ELTE regénykorpusz

Mig ez Késmárkon történt, Konrád Heidelbergben a legszorgalmatosabban folytatá tanulmányait.

Az ifju atyja példáját követvén, a lelkészi pályára szánta magát s gróf T... atyjának régi növendéke, igérte is Komádnak, miként mindent el fog követni, hogy minél előbb jó állomást szerezzen az ifjunak valamelyik jószágában.

Szerettetve tanárai ugy mint tanulótársai által, az ifju épen oly kellemesen, mint hasznosan tölté idejét; csak ha kedves kis nővérére gondolt, kit kénytelen lőn Késmárkon, oly magános helyzetben hagyni, szorult össze szive.

Hanem ő azt hitte, hogy Berta a legjobb kezekben van, mert Elsbethbe annyira bizott, mint saját anyjába.

Bizhatott is benne, ha csupán a jó akaratot s becsületességet vesszük tekintetbe; hanem egyet felejtett: t. i. hogy Elsbeth előhaladt kora dacára épen oly kevéssé ismerte a világot, mint Berta maga.

Husz éves leányka, szegény mesterember gyermeke volt, midőn anyjának szolgálatába lépett; s az óta folyvást falun, s egészen visszavonulva élt uraságánál - mit tudhatott szegény tehát a világ s ennek csábjairól? - talán még kevesebbet, mint Konrád és Berta, kik legalább olvastak, s ezáltal szerezhettek maguknak, habár csak második kézből is egy kis élettapasztalást.

Hanem Konrád maga is még igen fiatal s tapasztalatlan volt arra, hogy Berta helyzetéről tiszta fogalma legyen, s azért talán könnyebben, mint sem kellett volna, nyugodott meg sorsán.

Aztán volt valami, mi pár hónap mulva az ifjut önkénytelenül elvonta kissé családi gondjaitól - s e valami nem volt más, mint ifju szive első szerelme tárgya, egyik tanárának csinos és kedves leánya.

Mindnyájan fiatalok voltunk, mindnyájan szerettünk - tudjuk tehát tapasztalásból, hogy a szerelem oly érzés, mely egész valónkat ugyszólván betölti, s minden egyéb érzést, gondot, vagy aggodalmat háttérbe szorit.

Aztán Berta minden héten legalább egyszer irt - nem panaszkodott - sőt egy idő óta ugy látszott, jobb kedve van, s több megadással tűri bátyja távollétét.

Emlegette ugyan, egyik levelében, Thein százados balesetét, s azt is, hogy eszmélet nélkül vitték házukba; de Konrád ebben semmi rendkivülit nem látott, s mivel a tiszt neve nem fordult többé elő nővére leveleiben, el is felejtette az egész dolgot, annál inkább mivel saját ügyeivel el volt foglalva, még pedig igen kellemesen.

Sikerült neki t. i. a kedves kis Betty szeretetét megnyerni, s mi még több, atyjáét is.

A tanár annyira megkedvelte az ifjut, hogy nem ellenkezett, midőn a két sziv szerelmét megtudta, sőt megengedte, hogy Konrád leányát eljegyezze magának, természetesen azon föltétel alatt, hogy csak akkor leend neje, mikor az ifju már lelkész lesz és meglehetős állomással bir.

Ezen nem kell csudálkoznunk; Némethonban, hol az emberek többnyire szegények, nem ritka dolog, hogy egy szerető pár öt hat, olykor tiz évig is jegyben jár, mig a vőlegény végre annyi jövedelemre tehet szert, hogy nejét bármi szegényen eltarthassa.

Igy telt el pár hónap, s boldogsága első varázsa által elfoglalva, Konrád talán könnyebben mint sem kellett volna, nyugodott meg nővére leveleiben, bár ezek rövidek voltak, s kevés részleteket foglaltak magukban.

December közepe táján lépjünk az ifju szobájába.

A kemencében jó tűz égett, s Konrád közel ahoz egy karszéken ült, hálókabátban.

Képe sovány volt és halvány, s egész tartása mutatá, hogy most kezd csak lábbadozni, valami sulyosb betegség után.

Körülötte minden tiszta s a legjobb rendben volt: látszott, hogy szerető kéz rendezte el szobá-ját, s látta el a fiatal beteget mindennel, mire szüksége lehetett.

Ugy is volt.

Betty s atyja mindennap, pár órát töltöttek Komádnál, mióta a sulyos betegség, melyből csak most gyógyult föl, szobájába zárta az ifjut; s ezen idő alatt Betty, ki anyja halála óta atyja háztartását vezeté, s igen jó kis gazdasszony volt, rendbe hozta Konrád lakását, s minden szükségessel látta azt el.

Épen most hagyták el az ifjut a tanár és leánya, s ez szép álmakba volt merülve azon időről, hol Betty neje leend, s saját háztüzénél fogja őt mindig láthatni.

Oly mélyen álmodott, hogy háziasszonya kétszer kopogtatott, a nélkül, hogy felelt volna; s végre benyitott, tartván attól, hogy a még igen gyönge ifjunak talán valami baja lehetne.

- Jó estét Konrád ur; - szólt az asszony, jó becsületes némber, ki hiven ápolta volt az ifjut betegsége alatt; - bocsánatot kérek, hogy csak ugy benyitok; de mivel nem felelt, midőn kopogtam, azt hittem, hogy talán rosszul van.

- Nincs semmi bajom, jó Müllerné; - szólt erre Konrád mosolyogva; - de azt hiszem, kissé szundikáltam, mert nem hallottam kopogtatását.

- Levelet hozok számára - folytatá Müllerné, épen most hozta a levélhordó; nem fizettem érte semmit, mert bérmentes.

- Köszönöm; - viszonzá Konrád átvévén a levelet; s az asszony, miután egy kis szenet tett a tüzre, elhagyta a szobát.

Valjon kitől jöhet e levél? nem ismerem az irást, pedig Késmárkon tették a postára, itt a bélyeg.

Berta talán csak nem beteg?

Ezen gondolatok futottak át az ifju elméjén mig reszkető kezekkel bontotta föl a levelet.

Midőn elolvasta tartalmát, arca oly halvány lett mint a halál, s egész teste reszkedett; végre gomolyagba szoritá a levelet, s földre dobván azt, fölkelt, s párszor föl s alá járt a szobában, oly gyorsan, mint gyenge ereje azt megengedte.

- Ez lehetetlen - e levélnek irója hazug! - és mégis - folytatá pár perc mulva - Berta emlegette párszor e Thein nevét, de azóta hallgatott felőle.

Hátha valami alapja volna e rágalomnak; ha Berta tapasztalatlanságában többet bizott volna ezen emberbe, mintsem kellett! - irnom kell tüstént neki is, - meg kell tudnom mi igaz az egészben? - bár magam mehetnék hozzá - de erőm még oly csekély, most sem birnak már lábaim.

Ezzel kimerülten ereszkedett a karszékbe; pár perc mulva azonban összeszedvén minden erejét, a kis asztalkát, melyen iróeszköze volt, huzta a karos szék elé, s gyorsan iráshoz fogott.

Párszor kiesett a toll kezéből, oly erőtlen volt még, de végre elkészült a két levéllel, átolvasta azokat még egyszer, igazitott rajtok itt-ott, aztán lepecsételte s csengetett.

Müllerné nem sokára a szobába lépett.

- Legyen szives asszonyom - szólt Konrád - e két levelet tüstént a postára vinni, mindkettő nagyon sürgetős.

A nő elhagyta a szobát.

Konrád még egyszer megvizsgálta a vett levélnek irását; - nem ismerem! - szólt aztán halkan, s mintegy öntudatlanul; az ily névtelen levelek többnyire nem sok hitelt érdemelnek, de ez itt oly hangon van irva, mely megkap engem, akaratom ellen is.

Oh! ha ez igaz volna! azt mondja a levél irója, hogy Berta a legnagyobb veszélyben van, mert Thein százados a legszivtelenebb embere egyike, s nővérem nem volna első áldozata.

Pedig jegyben jár, egy jó házból való és tehetős leánynyal - mit remélhet tehát szegény Bertám?

Bár erőm térne vissza, hogy Késmárkra siethetnék!

Jósika Júlia

Konrád

VII.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jósika Júlia

Konrád

VII.