ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Tábori Piroska, Z.

Tökmag bandája

Keletkezés ideje
1934
Fejezet
23
Bekezdés
964
Mondat
2903
Szó
26026
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23

II.

Láttatok már nyári zivatart?
Mikor a hirtelen besötétedett égen vakító villámlás hasít át.
Belevág a szürkeségbe, mindent beragyog, megvilágítja a táj egészen apró részleteit is, amire nem is emlékezünk szép időkből.
Aztán megint elborul és még sötétebb lesz.

Ilyen hatása van néha a nagy, lelket rázó fájdalomnak is.
Mintha hegytetőn állana az ember, magánosan, elhagyatva, de a fájdalom villámfénye az emlékezés sugarával hasítja át a sötétséget.
Néha az egész életünket áttekintjük rövid idő alatt.

Így érezte Pista is.
Feküdt a nedves, kétnapos esőtől átázott földön, didergett , pedig most sütött a nap.
És már nem a sötét kapualjat, összehányt holmijukat, édes anyja fehér arcát látta.
Hanem a multat.

Hogy is volt?
Igen, máskép, egészen máskép.
Ha nagyon erősen gondolkozik, még a nagy lakásra is emlékszik.
Hogy hány szoba volt, azt már nem tudja, de mire a gyerekszobából betotyogott apához, egészen elfáradt.
Le is ült mindjárt pihenni a nagy szőnyegre, annak a mintájára ma is emlékszik még, apró ujjával mindig utánarajzolta.
Később ezen a szőnyegen tanította járni Bogárt.
Apa nem bánta , szerette, ha ott motoszkálnak körülötte; ha aztán lármásra fordult a játék, úgyis megjelent anyu, kivezette őket és vele mindig szívesen mentek.
Hogyne, a Klári kisasszonyt is szerették, de anyu más!

Aztán jött a kisebb lakás.
Jobban összeszorultak és mégis kevesebbet látták apát .
Mindig utazgatott.
Valami találmányról beszéltek sokat, nagy reménységgel, anyu arca mindig ragyogott.
Amíg jött a nagy csalódás.
Akkor ő már gimnáziumba járt.
Az elsőbe.
Sokat tanakodtak, hogy menjen-e, mehet-e.
Apa azt mondta, bajos.
Miből?
De anyu szépen, halkan, ahogy mindig beszélt, megmagyarázta, hogy muszáj.
Elsők a gyerekek.
És apa ne aggódjék, telik, ő, anyu beosztja, hogy teljék.

Hogy félt a nagy szürke épülettől, tágas tanteremtől, tanároktól, mindentől!
Első nap majdnem haza szaladt anyuhoz.
De szégyelte.
Általában furcsa dolog, hogy egyre jobban szereti anyut, egyre jobban értékeli, hogy ilyen nincs is több, de már nem tudja úgy kimutatni neki, mint azelőtt.
Szégyenli.
Vajjon minden fiú így van vele?
Néha, mikor legjobban meg volt hatva valami kedvességétől, a nagy szeméremtől egészen ridegen , bután felelt neki!
Aztán éjjel szidta össze magát és elképzelte, mi mindent fog másnap mondani.
Semmit se mondott!
Még akkor sem, mikor apa hirtelen elutazott külföldre.
Pedig akkor anyu bizonyosan várta, hogy mondjon, tegyen valamit!
Nem tudott, nem!

Tulajdonképen akkorra már úgy elszoktak apától, hogy nem is hiányzott nekik , gyerekeknek.
A csepp lakásban meg éppen nem.

Hová is tették volna íróasztalát, tömérdek mérnöki szerszámát, vonalzóját?
Egyetlen asztalukon ketten tanultak, anyu ilyenkor a varrnivalóját a vasalódeszkára tette át .
Az úgyis egész nap felállítva éktelenkedett, azon vasalta anyu a fínom holmit, amiért pénzt kapott.
De este, mire a gyerekekkel tanulni kellett, félretette, mert a vasalógőz ártott volna a tüdejüknek.
A szoba hideg volt, többnyire hideg.
Oda csak aludni mentek be anyu, meg Bogár.
Pista a konyhában állította fel a vaságyat, de anyu ágyazott, mindig ő.
Szépen elsimította a párnát, takarót, odakészítette a pohár vizet.

- Anyu, hagyd, tudom én is!

- Már csak így szoktam fiam!

- De a cipődet én pucolom ki!
Bogárét is!

- Jó, jó, fiam!

Ez és ilyenfajta beszélgetés minden este elhangzott közöttük.
Bogár ilyenkor már aludt, ők néha még sokáig elbeszélgettek.
Pista mesélt az iskoláról, leckéről , tervezgetett, egész nagy álompalotákat épített fel a kis szűk konyhában.
Anyu hallgatta, mosolygott hozzá és foltozgatta a fia holmiját.
Soha szakadt, piszkos ruhában, harisnyában nem látta azt senki.
Ez volt a titka Herceg csinosságának.

Néha egészen komoly, felnőttes dolgokról is szó esett.

- Holnap elseje, Pistám, elmégy a Keresztesékhez, biztosan fizetnek.
Abból mindjárt kifizetheted a tejest, meg a fát.
Ráérsz?
Nincs sok leckéd?

- Már hogyne érnék rá, anyu!
Pollák úrhoz is felnézek.
Az is elsején kap fizetést , hát fizethet már!

- Csak szépen kérd, illedelmesen.
A feleségének kezet csókolhatsz.

- A Pollák Jancsi kezetcsókolt neked?
Nagyszerű!
Pedig te is nagyságos asszony vagy .
Azért, hogy most nincs két cseléded!
És az aranygyürüidet azért adtad el, hogy nekünk...

- Pista, megint kiabálsz!
A térképet megrajzoltad már?

- Még nem egészen, de elkészülök vele.
Előbb Bogárral tanulom meg a németet.

Anyu megsimogatja fiacskája fejét, kimegy, hogy tejet hozzon be neki.
Közben Pista mérgesen dörmögi:

- Nem csókolok kezet!
Azért se!
Az ő fia se csókolta meg az én anyumét, pedig...

Anyu hozza a tejet, olyan jó, hogy minden keserüséget lemos Pista torkáról, pedig néha erősen fojtogatja.

Aztán néha nagy örömnap is van.

Mikor Pista tanítványt kapott.
Éppen a szigorú Galambos tanár úrtól, akiről pedig igazán azt hitte, hogy "pikkel" rá.
És tizenkét pengőt keresett havonta.
Kár, hogy aztán tanítványa szülei elköltöztek vidékre.
Azt Pista nem tudja - jó is - hogy Tökmag kérte meg szépen a tanár urat!

Vagy mikor titokban kalitkát ácsolt a házmester galambjainak és két pengőt kapott érte.
Meg mikor díjat nyert az önképzőkörben a madárház-tervvel.
És Vadasy bácsi megvette tőle.
Legalább is Tökmag azt mesélte, hogy az édes apjának kell.
Szerencsére Pista sohasem kérdezte, minek egy örökösen elfoglalt igazgatónak cifra, faragott madárház?

Ó, hogy tudott anyu örülni ezeknek az örömöknek!
Ilyenkor beszédesebb lett, mesélt még a régi nagy házról is, ahol felnőtt, a szép vidéki városkában, a nagy udvarról, a hétágú hársfáról, amelynél szebb fát azóta sem látott.

Mintha a kis lakás megtelt volna a hársfa illatával, még Pista is érezte, pedig ő csak kirándulni, cserkészkedni járt erdőben.
Fák között csak a nagy táborban lakott , élt.

Azóta, kirándulás helyett inkább a cserkészműhelyben dolgozott.
Bogárnak készítette a szekrénykét.

A szekrényke!
Az is ott hevert a kapualjban, az ajtaját behorpasztották, bizonyosan durván kilökték.
A festék is lemállott róla!

A horpadt szekrényajtó egyszerre eltakarta Pista elől a multat.
Megint csak a szörnyű, sötét kaputorkot látta, érezte nedves hidegét és újra feltörő zokogással borult neki a kerítésnek.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE