Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Ébresztő.
Kalvyl János a műtermében ül, összekulcsolt kezekkel, mintha imádkoznék és nézi merőn a "Viszontlátás " -t, azt a képet, a melyen Incit festette meg .
Valaki kopogott.
Nem hallotta.
Kinyilt az ajtó.
Észre se vette, ugy el volt merülve a képben s gondolataiban .
A jövevény - Sipiczky - szembe találta magát a képpel és mintha gyökeret vertek volna lábai, ugy állott meg az ajtó-küszöbön meglepetésében és bámulatában .
Sipiczkynek volt műérzéke és emberismerete, de e kvalitások nélkül is megérthette a helyzetet, nagyon átlátszó volt: a kép remekmű, a festője szerelmes !...
Fölocsudott a lengyel.
A festő tovább álmodott .
Arisztokratikus, finom tapintata azt sugta Sipiczkynek, hogy távoznia kell, mert egy embernek: barátjának belső érzelmeit meglesni nem korrekt dolog.
A finom érzék és gyöngédség egyike volt a léha ember öntudatlan, vérbeli nemes tulajdonságainak.
Óvatosan megfordult és kezét a kilincsre tevé.
Késő volt.
Egy erősebb, határozottabb nyomás kivülről és föltárul az ajtó.
- Kornya volt, a festő .
Sipiczky önkénytelenül, szinte ösztönszerűleg visszatartotta a látogatót .
- Egy pillanatra, kérem!
Egy perc mulva készen lesz a báró, - mondta Kornyának és bezárta előtte az ajtót.
Azután megfordult .
János vérpiros arccal és kérdő tekintettel áll szembe vele .
Sipiczky csak annyit válaszol e kérdő tekintetre :
- Zárd le a képedet, ha nem akarod, hogy lássák .
Csak most eszmélt föl egészen János.
Odarohant a képhez és lezárta idegesen .
- Isten veled, János, - bucsuzék Sipiczky .
De János nem eresztette .
- Maradj itt, kérlek.
Kornya csak egy percre jött; várd be, mig elmegy, beszélni szeretnék veled négyszemközt, - mondta, aztán bebocsátotta és üdvözölte Kornyát .
Ez egy vig, jóképü fiu volt, ugyszólván az egyedüli kollégái közül , ki tudni, vagy legalább is sejteni vélte, hogy Kalvylban nagy tehetség rejlik .
Képei érdekelték és sokszor jött föl János műtermébe egy kis komolyságot kölcsönözni, mint mondani szokta .
- Végem van, Jánoskám, elhagyott a muzsám .
- Hogy-hogy ?
- Egy bus szeladont kellene lefestenem, de nem tudom.
Már megpingáltam képem összes alakjait, csak a bus szeladon hiányzik róla, de éppen ez a pointja a képnek.
Próbáltam.
Husz tanulmányt, vázlatot festettem, a legszomorúbb balparti hordár s egy éhes verklis ültek modellt, de mindhiába!
- Festettem epés szeladont, festettem dühös szeladont, káromkodót, nagyképüt, elégedetlent, de busat, - óh, de a busat: azt meg nem festem soha !
- Talán én üljek modellt neked? - kérdi fájó mosolylyal Kalvyl .
- Oh nem, nem, Jánoskám; ne érts félre, kérlek.
Csak a tanácsodat jöttem kérni .
- Kérj föl egy jó mimikust .
- Nem lehet, nekem az igazi bánat kell .
Kalvyl előkeres valahonnan egy képet és egy festőállványra helyezi , ügyelve, hogy jól meg legyen világitva .
- Ilyen ?
- Ez az!
Ez az igazi finom, elsőrendü bánat!
Ilyen kell nekem .
- A bánat hordozója Köncs Jónás dijnok, Akácfa-utca 7.
Jó modell .
- S ez a kép ?
- Boccacció szőrcsuhában .
- Remek!
Nem tud sirni, olyan szomoru, nem tud dühöngeni, olyan levert.
Köszönöm.
Szervusz.
Akácfa-utca 7.
Gróf ur, Alleszolgája! - hadart Kornya s aztán ugy kirohant, hogy még az ajtót is nyitva felejtette .
Kalvyl betette és bezárta az ajtót.
Aztán gondolkodott egy pillanatig, kezébe temetve homlokát.
Majd egy kis kulcsot vett ki zsebéből, meg visszatette.
Végre is gyors elhatározással a bezárt képhez sietett és - fölnyitotta .
Sipiczky egy szót se szólt.
Komoly és hideg volt: maga a megtestesült diskréció.
Azt nem állhatta meg, hogy a képet ne nézze, de ugy nézte, mintha nem látná rajta az Incit.
Azt gondolta, hogy ez a magatartása legillőbb a helyzethez .
Egymás mellett állott a két férfi, szemben a képpel s a mikor beszéltek, nem egymásra néztek: a képhez tapadt tekintetük .
A festő törte meg a csöndet, mint a de profundis a bünös ajkán, ugy hangzott ez a két szava :
- Bocsáss meg !
Sipiczky nem értette .
- Miért ?
- Oh, hagyd kérlek a formákat, hiszen nem vagyok vak.
Mindent tudok .
Hibáztam és engedelmet kérek .
De már erre szemébe nézett Sipiczky a festőnek.
( Hátha arcából megfejti a talányt. )
- De hiszen én hibáztam!
Rajtam a bocsánatkérés sora .
Kalvyl nyelt egyet... és szinte rekedt hangon folytatta :
- Jóvá teszem hibámat.
Soha szine elé se lépek többé, kerülni fogom , itt a kezem .
- De miért? - csodálkozik Sipiczky .
- Mert az a kötelességem veled és vele szemben; mert igy parancsolja a becsület .
A lengyel tágra nyitotta szemét.
A festő merőn nézi a képét, ugy beszél :
- De a képet, azt hagyd meg nekem.
Ne kivánd, hogy megsemmisitsem .
Kérlek, könyörgöm!
Ez a kép mindenem nekem, Isten után ezt a képet szeretem legjobban.
Jobban, mint az egész emberiséget.
Hagyd meg, oh, hagyd meg a boldogságomat, kérlek, könyörgöm .
- De hiszen nincs jogom...
Valami félreértés van itt közöttünk ...
- Nem, nem kivánok én tőled indiskréciót: ne válaszolj.
Majd beszélek én.
Annyira bárdolatlan nem vagyok, tudom, nem illő beszélned az eljegyzés előtt .
Egyszerre világosság támadt Sipiczky agyában .
- Hát te azt hiszed, hogy a titkos jegyese vagyok?
Haha!
Nem, János , tévedsz.
Egy ilyen semmiházi, mint én, nem lesz férje annak a leánynak.
Gondom lesz reá: arra esküszöm .
Erre már Jánoson volt a csodálkozás sora .
- Akkor miért zárattad le a képet ?
- Ugy gondoltam, magadnak festetted, - mondta bátortalanul mosolyogva Sipiczky, - ugy gondoltam, nem akarod, hogy meglessék mások belső érzelmeidet .
Éreztem - olyan volt itt e teremben a légkör - hogy szentély előtt állsz, melyet profán szemnek nem szabad meglátnia.
És ismerlek.
Tudom, hogy egy olyan ember , mint te, szerelmét piacra nem viszi soha: olyan szerelmet, a mely olyan szivekben ég .
A festő elsápadt.
Dadogott, mint a bünön tettenért .
- Én nem szeretem őt - ugy - én - én csak bámulom ...
- Nem szereted, de imádod !
- Nem szeretem, de imádom, - ismételte gépiesen János és zokogva hanyatlott egy karosszékbe .
A lengyel cirógatta, mint egy gyermeket.
De tudta is, hogy gyermekkel, egy nagy gyermekkel van dolga.
Alig birta lecsöndesiteni .
- Nem árulom el szived titkát.
Bizzál bennem .
- Oh, csak ne nevess ki !
- Ugyan-ugyan, miért nevetnélek ki!
Léha létemre cinikus nem voltam soha.
Szent érzelmeket nem szoktam kinevetni.
Addig még nem jutottunk .
- De hát nem nevetséges az, hogy én szeretem őt?
Mi van a világon, a mi ennél nevetségesebb?
Cinizmus se kell hozzá, hogy kigunyoljanak .
A lengyel elmosolyodott.
Volt mosolyában valami gyöngéd, önzetlen , kimondhatatlanul kedves vonás!
Két kézre fogta és szelid erőszakkal maga felé forditotta János lehajtott fejét, oktatva őt, mint apa fiát :
- Te kishitü vagy, Jánoskám, nézz csak a szemem közé: mondok valamit , olyas valamit, a mit te nem is sejtesz, vagy ha sejtenéd, se mernéd magadnak bevallani: Ő szeret téged ...
Kalvyl fölugrott.
Szinte durván lökte el magától Sipiczky kezét .
- Ne, ne!
Ne tégy bolonddá!
Csak azt ne !
A lengyel ismételte :
- János, ő szeret téged.
Én láttam.
Ha nem hiszed, kérdezd meg tőle ...
Elkeseredéssel tört ki szegény János :
- Csalódol, ha azt hiszed, hogy bárgyu vagyok.
- Majd fájdalmasan hozzáteszi: - Hiszen a tükör nem csal .
- De csal a tükör, János, - bizonyozik Sipiczky, - vagy legalább is nem mindent mutat meg.
S az a leány azt nézi benned, a mi benned van.
A mi rajtad van, a mi rajtad nem szép, azt nem látja meg.
A tükör pedig éppen azt mutatja - és csakis azt...
Téged nem ismernek az emberek , azért nem szeretnek.
Szeretnének, ha ismernék belső világodat.
Ezt te elzárva tartod...
Előttem kinyitottad, nem akarva, önkénytelenül s ime, legott megszerettelek.
Önzetlen, hü barátod leszek...
Mit gondolsz, - hátha az a leány szintén belátott oda, a hová más ember látása el nem ér.
Látta, női, szubtilisan finom ösztönével megérezte a te lelkednek szépségeit!...
Ugy gondolod, hogy az a nő olyan, a ki ezeket a szépségeket figyelemre se méltatva, a külső előnyökre fekteti a sulyt?
Olyan nő, a ki a felületes és mulandó testi tulajdonságokat fölébe helyezi a lélek ideáljának?
Ha olyan az a nő, akkor miért szereted ?...
Ha olyan volna az a nő, János, akkor te nem szeretnéd őt ...
- Akkor nem szeretném, - válaszolt gépiesen János .
- De szereted.
S azért szereted, mert nem olyan, - nem olyan, a ki a lelket és nem a testet nézi.
S a te lelked szebb, mint a másé.
Azért szeret ő téged s azért szereted te őt, mert lelke rokon a tiéddel.
Ne légy hát kishitü és nyilatkozz meg neki.
Váltsd meg őt önző, hiu anyja légköréből és befolyásától.
Az öreg ur becsületes, de vak.
Nyilatkozz, János, mert ha férjhez talál Kertészhez menni - ahhoz a jól táplált bácskai gavallérhoz - csupa gyermeki engedelmességből , - a te kishitüséged és alázatos szerénységed lesz boldogtalanságának okozója .
Valami csodálatos melegség járta át Kalvylt e szavak hallatára .
Mintha egy uj, eddig ismeretlen tüz futott volna erein át, - tüz, a mit uj Prométheuszként lengyel barátja az ő számára lopott le az egekből.
Ugy dobogott , hogy majd kitört a szive.
Viharosan zilált mellkasa, megremegett egész testében.
A lelki transz-szubsztanciáció, - egy hirtelen metamorfózis megrázkódtató folyamatán ment át a festő, mintha csak uj lelkének születésétől vajudnék a teste ...
Édes volt a pihenése.
Elfelejtette fájdalmait, mindama gyötrelmeket , a miket egész életén át végigszenvedett.
( A menyország nyilt meg számára.
Minek tekintsen vissza, a mikor odavárják őt !?)
Először is annak az embernek borult a keblére, a ki neki az ösvényt oda megmutatta: megölelte és megcsókolta Sipiczkyt .
- Köszönöm, hogy szeretsz .
- Igen, szeretlek.
És őt is szeretem - testvérileg...
Azért akarom , hogy boldogok legyetek .
- De méltó vagyok -e reá ?
- Az ...
A habozó, tétovázó jellemü emberek szokása szerint János, a milyen zárkózott volt előbb, olyan nyilt, gyermekes bizalommal csüngött most barátján .
Föltétlenül hitt már szavában.
( Ő méltó rá!
Mily boldogság, hogy méltó rá !... )
Sipiczky pedig, a mint szalad a lépcsőn lefelé, - ruganyosan, mint egy jogász, - megdörzsöli kezeit és hunyorit egyet a szemével.
Örült, hogy tisztességesen, szépen cselekedett, hogy képes derék ember is lenni, ha akar .
- Brav gethan, Sipiczky! - dicsérte meg önmagát magának és kaviár helyett rizslevessel kezdte meg ebédjét .
S ezen szolidsági rohamának ugy megörült, hogy ebéd után - folytatta , a hol elhagyta - nem fiakkeren, hanem földalatti vasuton robogott el, nem a Gerbaudhoz, hanem az állatkertbe majmokat etetni.
Este pedig, a mikor - gyerekidőben - tiz órakor lakására tért, leakasztotta az ágya fölött lógó Potifárnét, a ki Józseffel enyelgett és helyébe szent Ceciliát akasztotta föl egymagába ...
- Sei mer solid! - szólt és rögtön elaludt .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE