az ellent : győzelmünk bizonyos.
De ezt Görgei, ígérete dacára nem tette.
És csak igy történhetett, hogy a számra túlnyomó császári sereg tönkreverte a miéinket és ha a hős Miklós-huszárok nincsenek, kik páratlan vitézséggel verték vissza az előnyomuló vértesekee : talán egész seregünket elfogják, hogy hirmondó is alig marad közülök ! így állott nemzetünk ügye december hó -án - ban, melynek szomorú hire december hó -én érkezett Pestre.
A legnagyobb zavar állott be e hir hallattára s a legnagyobb aggodalom fogta el a honfiak szivét.
Menekülnie kell, ki nem akarta, hogy az önkény áldozatául essék.
Két halál között lehetett választani : A csatatér dicső és az önkény dicstelen halála között.
A nemzet az előbbit választotta.
Haljanak meg inkább mindnyájan ! volt az egyhangú határozat, hadd Írja föl a történelem a nagy sir emlékoszlopára : »Finis Hungáriáé (Vége Magyarországnak !)
És hadd legyen inkább vége, minthogy gyáván fejet hajtson az önkény zsoldosai előtt.
Az országgyűlésnek mindkét háza zárt ülést tartott.
Elet vagy halál kérdése forgott szőnyegen.
Az egész nemzetnek élete vagy halála.
A képviselőház ülésében Kossuth a sereg visszavonulását és annak okát fejtegetve, mint indítványt terjesztette elő : határozza el az országgyűlés, hogy a kormánynyal együtt Debrecenbe fogja áttenni székhelyét, mert bár — úgymond — teljes reménye van, hogy a nemzet igazságos ügye győzelemmel végződik, megtörténhetik mégis, hogy a csata, mely hihetőleg a főváros környékén fog vivatni, szerencsétlenül üt ki, minek következtében az ország kormánya és képviselete zavarba jöhetne, mit megengedni nem szabad, ha csak az országot egy csatavesztés miatt elveszettnek s annak védelmét föladandónak nem tekintik a képviselők ?
Ki akarta volna pedig ezt ?
Volt -e ember, kinek agyában ily szörnyű bűn eszméje megfogamzott volna ?
— Budapest, folytatta tovább Kossuth beszédét, szive az országnak, de annak elvesztővel még nem veszett el az ország.
A török évig birta Budát és az ország mégis megmaradt Magyarországnak !
Most is megmarad, ha az osztrák elfoglalja is Budát és ha csak öngyilkos nem lesz, ha csak maga önként nem hajtja járomba fejét, élni fog örökké és szabad és boldog, nagy és hatalmas fog lenni.
És a nemzet képviselői egyhangúlag elhatározták, hogy folytatni fogják a nemzet igazságos harcát, a legszentebbet, melyről csak a történelem emlékezik.
Az Alföld legnépesebb, hazafias szellemű nagy váro-sába fog elköltözni.
Siessen a képviselőház és a kormány, mert kevés idő van !
Itt az ellenség !
Talán már holnap vagy holnapután itt lehet!
A képviselőház üléséről mindenki haza sietett csomagolni és menekülni.
Minden pillanat vészt hozó lehet.
Még egy utolsó kísérletet tett a nemzet képviselete, habár tudták, hogy eredményre ez sem fog vezetni.
Követeket küldött az elbizakodott, büszke hadvezérhez, kik mint teljhatalmú megbizottak föl lettek hatalmazva a fővezérrel békét kötni Magyarország szabadságának és becsületének csonkitatlan megoldása mellett.
Így mondották ki a határozatot, melybe Kossuth is belenyugodott.
— Habár, úgymond, azok után, mik a Lajtán tul történtek, nincs többé legkisebb reményem is, hogy ezen lépésnek sikere legyen, még sem kívánom azt ellenezni és ha lenne sikere, áldani fognám az órát, midőn a nemzetgyűlés közbenjötte által oly békét eszközölt, mely becsületét és szabadságát megvédhhtí.; ha pedig, mint fájdalommal hiszem, ennek sikere nem lesz : újabb ösztönül szolgál eza nemzetnek megállani igazságos harcát az utolsó emberig.
Végső kísérlete volt ez a magyar nemzetnek, mint a halálra Ítélt szerencsétlenek a siralomházból felterjesztett kérvénye.
Élni nehéz, meghalni könnyű.
Élni kell a hazáért és a nemzetért.
Élni nyomorban, letiporva, szégyennel arcán és szivében, vagy vérét és vagyonát áldozni a hazáért és nemzetért.
Ilyen volt az ó-esztendő utolsó napja az urnák -ik esztendejében.
És kinek lett volna ilyenkor kedve boldog újévet kívánni ?
És ki ült volna örömünnepet a bekövetkezendő uj év tiszteletére ?
Így virradt fel a legszomorubb uj év a fővárosra és az egész hazára ! . . .
Az -iki január hó -ső napja.
Mintha a főváros összes lakossága vándorútra készülne, mint midőn Izrael népe elhagyta Egyiptomot!
Fagylaló hideg szél zúgott végig az utcákon, szikrázó havat szórva az ember szeme közé, mely égette arcát, szemét.
Minden ház, minden lakosztály fel volt fordulva, bőröndökbe szekrényekbe pakoltak ; csak a mi nélkülözhetlen szükséges.
A többi minden itt maradt, Isten gondviselésére és az ellenség becsületességére bízva.
Gyermekek segédkeztek idős szülőiknek lázas, izgatott arccal, betegek keltek föl ágyaikból, inkább akarván meghalni a hosszú sanyarú útban, mint az ellenség kezeibe kerülni.
Minden ház előtt fölpakolt kocsikat lehete látni; s az utcákon útra induló férfiakat és nőket, kik meleg öltönyökbe burkolva, részint vékony ruhákban dideregve siettek az indóház felé.És mindezek között a fagytól és harag-tól kipirult arcú katonák, honvédek, huszárok, tüzérek zászlóaljakként, osztályonként jól, rosszul fölszerelve, részben vékony ruházatban.
Aztán újoncok olyan öltönyben, mint hazulról eljöttek s egyenesen kivert kaszával vállaikon.
Ez egyetlen fegyver mutatja, hogy ők is katonák.
Aztán a sok száz meg ezerféle kocsi.
Podgyász-szekerek, élelem szállító kocsik, úri hintók, paraszt szekerek megrakva mindennemű podgyászszal, málhával, mellettük veszekedő, tolakodó, szitkozódó kocsisokkal, zaj, lárma bábeli zavar mindenütt.
Egy-egy szűk utcán megtorlódnak a szekerek a podgyászos targoncák, s annyira összegubanczolódnak, hogy nem bimak egymástól mozdulni, még az utánok jövő honvédek sem képesek magoknak utat tömi örák telnek bele, mig nagy nehezen szétváladoznak.
És ezek mind a Szolnok felé vezető indóházhoz vagy országutra sietnek.
Elhagyni minél előbb Pestet.
A pályaháznál volt még leirhatlan zűrzavar és torlódás.
Mindenki egyszerre akart menni.
Ha az osztrák birodalom összes személy és podgyász-szállitó kocsijai mind itt lettek volna összpontosítva, nem lettek volna elegendők az utasok és a podgyász-neműek gyorsan eszközlendő elszállítására.
Magának az államnak kimondhatlan sok málhája lévén, a hivatalos okmányok és irományok, melyeket egyetlen napra sem lehetett nélkülözni, ha csak azt nem akarják, hogy a kormányzat fönnakadjon ; a rendkívül értékes fölszerelési hadi cikkek, bakkancsak, csákók, tölténytartók, szuronyok, kardok, kaszák, fegyvergyári cikkek és ami nélkülözhetetlen a hadseregnek, ami nélkül sem háborút folytatni, sem állami közigazgatást kezelni nem lehet: a papirpénz-gyár gépezete, ha a hadsereg csak napon át nem kap fizetést, bizony fölmondja a szolgálatot, s nem fegyveres hatalom lesz, de martalóccsapat, rabló horda.
El kellett vinni mindent, ami csak hasznos és szükséges volt, semmit nem volt szabad visszahagyni a nyomban jövő ellenségnek.
Szabadságunknak, politikai lételünknek legválságosabb ideje volt ez, előkészület az élethalál harcra.
A legszomorubb ujesztendő, melyhez hasonlót századokon át nem találunk a magyar történelemben Batu kán tatárjárásának ideje óta.
A pályaház folyosóján és raktáraiban éjjel-nappal egy polgári öltönyü férfiú jártkelt, intézkedett, kért, javasolt, sürgetett, parancsolt, utasitott és buzditott, amint a körülmények kívánták.
Soha nem lankadt, soha el nem fáradott, mintha a nemzet mentő géniusza lenne, mintha nem is ember volna, kitől a természet megkívánja a maga adóját.
Néha meg-megállott, hosszasan, kínosan köhögött, kik nem ismerték, szánakozva mondották, hogy bizony jobb volna szegénynek, ha otthon ülne és pihenne.
Éjeken át be nem hunyta szemeit, csak néha, miközben a nagy málhákat és csomagokat szántották a kézi kocsihoz, hogy a vaggonokba berakják, hunyta le egy pillanatra szemeit.
Mindig ébren volt, mint a nemzet fölött virrasztó örök gondviselés.
E férfiú volt Csányi László teljhatalmú kormánybiztos, ki az elszállítási, legsúlyosabb munkák eszközlésére önként ajánlkozott.
Barátai óva intették, orvosai megtiltották, hogy ezt tegye, végzetessé válhatnék reá nézve.
Köztudomású volt, hogy évekóta sorvasztó betegséggel küzd.
Büszke önérzettel mondotta, hogy nemesebb harcban nem halhatna meg.
Ő most itt harcol hazájáért !
A csatatéren kevesebb fáradtságba kerül meghalni !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE