Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bársony István
A rab király szabadon : Fantasztikus állatregény
Keletkezés ideje
1903
Fejezet
15
Bekezdés
1094
Mondat
2875
Szó
30273
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Zulejka szomjas.
A Csíkos fojtogató elvált a királytól, s azzal a csudálatosan lágy, nesztelen lépéssel indúlt lefelé a dombról, a távolban látszó ködös róna felé, amely csupán a fajtájabeliek sajátsága .
Hovatovább világosodott, s a berekben ugyancsak nagy csattogást , flótázást műveltek a rigók .
Tilulija , a sárgarigók hírneves dalnoka, jó darabon kisérte Bengália díszét ; folyvást fölötte röpködött s gyönyörű csengő szóval adott kifejezést csudálkozásának :
- Ni, milyen ékes! ni, milyen tarka! mint a tulipán! mint a tulipán !
A berek madarai figyelmessé lettek s kíváncsian suhantak el a Csíkos fojtogató fölött, aki ügyet sem vetett rájok, úgy ereszkedett le a csalit között, mindaddig, amíg el nem érte az erdő szélét, ahol magas buja fűtenger következett .
Sűrű, pompás rejteket kínáló rozsvetés volt az; a tigris úgy csúszott bele, hogy alig kellett kissé kinyujtóznia, máris elborította a ringó tenger, ami nagy térségen hullámzott, innen kezdve .
Aki ezután a vetés különös mozgását látta volna, ugyancsak nagyot nézett volna .
A magas rozs kígyózó vonalban kezdett hullámzani; de nem felülről indúlt a hullám, ahogy a szél szokta támasztani, hanem alulról, mint a holt tengeren.
Nem is egy irányban hajladozott a vetés, hanem össze-vissza lendűlt, s azután ingva-ringva elcsöndesedett; de már akkor tovább, távolabb, folytatása volt a hullámzásnak.
Arra vonúlt-csúszott Zulejka, selyemsimasággal .
Végre kiért a nagy rétre, amely túl volt a vetésen s beszaladt a végtelen rónaságba .
Talpa itt szivacsos, szortyogó talajt érintett.
A fű csodálatosan zöld volt és bársonyos.
Millió meg millió gyémántcsöppel ragyogott rajta a harmat .
A vetés fölött pacsírta énekelt.
Zulejka egy pillanatra odafordította a fejét.
Ezek az édes hangok még az ő rideg és önző lényét is le tudták bilincselni .
A puha gyepen sunyítva lépdelt tova azután, arrafelé, ahol a távolban sötét vonala látszott a nádasnak .
Itt sok volt a rekettye-bokor: Zulejka azok fedezete alatt siklott egyre kiljebb, mind messzebbre az erdőségtől, amely lassankint olyannak látszott , mintha kékes zománccal lett volna befuttatva .
Az ilyen kékség már távolságot jelent.
Zulejka a mocsár gyér virága közt lépegetett s egy-egy búcsúpillantást vetett vissza oda, ahol a királyt hagyta .
A királyhoz jobban is illik az a komor fenség, ami a kéklő hegyek közt, a csöndes erdő mélyében lakik.
A király sem az igazi őserdőt kedveli ugyan , de kalandozásaiból azért szívesen tér be lombpalotái alá .
Itt ellenben a mocsár világa terűl.
A napsütötte és mégis titokba burkolt lápé.
Világos van, hogy egyetlen szúnyog se röpködhet láttatlanúl: és mégis barna árnyék bújkál a nád között, amely mintha örökké takargatna , leplezgetne valamit, amit nem szabad meglátni .
A nagy zsombik, amelyen át odáig lehet jutni, valóságos kaszamatákat rejt; mély útvonalakat, amelyek csigásan és kígyózva kanyarognak s amelyek útvesztőjében örök időkre el lehet tünnie a járatlannak .
A Csíkos fojtogató rászökött egy ilyen óriás zsombikra, s hatalmas , erős talpát átnyújtotta a másikra, amely emettől félölnyire emelkedett ki a mocsárból .
E pillanatban egy zöldfejű gácsér röpült ki a mocsár széléről s nagy hápogással szállt a nádas felé.
A tigris követte tekintetével, de hirtelen elmúlt a gácsér iránt támadt érdeklődése.
Más valamin akadt meg a szeme .
A nádas közt jókora rés volt, azon túl, talán ezer lépésnyiről , fehérlett valami a síkon .
A fehérség megmozdúlt s fejét lehajtogatva tett egy-egy lépést.
Egy legelésző tehénke volt az .
Zulejka lelapúlt a zsombikon; félteste el sem fért rajta; hátulja lecsüngött a zsombik mély szakadékába.
Mereven, feltámadó vágyával a gyilkolásnak , nézte a fehér állatot, amelytől nem messzire csakhamar megpillantott egy másodikat, meg egy harmadikat.
Valószinűleg egy egész gulya legelt ott, csakhogy a többit eltakarta a nádas .
A tigris megnyalogatta a száját.
Kurrogó, halk morgást hallatott , amely mintha a föld alól jött volna.
Farka vége gyöngén, idegesen mozgott; fülét kétoldalt lesimította, mint a hant mögé rejtőzött macska, amely minden figyelmet el akar kerűlni .
Nem sokáig töprenkedett így.
Egy gyors és ügyes mozdúlattal lecsúszott a zsombik árkába s ott egészen eltűnt.
Most azután sikló, csúszó , véghetetlenül óvatos sietéssel indúlt meg a különös ösvényen; csalhatatlan ösztönére bízta, hogy el nem tér a helyes irányból .
Talpa folyvást a láp fekete sarában dagasztott s ez az egy igazán kellemetlen volt neki.
Halkan szöszmötölve lépegetett; néha egy pillanatra megállt.
Ilyenkor zöldesbarna piócák kapaszkodtak a lábába .
A zsombikon magas, érdes fű nőtt; rajta volt még a tavalyi aszat is .
Az ilyen bokrétás zsombikpúp sokasága olyan, mintha fésűletlen borzas fej volna ezrével egymás mellett .
Gémek emelkedtek fel riogva a lappangó tigris elől.
Azok már kint voltak a tocsogóban, a nádas szélén.
A Csíkos fojtogató boldogan ereszkedett bele az ér vizébe, amelyen, alig ütve valamicske zajt, úszott el a nádas sűrűjébe.
Ott a víz nem volt olyan mély, de a mozgás meg volt nehezítve.
A náderdő nagyon is buján sűrűsödött, az idei nád még nem nőtt ki egészen; de a tavalyi is megvolt s e közt rendkívül keserves volt a tigris haladása .
Még a partról látott volt itt valahol lent egy csenevész fűzfát.
Ahol az van, ott alkalmasint emelkedik a talaj.
Lassan csörtetett keresztül a nádrengetegen; ezer meg ezer vizimadarat vert fel aközben .
Végre elérte a fűzfát, amely nem dombon volt, hanem egy eddigelé észrevehetetlen töltésen, amely belenyúlt a nádasba.
Talán közlekedési vonal volt valaha; - vagy csak afféle gát, amit az árvíz ellen emeltek .
A tigris itt megpihent.
Tekintetével bekalandozta a környéket.
Megint csak ott állott meg a szeme, ahol a fehér gulya legelt a mocsár szélén .
Már teljesen kinappalodott s a mocsár szárnyas lakosságának a nagy mozgása megszűnt.
A vadrucák egyesével-kettesével keringtek a nádas fölött, s kint, a parton, bíbicek libbentek ide-oda, messzire mutogatták fehér hónaljokat .
Ahol a bíbicek futkostak, ott volt a gulya is.
A Csíkos fojtogató szomjúságot érzett.
Korán reggel már levágott volt egy gyönge őzgidát, de annak kevés volt a vére; - pedig a tigris legnagyobb gyönyöre, legédesebb tápláléka a vér, amire folyvást szomjazik .
Vér! vér! piros, csörgedező, felséges vér! - ez kell a tigrisnek .
Érdes nyelve ez után eseng; - egész kegyetlen lénye szünetlenűl ezt sóvárogja, a megbolondító, a vakmerőségre ösztönző tikkadásig .
Most is ezt a szörnyű, égető vérszomjat érezte Bengália leánya .
Szomjúságot a vérre, olyat, hogy attól a pokol gyúladt meg benne.
De nem a gulya látása keltette ezt az égető, mardosó, legyőzhetetlen vágyat !...
Az éjjel, ezen az őrülteknek való, zajos, szabadságot kínáló , lángnyelvekkel sziszegő éjszakán, kóstolt valamit!...
Vért! ami édesebb , zamatosabb, felségesebb volt minden egyéb vérnél: embervér volt az .
Az Abdullah vére !
Még a cirkuszégés borzalmai közt is megrészegedett attól a tigris .
Ahhoz hasonlítható sóvárgással még nem tapadt szétmarcangolt tetemre szomjazó nyelvével .
Zulejka embervért ízlelt; pedig az a tigris, amely ebbe belekóstol , olyanná válik, mint a részeges, aki mindent feláldoz vak és leküzdhetetlen szenvedélyének .
Az emberhús puha és fehér, mint a fiatal galambé.
A legvénebb tigris is bír vele, meg tudja emészteni.
De az embervér, az maga a piros borral kevert cseppfolyós méz, amitől meg kell részegedni.
Ha ezt kóstolta a tigris: más vágya nincsen többé, csak minél sűrűbben vissza-vissza térni a kéjes gyönyörhöz, az embervér-iváshoz .
Zulejkának minden porcikáján lázas borzongás futott végig, mert a gulya mellett, a gyepen, megpillantotta a heverésző pásztort .
Visszaemlékezett az Abdullah vérére és égető, fojtó szomjúság kezdte kínozni.
Olyan szomjúság, aminőt eddig még sohasem érzett; torka bedagadt tőle s a tekintete zavarossá vált.
Beleiben mintha csavar forgott volna, hogy összetépjen s kuszáljon ott mindent .
És ebben a kegyetlen tikkadásában mozdúlnia is alig lehetett.
Sütött már a nap s a töltés gerince kiemelkedett a mocsárból.
Aki azon most végigmerészkednék, azt a legbárgyúbb borjú is észrevenné .
Várnia kellett, kínosan, keservesen várnia.
Ki tudja, meddig?
Talán amig az éj sötétje ráborúl megint a tájra.
A Csíkos fojtogató óvatosan csúszott le a töltés gazos oldalán a víz széléig és forró testét ott hűsítgette; - de a fejét folyvást kiemelte, hogy egy mozdúlatot se veszítsen el abból, ami amott történik .
A szél ő felőle lengedezett.
A gulya vén bikája, egy feketenyakú szörny, fújva, tüsszögve, ümmögve fordúlt néhányszor a nádas irányába.
Búgó , szakgatott bömbölésében ez volt :
- Érzek valamit, de nem tudom mit!
Halálszag terjed, - vigyázzatok !
A pásztornak is feltűnt a szakadatlan morgás.
- Talán farkas jár a nádasban, gondolta, s felemelkedett; nagyokat kurjantott a bika felé: - Kormos! ne hadd magadat !...
A vén bika belevágott első lábával a puha földbe s elkezdte maga mögé hajigálni a sarat .
Zulejka halkan nyávogott.
Majd adnék én neked! gondolta Bengália szülötte.
De ki törődik most veled?
Ott a pásztor... a pásztor!...
Embervérre vágyom; - szörnyen szomjazom embervérre !
Kinyújtózott, hatalmas talpát lefeszítette a töltés partjára, karmait bemélyesztette a puha talajba s azután lassan, ideges rángással húzta vissza megfeszített lábát maga felé.
Ahol az éles, borzalmas karmok végig szántottak, ott hosszú, fekete barázdavonalak látszottak a gyepen.
Ha valami érző, meleg, eleven test lett volna ott, csurgott volna már belőle a vér !...
A tigris halk neszt hallott a közelben.
Villámgyorsan fordította arra a fejét .
Egy furcsa kis állatot pillantott meg a nádas szélén, a víz partján .
Barnaszőrű, fehértorkú, laposfejű, eleven szemű, hosszúkás, alacsony állat volt.
A farkát hanyagúl eresztette le a zöldes mocsárvízbe.
Tekintete több kíváncsiságot árúlt el, semmint félelmet.
Mereven nézett a tigris szeme közé s amint észrevette , hogy Zulejka látja, megszólalt :
- Már hallottam rólad, hercegnő .
Jajongó , a sirály, elhozta híredet; ő neki a mező madarai beszélték, hogy itt vagy és erre jösz.
Elmondták, hogy milyen gyönyörű és milyen félelmes vagy.
A Csíkos fojtogató nem irgalmaz, - mondták, - jaj mindennek a síkon s a berekben.
A mocsár lakói sincsenek tőle biztonságban.
De én még sem félek tőled .
A tigris kíváncsi, kurrogó morgást hallatott .
- Nem félek, folytatta a furcsa állat, mert énbennem soha sem tehetnél kárt.
Én úgy úszom a víz alatt, mint a hal, sőt még annál is jobban .
Eltűnném, amint egy gyanús mozdúlatot tennél.
Ha a vizen átúszni próbálnál : odalent, a hullámok között, meg is marhatnálak, s te nem jöhetnél utánam.
Én vagyok Halvész , a vizek hóhéra: az ember vidrának hív engem .
- Tetszel nekem, kis szájhős, morogta Zulejka.
Bátorságod megnyer .
Nos, ha olyan nagyon itthon vagy itt, megengedem, hogy útbaigazíts; mert uj nekem ez a föld s ez a mocsár.
Ah, hogy szomjazom.
Halvész, ha tudnád!
Vért ihatnám !
Pedig nagyon sokára lesz még este, hogy belophassam a pásztort, az édesvérűt .
- A pásztorra éhezel? kérdezte Halvész felvillanyozva.
Hisz' ez dicső!
Ő az én legnagyobb ellenségem, mert halász is ő ezen a környéken.
Sokszor megrongáltam titokban elhelyezett varsáit, amikkel a pákászokat megkárosítja.
Várj csak, tudok egy módot, hogy nem kell megvárnod az alkonyatot, mégis hozzájuthatsz .
- Ha megteszed, örök hálámra számíthatsz, kis gazember! ujjongott a tigris, aki alig bírta visszafojtani vágyát, hogy örömében fel ne bődüljön .
- Jól van, maradj itt s várj, kiáltotta a vidra .
A mocsárvíz gyöngén loccsant s Zulejka csak azt látta, hogy Halvész villámgyorsan síklik el az éren, abban az irányban, amerre a fehér gulya legelt .
Eltelhetett vagy tíz perc.
A nap erősen sütött s a halászkák sírva-kercegve röpködtek egy pont fölött, a töltés beszögellésénél.
Ott a szomjas tigris feküdt.
Meglapúlt.
Mintha nem is élt volna, oly mozdúlatlan volt.
Várt-várt türelmesen, ahogy otthon a dsungelben megszokta.
Bízott uj barátjában.
Hisz a hóhérságban egy pályán voltak mind a ketten .
Valami zaj támadt odaát.
A tigris figyelt.
A pásztor kiabálva közeledett; kergetett valamit s a botját hajigálta utána.
Zulejka megpillantotta Halvészt, amint sántaságot tettetve, nehézkesen futott a pásztor előtt.
Egyenest a töltésnek tartottak .
A Csíkos fojtogató megértette kis ravasz büntársának a tervét.
A pásztor elvakúltan fogja most kergetni egészen a gátig .
Mint a prédájához sunyin közelgő macska, elnyúlva sietett végig a tigris a töltés oldalán; lehúzódott, amennyire csak tudott.
Fehér hasa a sarat érte.
Szeme ördögi tűzben égett.
Mintha két smaragdkő vált volna izzóvá szemüregeiben .
Halvész gyönyörűen csinálta a dolgát.
Az alacsony zsombik közt bukdácsolt, úgy csalogatta az üldöző pásztort errébb-errébb.
Már alig voltak néhány ölnyire a töltéstől .
Ekkor borzasztó bődűlés reszkettette meg a levegőt.
A Csíkos fojtogató már nem bírt magával, rárohant a halálra vált, remegő emberre .
Ugyanaz a sikoltás, az a halálhörgés hallatszott, mint amikor Abdullaht vágta le Zulejka .
A gulya rémülten száguldott szanaszét.
Csak Kormos, a vén bika , maradt egy helyben; dühösen morgott s maga mögé hányta a földet .
Zulejka kéjesen, gyönyörittasan, mohón ropogtatta a pásztor csontjait s szívta a vérét .
Még Halvész is borzadva nézte .
A levegő egyszerre vészsirámmal telt meg .
Ez a szokatlan esemény felrázta csöndjéből a közeleső környéket s az izgatottság csakhamar szemmelláthatóvá vált .
A fehérhasú bíbicek jajongva emelkedtek fel a rétről s gyors és villanó szárnyalással siettek arra, ahol a katasztrófa történt.
Kíváncsiak voltak , s ha máskor a pásztor kutyája fölött is percekig sürögtek-forogtak és szidták : most éppenséggel nem tudtak betelni a lármával, a pöröléssel; hisz ilyen óriást , ilyen tulipántarkaságú idegent, itt még sohasem láttak .
A bíbicek közé elvegyűltek a cerkók, a kis halászmadarak, amelyek kercegve szálldostak össze-vissza és hívogatták egymást.
Meg-megállottak a levegőben s libegtek a vért nyaló tigris fölött, mint a pille .
De mindezek nyugtalansága csak afféle szinpadi zajjal járt, aminek nem volt a tigrisre nézve jelentősége.
Az igazi forrongás máskép mutatkozott .
Bodros, a pásztor komondora, volt az egyik komoly nyugtalanító.
A szegény hű eb, amely éppen egy a mocsárba tévedt borjút hajszolt volt kifelé , amikor a gazdája kergetni kezdte Halvészt: dühös ugatással közeledett, amidőn Zulejka megrohanta a pásztort.
A szegény kutya ösztönszerüleg megérezte, hogy rettentő ellenféllel van dolga, mégis szőreborzoltan futott errébb, amig csak meg nem látta, hogy a gazdája mozdulatlanúl fekszik a borzasztó tigristalpak alatt .
Ekkor megállott, farkát a lába közé csapta, fülét réműlten lapitotta le s rekedt , hörgő hangon kezdett üvölteni, fel, az égre .
Alig néhány lépésnyire volt Zulejkától s India gyöngyét ugyancsak boszantotta kétségbeesett riasztójával .
Szegény Bodrost még nézni is szánalmas volt .
Hűséges szíve megmondta neki, hogy itt most szörnyű gyász van.
Vége a barátjának, az édes gazdájának, akivel annyi jó időt töltött a mezőkön; akinek igaz, becsületes, meg nem vesztegethető társa volt.
Csak vonított hát , leírhatatlan keservvel, elnyújtott, remegő, el-elcsukló hangon, amely a bánattól még mélyebb volt, mint rendesen .
Valahol, nagyon messzire, a nagy nádasban, mintha visszhang lett volna, megszólalt rá egy búgó, ümmögő, lemélyedő másik vonítás, amelynek hallatára az «emberevő» egy pillanatra felütötte a fejét .
- Lám, lám, - gondolta magában, - de sokan vagytok.
Egyik eb, a másik kutya, még ha farkas is, én mondom! - s hozzá tette: ha megúnom, majd közétek ütök .
Amott csakugyan egy farkas felelt a pásztor nagy komondorának, ami elég különös dolog volt.
Mert a farkas csak ritkán, nagyon ritkán szólal meg fényes nappal.
Akkor sem ilyen gyönyörü nyár-időben.
De a Bodros hangja megtévesztette ezúttal, mert a fájdalmában egyre vonító kutya mély jajgatása olyan volt, mintha verembe esett farkas búgna .
Még ez is megjárta volna; hisz' Bodrostól nem kellett a tigrisnek tartania .
De a váltakozó, elnyujtott üvöltözésbe még egy hang vegyült.
Egy kongó, ümmögő, morgó, rekedt hang, amely hasonlított a repedt harangéhoz .
A tigris arra nézett és felcsillant a szeme.
Hatalmas, elnyújtott testén csöndes remegés futott végig; karmait kieresztette s farkával idegesen csápolt.
Ő is elkezdett halkan, kurrogó, vontatva bőgő hangon monologizálni :
- Még csak ez hiányzott!...
Gyere, gyere !...
Kormos jött, a pásztor feketenyakú vén bikája.
Már régen érezte a tigris szagát s egyre hányta maga mögé a sarat, vad indulatában.
A gulya egészen nekivadúlt a folytonos morgó bőgéstől, amit a bika messzire hallatott.
Volt a gulya közt még egy fiatal bika, egy két esztendős, Kormos arra szólt rá: Daru fiam, tartsd össze az asszonyokat, meg a gyermekeket; akármi lesz is, bolondot teszek, érzem !...
Farkát felemelte s úgy tartotta, mintha zászló lett volna.
Vastag , izompúpos nyakát előre nyújtotta, s nehéznek látszó, mégis könnyű és erős ügetéssel rontott keresztül az alacsony zsombikon, a tigris felé .
Bengália leánya felhörrent, amikor a hatalmas bikát maga előtt látta .
Kormos megállott a tocsogóban.
Jól tudta, hogy beljebb nem szabad mennie, mert ott beragad a sárba.
Hanem a mocsár szélén rettentő bömbölésben tört ki.
Lógott a nyelve, vérben forgott a szeme, bozontos homlokát megszegte, előre álló vastag szarva mint két dárda meredt a tigris felé.
Első lábával felváltva csapkodta a sarat, hogy pillanatok alatt valóságos medencét vájt ki maga alatt a puha talajban .
Félelmes látvány volt.
Magát a tigrist is megbűvölte .
Bodrost a segítség érkezése feltüzelte.
Most már igazi halálmegvetést érzett.
Egy életem, egy halálom! üvöltötte, s ámbár minden szál szőre külön állott, hörgő marakodással ment neki hátúlról a tigrisnek, ahogy csak a tökéletes elszántság buzdíthatta .
Halvész eddigelé megdöbbent nézője volt az általa előkészített borzalomnak; most azt hitte, hogy a nagy kutya tudja bűntársi mivoltát s őt rohanja meg.
Cupp! beleugrott az érbe s a víz alatt úszva, menekült.
Mire ismét felbukott, látta, hogy a tigris a váratlan támadástól megriad és dühösen ugrik előre.
Abban a percben Kormos nekimegy, mint a gőzmozdony .
Nehéz pillanat volt .
A tigris elvesztette lélekjelenlétét s hirtelenében nem tudta, melyik támadója ellen védekezzék .
Bodros már se látott, se hallott, ő csak a gazdáját akarta a saját élete árán is megboszúlni.
« Úgy sem élem túl !» - ez volt utólsó világos gondolata .
Azután már csak a mindent egybeömlesztő sötét zűrzavar borúlt elméjére.
Belemart hátul a tigrisbe, s úgy csüngött rajta, mint a kullancs.
Hörgő hangját már a vakdüh nyögésbe menő lihegése váltotta fel.
El nem eresztette a Csíkos fojtogatót , amely iszonyút bődűlt, de kénytelen volt védekezni a bősz bika rohama ellen s így minden dühe mellett is tűrte a kullancsot, amely egyre marta.
Ha csak egyetlen pillanatig is a kutyával törődik, a bika rátérdel, megökleli s ebbe az iszapba úgy beledögönyözi, hogy ki nem evickél többet alóla .
Abban a percben, amikor a bika rárohant s kecskebakéhoz hasonló ugrással és kahintó-mekegő nyekkenéssel feléje döfött: Zulejka minden erejét összeszedte s ráugrott .
A bika nyakán akart teremni, de részint a puha talaj, amelyen nem tudhatta ruganyosságát kifejteni, részint a rajta lógó kölönc, roppantúl lenyűgözte.
Az ugrás rosszúl sikerűlt s a tigris éppen az öklelő bika elé toppant .
Egyetlen összecsapás volt köztök .
A tigris irtózatos praclijával úgy vágta fejbe Kormost, hogy annak rögtön kifolyt a félszeme; ugyanakkor a hatalmas szarv-dárdák pőrölyként sújtottak a tigrisre, s Zulejka érezte, hogyan hasad végig tarka bőre a vállán .
A bika megszédűlt az ütéstől s most már igazán félig vak volt.
Nem is tudta, merre van a tigris, amely kínosan ugrott még egyet, s a bikától ideiglenesen nyugta lévén, a rajta csüngő kutyával akart leszámolni .
Macskahajlékonyságával kapott hátra és borzasztó fogával éppen a kutya nyakát érte.
Egy pillanat múlva a hű állat holtteste lehullott róla, ahogy a kullancsé szokott, amikor letépik a fejét .
Bodros fogának a nyomán széles vérző seb volt a tigris combján.
De maga a derék állat betöltötte hivatását: kimúlt, becsületes harcban, a gazdájáért .
A Csíkos fojtogatónak két erős sebe volt s mintha bordatörést is érzett volna.
Fájdalmas sajgások közt csúszott be a nagy zsombik közé, mialatt Kormos ümmögve verte bojtos farkával a derekát s jobbra-balra megdöfködte az alacsony zsombikot .
Amint a tigris pofonverte: le is huzta a félfejéről a bőrt.
Iszonyú volt azt látni .
- Iszen csak ne lennék ennyire megcsúfolva, hörögte a Csíkos fojtogató, majd elbánnék én veled, te buta tulok, te !
Halvész szólalt meg mögötte :
- Hallod -e, mester, ugyancsak megdolgoztak; de te sem maradtál adós .
Hajh, micsoda ütésed van!...
Hanem most jó lesz iszkolni innen, mert fel van lármázva az egész környék.
Ott látok egy Menydörgőt , aki sietve közeledik.
Nemsokára mindenki tudni fogja, hogy itt vagy, s akkor meggyűlik a bajod .
- Nekem? - kérdezte csudálkozva a Csíkos fojtogató.
Hát még ilyen is lehet ?...
De ki az a Menydörgő, akiről beszélsz ?
Halvész nagy szemet meresztett :
- Nem tudod?
Nohát csak annyit mondok, óvakodjál tőle.
Ő a vadász , akinek olyan a hangja, mint a menydörgés, és ha bennünket meglát , tüzet okádik, ólmot köpköd.
Sok ilyen Menydörgő van ám .
A tigris elmélázott .
- Tehát ember .
És sok ember van! - tette hozzá, miközben érdes, piros nyelvével megnyalogatta a szája szélét .
Halvész sürgette: - Menjünk!
Menjünk!
Neked könnyű, mert neked a kis darab ólom nem is árt; de én felfordúlok tőle .
- Hát jól van, menjünk, dünnyögte a tigris.
Mutass valami árnyékos fürdőt, ahol kiszívathatom sebeimből a tüzességet .
Halvész megfordúlt és sunyítva surrant előre, a nagy nádas közé .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE