Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Jegenyék a szélben
Keletkezés ideje
1921
Fejezet
7
Bekezdés
1176
Mondat
3196
Szó
34598
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
- Mert lásd, Gyurka, így, ahogy most indul, nem lesz jó vége a dolognak, - hadarta a jegyzőné.
- Hiszen nekem igazság szerint semmi közöm az egészhez, de ha hírbekerül a házad, azért már neked kell felelni.
Hát azért mondom neked jóelőre.
- Hogy történt? - kérdezte halkan a nemzetes úr.
- Hiszen ha tudnám! - békétlenkedett Gabriella asszony.
- De hajnal óta majd szétmegy a fejem!
Kint még sötét volt, zörgetnek.
Kinyitom az ajtót, Drabik meg Tarján úgy cipeli befelé a tanítót, mint egy zsákot.
Faggatom, mi lelte?
Olyan , mint a halott s csak annyit mondott egyszer, hogy ő lovag, ami azt jelenti , ugye, hogy asszony vagy lány lehet a dologban.
Most már tudjuk, hogy a körtefáról verhette le valaki, vagy hogy talán leesett a mafla.
Mindegy.
De mit keresett Koczák éjszaka a kertben?
Megmondom.
A lányod járt a kertben.
- Az én lányom! - hüledt el a nemzetes úr.
- Úgy van.
Csak ne légy ideges, ráérsz arra később, mert cifrább dolgok is következnek.
A baktertől tudom, hogy Tarján, meg Drabik ma egész éjszaka kószált a temetőben, meg a kertek alatt.
Mit akar Tarjánnal ez a vén alak!
Én gondolom , hogy rontani kezdi, tudod, milyen tökéletlen...
- Drabik rendes ember, - állapította meg rövidesen a nemzetes úr.
- Rendes ember!
Jól van.
De egyet ne felejts el, hogy ez a rossznézésű díjnok Tarján főszolgabírónál szolgált igen sokáig s azt is rontotta, a mostani szolgabírót meg úgy kezeli, ahogy a báró se beszél a pecérjével.
Hát itt az összefüggés!
Hogy nem hiszed!
Hát akkor Tarján tegnap délután mért mondta Kendének, hogy komisz fráter?
A te vendégednek, a te házadban, a te jelenlétedben!
- Ezért úgyis összeszidtam volna.
- Összeszidtad volna!
Hát csak szidjad.
Nekem semmi közöm a te dolgaidhoz, de akkor mondd meg, hogy jön össze éjszaka a kertben Marcsa meg Tarján, mit keres ott Koczák és miért kell onnét Koczákot félholtan kihozni!
Itt valami terve lehet Drabiknak.
De ha már annyira a pártján vagy, csak egyet szeretnék tudni !
Nem akarom bántani a keresztfiadat, mert semmi közöm a dologhoz, de az sehogy se fér a fejembe, mért akarja egy okos fiatalember a Saját unokahugát kompromittálni...
A nemzetes úr ösztönösen tartott az idegen szavaktól s most is felszisszent:
- Már hogy akarná kompromittálni!
Ne beszélj ostobákat!
- Hiszen nem is úgy akartam mondani, - kezdte kedveskedve a pillanatnyi visszavonulót Gabriella asszony, - csak te értetted rosszul.
Nem hogy ő akarná kompromittálni, de úgy fogja hinni mindenki, hogy akarta...
No, itt már vörös lett a nemzetes úr:
- Ne bosszants, mert komiszul jársz velem!
Honnét fogja azt megtudni mindenki , hiszen csak te tudod még!
Vigyázz a szádra!
Gabriella asszony elcsodálkozott:
- Ejnye, hallod!
Csak nem teszed föl rólam, hogy éppen én akarnék ártani neked , aki annyira le vagyok kötelezve egész családodnak!
Érts meg, Gyurka és gondolkozzál nyugodtan, én csak fel akartalak világosítani, mert ezzel tartozom nektek.
Lásd, Tarján két napja sincs még itt s már ilyen dolog történhetett .
Hátha még tovább marad?
Nem a fiú ellen beszélek, úgy vegye el álmomat az Isten , csak hozzád szólok okosan.
Előbb-utóbb, ha ismétlődik az ilyen dolog, csak ki fog menni a híre, neked pedig eladólányod van.
No ládd, csak most jut eszembe , hogy valamit említeni is akartam, de ezt igazán csak négyszemközt.
A nemzetes úr ismerte Gabriella asszonyt, de Gabriella asszony mégjobban a nemzetes urat.
A nemzetes úr szívesen meghallgatta Gabriella asszonyt, a végén úgy tett, mintha az egészből nem érdekelné semmisem, s többnyire azzal vált el : " sok szamárságot összefecsegsz, te asszony."
De Gabriella asszony évek tapasztalatai nyomán jól tudta, hogy a nemzetes úr mindig megjegyezte magának a tanácsot, szórul-szóra aszerint cselekedett, de tört és zúzott volna, ha ezt valaki a szemébe merte volna mondani.
Mert az őszinte szót, ha rávonatkozott , mélyen restelte s ezt hirtelen fölháborodással igyekezett takargatni.
A nemzetes úr most is türelmetlenül s a szemében valami gyanakvó fénnyel sürgette meg az asszonyt:
- No, mi az?
- Hát tudod, Gyurka, - kezdte nagyfenékkel a szót, - igazság szerint semmi közöm hozzá s csakis azért hozom fel, hogy meg ne sértődj rajta, ha sor kerül rá .
Kende megjegyzéseiből úgy veszem ki, hogy komoly szándékai vannak...
- No, és?
- No, és?
Csak úgy mondom ezt neked, hogy legalább addig is gondolkozzál rajta.
- Ez a lányom dolga, - felelte kurtán a nemzetes úr.
A jegyzőné úgy tett, mintha meglepődnék:
- Ejnye, Gyurka, de furcsán beszélsz máma!
Alig ismer rád az ember.
Hát persze , hogy a lányod dolga, de egy kicsit talán a tied is.
Mert ha egy henteshez akarna menni, ahhoz mégse adnád, ugye?
No, látod!
Azért mondom csak, mert rádnézve kényes lehetne...
- Mi lehetne kényes rámnézve?
- Nono, de heveskedsz!
Csak azt akartam mondani, hogy jó lenne talán, ha én világosítanám fel ügyesen Tarjánt, ámbár nekem semmi közöm a más családi dolgaihoz...
A nemzetes úr vállat vont:
- Csakugyan semmi közöd, ebben igazad van.
Miattam különben tehetsz Tarjánnal is , Kendével is, amit akarsz, - és kiment.
Gabriella asszony e délelőttön teljesen meg volt elégedve magával.
Egyszer kinézett az udvarra s hallotta, hogy a nemzetes úr éktelenül szidja a béreseket .
- "Jól indul ", gondolta Gabriella asszony.
Később hasonló megnyugvással látta , hogy a nemzetes úr lassan bandukol hazafelé s a közben sűrűn vakargatja a tarkóját.
Otthon azonban alig történt valami.
A nemzetes úr mindössze a szobájába hívta Marcsát s hosszú ideig maradtak bent mind a ketten, aztán gyorsan ebédet kért , mert a szántógép miatt kellett a rétek alá szaladnia.
S mire Tarján felébredt, a megszokott hosszú csendet találta az egész házban.
A szakácsné behozta az ebédet: egymaga ült le az asztalhoz.
- Hol maradt a kisasszony?
- Öltözködik, urfi, - mondta a szakácsné és kiment.
Tárnán hamar túltette magát az ebéden s kinézett az udvarra.
Észrevette, hogy Handura Mátyás közhuszár lovat patkoltat az ól előtt.
Arra tartott.
- Jó napot, Matyi bácsi.
Mi ujság?
- Hát köszönöm kérdését, Laci úrfi, a tanító urat letettem a kórház előtt, Drabik úr is vele maradt, én pedig hazagyöttem.
Tarján továbbment a kert felé.
Nyugtalanul aludt s rosszkedvű volt.
A kerti jelenetre gondolt s bosszúság fogta el Koczák miatt, aztán eszébe jutott Drabik Menyus, az éjszaka a temetőben, amely úgy összezavarta, hogy hajnal óta hánykolódott az ágyban.
Kint csend volt és bágyadt meleg, de a magasban szél járhatott, mert egyik felhő a másik után szaladt s árnyékuk egymást kergette a tarlón és a dombok oldalán.
Tarján lesütött fejjel kezdett föl- és alájárkálni a kert előtt s de sok minden megfordult ezalatt benne!
Egyszer csak a Marcsa hangját hallotta az udvar felől:
- La - ci - ka - a!
Erre a ház felé sietett s a veranda lépcsőjén észrevette Marcsát.
Tisztafehérben volt, széles rózsaszín-kalappal:
- Gombold csak be a kesztyűmet, - s fürkészve nézett a fiú kedvetlen arcába.
- Úgy látom, el akartál illanni.
Hová készülsz?
Tarján egykedvűen mondta:
- Haza.
- Haza? - s hirtelen nem is értette meg.
- Haza? - és összehúzta a szemöldökét .
Valamivel halványabb volt, mint rendesen s kicsit meg is lepődött hozzá.
De nem árulta el magát s éppenoly egykedvűen felelte:
- Ladomérba?
Hát hiszen hazamehetsz, de nem muszáj úgy sietni, amikor senki se kerget.
Mindenesetre most velem fogsz jönni.
Handura Mátyás előállt.
Tarján nem kérdezte hová mennek, csak hátraült a lányhoz .
Kint jártak már az országúton, átmentek már a szomszéd falun is, már közeledett a város, amikor Marcsa egyszer csak meglökte könyökével Tarjánt:
- Megnémultunk, urfi?
- Hát kérdeztél eddig valamit?
- De udvarias lettél!
Még megérjük, hogy én foglak mulattatni.
Szép legény!
Tarján visszavágott:
- Szép leány!
Hol mászkáltunk az éjszaka?
- Jaj, Laci, - szörnyűködött alány, - ha tudnád, hogy kikaptam ma délelőtt apától!
Behívott a szobájába s úgy mosott, de úgy!
No, volt mit hallani!
Többet pedig nekem ne kószálj éjszaka házon kívül, mert megtanítalak!
Hát nem kószálok , mondtam neki.
Gyalázat, haragoskodott az öreg.
Ugyan, apa, hát tehetek én róla , hogy a tanító olyan meggondolatlan!
Ámbár, tettem hozzá, én nem haragszom rá , csak sajnálom szegényt, hogy úgy odaverte magát.
Erre az öreg dühösen bevágta az ajtót s faképnél hagyott.
- Egészen igaza volt!
- Ujjé, de erkölcsbíró lettél!
Pedig mondott ám egyebet is az öreg...
- Mit mondott?
- Majd máskor, mert most megennéd a fejemet, ha elárulnám.
No, mit nézel rám úgy , mintha meg akarnál verni! - s felkacagott édesen.
- Te Laci, erről jut eszembe , hogy egyszer már néztél rám így, valami tizenöt éve, ha nem több.
Te a hatodik elemibe jártál, én meg olyan kis cigány voltam, hogy még az elsőbe sem vettek föl, mert ki se látszottam a padból, csak épp feljárogattam az iskolába.
A tanító úr megparancsolta nektek, hogy óra előtt kérdezgessétek ki az elsőosztályos nebulókat s én a te kezed alá kerültem.
Ott ültem az első pad legszélén, a hajam fiúsan volt lenyírva s te, miközben idegesen ekzamináltál , azt kérdezted egyszer óra előtt; mennyi öt meg öt!
Azért idegeskedtél, emlékszem rá, mert a többi fiú métázott odakint, te pedig kénytelen voltál bent maradni miattam az osztályban.
Na, mennyi öt meg öt!
Én azt mondtam rá nagy komolyan : harmincs.
Igazán mondom, nem tudtam számolni tízig.
Mennyi?
S úgy vertél nyakon kétszer, oly lelketlenül, hogy sírni kezdtem.
Csengetnek, bejön a tanító úr s én még mindig törülgetem a szememet.
- Miért sírsz, Marcsa? - kérdezi az öreg.
- Mert Laci összevert, - mondom rá.
Több se kellett az öregnek, kihivott a tábla elé s a nádpálcával olyat sózott a hátadra, hogy öt percig vakaróztál.
S itt már kacagott, de úgy.
- Emlékszem, - mosolygott fel Tarján.
- És hozzá még meg is parancsolta a tanító úr, hogy kézenfogva vezess haza, mint máskor, mert akkor nálunk laktál.
Ahogy aztán hazafelé mentünk, kézenfogtál, az igaz, de mikor a kertek alá fordultunk, mert akkor az egyszer arra vezettél, ott elengedted a kezemet, jól hátbaütöttél s azt mondtad: no várj, te kis béka , ezért még leszámolok veled!
Juj, hogy néztél rám akkor!
Csaknem úgy, mint az imént.
S ingerkedve tette hozzá:
- Hát mikor fogunk leszámolni egymással?
Tarján odaügyelt a lány csacsogására s ahogy fokonkint neki is földerengett a régi emlék, lassan engedett a rossz kedve s megcsóválta a fejét:
- Hogy mi minden nem jut az eszedbe, te Marcsa!
De légy csak nyugodt, leszámolunk még, ezt ezennel megigérem neked.
Most pedig, ha jól csalódom, minden jel szerint Koczák tanító úrnál fogjuk tiszteletünket tenni, hogy kifejezhesd előtte mélyen átérzett részvétedet.
Ugye?
- Istenem, - sóhajtott fel a lány, - ez a legkevesebb, amit tehetek érte .
Utóvégre, ha meggondoljuk, csak énmiattam került bajba s azóta talán meg is halt szegény.
Koczák János azonban nem halt meg, sőt nem is találtak rá a kórházban.
Drabik bevitte ugyan, az alorvos meg is vizsgálta, de gyönge horzsoláson s erős ijedtségen kívül egyebet nem tudott konstatálni, mindössze ólomecettel dörzsölték meg a bordáját.
Marcsának és Tarjánnak csak annyival tudott szolgálni az alorvos, hogy amikor Drabik meg Koczák kilépett volna a kórház kapuján, éppen arra hajtatott Kende szolgabíró Bujdosó Péterrel, a gróf Andrássy sárgalábszárvédős kasznárjával meg Pibecz helybeli szerkesztővel.
Tegnap estétől ma délelőtt tízig mulattak a Vörös Ökör-ben mind a hárman s Drabikot , meg Koczák tanítót egyszerűen maguk mögé vágták a saroglyába.
Mert szekéren mentek ki a tavarnai fürdőbe, hol vasárnap fog lezajlani a rendes nyárvégi batyusbál s idén Bujdosó lévén kiszemelve a cigánybírói tisztre, természetesen minden energiával nekifeküdt, hogy tökéletes legyen majd a siker.
Főként pedig az erkölcsi.
Tarján megköszönte a felvilágosítást s visszafelé fordult Marcsával.
Matyi bácsi kiengedte a gyeplőt s úgy repültek az országúton, mint a szél!
Tarján Koczákra gondolt s maga elé mosolyogva, csipkedte a bajuszkáját: csakugyan peches gyerek a János, ezt már nem lehet tagadni, de minden pech után nyomban talpralódítja a sors pokoli szeszélye, ez is tagadhatatlan.
Íme, ma este a temetésére gondoltak s délután félháromra a tavarnai fürdőben nyakalgat immár a János-gyerek.
És Tarján itt Marcsára nézett.
A lány maga elé gondolkozott az egész úton.
Tarján jól megfigyelte: egyszer összeharapta a száját, egyszer a halántékán húzta végig parányi kezét, vagy elfordult a fejével, türelmetlenül.
Tarján látta, hogy a lány feltűnően ideges és hogy egyre nyugtalanabb lesz, ahogy közelednek a falu felé.
Már a dombon jártak, a hársfák sora között.
- Mi van veled Marcsa?
Marcsa ránézett bátortalanul, szinte tétován:
- Szálljunk le egy kicsit, mondanom kell valamit.
Tarján megállította a kocsit s lépésben küldte előre Handura Mátyást.
Ők pedig hátramaradtak valamivel.
Lefelé csúszott már a nap, fáradt szél jött az erdőaljából s végig az úton nem látszott senki más, csak egyetlen ember, de távolabb, a domb tetőpontján.
A kapanyélre támaszkodva állt ott Lukács János útkaparó s annyi önérzettel nézett el a tájék fölött, mint csak a király, de talán még az se.
Olyannak festett így messziről, mint egy magános felkiáltójel.
Ők ketten, kicsit elmaradva, megindultak az árnyékban.
Marcsa lehajtott fejjel ment a fiú oldalán.
Igy kezdte:
- Mondanom kell valamit, Laci.
Otthon ez most már szinte lehetetlen, mert apa figyelget...
- Miért?
- Hiszen éppen ezt nem értem magam sem, de apa azt mondta ma délelőtt, hogy ezentúl több gondja lesz rám.
Biztosan a jegyzőné csinálta.
Jaj, Laci, ha hallottad volna, miket mondott össze rám apa!
Azt hittem, elsülyedek a szégyentől! - s elfojtott küzködés remegett a hangjában.
- Hogy nem vagyok rendes lány.
S egyebet is mondott még...
- Amit az elébb elhallgattál előlem...
- Igenis, amit elhallgattam, mert nem akartalak felizgatni, de egyszer úgyis el kell mondanom.
Azt mondta apa: "ha Laci nem tud úgy viselkedni, ahogy illik , neked kell vigyázni magadra.
Nem akarom, hogy hírbehozzanak !"
Tarján hirtelen úgy érezte, hogy a fejébe szalad minden csöpp vére:
- Úgyis el akartam utazni holnap.
Ne tarts tőle, Marcsa, nem foglak hírbehozni.
Marcsa ráemelte a szemét, csaknem könyörögve:
- Laci, legalább te ne beszélj velem így, hiszen épp azt akarom, hogy most csak azért sem menj el.
Apa igen haragszik, de ez nem az ő haragja, mert magától így ő nem szokott beszélni velem.
A jegyzőné csinálja.
Jaj, hiszen mást is kellett még hallanom tőle!
Hogy Drabik bújtogat téged mindenki ellen, hogy te is olyan leszel, mint az apád volt, hogy aki hozzád áll, szerencsétlen lesz veled együtt.
Tarjánt méginkább meglepte mindez, de különösen Marcsától.
Hiszen a lány valami olyanra célozgat most, amit ő, ha valamikor gondolt volna is rá, ma éjjel óta örökre kivetett a fejéből.
A lány pedig tovább vallott:
- Hiszen bárcsak lennél olyan, Laci, mint az édesapád volt.
Mert mama sokszor beszélt nekem szegényről, hogy nem fog születni többet még egy olyan bátor és jószívű ember.
Bár lennél olyan te is, akkor volnék csak rád igazán büszke!
Tarján hálásan nézett a lányra:
- Köszönöm, Marcsa, hogy ilyen jó vagy.
De mért ne utazzam én haza!
- Csak! - toppantott a lány.
- Csak azért se, mert mások akarják!
Ez olyan volna , mintha meghátrálnál előlük...
- De ki elől?
Marcsa elpirult s elkapta égő arcát:
- Hát azok elől, akiknek útban vagy.
Ugye, nem mégy el?
Csak a mulatságig maradj itt.
Csak azért is!
Nagyon kérlek...
Matyi bácsi lépésre fogta ezalatt a két csákót s többféle kedves dolgot festegetett ki maga elé közhuszári eszével.
Egyszer-egyszer visszapillantott óvatosan s gyönyörködve látta ilyenkor, hogy Marcsa kisasszony meg Laci úrfi egymáshoz hajolva jöddögél mögötte.
- Úgy-úgy.
Csak beszélgessétek ki magatokat lelkecskéim, - dörmögött a bajuszába.
Marcsa, egyre mesélgetett még, de már úgy, hogy a fiú nem érthette félre .
Kiderült, hogy a nemzetes úr Kendét is felhozta Marcsának s hogy Marcsa nem felelt rá semmit.
Tarján Laci egyszerre úgy érezte, hogy nem bír tovább magával .
Lopva a lányra nézett: a rózsaszínű kalap gyengepirosba borította az arcát .
Megállt, megfogta a kezét:
- Nézz a szemembe, Marcsa!
Marcsa ráemelte a szemét.
Most is bájos volt, de mintha halványabb lett volna egy lehelettel.
- Akarod, hogy olyan legyek, mint az apám volt?
- Akarom!
- Akarod, hogy maradjak még?
- Akarom!
Elengedte a lány kezét.
Eltünődött.
- De egyet mégse értek.
Tegnap reggel mikor elmondtam az álmomat, miért vágtál hozzá olyan furcsa arcot?
Azt hittem, megbántottalak vele.
Marcsa felmosolygott, csak a szeme nehezült el.
S megindult a fiú mellett:
- Hát persze, hogy megbántottál, - mondta aztán csöndeskén.
- Máskor fordítva kell álmodni.
Jaj, de lassúfejű vagy, Istenem!
Elkacagta magát s futni kezdett a kocsi után.
Tarján hagyta.
Mert hirtelen nem is tudta, mi történt vele voltaképen az utolsó negyedóra alatt?
Hol volt tőle tegnapi nagy terve, meg Drabik Menyus e pillanatban!
Egyszerre fölnevetett maga is: "micsoda egy lány !"
Egy nagyot kurjantott s Marcsa után vetette magát, de csak a kocsinál bírta utólérni.
Pirosak voltak mind a ketten s szerelmes szemmel néztek össze.
Tarján fölsegítette a leányt s nevetve szólt oda Handura Mátyásnak:
- Matyi bácsi, most már mehetünk!
De attólfogva nem is szóltak egymáshoz egy szót, hazáig.
Otthon a nemzetes asszony azzal fogadta Tarján Lacit, hogy ebéd óta kétszer is kereste a jegyzőné.
Marcsa meg Tarján csapongó kedvvel toppant be s a fiatalok ujjongása a nemzetes asszonyt is földerítette egy pillanatra.
- Hát csak menj át, - unszolta aztán, - még úgyse voltál náluk.
Tarján szótfogadott s átnézett a jegyzőékhez.
Gabriella asszony épp a konyhában volt elfoglalva s a haja úgy boglyasodott, mint a gólyafészek.
Nagymamának tehát kifogástalan volt a hasonlata, mikor részt használván az egész helyett , azt kérdezte Tarjántól tegnap: "hát az a gólyafészek mit csinál ?"
Tarján, belépett az alacsony ajtón:
- Jónapot, nagyságos asszony.
Kívántam tiszteletemet tenni s azonfelül hallom , keresett is.
- No, de ilyet! - kedveskedett a jegyzőné s bár nagyon szíves akart volna lenni , némi zavart mégse bírt elpalástolni, mert Tarján váratlanul lépett be.
- Ámbár vártalak már, mert mondanom kell valamit...
Bevezette az első-szobába, leültette, maga is helyet foglalt, szemközt.
S Gabriella asszony nagymultú pályafutása alatt ezúttal elsőízben nem találta a szót, ami, tekintve csodálatos nyelvtehnikáját, egyéb körülmények között meglepte volna az embert.
De Tarjánnal szemben ez némileg érthető volt.
Tarján Lászlóról már az első estén megérezte Gabriella asszony, hogy ezúttal kemény legénnyel akadt össze, akivel nem jó nyiltan kikezdeni, aki előtt a nyájaskodás se sokat ér, legcélszerűbbnek látta tehát, ha röviden kirukkol a mondanivalóval.
- Azért kerestelek, Laci, - kezdte némi szünet mulva, - mert a fürdőből kétszer izentek már érted, hogy menj ki a fiúk után.
Tarján sejtette, hogy itt valami egyéb is fog következni, de a szeme se rebbent meg:
- Kik vannak odakint?
- Hát Kende, aztán Koczák, akinek kutyabaja van, pedig azt hittem, koldus lesz a féléletére, aztán az a féleszű Drabik, meg Bujdosó, a kasznár, akinek tavaly nyáron az a párbaja volt, ott van aztán Pibecz ujságíró s még nem tudom ki.
Az uram, az a részeges, már utánukment, mert őt is meghívták.
Tudod, a mulatságot készítik elő s azt üzenték ki, hogy téged is okvetlenül várnak.
Mindezt fél-lélekzetre fujta el Gabriella asszony.
Tarján pedig azt gondolta magában: csak ezért az üzenetért felesleges volt külön átjönnie, ezt otthon is megmondhatták volna.
Úgy tett, mintha fel akarna állni:
- Akár indulhatok is, nagyságos asszony.
De a nagyságos asszony intett, hogy mondani szeretne még valamit.
Tarján visszaült:
- Parancsoljon!
- Mondtam már, hogy ne híjj engem nagyságos asszonynak, híjjál csak Gabriella nénémnek, így szeretem.
Hát nézd csak, Laci, - s itt mégis csak kénytelen volt belefogni, - arról van szó...
Meg kell jegyeznem, hogy nekem nem kellemes ez a dolog, de ki világosítson fel más, ugyan mondd meg?
Látom, hogy rendes és jószívű fiatalember vagy studom, nem fogsz rám megneheztelni, inkább hálás maradsz, ha jóindulattal közbelépek éppen a saját érdekedben...
- Ó, kérem.
Gabriella asszonyt méginkább megzavarta ez az előzékenység s zavarában a legközepén kezdte:
- Nem tudom, hallottad -e, hogy Kende feleségül akarja venni Marcsát?
Azért mondom... - s megállt.
- Nem hallottam.
De mi közöm nekem mindehhez, nagyságos asszony!
A jegyzőné nagyot nézett:
- Szóval téged ez nem érdekel...
- Egyáltalán nem érdekel, - felelte nyugodtan.
- De kérlek, - vágott bele az asszony, - keresztapád azt mondta...
- Nekem semmit se mondott.
- S éppoly nyugodtan folytatta: - Bocsánat, nagyságos asszony, talán megbízása van rá, hogy kinyissa a szememet egy olyan ügyben , amelyhez egyikünknek sincs semmi köze?
Gabriella asszony idegeskedni kezdett:
- Hallod -e, de furcsán beszélsz!
Én csak azt akartam mondani, hogy a keresztapád nyugtalankodni kezd s ezért mondta, említsem meg előtted.
Tarján László kicsit felháborodott a jegyzőnén, de nem árulta el magát, s ehelyett fölnevetett:
- Tudja mit, nagyságos asszony!
Kár volt felhozni ezt a semmiséget, mert nevetséges ilyet föltenni is rólam.
Én teljesen értem a keresztapámat, neki ez kényes lehetett volna.
- Úgy, úgy fiam, - helyeselt az asszony.
- Neki csakugyan kényes lehetett volna.
Hát ezért kértelek, valahogy ne vedd tőlem rossz néven...
Tarján felállt:
- Legfeljebb mulatni fogok rajta, nagyságos asszonyom.
Hiszen a bál után én úgyis hazafelé indulok, azt se tudom, maradt -e még valamim?
Ugyan kérem, a saját unokatestvéremet?
Most pedig csókolom a kezét, - s meghajolt és kezet csókolt az asszonynak.
- Máris indulok.
- Látod, ez okos beszéd.
Fiatalember jól teszi, ha néha elszórakozik a barátaival.
Tarján Laci el is indult.
Kalap nélkül vágott neki s még fütyörészgetett is .
Gabriella asszony utánanézett egy darabon, gondolkozott, tünődözött s valami olyan érzése volt, hogy ezt a dolgot mégse intézte el úgy, amint előre kitervelte magában.
Ő legalább is nem tudta magát véglegesen megnyugtatni.
De később visszagondolt a Tarján gyerekes szavaira s úgy találta, mégis jó volt felhozni a dolgot, legalább tudni fogja az úrfi, miheztartsa magát ezután.
Tarján Laci ezalatt felért a dombra.
Ott megállt, visszanézett a jegyzői lakás felé s annyit szólt ingerülten:
- Piszok asszony!
Nem tudta, mihez kezdjen?
Félni kezdett saját magától.
Mert érezte, hogyha így , ahogy van, visszafordulna, felborítaná az egész házat, de elsősorban az öreget .
Mégis erőt vett magán s nekivágott a fürdőnek, az erdő felé.
Látszott, hogy rövidesen jönni fog az este.
A fák hosszú árnyékot eresztettek, a jánosházi domboldal fölött könnyű pára lengedezett s északról vakszínben homályzott a Vihorlát szürke háta.
Olyan volt, mint egy szunnyadó bálna a tenger messzi határán.
Az erdő alatt őszi szántáshoz láttak már a béresek s elbúsult nótát fujdogált csengőhangon valamelyik csordultszívű isztikéslegényke.
De Tarján László mindezt alig hallotta.
Ment-ment a dülőúton, lehajtott fejjel , szinte botorkálva.
Düh marta a torkát s néha már azon a ponton volt, hogy fel fog kiáltani...
A keresztapja miatti szégyen kergette ki a mezőkre.
Három nap óta körülbelül mindent tudott.
Látta a keresztanyját, ahogy halkan, feltünés nélkül jár-kel a szobákban, dolgozik a konyha körül s a házigazdaságban és ha megszólal olykor, néma bocsánatkérés a hangja, hogy meg mert zavarni valakit.
Ó , sok esztendő óta mit kellett kiállania szegénynek, amíg idejutott!
Tarján Laci mélyen sajnálta ezt a teremtést, valahányszor találkozott szerény, megadó tekintetével.
Hiszen volna csak ő a fia a nemzetes úrnak, majd lenne itt olyan tánc, hogy attól koldulna a jegyzőné!
Mert azzal tisztában volt az első perc óta, hogy ez a nyomorult asszony tartja kezében a keresztapját.
Az öreg gyanakvó és durva ember lett tíz év óta, a régi hetyke és vendéglátó gazda kiveszett belőle s mára egyetlen menedéke Suhajdáné lett, aki ellátja szóval , tanácsot ad neki, még üvegbort is tesz eléje az asztalra, persze azt is a nemzetes úr pincéjéből.
Vele nótázik és táncol, ha veszett kedve kerekedik a nemzetes úrnak, aközben az ujja körül forgatja, de óvatosan visszavonul, ha néha rámordul az öreg...
Szegény Marcsa!
Mert ez az asszony - s itt egyet köpött - tönkretesz mindent és mindenkit, ha idejében nem történik valami.
Most már bizonyos, hogy miatta kellett elmennie a Géza-öcskösnek is...
Szegény Marcsa !
Tarján megfigyelte, hogy a lány kedves ravaszsággal vigyáz.
Az anyjához csak néha simul hozzá s ilyenkor részvét és szánalom volt benne.
Az öregtől óvakodott, körülcirógatta, kedveskedett neki, komolykodott előtte, az ölibe ült , megcibálta a bajuszát, mint kislánykorában, mintha mindig vissza akarta volna húzni egy lépéssel.
Csak még ne volna késő!
S Tarján Laci tudta már, hogy a jegyzőné nem fog mulasztani egy percet se, hogy végigcsinálja, amit kifőzött magában.
A jegyzőné nagy lekötelezettje Kende Pálnak, amellett a nemzetes úr tartja el az egész családot...
- Gyalázatos asszony! - tört ki maga elé.
Tudta, hogy Marcsát is rebbenés nélkül kész megrontani Suhajda Istvánné.
S itt visszagondolt az országútra s szeretet és melegség fogta el a leány iránt.
A leány tisztán lát s más körülmények közt talán szó nélkül odaadná a kezét Kende szolgabírónak, de - így?
Marcsa mindenáron menekülni akar, ez nyilvánvaló.
S újra maga előtt látta a lány nedves, könyörgő szemét s édes borzongás fogta el : máskor fordítva kell álmodni, Lacika...
S Tarján László itt megállt:
- Meg fogom menteni!
De ismét a jegyzőnére tért vissza s vérbeborult a feje.
Mert képtelen volt elhinni, hogy a keresztapja tudtával történt volna ez a mostani jelenet kettejük közt.
S ha mégis igen, annál rosszabb a keresztapjára.
S ahogy erre gondolt Tarján, megremegett az indulattól s azalatt nem vette észre, hogy már az erdőben jár s közeledik a fürdőház felé.
Ahelyett szüntelenül maga elé suttogott:
- No, várj csak, Kende...
Az út végében kibukkant már a fürdő kuglizója.
Ez a fürdő persze nem volt valami nevezetesség, de mégis fürdő volt, mert úgy hívták.
Két tisztafalu házacska állt itt az erdő egy kerek tisztásán: a hátulsóban Végső Péter erdőkerülő lakott feleségestül, úgyis mind fürdőgondnok , az elsőben három külön szobácskát rendeztek be a vendégeknek.
S kikből telt ki e vendégsereg?
Néha átnézett párnapos pihenőre egy-egy köszvényes postáskisasszony, egy-egy fiatal tiszteletesné, kicsit elhallgatta az erdő szelid zúgását, a vadgalambok búgását, vagy a patak csacsogó zenéjét s attól jobban lett a postáskisasszony is, a város után vágyakozó tiszteletesné is .
Mert ez a patak szolgáltatta volna a gyógyvizet, melyben évenkint egyszer, a Szent György után való vasárnapon szoktak meg fürödni a bistei tótok s azonkivül ilyenkor vágott rajtuk eret a helmeci borbély.
Egy vágás egy hatosba került.
A bistei tótok úgy tapasztalták tudniillik, hogy télen át nagyon meggyült bennük a kékvér és apáik tradiciói nyomán tavasz elején hivatták a borbélyt, ki aztán ez ősi helyen, patakparton, rügyező csalitosok szélén vette elő a beretvát s úgy megcsapolta a bocskoros atyafiakat, hogy tótvér csurgott aznap a domboldalon .
De utána legalább könnyebben érezték magukat a tótok!
A tisztás egyik szélén kuglizó volt s nyári délutánokon itt ütötte el az időt a kiránduló aranyifjúság, szemközt pedig deszkaszín zöldellett, melyet teljesen befutott a vadszőllő.
Ugyanez az aranyifjúság itt rendezte meg a szokásos táncmulatságot a szentistvánnapi búcsún, mikor a falu felett kerengeni kezdenek a gólyák, búsan tekintgetnek le a suhogó nádasra s aztán nekivágnak délnek.
A pázsit körül pedig zúg-zúg az erdő.
Szünetlenül zúg, még szélcsend alatt is zúg s messzebb, a hegytetőnek, mély bánattal suhog a fenyves.
Ó, hányszor hallgattam valamikor magam is ezt a zúgást s olyankor enyhülés szállt a lelkemre!
Ha megjött a novemberi szél, úgy harsogott az erdő, mint egy szilaj mennyei orgona, ó, most is fülemben van még ez az orgonazúgás, csakhogy ma már nem nekünk orgonázik többet!
A tánctermet rendbehozatta immár Bujdosó Péter grófi kasznár, ami körülbelül annyiból állt, hogy újraburkoltatta a deszkaszín földjét, a sarokba meg emelvényt állíttatott, melynek dobogójáról frittyent majd rá az első csárdásra Jónás Jancsi pataki primás kilenc dádétársával egyetemben.
Hozatott azonfelül négy hordó bort, egy szekérkasra szóló ásványvizet, meg kétszázhetven üveg szódát.
S végül kisepertette a táncterem ivószobáját.
Ez idő szerint éppen az ivóban üldögéltek s éppen Bujdosó vitte a szót:
- No és ekkor történt, hogy Czefre ijedtében megfordult, én pedig bevágtam neki hátulról...
Erre mind nevettek s Bujdosó elégedetten simított egyet a tarkóján.
A kasznárnak ez a megjegyzése ama bizonyos párbajra vonatkozott, amelyet tavaly husvét után vivott meg Czefre Ágoston adófelügyelőségi irodatiszttel.
Bujdosó ezt azóta legalább százszor leadta már, száz különböző változatban.
A lényege röviden az, hogy összekapott volt Czefrével, a segédek párbajban állapodtak meg , lovassági karddal, bandázs nélkül, a keskenymellű Czefre azonban összeijedvén az első kardvillanásnál, megfordult, hogy elszaladjon, de Bujdosó a nyomába volt s ekkor történt, hogy Bujdosó, persze hátulról, belecsapott a Czefre lábszárába .
Azóta veszedelmes krakélernek tartották a kasznárt.
Bujdosó egyébként az agglegénykor felé ballagott s a haját, mivel elől kopaszodott, a tarkójáról fésülte fel villogó kobakjára.
Az viszont tudva van már róla, hogy Andrássy grófot szolgálta kasznári minőségben s ugyancsak említettük, hogy állandóan sárga lábszárvédőt viselt.
Mikor a kasznár befejezte a párbaj lefolyását, megint nevettek egyet s ittak rá.
Kende szolgabíró az asztalfőn vetette el magát, a szeme keresztbefeküdt már s arra az időtartamra, amíg kijózanodnak egyszer, pertut ivott Drabikkal meg Suhajdával.
Suhajda laposan pislogatott s közbe a Drabik lábát nyomogatta, hogy csak mondogasson oda a szolgabírónak, soha ilyen alkalom nem lesz még egy másik !
Drabik persze odamondogatott, biztatni se kellett nagyon:
- Komisz ember vagy, Kende, ezt én mondom neked, a szél vágna át a toronytetőn , mikor nem is várod!
A mult elsején megint két forint birságpénzt húztál le a havi illetményemből.
No igaz, hogy utolsó ember vagy!
Kende rásandított oldalt, félig mulatva a díjnokon, félig bosszúsággal:
- Napibéres, fogd be a bagólesőt, ha berúgtál!
Pedig Drabiknak kutyabaja volt, sőt Drabik óvatos taktikával dolgozott ezúttal .
Tudta, hogy Tarján László előbb-utóbb csak itt lesz s addigra fel akarta bőszíteni a szolgabírót, hogy sikerüljön majd ama bizonyos robbantás, amely után sok-sok esztendő óta annyira áhítozott.
Mert Drabik Menyusnak messzemenő céljai voltak egy ilyen robbantással s különösen most, a Tarján esetében.
Félvállról szólt vissza Kendének:
- Ami a bagólesőt illeti, pont annyi jogon befoghatod te is.
Kende ivott, s Pibecz szerkesztőhöz fordult:
- Pibeczkém, mi a véleményed erről a diurnistáról?
Pibecz szerkesztő úr, egy seprűbajuszú s nikotintól odvas alak, letette a poharat s így írta körül errevonatkozó álláspontját:
- Hát tudod, főbíró uram, kérlek alázattal, az én esetem egészen elütő, hogy ne mondjam: sajátszerű.
Nekünk, mint a toll munkásainak, igazság szerint és alapjábanvéve nincs is saját nézetünk, mi legfeljebb, mondhatnám így is: mi legfeljebb az a szita vagyunk, melyen át mindössze átszűrődnek a közvéleményben csatázó különböző nézetek és felfogások.
A szita ennélfogva arra van predesztinálva...
- Marha vagy, - mondta rá Kende.
- Bocsánat, - mentegetőzött Pibecz, - de mi, az idők és események napi krónikásai voltaképen médiumok vagyunk, melyek segítségével...
Illetve kifejezhetném magamat ebben a formában is: egy szerkesztő az a seprű...
- Ökör vagy, kedvesem, - intette le másodszor is a szolgabíró.
- De hol marad az a Tarján!
Hallgassatok csak ide, tegnap azt mondta nekem a keresztapja házában , hogy komisz ember vagyok...
- Minthogy igaz is, - dünnyögte bele Drabik, mire Suhajda gyönyörrel pislantott kettőt.
A szolgabíró megfordult, hogy felálljon, hogy odamenjen Drabik Menyushoz és hogy jól nyakonüsse Drabik Menyust, de az erdei út felől pontosan ekkor feltünt Tarján László.
Belépett az ivóba s csak Drabik vette észre, hogy Tarján Laci igen megváltozott reggel óta.
Sáppadt volt s a haja, talán a sietség miatt is , lehullt a homlokába.
- Szervusztok, - s leült az asztal túlsó végére, Koczák mellé, szembe a szolgabíróval.
- Szép, hogy megtiszteltél bennünket, - szólt neki Kende, - mert reméltük, hogy le fogod nézni ezt a zagyva társaságot.
Ugye, Drabik!
Tarján nem felelt rá.
Poharat kért ésivott.
Aztán megint ivott.
Aztán lekönyökölt s szembenézett Kendével.
Jó előre föltette magában, hogy ma összeakaszt vele.
- Hát, hogy befejezzem, - vette föl a fonalat Pibecz szerkesztő, - én, mint olyan, mégis csak a közvélemény szócsöve vagyok s végső elemzésben az a seprű , melynek révén a hatalom exponensei a hetedik és legnagyobb nagyhatalom , tudniillik a sajtó segítségével a nagytakarítást szokták elvégezni, adott esetben a közerkölcsiség szérüjében is.
S fölteszem itt a kérdést: mi vagyok én ennélfogva szószerinti értelmezésben?
Semmi más, csupán...
- Vén szamár! - kiáltott bele Kende, amire újra nevettek s újra ittak egy nagyot.
Majd a vasárnapi mulatság került szóba s Bujdosó Péter cigánybíró biztosította a jelenvoltakat, hogy a siker totál.
Még a gyepre is kiszorulnak a párok, ha nem csalnak az előjelek.
Drabik ezalatt kitartóan figyelte Tarjánt, aki egyre ivott .
Sejtette a vén díjnok, hogy reggel óta történhetett valami az ő barátjával, mert Tarján Laci csak könyökölt a félkarján s csak a szolgabírót nézte, aki még ebben az állapotban is többször elfordította előle a fejét.
Egyszer aztán szembenézett vele:
- Jó, hogy jöttél, mert éppen emlegettünk, hogy tegnap este csaknem kitessékeltél magatoktól.
- Én?
- Igen, te!
Azt mondtad a keresztapád előtt, hogy komisz ember vagyok...
- Aki úgy viselkedik, mint te viselkedtél, az legalább is komisz ember.
Nagy csend jött rá.
Koczák drukkolni kezdett s a cipőjére pislogott, Drabik viszont intett Tarjánnak, hogy csak hidegvér és elegancia, egészen jól indul a dolog, szószerint úgy, ahogy ő azt előre kiszámította magának.
A pillanatnyi zavart Bujdosó Péter szakította meg fölényes kedélyeskedéssel:
- Ugyan, gyerekek, ne vacakoljatok!
Fel a pohárral s éljen az ifjúság meg a gyengédebb nem!
Az Isten viszont sokáig éltetni ne restelljen bennünket!
Ittak.
Koczák megérezte, hogy itt valami készül s nyugtalanul kapta át a szemét egyszer Suhajdára, ki a poharába mosolygott, egyszer Drabik Menyusra, aki most már félpercre le nem vette a szemét Tarjánról.
Tarján Laci még mindig úgy ült , félkönyökön s a szolgabírót nézte.
A szolgabíró viszont megakadt a nyugtalankodó Koczákon s ittasan odaszólt neki:
- Hát hogy is volt csak bratyesz!
Koczák egyszerre fülig-pirult s hebegni kezdett.
De a nagy zavarban is kivette a Tarján szavát, ki a fogán suttogva figyelmeztette:
- Ha megmukkansz, leütlek!
Bujdosó Péter, Pibecz szerkesztő fölnevetett, még Suhajda is kuncogott hozzá .
Tarján falfehéren ült az asztalvégen s a Drabik szájára figyelt.
Drabik ezt súgta feléje: "ki a piacra, fiam!
Hágj a gyomrára ! "...
Kende pedig csak eldűlt a székben s zavaros szemmel és teliszájjal kacagott:
- Elő csak a detájlokkal, bratyesz!
Hogy csúsztál be a kertbe?
Ennéd meg az eszedet, ezt ugyan jól megcsináltad!
Pibecz szerkesztő is duplán látta már maga körül a társaságot s kontrázni próbált a szolgabírónak:
- A lapba is ki lehetne tenni, olyan eredeti, csak ne volna annyira kényes.
De körülírni így is lehetne esetleg.
Kende a térdét csapkodta, Bujdosó és Pibecz hahotázott.
Tarján Drabikra figyelt : dühtől vonaglott a díjnok arca.
Ez még inkább felingerelte.
- No, halljuk mégegyszer, bratyesz! - sürgette a szolgabíró.
- Itt úgyis egymásközt vagyunk.
De itt már felállt Tarján László is.
Felállt s elfehéredett:
- Hallod -e, Kende, ha uriember vagy...
De itt már felállt Kende is:
- Mit avatkozol bele?
Elég volt!
Ez az én dolgom...
- De az enyém is! - kiáltott bele Tarján s előrehajolt az asztalon.
- Ha még egy lépést teszel, agyonütlek!
Iszonyatos csönd támadt, mindenki felugrott.
S mindenki megértette egyszeribe , miről van szó.
Kende is sáppadt volt már s a bőr kifeszült a két arccsontján:
- Fogd be a szád, te taknyos!
Tarján László visszapattant az asztaltól, mert ilyet még sohasem mondtak neki .
Visszapattant, Koczák előtt szódavizes üveget látott, egyszerre felkapta s teljes erővel Kende felé vágta.
Reccsenés hallatszott...
S pillanattal rá pozdorjává repült szét a Kende széke , de Kende maga idejében félreugrott s toporzékolva rohant neki Tarjánnak:
- A tacskó szentedet!
Elibe álltak, lefogták.
Tarján magánkívül futott szembe a szolgabíróval, a kavarodásban egy pillanatig azt se tudta, mit csinál, de arra tisztán vissza tudott emlékezni, hogy valakinek az arcába vág.
Később csak arra emlékezett , hogy az erdőn át siet hazafelé, Drabik karolgat bele és segítgeti s aközben lelkesen magyarázgat a vén díjnok:
- Mestervágás volt, kedves öcsém!
Ezt régen vártam tőled!
Hüj, micsoda felfordulás lesz itt holnap!
De robbantásra szükség van, mert a nélkül kapcadarab minden, az élet is.
Legalább tisztán fogunk látni ezentúl.
No , alaposan odafirceltél annak a pupáknak!
Most már mulathatnak!
Azok valóban mulattak.
Az eset után mindenekfölött lámpát kértek a fürdőgondnoktól s mialatt Koczák a fejét fogta s úgy jajgatott, hogy ehhez fogható skandalum nem történt még, Suhajda laposan pislogott bele a pohárba , hogy most ugyan helybenmaradt a szolgabíró, ami olyan érzést támasztott benne , mintha hájjal kenegették volna a máját.
Kende maga hidegen rendelkezett:
- Péterkém, te leszel az egyik segédem.
Bujdosó némán meghajolt:
- Rendelkezésedre, tisztelt barátom.
Csak a balvállra kell csalni s akkor egy merész nekivágással belecsipni az ipse jobbfülébe.
Prakszisból beszélek.
- Másiknak téged szemeltelek ki, Pibeczkém.
Pibecz szerkesztő hasonlóképp meghajtotta magát:
- Rendelkezésedre, szolgabíró uram.
Mellesleg remélem viszont, hogy a főispán úr ő méltósága a jövő negyedre is lesz kegyes kiutalni a csekélyke szubvenciót .
Természetesen, s ezt hozzá kell fűznöm, nagybecsű közbelépésed folytán.
Az esetet egyébként legközelebb szellőztetni óhajtanám lapom hasábjain is.
A fürdőgondnok új literborokat hordott fel.
Hej, de bolondos kedvük kerekedett !
Éjfél körül Pibecz kitátotta a száját s öreg betyárnótába fogott:
Én köröttem olyan gyászos a világ,
Kalapomnál elhervad a gyöngyvirág.
Kende kétkönyökre hajolva meredt bele a lámpába, Bujdosó kontrázni kezdett , Koczák viszont, bármennyire szorongott is előbb, most már egyet legyintett , hogy: "Isten neki, fakereszt "... s fisztulába csapott föl a hangjával és úgy kísérte a menekülő betyárok ódon-keserű énekét.
Tarján azt se tudta, hogyan vetődött haza.
Késő volt már, azonfelül olyan állapotban mind a ketten, hogy be voltak illuminálva, ahogy Drabik fejezte ki magát reggel Marcsa előtt, mikor vallatni kezdte a leány.
Tarján Laci, ahogy kinyitotta a szemét, a sötétben is mit se látott maga körül: a két kertrenéző ablak olyan volt, mintha szurokkal kenték volna be.
Felült az ágyban, gyufát gyujtott s megnézte az óráját: féltizenkettő elmult.
Éjszaka nem lehetett már, mert érezte, hogy közben jót aludt.
Visszafeküdt még egy kicsit s eltöprengett az érthetetlen sötétségen.
De nem törhette a fejét sokáig, mert azalatt lábujjhegyen benyitott Marcsa, égő lámpát tartott a kezében s a lámpát csöndben letette az asztalra.
- Csókolom a kezedet...
A leány meglepődött:
- Hát fölkeltél már?
No, szép legény vagy, mondhatom.
Ilyen botrányt csinálni .
Kerülj csak apa elé...
- Ugyan, ugyan, - csititgatta a fiú.
- Már megint pletykált neked valaki .
Bizonyosan annak a vén Drabiknak járt el a szája.
De erre már felcsattant Marcsa is:
- Akárkinek járt el a szája, de tudjuk!
Mama már sirt is a konyhában, apát pedig , azt mondom neked, be ne várd az ebéddel!
Ki hallott már ilyen meggondolatlanságot?
Minek kötöttél bele a szolgabíróba!
Hát nem gondolkozol, te ember!
Hiszen most azt fogja mondani mindenki, hogy miattam vesztetek össze...
- Minthogy úgy is van.
- Igen?
Neked csak: minthogy úgy is van? - s itt már küszködni kezdett, hogy el ne sírja magát.
- Hát tudod te azt, hogy Kende most biztosan párbajra fog kihívni?
Éppen most, mikor a bálra készül mindenki...
Tarján kérlelni kezdte:
- Ne gyerekeskedj, Marcsa, mert kikapsz, ha fölkelek.
Inkább arra volnék kiváncsi, miért nem nyitod ki már az ablakot?
- Miért? - és szembefordult vele.
- Csak azért, hogy ki ne mászhass rajta.
Ne nevess, innét ki nem mégy, mert kivülről lezártam a vastáblákat, a párbaj pedig csak huszonnégy órán belül érvényes.
Tarján mulatni kezdett a leányon:
- Csak nem Drabik mondta?
- Akárki mondta, de tudom.
Istenem, mennyi bajt csinálsz te nekem!
- De Marcsa!
Légy okos és hallgass reám.
Először is egy betű sem igaz az egészből, hát csak nyisd ki az ablakot.
S másodszor: föltéve, hogy igaz, ugyan mondd már, mi közöd neked a mások magánügyeihez?
De ez már sok volt.
A leány egyszerre elpityeredett:
- Hogy mi közöm!
Az a közöm, hogy nekem itt párbajozni nem fogsz, kölyökalak! - s kiment és a kulcsot ráfordította az ajtóra.
A szomszéd szobában aztán a tükör elé állt, megtörölte a szemét s felsóhajtott:
- Hála Istennek, csakhogy összevesztek!
Kilépett a kiskertbe s végignézett az utcán, mert türelmetlenül lesett már Drabikra.
A díjnokot ugyanis még reggel faggatni kezdte, Drabik ugyan vallott anélkül is, mint a karikacsapás.
Amikor aztán apróra kiszedegetett belőle mindent, azt mondta neki:
- Nézze, Drabik, maga most visszasiet a fürdőbe s ott megmondja Kendének, hogy azonnal jöjjön hozzánk.
Azaz várjon csak...
Ne hozzánk, hanem a nagymamához, ott várni fogok reá.
Ha alszik, rázza föl, még ebéd előtt beszélni akarok vele.
Ugy mondja neki: akarom, hogy itt legyen!
Azóta legalább három óra ment el s Drabiknak rég meg kellett volna tennie a fordulót.
Tudta a leány, hogy Kende okvetlenül meg fog jelenni a találkozón , csak attól tartott, hogy a társaság esetleg szétmehetett, Kende valami bolondságot csinál, ezt pedig minden szín alatt meg kellett akadályozni.
Mert érezte a leány, hogy Tarján Laci kicsit elsiette a dolgát s magában ha örült is , de azért egyre türelmetlenebb lett.
Drabik pedig még nem mutatkozott.
Marcsa erre visszasietett a szobába, pillanatig elhallgatózott a lecsukott ajtónál, később beszólt az ajtón át:
- Laci te...
Belülről semmi nesz.
Tarján Laci egyszerűen cigarettázva hevert még az ágyban s magában nevetgélt a leány ijedtségén.
- Laci, te, - könyörgött kívülről a leány, - nehogy valami kárt tegyél magadban !
Ha éhes vagy, a kredenc fiókjában, alulról és jobbról az elsőben, sütemény van , tegnap ebédről maradt.
Ha pedig unatkozol, olvasgass valamit.
Egy óra múlva kieresztelek.
Hallod, Laci?
Ne keseríts tovább!
Igazán ki foglak ereszteni...
Otthagyta az ajtót s nyugtalanul sietett ki a verandára.
Az udvarra éppen akkor loholt be Drabik:
- Megjöttem, Marcsa kisasszony.
Kende az öreg nemzetes asszonynál van.
Marcsa hálálkodva köszönte meg a Drabik szolgálatkészségét s leszaladt a nagymamához.
No, a nagymama ugyancsak görbén fogadta:
- Mi akar ez lenni, te ártatlanság!
Már találkozókat adunk egymásnak!
Az én leánykoromban az ilyesmiért...
- De nagymama! - tette össze kezét a leány.
- Nono, menj csak be.
Gondolom én, hogy bajba jutottál, de így kell nektek.
Miért nem kergetted már haza Tarjánt...
- De nagymama!
- Jó-jó.
Ismerlek.
Különben irigylem az eszedet, hogy itt jösztök össze.
Legalább nem szólhat meg érte senki.
Marcsa benyitott az első-szobába.
Kende már várt reá, kihúzakodva, frissen:
- Kezétcsókolom, Marcsa.
Parancsoljon velem.
A leány odaadta neki a kezét.
Szembeültek:
- Pali, maga rossz ember kezd lenni, - s megfenyítette.
- Az ilyen dolgot nem szeretem.
S ahogy reáemelte a szemét, mikor ezt mondta, a szolgabíró egyszerre nagyon szépnek találta ezt az egész boldogtalan világot s úgy érezte hirtelen, hogy senkire se tud haragudni e pillanatban, talán még Tarján Lacira sem.
De azért erősnek akart látszani:
- Látom, megint haragszik reám.
- Haragszom, - bólintott komolyan a leány.
- Ugye, megmondtam magának tegnapelőtt délután, hogy jóbarátnak kell lenni Tarjánnal!
S mit nem csináltak tegnap!
Kende is komoly maradt:
- Bocsásson meg, nem tehetek róla.
Tarján az első találkozónál is úgy összesértett, hogy csak felszisszentem reá s nyeltem egyet, mert magára gondoltam.
De ami tegnap történt, azt lehetetlen elnéznem neki.
Marcsa türelmetlen lett:
- Nincs igaza, Pali.
Maguk tegnap mulattak s nem tudták, mit csinálnak.
Aztán maga az okosabb s tudja, Tarján milyen kötekedő, ha elveszti a fejét.
Ki kell békülniök!
Csak arra gondoljon, mit szólna rá a világ?
Tarján nekem unokabátyám , maga pedig...
Kende gyönyörködve nézte a leányt s magában régen nem törődött már Tarjánnal.
De azért úgy tett, mintha nem adná magát könnyen:
- No, és én?
- Maga pedig, - folytatta Marcsa, de óvatosan, - maga, úgyebár, a jóbarátunk .
Gondoljon reám.
Milyen furcsa lenne, ha éppen most kellene elmaradni a vasárnapi mulatságról.
Ez nekünk volna a legkellemetlenebb, mert Tarján a vendégünk s már fel is kért az első táncra.
Ez ugyan füllentés volt, de akaratlanul.
Kende felállt s egészen közel lépett a leányhoz:
- Hátha olyan igen akarja...
- Akarom!
- De akkor az enyém lesz az első tánc...
Marcsa önkéntelenül a homlokáig pirult el, ahogy szemben állt a szerelmes fiatalemberrel:
- Hát jó, a magáé lesz.
Lacinak majd mondok valamit, de most hozzánk kell jönnie ebédre, mert a mama szigoruan meghagyta.
Ejnye Pali, eressze el a kezemet!
A nemzetes úr, mikor literborral a kezében ebédre sietett haza a pincék felől , elhülve tapasztalta, hogy Kende meg Tarján elég jóízüen beszélget a verandán .
Fejet csóvált, sehogyse értette.
Gabriella asszony viszont ugyane pillanatban faggatta Drabikot az irodában.
Suhajda Istvántól, már mint a hites urától , egyelőre úgyse tudhatott meg semmit, mert Suhajda hazáig ődöngvén, lefeküdt a kertbe, hanyatt s ezidőszerint úgy trombitált az orrán, mint egy meghorkant harcimén.
Gabriella asszony szóval Drabikot faggatta a részletek iránt, bár a díjnok anélkül is közlékeny lett volna, hisz tudva van az öregről, hogy robbantani akart.
- Szó, ami szó, nagyságos asszony, - folytatta viharzó kárörömmel, - a kisasszony most már békítgeti őket, de fédervájsz itt minden erőlködés.
Olyan verekedés lesz rövidesen a leány körül, hogy olyat se pipáltunk...
- Mégis, hogy történt?
- Hogy? - röhögött a markába Drabik, miközben névsor szerint szortirozta az újfalusi adóhátralékosokat.
- Hogy történt?
Egész egyszerüen, - s kéjjel kezdett vájkálni a fantáziájában.
- Úgy történt, hogy Tarján először szódásüveggel kefélte tarkón a szolgabírót, másodszor lekent neki egy csárdást...
A jegyzőné a fejét fogta, úgy jajgatott, Drabik viszont vad gyönyörrel somolygott:
- ...harmadszor adott neki egy mejjport, negyedszer rálépett a gyomrára s ötödször odamázolta a falhoz.
No, jól benne van a szószba a szolgabíró!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE