Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
Zárszó.
Világosnál végződik 48-iki nemzeti küzdelmünk nagy tragédiája, változatos eseményekkel, ragyogó fényképekkel és örökkön sötét háttérrel, melynek homályából egy áruló Judás alakja látszik ki.
Egyedül a zárszó van még hátra, hogy : mi történt a világszabadságért lángoló lelkű Radzivil Olga hercegnővel és Labrof tábornokkal ?
Az orosz tábornokot a zsarnoki önkény vaskarmaival elragadta s bizonyosan agyonszoritja.
Az elfogatást követő másnap délelőtt a nagyváradi várban összeült az orosz haditörvényszék, mind főrangú tisztek; bevezették a terhelteket, felolvasták előttök a vádiratot, fölmutatták a bizonyítékokat, Labrofnak Görgeihez küldött sajátkezüleg Írott két levelét, melyek közül az utóbbi már a részletekkel is foglalkozott.
Labrof semmit sem tagadott, hiábavaló is lett volna ; Cservenyiczki ellenben semmit el nem ismert, minden vádat visszautasított.
Minek következtében Labrof tábornokra hosszabb tárgyalás után kimondták a halálos Ítéletet mely következő nap reggelén lőpor és golyó által fog végrehajtatni.
Paskievics fővezér maga kívánta ezt igy, az nap lóvén Görgei fegyverlerakása s nemM akarván ez napon több izgalmat okozni.
Cservenyiczki egyelőre vizsgálati fogságban tartatott.Az elitéit előtt kihirdették az Ítéletet.
Az belenyugodott.
Visszavezették cellájába.
Alig félóra múlva az ítélet kihirdetése után egy ifjú orosz pap jelentkezett a várparancsnoknál, hogy lelki vigaszban részesítse az elitéltet.
Bebocsátották hozzá.
Labrof csodálkozott, ö nem kérte ezt, de azért hódolattal fogadta.
A lelkész a cellában letette nagy vaskeresztjét, mellé térdepelt és hangosan imádkozott.
A kívül őrt álló katona hallotta az orosz imát s letéve puskáját, együtt imádkozott a lelkészszel.
Amikor pedig ez pillanatig megállott.
Suttogva mondotta francia nyelven a tábornokhoz :
— Vigyázzon !
Legyen éber és óvatos.
Barátai erélyesen működnek ügyében s még az éjjel megszabadítják.
A tábornok meglepetve tekintett a lelkészre.
— Utolsó esetben, folytatta a lelkész, itt a szabaditó, s átnyújtott neki egy kis tőrt éles pengével.
Az küldi, ki önnel együtt akar élni és meghalni.
A tábornok fájó szívvel ismerte meg, hogy az Olga hercegnő tőre.
Megcsókolta s keblébe rejtette.
Aztán a lelkész feladta neki az úri szent vacsorát.
Mézes búzát és bort.
Isten legyen vele !
Isten őrködjék felette !
Ezután távozott, utolsó szavaiban is figyelmeztette a tábornokot bátor közreműködésre, ha eljő az óra.
Esti óráig minden csöndes volt, a várkaput korán bezárták, a dob és trombita takarodó elhangzott.
A fogoly feszültfigyelemmel ügyelt minden legkisebb neszre.
Semmit nem hallott.
Mindenütt a legmélyebb sirifcsend volt.
Egyedül a várfalakon sétáló éji őrök kopogása s egy-egy rövid fegyverzörgés hallatszott.
Hogyan is szabadíthatnák őt ki ?
Egy ellenséggel telt s erősen körülzárt várból ?
Különben jöjjön, mit a sors végzett, nyugodtan várja.
Féltizenegyre múlt, midőn a folyosón, melyre cellájának ajtaja nyilt, léptek neszét, majd halk beszélgetést hallott.
Előbb távolabb, aztán mind közelebb.
A léptek megálló írták a fogoly ajtaja előtt; kulcsok csörögtek, az ajtó zárja nagyot csattant s orosz ezredes lépett be a tábornokhoz ; a herceg fővezér első segédtisztje a főprofósz kíséretében.
Az elitéit tábornokot akarják a fővezér parancsnokhoz kisémi.
A főprofósz nyugtalankodott.
Mi történt, hogy csaknem az utolsó pillanatban viszik el az elitéltet.
Az orosz ezredes erélyes hangon felelt.
— Az nem a mi gondunk . .
, Itt a parancs, olvassa !
Aztán sietve induljunk.
— Jelenteni fogom a várparancsnoknak.
Éjjel senkinek sem szabad a várat engedelme nélkül elhagyni, mondotta a profósz.
Hah, ez veszedelmes szándék volt, meg kellett akadályozni.
Szerencsére jó ötlete jött az ezredesnek.
— Ördögbe is, önt sajnálom profósz, mondotta az ezredes boszankodó hangon.
— Hogyan ezredes ur ?
— Ma délben ő magassága a herceg, az otthoni dolgokról beszélvén, említette, hogy a Péter-Pál erőd főprofósza e napokbán meghalván, önt akarja helyére kinevezni.
Bizony mondom, nem jó lesz belőle, ha önnek ezt a makacskodását meghallja.
A főprofósz, amint meg volt lepetve a váratlan nagy szerencse hírétől, annyira megdöbbent annak elveszthetésétől.
A legalázatosabb hangon felelt.
— Hódolattal esedezem bocsánatért ezredes ur !
A szolgálati szabályok igen szigorúak.
Méltóztassék most egyszer elnéző lenni s parancsolni a fogolylyal.
— Akkor rendben van.
Siessünk!
Tábornok, fordult az elitélthez, induljunk !
A főprofósz elkísérte a foglyot a kapuig, ott várt reájok négy szuronyos, sisakos közvitéz és egy altiszt, kik a tábornokot azonnal szurony közé fogták.
Ezzel aztán a főprofósz teljesen meg volt nyugtatva, visszament, megparancsolván a kapusnak, hogy mikor a távozottak visszajönnek, őt azonnal költéssé föl.
Másnap reggel óra tájban ébredt föl a profósz s nagy rémülettel hallotta, hogy az elitéit tábornok mind ez ideig vissza nem érkezett, öt órára volt kitűzve az Ítélet végrehajtása.
Azonnal jelentést tett a várparancsnoknak, ki halálra váltan ugrott föl s nagy sebtében felöltözött, kocsiba vetette magát s nyargalt a Szent László-téren levő fóvezéri irodába.
A napos tiszt, ki az egész éjét ott töltötte, semmit nem hallott az egészről, valószínűleg megszöktették az elitéit tábornokot, mit igazolni látszott azon körülmény is, hogy Athanászkovics Jettó, a fővezér első hadsegéde, ki az illető tábornokot átvette : lakásán nem találtatik.
— Utánok rögtön egy osztály kozák !
Érjék utói, ha a világ végéig kell is menniök.
Hozzák vissza őket élve vagy halva !
És nyargaltak azok a szélrózsa minden irányában, amerre csak kocsi vagy gyalogösvény vezetett.
Harmad-negyed napra kerültek csak vissza az üldözők, kiéhezve, halálra fáradva, agyoncsigázott és hajszolt lovakkal.
Nem látták a szökevényeket, hiröket sem hallották.
Mintha a föld nyelte volna el őket.
A zsarnokuralomnak hosszú keze van, de a szabadság védpaizsa sokszor föltartja azt.
Radzivil Olga hercegnő egy millió rubelért vette meg Paskievics herceg főhadsegédétől jegyesének, a halálra Ítélt Labrof tábornoknak életét.
Oroszországban pénzért mindent meg lehet venni.
A főhadsegédnek kellő aláírásokkal ellátott betöltetlen aláírások feles számmal állottak rendelkezésére, melyekkel szabad menetet biztosított magának és védenceinek.
Soha nem találtak reájok.
És akkor aztán inkább hallgattak az esetről, mint sem hogy nagyobb zajt, vagy botrányt csmáljanak belőle.
Üres lárma volt az egész.Az orosz hadsereg hűségéhez a gyanúnak még árnya sem férhet.
... öt év múlt el.
Az orosz hatalom Európa beteg emberével, Törökországgal akart rövid utón elbánni.
Konstantinápolyt akarta tőle megszerezni : merész álmainak legszebbikét megvalósítani.
Haddal támadta meg a törököt; boszut is akarván rajta állani a közelmúltban a magyar lázadóknak nyújtott támogatásért.
Az európai diplomácia azonban nem engedte az ő beteg emberét meghalatni.
Anglia, Franciaország és Szárdinia (melyből alakult a mai olasz királyság) Törökországnak segélyére siettek, a »szinopei« oroszágyuk hangja Krímből dörgött vissza, hol a szövetségesek megtámadták az oroszt.
Az almai csata egyike volt a legvéresebbeknek.
Egy szép orosz lovas ezred majdnem teljesen elpusztult.
Haldoklókkal és holtakkal volt fedve a csatatér.
Egy angol tábornok, ki az ambulánsokkal járt a halottak és sebesültek között, egy helyen haldokló orosz tábornokot talált.
— Vigyék sátoromba, parancsolta s maga is követte a menetet egy orvossal.
Az orvos fölnyitotta a feszes tiszti öltönyt, mig a tábornok szép fiatal neje nedves szivacscsal mosta a sebesült vértől borított arcát.
A haldokló fölnyitotta bágyadt szemeit s midőn a fiatal úrnőt megpillantotta, az öröm fénye derengett halotthalvány vonásain s alig hallhatólag suttogta :
— Olga hercegnő !
Valóban Radzivil Olga hercegnő volt, Labrof tábornok neje, ki most mint önkéntes szolgált az angol hadseregben.
Labrof tábornok azonnal fölismerte.
— Légy üdvöz derék bajtársam.
A végzetnek minő fátuma hozott itt össze bennünket.
A sebesült Cservenyiczki tábornok volt, ki Nagyváradon Labroffal együtt állott haditörvényszék előtt, de bizonyítékok hiánya miatt fölmentetett.
A haldokló arcán a tulvilági öröm fénye derült fel, mindkét kezét nyujtá régi barátainak.
Egyiket Labrof, másikat Olga hercegnő tartotta kezében.
— Egyetlen óhajtásom volt, hogy titeket még valaha lássalak.
Megtörtént, most már örömmel megyek utolsó utamra.
Barátai vigasztalták, az orvos biztatta a beteget.
Az csendesen ingatta a fejét.
— Nem zavarlak tovább.
Távozom.
Szeressétek egymást és szeressétek a szabadságot.
Legyetek mindörökre boldogok!
Isten veletek!
Labrof tábornok és neje könyezve állottak hamvai fölött.
Külön sirba temettették ; koszoruzott szobrára neve alá e rövid ismertetőt vésetve :
A szabadság hü bajnokának !
Vége.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE