ELTE regénykorpusz

Őz Lujza kisasszony levelet írt egy kék kockákkal tarka irkalapra Őz Karolina kisasszonynak Kökényespusztára .

Kedves Testvérem!

Olyan régóta nem láttalak, hogy el se tudom mondani.

De azért nagyon sokat gondolok reátok.

Vajon mit csinálsz?

Mikor lefekszem, este, az imádság után mindig azon töröm a fejemet, hogy miért nem lehetünk mi együtt hárman, te meg én, meg Antal.

Nekem nagyon jó dolgom van.

Nagymama és nagy Lujza meg a Gulyás Józsi bácsi nagyon jól vannak, csak szegény nagyapa betegeskedik.

Antallal mindig találkozom az iskolában, és tegnapelőtt meglátogattam a mostohánkat.

Kérdezett utánad, és Antal is sokszor kérdezi, hogy hol v agy, és kért, hogy írjam meg neked, hogy mit csinál a Britt, mert ő nagyon kíváncsi rá.

Éppen ott volt a vékony lábú Perkinkó is, és panaszkodott Tónikára, mert nem tanul.

Mindig az üzletben van, és leckét nem tanul.

Tegnap kaptam egy galambot Torkos Pist a bácsitól.

Nagyon szép, fehér tollú galamb, és már jóízűen eszik búzát meg kukoricát, és vizet iszik.

Én jól tanulok, hát te hogy tanulsz?

Van -e ott iskola?

A néni kezeit csókolom, és ölel szerető testvéred ...

Karolina kisasszony válasza tíz nappal későbben érkezett meg Őz Lujza kisasszonyhoz a városba .

Kedves kis Lujza!

A Britt nagyon jól van, csak itt nem szeretik nagyon, mert a szalonba nem szabad neki bejönni, és az ebédlőbe és a hálószobába se.

Csak éppen a gangon feküdhet, és az istállóban szokott hálni .

Én már sokszor sírtam miatta, de nem szóltam, mert a néni nagyon szigorú.

Itt nincs iskola, csak egy kisasszony, aki tanítja a Lenkét meg a Gizikét.

A Lenke meg a Gizike az én új testvéreim, de nem szeretem őket úgy, ahogy magukat szeretem.

Ezek szok t ák rúgni a Brittet, és lovagolnak is, pedig csak tizenhárom éves a Lenke és a Gizi tizenkettő.

Egyszer nem beszéltem velük, mert haragudtam, de a néni kibékített.

Látjátok, azt mondja, ezt a kis árvát nem szabad bántani, mert nincs senkije.

De a leányok n e m akartak kibékülni, hát nem kaptak befőttet.

Akkor azután mégis kibékültek.

Most nem haragszom reájuk, csak azért a Brittet itt mindenkinél jobban szeretem.

Itt most nagy tél volt, és a kisasszony szerelmes a lovászfiúba, de a lovász nem veszi el, mert n em megy hozzá.

Ezt a Lenke mondta.

Itt a pusztán már elolvadt a hó, de még hideg van.

Tónikát ölelem, és csókoltatom a nagymamát és mindenkit .

Tónika, ha lehet, küldjön cukrot ...

Kis Lujza - Karolinhoz .

Édes jó Testvérkém!

Hogy vagy?

Én nagyon jól vagyok, csak szegény nagyapa beteg.

Tónika még mindig nem akar tanulni, pedig így megbukik.

Perkinkó haragos reája, de hiába, mert mostohánk pártolja nagyon.

Még mindig ott laknak a sarkon, a bolttal szemben, ahol mi laktunk.

Gyuri bácsi azt mondta, hogy csak büsz keségből nem költözik el, mert nem akar a boltban lakni.

De Tónika mindig a boltban van, sok cukrot hoz mindig, és neked is küldött belőle.

Én nagyon kértem, hogy tanuljon, de nem akar, pedig így suszterinas lesz belőle .

Nagymama is haragszik, a múltkor m e g is pirongatta, de Tónika elszaladt.

Nem fél senkitől, mert a mostoha nagyon pártolja ...

Karolin levele - Őz Antalhoz .

Kedves Testvérem!

Én nem tanulok jól, de azért mégis nagyon igyekszem tanulni, mert mink hárman árvák vagyunk, és már nekünk senkink si ncs a régi családból, csak a Britt, de az is nagyon fiatal még .

Hallottam, hogy rosszul tanul, hát nagyon kérem, hogy tanuljon, mert akkor kicsapják, ha nem tanul, és szomorúságot okoz apának meg anyának, mert ők néznek bennünket felülről.

Ezt az öreg par á dés mondta, aki a főispánnál is szolgált ezelőtt.

Magának jó dolga van.

Egész nap a boltban ülhet, és játszhatik azokkal a rézsúlyokkal a sarokban, de itt nem lehet jól játszani, mert Gizike és Lenke elrontják, amit csinálok.

Múltkor is kis házat építette m , de a pónilóval, a Mucival ráléptek, hát összedőlt.

A frájlájn mondta is, hogy milyen rosszak, de a bácsi nekik adott igazat.

Egész éjjel sírtam, és reggel korán elmondtam a Brittnek mindent, mert ő megérti, és olyan okosan néz.

Azért tanuljon, Tónika , mert magának jó dolga van, és mindenfélét lehet enni a boltban , van mazsola és füge és datolya is.

Hát a mostohánk hogy van?

Írja -e még azt a fekete irkát, amelyikbe olyan sokat írt?

Tónika, tanuljon, mert különben ... suszterinasnak kell menni .

Antal - Karolinhoz .

Kedves jó kis Testvérem!

Igaz, hogy eddig nem tanultam jól, de ezentúl mindig felette szorgalmas leszek.

Én nem vagyok egészen árva, mert szerető édesanyám van, aki sokszor gondol magukra is.

Higgye el, kedves jó Lina, hogy mama sokkal jobb, mint ahogya n gondolják.

Bármennyire lesújtották a történtek, mégis minden gondolata az árván maradt gyermekek.

Nagyon nagy szorgalommal, ernyedetlen kitartással fogok tanulni, hogy örömet szerezzek mindenkinek, de legfőképpen anyámnak.

Tanulni fogok, már csak azért i s, hogy éppen olyan férfi lehessek, mint megboldogult atyánk volt ...

( A szép és egyenletes írás itt megszakadt, és Antal úrfi görbe sorai, verébfejű betűi következtek ) a mostoha fogta a kezemet, de most kiment, hát én írok.

Nem igaz , hogy azokkal a kis sárga súlyokkal én játszódom.

Én nem játszódom, mert a boltba nem szabad kimenni, mert a Martin úr haragudik, és sokat veszekedik a mamával a boltban, amiért a mama engem szeret.

Pedig én mindig kiszökök a boltba, és mindig kérdem a kuncsafttól, hogy mi tetszik, mert én árulni akarok egy nagy boltban, és ha nagy leszek, én jobban fogok tudni árulni, mint Martin úr.

Engem a Perkinkó tanít, és még utálatosabb, mint akkor.

A Brittet csókolom , a rossz gyermekeket nem ...

Így szálltak a kis levelek, mint szelíd és fehér galambok a két ág felé.

A gyermekek napjai játék meg tanulás közben egyberakódtak, és az írások , amelyekben egymás felé fordultak, szerény kis mérföldmutatói voltak annak az útnak, amelyei megtettek.

Akadtak köztük vidámak, közömbösek és szomorúak is .

A legszomorúbbat mégis kis Lujza írta meleg és nagy könnycseppek zápora közben .

Kedves kis Karolin testvérem, most igazán árvák lettünk, a drága jó nagyapa, Isten ben megboldogult és meghalt.

Most igazán sírhatunk, mert ő nekem második apám volt, és úgy szerette volna magát is látni utoljára, de csak Antalt láthatta.

Antal meg a paplan zsinórjával játszott, mert nem értette , hogy milyen nagy a szomorúság.

Mindenki m ondja, hogy ő volt a legjobb ember, mert senki se haragudott rá.

A temetés nagyon szép volt.

Számos, nagy koszorúk voltak igazi virágból és papírvirágból meg csillogóból.

Igen sok papok jöttek el, mert ők is szerették nagyapát nagyon, mert jó ember volt , é s senkit se bántott.

Itthon nagyon nagy a szomorúság, mert nagymama egészen beteg.

Lujza néni most a háziasszony, de ő is sokat sír.

Én is sokat sírok, mert nagyapa az ő kék szemével úgy tudott nézni, és mesélt nagyon sokat a betyárokról, meg a háborúról , meg a muszkákról.

Szegény nagyapát a mi édesanyánk mellé temették .

A sír nagyon szép, mert a mostohánk gondoztatja.

Ma délután itt volt a Gulyás Józsi és a Torkos Pista.

A Gulyás Józsi is egészen feketében volt a temetésen , mert ő rokon, és elveszi Lujza nénit.

Ezek nagyon mulatós emberek, a múltkor is sok ablakot meg tükröt bevertek, és a cigánynak száz forintot adtak, de kettétépték.

Itt volt a temetésen a bácsi is, de nem mertem kérdezni, hogy mit csinálsz, mert olyan büszkén néztek.

Én tudom, hogy milyen rossz lehet náluk, de az árvának mindenhol rossz, csak az édesanyja kebelén nem.

Azért légy szíves jól tanulni , és jól viselni magadat.

Most én megint feketében járok, és Tónika is fekete ruhát kapott.

Tónika éppen olyan rosszul tanul, mint tavaly.

Perkinkó úr már nem tanítja, mert megkérte a mostohánk kezét, de kikosarazták.

Ezért neki el kellett menni, és most új tanító van Antal mellett, de úgy látszik, hiába, mert a fiú nem akar jobb lenni.

Kedves jó testvérem, itt meghalt még a Kaszanyitzky Lenke nén i is.

Fehér liliomot vittek a lovak előtt, amik a koporsót húzták .

Nagymama mondta, hogy ha ez a gyászesztendő lejár, tánciskolába fogok menni én is, hogy tudjak táncolni, majd ha nagylány leszek, és bálba megyünk.

De zárom levelemet, mert későn van, és a gyertya alig ég, és nagymama megint sír, és akkor nekem is kell sírni ...

Máskor így írt kis Lujza a húgához .

Kedves Karolinka, édes Testvérem, itt most minden gyönyörű szép , mert tavasz van, és újból kinőttek a virágok meg a levelek.

Nagyon sokszor gond olok reád és a te arcodra, mert olyan régen nem láttalak, hogy nem is tudom, milyen lehetsz.

Én most kaptam egy kék ruhát.

Nagyon szép, és szeretném, ha neked is ilyen lenne, ha megint egyformán járhatnánk, mint akkor régen, mikor kicsik voltunk.

A múlt hé ten lettem tizenhárom éves, a kék ruhát ajándékba kaptam.

Gulyás Józsi bácsi is hozott ajándékot, és Torkos Pista is.

Igen sok, szép cukrot kaptam tőlük, és képzeld, ezek a fiatalemberek viccből megcsókoltak, mert azt mondják, még kisleány vagyok.

Én n a gyon szégyelltem magamat, és kiszaladtam.

Brittről régen nem írtál, talán csak nem beteg.

Nagymama csókoltat, és Lujza néni is.

Lujza néni sokat búsul, mert a Gulyás Józsi bácsi mindig mulat és húzatja a cigánnyal .

Nagymama azt mondja, hogy bújában mulat , mert nem veheti el Lujza nénit, mert még nem nevezték ki állásba .

A mostohánkat tegnap láttam.

Mindig valami papirosokkal bajlódik.

Az édesapa írásai között talált valami régi papirosokat, azt szeretné elolvasni, de nem tudja, mert nincs magyarul írva, han em deákul.

Ő pedig nem tud deákul, de azt mondja, hogy megtanul .

Én el is hiszem róla, mert nagyon önfejű, és hamarább tesz vizsgát, mint Antal , az a rossz fiú .

Néhanapján Antal is megemberelte magát .

Kedves Lina, én már jövőre a gimnáziumba fogok járni, és elköltözöm mamától.

A vizsgát letettem, pedig kis Lujza azt hitte, hogy nem teszem le.

Ez az új tanítóm, az Adorján nevű, sokkal jobb, mint Perkinkó volt , és nem csinál annyi bolondságot.

Maga nem is tudja, hogy milyeneket csinált Perkinkó.

Az iskolába n mondták, hogy megkérte a mama kezét, de kikosarazták.

Azután elment a kocsmába, és berúgott, és másnap az árokban találták a kapitányék háza előtt.

Nagyon részeg volt.

Majd elfelejtettem, hogy a boltot eladjuk, mert nincs annyi kuncsaft, mint régen, mi k or még nagyapa élt.

Mindenki azt mondja, hogy mióta az öreg Burger bácsi meghalt, nem olyan jó a kávé, mert Martin úr nem tudja, honnan kell hozatni.

Én csak Hamburgból hozatnék kávét, mert ott van a legtöbb kávé.

Én is el fogok válni a mamától, mert ő mo s t sokat tanul diákul, hogy a leveleket megértse, amit régen írtak .

Mostan néha egész nap olvas olyan régi leveleket, amiket egyszer láttunk a szekrényben ott az alsó fiókban.

Ezek nagyon érdekesek lehetnek, mert nagyon félti őket, és mindig elzárja a nagy szekrénybe.

Lehet, hogy én pap leszek, de még nem biztos .

Nagymama a múltkor mondta, hogy Egerbe fognak küldeni ...

Őz Karolin sokszor könnyezett levelei felett .

Édes kis Lujza, én is olyan régen nem láttam, hogy már alig emlékezem tisztán.

Csak a kis kockás ruhájára emlékezem, mert az enyim még megvan.

Nekem itt nem sok ruhát csináltatnak, mert nem bánják, ha nincsen is szép ruhám, meg rendes.

Ha én itt nem fésülködnék, nem fésülne meg senki.

Most látom, hogy mostohánk nem volt olyan rossz, mert megfésült, és igaz, hogy húzta a hajunkat egy kicsit, mégis jobb volt otthon, mint itt.

Az árvának mindenhol rossz, de itt talán a legeslegrosszabb, mert még egy olyan cseléd sincsen, mint a Terka, aki szeret engem.

Múltkor is egész este gondoltam magára, mert a torkomban nagyon szorított, és gondoltam, hogy régen mindig megöleltük este egymást az ágyban, és akkor nem sírtunk.

És akkor is úgy szerettem volna magát megölelni, de nem lehetett.

Kökényes-puszta nagyon messze van.

Éjjel a mi édesanyánkkal álmodtam.

Nagyon szép kék ruhája volt, és mondta, hogy ne szökjek el, mert én innen el akartam szökni akkor.

Itt nincsen szívük a gyerekeknek, a cserebogarat felszúrják tövisre, és a kis madarat a lábánál madzagra kötik és fojtogatják, míg meg nem hal.

Mikor én mondtam , hogy ezért megveri őket az Isten, megszúrtak engem is tövissel , de nem sírtam.

Csak reggel el akartam szökni a Brittel, de szót fogadtam anyának ...

...Kár, hogy szóltál nagymamának, mert mióta ő levelet írt, még a bácsi is haragszik rám.

Nem szabad levele t írni senkinek se, és most titokban írok a padláson.

Azért írok plajbásszal.

Engem itten nagyon rossz szemmel néznek, és nincsen senkim, csak a frájlájn volt, de azt elküldték, mert nem szerette a néni, és mindig veszekedett vele.

Pedig nagyon szép, igen kedves leány volt, és sok volt a műveltsége, még franciául is beszélt, és a báró úr a szomszédból sokszor jött ide franciául beszélni.

A múltkor itt járt Gyuri bácsi, hogy megnézzen engemet, hogy mit csinálok.

Még éppen olyan, mint volt és nagyon kedve s, csak egy kicsit kövérebb, de a fehér mellénye megvan még.

Itt , a padláson a legjobb ülni, mert nem bánt senki, csak darazsak vannak, de azok nem csípnek úgy, mint a Gizike.

Éppen innen látni az egész, nagy kertet.

A néni ottan sétál a báró úrral az úton, a köszméte mellett.

A köszméte itt olyan nagy szemű, mint a szilva, és nem is savanyú.

A báró urat nem szereti a bácsi, és azt mondja, hogy nem igazi magyar ember, és gyüttment.

Most én is kaptam egy kék ruhát, a Lenke régi ruhájából csinálták, de azért szép.

Csak az a kár, hogy nem szabad mindig fel venni.

A lovászfiú hozott egy kis nyulat, aminek sánta a lába.

Itt tartom a padláson, és mindenfélét adok neki enni.

Már egészen szelíd és ismer engem.

Britt megugatta, de szóltam neki, hogy ne bántsa, és nem is bántotta ...

...Bizony, kedves kis Lujza, itt most sok minden történt.

A kis nyulat levittem a kert végébe, mert már meggyógyult a lába, és eleresztettem .

Olyan vidáman elment, hogy még vissza se nézett.

Azután párbaj is volt.

A báró úr meg a bácsi párbajoztak egymás ellen.

Csak utóbb tudtuk meg a párbajt, és hogy a báró urat megvágta a bácsi.

A néni sokáig sírt a hálószobában a párbajért, és sok veszekedés volt miatta.

A bácsi olyan piros volt, mint a paprika, és hangosan kiabált.

A néni sem hagyta magát, és mindig azt mondta , hogy mersz velem így beszélni, mikor én egy polgármester leánya vagyok?

Én is akkor tudtam meg, hogy azért olyan büszke, mert egy polgármester leánya.

Ők sokat civódnak, és eszembe jutott, hogy nem szerették úgy egymást, mint a megboldogult édesapánk és édesanyánk szerették egymást.

Van egy új frájlájn is, de ettől nem sokat tanulhatok, mert még magyarul se tud és n agyon csúnya.

Vén is.

A Gizike meg a Lenke sokat viccelnek vele , mert nagyon rossz a szeme, és nem lát jól, és két pápaszemet is feltesz az orrára.

A múltkor én is rossz voltam, mert a Gizikével együtt betintáztuk a szemüveget, és mikor feltette, azt hitte, hogy megvakul.

A néni most nem beszél a bácsival, és piros könyveket olvas, olyan regényeket.

Én azt hiszem, hogy a mostohánk egészen elfelejtett engemet, mert a névnapomra nem küldött semmit.

A négy forintot, amit mi gyerekek kapunk édesapa után, legyen ek szívesek havonként összegyűjteni, és negyedévenként elküldeni , azt üzeni a bácsi, hogy nem érdemes minden hónapban kiszedni ezt a kis összeget .

Karolina - Őz József özvegyéhez .

Kedves Anyám, olyan régen nem láttuk egymást, de azért én nem felejtettem el.

Én még mindig emlékszem arcára meg a szürke ruhájára, meg a kedves Briseisre is, amelyik olyan szépen tud dorombolni.

A Britt is él, és nagyon szeret engem, és itt nem bántja a macskákat.

Most nem haragudna rá a Briseis sem.

Én nagyon jól vagyok, és már tíz centit nőttem tavaly óta, de még többet is növök, mert magas akarok lenni, olyan magas, mint apa volt.

Hát kedves anyám hogy van?

Én sokszor gondolok reája, mert itt nem nagyon jól vagyok.

De kis Lujza írta, hogy mégis itt kell maradni, hát én maradok .

A kedves Burger bácsit nagyon sajnáltam.

Nekem mindig cukrot adott, és nevetett, ha látott.

Nagyon jó ember volt, és én sokat sírtam miatta , mert Tónika megírta, hogy már ő is meghalt.

Nem is akartam hinni, de a bácsi is mondta, hogy a boltos rokonunk meg halt.

Most már kié lesz a bolt?

Azt hiszem, minden a kedves mamáé lesz, mert az örökség így szokott lenni, ha meghal valaki, akkor a leányáé minden.

Itt hallottam, hogy apa nagyon szegény ember volt, és nem hagyott semmit nekünk, csak éppen egy kis ezüstöt meg gyűrűt, amit az ujján viselt, azt a zöldszínű gyűrűt, de azt is elvitte a Gyuri bácsi, és csak akkor hozza vissza, ha nagyok leszünk.

A sapkát meg a ruhát nagyon szépen köszönöm, kezeit csókolom, és Tónikát ölelem , ha jól tanul ...

Őz Józsefné válasz a.

Kedves gyermekem, valóban meglepett leveled, amelyből kitűnik mindenekelőtt, hogy megtanultál tisztábban írni, malacokat nem ejtesz a papiroson, és végül, hogy gondolataid is vannak, bár kissé zűrzavarosak.

Hidd el, kisleányom, igen nagy örömet szerezt él nekem, hogy megemlékeztél csaknem kétéves távollét után rólam is.

Bizony, szegény jó nagyatyád, az én drága és feledhetetlen atyám, az egyetlen igaz szív, amely szeretettel gondolt reám, kimúlt, jobblétre szenderült.

Drága és feledhetetlen jó atyád elhu nytát még a legkínzóbb fájdalommal éreztem, midőn ezen újabb csapás ért.

Nagyon sokat szomorkodtam, de ha igaz, hogy te is őszintén sírtál , gyermekem, úgy némileg vigasztalva vagyok.

Az örökséggel ne törődj, gyermekem , még ez idő szerint.

Csak tanulj szo r galmasan, és igyekezzél művelt, fennkölt úrinő lenni, mert egykoron szükséged lehet a műveltségre.

Én hiszem, hogy szép jövő vár reád, ha nagy leszel, mert sok rejtett dolog van a világon, amit meg kell fejteni, és sok igazságtalanság, ami igazságot kíván .

Én a ti érdeketekben fáradozom, és ha megnőttök, biztosan sokkal több szeretettel fogtok reám gondolni, mint eddig, mert azt tudom, hogy nem szerettetek őszintén.

De nem teszek szemrehányást, mert ti még gyermekek vagytok, és idegen befolyások rabul ejte t tek benneteket.

Tónika most már jobban tanul, de még igen sokat kell neki szorgalmaskodnia, sok esztendeig kell tanulni, fejlődni, hogy méltó legyen arra a polcra, amelyet én szántam neki.

A leveleiddel gyakrabban is felkereshetsz.

Sokkal gyakrabban, mi n t ahogyan Lujza szokott, akit elidegenítettek tőlem nagyanyádék .

Pedig náluk is járt a halál angyala, náluk is gyász volt, és elvitte közülük a legderekabbat.

De büszke fennhéjázásukat ez sem tőré meg.

Különben ezekhez még gyermek vagy, majd megérted késő b b magadtól is.

Az áldott szívű nénit és bácsit csókolom, téged pedig Isten kegyelmébe ajánllak ...

Őz Józsefné levelét elküldte Karolina kis Lujza kezeihez .

Kedves Testvérem, itt küldöm a mostohánk levelét.

Nagyon szép levél, de én nem értem, és a bácsi is azt mondja, hogy egy kicsit zavaros.

Azt nem értem én benne különösen, miért kell nekem a nagy műveltség, és hogy polcra emeli Tónikát.

De talán te jobban érted, mert magasabb osztályban vagy, és talán megmagyarázza a Gulyás Józsi bácsi, meg a nagymama .

Itt most nagyon sok dolog van, mert az urak, akik a földet nézik , még mindig itt vannak.

És este zongoráznak, meg énekelnek, és a bácsival kártyáznak.

Nagyon jól tudnak mulatni, biztosan így szokott mulatni a Gulyás Józsi bácsi és a Torkos Pista, amelyik a Palika Flórába szerelmes.

Minden este zongoráznak, és a múltkor a néni táncolt is velük egészen éjfélig.

Azt mondják , hogy itt még nem volt ilyen víg élet soha.

De a bácsi nem szereti ezt, és mondták is az istállóban, hogy nem jó vége lesz ennek.

Most nem sokat törődnek velünk, és a Gizike meg a Lenke sok babát összetörtek és nagyon rosszak.

A kisasszonyt eszi a méreg miattuk, csak én tanulok jól.

Higgye el, kis Lujza, hogy nem is ismerne meg, mert én olyan jó tanuló lettem.

Hátha igaza van a mostohánknak , talán szükség lesz a műveltségre.

És most olvasok nagyon sokat .

Itt járt egy olyan könyves ember, aki bicskát is árult, meg gyöngyöket, és vettem tőle egy könyvet a Rinaldóról.

Egy kicsit rémes, de azért nagyon érdekes.

És más könyvek is vannak itt, de s enki se olvassa, hát én olvasom...

Mit csinál az én drága és feledhetetlen nagyanyám és a Lujza néni?

Írjon maga is, mert különben én sem írok .

Őz Antal gimnáziumi tanuló írása - Karolina kisasszonyhoz .

Kedves kis Testvérem, én már egy hét óta itt vagyok E gerben, hogy tanuljak, de még nem tanultunk semmit, mert még nem volt előadás.

Itt papok tanítanak, és biztosan sokkal okosabbak, mint Perkinkó úr odahaza.

Nagyon sajnáltam a mamát otthagyni, és kis Lujzát meg a nagymamát , de nekem nagyon sokat kell tanu lni, mert olyan akarok lenni, mint az édesapa.

Nagyon sajnáltam eljönni, de a boltot úgyis eladta mama, Martin úr vette meg, és nekem most már úgyse lehetett volna bemenni.

Nemsokára már vakáció lesz szüretkor, aztán karácsonyra meg húsvétra is két hét és nyáron i s két hónap.

Nekem kilenc könyvem van, de jövőre több is lesz .

Most deákul fogok tanulni, mert ha a jó Isten segít, pap leszek.

Mama ugyan azt mondja, hogy nekem inkább katonának kell lenni.

Nagyon sok szép bolt van errefelé, és éppen a mi utcánkban is eg y egészen finom fűszeresüzlet, a Szukováthy Péteré.

Már voltam is benne.

Sokkal jobban van berendezve, mint a nagyapáé volt berendezve, és a heringeshordón itt egy háló van, hogy a legyek ne menjenek be, meg hogy az emberek ne nyúlhassanak a halakhoz.

Én i t t a Sándor bácsiéknál vagyok, és ha levelet akar írni, azt is az ő nevére címezze, de az enyémet is oda kell írni .

Kis Lujza - Karolinához .

Drága Testvérkém, igazán olyan régen nem írtam már, hogy szinte én is úgy szégyenlem.

De annyi sok dolog van, és mi óta ebbe a felső osztályba járok, háromszor annyit kell tanulni az iskolában is.

Különben sincsen semmi újság sem, csak éppen az, hogy szegény Tónikától is el kellett válni.

Nagyon féltem szegény kis öcsénket, hogy nem tud megbirkózni a sok nehéz tantárg gyal a gimnáziumban.

Most már igazán nincsen senkije, aki mellette lenne.

Amíg itt volt, mindig kértem, hogy tanuljon, hát tanult is valamit.

De most nem tudom, mit csinál a szegény árva kisfiú.

Én minden héten írok neki, és ha teheti, kedves Karolina, írjon maga is.

A bélyegeket itten küldöm.

Nálunk nem történik semmi sem.

A Gulyás Józsi bácsi meg a Torkos Pista a múltkor három napig mulattak , mert nagyon el voltak keseredve.

Éjszaka a cigányt el akarták csalni tőlük a megyeiek, de ők nem engedték, és kiker gettek mindenkit.

De nem ment ki mindenki, hát betörték ököllel az üvegajtót.

A Józsi bácsi ökle egészen össze van vágva, és most bekötve hordja .

A múltkor sokan voltak itt, és a Palika Flóra kisasszony is kérdezte, hogy hol van maga.

Mondtuk neki, hogy nag ylány lett, és már tíz centimétert nőtt.

De majd ha egyszer hazajön, kedves Lina, megmérjük, hogy igazán nőtt -e annyit, mert itt még megvan az ajtófélfán a vonás, amit a mi drága és feledhetetlen nagyapánk húzott oda .

Én is nagyot nőttem, és a jövő hónapb a n már tánciskolába megyek, mert a gyászesztendő letelt ...

Karolina levele - kis Lujzához .

Kedves jó néném, nagyon örülök, hogy olyan nagy leány, hogy már tánciskolába is jár.

Azt hiszem, hogy nagyon megnőtt, és már nemsokára hosszú szoknyát is kap.

Szeretnék én is tánciskolába járni, de én még nem vagyok olyan nagy, és itt nincsen tánciskola, csak az eső esik már két hete, és nagy a sár .

Nem lehet lemenni a kertbe meg a mezőre, csak a gangon ugrálunk a gyerekekkel .

A néni nincsen itthon, mert éppen egy he t e, hogy kiment.

Reggel ment el kocsin, de senkitől se búcsúzott , még a kislányoktól és a bácsitól sem.

A kocsi a kert végiben várta és elutazott vele messzire.

Az istállóban sokat beszéltek róla, és mondták a cselédszobában is, hogy nem is fog visszajö n ni többet sohase.

A házban igen nagy a szomorúság.

Rendetlen minden, és én láttam a tegnap este, hogy a bácsi sírt.

Maga nem fogja elhinni , de sírt nagyon a pipaasztal mellett, a fotelben.

Még zsebkendője is volt, azzal törülte a könnyet.

Kis Lujza, mag a nem hiszi, hogy a nagy emberek is sírnak, pedig nemcsak a gyerekek sírnak, hanem a nagy emberek is.

A bácsi nem jött vacsorázni sem, és a kislányok, a Gizike meg a Lenke, rendetlenek voltak.

A tálba kézzel nyúltak , mert senki se vigyázott rájuk.

Én mondtam nekik, de a nyelvüket nyújtották .

Most már ez az anyám is elment, hát nincsen senki se, csak maga, kis Lujza .

Nagyon szépen kérem, ne felejtse el kis testvérét.

Milyen jó lenne, ha odamehetnék én is nagymamához, mert itt most nem jó lenni, és sokszor fáj a szívem maguk után.

De azért sokat tanulok, és sokat olvasok, mert tanulni muszáj, ugye, kis Lujza ?

Lujza vidám levele .

Kedves Karolina testvérem, most nagyon boldogok vagyunk nagymamával, és egész nap csak nevetünk, ha egymásra nézünk.

Képzelje, Luj za néni már nem lakik itt, Lujza néni már a Gulyás Józsi bácsi felesége.

Nagyon gyorsan történt minden, azért nem írhattam előbb.

Minden olyan gyorsan ment és olyan jól, mint a karikacsapás.

Az öreg Jenzer úr, az az öreg bácsi, aki úgy köhögött mindig, há t az szegény meghalt.

Azután a Józsi bácsit nevezték ki a helyébe , és akkor már nagyon siettek itt nálunk a stafírunggal, mert három hét múlva volt az esküvő.

Az esküvő nagyon szép volt, képzelje, Karolina, én is nyoszolyólány voltam.

Az a ruha volt rajtam , amit a táncvizsgán viseltem, csak éppen egy kis virágot tettünk rá.

A Torkos Pistával voltam egy kocsiban, de nem sokat beszéltünk, mert én mindig majdnem sírtam, valami úgy szorította a torkomat.

Olyan furcsa volt az egész, mintha nem is lettem volna ébren.

Szegény apa, ha látott volna.

Azt mondják, nagyon jól néztem ki.

A nagymama sírt a templomban, meg otthon is, meg a vacsoránál is.

Sokáig maradtunk fenn, és a Károly muzsikált még akkor is , mikor lefeküdtünk.

A nagymama fekete selyemben volt, és nagyon sírt, mikor lefeküdtünk.

De én vigasztaltam, hogy én jó leszek, és arra azt mondta, hogy értem fog élni, mert én vagyok az egyetlen leánya.

Akkor már én se tudtam a sírást tartani, mert magára gondoltam, kedves kis testvérem, és eszembe jutott , hogy nincsen olyan jó dolga, mint nekem.

Mondtam nagymamának, mikor kérdezte , hogy miért sírok, hogy ezért.

Arra azt mondta nagymama, hogy maga is az egyetlen leánya, és viselkedjék jól, mert nem felejti el.

Higgye el, nekem is sok bajom van.

Most eladtuk az udvart egészen, és csak két szobában lakunk.

A többi szobában diákok laknak, mert nagymama nem tudott pénzt venni, és most a diákok fizetnek neki.

Antaltól nem kaptam régen levelet.

Nem mer írni, mert nagyon rosszul tanul.

Nem tudom, mi lesz szegény Tónikával , neki olyan gyenge a feje a latin könyvekhez, belőle, azt hiszem , sohasem lesz pap, mert a papok mind latinul beszélnek.

A múltkor este is nem tudtam elaludni, mert arra gondoltam, hogy mi lesz vele, ha nem tanul, és csacsi marad, és sehol sem fogják majd b evenni a hivatalba, ha felnő.

Bár inkább ő tanulna úgy, mint maga .

De azért maga is tanuljon...

Tónikának írjon, hogy nagyon búsulnak miatta, és szegény nagymamának nagyon fáj, hogy nem tanul.

Hátha maga tud reája hatni , kedves Karolina...

Magát mindig annyira szerette .

Antal végre levelet írt Őz Karolina kisasszonynak .

Kedves jó Karolina, nagyon el vagyok keseredve, mert én megbuktam háromból, úgymint latinból, természetrajzból és mértanból, és pótvizsgát se tehetek.

Ezt én csak magának írom, mert mamán ak meg kis Lujzának nem merem megírni.

Ők nagyon szomorúak lennének, ha megtudnák.

De én nem tehetek róla, mert én tanultam, de ha nem megy a fejembe.

Nem is tudom, hogy menjek haza, és mi lesz belőlem.

Jobb is , hogy szegény apa nem látja ezeket, mert nag yon búsulna, és nagyon szigorúan nézne énrám.

Legyen szíves , kedves testvérem, írja meg nekik, hogy ne legyenek olyan szomorúak, akkor én is megírom, hogy megbuktam, és ismételni kell.

És azt is írja meg, legyen szíves , hogy én nem vagyok oka az egésznek, hanem azért van, mert nehezen értem meg a latin nyelvtant, mert az a legnehezebb, a természetrajzból meg éppen azt kérdezték a vizsgán, amit nem tudok, a pillangós virágúakat, a többit nagyon jól tudtam...

Vakációban úgy szeretném egyszer látni, csak ne le nne olyan messze az a Kökényes mitőlünk.

A levelet legyen szíves megírni ...

Őz Karolina szomorú szívvel írott levelei :

Drága kis Lujza, én a legőszintébben örvendezek, hogy olyan jól van.

Csakhogy nincs mindenki olyan jól, mint maga, kedves kis testvérem.

Én nagyon rosszul vagyok, mert igen sok a szomorúságom, amit eltitkolni nem lehet tovább.

Annyi sokat tűrtem és szenvedtem itt, hogy már tovább nem tűrhetek.

A tanulást is abba kellett hagyni, mert nincsen, aki tanítson.

A kisasszony is elment, úgy, hog y csak úgy magamtól tanulok, amit lehet, de így nagyon nehéz.

A bácsi mindig kártyázik, meg néha egy hétig se jön haza, és itthon a cselédek parancsolnak.

Nagy rendetlenség van, és a múltkor nem volt vacsorára semmi sem .

Már egy fél éve, hogy nem kaptunk új ruhát, és a Lenke meg a Gizike is régi ruhában jár.

A néni azóta nem is írt.

A bácsi meg úgy kiabál, ha hazajön, és a múltkor is mondta, hogy megver.

A cselédek mindenfélét mondanak nekem, hogy ne parancsoljak, mert úgyis kegyelemkenyéren élek.

Két napig nem is ettem, csak almát ezért, de mégis kellett enni, mert meghaltam volna éhen.

Már nekünk nincsen ingünk meg harisnyánk sem, és a bácsi sokszor részeg, ha hazajön , mindig félek.

A múltkor is puskával lövöldözött éjszaka, és azt mondta, hogy kergetik, azért lövöldöz ...

...Ma itt jártak a városból hivatali emberek, és mindent lepecsételtek.

Azt mondják a cselédek, hogy nem szabad semmihez se nyúlni, mert semmi se a mienk.

A bácsi nagyon szomorú, és egész nap a karosszékben ül, de nem szól semmit.

Est e odahívta a kisleányokat, és megölelte őket.

Nagyon sokáig ölelte őket, és a végén úgy sírt, mint a Tónika szokott.

Nem is törülgette a könnyet , csak sírt nagyon, és azt mondta mindig: ezt az édesanyátok tette... az édesanyátok tette.

Kedves kis Lujza, é n itt nem bírom tovább, mert megszakad a szívem.

Könyörögjön nagymamának, hogy én is odamehessek.

Én a konyhában is szívesen alszom ...

...Elvitték a bútorokat, és azt mondják, hogy a házat is elveszik , mert a bácsi kártyán eljátszotta.

Brittnek nem adtak enni három napig, és most csatangol, elszökött.

Csak valami baja ne legyen.

Nagyon sokat sírunk a kislányokkal.

Nagyon szeretnék valamit kitalálni nekik, de én magam se tudok mit csinálni.

Kis Lujza, ne hagyjanak itt tovább, mert meghalok a szomorúságtól .

A bácsi eltűnt két nap óta, és ma jött haza sárosan.

A bélyeget , amit a levélre ragasztok, azon a pénzen vettem, amit az öreg kocsis adott.

Azt hiszem, itt nemsokára vége lesz mindennek.

Kedves kis Lujza, segítsenek rajtam , mert én megszököm ...

Egy hét mú lva levelet hoztak Őz Karolina címére.

Testvéri szeretettel íródott a levél, de a kisasszonyt már nem találta Kökényes-pusztán .

Hogy élt az özvegy?

Voltak -e bánatai a sáros őszi estéken , nézett -e reménységgel a tavaszi virágokra, mint tölti az egyforma napokat : senki sem kérdezte a városban.

Őz József neve felvetődött itt-ott, néha-néha , mikor nagyon becsületes emberekről esett szó, de özvegye, mintha vele együtt költözött volna a kökényesi kriptába, egyszer sem említtetett.

Pedig ő is világnak látta a v ilágot, és a napsugár, amelytől ragyogva fényeskedtek a Palika Flóra kisasszony kávéscsészéi az uzsonnázóasztalnál, feléje tekintett naponként.

Mert ott maradt a régi, nagy lakásban, és bármily üresek is voltak a szobák, nem akart megválni a helytől, h o l élete nagyot fordult.

Az utcán oly büszkén, konokul hátraszegett fejjel haladt, hogy sokszor megbotlott a leselkedő kövekben.

Ez a büszkeség tartotta a nagy lakásban, mert úgy érezte, hogyha elhagyná a kék kilincses fehér ajtók küszöbét, nem lenne joga a konok fejtartásra, és ismét a régi, lenézett boltoskisasszonnyá vedlene.

Tehát maradt, és ődöngött összeszorított keskeny ajkakkal az egykori neszes, gyerekhangoktól lármás szobákban.

Antal tehetett, amit akart.

Most már lármázhatott, kiabálhatott volna kedvére.

De nem bírta el a nagy lakás komor hangulatát, ha tehette, leszökött a hátsó udvarba, a boltba, és otthon csak elmerülve, némán piszmogott összeszedegetett áruival a kályha melletti sarokban.

Amint értelme nyiladozott, és napról napra új téreket lá tott meg az ember életéből, kissé álmodozó lett a gyermek.

A sarokba húzódva, félóráig is üldögélt, és töprengett távoli dolgokon.

Egyedül volt, senki sem zavarta, és ilyenkor sokszor hallott furcsa neszeket, mintha beszélnének hozzá.

Néha meglepte íg y Deborah, aki nesztelen lépésekkel bolyongott a szőnyegeken, és lebegni látszott.

A fiú csak a halk hangokra rezzent fel :

- Fiacskám, tanuljon, hiszen így nem lesz ember magából ...

Antal eltorzulva gondolt a nehéz leckékre, önkéntelenül homlokához emelte kezét, és a korán mutatkozó ráncokat simogatta :

- Sokat kell tanulni - folytatta az özvegy -, az okos emberektől mindenki fél ...

A fiúcska mérhetetlen sok könyvet, tengernyi betűt látott ilyenkor maga előtt, és magában motyogta :

- Olyan nehéz ...

Kezdetben a gyermek nevelésének óhajtotta szentelni életét Őz úr özvegye.

Eme elhatározásáról különben világosan tanúskodnak jegyzetei, amelyeket élete naplójába írogatott.

Sokszor simogatta a fiúcska szőke haját, és szelíden beszélt neki a világ dolgairól, az embe r ekről, az indulatokról, hegyekről és a nagy vizekről.

De mint a napló mondja, a gyermek szemmel láthatólag nem figyelt, és az utcán járók mozdulatait vagy az udvaron kapargáló baromfiakat nézegette szemével.

Ily körülmények között, csalódva e téren is, a t ényleges nevelést Perkinkóra bízta, maga számára csak a magasabb irányítást, a vezérlő elvek kiszabását tartván meg.

Azt ugyanis biztosra vette , hogy a fiúból sikerül majd embert faragnia, oly kitűnő és szinte érthetetlenül emelkedett férfit, mint amily en az atyja volt .

Közben, fekete szárnyán eljött a gyászos angyal, és Burger úr, a Dupla Gránátalmához címzett bolt gazdája egy estén utoljára vetette le kötött csuklóvédőit.

Deborah, bár szíve csaknem megszakadt, nem sírt a temetésen, és inkább szigorúan nézett végig a gyászoló közönség gyér sorain.

De otthon mégis magábaszállt .

- Egyedül vagy...

Egyedül... - kopogták neki az őszi esőcseppek az ablakán.

- Atyád is elköltözött, és most már csak te maradtál az egész családból ...

Lehajtotta fejét, és szelíd en sírt.

A könnyek azonban nem peregtek őszintén lenvászon kendőjére, mert közben arra gondolt, hogy a Burger családhoz neki úgyszólván semmi köze.

Hiszen a neve is más, és itt van a szomszéd szobában egy fiúcska , aki az ő nevét viseli.

Ettől kezdve nem m u tatkozott az utcán, és végül eladta a boltot, mert valahányszor az ajtó csengőjét hallotta csendülni, mindig arra gondolt, hogy az emberek összekötik a kufárkodás nem éppen jóillatú helyiségét személyével, néhai Őz József úr tisztes nevével .

Egyszer azut án észrevette a gyermek, hogy vele nemigen törődik a mostohája .

Ebéd és vacsora után bevonul szobájába, és ki sem mozdul onnan.

Eleinte örült ennek, mert szabadon játszhatott.

Nemsokára azonban kíváncsi kezdett lenni, és egy csendes délután odalopakodott a z ajtóhoz.

Mintha egerek neszeltek volna odabent, olyan zajt hallott.

Mintha papírok ropognának, és valaki íráscsomókat babrálna , rendezgetne.

Széket hozott, és a magas kulcslyukon át benézett.

Deborah a nagy asztal előtt ült, fejét két öklébe támasztott a, és valami sárga papirost böngészgetett.

Szemén pápaszem villogott, és úgy el volt merülve, hogy nem hallotta meg, mikor a szék megbillent, és a fiúcska lecsúszott róla.

Hetek óta lázban égett, és nem látott, nem hallott semmit.

Azokban a napokban ugyanis , midőn önkéntesen fogságra ítélte magát, kifáradván a szőnyegeken való járkálásban, elunván a naplóírást, hozzányúlt a régi szekrény alján heverő iratokhoz.

Eleinte idegenkedett a papirosoktól, amelyek köhögésre ingerlő port leheltek.

Kibontott néhány go ndosan átkötözött csomót, de ezekben csak egy régen húzódó pör körmönfont leveleit találta.

Ha az egyik fél latin mondatokra hivatkozott, a másik a paragrafusok egész tömegét vonultatta fel, és a kacskaringós mondatokból nem tudta kihámozni az özvegy a perpatvar okát...

Három nap múlva azután ismét hozzáfogott a félredobott íráscsomók forgatásához.

Szépen , gondosan leporolta az összes kötegeket, és sorban odarakta valamennyit az asztalára.

Egészen szép garmada volt.

Mikor így elrendezgette a régi papirosok at, észrevette, hogy peres csomó alig van három vagy négy, a többi mind levél és öreg pergamen.

A legfakultabbakat, a leginkább megviselteket fürkészte ki legelőször.

Szép, élénk színekkel megfestett címerek terültek ki előtte, és nagy gonddal írott sorok mondtak szép dolgokat régi tettekről.

Közben sok latin írás akadt .

Ezeket szépen félretette, és elhatározta, hogy majd egyszer elolvassa valamennyit.

Ha másként nem lehet, hát inkább beletanul egy kicsit ebbe a halott tudományba.

Kezdte rávetni magát a l e velekre, és mert ezeket magyarul írták száz meg kétszáz évvel ezelőtt, betűről betűre megértette a mondottakat.

Néha megállott, és eltűnődött a különös kifejezések értelmén.

Mégis, érezte, hogy miről van szó, és ha nem is tudott megérteni mindent, nemsoká ra összerakta a múlt mozaikjának egy részét, mint ahogyan a gyermek összeállítja a képet a kockák oldalára mázolt figurákból .

Ebéd közben és vacsoránál is ezekre gondolt.

A család, amelynek utolsó férfiivadéka vele szemben bámészkodott a távoli háztetők felé, teljesen elfoglalta.

Már tudta, hogy a legnevezetesebb tagja nem az első hősök közül származott ennek a nemzetségnek.

Ezt a férfit Ádámnak nevezték, és nóta is szólt vitézi tetteiről, míg el nem esett az ellenség fegyverétől.

Ennek az unokája a legsz e bb ifjú, aki a császárnő udvarában élt, és oly szeretetre méltónak találtatott, hogy megengedték neki a szétdarabolt régi birtok visszaperelését .

Ám ez nehezen ment, mert Ádám úr szép földjeit, a dunántúli mezőket, erdőket és dombokat hatalmas nemzetségek vették pártfogásukba.

Mégis, a vérrel és okossággal szerzett drága szép földeket nem szabad veszni hagyni.

Két nemzedéken még ez volt a jelszó , azután... egy kis homályosság, és következik Őz József úr szerény, titokzatos szerény alakja ...

Deborah folyton Ádám úrra, sastollas süvegére, hatalmas öklére gondolt, és sokszor álmodott vele, noha férfiakkal nemigen szokott szelíd szunnyadozása közben foglalatoskodni.

És lám, mostanában még beszélgetett is Ádám úrral, aki meggyszínű dolmányt viselt, és a szűk na drág csak úgy feszült hatalmas combján.

Reggel, ha felébredt , kissé szégyenkezve gondolt arra, hogy e régi férfi képével mily sokat álmodik .

De azután megnyugtatta magát :

- Rokon?... hiszen rokon tulajdonképpen ...

Ebédnél azután gyakran megesett, hogy amíg a levelekre, a család csodálatos és rejtélyes históriájára gondolt, a fiúcskát komolyan szólítgatta :

- Ádám lelkem, ne harangozzon a lábaival...

Ádámka, hogy fogja a kést ?

Antal előbb megütődött ezen, de nemsokára beletörődött abba, hogy a mostohája új nevet adott neki.

Néhány rejtélyes dolgot azonban megfigyelt és megjegyzett.

Az egyik dolog Perkinkó úrral volt kapcsolatos.

Őz József özvegye ugyanis gyakran figyelmeztette a vékony emberkét, hogy a gyermeket magasabb irányelvek szerint oktassa :

- Kedves tanár úr - szokta mondani -, ügyeljen a fiúra, mert nekem más gondjaim és feladataim vannak, ügyeljen, és oktassa szeretetteljes szigorral, mert a jövőre neveli, és a gyermekre nagy jövő várakozik .

Máskor ilyeneket mondott :

- Az ön öreg napjai sok örömmel fognak eltelni!

Ez a fiúcska magas polcra emelkedhetik, és az alapvető érdem az öné, uram ...

Perkinkó mindannyiszor meghajolt mosolyogva, hogy néhány perc múlva a legelkeseredettebben kezdje a fiúcska kínzását kérdésekkel , intelmekkel, szemöldökrángatásokkal és örök sémák szerint igazodó dorgálásokkal .

A másik rejtélyes ügy Légát János aljegyző úr megjelenése volt.

A fogatlan, ősz legény kicsípve, illatosítva lépett á llandóan az özvegy hajlékába, és a kisfiúnak következetesen barackot nyomott a fejére.

Deborah komoly arccal fogadta, és udvariasan tessékelte a szobája felé, de Légát úr konokul megállott az ajtóban, és nem mozdult mindaddig, amíg az özvegy be nem libeget t az orra előtt fodros ruháival.

Akkor azután szelíden behúzta az ajtót, és Antal nemsokára csak egy száraz hangot hallott, amely olyanformán hangzott, mint a Perkinkó hangja diktálás közben.

Végül is erőt vett a kíváncsiság a gyermeken, és kérdést intéze t t ez ügyben légies megjelenésű mentorához.

Perkinkó a világ legtermészetesebb hangján felelte :

- Deákul tanul, deákul, kérem...

Majd maga is tanulni fog ...

- Igen, de hát ...

- Mit akar mondani, kérem ?

- Hogy a mama csak most kezdi .

- Lárifári, a jó pap holtig tanul.

Csak maga nem akarja belátni , hogy tanulás nélkül ...

A latin leckékről mindig hamiskás mosollyal távozott Légát úr, és sok mindent sejtetve lépett a társaságba, noha egy pengőt kapott minden látogatásért, akárcsak az orvos.

Kaszanyitzky Lenke kisasszony azonban nem tudott az ezüstpénzekről, és mindannyiszor megfenyegette hű gavallérját, még halála estéje előtt is :

- Jani, Jani, maga nagy dezentor!

Addig adja a deákleckéket, míg egyszer csak azt halljuk, hogy jegyben jár a boltos leányával ...

Pe dig szegény Jani derekasan dolgozott.

Sokszor szinte csodálkozott is, hogyan bírhatták ilyen módfeletti szorgalomra.

Mert a latin írásokat csaknem egytől egyig lefordította hivatalos magyar stílusban, és a diktandót az özvegy írta nagy árkus papirosokra .

E zek az írások azután kezdték végleg eloszlatni a homályt a régmúlt idők dolgairól.

A család történeténél még talán érdekesebb is volt a per , amelyet hirtelenül abbahagytak, pedig már gyönyörű eredményeket ért el a prókátori tudomány.

Az özvegy szíve sajog n i kezdett, valahányszor a selymes réteket, kaszálókat, erdőket , szántókat sorolta fel a peres írás, néven nevezve minden ingatlant.

Emellett a büszkesége is dagadozott :

- Lássa, uram - mondta Légát Jánosnak -, ez mind a miénk volt és elveszett ...

- Ah - lebegtette a papirosokat az öreg legény -, nekem is volt négyszáz hold földem, az apámnak ezer, a nagyapámnak nem is tudom mennyi... de most már...

Csak ilyen papirosokon van meg már az egész ...

- Talán azt akarja mondani ezzel, hogy ezek a papirosok nem igaz ügyet hordoznak ?

- Egy szóval sem mondtam, csak éppen más idők vannak ...

- Hogy méltóztatik ezt érteni ?

- Úgy, hogy ma már másképpen van minden, mint azelőtt.

Nem sokat ér az ilyen nemesi oklevél meg irkafirka.

Az ilyesmi csak a levéltárosnak érdekes ...

- Uram, ön talán az t hiszi, hogy nem lehet kezdeni semmit?

Hiszen ön is ismeri az iratokat, igazunk van, csak törvény nem volt a régi időkben.

Most már van törvény ...

Légát úr egyáltalán nem figyelt az iratokra, tehát szórakozottan jegyezte meg :

- Nagyon fogas fiskálisnak kell annak lenni, aki ilyesmihez nyúl ...

Őz úr özvegye nem tudott szabadulni ettől a megjegyzéstől, és a következő napok egyikén felkereste irataival a legrosszabb hírű fiskálist .

Előadta az ügyet szépen, terjedelmesen, és végül tanácsot kért.

A fiskális csóválgatta a fejét, a pipájából bőven eregette a füstöt, és csak akkor vágott biztató arcot, mikor a fekete ruhás hölgy a honoráriumok szép összegéről kezdett beszélni .

- Megnézem én, kérem alázattal - mondta -, majd kibogarazzuk egy kis tudománnyal ...

Egy hét múlva azután, mikor Deborah remegve állított be hozzá , lemondó képpel tologatta az asztalán az íráscsomagokat :

- Baj van a dologban, egy kis baj van.

Ilyen messziről nem lehet ekkora ügyet intézni.

Ezt már csak ott lehetne kibogozni, ahol abbahagyták , P ozsonyban...

Csakis ott lehetne .

Csaknem egy esztendeig forgatta gondolatában Deborah, hogy elköltözik Pozsonyba, arra az időre, amíg elintézi a nagy pört.

Addig is szorgosan tanulta az írásokat, forgatta a papirosokat, és mindig talált újabb támpontokat f eltevése számára.

Tisztán látta, hogy itt egy vérlázító igazságtalanságról van szó.

A hatalom, a gazdag és hazaáruló családok sora összefogott, hogy elrabolja egy tisztességes nemzetség birtokait.

Az ivadékok ma is büszkén ülnek a rabolt birtokon, és kastélyaik ormán csillogva fényeskedik a régi címer.

A befalazott kriptákban a régi nemzetség csontjai porladnak.

Ezt a nagy igazságtalanságot nem lehet így hagyni.

Ma, amikor a törvény korszakát éljük, bizonnyal helyreigazítják ezt a kegyetlen tévedését a rég i idők törvényalkotóinak.

Egy kicsit azonban sietni kell, mert sok ellenséggel fog szembeállani az ügy, és sok küzdelme lesz annak, aki kezébe meri venni a lehanyatlott nemzetség igazát .

Így gondolkozott Deborah, és nemsokára azután, hogy Antalt elküldte a tudományok mezejére, felkészült, hogy búcsút mondjon a városnak .

Felkészült, hogy búcsút mondjon minden bizonnyal örökre, mert azután úgyis minden másként lesz ...

Az utolsó napokban könnyezve járta végig a szobákat, koszorút helyezett atyja és anyja sírjár a, és amint a temetőből hazatért, eszébe jutottak az élők is .

Eszébe jutott, hogy egy leánya él a városban, és a leányt közel egy esztendeje nem látta.

Gondolta, hogy az elhunyt és csodált férfi emlékét szenteli meg, ha szülői csókját odaleheli finoman a g yermek homlokára.

Egy szelíd és sugaras délután tehát fekete selyembe öltözött, és elment a házhoz, amely iránt gyűlölettel viseltetett valaha.

Kopogott özvegy Józsáné ajtaján, és várta, hogy ajtót nyissanak előtte .

Néhány pillanat múlva valaki végigtánc o lt a folyosón, és hevesen kitárta az ajtót.

Őz József özvegye alig tudott szóhoz jutni a meglepetéstől.

Egy hölgyecske állott előtte, egy leány , aki már kibontakozott a gyermek félszegségeiből, és arca, szeme ragyogása , lenge és megindítóan finom alakja r a gyogva és büszkén hirdette, hogy legszebb évei előtt áll.

A leány nevetett, és csilingelő hangon mondta :

- Kedves mama, milyen öröm... azt hittük, hogy egészen elfelejtett ...

Az özvegy szinte megindult.

Kesztyűs kezével elsimította a barna fürtöket a kedves homlokról, a ragyogó szemek fölül, és szülői csókját odalehelte oly finoman, annyi mérséklettel, hogy kis Lujza alig érezte a keskeny, vértelen ajkak érintését.

Közben nagymama is előkerült és lelkendezve törülgette kezeit a kötőjébe :

- Ó, édes istenem, hogy ezt megértük.

Mindig mondtam én, hogy nem tud egészen elfelejteni ...

- Nem felejthetem el a férjem gyermekét, és az ő legkedvesebb rokonát.

A nagy gyászban, amely ezt a házat érte, együtt éreztem... az én szívembe is belényilallt a fájdalom .

- Mily en derék... - motyogta nagymama, és a belső szoba felé irányítgatta a vendéget .

Őz Józsefné nem akart leülni, mert úgy érezte, hogy szavai ünnepélyesebben és szebben hangzanak, ha megáll a lehajló nap vízszintesen tűző sugaraiban az ablak előtt .

- Búcsúzni jöttem - rebegte, és az arcokat vizsgálta -, búcsúzni jöttem, talán örökre, talán nem ...

- Ó, ó, hát talán el tetszik költözködni ?

- Igen, magasabb célok érdekében .

Oly rejtélyesen csengett a hangja, hogy a nagymama feje egypár pillanatig féloldalt fordult a csodálkozástól, kis Lujza pedig visszafojtotta a lélegzetét .

- Igen - folytat ta Őz Józsefné -, nekem távoznom kell, mert a fonalak, a nagy érdekszálak messze vezetnek.

Egy távoli városba visznek, és ott fonódnak össze .

De hiszem, hogy ez a gyenge asszonyi kéz megoldja a csomót, és akkor... akkor visszatérek.

De lehet, hogy gyengén e k bizonyulnak erőim, és akkor... akkor arra kérem, kedves rokon , hogy ne ítéljenek el.

Gondoljanak reám, mondjanak egy imádságot értem, és higgyék el, hogy én az igazságért éltem, csak nem tudtam legyőzni az igazságtalanságot ...

Szegény nagymama egyre jobb an csodálkozott, és mentül tovább fűzte szavait a vendég, annál kevesebbet értett azokból .

- Hát mégis, hová tetszik költözni?

Talán Pestre?

Ott lakik a fiam, a Gyuri is, ha emlékszik még reája .

Végre helyet foglalt az özvegy.

Széjjelteregette fekete selymeit , nyugodtan elrendezte ruháit, és ugyanilyen gondossággal rakosgatta össze mondatait is .

- Talán nem is tudják, kedves rokonaim, hogy a család, amelynek néhány év óta tagja vagyok én is, a legragyogóbb múltra tekinthet vissza.

A történelem fényes lapjain gyakran találko zunk az ősök nevével.

Ámde ez a fényes korszak leáldozott, és a késő unokák szegénységben élnek, szinte elfeledve és elhagyatva ...

Nagymama szelíden magához ölelte kis Lujzát, aki odasimult a hűséges, igaz kebelhez.

Az özvegy nem vette észre ezt a néma fel eletet, és a jobb kezét magasra emelve folytatta :

- Az én célom az, hogy a régi fényt helyreállítsam...

Feladatom és kötelességem ez, mert módomban áll, mert kezem közt vannak a bizonyítékok.

És kötve is vagyok erre, mert egy mindenkinél többre becsült férfi, boldogult férjem parancsolta halálos ágyán.

Én tehát elvégez tem itt, amit e városban elvégezhettem.

Áttanulmányoztam az iratokat, megismertem a múltat, és most a jövő érdekében távozom, mert távoznom kell.

Elmegyek abba a városba, amelynek közelében lejátszódott a családunk fényes története, és ott folytatom munká m at.

Nem lesz könnyű feladat, mert hatalmasok ellen küzdök.

De azt hiszem, hogy lesz elég erőm és szívósságom, mert eddig az életben úgysem csináltam semmit, nem voltam hasznára és örömére senkinek ...

Hangja csaknem elcsuklott, a szeme könnyben ragyogott.

Józsáné nagy jósága és érzékeny szíve nemigen nézhette ezt megindulás nélkül :

- Drága lelkem - mondta -, nem asszonynak való feladat ez .

Maradjon köztünk, nagyon fogjuk szeretni ...

- Az én elhatározásom olyan erős, mint a szikla - ragyogott fel az özvegy sz eme -, olyan megmásíthatatlan, mint a szentírás...

Én hadjáratot vezetek, és az én hadjáratom olyan, mint a keresztes hadjárat .

- Ó, istenkém... - remegett meg a nagymama a háborúság hallatára , és eltűnt fia jutott eszébe.

Egy pillanatig révedezve gondolt arra, hogy mily furcsa, hogy nem tudja, milyen mező virít a lelkéből lelkedzett magzat felett .

Kis Lujza az iskoláskönyvek illatát érezte egy pillanatra maga körül lengeni .

Deborah most reája tekintett, a kartonruhás kedves kis hölgyre, és szigorúan folyt atta :

- És te, leányom, ne felejtsd el soha, hogy ki volt az édesapád .

Ne feledd, hogy büszkén kell mindig reája és apáira gondolnod.

Arra kérlek , hogy arról se feledkezzél meg, hogy az érdekedben is küzdök.

És nem lehetetlen , hogy rövidesen a legirigyelteb b úrinő lesz belőled ebben a sárfészekben .

A leány nem tudott mit válaszolni, tehát csak nézett nyílt, nagy szemeivel a sovány asszonyra, akinek a tekintete szinte zöldes színekben lobogott .

- Gondoskodni fogok mindnyájatokról - folytatta az özvegy -, gond olni fogok három gyermekemre.

A földek, így gondoltam ki, a fiút illetik, aki fenntartja a család nevét, a pénzen pedig a leányok osztoznak .

Azért tehát arra figyelmeztetlek, gyermekem, hogy a rangodnak megfelelő műveltségre törekedjél, és azonkívül, ú g y látom, már megemlíthetem előtted, ne ajándékozzad a szívedet akárkinek .

Kis Lujza elpirult, és a bíboros vérhullám szelíd rózsaszínbe öltöztette fehér nyakát is .

- Ó, mama - rebegte, és szeretett volna kiszaladni a szobából.

De nagymama átölelte a nyakát, és nevetve mondta :

- Bizony, ezt nem féltem, hogy itt marad pártában.

A múltkor éjjeli zenét kapott... képzelje, lelkem, ez a gyerek !

E profán dolgok felett elsiklott Deborah, és tekintete a távoli múltban kalandozott el .

- Így van ez - mondta -, János gróf is tizennégy éves menyasszonyt vezetett az oltárhoz, és boldogan élt vele, dacára annak, hogy úgy rabolta a zárdából, mint ahogyan az ember virágot lop .

- Melyik János gróf ? - érdeklődött nagymama .

- Melyik! - méltatlankodott Deborah - akinek a leánya az Ádám úr felesége lett.

A családnak magva szakadt fiúágon, és így Ádám úr örökölte a János gróf vagyonát, minden földi kincsét, sok aranymarháját.

Hiszen ennek a címerben is ny oma van, mert az alsó három csillag meg a kard a János gróf címeréből olvadt bele.

Ezt a címert pedig még Róbert Károly idejében adták ...

Mikor Lajos király Olaszországba indult, már ott lebegett a bandérium elején ...

Egy pillanatra csend támadt.

Az ünnepé lyesség hangulata áradozott Deborah szavaiból, és kis Lujza oly élénken gondolkozott, hogy szinte maga előtt látta a kék csillagokat a fehér mezőben.

Nagymama is komolyan simogatta a fotel bojtjait.

És ezen emelkedett pillanatokban halk kopogás vagy kapa rás hallatszott az ajtón .

- Szabad! - mondta világosan nagymama .

A zaj megismétlődött, és most már tisztán kivehető volt, hogy valaki kaparja az ajtót.

Lujza kisasszony fürgén felugrott, hogy beeressze a vendéget.

Alig nyílt ki azonban az ajtó egy tenyérnyi re, örvendetes kuncogás hallatszott, és egy barna orr dugódott be rajta .

Deborah megriadt, és felugrott ünnepélyes pózából :

- Ó, hiszen ez egy kutya .

Valóban, egy hatalmas szép vizsla táncolt be farkcsóválva és vidáman.

Kettőt-hármat ugatott öblös hangján, és kis Lujza felé ugrált, első lábaival a kisasszony fehér kötényét veszélyeztetvén.

Előbb megijedt a kisasszony is, de azután hirtelen könnyek futották be a szemeit .

- Britt - mondta, mintha egy régen látott, kedves ismerősét üdvözölte volna -, kedves Britt, hát hogy kerülsz ide?

Nagyanyuska, nézze, a Britt, a mi Brittünk !

A barna állat pedig szinte megérteni látszott e szavakat.

Az örömtől nem tudott mit csinálni.

Ismét ugatott, néhányszor körülszaladta a szobát, földhöz verte magát, és végül kézcsókra járult nagymamához .

- Ó, te buta - simogatta Józsáné remegő kezekkel -, ó, te kis buta, hogy megnőttél ...

Majd odafordult Deborah asszonyhoz, és megindulva mondta :

- Látja, lelkem, némelyik állatban több szív van, mint az emberekben...

Higgye el, lelkem ...

A meglepetéstől hamarosan magukhoz tértek mégis, bár a vizsla megjelenése szinte felizgatta mind a hármukat, Deborah halkan rebegte :

- Ha jól tudom, ez az állat az én Lina lányomnak a tulajdonát képezte ...

- Igen bizony - mondta nagymama -, nem is tudom, hogy kerül ide .

Talán mégis tévedés van a dologban .

- Nem hiszem - felelt kis Lujza -, itt van a nyakán a szalag ...

Megnézték a nyakörvöt.

Kézimunka volt, igénytelen kis pamuthímzés keresztöltésekkel.

Piros betűk ezt mondták rajta : Britt, Születet 1873 .

- Ó - mosolygott Deborah -, az ortográfiai jártasságról az én Lina leányomra ismerek .

Nagymama ijedten nézett Lujza kisasszonyra :

- De hát hogy kerül ide ez a kutya?

Csak nem csinált az a gyerek valami csacsiságot ?

Kis Lujza továbbadta a kérdést az okos tekint etű állatnak.

Két kezébe fogta a Britt fejét, és tagolva mondta neki a szavakat :

- Hol van Karolina ?

Ily komplikált dolgokat már nemigen értett meg a derék állat , tehát csak újból vinnyogott, vidáman vakkantott, és boldogan feküdt végig a szőnyegen .

- Ez n em sok - mosolygott Deborah -, de a dolog tényleg kezd rejtélyes lenni.

Hogy kerül ide ez a... izé, olyan messziről ?

Kis Lujza szívdobogva gondolt az utolsó levélre, amelyet a húgától kapott.

Nem vette sohasem egészen komolyan a gyermeket, és a leveleiben , a szavaiban mindig bizonyos túlzást látott.

Mégis, a keserű hangon írott levél után elhatározta, hogy segíteni fog rajta, és addig könyörög nagymamának, míg el nem megy érte.

De hát a levél csak tegnapelőtt érkezett meg .

A csendes alkonyatban tanácstalanul ültek hármasban.

Deborah sötét rejtélyt sejtett a történtek mögött, míg Lujza gondolkozni is alig mert , nagymama pedig önmagát hibáztatta, hogy még mindig félig-meddig idegen helyen van a gyermek.

Az óra halkan ketyegett, hallani lehetett, hogy az ablak alatt csizmás emberek járnak, és egy megrakott szekér nehézkesen végiggördül a rossz kocsiúton.

Alig néhány percig tartott ez a csend, azután nagymama felsóhajtott szomorúan, újabb csapásokra felkészülten :

- Ó, én édes istenem ...

Szinte feleletképpen a fohászkodásra, az ajtón halk kopogás hallatszott .

- Tessék... tessék! - kiáltották mind a hárman .

Kaszanyitzky Mária kisasszony vékony, magas alakja libbent be .

- Valakit hoztam magammal - mosolygott a kisasszony -, egy kis madarat fogtam .

A másik szoba homál yából előreugrott egy rövid ruhás leány.

Zokogott meg nevetett egyszerre, és egyenesen özvegy Józsánénak rontott :

- Drága nagymama! - csuklott fel.

- Bocsásson meg, kedves nagyanyuska .

Kis Lujza is sírt :

- Linácska - ölelgette a legújabb jövevényt -, hát mégis elszökött ?

Ott állott előttük a régen nem látott gyermek, a távolban szenvedő kis testvér.

Nagymama alig tudott szólani, csak ezt ismételgette :

- Hogy megnőtt!

A nyakunkra nő ez a kis haszontalan .

Bizony megnőtt, megerősödött a gyermek, de ezúttal mégis szomorú volt a külseje.

Látszott rajta, hogy kinőtt ruhácskát visel, a cipője orra is szakadozott volt, és az egész külseje gondozatlanságot árult el.

Fekete szemei élénken villogtak, és bátran mondta :

- Igen, nagymama, én megszöktem, mert már nem bírtam tovább ...

Ránézett Kaszanyitzky kisasszonyra, aki az ajtó mellől nézte végig szerényen a jelenetet .

- A kisasszony vett a kocsijára... de én egész éjjel gyalogoltam .

Deborah elszomorodva nézett maga elé :

- De hiszen ez szörnyűség - mondta, és nem a gyermeket sajnálta , hanem afelett sírt könnyeket, hogy oly gyönyörű múlt után idejuthat egy család .

- Hogy lehet az? - kérdezte nagymama, akinek a szíve még mindig erősen dobogott.

- Hát hogy tehettél ilyet, lelkecském?

Miért nem írtál ?

Elmentünk volna ...

- Én írtam - vonogatta a vállát Karolina kisasszony -, de tovább már nem várhattam.

Este ivott megint Elek bácsi, hát én gondoltam, hogy eljövök , akár gyalog is.

Nem kérdezett senki, lementem az udvarra, a hátsó kerten át meg a mezőre.

A kert alatt utánam j ö tt Britt.

Attól kezdve nem féltem, csak mentünk mindig az országúton.

Egy kis erdőben lefeküdtünk, azután megint jöttünk.

Nekem volt tizennyolc krajcárom, azon vettünk kenyeret meg szalonnát, és mindenütt megkérdeztük, hogy jó úton járunk -e.

Az emberek ne v ettek rajtunk, és egy helyen azt mondták, hogy: ni, a vándorló legények!

Gyalog jöttünk ma éjszaka is, egész délutánig... akkor felvett a kisasszony a kocsira, de Brittnek már nem volt hely, azért futott előre ...

Nagymama a Kaszanyitzky kisasszony kezét szorongatta :

- Milyen nemes szívű maga, lelkem... hogyan háláljam meg ... ?

Amikor Deborah látta, hogyan adják kézről kézre a megkerült gyermeket, ő is odalépett hozzája.

Megölelte a poros hölgyecskét :

- Emlékszik -e még reám? - kérdezte .

- Hogyne, kedves mama, hiszen én írtam is magának ...

Annyi közvetlenség volt a szavaiban, hogy az özvegy egynéhány pillanatig a gyermeknevelés gyönyörű feladataira gondolt.

De azután lelkesülve ragadta meg a cél, amely minden porcikáját áthatotta .

- Akkor hát írjon kedves leán yom ezentúl is szorgalmasan...

Én ugyanis elmegyek.

El kell távoznom a jövő érdekében, bármennyire fáj is gyermekeimet itthagyni.

Kedves gyermekem, gondoljon reám ...

Ismét könnyezett, ezúttal őszinte szívvel és mély megindulással .

Búcsúcsókra nyújtotta ajk át a leányoknak, és a nagymama szíves invitálására sem akart maradni vacsorára.

Az ajtóból még visszaszólt :

- Néhány emléktárgyat és bútort elküldök magának, Lujza lányom .

Ezeket mondta utoljára, és eltűnt lenge alakja .

A gyermekek nemigen törődtek vele a következő pillanatokban.

Kis Lujza a szobáját mutogatta, és egy kis szegfűcsokrot tett Karolina elé , amelyet, úgymond, nem tudja, hogy kitől kapott.

Lina kisasszony nevetett , mosolygott egészen vacsoráig, és sehogy sem akart elaludni vacsora után.

A két gyermek összebújt, és Lina elfojtott hangon mesélt .

- Amint átjöttünk egy kis erdőn, egy nagyobb erdő előtt állottunk .

Britt csendesen morogni kezdett.

Valami nagy fekete mozgott a bokorban mellettünk.

Előbb nagyon féltem, a szívem csak úgy dobogott, és mag ára gondoltam, kis Lujza, meg Tónikára és nagymamára.

De azután lehajoltam Britthez, átöleltem a nyakát, és megcsókoltam.

Szépen, lassan megindultunk, és addig mentünk, míg egy házhoz nem érkeztünk ...

- Éppen, mint a mesében - mondta kis Lujza, és erősebbe n átölelte a suttogó gyermeket .

- Igen - folytatta Karolina -, éppen, mint a mesében.

Benéztünk az ablakon, hát ott ivott három puskás ember.

Nagyon fekete volt az arcuk, nem mertem bekopogtatni szállásért.

Már éppen el akartunk szökni, mikor kinyílott az ajtó, és az egyik betyár kilépett.

Mert, higgye el, kis Lujza, ezek betyárok voltak.

Megállott az ajtóban, és felénk szólott a sötétségben, hogy kik vagyunk.

Mi ketten, én meg a Britt, nem szóltunk semmit, csak mentünk lassan a bokrok mellett, hogy ne láss anak.

Másodszor is kiáltott, akkor a Britt visszafordult, és ugatni akart.

De én befogtam a száját, és lebújtam vele a földre.

Úgy feküdtünk egy darabig.

A fekete ember harmadszor is kiáltott, hogy jelentkezzünk, mert különben lő.

Nem jelentkeztünk, hát lő tt, és egészen lángolt a puskája csöve a sötétben.

Akkor azután felkeltünk, megint tovább másztunk, és mikor már nem láthatott, futni kezdtünk a fák között...

Juj, hogy futottunk...

A kis bokrokról felrepültek a madarak , mert felébredtek, a száraz ágak rec segtek, és Britt nem ugatott, némán futott mellettem.

Nem akartunk megállani egészen reggelig, de nagyon elfáradtunk, és mikor a hold már nem sütött, egy tisztáson elbuktam.

Ott mindjárt lefeküdtünk.

A fű nagyon vizes volt, kis Lujza, milyen vizes a fű é jszaka ...

- Nem hűlt meg, kedves? - kérdezte Lujza, és megtapogatta a leányka arcát, mert úgy tűnt neki elő az egész történet, mint egy mese .

Éjfél felé elnyomta a mérhetetlen fáradtság a Karolina kisasszony testét.

Még beszélt, még suttogott, és a fejét odahajtotta a nénje karjára, a szemét szelíden lehunyta.

Nemsokára elszunnyadt, és kis Lujza még sokáig gondolkozott ártatlan, boldog arca fölé hajolva :

Ha apa ezt látta volna - mondta magában elszorult szívvel -, istenem, ha látta volna !

Másnap reggel két vagy három szekérnyi bútort küldött el Deborah a leányoknak.

Levelet is mellékelt a küldeményhez.

Megírta, hogy bármily nehezére esik is a válás, el kell mennie, mert nagy feladatok várnak reá.

Gondoljanak rá tehát igaz gyermeki szeretettel, és kis Lujza v egye gondjaiba a csomagot, amely a diófaszekrény fiókjában van .

Vegye gondjaiba, és vigyázzon reá, mert minden darabja drága emlék.

Remegő kézzel bontották fel a kisasszonyok a csomagot, amelynek hatalmas tömege csak úgy ontotta a legkülönfélébb tárgyakat .

Régen használt, pehelykönnyű fehérneműk, finom csipkék, francia és német könyvek, száraz virágok és divatjamúlt ruhák kerültek napfényre.

Itt egy szalaggal átkötött levélcsomag, amott egy félbehagyott kézimunka, kötött kesztyű és egy félcipő fele .

Kíváncsian turkáltak egy darabig a sok, különös asszonyi holmi között.

Nagymama ott állott a hátuk mögött, és öreg szemei megteltek könnyel :

- Ó - mondta remegő hangon -, mégiscsak van szíve ennek a boltosleánynak.

Add csak azt a kis fehér cipőt, Lujzika.

Szegény anyácskádé volt.

Egy bálon elveszett a másik fele, azután sohase került meg ...

- Hát hogy lehet az ?

- Úgy, hogy elgurult, leesett szegénykének a lábáról, azután vagy elvitte valaki, vagy a fotelek alá szaladt.

Mint egy kis fehér egér, úgy eltűnt ...

A szív éhez szorította a félcipőt, azután odaadta kis Lujzának, aki háromszor is bepakolta selyempapírba, és elrejtette a szekrény mélyére, a legtitkosabb, legszentebb zugba .

E napokban a málhák és csomagok egész tucatjával felszállott a kemény elhatározású özve gy a legközelebbi vasúti állomáson az első osztályú szakaszok egyikébe.

Cselédjének, aki elkísérte idáig, bőkezű jutalmat adott, és a kocsist, a vasúti szolgát szép borravalóval látta el.

Azután hátradőlt a puha ülésen, és belétemetkezett az írásaiba.

Dé l ig ropogtatta száraz ujjaival a papirosokat, akkor evett egy falatot a kis kosárba helyezett sült csirkéből, ivott egynéhány csepp bort, és újból hozzálátott a foglalatossághoz.

Így utazott csaknem két napon át.

A második nap délutánján izgatottan kémlelt e a tájat, amelynek végtelen változatai két napon át nem keltették fel figyelmét.

Szelíd dombok, őszi ruhás erdők, kedves patakok elárulták neki , hogy a Dunántúl földjén húzza a dübörgő kocsikat a gőzmasina.

Még egy régi levelet átfutott .

Csak szorgalmasan - biztatta önmagát -, egy pillanatig sem nyugodni...

Még holnap hozzákezdünk a dologhoz .

Az ablakok alatt idegen állomások nevét kiáltották vasúti emberek .

Őz Józsefné fülét azonban ismerős csengéssel ütötték meg a távoli országrész helységnevei.

A vonat egy kis falu alatt kanyarodott el.

A házak felett öreg tornyát egy sárga kastély emelgette.

Az aranyos címer csillogott a késői napsugárban .

- Kié az? - kérdezte az özvegy a kalauztól .

- Az, kérem alássan, a Zirczi grófoké... a Zirczieké ...

Őz úr özvegye egy kis csomagot keresett elő.

Lázasan kibontotta a selyempapirosból a régi gyűrűt, és hüvelykujjára húzta.

A zöld kő címeres lapja megcsillant a szelíd esti sugárban, és az özvegy halvány arca szerelmesen fordult a százszor áttanulmányozott cirádák felé .

Az után az ablakhoz lépett, és sokáig nézte a Zircziek kastélyát , hosszan, gyűlölködve.

Keze, amelyen Őz József úr gyűrűje csillogott, ökölbe szorult, és ökle megremegett .

- Megálljatok - suttogta a csukott ablaknak -, nem sokáig büszkélkedtek ...

A vonat pedi g elvitte az esti homályon át a városba, ahová messzi földről igyekezett az igazát keresni.

Éjjel alig aludt valamit a vendégfogadóban, és délelőtt kilenc órakor ott állott a pápaszemes ügyvéd előtt .

- Uram - mondta halk, előkelő hangon - eözházi és bazin i Eöz József báró özvegye vagyok.

Velünk nagy igazságtalanság történt.

De reparálható a dolog, csak ember kell hozzá ...

Őz Antal gimnáziumi tanuló nem váltotta be a személyéhez fűzött reményeket.

Fáradt, álmodozó szemmel nézte a tanárait a magyarázatok alatt, és ha ilyenkor megszólították, ijedten rezzent össze, mintha álomból ébresztették volna fel.

Nehéz, barna fejét megtámasztotta két öklével a könyvek előtt, és behunyt szemmel, lélek nélkül magolta az elkeseredésig :

- Portugália fővárosa Lisszabon...

Portugália fővárosa Lisszabon ...

Elhatározása hamar elernyedt, és ilyenkor vágyakozva, fájdalmasan gondolt a régi, nagy lakásra, a Burger bácsi rejtélyes, nagyszerű boltjára .

Felsóhajtott, tekintete elsiklott a háztetők felett, és sokszor könnyezett titokban.

Az iskola felé nyomott kedélyhangulatban közeledett a legderűsebb időben, és bármily magasan ragyogott a kék ég, bármint mosolyogtak a virágok a líceumhoz vezető utcákon, lelke sötét árnyakkal volt tele.

A leckét nagyon kevésszer tudta, és még legi nkább a földrajzhoz volt kedve.

Ha azonban a latin órán hívták fel, rendszerint csak állott némán, és barna, meleg szemei kifejezéstelenül néztek a tábla felé.

A basszus hangú, öreg tanár nem mulasztotta el az erkölcsi leckét :

- Miért nem keresel valami más mesterséget?

Kár a cipőtalpért is, amit elkoptatsz...

Hát miért nem tanulsz ?

A fiú ajkára egy szó sem jött.

Az arca nem mozdult meg, szeme sem rebbent, csak forró könnyei peregtek lassan-lassan halvány arcán lefelé.

Nem mozdította meg kezeit, hanem hagyta a könnyeket lecseppenni fehér ingfodrára és ruhájára.

A latin nyelv szigorú tanára ellágyult egy pillanatra :

- Mit gondolsz? - zsörtölődött kissé megenyhülten.

- Talán azt hiszed, hogy latifundiumok állanak a hátad mögött.

A szegény embereknek tanulni kel l ...

Sokszor elgondolta ilyen esetek után a fiú, hogy gazdagnak lenni a legjobb dolog.

A kis bárófiú, aki magántanulónak iratkozott be, mindig sikerrel teszi le a vizsgáit, mert gazdag az édesapja, és négylovas fogaton hajtanak a líceum elé.

Eme gondolatait sohasem közölte társaival, rendszerint hallgatott , és ezáltal kissé büszkének tartották a többiek.

Az osztály legrosszabb tanulói közé tartozott, de azért nem vett részt sohasem a vásott csínyekben.

Nem tartozott a játékért rajongók közé sem, és csak n éha-néha vidult fel.

Ilyenkor azonban féktelenül kiáltozott a mezőn, és indokolatlanul sokat mozgott, mintha néhány órára berúgott volna .

Ily körülmények között az első év végén elbukott .

A második esztendőben, amidőn magasabb osztályba jutott társai büszkélkedve fordultak el tőle, még inkább növekedett a szomorúsága.

A tavalyi leckék mellett még nagyobb elkeseredéssel üldögélt, és sokszor csodálkozott , hogy a nálánál fiatalabbak mennyivel többet tudnak.

A téli hónapok változatlan szomorúsággal teltek .

Karácsonykor csomagot és levelet kapott két nénjétől; ez volt az egyetlen vidám pillanata a komor évszaknak.

A ragyogó tavaszi időkben, amikor a többi diákok hangos kiáltozással méláztak a kertek alatt, és vasárnaponként kirándulásokra mentek a hegyek kö z é, Őz Antal Csendesen üldögélt a kis kertben, és órákig elnézegette a virágokat, a kis virágszirmok finom erezetét, a kék égen sikló fecskék repülését, a hangyák szorgos nyüzsgését .

A bácsi, a távoli rokon, akinek a gondjaira volt bízva a fiúcska , elkeseredve írogatta a leveleket nagymamának: nem lehet tudni, hogy mi a baja a gyereknek, annyi bizonyos, hogy valami bántja, kínozza, és hallgataggá , mélázóvá teszi.

Egészen biztos továbbá, hogy ismét megbukik.

A latin tanár legalábbis nem meri átengedni, a jó ismeretségre való t ekintettel sem, oly keveset tud, oly silány a tudása.

Az ilyen levelek nyomán a kis Lujza írásainak fehér szárnyai szívszorongva szállottak.

A bekezdő sorok szigorúan ráparancsoltak a fiúra, azután lelkendezve kérte a levél, hogy gondoljon szerető testvé reire, nagymamára .

Végül következtek a szelíd simogatások, a befejező sorok pedig könnyekre indították rendszerint a rossz diákot.

A hazulról kapott biztatások után egy-két napon át elszántan tanult, kínozta magát a latin szövegek bemagolásával.

Végül megint elernyedt azonban, és fáradtan, reménytelenül csavargott a mezőn, üldögélt a kis kertben .

A vizsgák után örökre búcsút vett Eger városától.

Jól tudta, hogy ide többé nem jöhet vissza, de nem járhat az úri fiúcskák és szorgalmas szegények iskolájába, a g imnáziumba sem jövőre.

Ismét elbukott néhány tárgyból, és ezzel bezáródott előtte a líceum kapuja.

Otthon szomorúan fogadták, mégis a pár hét , amit két nővérével töltött, gyönyörűnek tűnt előtte későbbi éveiben is .

Labdáztak, sétáltak, fürödni jártak, és m ost úgy érezte magát, mintha kiderült volna felette a világ.

A szeretet végtelen melege, amely kis Lujza tekintetéből, szelíd csókjaiból , gyengéden simogató bársonyos kezeiből áradt feléje, kissé visszaállította önbizalmát, Karolina vidámsága pedig felfe d te előtte, hogy szabad hangosabban is nevetni, gyorsabban mozogni , gondolkozni: nem haragszik meg érte senki sem.

Reggel korán keltek, egész délelőtt csavarogtak Karolina kisasszonnyal a mezőn, délben szinte kétségbeejtették nagymamát az étvágyukkal .

D élután sokszor jött el értük Torkos Pista, és ilyenkor kis Lujza is elment velük kocsikázni.

A lovakat a vidám tekintetű fiatalember hajtotta , mellette ült Lujza kisasszony, és a gyerekek a hátulsó ülésen foglaltak helyet .

Egyszer átvette tőle a gyeplőt L u jza, és fehér kezeivel erősen kapott bele a vastag bőrszíjakba .

Arca kipirult a testmozgástól, és önkéntelenül mondta :

- Jaj, ha nekem két ilyen lovam lenne ...

Torkos Pista megfogta a két kis kezet gyeplőstül, és nevetve szólt :

- Hajtani már nagyszerűen tud ...

Augusztusban azonban hirtelen közbejött valami.

Vásár, vagy ilyen alkalom volt, és összetalálkozott az egész család.

A véletlen vagy a sanyarúság hazahozta Józsa Gyurit is Pestről.

Így összeverődvén mindannyian , megalakították a családi tanácsot , és a fiúcska sorsát kezdték meghányni-vetni .

- Mi legyen szegénykéből? - sóhajtott nagymama - hiszen olyan gyenge feje van ...

- Ismerem az ilyenfajta gyerekeket - jegyezte meg Gyuri, és óraláncától megfosztott fehér mellényét simogatta -, későn jön meg az értelmük .

De azért okos, kitűnő férfiak válhatnak belőlük.

Persze a tanár urak ezt nem értik.

Van egy piarista ismerősöm odafent, nagyon kedves ember ...

Még tovább is beszélt volna, ha Gulyás Józsi közbe nem szól :

- Hiszen tudjuk mi is, hogy jó kisfiú, esze is van, de mit csináljunk vele?

Iskolába már nem járhat, hiszen kétszer bukott meg egymás után.

Gondolkozni kell valamiféle pályáról !

- Lépjen a kereskedői pályára - hangoztatta Józsa Gyuri -, a munka nem szégyen, olyan korszakot élünk, amelyben ...

Nagy mama keserű pillantása megállította Józsa urat a mondat közepén , úgyhogy a gondolatot Gulyás Józsi fejezte be :

- Néha te is mondasz okosakat.

Mit szólna hozzá mama, ha Tónikát ...

Özvegy Józsáné könnyezni kezdett.

Ezt mégsem hitte volna sohasem .

Hogy az ő unokája boltosinas legyen?

Húsz esztendő lassú összeomlása egyszerre tűnt elébe, és most már szinte bántotta, hogy csak két szobája van .

Visszaemlékezett a tizenegy szobás kastélyra, a gazdag éléskamrára, és csendesen sírt.

Nem válaszolt egyenesen a kérdés r e, hanem szelíd megadással kérdezett ő maga is :

- Mi következik még ezután?

Mi jöhet még?

A Józsi fiacskája ...

Ifjú Őz Antal végre mégis üzletbe került, mégpedig abba az üzletbe, amelyben három vagy négy esztendővel ezelőtt oly sokat álmodozott a távoli tengerekről és a fűszerszámok hazájáról.

Martin úr, aki az új címtáblákon, a fiókokra alkalmazott címkéken kívül több jelentős reformmal frissítette fel az elhanyagolt üzletet, szívesen fogadta a fiút .

- Így már szeretem.

Dolgozni akar, akkor jöjjön csak hozzám.

De akkoriban, mikor csak lábatlankodott, nem szívesen láttam .

A régi bolt új gazdája maga volt a szívósság, a kitartás és a szorgalom.

Mintha az évekkel is spórolt volna, nem tudta senki meghatározni a korát.

Harmincöt-negyven évesnek látszott, pedig régen elhagyta az ötvenedik születése napját.

Fillérenként kuporgatta a pénzecskéjét, és a teljes visszavonultságban eltöltött évtizedek után egyszerre csak megvehette, magához vált hatta a boltot, mert az özvegy a lehető legolcsóbb áron adta el a dupla gránátalmához címzett fűszerszámos üzletet.

Sohasem remélte ezt a boldogságot, de nem zavarodott meg tőle.

Éppen úgy élt, mint azelőtt, és amennyiben ez elképzelhető, egyre többet dol gozott.

Régi szabályok szerint igazodott, elrendelte, hogy a segédek nála lakjanak, és az inasok siessenek a magánéletben is a feljebbvalóik szolgálatára .

Antal tehát odakerült a kis szobába, hol régebben Deborah kisasszony parfümje lengedezett, és ahol Br iseis sétálgatott kényesen, nyakában szalagra fűzött aranytallérral.

Mikor az első nap estéjén lehajtotta a fejét a fiókos ágy csíkos párnáira, a torka összeszorult.

Érezte az idegen illatokat, és alig tudott elszenderedni.

Éjfél felé ismét felriadt, és nem tudta, hol fekszik, vajon a feje van az ablak felé, vagy a lába.

Felkönyökölt és csendesen sírdogált .

Úrfi voltam - gondolta fájdalmas szívvel -, és most kisinas vagyok.

Vajon mit szólna apa, ha látná ...

Az óra egyhangúan ketyegett.

A magas, sovány, szőke segéd taktusra szuszogott.

A fiú lassanként elfáradt, és ismét lehajtotta a fejét, lehunyta szemhéjait.

És akkor a boltajtó felől világosság támadt.

Szürke ruhás, szikár férfi közeledett hangtalan lépésekkel.

Kezén zöldköves aranygyűrű fénylett , és h űvös ujjai megérintették az Antal homlokát .

- Apám - mondta a fiú, és szemei könnyben úsztak .

A férfi szó nélkül leült az ágya szélére, és letörülte a könnyeit .

Tekintetében bánat és fájdalmas komolyság tükröződött.

A kisfiú csaknem felzokogott, a szíve és a torka összeszorult, most már szólni sem tudott, pedig szeretett volna mindent elmondani.

Hogy ő semminek sem az oka: a lecke volt olyan nehéz, hogy nem tudott megbirkózni vele.

Már a nyelvén volt valami, mikor a férfi a bolt felé mutatott, és halkan m ondta :

- Minden munka becsületes...

Minden munka, kisfiam ...

Másnap korán felébresztették Antalt.

A másik két inassal együtt alázatos szívvel látott hozzá, hogy kitisztítja a szőke segéd cipőit.

De a nyurga ember kiugrott az ágyából, kirántotta a kezéből a cipőt meg a kefét, és barackot nyomott a fejére :

- Hagyd csak - mondta nevetve -, csak nem engedem, hogy a báró úr fia ...

Antal sírni szeretett volna, de uralkodott magán, és buzgón kezdte takarítgatni az üzletben a rézsúlyokat .

A napok munkában teltek, és a fiú buzgón teljesített minden parancsot.

Csak néha ábrándozott el pár pillanatra.

Ilyenkor maga elé idézte furcsa álomlátását, és ismételgette a szavakat, amelyeket atyja mondott neki :

- Minden munka becsületes... kisfiam .

Ha álmodozásai közben megszólították, összerezzent, mint akit hirtelen hír vagy ijedség ér.

Azután lehajtotta fejét, munkáh oz látott, oly sok kötelességtudással, annyi buzgalommal, hogy Martin úr nem győzött eléggé csodálkozni.

Mikor pedig nagymama megjelent a boltban, az öreg legény fontoskodva vonta félre :

- Higgye el, kérem, hogy derék fiú, nagyon derék fiú.

Kereskedői vér van benne: én is ilyen voltam fiatal koromban .

- De hát kitől örökölhette ?

- Ki tudja?

A tudósok azt írják, hogy húsz nemzedék ...

- Lehet, meglehet, de az én tudomásom szerint ő az első boltos a családban.

Pedig nagy család, Martin uram, igen szép család .. .

A fiú kezdte feledni a líceumot, a latin tudomány eltűnt nyomasztó súlyával a gondolatai közül, és lassanként szabadabbnak érezte magát, pedig a boltban kora reggeltől késő estig talpon kellett lenni, ötperces pihenők idején, ebéd után, ha néhány pillanatig a napon sütkérezhetett, elgondolta , hogy mily nagyszerű lehet a hajók útja, a kikötők raktárai körül mennyi élet pezseghet.

És mily töméntelen pénz forog a kereskedők kezén?

Az adás-vevés rejtélyei megnyíltak előtte, és kezdte érezni, hogy az igazi k e reskedelem nem abból áll, hogy az ember keményítőt meg borsot , aszalt szilvát és ecetet mér ki négy krajcárért meg tízért.

Egyszer, egy ily gondolatokkal benépesült nap délutánján beállított Perkinkó úr a boltba, és cukrokat válogatott.

Amint megpillanto tta egykori tanítványát, oktató hangon szólt hozzá :

- Látja, gyermekem, látja, hova jutott.

Hányszor mondtam, hogy tanuljon ...

A félénk és hallgatag fiú arca kipirult :

- Most is tanulok - mondta keményen -, én büszke vagyok a mesterségemre ...

Martin úr szerette volna megölelni a fiút, de éppen öt kiló nullás liszt kimérésével lévén elfoglalva, csak a fejével bólingatott.

Perkinkó Jordán megszégyenült en távozott, és ezentúl tüntetően hangoztatta a szomszédban levő boltban, hogy a Dupla Gránátalma gazdája még a személyzetet sem tudja kioktatni, miként kell felelni az úriembereknek ...

Vasárnaponként nagymamánál ebédelt Őz Antal, és itt értesült a város meg a család eseményeiről.

Megtudta, hogy Perkinkó azért vásárolja a sok szaloncukrot, mert meg akarja nyerni a gazdag mészáros özvegyének a kezét.

De hát nem sok remény kecsegteti, mert az özvegy csak kineveti.

A múltkor is háromlábú székre ültette, és a vékony férfiú éppen akkor csücsült a földre, mikor a legszebb hasonlatokat recitálta az imádott hölgy piros arcáról.

Hallotta, hogy a büszke Ocsovszkyné végleg elveszett a világ szeme elől.

Utoljára Józsa Gyuri látta Pesten, a Korona kávéházban, fiatal ur a k társaságában.

De jobb is, hogy eltűnt, legalább a gyerekei nem szégyenlik magukat miatta, ha megnőnek.

Máskor megdöbbenve értesült Ocsovszky úr gyászos végzetéről.

A pusztuló ház felett égiháború vágtatott el, és az elkeseredett férfi hajadonfővel, pus k ával rohant le a kertbe, a zuhogó záporban.

Megfenyegette az eget , és reálőtt a fellegek urára.

Az égből pedig villám csapott alá, és lesújtotta az Istenről megfeledkezett embert az ázott füvekre.

Ott találták meg másnap reggel: homlokán kis fekete folt volt, akkora, mint egy négykrajcáros.

A leánykáit, hogy egyedül ne maradjanak, a rokonok vették magukhoz, mint egykor kis Lujzát és Karolina kisasszonyt .

A mostoha csodálatos leveleit is felolvasták vasárnaponként.

Őz Józsefné nyomatékosan intette a leányokat, hogy művelődjenek, finomodjanak , mert úgy látszik, nemsokára megvirrad.

A levelek tele voltak hasonló, rejtélyes mondatokkal, és egy sem akadt, amelyben Antalról szó ne lett volna: - Ádámka tanuljon gazdászatot - írta az özvegy a távoli városból -, m e rt földjei sokaságára neki kell majd gondot viselnie.

Hiszen elérkezik majd minden dicsőségnek és újjászületésnek az ideje ...

Nagymama a fejét csóválgatta, amíg Lina betűzgette a leveleket, de azután mosolyogva fordult Antalhoz :

- No, Ádámka, hát hogy fogod a földjeidet gondozni, hogy tudod majd forgatni a sok ezer holdat ?

Mindenki mosolygott, csak Antal komolyodott el egy kissé ilyenkor , mert ő érezte egyes-egyedül ebben az egész társaságban valaha, hogy a néhai boltos furcsa leányának meleg szíve van.

Ér ezte a szeretetet, amely a sorok közül finoman áradozott, ha róla volt szó ...

A leányok csak ritkán voltak odahaza egyszerre.

Karolina kisasszony mostanában mégis inkább nagymamánál lakott, mert be kellett fejeznie tanulmányait.

Kis Lujza pedig kiköltözött Gulyás Józsiékhoz szerény garderobjával, kedves könyveivel, sok kis és nagy skatulyájával.

A pusztán kedves volt az élet, de mégis, nagyon sokat kellett dolgozni.

Lujza kisasszony tenyerén gyakran megkeményedett a bőr a vasalások napján.

Alig jutott a kö n yvekhez, annyi mindenféle munka adódott elő.

Éjszaka azonban , amikor a betyárokról szóló históriák miatt nem tudott aludni, elővette a kedves olvasmányait, és reggelig is lapozgatott a petróleumlámpa fényénél.

Tavaszra azután végleg a háziasszonyi gondok nak kellett adnia magát.

Egy apró gyermek, egy mosolygó kisfiú költözött a házba.

Gulyás Józsi táncolt a szoba közepén örömében, és a gyermeket feje fölé emelte oly esetlenül, annyi ügyetlenséggel, hogy nagy Lujza felsikoltott, valahányszor ezt a mozdulatot látta.

A fiatal anyát teljesen elfoglalta a gyermek, és kis Lujza összeráncolt szemöldökkel járt-kelt a szobák során véges-végig, ügyelt a cselédekre, kötényén megcsörrentek a kulcsok, mint a hatalom jelvényei.

Amellett dere kasan dolgozott ő maga is.

Az áprilisi szélben ott fázott a kertben, ahol vetettek és palántákat ültettek.

Hajladozott, kifeszítette a zsineget, amellyel a palánták sorát mérték egyenesre, azután sietett a konyhába, mert a vacsora sorsa is tőle függött.

A városi kisasszony lassanként kipirult, fehér arcán kihajtottak a rózsák.

Nagymama gyönyörűséggel nézte, és öreg kezeivel nem győzte eléggé simogatni a bársonyos, üde arcocskát :

- No, de ilyet - mondta nevetve -, hiszen már férjhez adó leány leszel nemsokára ...

Kis Lujza pirult, és kifutott a szobából, mondván, hogy odakint már várják a kapások, akik még nem kaptak vacsorát.

Akik bent maradtak , összemosolyogtak .

Nagymama szólalt meg :

- Valami kis ékszert kellene ennek a gyereknek adni, hiszen maholnap igazán nagy leány lesz .

- Majd kérünk valamit Gyuritól - mondta nagy Lujza -, nála vannak letéve az Antónia ékszerei .

A keresztelőre meghívták Gyurit, de nem jött el.

A felesége írt helyette, hogy elment tíz napja hazulról, és azóta nem mutatkozott.

Gyakran szokott így cselekedni: ő már lemondott arról, hogy valaha is ember legyen belőle.

Három év múlva azután egyszer cs ak betoppant a gavallér a Gulyásék házába.

Parasztszekéren fuvaroztatta magát, nagyon össze volt törve, és sóhajtozva ölelte meg a húgát .

Kis Lujza nyomban észrevette, hogy a kabátja, amely rendszerint hivalkodva szokta mutatni a fehér mellény ragyogó, maku látlan mezőjét, szorosan össze van gombolva.

A korpulens férfi fáradtan mentegetődzött, hogy ő fontos ügyekben járt-kelt, alig van érkezése , hogy a családjával törődjék, de egyébként nincs baj, nem kell kétségbeesni .

Vacsoránál példátlanul jó étvággyal evett-ivott oly mohón, mint aki hetek óta nem ült rendes asztalnál.

És dűlt belőle a szó, hogy nem érdemes élni ebben a világban, minden megváltozott, hol vannak a régi, jó idők, a régi kedves urak, birtokok, boldog esztendők, nagy mulatságok.

Nincs semmi mindezekből, csak egypár nagy úrnak meg a zsidóknak van földje.

A lápokat és mocsarakat lecsapolják, a fehér kócsag elköltözik más vidékre, az erdőket kiirtják, a vonatok elriasztják a vadakat, és nem lesz itt egyéb, mint pusztaság, és még talán a magyar faj is kihal ...

Asztalbontás után végre megkockáztatott egy kérdést nagy Lujza , aki az újszülöttet ringatta :

- Nézd csak, Gyurikám, nem lehetne egypár gyűrűt elhozni ennek a kisleánynak ?

- Lujzikának? - hebegte Józsa úr sápadtan és megzavarodva.

- Minek az, hiszen az ifjúságot nem kell díszíteni.

A legszebb ékszer az arc rózsája .

- Mama szeretné rajta látni az Antónia holmiját .

- Tulajdonképpen a törvénybe is ütközik.

Amíg nagykorúak lesznek , illetve férjhez mennek, én felelek mindenért .

- De hát csak nem gondolod, hogy követelni fogják rajtad ?

Gyuri szabadkozott még egy ideig, azután töredelmesen fordult a húgához :

- Egy kis baj van.

Én az ékszerek egy részét elzálogosítottam ...

De bocsáss meg ...

- Gondoltam - mondta nagy Lujza keserűen -, ismerni kellett volna téged ...

A gavallér lehajtotta a fejét és hallgatott .

- És volt szíved - kérdezte a húga -, volt szíved elvesztegetni az Őz Józsi gyűrűjét is ?

Gyuri széles gesztussal kitárta karjait :

- Becs ületszavamra, nem...

A zöldköves pecsétgyűrű nem került hozzám ...

Lujza intett, hogy elhiszi, mert könyörületes akar lenni .

Tíz óra felé, éppen mikor végzett mindennel Gulyás Józsefné , kopogtattak az ajtaján .

- Kedvesem - mondta egy félénk férfihang, és egy kétes tisztaságú pikémellény hullott az asszony lábai elé -, könyörüljön meg rajtam.

Mosassa ki valahogyan ezt az izét reggelre.

Kisül a szemem, becsületemre, így nem járhatok ...

Az asszony sóhajtott egyet, azután elsietett a kis Lujza szobája felé .

- Lujzika - mondta szigorú hangon -, a bácsi mellényét kellene kimosni holnap reggelre.

De úgy, hogy ne lássák a cselédek ...

Másnap fáradt szemekkel töltögette a kávét kis Lujza, Józsa Gyuri pedig kitárta makulátlanul ragyogó mellénye felett a kabátját, és min tha visszanyerte volna ruganyosságát és erejét, vidáman adta elő a legújabb pesti vicceket, amelyek vidéken olyan kapósak szoktak lenni .

- Mondom, izé, hát Lauka Gusztival találkoztam a múltkor...

Azt mondja, hogy ...

Mikor pedig távozásra került a sor, egé szen jókedvűen, könnyedén szólt Gulyás Józsihoz :

- Öreg kamerád.

Izé... húsz pengőre lenne szükségem ...

Torkos Pista kezdett ritkább vendég lenni a háznál, pedig mindig terített asztal és baráti szeretet várta.

Ennek a távolmaradásnak egyszerű oka az volt , hogy a derék fiút egy távoli gazdaságba helyezték át a gróf urak , és Pista úr inkább a város felé vette az útját, ha már reászánta magát az ötórás lovaglásra.

Mégis - ezt Lina kisasszony írta kis Lujzának - az éjjeli zenék egyre gyakoribbak a Palika Flóra ablakai alatt.

A kisasszony neheztel Pistára, amiért nincs mindig mellette, és most a megyei urakkal kacérkodik.

Mivel pedig a Fátyol Károly bandája sincsen olyan gyakran lefoglalva, a megyei ifjúság oly szorgalommal használja fel a kedvező alkalmat, hog y a szomszédos házak lakói legutóbb is Bárány Adorján úrhoz, a polgármesterhez fordultak panaszukkal .

Ha mégis megjelent Gulyás Józsiéknál, rendszerint szótalan volt , és csak akkor élénkült meg a tekintete, ha a szabad mezőről, a vadászatról esett szó .

- B izony - szokta mondani -, az erdő az élet!

Sokszor már a helyemet se találom az irodában, ha egész délután ott kell kuksolni.

Ha csak lehet, föl a Mucira, azután nyargalunk a mezőnek meg az erdőnek.

Nem keressük az utat , toronyiránt megyünk ...

Gulyás Józsi az újszülöttel büszkélkedett előtte :

- Ide pipálj, Pista komám!

Nézd meg ezt a gyereket: öt kiló volt egyhetes korában.

Mikor fogod ezt elmondani a magadéról ...

- Eh - intett keserűen a fiatalember -, sohasem.

Hát érdemes a nőkkel foglalkozni?

Hidd el, ho gy nem célerányos... nem célerányos... így szokta mondani az inspektorék parádésa .

- Nana - fenyegette meg nagy Lujza a szomorú embert -, ilyeneket mond az uram előtt .

- Persze, hiszen vannak kivételek, hogyne lennének.

De én már aligha nősülök meg.

Nem le sz nekem házastársam.

Így maradok úr ...

Az ujját mutogatta, amire elmosolyodtak mindannyian .

- Úgy beszél, mint egy vénkisasszony - mondta nagy Lujza -, pedig itt van előtte az élet.

Hány éves maga, Pista ?

Gulyás Józsi hangosan kezdett nevetni :

- Ne kérdez d tőle, ez a gyengéje .

- No, de mégis .

- Huszonháromnak mondja magát, de csak huszonkettő múlt.

Ez a szakáll téveszti meg az embereket .

A boldog emberek ekképpen mosolyogtak Torkos úr bánata felett .

Pedig az ifjú ember szívében őszinte és becsületes szomorúság lakozott.

Sokszor figyelte magát ő is szinte megdöbbenve.

Amint lóháton ment, és fél kezével cigarettát sodort a zsebében, elrévedezett a szeme a távoli kékségek felé, nem látta, ha elhaladt mellette valaki, elfelejtett köszönni is.

Lassanként leszo k ott az italról, a víg mulatozásokról is, mert megérlelődött benne a gondolat egy dáridóban eltöltött éjszaka után, hogy hiába minden, az ő keserűségét nem nyeli el a tenger sem.

Ha a nagy folyó töltésén haladt, és elnézett a rozsföldek sárguló, néhol még halványzöld táblái felett, szeretett volna benyargalni, és elmerülni az illatos gabonaóceánba.

Hiába próbált dolgozni, olvasni , vidámkodni, társaságba járni, a szomorúság nem hagyta el.

Egyszer azután, egy langyos nyári alkonyatkor még a szokottnál is levertebben érkezett meg Gulyás Józsiékhoz.

A verandán kis Lujza ült egyedül, és valami horgolással bajlódott .

Az ifjú ember köszönt, leült egy kerti székre, és nézte az ég alját, amely szürke volt a szálló portól .

Kis Lujza horgolt szorgalmasan, de azért egypárszor odapillantott a szomorú ember arcára .

- Pista bácsi - csengett a hangja a szelíd estében -, kedves Pista bácsi, ne legyen olyan nagyon szomorú.

Magának valami nagyon nagy bánata van ...

- Van ám - sóhajtott Torkos úr -, de maga még nem érti azt .

A leány hallgatott.

Tudott mindent, de azért egy szóval sem akarta elárulni magát.

Pár percig csendben voltak, azután Lujza szólalt meg :

- Pista bácsi, maga még nem is látta a rózsáimat.

Nézze, milyen szépek.

Itt a kiskertben .

Kézen fogta a fiatalembert és szép en, szelíden, mint egy gyermeket, levezette a három falépcsőn a kiskertbe.

Két sor rózsa között állottak, és a leány magyarázgatta szép sorjában a rózsákat: ez ilyen-, ez meg olyanfajta, amazt meg a gróf kertészétől kapták.

A sötétség lassanként felvált otta az esti homályt, és kis Lujza mosolyogva kínálta a vendéget :

- Tessék választani.

Melyik rózsa tetszik ?

- Amelyiket maga adja .

A leány egy mélypiros rózsát tört le, amelynek illata áthatja a szobát, a szöveteket és a bútorokat is.

A sötétben feketének látszott a rózsa .

- Ez való nekem - mondta Pista -, fekete virág.

A kis falépcsőkön megállott a fiatalember.

Megszagolta a gomblyukába tűzött virágot .

- Igazán nagyszerű illata van...

Hát ennyire szereti a rózsát ...

- Én borzasztóan szeretem .

- No hát, akkor hozok én legközelebb egypár olyat, amilyet még nem is látott.

A grófi kertben olyanok vannak, hogy az csuda.

Csütörtökön itt lesz a virág, abból olthat egypár tövet ...

Ebben megegyeztek.

Vacsora után szép holdvilágnál útnak indult Pista úr, és még a lova hátáról is visszakiáltotta :

- Csütörtökön itt lesznek a virágok, kis Lujza .

Csütörtök este mégis hiába süttetett rántott csirkét uborkasalátával Gulyás Józsefné.

Elmúlt nyolc óra, fél kilenc is, Torkos úr pejlova mégsem lépegetett a veranda elé.

Tíz óra felé nagyot ásított Józsi .

- Na, kislány - mondta kis Lujzának -, téged ugyan szépen felültetett ez a huncut .

- Az ám - vette át a szót nagy Lujza -, pedig hogy ígérgette.

Ne higgyél sohase a férfiaknak.

Jó lesz, ha már most megszokod.

Később kevesebb bajod lesz velük .

- Hátha valami dolga akadt - mondta szemlesütve a leány, és a szíve csaknem elszorult, mert majd azt mondta, hogy: hátha baja történt .

Az ifjú ember, akiről szó esett a csendes vacsora után, ennek a napnak az alkonyatán egy halom rózsával az ölében, útnak ind ult a távoli puszta felé.

A béresek alázattal köszöntötték, és hogy a virágokat látták nála, megjegyezték egymás között, hogy biztosan megint a városba megy az ifiúr.

Ki tudja, milyen szép leány kapja azokat a virágokat .

Muci vidáman és könnyedén ügetett a szabad mezők felé.

Amint kiértek a pusztáról, nyomban nekivágott irányítás nélkül is a rétnek, hogy hamarabb érje el az erdei utat.

Mert az út javarésze az erdőn át vitt a puszta felé, ahol Őz Lujza kisasszony várja a grófi kertből tépett virágokat.

Egy p ár óráig tart, míg az erdő elfordul dél felé a folyóval együtt .

Akkor azután egy-két ezer hold föld és egy akácos sor mellett eléri az ember a pusztát.

Egypárszor megtette már a magányos lovas ezt az utat, és mindig előre örült az erdő hűvös csendjének.

A z út ilyenkor, nyár közepén is kátyús volt itt, a fák árnyékos és itt-ott összeboruló lombjai alatt.

Muci tehát a füvön haladt oly nesztelenül , hogy dobogása alig hallatszott.

Az út szélén tücskök szóltak, és csak akkor hallgattak el, ha a lópaták közvetlen közelükben hajtották le az alázatos füveket.

Az alkonyatban néhol denevérek csapódtak a lovas arca előtt.

Amint beljebb és beljebb érkezett a mély erdőbe, teljes sötétség terjengett a lombok sátora alatt, és meglibbent nesztelenül egy vadászni induló ba g oly puha szárnya.

A hold fogyó fél alakja a szabadabb tereken ezüstösen világította meg a leveleket, és egy kis nyárfairtás úgy tűnt elő , mintha bokrai fehérbe öltöztek volna.

A kerti virágok illata egybeolvadt az erdő éjszakai leheletével.

A lovas táguló tüdővel szívta a hűvös levegőt: egész délutánját a kancellária pipafüstös levegőjében volt kénytelen tölteni.

Valósággal boldognak érezte magát, és mosolyogva gondolt arra, hogy fog örülni a kislány a virágnak ...

Az erdő közepén járhatott, azon a tájékon , hol hídon visz keresztül az út, és ahol a vásárosok még nappal sem igen szeretnek áthajtani a portékával megrakott szekerekkel.

Nemcsak azért , mert korhadt, rozoga az egész alkotmány, hanem inkább abból az indokból, hogy igen barátságtalan, bátortalan hí rű ennek a hídnak az egész környéke.

Gyakran lábatlankodnak erre kapcabetyárok, de ellátogatnak keményebb, jelesebb legények is, akik nem ijednek meg egyhamar.

Történtek már itt komisz dolgok is: egyszer két pandúrt szorítottak meg a betyárok.

Különben amott, a nagy tölgyfa alatt nyugszik a szegény zsidó, akinek a sírja fölé Józsa Gyuri festett Mária-képet ...

Ám a lovas nem riasztgatta magát ily gondolatokkal.

Nem is tudta , hogy merre jár, oly messze kalandozott a képzelete.

Előbb azon csodálkozott , hogy az ember mennyi mindent el tud szenvedni: sohasem hitte volna két hónappal ezelőtt, hogy ilyen jól érezze valaha magát még ebben az életben.

De hát így van az, minden elmúlik.

Azután egy pillanatra hazagondolt.

Itt azután meg is állapodott, mert a Torkosé k házánál nem lehetett egyhamar végezni.

Az öregúr valaha dúskált a gazdagságban, az asszony nagy vendéglátó perszóna volt az egész környéken .

Tizennyolc gyermek származott ebből a boldog házasságból, és mind a tizennyolc megélt, felnőtt, szépen, egészség e sen.

Pedig nem sok gondot pazaroltak reájuk.

A szülőket elfoglalta a vendéglátás gondja, hát csak úgy cseperedtek fel a maguk becsületéből .

Sokszor ottfelejtették magukat a szénaboglyák tövében, az istállók szalmáján , mégsem történt semmi bajuk: a hajnali harmathullás nem ártott nekik.

Messze vidéken híre volt a házuknak, de híre ment annak is, hogyan nevelik a tengersok gyereket.

Valami viccfaragó rájuk is fogta, hogy egyszer már zavarban voltak a fiúnevekkel, mert tízet osztogattak el addig, hát a tizenegyediket, szegényt, Kelemennek keresztelték, holott ilyen néven már szaladgált egy fiúcska a hátsó udvarban .

Azt is tudták a lelketlen tré facsinálók, hogy a fatális tévedést alig lehetett későbben kireparálni.

Hát ezen a tizennyolc emberen végigmenni nem kis dolog.

Pista a legidősebbeken kezdte, azután elérkezett ahhoz, akit olyan nagyon szeretett, az elsőhöz, aki távozott közülük.

Janinak h ívták, és okos, kék szeme volt.

Hogy tudta a latint, milyen kitűnő diák volt, és hogy pusztult el, szegény.

Elesett a jégen, Egerben: a térdét ütötte meg, és attól kezdve mindig sápadtabb, szomorúbb lett, míg egyszer csak olyan sápadt lett, mint a viasz , és egy délután ...

A lovas oly távol járt, hogy nem hallotta a füttyöt, amely a háta mögött hangzott el.

Muci már a hídra lépett, és a deszkák üres kongassál dobbantak meg patkója alatt.

A híd közepén megriadt az állat, és remegő lábakkal horkant fel.

A karfa mellől kinyújtotta a karját egy báránybőr süveges, szűrös alak, és szó nélkül megfogta a kantárszárat.

Torkos úr felriadt, a vállához kapott, de ezúttal csak a karikása akadt a kezeügyébe: a puskáját szándékosan hagyta otthon.

Jól tudta, hogy itt a le g gyorsabb cselekvés szükséges, mert ennek az embernek cimborái is vannak minden bizonnyal.

Észrevétlen kiakasztotta csizmás lábát a kengyelből , és egy pillanatig sem tétovázván, teljes erővel gyomron rúgta a néma idegent.

A süveges ember eleresztette a s zárat, és a karfának esett; Torkos úr megsarkantyúzta még egyszer , és erre mintegy élettelenül lefordult bő szűrével együtt .

Hogyan csobbant meg a sekélyes, keskeny víz, a lovas már azt nem hallotta.

Mögötte fegyver durrant el, és Muci horkolva, eszeveszetten vágtatni kezdett.

Kebléhez szorította a virágokat, kissé lehajolt, és percekig nem tudott hátranézni sem.

Egy helyen azután, ahol kiszélesedik az út és száz lépésnyi tisztáson visz át, mégis visszafordította a fejét.

Mégis jól gondolta : hárman is üldöz ték báránysüveges, lovas kapcabetyárok, akiktől az ember nem várhat semmi jót .

Még mélyebbre hajtotta a fejét.

A sarkantyúját a lova vékonyához illesztette, azután megcsókolta a sörényes nyakát .

- Gyerünk, Muci - súgta a paripának, és Muci megértette a veszedelmet .

Torkos úr nem tudta, meddig tartott ez a rohanás.

A háta mögött hallotta egyszer-egyszer a néma üldözők vágtató robaját.

Háromszor pukkant a puska a hátánál, és mikor a harmadik lövés is végigrengett az alsó erdőn, kissé meglassította a lovát.

Jól tudta, hogy most már nem olyan veszedelmesek az üldözők: az elöltöltő puskát nem olyan könnyű lovon megtölteni, felporozni, a pisztoly meg húsz lépésnyiről is ártatlan jószág .

Így tartott ez egy óra hosszáig.

Hol megnőtt, hol veszedelmesen fogyott a távolság a három lovas és a menekülő ember között.

A keresztút felé azután megemberelték magukat az üldözők.

Sejtették, hogy a rózsákat hurcoló lovas át akar váltani az útra, amely hirtelen kivezet az erdőből, és a falu felé fordul.

Torkos úr már hallotta a z elkötött lovak patáinak hangját, mikor kissé lassítania kellett , mert közel volt az éles forduló.

A mordályok pukkanva szóltak mögötte, és e pillanatban oly keserű düh támadt benne, hogy szinte szeretett volna visszafordulni.

Lássák ezek a kapcások, ho g y nem ijed meg tőlük.

De Muci okosabb volt, és rohant vele.

Közben árokhoz értek, és a derék paripa tajtékozva repült át a sötét gödör fölött.

A következő pillanatban mozogni, csúszni érezte maga alatt a nyerget a lovas .

Lehajolt és megdöbbenve vette észr e, hogy az ugrásnál elszakadt a heveder ...

Kis Lujza sokáig olvasott, azután meg nem tudott elaludni .

Annyi minden járt az eszében.

Linára gondolt, a kedves gyermekre , aki minden héten leveleket küldözget neki, és az egész város sorsáról értesíti .

Megsimo gatta Antal hullámos fürtjeit, és atyjáról sem feledkezett meg .

Mennyi rózsát rakhatna most a sírja fölé, de Kökényes, ahol Eőz úr pihen, oly messze van .

- Istenem - sóhajtott fel, és a rózsákra gondolt -, miért is nem jött el a Pista bácsi ...

Anyjára gond olt, és kisleánynak érezte magát.

Látta a bálba készülni, fehér ruha volt rajta, és keblében három szál sárga rózsa.

Milyen diadala volt akkor ezzel a három virággal!

Emlékszik rája, hogy másnap az iskolában is mondták , hogy a tanácsnok felesége élő rózs ákat kapott télen ...

E pillanatban halkan kocogtak a zsalugáteren.

Kis Lujza nem mozdult; azt hitte, hogy az almafa száraz ága kopogtat az ablakon.

Mikor megismétlődött a zaj, dobogó szívvel, kibontott hajjal lépett az ablakrácshoz .

Hallgatózott, és tisztán kivette egy ló fáradt zihálását .

- Ki az? - kérdezte félénken, és egy csöppet kinyitotta a fatáblákat .

A résen át egy sárga rózsa kissé megtépázott feje bújt be .

- Én vagyok - mondta egy ismerős hang remegve.

A zsalu kitárult , és most már ott remegett a leány arca előtt egy egész halom rózsa.

Torkos Pista magasra tartotta, és súgva mondta :

- Kis Lujza, itt vannak a rózsák ...

A leány rémülten nézett ki: észrevette nyomban, hogy a lóról hiányzik a nyereg .

- Mi történt? - kérdezte .

- Semmi - felelte a lovas nevetve -, rongyos kapcabetyárok megkergettek, a heveder elszakadt...

Azért késtem el egy kicsit .

- Hogy háláljam meg ezt, Pista bácsi? - suttogta Lujza kisasszony , és kebléhez ölelte a virágokat.

Jobb keze lecsüngött a párkányról, mint egy fehér virág.

Pista megfogta a puha kezet, és mosolyogva mondta :

- Ne hívjon ezentúl Pista bácsinak ...

A fatáblák becsukódtak, Lujza kisasszony könnyezve szívta be a rózsák illatát: nagyon boldog volt.

A lovas pedig az istálló felé tartott .

Mikor leszállott a lóról, valami meleget érzett a csizmájában.

Felrázta a kocsist, és lerántatta a csizmát a lábáról.

A legény megtörülgette a szemeit , és a fejét csóválgatta :

- Tyű, a kutyafáját, ténsúr, 'szen ez a csizma csurom vér ...

A fekete ruhás özvegyet sokszor látták a hivat alok folyosóin, a megyei urak előszobáiban, a törvényszék és tábla termeiben, az ősi városban.

Eleinte megkérdezték, hogy ki lehet a selyemruhás , büszke hölgy, de azután lassanként megszokták lenge alakját mindenfelé .

- Valami báróné - mondogatták egymásnak az emberek -, perben áll mindenkivel.

A jó isten tudja, miféle birtokra tart igényt .

Eőzházi és bazini Eőz József báró özvegye, született Burger Deborah, a boltos leánya pedig egyre komolyabban, büszkébben és napról napra mélyülő meggyőződéssel hajszolta a maga igazát.

El volt készülve, hogy végtelen sok akadály gördíttetik eléje, hiszen hatalmas családok birtokairól van szó .

Mégis megdöbbent, midőn a legfőbb helyen zárt ajtókra talált .

Ez csak az emberek rosszasága - vigasztalta azonban magát ilyenkor is -, az emberek mindenütt egyformák: gonoszak, rosszindulatúak, és fenekednek a védtelenek ellen.

Ó, hol van a lovagkor, amidőn a nőket és gyermekeket védték a férfiak ellen?

Ma csak eltiporják a védteleneket.

De velem nem fognak könnyen végezni ...

És ismét felöltötte selyemruháit, arcára szedte elszánt tekintetét .

Lassanként újabb szokásokat vett fel.

Teljesen felhagyott a magyar beszéddel: németül és franciául terjesztette elő a mondanivalóit, és sokszor önmagához is francia nyelven szólt.

Minden mondatát megspékelte latin szavakkal, kifejezésekkel, és boldog volt, ha az ügyvédek csodálkoztak deáktudományain.

Egyedül a fiskálisok iránt viseltetett különben bizalommal , mert ezek az urak meghallgatták, sőt olyan is akadt közöttük, aki reményekkel kecsegtette .

Minden pénzét az ügyvéd urakhoz hordta, ő maga pedig szegényesen élt, és gyakran elfelejtett vacsorázni az okiratai mellett.

Éjjelenként leveleket írdogált szép nagy, címeres koronás papirosokra .

Úgy gondolta, hogy nem szabad a nappali időt ilyesmire pazarolni .

Fél éjszakákon át irkált, összefoglalta a vádpontokat a birtokrablók ellen, és ismerős családokat állított pellengérre.

Másnap azután korán kelt, sietve elrendezte a lakását, és hóna alatt az iratokkal, nekivágott a városnak .

Kezdetben két cselédet is tartott, de egy fél esztendő múlva elküldte mind a kettőt.

Az egyiknek, egy német leánynak a szemében semmi jót sem látott, a másikat pedig rajtakapta, amint a titkos, féltve féltett papirosok között kutatott.

Előző nap már elkallódott egy kis cédula , amelyre a birtokok helyrajzi számát jegyezgette, tehát biztosra vette, hogy a szobaleány el akarta emelni az írásokat .

- De, méltóságos asszony - méltatlankodott a leány -, csak porolni akartam ...

- Jól van - felelte méltóságteljesen Deborah -, tudom, amit tudok .

Elsején elmehet .

Ettől kezdve csak takarítónőt tartott, ugyanolyan vézna és lenge teremtést, mint jómaga.

Minden reggel felügyelt a takarításnál, azután együtt távozott az asszonnyal.

A lakása ajtajára két zárat is csináltatott: az egyik pláne betűk szerint igazodó lakat r a járt.

Ádám: ez volt a bűvös szó, amelyre a zár kitárult .

Ezenkívül még vaspántok is védték belülről az ajtót, amelyet oly erősen zárt magára, mint egy várkaput.

Napjai kemény munkában, csalódások és keserűségek között teltek.

De az esték és az éjszakák c sodásan intettek feléje.

A szorosan lezárt ajtók, befüggönyözött , fatáblákkal, ruhákkal eltorlaszolt ablakok mögött kitárta folyton szaporodó írásait, pergamenlapjait.

Kívüle csak Briseis volt az egyetlen élőlény a szobában.

Mégis, sokszor gyanakodva néze t t szét, és benézett az ágy alá, a kályha mögé, sőt nemegyszer megbolygatta a pohos szekrények száz régi ruháját.

Sehol senki, csak molyok röpködnek körülötte, és a fűtött szoba langy légkörében felébredt legyek zümmögnek néha a petróleumlámpa fölött.

A megyei urak megengedték, hogy feltúrja a levéltár rejtett zugait , és lemásolja, ami kedvére való.

E másolt kincseket ilyenkor bontogatta ki, itt találta meg rejtett vonatkozásaikat, értékes mondataikat, mint ahogyan a gyermek is eljut a lopott gyümölccsel meghitt zugokba, és ízenként, apróra élvezi a sebtében elemelt szőlőt szemenként.

Néha mosolygott, és kajánul nézett a halotti csendben .

Ah - gondolta magában -, a diadal nem maradhat el.

És mekkora diadal?

Egy szegény boltos leánya megmenti egy főrangú cs alád fényét ...

Zord, téli reggeleken sokszor szeretett volna ágyban maradni.

De nyomban megemberelte magát, megmosdott jeges, hideg vízben, felkapta a ruháit , és elindult, mert ezen a napon meg akarta keresni a házat, amelyben a család lakott valaha.

Addig kutatott, keresett, míg erre is rátalált.

A címer fele még ott ékeskedett a kapu felett: a házban németek és zsidók laktak.

Álmélkodva , elmerengve és meghatva járkált a boltívek alatt, mint a művészetek barátja San Pietro templomában.

Azután mosolygott , m ikor a kapualj kőkockáin kocogott cipője sarka :

- Ez is az enyém, ez is a gyerekeké lesz ...

Sokszor mosolygott a járókelőkön, az urakon, akik díszes hintókon haladtak el mellette.

Hogyne, hiszen oly gazdagnak érezte magát.

Ilyenkor összeszámlálta a vagyona sokaságát .

- Hát hogy is van csak? - motyogta.

- Először is a birtok a Zircziek kezében, azután az erdők a Galánthaiakéban, a pozsonyi ház, a vashámor és a kártérítés a sok elbitangolt jószágért.

Ó, ezt nem fogjuk elhagyni, a pénz kell a leányoknak, a bir tok az Ádámkáé marad .

Egy tavaszi napon zengtek az ünnepi harangok, és Deborah sétára készülődött, mert úgysem vehette hasznát az időnek.

Rendszerint haragudott, ha a hivatalok ajtói zárva voltak, most azonban békén hagyta az indulat.

Fekete selymeiben elő bb a hegynek indult.

A zegzugos kis utcákon takarosan lépegetett , és elérkezett a zsidók negyedéhez.

A napon apró, pájeszes gyermekek sütkéreztek tucatjával.

Az egyik csúfondárosan elkiáltotta magát németül :

- Ni, a méltósága !

A többiek kórusban zengték utána :

- Méltósága...

Méltósága...

Méltósága ...

Deborah hátraszegte sovány nyakát, és nem vette észre a földi piszkot.

Csupán a kék égre nézett magasan a vár felett, és haladt előre .

Odafent megállott, és lenézett a folyamra, amelynek hátán ezüsthalakat táncoltatott a nap.

Dél felé tekintett, és nyers t avaszi színekben meg virágosan kitárult előtte a távoli táj .

Közelben a túlsó parton a liget üdvözölte.

Ünneplőruhás emberek járkáltak a fák alatt, és intettek, kiáltottak a vár felé.

Deborah tekintete átsiklott a síkon , és a távoli alacsony hegyek felé r évedezett .

- Ah - rebegte, és a harangzúgás biztatóan ölelte körül -, ami azon túl van, az mind az enyém .

Jobb kéz felé nézegette a közeli erdőket, hegyeket, és gyönyörködött a színek változataiban megelégedetten, boldogan, mint aki látta az ígéret földjét.

Néhányszor voltak még nyáron is szép, ünnepi délutánjai .

Egyszer a ligetbe sétált ki, és zsemlét hintett a madaraknak.

Bőségesen vendégelte az apró állatokat .

- Egyetek, egyetek - mondta nekik jóindulatúlag -, nekem úgyis sok van, nagyon sok van ...

Arra gondolt, hogyha majd hivatalosan is minden az övé lesz, a Zirczi-kastély párkányait kiszélesítteti, és mindennap kétszer hintet enni a madaraknak.

A parkban meghagyja az odvas fákat, apró fészekládikákat szegeztet ki, és ha valaki madarat kínoz a szolgái kö zül, azt nyomban elcsapja, kiüldözi.

Kezével élénk mozdulatot tett, és a járókelők, a fehér ruhás gyermekek összesúgtak körülötte :

- A méltóságos asszony...

Nézzétek, hogy haragszik a báróné ...

Máskor a hegyek közé sétált, és a szőlők között megtalálta a nyári lakhelyet, hol a család egy ősét hétnapos tivornya után halva találták.

Miután írást talált, hogy a szörnyű eset után eladták a nyári lakot a szőlővel együtt , ezt az ingatlant nem sorozta tulajdonai közé.

Mégis elhatározta, hogy megszerzi, megveszi , ha a pénz a keze között lesz: idegenek kezein nem lehet hagyni az ilyen emlékeket, akármily zordon események is játszódtak le rajta.

Ezen fellelkesülve, vidáman vágott neki a hegynek, és mikor a keskeny ösvény tetejébe ért, visszanézett.

Látta virulni és zö ldellni az egész környéket: a szőlők körül gyümölcsfák tekintettek feléje és piros tetejű, apró házak.

A bokorban, nyomban a füle mellett , csipegést hallott.

Szétválasztotta a gallyakat, és fészekre talált.

Csupasz madárfiókák nyüzsögtek, és az egész fész ekalj feléje tátogatta a száját.

Megindultan állott, és szíve mélyén egy pillanatra felszakadtak a régi vágyak és remények.

A maga elhagyatottságára gondolt és arra, hogy valaha vágyott egy ilyen meghitt , szerény kis fészekre...

Az ágak összecsapódtak.

Szem ében könnyek ragyogtak, és átölelte egy fiatal fa derekát.

Előtte egy ágon poszáta dalolt, és szorgosan ismételgette a nótáját .

- Látod - mondta önmaga felé -, te is lehettél volna boldog ...

De az ellágyulás nem tartott sokáig.

Az ágak között látni lehetet t, amint a távoli völgyek, idegen vidékek felett megjelenik egy méltóságteljes madár.

Feszült szárnyai nem mozdultak, és szélesen, lassan írta mélyülő köreit.

Deborah szeme felragyogott :

- Nem mindenki lehet fülemüle - vigasztalgatta magát -, nézd azt a ma darat, olyan vagy te is.

Ott lebegsz a távoli földek felett, és lecsapsz az elhízott bitangokra, akik igaztalanul birtokolják az ősi földeket ...

Ezek a szép napok voltak.

De akadtak olyanok is, amelyeken elborult a szemhatár az özvegy előtt.

Egyszer, véletlenül becsületes ügyvédhez került, aki elmagyarázta neki, hogy az új törvények szerint hiába kutat-keres .

Ha a pert harminc-negyven évvel ezelőtt indította volna meg, akkor talán ... talán .

- De uram - vitatkozott Deborah -, hiszen az igazság csak egyféle .

Nézze az írásaimat, annyi van, hogy ebben csak én tudok eligazodni .

- Szép, szép, de úgyszólván hiábavaló a fáradság.

Negyven évvel ezelőtt ...

- Negyven évvel ezelőtt.

De hiszen akkor még leány voltam.

Nem tudtam az egészről semmit .

- Nem is ön a hibás, asszonyom !

- De igen, uram, mert önhöz jöttem.

Önben nincsen merészség .

Nincsen... semmi kegyelet a múlt iránt.

Egy ilyen gyönyörű család elvesszen ?

Három árva sírdogál .

Írásait sok helyütt visszaadták, beadványairól, aktáiról tudni sem akartak.

Ilyenkor elkomorodva járta az utcákat.

Magában beszélt, és újból meg újból megállapította, hogy az emberek gonoszak, mindenütt egyformán kajánok , irigyek, és el akarják ütni az igazától.

Nem nyugodott tehát, és kitartással ostromolta a hivatalokat mindaddig, míg forma szerint el nem vették tőle az iratokat, sokszorosan lebélyegzett elismervények ellenében.

Ha az iktatóban alázattal meghajoltak előtte a szegény hivatalnokok, boldogan, a diadal bizonyos érzetével távozott.

Kint az utcán azután ravaszul suttogta :

- Diadal !

Diadal!

Előre !

Egyik esztendő elmúlt a másik után.

Eredmény azonban mégsem mutatkozott.

Mindössze egyszer küldtek a Zircziek egy súlyos paksamétát az özvegy címére.

A kísérő levél azt magyarázta, hogy a pereskedő özvegynek nincsen igaza.

Bizonyítják ezt a hiteles okmánymásolatok, amelyek szerint a birtok egy részét vásárolták, más részét szerencsés házasságok által nyerték , eltekintve az ősi donációktól.

Nagyon tisztelik Eőz József báró özvegyét, de udvariasan értesíteni óhajtják, hogy ne fáradjon , mert hiszen úgyis hiábavaló.

Másvalakit talán kiábrándított volna egy ilyen nyugodt hangú levél.

Ám az özvegy nem esett kétségbe: nyomban nekilátott az okmányok áttanulmányozásának, és diadalmasan állapította meg , hogy az évszámok hibásak.

Egészen megnyugodott tehát, mert biztosra vette, hogy hamis az egész paksaméta, és arra való, hogy megtévesszék véle.

Este rekedten nevetett a bezárt ajtók mögött :

- Nem megyünk lépre... nem bizony.

Ezt vártam már régen... de várom a fenyegetéseket, a konspirációt, gyenge asszony vagyok csak a szemetekben.

De nekem az igazság ad erőt meg egy család jövője .

A levél tehát megacélozta az akaratát ahelyett, hogy letörte volna vágyaiban.

Mégis, egy cseppet óvatosabb kezdett lenni.

A fűszeres, Mackerla úr , akinél szerény szükségletét szokta beszerezni, nagyon furcsán tekingetett feléje, a házbeli lakók túlságos éber szemmel kísérgették lépteit, és gyanús volt előtte a takarítónő zavart viselkedése is.

A végső elhatározásra, hogy elköltözzön a házból, többféle körülmény késztet t e.

Mackerla úr feltűnően ajánlotta neki friss mazsolakészletét, és midőn ezen készletből vásárolt egy nyolcadkilót huszonöt krajcár értékben , felette gyanús, idegen anyagot talált a csomagban.

A Rák-gyógytárban, hová ártatlan képpel elvitte ezt az anyag o t, kijelentették, hogy közönséges rézgálic és mérges hatású .

Nyomban otthagyta tehát Mackerla úr boltját, és Wackerla úrhoz, a szomszéd sarkon büszkélkedő vetélytárshoz szegődött be vásárlónak.

Meg is említette Wackerla úr előtt :

- Tudja, hogy az ön konkurrense meg akart mérgezni ...

- Hogyne - mondta teljes meggyőződéssel Wackerla úr -, hiszen az egy méregkeverő .

Nem tett jelentést az esetről a rendőrségen, mert nem akarta, hogy ellenfelei értesüljenek arról, hogy tudomást szerzett üldöztetéséről.

Ravaszul mosolygott, és egyre óvatosabban járt-kelt.

Briseis sorsa azonban mégis megrendítette.

Egy reggel halva találta a becézett állatot.

Ott feküdt a szőnyegen, nyakán hatalmas sebbel, tajtékos szájjal, kimeredt szemekkel .

Őszintén megsiratta a hűséges élet t ársat, és nyomban megállapította, hogy kizárólag ellene irányulhat ez a gonosz gyilkosság is.

Ki tudja, mit terveznek ellene, hogy elpusztították az egyetlen élőlényt, aki tanúja éjszakáinak?

Ugyanekkor megrepedt a feje fölött a mennyezet, és éjjelenkén t furcsa neszelést hallott.

Mindezek meggyőzték arról, hogy menekülnie kell erről a környékről.

Még abban a hónapban keresett egy házat , egészen más tájékon, kiáshatatlanul vastag falakkal, kettős ajtókkal és kegyetlenül erős vasrácsokkal.

Idegen néven jelentette be magát a háziúrnál, és nyomban közölte gyermekeivel, hogy ezentúl Bősz Jánosné nevére küldjék a leveleket .

Egy téli estén, amint leveleket írdogált, eszébe jutottak gyermekei.

A legidősebbre gondolt, a komoly tekintetű leányra, aki sohasem rejtette előle sunyi módra az arcát.

Az ujjain számolgatta az esztendőket , amelyek elsiklottak felettük, és kissé megriadva konstatálta, hogy a leány nem nevezhető többé gyermeknek .

- Tizenhét éves - motyogta maga elé -, ez a legveszedelmesebb kor...

Levelet ír unk neki, levelet szegénykének, hogy el ne pazarolja a szívét , mielőtt a vagyon, a pénz... egyszer csak megérkezik a címére .

Fogta hát a hatalmas, címeres papirost és írni kezdett :

Szereteti Lujza leányom!

Gondolsz -e anyádra?

Leveleidet örömmel olvasom, jó l fogalmazol, azt látom belőlük.

Különben az ilyen nagy leányok már vigyázhatnak is arra, amit írnak.

Vigyázz, leányom, minden cselekedetedre, és ügyelj, hogy szíved ne ajándékozd el akárkinek.

Férfi legyen a férfi, akit szívedbe fogadsz, nézd meg, ki v o lt az apja, és jól vigyázz, hogy rossz útra ne vigyen kis cipellőd ...

A szürke szemű hölgy, akinek hófúvásokon keresztül hozta a pöfögő , piros szemű vonat a távoli városból a levelet, szomorúan nézegetett reggelenként a hóval fedett, fehér mezők felé.

Lujz a kisasszony kiült az ablakba, és figyelte a távoli utakat, az akácos sort, nem jön -e egy magányos lovas a puszta felé.

De az akácos sor mellett csak róka lappangott az árokban, és a téli ég színtelen kékjén fekete varjak szállottak.

Ült-ült a kisasszony a regény mellett, könnyei néha leperegtek a kézimunka fehér szövetére, de a távolba vesző utakon nem tarkázta lovak patája a fehér takaró hátát.

Gondolatai messze szálltak, és elkalandoztak a múltban.

Hová lettek a nyári esték, és hol vannak a rózsák, amel y eket akkor éjszaka nyújtott fel ablakába Torkos úr?

Egyetlenegy van meg közülök, az, amelyik a legszebb volt, és amelyet az édesanyja imakönyvébe préselt le.

Tisztán érezte, hogy nem bűn, ha a kedves virágot ebben a szent könyvben őrzi meg.

Azóta talán k é tszer látta a kék szemű férfit mindössze.

Egyszer itt járt az ősszel, és egyszer a városban akadt reája, amint hölgyeket kísért.

Ekkor természetesen nem beszélhetett vele, mikor pedig itt vacsorázott, egész idő alatt valami medvevadászatról tartott előadá st ...

Egy este azután nem bírt bánatával Lujza kisasszony.

Kisétált a kertbe, hol szelíden zúgnak a nagy fák, mert kopasz koronájukon a szél muzsikál.

Ment-ment a kert végéig, és a hóba hullatta forró könnyeit.

Azután megölelte egy akácfa derekát, és nézett a város felé, ahol ilyenkor vidáman mulatnak az Arany Rózsában , ahol kint a temetőben hólepel alatt pihen az édesanyja, Putnoky Kamilló úr és Burger bácsi, meg nagyapa.

Az akácfa szelíden muzsikált, és nem tudni, hogy a zúzmarás fa muzsikája tette -e, kis Lujza könnyek nélkül aludt el ezen az estén .

Másnap kocsit kért Gulyás úrtól, és behajtatott a városba , egyenesen az első cipészmesterhez.

Egy kis csomagot, egy selyempapírba göngyölt tárgyat rejtegetett a karmantyújában.

Dufla úr, a pápaszemes öreg cipész , aki ilyenkor tizenkét segéddel is dolgoztatott, mosolyogva fogadta a leányt :

- Mivel lehetnék szolgálatjára, kisasszony ?.. .

- Mindjárt, kérem - suttogta kis Lujza -, csak ezt a csomagot kibontom .

A selyempapirosból egy félcipellő hullott a mester zöld kö tényére .

- Ejnye, hát a másik hol van ?

- Elveszett - pirosodott el a kisasszony .

- Nana - vizsgálgatta a cipőt az öregember -, az ugyan régen lehetett.

Ha nem csal a szemem, tizenöt éve is annak.

Régi munka, igaz, jó munka: ma már nem csinálnak ilyet a leg ények.

De hát mi történjék vele?

Talán mintának tetszett hozni , hogy ilyet csináljunk ...

- Ha meg tetszene tudni csinálni a párját ...

- Ühüm, a párját...

Hogy meg tudjuk -e csinálni?

Itt dolgoztat a fél vármegye.

Tessék, ezt a kis cipőt a Flóra kisasszony kapja, a Palika őrnagy úr leánya .

Kis Lujza szíve összeszorult.

De nemsokára boldog áradat öntötte el a keblét: az öreg mester összemérte a kis cipőt, és néhai Őz Józsefné ittfelejtett fehér báli cipellője csaknem két ujjal rövidebb volt, mint a büszke Flór a kisasszonynak készített parányi lakktopán .

Négy hét múlva vidáman zengett a muzsika az Arany Rózsa tánctermében.

Oly vidáman, hogy Lujza kisasszony csaknem sírni kezdett, mikor fehér cipellőiben belibegett.

Összeszorult szívvel folyton arra gondolt, vajon eljön -e a magányos lovas, és ha eljön, fog -e táncolni, mivelhogy kissé bicegett legutóbb is, midőn találkoztak.

Azután sok, másfajta gondolattól sem tudott szabadulni.

Az jutott eszébe, hogy itt táncolt az édesanyja is, ezek között a falak között: fino m kis cipője ezen a parketten lépett táncra, és itt veszett el a fehér topán, amely most az ő lábán büszkélkedik.

Szinte észre sem vette, amint a fogatlan Légát Jani melléje táncolt és megcsípte az arcát :

- Bocsánat - suttogta az öreg gavallér, és szemében őszinte meghatottság tükröződött -, nem tudtam ellenállani.

Ilyen öreg legénytől el lehet tűrni az ilyesmit.

Azt akarom mondani, kis Lujza, hogy el vagyok ragadtatva, gyönyörű, elbájoló...

Higgyen nekem, és higgye el, hogy minden valamirevaló férfi ezt go n dolja a teremben.

Lujzika, maga a bálkirálynő ...

A leány elpirult, szabadkozott, de a melegség, ami a szíve körül támadt, a csodálkozó pillantások, az egymáshoz hajló férfiak tekintete olyasmit súgott neki, hogy itt most mindenki őt nézi, ő a központja az egész társaságnak.

Tetőtől talpig fehérben volt, és finom alakját habosan ölelte körül a szerény csipkével díszített ruha.

A nyaka, amelynek szépségéről sejtelme sem volt, szabadon villogott, és fehérsége versenyzett a formásságával .

- Nézd csak - jegyezte meg valaki -, olyan az egész gyermek , mintha alabástromból faragták volna ...

- Az ám, az alakja akárcsak a szegény édesanyjáé: annak is ilyen parányi lába volt .

- Csak éppen az arca nem olyan büszke.

Talán még szebb is, mint Antónia ...

Így indult neki a z első megyebálnak Lujza kisasszony .

Már egész udvar volt körülötte, olcsó kis legyezőjét ketten is cipelték, szellemességekkel négyen is traktálták, táncokért féltucatnyi ifjúember ostromolta, mikor megpillantotta a túlsó sarokban Torkos úr karcsú alakját.

Összefont karokkal állott a mezők és erdők barátja, és Lujza kisasszonyt nézte.

Őz kisasszony pedig elkérte a legyezőjét, és mintha mindig ilyen ravaszságok iskoláját járta volna, a tüllfátyolon át nézte Torkos urat .

Pár perc múlva már ott állott előtte az ifjú, és az udvartartás nemsokára teljesen feloszlott .

Szembeállottak egymással, táncoltak, mosolyogtak, de egy szót sem szóltak .

Végre Lujza kisasszony kezdte meg :

- Nagyon jól táncol, kedves Pista ...

Kedves Pista mosolygott :

- Én?

Dehogyis táncolok.

Csak úgy rakosgatom a lábamat.

Putnoky Kamilló tudott igazán táncolni.

Nem is lesz olyan táncos többé sohase ...

No, végre akadt téma, amiről cseveghettek .

- Szegény Kamilló urat ismertem - szólt kis Lujza -, szép ember lehetett .

- Meghiszem azt... a legszebb férfi az egész megyében.

Lujzika , tudja -e, hogy kiért sorvadt el szegény Kamilló ?

Kis Lujza a fejét rázta .

- Ha nem tudja, megmondom.

Úgyis megtudná másoktól, hát legalább...

A maga édesanyjáért, a szép Józsa Antóniáért ...

Ezen azután úgy elgondolkoztak, hogy szinte megálltak tánc közben .

Hogy ez a szégyen ne érje őket, leültek szépen egymás mellé, és ismét nem szóltak semmit sem.

De nem sokáig hallgathatták egymás lélegzését: egymás után jöttek a gavallérok, és Lujza kisasszonyt elragadták lépten-nyomon.

A dicső emlékezetű Palika őrnagy neje is megjelent, és Torkos úr hozzájuk láncolódott .

Csak messziről nézhet ték egymást, és éjfél utánig nem is találkozhattak.

Akkor mosolyogva mondta a természet piros arcú barátja :

- Tudja -e, hogy Flóra kisasszony halálosan gyűlöli magát ?

Kis Lujza elsápadt: nem tudta elképzelni, hogy őt ilyen nagyon lehet gyűlölni .

- Hát van is rá oka - folytatta Torkos úr -, mindenki magát bámulja.

Szegény, egészen elvesztette a jókedvét .

- És ezt éppen maga mondja ?

- Miért éppen én ?

- Hiszen maga meg ő... maguk ketten .

- Persze, én meg ő... a nyáron érte kaptam a lábamba egy golyót ...

A báli forgatag ismét elválasztotta őket egymástól.

A kisasszony szédült örömében, és nevetni meg sírni szeretett volna egyszerre.

Majd meghalt a gyönyörűségtől, mikor Flóra kisasszonyt elszánt arccal látta kacérkodni egyszerre három megyei úrral és egy huszárra l .

Hajnal felé észrevette, hogy az erdő és mező barátja kivált a táncolók közül, és ismét őt figyeli.

Egy vég nélküli valcernél azután valami egészen furcsa dolog történt ...

Az egyik cipellője, éppen az, amelynek minden sikerét tulajdonította, a drága emlék, melyet anyjától örökölt, hűtlen lett hozzá, és lesiklott a lábáról.

Futott, futott a fényes parketten a táncolók között, mint egy fehér egér, azután eltűnt...

Eltűnt nyomtalanul, mintha a föld nyelte volna el.

Keresték sokáig, de mivel nem találták, szé gyenkezve, szomorúan eltávozott Lujza kisasszony a bálból .

Nagymama könnyezve mondogatta :

- Na de ilyet, akárcsak az édesanyád esete...

Az ő cipője is így tűnt el.

De mintha kiszámították volna ...

Hajnaltól reggelig sem jött álom a kis Lujza szemére.

Arcát elrejtette a párnák közé, és szemét kimeresztette a sötétségbe .

Sóvárogva gondolt anyjára, akiről azt hitte, hogy a legszebb, legcsodálatosabb asszony volt a föld kerekségén.

Könnyek kezdtek szivárogni az arcára.

Mit jelent az, amit Torkos úr mondott ma e ste, miért sorvadt el Kamilló úr az édesanyja után?

És kinél lehet az eltűnt cipője, és miért nem kísérte hazáig a magányos lovas, ha a nyáron érte kapott golyót a lábába.

Oly sok kérdés zaklatta, annyi mindennel vádolta magát is.

Miért táncol ő egész éjs z akán át, mikor szegény Karolinnak itthon kell maradni, és Tónika egész nap görnyed, küszködik egy sötét boltban?

Addig kavarogtak körülötte mindezek a vádak, gondolatok és tépelődések, míg végre, reggeli harangozáskor elszenderült .

Már csilingelt a szán az ablak alatt, mikor felébredt .

A takaróján sárga rózsák nyíltak, nagymama pedig mosolyogva adott át neki egy kis levelet :

- Ez a tied, kisfiam... csak otthon olvasd el .

Éjfél felé, a lámpa szelíd fényénél felbontotta a levelet Lujza kisasszony.

Torkos úr írta és ekképpen hangzott :

Kedves kis Lujza!

Hajnalban én találtam meg a cipellőjét: nem fogom visszaadni sohasem.

De a cipellőből kiesett egy levél, valószínűleg egy kedves emlék.

( Csodálom, hogy nem nyomta a lábát.)

Ezt az emléket visszaszármaztatom, mert ezt megtartani nem áll j ogomban.

De mellékelek még valamit: egy levélkét, amelyet én kaptam ma reggel.

Olvassa el mind a kettőt, és ne haragudjon, amiért plajbásszal írok ...

Kis Lujza előbb a friss hajtású levélhez kapott .

Tisztelt uram - hangzott a szigorú megszólítás-, tegnapi magatartása után valóban feljogosítva érzem magamat arra , hogy örökre búcsút vegyek öntől.

Ha ön idegen cipőkre vadászik, akkor vagy handlé, vagy nem mondott igazat nekem.

Én az utóbbira gondolok, és ezért fogadja végső üdvözletemet.

Flóra .

A leány taps olni szeretett volna örömében, de megindulva ismert a másik levélben az édesanyja írására.

Csodálkozva és könnyek között olvasta a szigorú sorokat, amelyek eltiltják Kamilló urat minden közeledéstől örökre.

Most értette hát, miért kellett elsorvadnia Kam illó úrnak, pedig a legszebb férfi volt, és a legjobb táncos a vármegyében .

Így történt, bizony így történt, hogy Őz József úr özvegye nem kapott kielégítő választ kisasszony leányától.

Olyanformákat írt neki kis Lujza, hogy ő szíve szerint megy, és az édesanyjára gondol, ha valamit cselekszik.

Ha pedig valami ügyben azt súgja neki a belső hang, hogy ne tegye , nem is fogja tenni soha.

A férjét is így akarja választani .

Így is jó - mondta magában büszkén az özvegy -, én nem fogom megbánni...

De majd meglátj ák egyesek, hogy ki tudom tagadni őket a szívemből örökre ...

Nem is írt többé sohasem Lujza kisasszonynak.

Elhatározta, hogy nem fog tollat kezébe, ha rágondol a leányra, akiért napról napra küzd, és aki holmi gyermekes szívekre hivatkozva megtagadta.

És e zt az elhatározását meg is tartotta egész életében.

Ettől kezdve Karolina is mind ritkábban kapott tőle levelet, és Antal mindössze háromszor üdvözölhette mostohája keze írását.

Ezeket a leveleket pedig el kell olvasni , mert az özvegy beléjük lehelte lelk é t, és a kusza sorok minden szónál élőbben beszélnek .

Íme az első :

Kedves fiam, Ádám!

Választott pályádról már tudomásom volt, néhány év előtt Karolina írta nekem.

A távolság, amely kettőnk között van , megakadályoz abban, hogy e tettedért kellőképpen megfenyítselek.

Különben jól tudom, hogy neked kevés részed van az egész dologban: gyenge bábként bántak veled a rokonok...

Jól tudom, hogy sírtál, mert érezted, hogy a fényes jövőre szánt és még fényesebb múlttal rendelkező család mérhetetlenül esett , midőn utolsó férfitagja az olyannyira polgári pályára lépett.

Mindezen indokok alapján bocsátok meg neked, és önkéntes exiliumomban ezért küzdök tovább javadra jogaidért.

A felvilágosítások nem fognak elmaradni, de gyermek létedre is tudnod kell már, hogy a sike r érdekében sokszor a legszentebb ügyet is titokban kell tartani .

Véssed jól az emlékezetedbe, hogy van valakid, aki reád gondol, és jövőd érdekében dolgozik.

Fel tudod -e fogni, mit jelent ez?

Alig hiszem, mert ha értelmed erős lenne, ha nem lennél gyenge báb, bizonnyal felfogtad volna, hogy jövőd érdekében tanulnod , dolgoznod kellett volna.

Ám felejtsük, amit jóvá nem hozhatunk.

Csak az igazság letiprását nem szabad feledni.

Halld tehát még egyszer, hogy sorsod intézését elítélem, azért felelősséget csak a nnyiban vállalok, amennyiben rajtam és becsületemen múlik.

Mást nem tehetvén, változtatni egyelőre nem tudván helyzeteden, azt tanácsolom, hogy maradj meg ama végtelen szerény és nem neked való állásban, amelyet meggondolatlan rokonaid juttattak.

De fejed ne hajtsd meg mindenki előtt: jól vigyázz arra, hogy nem jöttment emberek gyermeke vagy, és véred, jövőd a magasba vonz.

Ne feledd sohasem, hogy őseid voltak, akik vérükkel áztatták a haza földjét, ne feledd, gyermekem, hogy atyáid érdemeket szereztek e h a lmok- és síkságokon, tehát illő, hogy unokájuk méltó legyen hozzájuk.

Pályádat gáncsolom, de tudomásul veszem, mert meg vagyok győződve , hogy a sors irigy keze kiereszt a sötét bolt fűszerszámosládái közül.

Tekints felfelé, tekintsd az egészet úgy, mint e gy szomorú álomképet, amely barna szemeidre szállott.

El fog múlni, fiacskám, az egész, és úgy gondolsz majd reá, mintha nem is történt volna meg.

Hiszen igaz, atyám is azon a helyen tölté életét.

Ah, de milyen örömtelenek voltak napjai, és mily kevéssé vet ték észre az emberek, ha kilépett az utcára.

Ő mégsem panaszkodott, mert idegenből jött, és nem állott karddal, buzogánnyal atyái javára, a föld és a város védelmére...

Alulról felfelé menni szabad, hiszen minden gyermek a boldogságra születik, és csak ké s őbb lesz boldogtalanság az osztályrésze.

Hiszen egyik ősöd is a jobbágysorból küzdötte fel magát a főnemesi polcra.

Egyszer te is megszűnsz szürke egérke lenni, és bíborban jársz majd, hogy sápadjanak a bitangok és az ellenségek...

Mert tudd meg, hogy ell e nségeink vannak.

Nem kapcabetyárok és késüket fenő orgyilkosok.

Ó , korántsem, kisfiam.

Nagy urak, hatalmas családok, akik figyelik lépteimet, és jól látnak téged is.

Tudd meg, hogy a nagy urak szándéka is tud sötét lenni, és ha kegyetlenek, kegyetlenebbek , mint az éjjel járó halottrablók.

És tetteik titokban maradnak , mert övék a pénz, a föld, a búza, és a hatalom is meghajlik a pénz előtt ...

Jegyezd meg mindezeket, fiam, és ne járj az erdőben magányosan, a fűzfák alá, a folyó mellé ne menj egyedül.

Ne fog a dj el idegenektől ennivalót, és óvakodj a mézesmázos jó barátoktól, akik nem mernek a szemedbe nézni.

Méreggel és tőrrel leselkedik az ármány.

Én magam is sokat szenvedek emiatt, mert nagyon elővigyázatosnak kell lenni.

Pedig most minden időre nagy szüksé g van.

Én is résen vagyok ám, én sem hagyom jogainkat, és letaposom a hidra ezer fejét, ha kell...

Még azt tanácsolom, hogy azért titokban tanulj .

Készülj a jövőre, hogyha egyszer meghallod hangomat, egyszerre fényesen állhass a magaslatra, hová atyáid ju ssa emel.

És most még csak egyet.

Miután te leszel minden ingó és ingatlannak tulajdonosa, hozzád fordulok bizonyos ügyben.

A csallóközi földjeink visszaszerzésére törvényes lépéseket tettem már.

Igen szép birtok ez , kár lenne bitangjára hagyni...

A napokba n azonban olyasvalami történt, ami mélyen megzavart.

Az utcán mentem, éppen a törvények háza felé igyekeztem, midőn valaki megszólalt mögöttem :

- Ím, itt megy a mi hóhérunk ...

- Igen - feleli a másik hang -, szegény, nyomorult zsellérek alól ki akarja pörölni a földet.

De ha végrehajtja gonosz szándékát, mindnyájunk átka kíséri ...

- Azt hiszem - válaszolá az első -, Isten nem ad elég erőt neki ily rosszasághoz.

Hisz annyi tenger földje lészen ...

Hátranéztem, gyermekem, hát két szegény zsellérasszony beszél getett.

Nyomban utánajárék a dolognak, és meggyőződtem, hogy régi jussunkon földhözragadt zsellércsaládok élnek mintegy harmincan.

Nincs szívem őket koldusbotra juttatni.

Tehát írd meg, fiam, mi történjék velük.

És írd meg , hogy folytassam -e a pört velük szemben, mert engem Isten és törvény gyámodnak rendelt, tehát én nem mondok le semmi jogodról...

Értesítelek, hogy a vashámor ügyében már lépések tétettek ...

Másfél esztendő múlva érkezett a második levél, amelynek írása kuszáltabb volt az első sorainál is :

Ádám fiam!

Írod, hogy felszabadultál, és már félesztendeje fizetéssel rendelkező segéd vagy megboldogult atyám üzletében.

Tudomásul veszem, de ismételten elítélem.

Írod: felejtsük el a múltat, s tegyük félre az előítéleteket.

Jól van.

Én neked szemrehányást nem tettem, az előítéletek úgy reám, mint reád, azaz mind a négyünkre nem előítélet, hanem nyitja üldözött sorsunkban rejlik.

Felvilágosítást kérsz.

Ezt nagyon gyanúsnak találom.

Jól tudhatod magad is nagyapa szerencsétlen meggyilkoltatását és a bir t okok elrablását.

Én hallgatást parancsoltam, mert korán volt fellépni; én mint tapasztalt nő, tudtam, hogy a birtokrabló bitang felüti gonosz fejét, és kimutatja foga fehérét.

Ezek ujjal fognak maguk tanúskodása szerint gazságukra mutatni.

Én neked mint k i sgyermeknek, nem szólék ezekről, midőn mellettem valál.

S te nem is sejted, hogy őseink szent jogaitól meg nem riasztva sehonnaiak bitangolnak , bitangolják ősapádnak mágnási karddal és az ország iránt tett érdemei segélyével szerzett jogait s birtokait.

T e vagy, gyermekem, a főörökös, és halld végre a felvilágosítást .

Eözházi és bazini Eöz Ádám bárónak volt egy ős birtoka.

1712 után , Rákóczi hadjárata után, ő azonban anyja nevét vette fel, mert előbb neve gróf galánthai és ghyczi Galánthai Ádám volt.

Ezen névcsere pedig azért történt , hogy üldöztetésektől meg legyen kímélve.

Ádám gróf kardját sokat forgatá a kuruc harcokban, és Bécs alatt midőn járt, nótát is költenek róla.

A másik birtok a Bősz János-féle, amely szintén a szépapádé volt.

Én vagyok ugyan a f őörökös, de én jogomat már rád törvényesítettem, már be is van adva, hogy a leányoknak pénzbeli kielégítés adassék.

Az elrabolt nemesi birtokok nagyrészt a Zircziek és Galánthaiak kezén vannak, de hogy melyek ezen birtokrészek, most még korai lenne elárul n om.

A nemesi címer ugyanez eme birtokok kastélyain, mint ami édesapád pecsétgyűrűjében van: ugyanis két csillag, egy jobb kéz karddal, s az alsó cirádában egy csillag és egy kéz.

Ezen ősi címer a te címered, és a birtokok is téged illetnek.

A másik birtok , amelyet Bősz János adott el - mint unokája apádnak írta -, kész , mint ősapád tulajdonát, ha iratomnak nem hisz a törvényszék, esküvel bizonyítani.

Ezen birtokhoz tartozó címer ugyanaz, mint amelyet atyád iratai között találtam.

Atyádnak nagyatyját tizenk é t álarcos rabló meggyilkolta nyaralójában, s a birtokát elbitangolták.

Ebből is kaptak a Zircziek és Galánthaiak, de sok hencegő bocskorosnak is jutott.

A birtok egy része a Zirczieknél van ugyanazon címerrel, mely a tietek, mint azt láttam egy Zirczi-rek v iemen a barátoknál.

A szolgák majd kilökdöstek, de a címert megjegyeztem, így néz ki: egy holló zöld ágon áll, és zöld ágat tart a szájában.

A Zircziek részéről légy elkészülve az üldöztetésre.

De ezek nem oly veszélyesek, mint a Galánthaiak, akik titokb a n dolgoznak.

Fél esztendeje nem ihatom kávét, mert félek, hogy ciánkálival mérgeznek meg...

Írj többször.

Légy bátor, ne pulyalelkű, legyen karaktered tiszta.

Konceptusoddal nem vagyok megelégedve, de tudom, hogy ezt a kereskedői nevelés tette ...

Antal el szomorodva és szemében szelíd könnyekkel bogozgatta a harmadik levelet, amelynek már nemcsak a betűi, de a gondolatai is végleg összekuszálódtak :

Fiam!

Ezen percben vettem leveled, és ugyan megleptél.

Hogy már társa lettél Martin úrnak?

Holott én legalább tízszer tiltakoztam, megtiltottam... írtam, hogy ne maradj a kereskedői pályán.

Kaptam leveleket tőled, de azt hittem, hamis levelek... a borítékon ráismertem írásodra... bent pedig csupa csacsogás... hát férfi vagy -e? csupa egoizmus minden sor.

Felisme r tem mivoltodat gyermekkorodban, tudtam, szebb jövő vár reád... hát ez lett belőled, ilyen tunya senki... ezért nem volt érdemes küzdeni méreg és farkasszemek között.

Tán kicseréltek ellenségeink... nem bánom most már, akármi leszel... miért, hogy nem vála s zoltál leveleim tartalmára sohasem?

Biztos hamis levelekkel bolondítottak... mert csupa anyámasszony katonáskodás minden bennük... de most már ne hagyj magadra.

Önálló férfi vagy, most már tudnod kell ősi kilétedet .

Ősöd, galánthai és ghyczi Galánthai Ádá m , 1715-ben édesanyai nevét vette fel.

Ez ős, szent apai nevét , jogos, ezeréves nevét nemzetségünk üldöztetése folytán hagyta el, ki kellett cserélni és lőn Eözházi és bazini Eöz Ádám, kinek nevét mi is viseljük mai napig... de birtokainkon idegenek bitang o lnak... tizennyolc birtokról kell tudnod, úgymint Vásonkeői ...

Vasvári...

Galántha ...

...Bűnös, hiú képzelődésbe ne rántsd magad: ezekért küzdeni kell .

Lelkedre és testedre vigyázz, belsőd és külsőd tisztasága szent légyen neked , mert csak úgy érheted el céljaidat.

Remélve ostromold a jövőt, mely sorsunkat fedi... légy vallásos, mert ősi hitvallásunk a katolikus hitet parancsolja nekünk... már most tudod ős származásodat, tudod, hogy a fejedelemnek, a nagyságos fejedelemnek véréből származol, és Galán t hai gróf vagy.

De ne hidd, hogy egyetlen van ezen az ágon .

Szépapádat, mint Bereg megyei főispánt, még a Diétán 1810-11. években az ebéd alatt tizenkét álarcos rabló meggyilkolta... és hét milliót érő dominiumait eligazíták gaz kezekre... szépapádnak gy i lkosa József öccse volt, és kiszökött Perzsiába, így hát vér szerint élnek még a rokonjaid...

Az özvegyet kinullázták könnyűszerrel, ősöd a te sorsodra jutott a sátán fajzatok miatt...

József ágból élnek még... te anyád után Ádám ág vagy...

Ősi birtok leá n yágra nem száll, téged illet... megítélik, Peretzky ügyvéd is mondta.

Ez az ok, hogy boltos ne légy... te Galánthai vagy... vigyázz, mert nincs nap fejbőrlehúzás nélkül...

Atyádat is megmérgezték a sörcsarnokban, hogy minden birtokától megfoszthassák, tég e d pedig eldugtak... vigyázz ősi jussodra...

Ámen .

Mivoltodat bátran megvallhatod... eljön az igazság kora...

Tudd meg, hogy Galánthai vagy, és ne tántorítson a fejedelem szava ...

Mint mezítelen lábú parasztgyermekek az országút nyári porában , oly nesztelenül futottak egymás után a pusztai napok.

Télire betakarták kis Lujza rózsafáit, és tavaszra kibontották a meleg takaró alól a virágok karcsú derekát, megnyirbált koronáját.

Pünkösdre kinyíltak a nemes virágok, és nyáron , mikor új élet gyámoltalan kis mécsese kezdett ismét lebegni a házban, az ablakon át elhozta illatukat a langyos szél a bölcső csipkéi felé.

Gulyás úr háza megnépesedett.

Az első gyermek már szaladgált gyenge lábaival, a porban játszott, és apró, maszatos kezei között eregette a fényes homokszemeket.

A második az első szavakat gügyögte, és a harmadik neve t ve tapsolt a bölcsőben a napsugárnak.

Oly szépek voltak, olyan egészségesek, mint a Lujza kisasszony harmatos piros rózsái.

Nagymama megindultan, mégis mosolyogva emelgette egymás után őket az ölébe :

- Bizony, bizony, ez még úgy van, mint régen volt: ez már családi virtus, öt-hat gyermeknél nem adták alább a famíliánkban sohasem .

Nagy események nem zavarták a csendet, nagy újságok nem kavarták a lelkeket.

Torkos úr egyszer farkaslesen volt egy álló hétig, azután más esztendőben ismét nagyon remegett érte Lujza kisasszony, mert hallatlan vakmerősége medvevadászatra csábította.

De ezek a veszélyek is elmúltak: a medve bőre odakerült a kis Lujza ágya elé, és a bozontos bunda megcsiklandozta reggelenként, mikor felkelt, apró lábait.

A farkas bőréből pedig kar mantyú készült, oly meleg és nagy karmantyú, hogy az ifjú hölgy kezei sohasem fáztak, ha a megyei bálra röpítette a szánkó...

Írjuk -e, hogy a kisasszony egyre szépült, hogy a haja bokáig ért, ha lebontotta, és enyhe ibolyaillatot terjesztett?

Hogy alakja ol y formás volt és filigrán, hogy Légát Jani, a cinikus hírében álló, fogatlan arszlán mindannyiszor könnyezett, ha látta.

Nem részletezhetjük dicséretét, mert a báli gavallérok úgyis túl sokat beszéltek erről.

Észrevették szeme nedves fényét, csodálkozó és kissé mindig bús tekintetét, emlegették, hogy halántékán finom kék vonalakat rajzolnak az erek, arca olyan, mint a cseresznye virágja és körme , mint a lehántott, fényes mandulamag...

Nos hát éppen ezek elől a dicséretek elől egyszer csak szépen elmaradt a kaszinó báljáról, a vármegye előkelő mulatságairól Őz Lujza kisasszony.

Kedves alakja nem libegett a sima parketten, és nem néztek utána többé a gavallérok vágyódó szemekkel.

Otthon maradt, és babaruhát varrt a gyermekeknek ...

Nagymama mégis ott ült ezen a bálon, és egy karcsú gyermek lépteit követte.

Nehéz feladat volt, mert az öreg szemeit minduntalan könnyek homályosították el.

Kissé szégyellte is magát emiatt, és mikor Légát Jani letelepedett melléje, meg is jegyezte :

- Nagyon öregedek, Jani lelkem, minduntalan könnyezik a szemem , ahogy azt a gyereket nézem ...

- Bizony, könnyezhet is - mondta az öreg legény -, akár sírhat is az örömtől, olyan az, akárcsak az édesanyja.

Nézze, milyen büszkén lépked .

Őz Karolina gavallérok között lépkedett büszke fejtartással és mégis kedvesen, mosolyogva.

Ismerte mindenki lelkes szemeit, örökös mosolyát, de most, hogy nyaka hófehér íve szabadon bontakozott ki a csipkék közül, a csodálkozás bujkált az emberek között :

- Mint az édesanyja - sóhajtottak az öreg urak, és a régi időkre gondoltak .

- Akárcsak Antónia - szóltak bánatosan őszülő fejű hölgyek, és a maguk fiatalságáért ejtettek könnyeket a legyezők transzparense mögött .

Karolina hallotta itt-ott a susogásokat, és oly boldog volt, hogy szeretett volna tapsolni örömében, az édesanyját tartotta a legszebb asszonynak a világon.

Oly boldog volt, hogy az ifjú grófnak, aki üveget hordott a félszemén, és ezzel általános vidámságot keltett, viszonozta a kézszorítását .

Egyszóval felejthetetlen volt az este, és másnap már levélben adatott tudomására kis Lujzának minden eseménye, csak éppen hogy a kézszorítás hallgattatott el.

Talán egészen véletlenül .

Í rjuk -e, hogy egyszer, havas, téli estén, midőn a szélben zúgtak a fák koronái, szegény, vándorló zsidó családra akadt a kazlak alatt kis Lujza?

A férfi beteg volt, és lázasan feküdt a kuckóban, amelyet körmeivel ásott a szalmában, az asszonynak kék volt a z ajka a hidegtől, és hűlő keblén magzatát, kétéves leányát melengette.

A kisasszony félrefordított fejjel könnyezett, és elvette a gyermeket, hogy kendőjébe takarja.

Annyi gyöngédséggel tudott már akkor bánni a gyermekkel, hogy az apróság átölelte a nyak á t, és keblén szunnyadt el.

Tavaszig tartotta a nyomorgókat a mosókonyhában, és bár Gulyás Józsi sokszor példálózgatott, hogy elküldi őket egypár forinttal, mindig kikönyörgött számukra egy-egy heti haladékot.

Mikor már enyhe fuvalmak lengedeztek az erdő f e lől, akkor végre útjukra bocsátották őket.

A fekete szemű kisleány átölelte térdeit, és nem akart elválni tőle.

Amint azután mégis elmentek hátukon a kicsiny batyukkal, amint visszanéztek az akácos sor végéről, az idegen áldások ott zsongtak még a kisassz ony fülében.

Lujza megindultan könnyezett, szürke szemei az ég alja felé tekintettek, hol apró fekete emberek gyalogoltak.

Valami azt súgta neki, hogy valaha nagyon boldog lesz .

Írjuk -e, mily kalandosan futott egyszer, éjnek idején a búzatáblák között... mi kor félelmetesen gyülekeztek a ház körül kaszás emberek sötét csoportjai?

Azelőtt sohasem zúgolódtak, követelődztek, könyörögtek, mert szerződés kötötte őket, hogy le kell vágni a jégvert, ledöntögetett gabonát, és a monoklis gróf nem akart semmit enged n i. Gulyás Józsi a szívükre beszélt, de ez sem használt.

Estére azután morogtak, gyülekeztek a kiskert sarkánál, és a szelíd, kedves Józsi megtöltötte kétcsövű puskáját.

Ekkor történt, hogy a cselédszoba ajtaján kiszökött Lujza kisasszony, aki nem bírta ha llgatni, mint zokog nagy Lujza, keblén a gyermekkel.

A málnabokrok mellett lopakodott a kert alá, és onnan az árkon átugorva, tüskéken átbújva karcsú testével, a gabonaföldeken futott-futott ziháló kebellel.

Kis bokrok alól madarak riadtak fel, földmélyedé sekből megrémült nyulak toppantak ki, és száguldtak messzi karéjban.

Néha megállott, és neszelt, hogy nem követi -e valaki.

Körülötte csak az éj illata áradt, és a békák hangversenye szállott feléje a tó felől .

Hátranézett, és rémülten látta, hogy az ég al j án lobogó lángok piroslanak.

Előbb azt hitte, hogy a pusztai ház tetején táncolnak a piros virágok, azután hogy egyre nőtt a láng és az ég pirossága, megnyugodott kissé, mert tudta, hogy a szérűskert kazlait gyújtották fel.

Mint jutott tovább és tovább, ő maga sem emlékezett reá később.

Hajnalban, mikor már a távoli tanyán járomba hajtották fejüket a jámbor ökrök, kocogtak a Torkos úr ablakán .

- Jöjjön - mondta Lujza kisasszony elcsukló hangon -, jöjjön, mert nagy baj van .

Torkos úr tehát lóra ült, és lovas legényekkel indult pandúrokért .

Hogyan intéződött el az ügy, miként engedett végül a monoklis gróf, nem tartozik reánk.

De a városban és a környéken sokat beszéltek későbben is kis Lujza éjszakai futásáról, mert Torkos úr eljegyezte a történtek után a bát or kisasszonyt .

A szomorú aratás után szelíd és kiengesztelő ősz következett.

A kék égen méteres fehér fonalakban szállott az ökörnyál, a fű kizöldült mindenfelé, és a kertben másodszor is virágozni kezdett az almafa.

Éjszaka oly fényesen ragyogtak a csillagok, hogy az égbolt gyémántos fedélnek tűnt elő, és a vándorló madarak halk bánattal szóltak alatta.

Ezekben az időkben kikívánkozott nagymama a pusztára.

Délutánonként kisétált messzi, a földek közé, hol az új vetések négyszögletes táblái úgy zöldellt e k, mint a biliárdposztó a pesti kávéházak asztalán.

Gyönyörködött a kikerics virágában, amely gyenge szárán félősen dugta ki a fejét a füvek közül, elfogta az ökörnyál foszlós fonalát, megsimogatta a fák érdes derekát , és ha madarat látott repülni, sokáig követte szárnya csapásait gyenge szemével.

Azután lehajolt a friss szántás fölé, és barna rögöt vett a kezébe.

Szétmorzsolta a földet, és elmélázott: az arca szelíden mosolygott.

Esténként sokáig ült a verandán , hallgatta a láthatatlan madarak szavát, és gyakran mondogatta, hogy ilyen szép őszre nem is emlékezik.

Csak egyszer látta ilyen szépnek az őszi hónapokat, mikor menyasszony volt .

Történeteket mesélt a régi időkből, a leánykorából, és kis Lujza nem tudta mindezt szívszorulás nélkül hallgatni, mer t az az érzés ejtette hatalmába, hogy nagymama búcsúzik valamitől .

Öreg kezeivel egyszer a leány arcát simogatta, és suttogva szólalt meg :

- Kis menyasszony... kis menyasszony, csak sírjál, én is sírtam akkoriban a boldogságtól .

Máskor elmesélte, hogyan ut aztak egyszer Bécsbe, azután híres bálokról beszélt.

Egy ilyen estén szelíden mondta, hogy még egyszer szeretne sok vidám embert látni az asztalnál.

Ha lehetne, meghívná a régi barátait, minden ismerősét, és odaültetné az asztalhoz az unokáit .

- Milyen öröm lenne rajtuk végignézni; az ember úgy örül, ha kedves arcokat lát.

Hát még így, mikor mindenki mosolyog ...

Gulyás Józsi lelkesen helyeselt, és nagy Lujza is közbeszólt :

- Hát miért ne csinálnánk meg... kedves anyus, hívjon meg mindenkit, akit akar ...

Nagymama fellelkesült, tapsolt szinte, és örömmel mondta szaporán :

- Mindent én készítek... senki se segítsen.

Meglássátok, milyen jó tréfát csinálok .

A nagy vacsorára három hétig készülődtek.

Előbb csak a vendégeket írták össze, azután nagyanya leveleket diktált kis Lujzának, szívesen invitáló leveleket, és a régies mondatok alá odakanyarította a nevét .

- Mikor az első fiam született - mondogatta -, akkor is így csináltuk.

Ott volt az egész Szilágy vármegye.

De szép keresztelő is volt az , kedves kis Lujzika .

Összesen ötvenketten hívattak meg, és mind az ötvenketten megjelentek.

Enyhe, kedves este volt, az alkonyatban ott állott nagymama a verandán, és fo gadta a vendégeket.

Egymás után tünedeztek fel a kocsik a város felől.

Kaszanyitzky kisasszony Légát Janival érkezett, és nyomban utánuk megjött a szekér Martin úrral.

Őz Antal későbben fog megérkezni, mert neki még el kell intézni a boltbeli ügyeket, öss z e kell számolni a napi bevételt és kiadást.

Megjelent Palika Balázs dicső emlékű őrnagy özvegye leányával, a kedves Katerinka Lehel a sovány Spevákkal érkezett, és a nagy dáridó hírére kifuvaroztatta magát Borbola táncmester is.

Mindezen kedves és mulatsá g os férfiakon, hölgyeken kívül számosan voltak jelen közeli meg távoli rokonok, és végül megjött a társaság dísze a város díszhintóján: Bárány polgármester Görömbey főjegyző úr társaságában.

Mindenkit nagyanya fogadott .

Megölelte a férfiakat és nőket egya ránt .

- Csakhogy eljött - mondogatta -, de jól tette, hogy eljött !

Az ifjú embereket megfenyegette tréfásan :

- Azután csak vigyázzanak!

Inkább táncoljanak, mint igyanak !

- Tánc is lesz - örvendeztette meg a leányokat -, hárommal több a fiatalember, mint a leány...

Senki se fog petrezselymet árulni.

Károly muzsikál; már vacsorál a banda ...

Kint terítettek az almafák alatt, oly szelídnek ígérkezett az éjszaka.

A hosszú asztalnál kis Lujza segédkezett, meg Lina kisasszony.

Őket avatta nagymama csupán az étrend rejtelmeibe, és kettőjüket ruházta fel az alvezérleti tisztséggel.

Vacsora előtt ki adta utolsó rendelkezéseit, és egy kis sétára indult Bárány Adorján úrral .

- A fák alatt terítettünk - mesélte -, az almafák alatt.

Eszembe jutott, hogy egyszer szegény apám is adott egy ilyen vacsorát így ősszel .

Nálunk is az almafák alatt terítettek.

Apám olyan szépen fütyült akkor este, hogy minden asszony szerelmes lett bele.

Azután volt egy nagybácsim, aki mindig zsebre dugta a déligyümölcsöt.

Hát akkor este is éppen a zsebét tömte, mikor egyszer csak leesik egy alma, és éppen a kopasz fején csattan szét.

Mind kiejtette a cukros gyümölcsöt, képzelje, mindet kiejtette ...

Ezen azután vidáman nevetett, még Bárány Adorján is elmosolyodott , noha igen komoly férfinak ismerte az egész világ.

Nagymama tehát mosolygó arccal ült le, és boldogan tekintett végig a vendégseregen.

Egészen távol tőle, szemben ült a kis Gulyás gyerek, akit csak azért ültettek asztalhoz, hogy teljes legyen az öröme.

Egy kicsit feljebb ültek az Őz gyerekek, azután a rokonok és rokonoknál is hűségesebb ismerősök, barátok, jobbról és balró l mellette a polgármester és Görömbey Bálint.

Sokszor tekintett végig a terített asztalokon, de ilyen öröme kevésszer telt a falatozó emberek táborában.

Számos kedves arc hiányzott az asztaltól, és az öregek már alig-alig ültek itt-ott.

Csupa fiatalok vagy javakorabeliek, mintha egy ilyen vacsora csak annak a példázására lenne jó, hogy mindnyájan megöregedünk, elköltözünk, csak az almafák és víg mulatságok maradnak itt.

Az eltűnt, régi arcok helyett kereste hát az újakat, amelyek hasonlatosak a régiekhez.

Né zte kis Lujzát, Karolina kisasszonyt és Őz Antal komoly arcát a pelyhes bajusszal.

Azután Torkos úr barnapiros arcába mosolygott, annyi kitartással, oly sok szeretettel, hogy végül ismét a szemeire, öreg, két szemére kellett panaszkodnia :

- Gyönge már az én szemem - suttogta Bárány úr felé, és könnyeit törülgette .

- Hej pedig valamikor ...

- Ó - nevetett nagymama -, szegény uramat a szememmel hódítottam meg.

Pedig milyen rátartós ember volt, istenem, ha elgondolom ...

Most már kis Lujzát szerette volna látni m egint.

Ott sürgölődött az asztal végén, ráismert a gyönyörű hajáról, fürge, kedves alakjáról.

Egy darabig reánézett, azután megint Torkos Pistára.

Így váltogatta a tekintetét, azután egyszer csak megint felemelte a kendőjét :

- A szemem rosszalkodik ...

Nézt e-nézte a javíthatatlan rossz fiát is.

Ott ült Flóra kisasszony mellett, és fehér mellénye úgy villogott, mint egy hattyú melle a napfényben .

Józsa Gyuri hátradőlt, és széles gesztusokkal mesélte a legújabb pesti vicceket: körülötte csak úgy pukkadoztak a z emberek a jókedvtől.

Ahogyan így látta, minden bűnéért megbocsátott neki nagymama.

Nem látta fehér díszmellényét, széles, vörös arcát , erős nyakát, mert úgy állott előtte, mint tizenkét éves kisfiú.

Mint mikor eltörte a nagy lámpaernyőt, és kétnapi bujdosás után bűnbánó arccal megjelent ...

A lámpák és gyertyák megvilágították a fehér abroszt, az üvegek és különféle színű poharak szelíd fényben csillogtak.

Hidegségük eltűnt, és nem tűntek elő merevnek, törékenynek.

Az őszi égről még pirosas felhők hintet ték kölcsönkért színüket, és a lampionok, amelyeket kis Lujza Torkos úr segélyével alkotott, lassan himbálództak a drótfonálon az enyhe légáramlatoktól.

A poharak csengtek, tányérok csörögtek, és éppen rákot hordtak körül.

Egypáran már ki is szedték a vörös állatokat a tányérjukra.

Borbola mester megkoppintotta a vörös páncélt, de nyomban fel is ugrott, mintha megcsiklandozták volna :

- Tyű, hiszen ez mozog !

A rákok megelevenedtek a tányérokon, és kaszálni kezdtek, a farkukat kunkorgatták Kaszanyitzky kisasszony az ujjával nyúlt hozzája, hát meg is ragadta az ollójával.

Légát Jani mentette meg ettől a kellemetlen függőtől .

A csodálkozás és a rökönyödés után a kacagás bugyborékolt fel az asztal körül .

A polgármester úrnak a könnyei kívánkoztak kifelé :

- Ezt csak maga találhatta ki - mondta nagymamának -, csak maga lehetett a mestere .

Gyuri dűlt a nevetéstől :

- Ilyen ötletei csak a mamának vannak!

No, ezt kitétetem a lapban .

Ez direkt odavaló !

Nagymama is kacagott, és hogy gyorsabban jusson a vendégsereg a komoly ennivalóhoz, ő is felállott, tányért szedegetni.

Volt azután komoly része is a vacsorának: a polgármester úr köszöntőt mondott nagymamára, és azt kívánta, hogy még száz évig éljen, mert a fiatalság, a mai kedélytelen ifjúság még akkor sem fogja eltanulni tőle a jókedvet.

Más köszöntők is hangzottak, és végül Józsa Gyuri a sajtót üdvözölte, bár a tiszteletre méltó testület egy tagja sem volt jelen.

Éppen a legszentebb mondatoknál tartott, mondván , hogy a sajtó a közönség lelkiismerete, midőn egy jámbor alma megunta függő helyzetét a magasban, és egyenest a Légát Jani fényes koponyájára pottyant.

A nevetés oly elemi erővel tört ki, az ifjúság oly ellenállhatatlanul a vidámság hatalmába került, hogy többé szó sem lehetett dikcióról .

A nagy ebédlőben már muzsikált a cigány: az ifjabb hölgyek és urak felkerekedtek, hogy belefogjanak a táncba.

Nagymama is közéjük keveredett, és dirigálta a gavallérokat.

Az asztalnál közelebb ültek a hölgyek, öregurak, és pipaszó mellett diskurálgattak.

Bárány úr hátradőlt a karosszékben, és a tajtékpipáját ápolgatta :

- Lássad - mondta Görömbey úrnak -, ilyen a világ.

Alig vagyunk egypáran öregek.

Az öregebbek meg egészen elköltöztek.

Ahogy itt szétnéztem , már nem ismertem mindenkit.

Mennyien vannak a fiatalok, bizony, sor kerül még reánk is ...

Görömbey félig hunyt szemmel bólingatott :

- Biz úgy van az.

Egyik nap után jön a másik.

Sok minden megváltozott, nag yon sok minden.

Látod -e azt a barna szemű, komoly fiút Martin úr mellett?

Tudod -e, hogy kicsoda?

Ugye, nem emlékezel?

No hát az az Őz József fia.

Kereskedő lett belőle, mégpedig derék gyerek.

Tizennyolc éves a kölyök, és már üzletvezetőféle.

Azt mondják, ő veszi át a boltot...

Ki gondolta volna, hogy annak a büszke embernek a fia !

- Így van ez jól, polgáriasodunk.

Szép lassan lemondunk minden hiú cifraságról, és megtanuljuk, hogy egy szép dolog van: a munka.

Mikor én Angliában jártam... hát ott csak dolgo s embereket láttam.

Igaz, hogy ezzel azután eltűnik minden, ami régen szép volt ...

- Bizony, eltűnik - helyeselte Görömbey -, eltűnik a régi világ .

Egészen új jön helyébe, egészen új, barátom...

Vetted -e észre, mennyi új ház ...

Nagymama visszajött.

Éjfélig szelíden beszélgettek, azután kezdtek szállingózni a vendégek.

Csak a fiatalok kurjongattak és táncoltak még odabent .

A nagy kertben egyedül indult sétára nagymama .

A fák gyengéden susogtak, bólogattak felette, az érett almák illata lengett az utakon mindenfelé.

Beszívta ezt az illatot, és sokszor megállott.

Felnézett a csillagos égre, és hallgatódzott.

Amíg csak sétált , mindig mosolygott.

Nem tudta, miért, de egyre mosolygott, mint akit nagy boldogság ért, és még senkinek sem mondhatta el.

Mikor azután bevégezte sétáját, végigcsókolta a kedves embereket, hölgyeket, urakat.

Józsa Gyurit meggyóntatta, mint egy kisgyereket, azután Antal urat csókolgatta :

- Jól viseld magadat - mondta, és aludni tért .

Torkos Pista, a huncut ember, még éjjeli zenét is adott neki.

Ott húzták az ablaka alatt a kedves nótáját, hogy csak egy kislány van a világon ...

És reggel... hiába költögették.

Hiába költögették, de mosolygott ...

Egy esztendeig mindenki úgy gyászolta, mint az édesanyját .

Ez alatt az év alatt sokszor megfordu lt Karolina kisasszony a városban.

A házra kerestek vevőt, és nagymama elintézetlen ügyeit kellett elsimítani.

Ő volt mellette a legutóbbi időkben, különben is őt ismerték a családban a legerélyesebbnek, hát reábízták az elintézést, ilyenkor mindig Kaszan y itzky kisasszonyhoz szállott, és a régi sárga házból indult ki útjára, az ügyvédhez, közjegyzőhöz.

A gyászos ruha olyan jól illett karcsú termetéhez, finom arcocskájához, hogy mindenki utánafordult, ha az utcán végighaladt.

Alig volt útja, ahol nem akad t kísérője.

Ezek között a hűséges emberek között leghűségesebb volt a monoklis gróf, aki árnyékul szegődött az ifjú hölgy mellé.

Virágok és bonbonok özönét öntötte a lábaihoz, de Karolina kisasszony csak mosolygott rajta .

- Ne fáradjon - mondta neki egyszer -, nagyon szeretem a bonbont, de a maga bonbonjaival legtöbbször azt csinálom, amit egyszer a cipőmmel ...

- Hát az aranyos cipőjével mit csinált, ha szabad érdeklődnöm ?

- Akkor még egészen kisleány voltam.

Nagymama, szegény , csináltatott egy pár új cipőt.

A suszternál vettem fel, és a régit papírba csomagolva vittem magammal.

De én nem akartam a régi cipőt hordani, hát valamit kitaláltam.

Betértünk a templomba nagymamával, és én otthagytam a régi cipőt az oltár lépcsőjén.

Azt gondoltam, hogy a jó Isten m ajd odaadja valami szegény embernek.

Biztosan úgy is történt ...

- Na és a cukrok, ha szabad kérdeznem ?

- A bonbonok?

Hát a múltkor otthagytam valahol, ahol sok a gyermek, azután az egyik csomagot elejtettem...

Biztosan szegény emberek találták meg ...

Minde zek azonban egy cseppet sem tántorították vissza a monoklis embert.

Hűséges maradt, szívét kitárta naponként, és az ifjú hölgy mosolya nem ejté kétségbe.

Tavasz felé azután sápadtan jelent meg minden délben a Fő utcán .

- Őszre végezek - mondta mélabúsan -, őszre végem van, ha nem tekint reám .

Karolina mosolygott most is :

- Hát mitől lesz vége ?

- Minden éjjel mulatok a huszárokkal, mert aludni úgysem tudok ...

- Ugyan, ugyan... ne búsuljon olyan nagyon neki.

Nézze ezt a szegény embert: a búsulás áldozata .

Ele nyészően vékony emberke közeledett feléjük.

Zöldre fakult, egykor fekete császárkabát lötyögött rajta, orra ijesztően ugrott előre, és szemei zavarosan bámultak, mintha keresne valamit.

Kezében közönséges nádpálcát szorongatott, olyant, amilyent hat krajc á rért lehet kapni Martin úrnál, amilyet az iskolákban használnak.

A vékony emberke megsuhogtatta a pálcáját, és mert a közelben gyermekek kiáltoztak, megfenyegette őket.

Egy kisfiú elkiáltotta magát mellette :

- Kirpintyó!

Kirpintyó !

A kis ember nekiiramodot t, és üldözőbe vette a gyermeket, aki szaporán befordult egy kapu alá .

- Hát ki légyen ez a szegény ember? - kérdezte a monoklis .

- Ezt a szegény embert Perkinkónak hívják.

Iskolamester volt valaha, engem is tanított, de már akkor láttam, hogy nincs rendbe n valami.

Nagyon mulatságos ember volt, de gyűlölte a gyermekeket .

Utóbb azután meg akart nősülni, és vagy háromszor kikosarazták.

Emiatt hibbant meg végleg.

Most itt ténfereg az utcán, és kergeti a gyermekeket.

Nézze, milyen dühös, hogy nem találja azt a kisfiút .

Az ilyen beszélgetéseket megírta hűségesen, vagy elmondta kis Lujzának szép sorjában.

Egyszer azután mégsem írt meg valamit.

Májusban történt, hogy az eladott régi ház első részletét kellett felvenni.

Ebből készült a Lujza kisasszony kelengyéje, mert az esküvő már küszöbön volt.

A pénzt magához vette Karolina, és kifordult a Fő utcára.

Egyszerre csak megvakkan mögötte az öreg, hűséges Britt.

A gróf ügetett utána .

- Kezeit csókolom - mondta, s vékony lábait szorgalmasan szedegette pepitanadrágjában -, mit akar velem csinálni?

Meddig akar kínozni ?

Három hete nem láttam, és hiába küldözgettem a leveleimet is .

- Hát azokat tényleg hiába küldözgeti.

Majd csak akkor küldjön nekem levelet, ha megígértem, hogy válaszolni fogok .

- Rettenetes elszántság.

Hiszen miközöttünk még úgy, izé ... szociális formákban sincsen különbség.

Úgy hallottam, hogy bárókisasszony... a kedves papája izé ...

Karolina elkomolyodott ...

- A kedves papám lemondott erről a címről, mert belátta, hogy nem illik olyan embernek, aki délelőtt poros hivatalba jár, délután meg otthon dolgozik.

Azt hangoztatta mindig, hogy polgárember, de persze nem tudta mindenben utánozni a polgárokat.

Büszke vo l t és zárkózott, hozzáférhetetlenül zárkózott férfi.

De mi másként nevelkedtünk, mint ő.

A néném most megy férjhez egy nagyon egyszerű, szegény emberhez: a gróf úr nagybácsijánál gazdatiszt.

Látja azt a boltot?

Nos, hát annak az üzletvezetője az én öcsém ; b üszkék vagyunk rá mindnyájan, mert mások ilyen korban még tánciskolába járnak.

Én, én... hát ne vegye sértésnek, én is jobban örülök, ha egy egyszerűbb embert látok magam körül ...

A gróf elvörösödve mentegetődzött :

- De kérem, Karolina, maga rosszhiszemű v elem szemben.

Hiszen én sohasem közeledtem magához úgy...

Az én szándékaim a legtisztességesebbek.

Semmi sincsen kizárva .

- Hogy például megkéri a kezemet ...

- Igen, hogy megkérem ...

A leány nevetett, és a kapuban elvált a gavallértól :

- Isten vele, gróf úr, majd holnap tovább bolondítjuk egymást !

Éjszaka sokat gondolkozott ezen a párbeszéden a kisasszony, és másnap délelőtt kisétált a Fő utcára, bár különösebb dolga nemigen volt: a pénzt már előzőleg elküldte a cseléddel a postára.

A gavallér várta az utcasarkon :

- Jó reggelt, méltóságos kisasszony !

- Jó reggelt, gróf úr, talán menjünk a gesztenyefák felé sétálni .

Ott nem látnak bennünket annyian, úgyis sokat beszélnek rólunk .

- Ah persze, igen, a köznép sokat beszél.

Rosszul van nevelve a köznép.

Általában rosszul.

De nekünk nem kell törődni ezzel.

Kocsin járunk , átkocsikázzuk az életet, nem keveredünk.

Ah, apropos, kocsikázni; tudja, hogy neveltettem magának két csikót?

Vasderes mind a kettő.

Nagyon kedvesek... izé , ha akarja, majd kipróbáljuk a fogatot.

Egy kis sandlaufer elé fogjuk, azután ki, a szabad országúton egészen ki a kastélyig.

Még ott sem állunk meg ...

- Na és mikor ?

- Az csak magától függ, kisasszony.

Akár most, akár délután, este , reggel ...

- És hol találkoznánk?

Mert én nem akarom, hogy mindenki lásson .

A gróf úr szinte nem tudott bes zélni az örömtől.

Hogy ez ilyen könnyen megy, nem is gondolta volna sohasem .

- Izé... - hebegte - véleményem szerint délután négykor, a kiserdő végében, a malomnál.

Csak üljön le a fehér padra, majd én mindent elintézek ...

Valami azt súgta a gyermeknek, hogy fusson el innen, de azután hátraszegte szép fejét, és büszkén gondolta magában :

- Azt teszek, amit akarok!

Én is ott leszek .

Ebédnél mindazonáltal alig evett.

Kaszanyitzky kisasszony nyomban észrevette, hogy valami baj van .

Valószínűleg szerelmes - gondolta a levesnél, és mikor a tésztához érkeztek, egészen nyugodtan állapította meg egy tapasztalt nő mosolyával : persze hogy az, egészen biztosan az... de hát mikor legyen szerelmes, ha most nem ...

Tehát elment Őz Karolina kisasszony, és napernyője a kiserdő bokrai között bujkált egy darabig.

Azután rátért apró lábaival a széles , kavicsos útra, amely a malomig vezet, és azon túl a kastélyig fut.

Elérkezett a fehér padig, helyet foglalt, és dobogó szívvel várakozott.

Még korán volt .

Három óra is alig múlt e l, és a kiserdő fái alatt nem járt egy lélek sem.

A délutáni csend teregette szárnyait, és a kavicsos útra leröppent pintyőke hangja oly élesen csengett, mint egy üvegharangocska.

Egy darabig nyugodtan ült a kisasszony , azután ábrákat rajzolgatott ernyőj é vel a porba.

Gondolatai elkalandoztak: kis Lujzára, Pistára gondolt, és a szíve megindult azon, hogy szereti egymást a vőlegény meg a menyasszony.

Milyen kedvesek, nem tudnak másról senkiről, csak egymásról ...

Ha anya látná ezt - gondolta, és hátradőlt, me rt az izgalmaktól alig tudott ülni -, milyen sok öröme telne .

Mennyi boldogsága lenne .

Hallotta, mint cseng a pinty szava, azután egyszerre csak valami nagyon furcsa dolog történt.

Az út végéről szelíden libegve, mintha nem is földön járna, egy lenge ruhás asszony közeledett.

Mindig közelebb-közelebb jutott és végre megállott a pad előtt.

Karolina kisasszony felnézett rája, és fájdalmas érzéssel ismert az édesanyjára.

Szomorú tekintetéről, szép, sötét szeméről nyomban ráismert.

Egyszerre úgy érezte magát , hogy nagyon szégyenlenie kell valamit, olyan erősen szégyenkeznie , mint mikor egyszer mazsolát lopott, és az édesanyja rajtakapta.

A csodálatos asszony nem szólt egy szót sem, de a szeme oly szemrehányóan nézett, hogy az fájdalmasabb volt minden dorgálásn ál.

Kezét felemelte, és jobb mutatóujjával megfenyegette a gyermeket bánatosan ...

A pintyőke hangja csengett még.

Karolina felnyitotta szemeit, és szétnézett.

Sehol senki.

Csak az országút távolában látszik egy sebesen robogó kocsi.

A napfény megaranyozza a porfelhőket mögötte.

A kisasszony felugrott, és futni kezdett a bokrok között.

Sebesen, mintha kergette volna valaki.

Még az ernyőjét is ott felejtette .

Másnap sokat beszéltek arról, hogy a monoklis gróf agyonhajszolt két vasderes csikót .

- A tajték úgy szakadt a szegény párákról - mesélte Légát Jani -, mint a mosogatóteknőből nagymosáskor.

Azután valahol kint az árokba dűlt mind a kettő .

A bölcső mellett fehér otthoni ruhában üldögélt kis Lujza .

Szelíden ringatta a hajladozó bölcsőt, és dúdolgatott hozzá egyszerű, szerény kis melódiákat.

Még ott tanulta valaha, a sárga házban ezeket a dalokat a magas emeleten a Terkától.

Kinézett az ablakon a kertbe, hol az enyészet terjengett a dércsípte bokrok felett.

Arra gondolt, hogy már másfél esztendeje élnek i tt távol a világtól boldogan és olyan békességben, ahogyan két ember talán nem is élhetett sohasem.

És e két esztendő alatt egyszer sem gondolt a sárga ház egykori lakosára, a sápadt és lenge, légiesen könnyű léptű Deborah kisasszonyra.

Néhány zavaros lev elét, elborult írását olvasta neki, de nem tudta megfogni a lelkét .

Hol van szegény Deborah a macskájával, az aktáival, a perei sokaságával?

Merre van nagy elhagyatottságában, és vajon harcol -e még az ősi birtokért, vagy megpihent csendesen talán ...

Az óra egyhangúan ketyegett, a gyermek hangtalanul lélegzett, és fehér arcán, csukott szemein a nyugalom terítgette könnyű szárnyait: a távolba intézett kérdésekre nem felelt senki sem.

Az ifjú hölgy szívén ott maradt a nyomasztó érzés; Deborah nemcsak a magáéé r t, hanem mindnyájukért küszködött, és ha elbukott a szélmalomharcban, őértük is elesett.

Azért, mert mikor az esküvőjük előtt állottak, kitagadta őket egy levélben, sohasem haragudott.

Hogy neheztelt volna, mikor tudta, hogy a szíve szerint cselekszik, és a legderekabb férfinak nyújtja a kezét!

Azzal egy pillanatig sem törődött, hogy nem felel meg a Deborah feltételeinek, hogy nincsen hét őse , rangja és címe .

A ház elé kocsi gördült és néhány perc múlva bedugta a homályos szobába piros arcát Torkos úr.

A bö lcső felé tekintett, és mosolygott, Lujza asszony a szájára tette a két ujját, és a bölcsőre mutatott :

- Pszt, pszt, alszik !

A mezők friss szagát, hűvös levegőjét hozta magával a férfi .

Megállott a bölcső mellett, és nem tudott uralkodni a vágyain, lehajolt a gyermekhez.

Bajusza tüskéi megcsiklandozták a bársonyos bőrt a fiúcska arcán , csókjai elborították a zsenge ifjú kezét, kék szemét és selymes, szőke haját.

A mély álomból lassanként felébredt.

Szólt valamit a csecsemők földöntúli nyelvén, előbb a job b szemét dörzsölte meg parányi öklével, azután a bal karját emelte fel.

Végre kinyitotta a szemeit, és amint ismerős arcokat látott maga fölé hajolni, mosolygott.

Kinyújtotta kék szalagos karját, és mulatságos kis ujjaival belemarkolt az apja bajuszába.

E zen nagyon vidáman mosolygott, és mikor sikerült az anyja füle cimpáját is megragadni, teljes volt a mulatság .

Egyhónapos korában már mosolygott.

És azóta egyszer sem sírt .

Egyre mosolygott, és ha valami bántotta, ha valamit kívánt öntudatlan kis szíve, csendesen panaszkodott, mintha csak magának beszélgetne.

Akik látták , mind azt mondták, hogy még sohasem láttak ilyen gyer meket.

Kaszanyitzky kisasszony, aki kezében akarta tartani a " harmatos rózsát ", mielőtt meghal, könnyezve mondta felette a keresztelőn, hogy bölcsőjénél a vidámság és szerencse állott.

Aki ily szelíd, jó és mosolygó arcú élete első napjaiban is, az később sem fog könnyeket okozni senkinek .

- Úgy legyen... úgy legyen - mondták a körülállók meghatottan -, kis Lujza mindig olyan jó volt, mindenki szereti.

Megérdemli az égi ajándékot .

És ezzel szívükbe zárták a gyermeket, mindig gondoltak reája.

Alig akadt nap , amelyen ne érdeklődött valaki az ifjú után, aki a keresztségben a József nevet nyerte nagyapja, Őz József számtanácsos és egyszerű polgárember után.

E csendes őszi estén szótlanul ültek egymás mellett a mosolygó gyermek szülei a bölcső két oldalán.

A bo l dogság szorongatta a torkukat, és gondolataik egy úton jártak, a távoli jövőben .

- Még nem is beszélgettünk arról, hogy mi lesz belőle - mondta csendesen a férfi, és kinyújtotta a jobb kezét, mintha a jövő fátyolát akarná fellibbenteni.

Férfi volt a legigazabb fajtából, és e kérdésnél tisztán látta maga előtt az örök emberi sorsot, amely megújul, és újra él minden nemzedékben .

Némi bánattal gondolt atyjára és Őz úrra, akik elmúltak immáron, és akik helyére neki kell állania.

De a gyermekre nézett meg az a sszonyra, és a szíve diadalmasan kezdett dobogni .

- Ebből ember lesz - felelt szinte önmagának -, ezt nem neveljük a más szolgájának.

Kis Lujza, ebből embert csinálunk .

Az asszony lehajtotta a fejét :

- Igen - mondta -, ha igaz, hogy a szerencse jegyében sz ületett, akkor ő maga csinál magának helyet .

Torkos úr egyre lelkesült :

- A mi családjaink elfelejtkeztek egy pillanatra magukról.

Higgye el, kis Lujza, elfeledkeztek.

Az én nagyapám jó barátja volt még a grófoknak , az apám félig-meddig már szolgálta, engem meg odaadtak szolgálatba ...

- Apa is szolgált - mondta halkan az asszony .

- Igen, de ez a kisfiú szabad ember lesz.

Ebből mérnököt vagy orvost faragunk.

Kis Lujza, hallgassa csak, milyen pompásan hangzik: doktor Torkos József köz- és váltóügyvéd ...

A böl cső mélyén tapsolt a gyermek, és nevetett, mint a legapróbb ezüstcsengőcske.

Felette összenézett két boldog ember .

- Látja, ő is helyesel - kiáltott a férfi egész komolyan .

- Igen - mondta kis Lujza és nevetett -, igazat ad az apjának.

Ha később is ilyen e ngedelmes lesz ...

Mosolygott, de azután hirtelen eszébe jutott az özvegy.

Maga előtt látta, amint elhagyottan ül a sötét szobában, és gyermekeire gondol, akik mostohán elfelejtették.

A szíve sajogni kezdett, és az arca elkomolyodott.

A férfi nyomban észrev ette a borulást .

- Valami rossz hír... vagy miért olyan ...

- Semmi - legyintett szelíden kis Lujza, mosolygott is, de a szorongás ott maradt a keblében .

Vacsoránál megjött a lovas legény, aki a postát szokta behordani .

Torkos úr egymás után bontotta fel a leveleket .

- Ezt Kaszanyitzky kisasszony írta - mondta fennhangon és olvasni kezdte.

Boldog emberek!

Nem zavarlak benneteket hosszasan, csak egy szóv al írjátok, hogy van a harmatos rózsa, mosolyog -e, mint a keresztelőnél.

Egy szegény öreg kisasszony sokszor gondol reátok.

Nálunk nagyon kevés az újság.

Karolina az idén is bálkirálynő lesz: annyi a gavallérja, hogy mozogni se tud tőlük ...

Még egy-két lev él távoli rokonoktól, azután egy összevissza címzett boríték került a férfi kezébe.

Három-négy helyről is irányítgatták, míg eljutott a távoli pusztára .

- Ez a mostohánk írása - mondta megremegve kis Lujza .

- Igen - felelte Torkos úr, és nyomban olvasni kezdte : Leányom, gyorsan segítsetek rajtam, mert a nagy kutyák nyomomban vannak, és méreg és tőr el van készítve számomra... csak röviden írok, nem tudom, nem fogják -e el levelemet... mentsetek meg, mert nincs nap fejbőrlehúzás nélkül...

Ádám meghalt szám omra... ily pipogyaságra nem születhet férfi... itt járnak az ablakom alatt a fekete kutyák... hallom a lábuk dobogását... jöjjetek szerencsétlen anyátokért !

A férfi hangja fájdalmas jajszóként csendült a halk szobában .

Kis Lujza összerázkódott.

Oly erősen érezte az elhagyott asszony nyomorúságát, hogy könnyek csillogtak a szemében .

- Szegény - mondta Torkos úr -, szegény szerencsétlen.

Ki gondolta volna, hogy a boltos leánya ...

- Szegény - ismételte kis Lujza -, el kellene menni érte ...

Tavaszra megérlelődött a gondolat mindkettőjük szívében, és mikor rügyek kezdtek nőni a faágakon, felkerekedtek, hogy elutaznak Pozsonyba .

Megkeresik a mostohát, elviszik magukkal haza, és meggyógyítják, megtanítják rózsákat oltani, violát ültetni.

A virágok között majd el felejti a pöreit ...

A városban, az állomáson összetalálkoztak a derék Bárány Adorján úrral .

- Ó, ó - kiáltotta hangosan a köpcös úr -, milyen kedves találkozás.

Hallottam, hogy milyen remek kisfia van.

Most már élek az alkalommal: én is megnézem .

Megcsiklandozt a a karon ülő gyermek piros arcát, és vidáman nevetett :

- Hát valami örvendetes újságot tudnak -e ?

- Tudunk bizony - mosolygott kis Lujza -, ha ugyan nem tetszett hallani még.

Karolina jegyben jár: tegnap este volt az eljegyzés .

- A monoklis gróf ?

- Dehogy , egy mérnök, az ármentesítőtől...

Nagyon boldogok .

- Hát aztán ?

- Aztán, hogy Martin úr már egy fél éve nyomja az ágyat, az én kisöcsém egészen átveszi a régi fűszeresboltot.

Vasárnapra már kint lesz a neve is ...

- Na, ez derék!

Ha szegény Józsi barátom láthatná...

Istenem, de furcsa is a világ...

Hanem az a nagy dezentor, az az öreg legény, a javíthatatlan gavallér hol van?

Az én Gyurimról nem hallottam semmit már nagyon régen ...

Kis Lujza nevetett :

- Józsa Gyuri?

Itthon van megint.

Antal megfogadta könyve lőnek a boltba.

Tetszene csak látni, hogy egzecíroztatja az a gyerek.

Talán még embert is farag belőle ...

Bárány úr hitetlenül rázta a fejét és barátságosan búcsúzott :

- Nem lehet az... nem olyan fából van faragva .

A vonat elvitte őket a távoli városba.

S zombaton reggel érkeztek és nyomban megkeresték a Duna utcát, ahol egy öreg ház homlokán reá is akadtak a Deborah házszámára.

De ott már alig tudtak róla valamit :

- Itt lakott egy éve, de hát nagyon bujdosott az emberek elől .

Senkivel se állott szóba, azt se mondta, hová költözött .

A hátsó udvarból végre előkerült a régi takarítónője.

Mikor egy pengőt nyomott a tenyerébe Torkos úr, megeredt a nyelve :

- Hát kérem, innét már egy éve elköltözött.

Nem mondta, hova megyen, de én kilestem egyszer.

A Klarissza utcába költözött ...

Elmentek tehát az új címre, de innen is elküldték őket, hogy a méltóságos báróné, szegény istenadta elköltözött egy fél éve, mert attól félt , hogy kibontják a falat a feje felett.

Pedig hát csupa jámbor emberek laknak az egész házban.

Valaki megadta itt is a címet, amely a külváros felé vezetett .

Öreg, földszintes, zöldre festett ház előtt állott meg a kocsi.

Ráncos képű , púpos cseléd ült a kapukövön.

Az orrát nagykockás zsebkendőbe rejtette, a szemei könnyeztek .

- Mondja csak, lelkem - k érdezte kis Lujza -, itt lakik Őz Józsefné ...

Az öreg púpos szeme furcsán és gyanakodva csillogott :

- Talán Bősz Józsefnét tetszik gondolni .

Kis Lujza visszaemlékezett a zavaros levelekre :

- Igen - mondta -, Bősz Józsefnét keressük !

A púpos hátramutatott a mély udvar felé, ahol a háttérben, szinte elsüllyedve az idő terhe alatt, egy kis ház állott .

- Ott lakik, de nem lehet hozzá bemenni.

Már egy nap óta bezárkózott... sokszor szokott így, mert nagyon sok dolga van a papirosokkal , amit el akarnak venni tőle .

Háromszor is leír egyet-egyet, azután elássuk ketten, mert én vagyok a cselédje...

De már most engem is kicsuk ...

Ismét elrejtette az orrát a kendőben, és könnyei szaporán megeredtek .

Végigmentek az udvaron.

Torkos úr kézen fogva vezette kis Lujzát , aki a gyermeket szorította magához.

Dobogó szívvel állottak meg a vaspántokkal lezárt ajtó előtt.

A férfi erélyesen kopogott.

Vártak, neszeltek , benéztek az ablakon is, de odabent senki sem mozdult.

Erősebben kopogtak , dörömböltek: ismét semmi válasz .

- Gyerünk - mondta végül a férfi türelmetlenül -, délután visszajövünk.

Biztosan nincsen idehaza .

Délután ismét megpróbálkoztak, és hogy újból nem felelt senki a lezárt házból, lakatost hívattak.

Csak úgy csurgott az izzadság a legényről :

- Na - mondta -, ezt alaposan megcsinálták.

Ide ugyan nehéz lenne betörni .

Végre kinyílt az ajtó .

Sötét kis szobába léptek, és a púpos nesztelen léptekkel követte őket.

Innen egy másodikba jutottak: nehéz, dohos szag áradt szét.

A harmadik szoba ajtaján kopogott Torkos úr.

Válas z nem jött, tehát megnyomta a kilincset.

Az ajtó zárva volt ...

Ezt is felnyitották, és most már a gyermeket egy jóképű asszonyságra bízták a kapu előtt.

Sötétség és nehéz szag feküdt a legbelső szobában.

Kis Lujza lerántotta a fekete posztót az ablakról, s zéthúzta a függönyöket és kitárta az apró ablaktáblákat.

És akkor a délutáni napsütés teljes világossága terült a bús szobára.

A szomorú ember özvegye az ágyán, kibontatlan ágyán feküdt teljesen felöltözve.

Sovány karjait , hosszú csontos ujjait összefonta görcsösen a mellén.

A karjai között, aszott keblén a papírok, okmányok garmadája feküdt, szemei hunyva voltak, de az arcán a rémület ült még most is.

Ébresztgették, de nem mozdult többé.

Ébresztgették , és a rémületet még a meleg napsugár sem tüntette el az arcáról .

De a napfényben sárga sugárban csillant meg fehér ujjain egy nehéz, vastag aranygyűrű .

Zöld köve úgy élt a világosság özönében, mint a pázsit a tavaszi réten .

A púpos zokogva borult az ágy elé :

- Az én úrnőm - mondta felcsukló hangon - azt ígér te, hogy egy várat ad nekem .

Kis Lujza könnyezve támaszkodott az urára.

Szeme végigsiklott a rémült arcon, a görcsre görbült kezeken, és megakadt a zöldköves gyűrűn .

- Szegény mama - sóhajtotta, és őszintén, a szíve mélyéből siratta .

Torkos úr eltakarta az asszony szomorú szemeit :

- Ne nézzél arra, fiacskám ...

Harmadnap, a temetés reggelén levél érkezett a városból.

Karolina írta, hogy a bolt megnyílt a Tónika neve alatt.

Az első nap gyönyörűen sikerült, még Gyuri is árult.

Egyébként nagyon haragszanak reáj a, mert elkártyázta, eldáridózta az egész fizetését.

De Tónika majd segít ezen is: csak naponként ad neki zsebpénzt ...

Lujza bágyadtan mosolygott :

- Gyuri bácsit is megvádolták azzal a gyűrűvel...

Azt hitte még nagy Lujza is, hogy ő adott túl rajta.

Pedig hát szegény mostohánk ...

- Hát most mi lesz vele ?

- Nem vehetjük el tőle... eltemetjük a gyűrűvel együtt, úgyis hiábavaló... a mi fiunknak nem lesz szüksége rá ...

Megölelték a gyermeket, ami annyit jelentett, hogy egyetértenek .

Délután pedig eltemették Őz József feleségét, született Burger Deborah-t, egy boltosnak a leányát.

Nem vették el tőle a féltett papirosokat , az almáriom kincsét keble fölé helyezték, és a lenge léptű asszony, akinek hófehérek lettek sötét fürtjei, elvitte magával a zöldköves gyűrűt is .

Hantot dobtak sírja fölé, megsiratták, és azután magukba szállva lépegettek a füves úton a város felé.

Körös-körül nedves zöldben ragyogtak a hegyek, és az ég oly magasan kéklett, hogy végtelennek látszott .

Az előbb még permetezett egy kicsit a tavaszi eső, mint mikor a kertész gyengéden megöntözi a rózsáit.

Az esernyőt lecsukták, és megállottak , olyan gyönyörű volt minden.

Egy öreg sír fölött orgonabokor nőtt, az orgonabokor tetején pedig madár fütyült .

A kisfiú ugrálni kezdett az anyja karjai között, és reámosolygott a madárra .

- & -

Török Gyula

A zöldköves gyűrű : Regény

Harmadik rész

1

2

3

4

5

6

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Török Gyula

A zöldköves gyűrű : Regény

Harmadik rész

1

2

3

4

5

6