Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rejtő Jenő
Az előretolt helyőrség
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
29
Bekezdés
2394
Mondat
6116
Szó
46706
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
Huszonhatodik fejezet
1
Ezalatt a különítmény szépen tovább tisztogatott, most már Hilliers hadnagy vezetésével.
Az erőd mellett táborozó portyázók is veszélyesek lehettek .
Barbizon tudta a rablóktól, hogy kik ott a főkolomposok.
Váratlanul géppuskák meredtek feléjük az erőd falából.
Néhányan tevére ugráltak, de amikor tűz alá vették őket, és elhulltak, akik menekülést kíséreltek meg, valamennyien leültek, és várták, mi lesz a sorsuk.
Egy csendőrt küldtek az erődből azzal az üzenettel, hogy tíz percen belül rakják le a fegyvert, különben halomra lövik valamennyiüket.
Tíz percen belül kapituláltak.
Azután egy őrjárat fogta körül őket, lövésre kész fegyverrel.
Hilliers egy céduláról harminc nevet olvasott fel.
A főkolomposok voltak.
Ezeket elvezették.
A törvények szerint "nyomban és helyben" - mint tetten ért lázadókat - főbe lőtték valamennyit.
A többivel közölték, hogy visszakapják a fegyverüket.
Lehet, hogy éjjel harcra kerül a sor.
Ha nem harcolnak elég jól, akkor egy szálig lekaszálják őket, mert mögöttük golyószórók lesznek, lőtávolban.
Ezután az erődudvaron Latouret beosztotta a szolgálatot, majd így oszlatta fel a sort:
- Fiúk!
Most mindenki megérdemel egy jó pohár bort.
Maga, Harrincourt, velem jön kihallgatásra.
- Mehetünk, öregem - felelte szokott pongyolaságával, és Latouret-nek megremegett a bajsza, valami leopárdszerű morgást is hallatott, de különben nem szólt semmit.
2
A nap lebukott a sivatag felett, és Kobienszki, a corvée vezetője várta a jeladást: egy kigyúló fényszórót az erőd falán.
De a kis fehér vár némán meredt az alkonyuló sivatagban, mintha elhagyta volna minden élőlény.
Valami balsejtelemféle szorongás nehezedett az emberekre.
A rabok odagyűltek a műút kezdetére, készenlétben, hogy a fényszóró jeladására egyesüljenek a corvée embereivel.
Az állítólagos dr. Borden és a másik két idegen : Lorsakoff és Macquart vezették a rabokat.
Kiosztottak néhány fegyvert is , keveset, csak amennyit az autón becsempészhettek magukkal.
Ott hevert mellettük két ládában az ekrazit.
Hiénák röhögtek bántó hangon, és felragyogtak az első halovány csillagok a Szahara sárga dombjai felett.
- Az ördög érti... - mormogta Kobienszki, a néma, ijesztően elhagyatottnak rémlő erőd felé nézve.
- Valami baj lehet, - mondta az egyik katona.
- De mi?
Hallgattak.
- Kiderül rövidesen - szólt át a rabok felől Lorsakoff -, ha a corvée-t leváltják.
Senki sem felelt.
A rossz előérzet lidércnyomása nehezedett a kis csoport katonára, ahogyan vártak a sivatagban, ennek a félelmetes napnak az estéjén.
Már elmúlt az őrségváltás ideje.
És semmi.
Sötét este hullott a Szaharára.
A rabok és a katonák csak szemben álló, ormótlan árnycsomónak látták egymást.
Végre nyílt az erőd kapuja.
Jól látták a messzeségből is, a belső lámpák kiszűrődő fényénél, hogy az erődből egy katona jön...
Egyetlenegy!
És a kapu nyomban becsukódott mögötte.
A hosszú úton, miközben a porhullámok el-elfedték, lassan, nyugodtan közeledett az árny...
Már csak néhány lépés választotta el a corvée-től.
Most végre felismerték.
- Troppauer! - kiáltotta az egyik katona.
Valóban a költő volt.
Most már bizonyossá vált, hogy valami történt.
- Fiúk! - mondta, amikor az őrséghez ért.
- Azért küldtek engem, mert én a rabokkal is jóba vagyok...
Baj van.
A katonák többsége az utolsó percben meggondolta a dolgot.
A főbűnösöket bezárták, a többi elhatározta, hogy nem csinálja ezt a marhaságot, és megvédi az erődöt...
Nagy csend támadt.
A fülledt, nyomasztó éjszaka még félelmetesebben nehezedett a lázadókra.
...Az erőd falán kigyúlt a fény.
De nem jeladásból.
Nyolc-tíz reflektor pásztázta egymást, keresztezve a sivatagot...
- Ostobaság! - kiáltotta Lorsakoff.
- A katonák nem fognak ránk lőni...
- Azt üzenik a fiúk - jegyezte meg Troppauer -, hogy aki fegyvertelenül jön , azt bebocsátják.
Különben lőnek.
A vízcsapot lezárják, és nem nyitják ki , csak ha mindenki megadta magát...
Döbbent szünet következett.
Az erdő felől egy rekedt hangú madár folyton azt ismételgette: Kirágá... kirágá... kirágá...
Szél rohant át a Szaharán, és zizegve röpült a por...
- Azt üzeni nektek az őrnagy, hogy a corvée térjen vissza az erődbe, a rabok foglalják el a munkahelyüket, és akkor nem vesz tudomást arról, amit terveztetek...
Csak a vezetőket bünteti meg - és sóhajtva tette hozzá.
- Magát, Kobienszki, valószínűleg felkötik...
De hát ilyen az élet; egyszer lenn, egyszer fenn.
És végre is: odafenn már nem fáj semmi.
- Ne hallgassatok erre az árulóra! - üvöltött Kobienszki.
- Csupa hazugság , amit mond...
- És nálunk az ekrazit! - kiáltotta Lorsakoff.
- Ha kell, akár az egész erődöt a levegőbe röpítjük!
Kevés lelkesedéssel találkozott az elszánt bíztatás.
Csak Troppauer felelt , hasonló harsány hangon:
- Majd hülyék leszünk meghalni magukért!
Minek másszunk bele a csávába, ha ép bőrrel szabadulhatunk?!
Ne jöttek volna ide...
- Te kutya! - horkant fel Kobienszki, és Troppauer előtt termett.
- Majd megtanítlak, hogy a hülye verseiddel törődj, és...
Verseinek gyalázására Troppauer természetesen pofon ütötte Kobienszkit, aki azután hosszú ideig csendesen feküdt a földön.
Lorsakoff revolvert rántott, de az egyik rab kiverte a kezéből.
Macquart-t két katona ragadta meg.
- Nem vagyunk bolondok meghalni magukért! - kiáltott a Mikulás-szakállú.
- Troppauernek igaza van.
- Egyék meg, amit főztek... - mondta egy másik csontváz, és aszott karját magasra emelve, az öklét rázta dr. Borden felé...
Tíz perc múlva a corvée fegyver nélkül visszatért az erődbe, és magával hozta megkötözve Kobienszkit, Lorsakoffot, Macquart-t és dr. Bordent.
A rabok a bungalow-jukban ültek és csendesen várták, hogy döntsenek a sorsukról...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE