Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A nagyasszony : Regény
Keletkezés ideje
1892
Fejezet
9
Bekezdés
901
Mondat
2112
Szó
22570
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Volt egyszer egy hatalmas, nagyerejű és nagytekintélyű király, a kinek mindene megvolt, amit az emberi agyvelő szépet, kivánatost és gyönyörűségest csak alkotni képes.
Udvara csillogott, ragyogott a keletről hozott pompaság káprázatos gazdagságában; mesés értékű kincsek garmadája állt rendelkezésére, hogy megédesítve életét és elfeledtesse vele hazája ködös síkságait; a britt tenger nedves párázatában úszó normandiai földet.
Főurak, nemes társaság, előkelő, szépszemű hölgyek, virultak palotája termeiben, a melyekhez foghatókat akkoriban még az arab kalifák tündérmeséibe illő palotái se láttak soha.
Gazdagság, hatalom, szépség és szolgai engedelmesség kinálkozott a királynak, de mint hiába.
Nagy-Británia levente királya: Kannt, a "bölcs " elégedetlen, roszkedvü maradt, nem volt boldog.
Az urak fejüket törték az okok után , szépséges normandiai asszonyok indiszkrét titkokra nyújtogatták ki találékonyságuk érzékeny csápjait, eredmény nélkül.
A király nem szeretett senkit.
Elégedett , szerencsés és boldog volt a hatalmas palotában minden ember; nem érezte az élet fekete árnyékát senki, csak...
A király.
Egyszer aztán akadt egy bátor öreg nemes, a ki elébe járult és így szólt hozzá:
- Látjuk, hogy szomorú vagy, Sir, de nem tudjuk okát.
Tiszteld meg bennünk a hű ragaszkodást, a melylyel irántad vagyunk és mondd meg, hogy mi bánt?
A király fejét ingatta gondolkozva.
Ránézett átható, szürke szemeivel az előtte álló nemesre, s szólt:
- Jól van, jöjjetek és lássátok mind.
Azzal előre ment.
Arcza hideg volt, mint a kő, - sohase tudta kitüzesíteni ezt az arczot senki, - szeme nyugodt és büszke, mint a sasé.
Az urak kiváncsian lépkedtek utánna.
A király lement a palotából a kertbe, onnan a tengerpartra; kisérete csodálkozva nézett össze.
Mit akar a bölcs fejedelem ezen a sivár, homokos parton, a mely fölött éhes hajszák csapódtak fülsértő sikoltással a vizbe?
Kannt intett, hogy maradjanak hátra.
Ő maga előre ment, s lenn a parton egy kőre leült.
Balkezére támasztott fejjel hordozta végig tekintetét a tenger sikján, mig jobbja egy vesszőt szorongatott.
Közönséges, barna vesszőt egy fűzfáról.
Nemsokára aztán véget ért az apály.
A tenger nőni kezdett, vize mindegyre feljebb és feljebb dagadt a partra: a király kénytelen volt elhagyni helyét.
Erre megcsapta a vesszővel a vizet.
- Állj meg; parancsolom!
A viz csak terjedt, csak terjedt...
Kannt az urakhoz fordult, s megvetéssel , nyugodtan, hidegen, mint egy bölcs, ezt mondta nekik:
- Látjátok, imhol, ennyit ér a hatalom és a királyi erő.
Annyi erőm sincs, hogy ezt a hitvány vizet megállíthatnám terjedésében, s ti hatalmasnak neveztek engem?
....Lőrincz a maga eszméinek birodalmában hatalmasnak és erősnek érezte magát.
Merész határozottsággal indult czélja felé, s lehetetlenek tartotta - a dagály terjedő vizét, a melyet egy király se állithat meg.
Szinnel, képpel és frisseséggel gazdagon megáldott lelkének minden tüzét beleöntötte abba a munkába, a melytől szeretettel melengetett czéljának teljesítését várta.
Képtelenség a bukás, hacsak a közönség, a tömeg....
Valaki azt mondotta neki, hogy a tömeget, ezt az örökké forrongó, szeszélyes , érzékeny gyermekes és kegyetlen, egyik szélsőségből minden átmenet és érthető ok nélkül a másikba átcsapó zavaros tengert, nem lehet kiismerni soha.
Ezt nem hitte el.
Vagy jó valami, vagy rosz.
Ez a fogalom abszolút, magában álló, önmagát magyarázó .
Közép út nincs.
A magában véve jó nem lehet jobb.
A jobb hóhérja a jónak és azt jelenti, hogy az imént még jónak itélt jó a jobb feltünésével nem jó, - tehát rosz.
Ha rosz az a mű, a melyet teremtett, ám jól van, itéljenek fölötte - ez mindenkit egyformán megillető jog, s igy a "tenger " -é is, - de ha jó , akkor a félelmesnek és érthetetlennek hiresztelt tömegnek sincsen reá joga, hogy elperelje tőle azt az értéket, a melyet egy igazságos mérlegnek okvetlen föl kell tüntetnie.
- Nagy tévedés ez, kedves Lőrincz, - dunyogta elkomolyodva Simon.
- Majd meglátjuk.
- Nem ismered az embereket...
- Frázis!
Az ifju fejét rázta és a kávéház közönségére mutatott.
Ember fejek az asztalok mellett: ez a tömeg, a nagy, a folyton mozgó.
- Azt hiszed, hogy ezek az emberek itt mindig ilyenek, mint most?
Nem, nem, nem!...
Próféta légy és jelentsd ki nekik, hogy próféta vagy , magasabb egy fejjel, mint ők, majd észreveszed, hogy milyen hamar megkurtítanak egy fejjel.
Lőrincz izgatott hangon felelt.
- Szemökre néznék!
- Kannt királyt elkergette a tenger, - felelte hidegen Simon.
Hanem hát ha úgy tetszik, nekem kellemesebb, ne beszéljünk erről többet.
- Hazamegyek.
- Jól van.
Nehány pillanat mulva ismét a korzón voltak.
Tizenegy óra felé járt az idő, s szokatlan hűvös, majdnem őszies levegő áradt.
A sétányokon sok ember mozgott : férfiak, gyermekek, nők, fiatal asszonykák, a kik csak ilyenkor lopódznak ki ide titokban, nappal Marienbadban vannak, öreg asszonyságok, a durczásabb (szegényebb ) raçe-ból, a kiknek arczára vagyon irva a rettenetes epitheton characteristicon: ecce, anyós....
Komor fenséggel vonszolják maguk után a sleppet, s nyilván valamely kellemes családi meglepést terveznek a "nyomorult " számára, ki drága leánykájuknak férje, s kimondhatatlanul marha ember.
Simon egy kis járkálást inditványozott éjfélig, Lőrincz azonban nem fogadta el.
Haza megy , lefekszik, nem izlik többet a korzó.
Korda Simon rábiczentett a fejével: helyes.
Az álom áldott; a legelső jók közül való , a melylyel Isten igazán megajándékozta izgága emberi férgeit ide alant: az embereket.
- Elkisérlek.
- Köszönöm Simon, aludj nálam.
- Ma lehetetlen, haza kell mennem.
Ha azonban még télen is itt maradsz, sokszor lehetünk együtt.
- Hová mennék?
- Nem tudom; talán falura, haza.
Kérlek ne nézz ilyen caesári szemmel reám...
Nyugodj bele abba, hogy a holnapi napot még a delphi-i orákulum papnője is csak akkor látta előre, ha akkorát hazudott szent ájulásában a jámbor görögöknek, hogy maga is elvihogta a dolgot.
Egyebet mondok!
Az erényes szende meg akar veled ismerkedni.
Lőrincz vállat vont.
- Fölösleges.
- Nem egészen; a dicsőség utján jó megbecsülni nem csak a szárnyakat, hanem a sammerlit is.
A szende igen nagy kegynek örvend.
A közönség szereti, a kaszinó tapsolja, satöbbi, ez pedig neked mind igen komoly dolog.
- Nem kell nekem.
- Politikából, nagy úr...
Opportunítás...
- Ilyen kérdésben nincs se opportunítás, se politika.
Vagy akczeptálják azt, a mit alkottam, önmagáért, vagy nem, s ebben az esetben fölöslegesnek tartok minden protekcziót.
- Ez más, ez más... mormogta némi boszankodással, de jókora fokú sajnálkozással is az ifju; ha ilyen biztosan belelátsz a holnap titokzatos párázatába, a melybe állítólag csak Istennek adatott eddig belátnia, akkor nekem nem lehet megjegyzésem.
Jó sikert kivánok, édes Lőrincz, nem látok olyan jós szemmel, mint te, bizalmat érezni azonban még nem jelent oktalanságot, bizzunk tehát a jóban.
Ha esetleg azonban valami előre nem sejthető kellemetlenség találna érezni, ne feledd, hogy bölcs Kannt király volt és mégis legyőzte a - tenger.
*
Egy este Rómeó és Julia szerelmének fönséges balladáját hallgatta a nemzeti szinház közönsége.
A terem csupa szines szivárvány és kellemes zsongás.
A páholyból ingerlő illat áradt a parter ama szintén fölöttébb vegyes összetételű közönsége felé, melynek minden szinházi estén más-más alkotó elemekből verődik össze a természetrajza ; általánosabb jellemvonása azonban - különösen ha hidegebb fényü grófi koronák vannak jelen az erkélyen, vagy a páholyokban - rendesen az, hogy a nyilvánosság előtt tüntetően republikánus.
A páholyközönség egy része bölcsős arisztokráczia, más része stréber arisztokráczia (uj genre ! ), harmadik része plutokraczia, negyedik része valami e három között, s valahogy úgy összerakva a nyulékony lelkiismeret és a könnyü szerrel lerombolható erkölcsök töredékeiből, hogy alkalomszerüleg mindaháromnak szolgálatában állhasson, végszükség esetén még a republikánus parternek is.
Könnyű chantilly csipkék, merészen kivágott princzesse-ruhák, meleg asszonyi vállak , csillogó ékszerek, fiatal leányi arczok tele kiváncsisággal és gold-crémes delnők sóvár kék gyürüs szemekkel, a tudásnak és a tapasztalatnak bőséges birtokában.
Régi ismerőseink a korzókról és a hangversenyekről.
A kép többnyire ugyanaz, a mozaik koczkái szintén, csak az elhelyezkedés változik naponként, s a vonások frisseségéből kopik el minden huszonnégyórában annyi, a mennyi a rákövetkező huszonnégyórának biztosítja tovább való folytatását a temető kertek csendes tájékai felé.
Hallgatjuk mindnyájan a szerelem legédesebb szavu gerjedezését, de azért ráérünk természetesen arra is, hogy egymást nézzük.
Péter Pált vizsgálja félszemmel, Pál viszont a Péter szemeiben ügyeli az emberi szenvedély e lángoló apotheozisának hatását, a mely öröktől fogva való, mint az életnek semmiből kipattanó régi, nagy problemája és a melyet semmiféle olyan hatalom nem ölhet meg, a melynek mérges csirája a földnek erjesztő párázatában bontja ki zöldjét.
Egyszerre persze nem megy a dolog, lassanként azonban Péter is Pál is nyugtalan meghökkenéssel veszik észre, hogy jócskán közönyös füllel hallgatják Romeó áradozását, s nem sok hatással van reájuk Julia megdicsőülése a leányszerelem tündöklő menyországában, a melyről az a sejtelmes hiedelem éltette eddig a jámbor lelkeket, hogy csak az ilyen mindent átfogó szenvedély az az egyetlen igaz sugár, a mely valóban emberhez méltó.
Előadás után ott hagyjuk a theatrumot és megyünk.
Künn esik az eső.
A vizben uszó aszfalt csillámló játékkal veri vissza a gázlángok fényét.
Kocsik jönnek-mennek; udvarias bocsánatkéréssel jó szagu gavallérok taszigálják egymást, s egy-egy szisszenő jaj hangzik a tolongásban, ott valakinek a lábára léptek.
Abban a pillanatban, a mint Lőrincz bekanyarodott utczája felé, hozzáért valahogy egy esernyő alatt himbálódzó hölgyhöz, s a következő perczben neki is kijutott a méltatlankodó , bosszus megjegyzés:
- Ügyetlen!
Igaz.
Lőrincz nem kért bocsánatot.
Szembe nézte a haragos szemü asszonyságot, ki éppen a mai előadás után tisztelte meg ezzel a jelzővel, s szórakozottan, lassan, magába veszve haladt tovább.
Ezt gondolta:
" Ügyetlenek vagyunk bizony a fiatalság naiv bizodalmában, asszonyom, s komédiások is , mert nem tudjuk eltitkolni, hogy Romeó szerelmét többé nem értjük, nem hisszük, és nem érezzük.
De nem vagyunk még annyira szabadelvüek sem, hogy természeteseknek találjuk azokat a szemtelen gyanusitásokat, a melyek szinházban, korzón, társaságban mosolygó ajkakról repülnek szerteszét a levegőbe, s romokba akarják dönteni bennük a Julia szerelmében való boldog hitet ..."
Lőrincz ábrándos troubadour...
A lelki operettekhez és izgalmakhoz szokott jó társaság legfölebb résztvevő sajnálkozással veszi tudomásul a Juliában bizó ábrándos troubadour felsülését, s kimondja rögtön, hogy a fiatalság - óh! szegény - olyan megdöbbentően ügyetlen a valóság biztos megitélésében, mint egy gyámoltalan gyermek.
Azt hiszi még ma is, hogy az az ujongó lelkesedéssel üdvözölt "égi" sugár, a melyet teljes érintetlenségében ajánl föl annak, kit szeretni vél, ugyanolyan lesz ott is, mint nála.
Hogy ugyanaz a kedves őszinteség és ugyanaz a mély tisztelet fogan meg Juliája lelkében is, mint az övében, pedig azt mondják, (azt mondjuk ...) hogy a magasan differencziálódott társadalom szellemes világában ma már nem egészen így áll a dolog .
Azt mondják, hogy hasznos tanácsok foglalták el a paradicsombeli őszinteség helyét, s nagyon megüti magát az, ki a ravasz számításnak és okos tőrvetésnek e sima parkettjén el talál csúszni.
Nem kell tehát hinni az ideálban, hanem ahoz kell ragaszkodni, a mi megtapintható lévén: reális értéke kétségtelen.
Öblös hangon hirdeti a szellem modern komédiása: hogy a világegyetem roppant forradalma régen és úgy összezavarta már a tisztaságot a piszokkal, hogy azt emberben kettéválasztani többé nem lehet soha.
A rosz és a jó, a becsület és a becstelenség, a gloria és a rothadás miazmái ugyanegy testben lakoznak békén, s egyik sem ül ki ismertető jel gyanánt a női arczra, hogy mindenki lássa.
Ott csak finom, puha és kerek vonalak olvadnak bájos harmóniába össze, a szemekből csak az öntudatos élet vágyakozó fénye tündöklik elé, s a szavak viszhangra unszoló dallamos zenéjében csak a társat kereső asszony őstermészete nyilatkozik meg.
A vendéglő tágas ebédlőjében, a hová a parter egy része vacsorázni tódul, egykedvüen , unalmas ábrázattal nézi egymást a publikum és se arra nem reflektál, a mi a szinházban ostromolta lelke becsületesebb felét, se arra a mit itten a vendéglő közönségének rettenetesen vegyes soraiban lát.
Nem is becsüli egymást senki.
Nem érdemes.
Se künn, se benn: künn a korzón éppen nem.
Ott gombák teremnek ezrével , százezrével a finom porban, megfogdosott szárnyú pillangók vánszorognak fáradt libbenéssel a gombák fölött, a melyek rászállnak az ajakra s bekerülnek a lehelettel a tüdő véredényei közé: itt a méreg...
Régen megfejtett problemák ringatják magukat emberi alakban a járdán, s tartanak pihenőt az öreg Redout előtt levő kioszkban, e főgyülekező helyén a parterek vegyes tehetségü komédiásainak.
Mamák és papák, a " minta" fajból, katonatisztek, előkelő és nem előkelő urak, hölgyek, leányok , proletárok, szitakötők, szarvasbogarak, illatos, karcsú lepkék, szines, formás , hajlékony testtel, finom, disztingvált csápokkal, ismerjük őket, Lőrincz, ismerjük őket...
- Ah, Rómeó... sóhajtja egy fehérbőrű, nyulánk szőke asszony.
- Pinczér!
Marhapecsenyét, sok krumplival - ordítja férje.
Ez a parter.
A "tenger ", a melyről Korda Simon mondott beszédet, ez a jó kedvü bölcs, ki csörgő sipkát visel fején.
Így legkönnyebb kijátszani a kutyák éberségét, s verembe lehet csalni a zsákmány után ódalgó farkasokat...
Lőrincznek ebben a társaságban jutott eszébe, hogy ha Steinitz Aranka több művészettel komédiázott volna vele, akkor megmaradt volna hite a jóban.
Ügyetlen komédiások azonban olykor a Juliák is.
Pedig Lőrinczczel, ki hasonlatos volt a középkorhoz abban, hogy a nagy hangon hirdetett modern asszonypszichologiában nem akart hinni, végtelenül könnyű lett volna a játék, mert hősnőt és nem kompanistát keresett fiatalsága első regényéhez.
Egy asszonyt , ki emelt homlokkal, kevélyen és diadalmasan hordozza mindazt a fényt és csodálatot , amelylyel elárasztja és ne ismerjen semmit abból a közös felfogásból, a mely a jól nevelt társaság ajakáról letiltotta már-már mindenfelé a leány ideál dicséretét.
Erről az ideálról azonban röptében bebizonyult, hogy nem hősnő akar lenni, hanem csak kompanista, aki észreveszi ugyan a feléje nyujtott tömjént, de nem azt látja meg benne, a mit a "tekintetes asszony fia ", hanem azt, amit a művelt társaság keres egymásban és rendszerint meg is talál.
Lőrincz levelet kapott Steinitz Arankától, a melyben arra kéri, hogy holnap látogassa meg.
" Körút 30. I. emelet, 10" Beteg ...
Elmenjen?
Egy asszonyhoz, a ki beteg...
Megragadta agyát a sejtelmek nagy légiója, egy egész raj a szerencsétlenség előpóstáiból: maradj, maradj...
Mások elmehetnek, te nem.
Más ember, művelt ember , modern ember semmit sem lát az egészben, csak egy csepp pikantériát.
Te pocsolyába esel szegény troubadour, s akkor véged.
Vivódni fogsz a rosszal a jóért, s legyőz az asszony.
Megindul majd egy veszélyes játék, s kétségbeesve fogod érezni, mint zúzza össze legféltettebb ideáljaidat ez az őrjöngés; össze fog dűlni fejed fölött a tiszta ábrándok sugaras háza, s te tudni fogod, mert látod, - ott lesz a szemed előtt, - hogy nemsokára belerohansz abba az ingoványba, a honnan nincsen kifelé lábnyom, mert ebből a mocsárból még soha senki se tért vissza úgy, hogy megőrízhette volna a morális életre való jogát, - de nem fogsz menekülni, nem tiltakozol, nem fogod visszalökni magadtól az asszonyi kisértés édességét, - hanem komédiázol te is, mint a többiek mind, kik nem a teremtés műhelyében, hanem az emberi társadalom komédiás házában alakulnak át öntudatlan jóságukból, öntudatos rosszá.
Valamennyit ugyanaz a végzetes erő taszítja előre az erkölcsi halál e boldogtalan útján, mint a mely a sziklacsúcson ülő embert hívogatja lefelé a százöles mélység fenekére, a bizonyos sírba.
Ugyanaz a vágy és ugyanaz a fájdalmas ösztön...
Elmenjen?
Végre is ügyes komédiásé a siker, az élet öröme és édessége, nem pedig azé, kit megvádol szíve azért, mert hazudni fog és meg akarja bosszulni a multat.
Ha Julia közönséges volt, miért ne fenyíthetné meg?
Nem történnék semmi különös dolog; egy haszontalan asszonnyal több, egy jó emberrel kevesebb.
Ennyi az egész .
Legföllebb az történik majd, hogy komédiázás közben teljes józanság fog megsemmisíteni minden színes káprázatot, s egy pillanat alatt, a villám megdöbbentő erejével pattan szemei elé a való.
Ez a delejes látás az élet igazi alakjára lesz egyuttal a fiatalság bájos tudatlanságának halála is.
Elvész az ifjuságnak méze ; fanyar íz marad nyomában és egy kis önvád.
Az erkölcsi reakczió első megszokott következménye: a becsületesség jajgató siránkozása a fehér ideálok temetkező helyén , a szívben, s a lelkiismeret szava a haldokló tisztaság védelmében.
Ez fog majd megmaradni a jövendőre, egyébb semmi.
Azon a rózsabokron, a melyen ma még neki nyílnak a virágok, holnap már egyetlenegy virág se lesz az övé.
Letörheted majd Lőrincz ennek a rózsabokornak a legvastagabbik ágát és elviheted magaddal a vándorlásra: jó lesz neked ez a megbántott rózsa ág koldusbotnak.
Sok ilyen botra támaszkodó koldus jár itt mosolyogva a kioszk parterének nappali világosságában , válassz közülök mintának egyet.
Azután vedd elé a jegyzőkönyvedet és ird bele jó vastag betükkel például ezt:
...Óh Rómeó!
Te büszke és nemes lovagja a leányszerelem nagy költészetének, hogy mi már nem értünk többé azon a csodás nyelven, a melyen te szólasz hozzánk!
Hazudunk bután és komédiázunk: elhiszik így is.
Csalunk és megcsalódunk, a jól konzervált társadalom pedig hangos nevetéssel bünteti meg közülünk azt az ügyetlen barmot, ki elárulja, hogy a modern szerelem számító koczkajátékában vakot vetett, s a játszmát vagy elvesztette, vagy nem ő fejezte be , hanem egy ügyes kibicz, a kit ezért az ügyességért aztán ha lehet a rákospalotai erdőben lövünk főbe.
Kergetőznek fényes mandarinok, kaczér najádok, urak, hölgyek és bolondok [... ]
* a czivilizáczió és a példa.
Rohannak behúnyt szemmel.
Senki sem akarja kinevettetni magát; mosolyog, ha vérzik a melle, s eltitkolja lényét, ha visszaretten attól az otromba úttól, melyet a páholyok és a parter közönsége legnagyobb részben igazi virtuóz bukfenczek kiséretében fut meg .
Kellemesnek tartják ezt a campagnet.
Izgalmas étvágycsináló, divatos, s a mi fő, a rajta folyó játékban végre is csak a férfi önérzete és a nő hirneve megy tönkre , egyébb semmi.
Az ilyen "apró értékek" könnyen reparálhatók.
Nem hal bele senki.
Itt a magasan lobogó zászló: szabadelvűség a családban és a házasságban!
Alá kell állni, s horribilis bohócznak látszol Rómeó abban a perczben, Verona elpusztult, régi szalámi csináló város, ki hisz ma már dajkamesében; Juliában, a fehérben, a szépségesben?
Lőrincz nem vette elé a jegyzőkönyvét és nem irt bele semmit.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE