Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
A fegyverlerakás.
Görgei a tábort járta körül.
Máskor is tette.
Most talán utoljára teszi az életben.
Minden csöndes volt, mint valami temetőben.
A fáradt honvédek egy része a földön aludt, más csoportokba verődve, beszéget/ett.
A jövő váltakozó képei jelentek meg előttök.
A múlt nagysága, fényes dicsősége, a nyert csaták koszoruzott emléke, aztán a sötét, a vigasztalan, szomorú jövő, melynek nincs egyetlen reménysugara.
Hajnalodni kezdett.
Görgei visszatért szobájába.
Egész éjjel nem hunyta be szemét.
Végre megvirradt.
Csányi jött hozzá, ő volt egyetlen barátja a polgáriak között a diktárornak.
Szótlanul, könyes szemekkel ölelték meg egymást.
— Mindent megtettem, mi tőlem telt, mondotta Görgei ; Rüdiger tábornok reményt nyújtott, hogy sorsunk nem lesz egészen kedvezőtlen.
— Szerencsétlen hazám !
Szerencsétlen barátom ! sóhajtott föl Csányi.
Görgei komoran válaszolt.
— Bármi történjék is, példakép lesz a jövőben, hova vezet a szétvonás és egymás elleni torzsalkodás !
Isten legyen itélőbiró !
Csakhamar gyülekeztek a tábornokok.
Mindeniknek arcán feszült várakozás s gondterhes aggály kifejezése ült.
Minden ajtónyitáskor csaknem megrettenve néztek a belépőre.
Nem az jött, akit ők vártak.
Csaknem az utolsó pillanatban a főtörzsorvos i érkezett, komoly arcán mély meghatottság kinyomata ült.
Üdvözölve a jelenlevőket, Görgeihez fordult.
— Szomorú esetet kell, úgymond, diktátor urnák bejelentenem.
Legvitézebb tábornokaink egyikét elvesztettük.
Lenkey tábornok elméjére ma hajnalban örök éj borult.
Kardját, tőrét, pisztolyát keresi; ölni, gyilkolni akar.
A tábornokok nagy része döbbenve összenézett, más szabadabban lélekzett föl.
Minő fátum védi ennek a halálra kiszemelt embernek életét ?
— Szállíttassa őt azonnal kórházba s a legkiválóbb orvosi segélyben részesittesse.
— Engedelmével diktátor ur, már intézkedtem, hogy a várban egy külön betegszoba rendeztessék be részére, hol kellő ápolást nyerhet.
Hátra volt még Lázár Vilmos ezredes.
Egy hadosztályt vezetett.
Görgei izgatottan várta.
De az összes tábornokok is.
Még nincs vége a tragédiának, gondolták.
Már indulni kellene ; már elmúlt óra.
Az ajtó ismét nyílott és egy másik törzsorvos lépett be.
— Beteget jövök jelenteni, diktátor ur.
Lázár Vilmos ezredest ma kora hajnalban sétalovaglása alkalmával valamitől megriadt paripája oly szerencsétlenül vetette le, hogy jobb karját törte.
Egyik ügyesebb, orvosunk vette gondjai alá.
A tábornokok és törzstisztek a két esetet Isten intésének vették.
Elfordult Görgeitői a halálos veszedelem ! ...
Így áll sokszor a sors igazságszolgáltatásának útjába egy-egy fátumszerű véletlen esemény.
Félóra múlva Görgei fényes kíséretévelaz előre jelölt hely felé lovagolva, egy lovas csapatot vett észre az orosz hadtest előtt, melyből egy főtiszt kivált és Görgei felé lovagolt.
Görgei erre megállitotta a maga kíséretét s egyedül lovagolt az illető elébe, kinek magát bemutatta.
— Görgei fővezér és diktátor !
Rüdiger volt, ki elébe jött.
Kezet nyújtott neki.
Ez volt egy csaknem három óra hosszáig tartó beszélgetésnek bevezetése, melyben Magyar ország diktátora az orosz főhadvezérnek s magának a cárnak hódolt meg.
Délután óra tájban nyargaltak a futárok szét a különböző hadtestekhez, hogy a fegyverlerakást kezdjék meg.
Feledhetlenül szomorú tény volt ez, csak katona érezhette voltaképen a fájdalmat, mely a harcos szivét elárasztja, midőn fegyvereitől, dicsősége eszközeitől el kell válni.
Sokan a kétségbeesés dühében fegyvereiket széttörték, mások forró könyek között csókolták a hideg vasat, mig mások szitkozódva kiáltozták, hogy vezessék őket az ellenségre, de ily gyalázattól kíméljék meg.
Itt-ott a sorok között, vagy azokon kivül egy-egy pisztolylövés hallatszott, valamely elkeseredett vitéz röpített golyót agyába.
A huszárok sovány, kihajtott, kiéhezett lovaikra támaszkodva, utolsó néma búcsújókat látszottak intézni hü társaikhoz.
Egy régi huszárosztály egyenesen megtagadta az engedelmességet, kijelentvén, hogy történjék bármi, fegyverét le nem teszi.
Markovics fiatal huszárezredes nyíltan fölszólalt, hogy a hadsereg nem birkanyáj, melyet másnak el lehessen adni vagy ajándékozni.
Midőn Görgei ezt meghallotta, hadsegédeitől s tábornokaitól kisértetve izgatottan nyargalt a huszárosztályhoz, mely már teljes fölszerelésben, kivont karddal csatavonalban állott.
— Hüvelybe a kardot! vezényelte Görgei izgatottan.
A huszárok komoran néztek rá.
Senki nem engedelmeskedett.
— Hol van az ezredes ? kérdezte a diktátor.
Ki tudná azt most megmondani ?
E pillanatban érkezett az meg vágtatva, egy másik huszár csapattól.
Ott is baj volt.
Elintézte.
Görgei előtt megállva katonásan tisztelgett.
A diktátor elfojtva halálos boszuságát, parancsolta az ezredesnek, hogy vezényelje hüvelybe a kardot.
Az hidegen válaszolt :
— Nem előbb, mig bizonyosat nem tudunk sorsunk felől.
Ezt van jogunk megtudni.
Görgei sápadt arca csaknem ólom- szinüve változott.
— Még diktátor vagyok, mondotta, s még van golyóm a nyugtalan nyelvek elnémitására.
— És nekem vannak huszárjaim az erőszak megtorlására, válaszolt az ezredes.
Görgei érezte, hogy az ezredesnek igaza van.
Csak egyetlen szikra kell, hogy az akna föllobbanjon.
Ha ő most az ellenszegülő főtisztet el akarja fogatni s huszárjai azt nem engedik, kitör a legnagyobb romboló vihar.
Tettetésre volt szüksége.
Az ezredes mellé lovagolt s karonfogta.
— Te feleded barátom, mondotta, hogy mi nem az osztrák, hanem az orosz cár ó felsége hadserege előtt rakjuk le fegyvereinket, melynek egyik vezére, kinek a honvédtisztek kivánatait pontokba foglalva átadtam, biztosított a cár kegyelméről.
— És minket ki biztosit erről ?
— Egy főtisztnek, egy vezérnek adott szava többet ér, mint az osztrákkal kötött bármely Írásos szerződés.
Hosszú idő kellett, mig Markovicsot kapacitálni leheltett.
Amikor aztán a fegyverletétel csakugyan megtörtént.
Késő este volt, mikor ez véget ért, s a Görgei vezérlete alatti sereg lerakta fegyverét.
Paskievics pedig az orosz fővezér következő szavakkal tette meg felséges urának jelentését :
— Magyarország felséged lábai előtt fekszik !
tábornok , törzs és főtiszt s altiszt és közharcos rakta le fegyverét.
Egy orosz őrnagy sorakoztatta őket.
Az oroszé most az ország, a hatalom és a dicső ség.
Kora est következett a szomorú napra.
A sötétség palástja fedett be dicsőséget és gyalázatot.
A tábornokok egy csoportban állottak Görgei körül, aggasztó sejtelmektől kinoztatva.
Ott voltak a vértanuságra szánt hősök mindannyian.
Aulich, Kiss Ernő, Knezics, Lahner, Leiningen, Nagy Sándor, Pöltenberg, Sveidel.
Körülöttük néhány füstölgő fáklya nyújtott gyér világosságot.
Egyszerre ismerős rikácsoló hang hallatszott egészen közelökben.
— Mit vártok még ?
Akasztófát, lőport és golyót ?
Megkapjátok.
Ne siessetek oly nagyon elébe.
Egy vén cigányasszony volt.
Ismert alakja a honvéd hadseregnek és a legmegbízhatóbb s leghitelesebb kémje.
Egyenesen hozzájuk ment s könyező szemmel nézett reájok.
Görgei haragosan förmedt reá.
— Takarodj innen vén boszorkány !
A cigányasszony gúnyosan replikázott vissza.
— Igazán takarodjak ?
Hát mért nem mondod ezt inkább ezeknek a derék uraknak, kik most tanácstalanul állanak téged körül, s kiket te halálra vezetsz.
— Hitvány csaló !
Fecsegő céda ! mondom, hogy eltakarodjál szemem elől !
— Hitvány ?
Csaló ?
Vak veti világtalannak !
Én büszkén állok minden tettemért Isten és ember előtt.
A te számodra pedig már gyújtják a pokolnak soha el nem alvó tüzét !
Görgei boszusan dobbantott lábával.
— Ha nem pakolsz innen, mindjárt felköttetlek a legelső fára.
— Na bizony !
Azt hiszed, hogy azzal valami nagy dolgot cselekszel, ha belém fojtod a szót ?
Csak rajta !
Előbb engemet, aztán elárult baj társaidat!
A tábornokok megdöbbenve néztek a cigányasszonyra.
— Ott voltam az előszobában, hol a fővezér segédtisztjei dolgoztak, folyatta tovább a cigányasszony, hallottam, mit beszéltek egymás között.
Tudhatják, mit várhatnak Haynautól, kit saját felei is »tigris « -nek neveznek.
— Ész nélkül beszélsz szegény asszony, mondotta Kiss Ernő.
— No majd tapasztalni fogjátok, hogy müyen észszel jártatok ti el, midőn magatokat erre az emberre biztátok ?
Görgei halálsápadtan az izgatottságtól, reszkető hangon szólott:
— Menjünk urak !
A vacsorával vár reánk Rüdiger tábornok.
— Ez lesz utolsó vacsorátok, de melyet nem az üdvözítő Ur Jézus szerzett, innenmentek a Kálváriára s tovább a Golgotára.
Egy Judás adott el benneteket, ki ma veletek fog egy tálba mártani.
Imádkozzatok, hogy szabadítson meg az Ur a gonosztól mindnyájatokkt!
Isten veletek !
Szomorú vacsora volt.
Alig ízlelt valaki a felhordott ételekből.
A jelenlevő orosz főtisztek a legnagyobb udvariasságot tanúsították a honvédfőtisztek iránt.
Talán feledtetni vagy legalább enyhíteni akarták a nagy csapást, mely őket érte.
Ürültek a pezsgős üvegek, de nem birták őket jó kedvre hangolni.
Éjfél tájon oszlott szét a társaság.
Görgei távozott először egy orosz ezredessel, ki őt kisérte.
Amint egy utcanyiláshoz értek, épen kisütött a hold, fényesen megvilágítván az előbbi komor sötétséget.
Abban a pillanatban fegyver dördülése hallatszott s a golyó az orosz ezredes sisakját ütötte át.
— Fogjátok el az orgyilkost ! kiáltott a kiséretéhez.
— Hagyjátok el ! csilapitotta Görgei a háborgókat.
Az a golyó nekem volt szánva Az illető szerint italán meg is érdemlettem .!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE