Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Piroska, Z.
Tökmag bandája
Keletkezés ideje
1934
Fejezet
23
Bekezdés
964
Mondat
2903
Szó
26026
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
III.
- Tökmag, ne üvölts!
Még Kelenföldön is meghallják!
- Nem bánom!
Mégis disznóság!
Egy úri asszonyt, két gyereket kitenni!
Ilyenkor!
Barics bácsi csak bólintott.
De olyan erélyesen, hogy mellén megcsörrent a sok kitüntetés.
Teljesen helyeselte Tökmag véleményét.
Disznóság!
Ha a kifejezés nem is illedelmes, de kifejező.
- Nézd, Tökmag.
Nézze Barics bácsi, hiszen nekik is igazuk van! - magyarázta Pista.
- Esztendeje nem fizettünk!
- Mért nem szóltál!
Butaság az a gőg!
- Nem vagyok gőgös, Tökmag, nem lehet kérni.
De a háziúrnak igaza van, más kéri a lakást, aki tud fizetni.
Hiszen éppen az a szomorú, hogy mindenkinek igaza van.
- Aztán most mi lesz?
Mit csináltok, Pista? - kérdezte Barics bácsi.
Pista feje lehorgadt.
Ez a kérdés csak most ütötte sziven.
Eddig csak sírt, sírt , tombolt, keserűségtől, haragtól, tehetetlenségtől.
De az nem elég ám!
Tenni is kell valamit!
Törni a fejét, amíg kitalálja, hogy mit.
Neki, Pistának, a tizenötesztendős fiúnak.
Most mindjárt, hamar!
Mert anya ott ül a kapu alatt, falfehéren.
Bogár azóta el is aludt a ruháskosáron.
És mindjárt besötétedik.
A kapu alatt aludjanak ?
Hidegben!
Ahol mindenki átjár?
És, ha nem szabad?
Ha onnan is kiteszik őket?
Az utcára!
- Tudsz valamit? - kérdezte újból Barics Mihály, Pista féllábú, hadirokkant jóembere , akinek az égvilágon semmi köze nem volt a kis diákhoz, csak éppen szerette, mert olyan tisztességtudó, rendes, csinos.
A barátságuk úgy kezdődött, hogy Barics egyszer éppen őket kergette, mert felkapaszkodtak a sportpálya kerítésére, mint a többi kiváncsi diák és leverték a drága festéket róla, Barics bácsi elkergette őket és közben lecsatolódott a falába .
El is esett.
A "kölykök" tovább futottak, csak ez a kis diákgyerek állott meg , odahívta a nagyobbik, kövér barátját is, felemelték a rokkantat, segítettek visszacsatolni a lábát.
Aztán a Mackó gyerek még új kapcsot is eszelt ki reá, hogy most jobban tart.
Hát azóta vannak barátságban.
Aminek látható eredménye nemcsak a fentemlített kapocs , bár az is elég fontos.
A barátság igen pompás dolgokat eredményezett a négy jó pajtásnak, a Hercegnek, Mackónak, Keszegnek és Tökmagnak is.
Volt ugyanis a kerítésnek egy része, amelynek tövében földet hánytak fel, mikor az utat csinálták.
A föld ott is maradt.
És, ha oda felkapaszkodott az ember, onnan már csak egy jó húzódzkodás kellett a kerítés tetejéig.
Aki bírta, megtehette, hogy felhúzza magát és ott lógva gyönyörködik a versenyekben.
Aki ehhez gyenge volt, a kerítésbe vájt lyukon nézhette.
Mindennek egyetlen akadálya lehetett: Barics Mihály, a kerítés őrzésével megbízott hadirokkant népfölkelő őrmester.
És ez az akadály nehéz botjával igen keservessé tette a leskelődést!
Megvesztegetni is hiába próbálták, pedig a polgáriba járó Nagy Lajcsi még dohányt is hozott.
Barics megszagolta a dohányt, igen finomnak találta, még meg is kóstolta, aztán visszaadta Lajcsinak.
És melléje azt a jó tanácsot, hogy ha ép csonttal akarnak hazakerülni, hát meg ne lássa őket a kerítésen.
Pista az más!
Az nem is gyerek, hanem emberke.
Komoly, megbízható, vigyáz a kerítésre, akárhogy tetszik neki a verseny, nem üvölt, nem kell attól félni, hogy bepotyog a pályára, mint teszem, két esztendeje az a kis fekete inasgyerek.
Hogy majdnem őt rugták odébb labda helyett.
És, ahogy Pista, úgy viseli magát a másik három is.
Azt a kicsit a vállukra ültetik , úgy les, mégse rontja a kerítést.
Ilyen derék kölykök.
Hogy Vadasy igazgató úr jómódú fia - miért les kivülről és miért nem vált jegyet magának a versenyekre, azt senkinek sem jutott eszébe megkérdezni.
Nem is ajánlanám !
Mert Laci-Tökmag, a legfürgébb verekedő, nem ugyan közönséges módon, hanem a japáni birkózás törvényei szerint.
És azonnal bemutatná dzsiu-dzsicu tudományát azon, aki meg merné gyanusítani, hogy különb helyet akar, mint három szívbéli pajtása!
A Barics Mihály, meg a "Csak azért is" -társaság barátságának és szövetségének tehát elég erős oszlopai vannak: egyfelől egy nem egészen modern, de kitűnően szolgáló faláb, másfelől megdönthetetlen jogok a versenyek szemléléséhez.
Utóbbi ugyan az iskolájuk színéről sárgáknak nevezett polgáristák által többször megostromoltatott , de a szürkék jól védték magukat, Barics bácsinak csak egyszer kellett beleavatkozni a dologba, mikor a sárgák már a földet akarták elhordani a kerítés tövéből.
- Ez pedig lopás, mert ez a föld a sporttelepé, - mondta az őrmester és kicsit megtáncoltatta botját a lurkók hátán.
No, nem erősen, csak éppen annyira, hogy a földrakás eztán békében maradhatott helyén.
Alul a föld, rajta a három nagyobb diák , az ő vállukon meg Tökmag.
Valóságos építmény, szilárd, megdönthetetlen, mint a barátságuk.
Ide, a földhányás mögé bujt meg Pista nagy bánatával.
Ilyenkor, ebédidőben senki sem járt arra.
Csak Barics tette első körútját.
Különösen versenyek napján, amilyen a mai is.
Így talált rá a gyerekre.
És most ott ülnek a földrakáson, előttük nagy, üres telek, mély gödör, ahogy valamikor alapnak megásták, aztán félbehagyták.
Most odahordják a környék épülettörmelékeit, fűtéshulladékát.
Tavasszal aztán az egészet benövi a fű, a végében még két nagy akácfa is búslakodik.
Rajta tömérdek veréb.
Pista irígykedve nézegeti őket.
Bezzeg azoknak nincs gondjuk lakásra, otthonra!
Sóhajt egy nagyot, keserveset.
- Hát, fiam, sóhajtással nem segítünk a dolgon, - csóválja fejét Barics Mihály.
- Valamit ki kéne találni.
Valami okosat.
Mielőbb, mert telik az idő.
Ezt Pista is tudja!
Csak éppen nem jut az eszébe semmi.
Még ahhoz a jószívű ügyvéd úrhoz se mehet el, mert az elutazott.
- Talán a rendőrségre menjek? - kérdi.
Barics nem felel.
Erősen szívja pipáját, gondolkozik.
Aztán nagyot csap a falábára , valamennyi kitüntetése táncot jár a mellén.
- Nohát, te Pista fiam, ha nem nagyon kényes asszony az anyád.
- Az én anyum?
Hogy az kényes volna?
- Hát azért mondom, ha nem nagyon kényes, akkor tudnék valamit.
Persze, csak egyelőre, míg jobb nincsen.
Mert lakásnak éppen nem lakás.
Nem is ház.
De meg lehetne benne húzódni, amíg valami segítség nem akad.
A holmival együtt.
Gondolom, nem lesz olyan sok.
- Hol van, mi az?
Merre gondolja Barics bácsi?
- Tökmag is úgy lesi a szót, mintha megváltás volna.
Az is!
És már számolgatja, hogy erősen leapadt zsebpénzéből mennyi dohány telnék az öreg pipájába!
- Hát nézd fiam, itt ezen az üres házhelyen van egy kalyiba.
Fábul.
Még akkor építették, rótták össze a kőműveseknek, mikor építeni akartak.
Aztán abbamaradt.
De a kalyiba megvan.
Nem nagyon látszik, mert földet, köveket szórtak reá.
De ajtaja van .
Meg teteje is.
Félig a földben, az igaz.
Az ablaknyílást már eltömte a sok lom.
De azért egy-két napra...
A többi Barics őrmester torkán akadt.
Tökmag, mint a bomba robbant fel ültéből , rohant vágtatott, amerre Mihály bácsi mutatta.
Pista herceg a nyomában.
Csakugyan !
Ott valami ajtóféle van, kicsit korhadt, rozzant.
És amott kéményt is vágott valaki!
Tökmag lihegve érkezett vissza, a Herceg csöndesebben lépegetett.
- Mondja, Barics bácsi, kié ez?
Kitől kellene elkérni?
Használja valaki?
- Használni használja.
Én magam.
És még sohasem láttam, hogy akárki más kereskedett volna benne, vagy utána.
Mikor nagyon hideg van, hát be-betérek, aztán pihenek egyet , mer az az igazi lábam nem szereti a hideget.
Aszondja elege volt belőle az Erdős Kárpátokban.
Nohát.
Gondoltam, ha nekem jó volt, hát neked is jó lesz, csak az édesanyád, mert hogy az úri dáma volt mégis...
- Ma is az, Barics bácsi.
Nincs annál úribb, finomabb asszony a világon.
Az én anyum!
- Akkor hát?
- Éppen azért.
Mondja Barics bácsi, szólhatok neki?
Elhozhatom ide?
Megmutathatom ?
És, hogy köszönjük meg magának?
Jaj, mit is mondjak, Istenem!
- Nézzétek, ott jön a Mackó! - mutatott Barics bácsi az útra nagy örömmel, mert így legalább megszabadult a gyerek hálálkodásától.
Mit köszön neki?
Szegény embert azért teremtett az Isten, hogy segítsenek egymáson .
Legalább is Barics őrmesternek ez volt a véleménye.
- Barics bácsi én most szaladok.
Nem várom meg a Mackót.
Mondjon neki valamit.
A Keszeg is jön majd a Geréb miatt, tudja!
És csak nézzék azért!
Mert érdekes lesz , biztos.
És maradjon errefelé, hogy megtaláljam.
Van kulcsa az ajtónak?
- Itt leszek, fiam, nem bánom, máma felmászhatnak a kerítésre is!
Csak fuss.
Aztán igyekezz vissza, mert sötétedik, villany meg nincsen a palotátokban!
Ifjú Hercegünk futott, rohant.
Észre sem vette, hogy mindenki megnézi.
Azt sem tudta , hogy azért, mert egész úton éljenez.
De valahogy csak szelepet kellett nyitni az örömének.
Egy darabig Tökmag is vele rohant, aztán a fejére ütött, nagyot füttyentett és más irányban futott tovább.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE