Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Piroska, Z.
Tökmag bandája
Keletkezés ideje
1934
Fejezet
23
Bekezdés
964
Mondat
2903
Szó
26026
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VI.
Lehullott az első hó.
Elég korán és egyelőre csak a gyerekek örültek neki.
Mindenütt vígan folyt a hólabdázás, ilyenkor, első hó idején még a nagyobb diák urak is leereszkedtek a "gyerekes" játékhoz és kitombolják magukból a felesleges energiát.
Vasady igazgató úr gyönyörködve nézte fiacskája piros arcát.
Épen az előbb jött haza a gyerek, szerencsére csak az öreg házvezetőnő látta, milyen állapotban.
- Havazódtatok? - kérdezte az igazgató úr, régi dolgokra emlékezvén.
- Jól esett a játék a hóban?
- Nagyon jól, - felelte Tökmag.
És igen örvendett, hogy apa nem érdeklődik a játék részletei iránt.
Ugyanis nem szeretett hazudni.
De ez esetben muszáj lett volna, mert azt mégsem mondhatta el, mivel töltötték a délutánt.
Igaz, az is játék volt, munkának nem nevezhető.
Legfeljebb az eredménye igen komoly dolog: két zsák apróbb, nagyobb faforgács, meg széndarab, amit összegyüjtöttek.
Mert, hogy mindjárt eláruljuk: Tökmag úrfi három barátjával együtt egész délután az üres telekre hordott törmelék között kutatott, turkált.
Magyarán: szemetet kapart .
Görbe dróttal, akár az igazi, ebből élő szemétkaparók.
Tökmag nem is próbálta édesapjának megmagyarázni délutáni foglalkozásának tisztes voltát.
Kicsit furcsán is hangzott volna a Somlói-úti előkelő villában, a felszolgáló inas előtt.
Mert a beszélgetés vacsoránál folyt le.
Szerencsére, apa nem érdeklődött tovább.
Tökmag felbátorodott és vacsora után, mikor apa lehajolt, hogy megölelje - igazán még mindig úgy le kellett hajolnia hozzá, - megpróbálkozott:
- Apa, igazán piros volt az arcom?
Örültél neki?
- Persze, hogy örültem.
Még most is piros!
- Hát akkor légy szíves és add ki az egész hónapi zsebpénzemet!
Most az egyszer!
- Szívesen, fiam.
Mondtam, hogy bármikor, te magad akartad a részleteket.
- Igen, jobb is.
De most kell.
Hogy tiz egész pengő néha milyen szép álmokat tud súgni egy tizenötesztendős ifjúnak , azt Tökmag önmagán tapasztalta.
Diadallal lobogtatta, úgy vágtatott a szobájába.
- Mit csinál ezzel a sok pénzzel? - kérdezte Ágnes néni, a házvezetőnő.
- Csak el ne rontsa a gyomrát!
El sem tudta képzelni, hogy "Lacika" mást is vehetne, mint cukrot.
Az ifjú ember megvetéssel mérte végig, egy hajtásra megitta az estéli tejet és így azonnal meg is szabadult minden felesleges felnőtt jelenlététől.
Pedig semmi különös dolgot nem akart.
Legalább ő egész rendjén valónak találta, hogy meleg sportruhájába bújva , most, késő este, mikor már a villa személyzete is aludni készül, a ház féltett gyermeke kimásszék az ablakon, leereszkedjék a veranda oszlopán és aztán füttyentve Burkusnak, apa nagy kutyájának, vele együtt mássza meg az alacsony kerítést.
A kerítés azért volt alacsony, mert Burkus minden kerítést feleslegessé tett.
De úgylátszik, most megfeledkezett kötelességéről és vígan vágtatott kisebbik gazdája nyomában, a nagy sugárút felé.
A szenespince gazdáját majd a hideg rázta ki ijedtében, mikor este tizkor bezörgettek hozzá.
De mindjárt kiderült az arca, ahogy Tökmagot meglátta.
Ismerte jól, hiszen ez a ház is az igazgató úré.
- Medve bácsi, - lihegte Tökmag a futástól fulladozva, - itt van tiz pengő.
Ezért kérek szenet.
- Szenet?
Most ?...
Az úrfi?
Minek?
- Ne kérdezzen annyit.
Az a hadvezér is, akiről ma tanultunk, már nem tudom a nevét , azért vesztette el a csatát, mert mindig fecsegett!
- Igen, de...
- Hogy maga nem hadvezér, Medve bácsi?
Örüljön neki.
Legalább nem forog majd a sírjában, mert nem szidják szegény diákok!
Akiknek magáról kellene magolni!
Szóval itt a pénz.
A szenet pedig kis kocsijával vigye el korán reggel a sportpálya mögé , arra a nagy üres telekre és öntsék ki a kövek közé.
Megértette?
A nagy üres telekre , a sportpálya mögé!
Tökmag füttyentett a Medvéék macskáját hajszoló Burkusnak és elvágtatott.
- Mégis kellene szólni az apjának.
Valami nincs rendben a fejében!
Milyen kár érte! - töprengett Medve úr még egy óra mulva is.
De a felesége, józan, derék asszony , leszidta:
- Te csak ne avatkozz az urak dolgába.
Az úrfi fizetett, rendelt, végezd el, amit mondott.
A többihez semmi közöd!
Tökmag szerencséjére Medvééknél a néni parancsolt és így másnap Pista herceg ámulva , fejcsóválva rakta zsákjába az érthetetlenül jó, ép és sok szenet, Tökmag jelenlétében!
Akinek ezuttal még pirosabb lett az arca a "játéktól!"
Legpirosabb pedig akkor volt, mikor ártatlan képpel megkérdezte Tarjánnétól:
- Néni kérem, nem tetszik tudni valakit, aki szépen és jól tud foltozni?
Ágnes néni , a házvezetőnőnk mindig panaszkodik, hogy annyi a rongyos holmink, nem győzi.
- Talán-talán ideadná nekem is, mit gondol, Lacika?
- Biztosan örülne, ha a néni elvállalná!
Ha volna szíves holnap délelőtt mindjárt feljönni érte.
Vagy lehozzam?
- Isten mentsen meg, fiacskám, majd felmegyek érte.
És köszönöm!
- Remélem csak úgy mondta és nem talált ki semmit, - dörmögött Tökmag kicsit fáradtan a szénkereséstől és a harctól, amit Ágnes nénivel vívott, hogy a foltozni valót Pista édesanyja kapja meg.
- De hiszen magam is győzöm, - mondta a néni.
- Nem győzi!
Most is rongyos a sibluzom! - kiabált Tökmag és előhozta a csakugyan szánalmasan szakadozott ruhadarabot.
- És hiába mondja, hogy tegnap még jó volt!
Egy ilyen vacak nem tart örökké és nagyon jól meg kell varrni!
Meg a többit is! - aztán halkan, hizelegve tette hozzá - és akkor két pohár tejet iszom este!
Ez volt a döntő érv.
Tarjánné megkapta a varrnivalót.
Két hétig telt kenyérre az árából.
Két hét pedig nagy idő!
Igen nagy.
Három hét meg éppen.
A Herceg akkor jött rá, mikor három heti mulasztás után először ment megint iskolába.
Minden új volt neki.
Kicsit idegen is.
Talán azért, mert az egész mostani élete olyan új és szokatlan!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE