Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A madarasi király
Keletkezés ideje
1904
Fejezet
15
Bekezdés
1055
Mondat
2028
Szó
21232
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
A keményfejü királyfi.
Ifjabb Pétör, aki ezideig mozdulatlanul és megátalkodott egykedvüséggel bámulta a kéket az égen - észrevévén, hogy bricskájába kapaszkodnak - kissé hátrasandított, de csak úgy a szeme csücskéről ...
- Hát maga lesz a? - kérdezte Ádám urat .
- Én, kölyök.
Hajts, vagy pofonütlek .
- Azt én nem igen bánom, - jelentette ki a csámpás siheder, - én csak azt akarom tunni, hogy maga -e az igazi ?
- Miféle igazi, te bornyu ?
- Hát az -e, akit rám bíztak ?
A nemes báró már emelte volna kezét, ha elejét nem veszi Kati :
- Az hát, - magyarázta Pétörnek - ugyanaz, akit a kakasi pusztára viszel .
- Akkor jó, - mondta ifj. Kuti Pétör és végignyalta ostorával az ostorhegyes nyakát ...
...
Mint a szélvész: úgy repültek az izmos pusztai sárkányok , patkójuk alatt dübögött a kemény agyagos talaj .
A kátyus, egyenetlen úton keserves utazás volt ez, mert Pétör ugyan nem törődött az út egyenetlenségeivel.
- A bricska jó nehéz vasakból van összekalapálva, az úgy sem törik el, - gondolta magában, - aki emberfia pedig a bricskában ül, kapja össze fogát, ha nem akarja kettéharapni a nyelvét .
Pétörnek ilyetén filozófiája folytán úgy érezte magát a nemes báró, mint az a gyerek, akit hordóban gurítgatnak le egy nagy hegy tetejéről .
De nem szólt semmit, szívesen szenvedett, csak mennél elébb kijusson a faluból .
Majd megrendszabályozza akkor a fiut ...
Igen hosszu volt a falu, de végtére is elfogyott.
De a négy táltosnak a lélegzete nem.
Azok hovatovább még gyorsabb iramba csaptak át , mikor a faluból kiértek .
A nemes báró elérkezettnek látta a pillanatot .
- Lassabban, kölyök! - mordult rá ifj. Pétörre, - mert széttaposlak .
Ifj. Pétör füle botját se mozdította a szíves fölszólításra : kedvük szerint hagyta szaladni virgonc lovait .
- Nem hallod, vakapád?
Lassabban !
Oda se neki .
- Süket vagy? - ordított most már Ádám úr fékvesztetten.
- Kinyissam a füledet ?
Semmi.
Még csak szeme héjja se rándult a Pétör gyereknek.
Bánta is ő, akármit kiabálnak a háta megett .
- Megállj, gazfickó, megtanítlak hát keztyübe dudálni! - fenyegetődzött a nagyúr s belemarkolván a Pétör fülébe, olyat rántott rajta , hogy igazság szerint tüvestül ki kellett volna szakadnia .
De nem szakadt ám ki.
Olyan volt az, mint a gumi.
Csak nyúlt az Ádám úr markában, de nem maradt benne .
A dühös úr elképedt...
Micsoda fül ez?
Bámulatos!...
De még bámulatosabb, hogy a fiu rá se hederített, - mintha nem is az ő füle lenne, - csak hajtotta, amint meg volt neki hagyva, a sárgákat, egyébbel nem törődött ...
No ilyet az ördög se látott!...
Ádám úr elszégyelte magát és szégyenében eleresztette a szívós fület .
- Hát nem fájt, te ?
- Neköm? - szólalt meg végre Pétör.
- Hát kinek néz maga engöm ?
- Azt látom, hogy valami csodabogár vagy, de ha maga az ördög vagy is, agyonütlek, ha vissza nem kapod a lovakat, - válaszolt a nemes báró, éppen egy gyilkos zökkenő után .
Pétör erre már nem szólt semmit, ahelyett hátrafordította fejét és egy végtelen lenéző tekintettel mérte végig Ádám urat .
Az észre se vette ezt a szuverén pillantást, valami egyéb ragadta meg figyelmét.
Az, hogy a fiúnak meg volt fordulva a feje a nyakán, de a többi teste meg se billent: ott maradt előbbeni helyén .
...
Hát nincs csigolya a kölyök nyakában, vagy mi? - álmélkodott a kövér úr.
- Miféle gyerek ez egyáltalában ?...
Hátha nem is eleven ember, csak afféle bábu, amit úgy csináltatott valamelyik pesti cimborája az ő megtréfálása végett ?.. .
- Mi lelte a nyakadat, te? - kiáltott rá Pétörre s szinte végigborzongott a hideg a hátán, mert hát bábu mégse igen lehetett a fiu .
A fiu megismételte megvető pillantását, aztán csöndesen visszaforgatta fejét a rendes helyére .
A nemes báró kezdte magát igen kényelmetlenül érezni .
- Állj meg, kölyök, leszállok ...
Ifj. Pétör azonban nem állt meg, mert az nem volt neki megmondva , hogy meg is állhat.
Csak az, hogy elviszi az urat Kakasra, meg visszahozza .
Ebben pedig a megállás benne nem foglaltatik .
- Állj meg! - fenyegetődzött a meggyötört kényúr vésztjósló hangon, - mert csakugyan agyoncsaplak .
Pétör egyet ránt a vállán és még szaporábban hajt, mint az előbb .
De már erre végleg kifogyott a különben is rabiátus úr türelme .
Fölkapta lába között szorongatott ébenfabotját és őrjöngő dühében rávágott vele a Pétör fejére.
Aztán várta, hogy mikor fordul le a fiú a bakról .
Eszeágában sem volt .
...
No, ez az eleven ördög maga, - gondolta Ádám úr és most már , mint a sötétben védekező: ész nélkül ütötte-verte a Pétör fejét.
Szeme elhomályosodott, mint a dühöngőknek, nem látott, nem hallott, csak vágta, ahogy bírta, amíg karja az erőlködéstől le nem hanyatlott .
Akkor aztán magához tért némileg: tudatára ébredt vérengző tettének.
Biztosra vette, hogy agyonütötte a fiut.
Nem is nézett rá, inkább behunyta szemét.
Mert undorodott a vértől...
( Pedig a fiu most bizonyára egy nagy vértócsában fekszik.
Vagy az ülés alatt, vagy talán ki is fordult a kocsiból...
Ezt mégis meg kellene tudnia ... )
De nem merte fölnyitni szemét.
Félt.
Fölhevült agyában borzalmas gondolatok kerengtek.
Első sorban, hogy az elhagyott gyeplő a lovak közé talál esni és akkor azok bele fognak gabalyodni... megbokrosodnak...
Látta magát , mint vonszolják véres fejjel a fékevesztett szilaj állatok...
Ez döntött.
Az életösztön erőt adott neki: fölrántotta szemehéjját - és ...
Hát csak ott ült ifju Kuti Pétör csendeskén a helyén és szörnyű egykedvűséggel hajtotta a lovakat.
Kutya baja.
Legföljebb, hogy kalapját fülére ütötte a bot.
Tehát még azt sem tartotta érdemesnek följebb tolni, a rendes helyére ...
Nem tudni, hogy a nemes báró szívében ebben a pillanatban az öröm , avagy a rémület játszott -e nagyobb szerepet.
Benne volt mind a kettő, annyi bizonyos.
Csakhogy most már nem a saját tettétől rémült meg, hanem a fiu koponyájától.
Mert ilyen koponyája földi embernek csak még sem lehet.
Félve sandított Pétör felé és szívszorongva várta a történendőket.
Most már szinte biztosra vette, hogy a dolog nem marad annyiban...
( Egyszer csak lenyeli az a vézna gyerek, hiába hatakkora, mint ő.
- Ilyesvalaminek kell jönnie. )
Babonás félelmében dehogy is tiltakozott többé a sebes hajtás ellen.
De meg nem is igen érezte már a tagjait.
Alig vette észre, hogy egyszerre csak megcsendesültek a lovak .
A kemény agyagtalajt süppedékes homok váltotta föl; attól csendesültek meg a Pétör lovai.
Hát most már kényelmesen lehetett volna utazni , de a nemes báróra nézve kissé kései volt ez az élvezet.
Legjobb szeretett volna megszökni a kocsiból.
Azt se igen bánta volna, ha zsiványok kezébe kerül .
Azokkal majd csak elbánnék ő valahogy...
De ez a fiu! ez vérfagyasztó... ez rémületes !
...
Csak már visszatérőben volnánk, sóhajtozott.
Inkább fölszállna még egyszer arra az átkozott pajzsra, most már üsse kő, nem is kapálna érte ...
Hol az ördögbe lehet az a kakasi puszta? - fűzte tovább gondolatait...
Bár sohase nasivasizott volna, nem kellett volna megnyernie...
Bolond is volt, hogy oda nem ajándékozta inkább Katinak.
Még gyanakodott és mérgelődött rá, hogy nem ád be belőle jövedelmet...
Efféle bolondság!
Milyen buta is az ember, ha jó dolga van...
Hát nem mindegy neki, akár terem, akár nem, akár kavicsos, akár homokos?
Amikor ott van a többi hat uradalma!
Úgy se tud mit csinálni a töméntelen pénzével ...
Ilyenforma refleksziók kerengtek a nagyúr kövér fejében, mialatt aggódó bizalmatlansággal leste ifju Pétör minden mozdulatát.
Azaz, hogy nem igen mozgott a Pétör: olyan mereven ült a bakján, mint egy automata.
Ez pedig csak még jobban izgatta Ádám urat.
Zaklatott agya vészt magyarázott ki ebből a természetellenes nyugalomból...
Éppen ilyen vérfagyasztó nyugalom szokta megelőzni a nagy katasztrófákat - vélte és kiütött homlokán a hideg verejték .
(...
Nini, hogy ül ott!
Mintha semmi köze se lenne a földhöz!
Csak megszólalna legalább, hogy hallaná emberi hangját ! )
Alig született meg Ádám úrnak ez a vágya: azonmód be is teljesedett.
Mert a Pétör gyerek egyszer csak, se szó, se beszéd, áthajította a bakon két görbe lőcslábát, úgy, hogy szemtül-szembe került pasasirjával .
- Na most! - rémüldözött a megkínzott báró és ismét behunyta szemét.
( Jőjjön, aminek jönnie kell.
Maga kivánta. )
Hát csak az jött, hogy megszólalt ifjabb Pétör, még pedig olyan hangon, mint akinek oldalát igen fúrja a kiváncsiság .
- Ugyan, instállom, - kérdezte, - mondja csak az úr, mire való volt az a teréfálás ?
A nemes báró nem hitt a fülének.
( Hisz ez igen barátságosan kezdődik !)
Kinyitotta szemét .
- Teréfálás, édes fiam? - kérdezte nyájasan, de bizalmatlanul.
- Valóban nem tudnám, hogy mikor teréfáltam volna veled ?.. .
- Ejnye, mit figurázik mán!
Hát az imént ...
- Az imént, gyermekem? - hebegett Ádám úr.
- E... e...
Teréfáltam volna az imént?
( Ugyan mit érthet ez teréfa alatt ?)
Ejnye, ejnye ...
- Semmi ejnye, - jegyezte meg gőgösen ifju Pétör, - mer'vélöm ne teréfáljon senki fia .
Ádám úr egész összegörnyedt a gőgös hang súlya alatt .
- E... e... ne haragudj, édes fiam, e... e...
Isten látja lelkemet, eszem ágában sem volt veled teréfálni .
- Nem -e? - skandalizálódott Pétör.
- Hát akkó'megbolondút, hogy úgy csépűte a fejemet ?
- Ejnyeno, hát azt mondod te teréfának, szerelmetes fiam ?
- Hát mi a fenét ?
- Bocsáss meg gyermekem e... e... én igen hirtelenharagu ember vagyok... fájtak a csontjaim, hát... igen mérges voltam .
- Tartsa bolonddá a nagyapját!
Ha mérgös az embör, akkó nem szok teréfálni, no .
Ádám úr végképen zavarba jött .
- I-igaz, fiacskám, bolond vagyok .
- Dejszen, - vágta ki kegyetlen torokhangon ifjabb Pétör, - nem addig van a. Azt mindenki mondhatja ...
A nemes báró egész oda lett .
- Hát mit csináljak, lelkem?
Mit mondjak?
Mit akarsz tőlem, én jó fiam?
E... e...
Mondom, igen bánom már, hogy olyan gorombán megtapogattam a fejedet, de ...
- A nem baj, - fitymálódott Pétör - attúl ne fájjon a feje, ha az enyim se fáj.
Más itt a baj ...
- Ejej ...
- Az, hogy megcsúfolta a nemzetségemet .
- A nemzetségedet, szentem?
( No, most rögtön kivallja, hogy a Belzebub édes fia ! )
- Hát persze, hogy a nemzetségemet.
A Kuten király ivadékát nem szokják avval meggyanúsítani, hogy egy rongyos bottúl betör a koponyája .
- A Kuten király ?.. .
Kezdett már valami derengeni az Ádám úr lelkében .
- Ehen, hát te a Kuten király ivadéka vagy ?
Ifj. Pétör megvető pillantást vetett a nagyúrra .
- Hát nem tudta?! - kiáltott föl megkönnyebbülten, hogy kielégítést nyert a kiváncsisága.
- Akkó mán mindönt értök...
- S azzal visszahajigálván lőcslábait a bakra, megnógatta lovacskáit és többé rá se hederített Ádám úrra, aki azt se tudta, hogy ő Kuten-ivadék ...
...
Tehát mindent értett már ifjabb Pétör.
Bezzeg nem értett Ádám úr semmit.
De mindenre rájött, mert ijedtében igen fogékony lett az esze .
...
Hát, okoskodott, ez a gyerek a Kuten király ivadékának tartja magát ?...
És egy Kuten király ivadékának nem lehet bottal betörni a koponyáját ?...
Hm.
Miféle csuda lehetett az a Kuten király, hogy még a kései ivadékai is ilyenek!...
Hátha csak bolondozik vele a fiu?
Mert honnan veszi , hogy Kuten királytól származik?
Vagy épen abból tudja, hogy nem törik be a koponyája ?...
A manóba, - gondolta Ádám úr, nem is olyan lehetetlen a dolog !
Bizonyitja az a gőg is, amellyel védelmébe vette lekicsinyelt királyi fejét ...
Micsoda furcsa fajta gőg!
Nem azért neheztel rá, mert agyon akarta ütni, hanem azért, mert agyonüthetőnek hitte.
No, ilyen királyfi se élt több a földtekén ...
Ezeket mind így sorjában gondolta el a jó báró és földerült az arca .
...
Elvégre is, vélte, ezek után nincs többé alapja babonás félelmének: kimagyarázódott a dolog.
Ott volt a bökkenő, hogy nem tudta a Kuten-féle koponyák hisztórikumát.
Hát most már tudja - és nem is tartja a dolgot olyan rendkivülinek...
Utóvégre kőevő embert is látott ő már Párisban , az pedig még huncutabb állapot .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE