Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Júlia
Konrád
Keletkezés ideje
1872
Fejezet
17
Bekezdés
437
Mondat
576
Szó
12574
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
V.
Mig a fiatal leány igy, engedvén a bűvös delejnek, szép, bár csalfa álmokban ringatta magát, mit gondolt, mit érzett amaz ember, kire messze onnan, szép és kedves ara várt?
Hogy ezt megtudhassuk, lépjünk Thein kapitány szállásába.
A szoba elég tágas, de a legegyszerübb, gerendás tetővel s fehérre meszelt falakkal; mindamellett kényelem dolgában mindennel bir, mit az ember kivánhat.
Az egyik szögletben, szemközt a nagy zöld kályhával, szalmazsákokból s mátrácokból álló tágas diván vonult el, mely éjjel ágynak, nappal pamlagnak használtatott.
A szoba közepét is elég nagy tábori asztal foglalta el, melyet össze lehetett hajtani, s mely most tarka szőnyeggel volt betakarva.
E körül tábori székek s támlányok álltak, lágy párnákkal ellátva, mig a falak hosszában, az elsőhöz hasonló, de valamivel kisebb diván, és csinos körládák pihentek, melyeket szükség esetében, szintén ülésnek lehetett használni.
A támlányokon s székeken az asztal körül, melyen poharak, borserlegek s egy tányér pozsonyi kétszersült álltak, a szoba tulajdonosa, és a század többi tisztjei ültek, beszélgetve, szivarozva, s a poharakat elég gyorsan üritve.
Thein kapitány egy levél olvasásával volt elfoglalva, melynek finom papirosa s csinos irása tanusitá, hogy női kéztől jő.
- Mi ujságot ir a szép Irma kisasszony? - kérdezte nevetve a főhadnagy - midőn Thein a levelet összehajtván, mellzsebébe tette.
- Mintha csak Irmától vehetnék levelet! - felelt a százados vállat vonitva.
- Tehát többen szerencséltetnek ily választékos levélkékkel? - kérdezte enyelegve az idősb alhadnagy, mig a többiek nevettek.
- Meglehet; felelt Thein, - elég, ha akkor, mikor már pater familias leszek, a családatyák erényeit kezdem fölvenni; addig éljen a szabadság! éljenek a hölgyek!
- Még is csak kissé boszantó - jegyzé meg a fiatalabb alhadnagy, - hogy kapitányunk, dacára annak, hogy jegyben jár, az oroszlánrészt követeli, a szép menyecskékre s kisasszonykákra nézve; itt is, mint mindenütt, ő az első eminens, az udvarlásban.
Most is ő nyerte meg annak a szép kis leánynak szivét, kinek ablaka előtt oly gyakran ellovagolunk.
Nem is néz reánk, akár hogy curbettirozzunk s tegyünk ki magunkért; de ha a századost csak messziről megpillantja; mindjárt ott van a szép kis fő a virágok közepette, melyeknek legszebb rózsája ő maga.
- Ha, ha, ha! - nevetett Thein - még poétává fogsz válni, Ferdinánd, ha sokáig e kis szépség szemeibe nézesz.
Próbáld meg szerencsédet, én ezt egy cseppet sem bánom; ha szivét meg tudod nyerni, tant mieux!
Van itt elég más szép leány, kivel mulathatom magamat?
- Köszönöm alássan! - felelt a Ferdinándnak nevezett alhadnagy - mikor szive már a tied, mit a vak is láthat, akkor én próbáljam szerencsémet, s valljak kudarcot.
Hanem egyet mondhatok: nem oly könnyü ám a szepességi leányokkal elbánni; ha szive a tied is - a dolog mégis in statu quo fog maradni.
- Gondolod? - kérdezte a százados, mig a pir fölszállt arcába - én pedig azt mondom, hogy a szepességi leányok sem jobbak a Deákné asszonyom vásznánál.
- Csalatkozhatnál! - szólt az alhadnagy.
- Oh! mivel te barátom párszor felsültél, azt hiszed, hogy más sem boldogulhat? - akarsz -e fogadni?
- Nem bánom.
- Jó, tehát fogadjunk ötven darab aranyba, hogy hat hét mulva mindennapos leszek a háznál - a többi magától értetik.
- Fogadjunk; itt a kezem.
Mig a tisztek igy beszélgettek, egy csinos, alig tizenkilenc éves hadfi, ki szinte jelen volt, hallgatott; de látszott vonásaiból, hogy mily érdekkel követte a beszélgetést.
Thein százados, bár a tisztekkel nagyon barátságos lábon állt - a hadfiakat még szolgálaton kivül is, illő távolságban szokta tartani.
Azért nem csuda, ha Eberstein - ez volt a csinos hadfi neve - most sem mert a társalgásban részt venni, főleg mióta Thein személyes érdeke lőn abban megérintve.
Csak midőn a két tiszt a fogadásra kezet adott, szólt a hadfi halkan, s könnyü sohajjal: Szegény leányka!
Aztán fölkelt, meghajtotta magát, és elhagyta a szobát.
A százados utána nézett.
- Mi lelte azt a fickót, hogy igy nyakra-főre elillan, s mit mormogott fogai közt, mielőtt elhordta magát innen? - kérdezte azután.
- Alkalmasint megbotránkozott fogadásunkon; - nevetett az alhadnagy - ezek a poroszországi ifjak egytől-egyik ugy vannak növelve, mint a kisasszonyok.
Mindjárt kipirulnak, mint a bazsa-rózsák, ha az ember kissé szabadabban beszél.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE