Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Kertész és a lépvessző.
A "kedves Sipiczky gróf" az emlékezetes gyónási jelenet után egyszerűen "Sipiczky gróffá" degradáltatott, mig a "kedves Kertész" "kedves jó Kertész " -szé nőtt meg a mama kegyeiben .
- Nem gróf, - gondolá Dobayné, - de gazdag; nem előkelő megjelenés , de azért helyes gyerek.
Jó lesz Incinek.
Mert két hét alatt menyasszony kell legyen az Inci .
...Két hét alatt megpuhittatik a kis Kertész, hogy olyan olvadós legyen, mint a vaj, két hét multával pedig, hogy el ne olvadjon végképp , megfogatik, mint a pinty a lépvesszőn: ez volt a Dobayné terve .
De hogy a pinty megfogassék, ahhoz elsősorban az szükséges, hogy kitegyék a lépvesszőt.
Kitétetett .
Ő nagysága megkérte Kertészt, hogy rendezze az ő házibáljukat .
- Édes, jó Kertész, engedje meg, hogy egy kis - egy igen nagy - kéréssel terheljem.
De olyan bizalommal vagyok irányában, mintha csak a fiam volna.
( Pirulás, kézcsók.)
Egy thé dansan-t, egy bucsu - soirée - t szeretnék adni a jövő szombaton.
Támogasson, kérem, ezen szándékomban, - rendezze az estélyt.
Az előkészületeket, a zenét, a termet magára biznám, hiszen ugyis... (pauza , műpirulás a mama részéről - kézcsók és hebegős bizalomköszönet Kertész részéről ) .
Ugy -e, megteszi ?
- A legnagyobb megtiszteltetés, a mi valaha ért.
Boldoggá tesz , nagyságos asszonyom .
- Ugy gondolom, hogy a szobám melletti két szalont nyittatnánk ki ...
Ezüstöm van.
Annak idején majd rendelkezésére bocsátom.
Apropos, Gerbaudnál és Dobosnál már intézkedtem.
A zene - nini, a zenével se bajlódjék, kérem!
Most jut eszembe, hogy már szóltam Berkesnek...
A meghivandók listáját ime, átadom.
Már szét is vannak küldve a meghivók.
Táncrend talán nem szükséges - s a táncokat legjobb, ha Sipiczky rendezi...
Ugy -e, beleegyezik?
( Oh, kérem !)
Neki olyan nagy rutinja van a táncrendezésben.
Na, bár más tekintetben is... no, de nem szólok ...
- Ej, - gondolkozott Kertész a hosszulélegzetü javaslaton, - mi olyas lehet egy bálban, a mi el ne intéztetett volna még.
Mi a manó van még benne, a mit a rendezőnek kell elrendeznie?
Mert ha egyszer kinevezték rendezőnek, akkor csak kell rendeznie valamit.
- Soká nem találta ki, de rájött végre .
(- Az eljegyzési jelenetet kell rendeznem, - a cimet kell adnom.
A cim: Kertész Bandi eljegyzése.
- Ez alatt a titulus alatt rendeznek, mulatnak , táncolnak.
Csak mulassatok, gyerekek!...
Na, ne lógasd az orrodat, kedves barátom Sipiczky!...
Sebaj!
Kapsz te mást, tisztelt Kalvyl pajtás, ne busulj!...
Lesz még leányvásár a faluban...
Hejo hopp!
Landle-hihu !)
- Ilyeténképpen elmélkedett széles jókedvében a kis bácskai .
Azaz a két utolsó indulatszót már nem csak elmélkedte, hanem ki is mondta, a min - a Váci-utcán esvén meg - nagyon elcsodálkozának az emberek , valamint azon is, hogy öblös kengurus keztyüjét cilindere karimájába szoritva viselte, akár az árvaleányhajat.
Akkor vette csak észre magát Kertész, mikor már vagy harmincan a szeme közé nevettek volt, köztük menyecskék is.
Ezekre visszakacsintott ugyan, de miután öreg urak és hordárok is voltak a kalapjára nevetők között, lekapta végre fejfödőjét és mérgesen rántotta ki keztyüjét a karimájából .
- Az áldóját, hol felejtettem !
És akkor veszi csak észre, hogy pedig tulajdonképpen fázik is a keze .
Fölhuzza hát a keztyüt és komolyságba öltözteti arcát...
Igy már gondolkodni is tudott.
Csalhatatlan logikával konstatálta, hogy egy deklarálás csak ugy történhetik meg, ha megkérés előzi meg.
( Még eddig minden deklarálásnak megkérés volt az előzménye, - legalább Pesten. )
...Tehát meg kell kérnie az Inci kezét.
De hogyan?
Jogcime volt reá , mert nőtlen volt és férfi volt, de támpontja semmi.
Egy kukkot se beszélt még Incivel szerelemről.
No, sebaj, majd tanácsot kér a nagybátyjától, a ki okos ember kell legyen, mert királyi tanácsos volt .
A nagybácsitól ellenben, - a ki pedig nyilván királyoknak szokott tanácsot adni, - azt a feletet kapta, hogy a megkérés nem okvetetlen szükséges cerimónia.
Majd csinálódik a dolog magától.
S akkor legalább még a bokréta is megspórolódik .
Kertész Andor szépen meghallgatta a tanácsot, meg is köszönte, de nem találván egészen jónak, nem követte azt.
- Magától semmi se csinálódik, - gondolá , - és megrendelt Kühne-nél egy óriás bokrétát, olyat, a minek tetejében kitömött galamb repdesett, csőrében nyillal átlőtt szivet cipelvén.
( Ezt az ő eszméjét rendkívül apartnak találta Kertész.
A mint hogy az is volt a szó legszorosabb értelmében. )
Ezzel a nagyobb méretü csokorral fölfegyverkezve aztán, pénteken délután a Nemzeti-be hajtatott Kertész, talpig feketében.
Dobogó szivvel kért meg egy pincért, hogy jelentse be.
Az előszobában még igazitott egyet a nyakravalóján , kihuzogatta nyakizmait, aztán belépett - Isten nevében .
A mamát egyedül találta .
Ez kellemes dolog volt.
Egy mama a legrosszabb esetben se teheti meg , hogy kidobja vagy leszidja merészségeért.
Jó is, mert a virtusból vajmi kevés jutott ki szegény Kertésznek ...
Ám miként üres hordóba tölcséren a mustot: ugy eregette Dobay mama a bátorságot a kérő szivébe.
Mosolylyal biztatta, gesztusokkal nógatta, elannyira , hogy egy perc mulva szinvitézség lett az egész gyerek.
Szinte deklamált a végén :
- Az én családomban szentség a nő.
Évszázadoknak tradicióit , elődeimnek háziszokásait tiszteletben tartandom: arra ünnepies fogadást teszek ...
- Kedves, jó Kertész, - kérdé a mama meghatott, dallamos hangon, - hát vannak magának ősei ?
- Vannak, - felelé egész bátran és pozitivitással Kertész .
Szerencsére nem kérdezte a mama, hogy kik és mik voltak azok az ősök .
Mert már erre nem tudott volna megfelelni Kertész, a mennyiben ősei közül csak apját s anyját ismeré vala, no meg a nagyapját, a ki egy öreg strimflis bunyó volt Ó-Sztapáron .
A mamának az is elég volt, hogy megvoltak az ősök.
Nohát azok csakugyan megvoltak, ismeretlen ősök bár, ad normam névtelen hősök, de megvoltak .
Az ősök kérdése ekképpen elintéztetvén, a vagyonjogi állapotokat kezdte bolygatni a mama.
Ez pompásan ment.
Kitünően hangzott, csak ugy csengett-bongott a szobában :
- Ezer lánc földem van, anyai hagyaték...
Három hónap mulva leszek nagykoru, akkor birtokomba lépek...
Vagyonom értéke háromszázezer forint.
Az apámnak is lesz ugyanannyi .
Ezer lánc háromszázezer forint értékben, az apámnak is lesz annyi! - visszhangzott a szobában.
Egyik fal fölvette, a másik visszaütötte a hangot , becsapódott a bokrétába, a galamb szájába, az is azt kezdte búgni :
" Ezer lánc, háromszázezer forint értékben ..."
Aztán elkezdett a mama füle csilingelni; az is csak azt csilingelte egyszer, tízszer, százszor :
" Ezer lánc - háromszázezer ... "
Dobayné fölugrott.
Alig birta örömét zabolázni.
Pedig ugy kivánta most a helyzet s a sikk, hogy komoly legyen.
Komolyan is beszélt, de komolyságán áttört ideges jókedve .
- Édes Kertész, nem tagadhatom, hogy szerfölött meglepett ez az elhatározása.
Megvallom, hogy szeretem magát...
De mégis!
Ilyen hirtelen , előkészület nélkül...
Mit válaszoljak ?.. .
Kertésznek izzadt az üstöke.
Szerencsére más tónusba csapott át a mama :
- Ha anyai szivem ösztönét és sugallatát követem, azt kell mondanom , hogy igen: magának adom szivem bálványát .
- Kövesse, kérem, anyai szive ösztönét, oh, nagyságos asszony! - könyörgött a kérő .
- Ám vannak még más tanácsadók is, édes Kertész, - folytatja Dobayné .
- Ne hallgasson rájuk, kérem! - kiáltott föl kétségbeesve a szegény fiu .
- Az eszemre és tapasztalataimra ne hallgassak ?!...
- Pardon, millió bocsánat!
Nem ugy értettem, nagyságos asszonyom .
Dobayné elnevette magát az ifju zavarán.
De talán amugy is elkacagta volna magát, annyira tele volt az egész asszony csupa kacagással .
- Jól van no, édes kis Kertészkém, magáé lesz Inci.
Szerencsés ember , mondhatom.
Olyan feleség igen kevés akad .
- Egy sem, instállom, az egész világon...
Szeretem is, imádom is .
- Helyes, helyes, Andorkám.
És most, hogy el ne rontsuk az egészet , hallgasson reám.
Üljön le.
- Leányomnak még nem szólt semmit, ugy -e ?
- Igenis nem .
- Ne is szóljon.
Incivel majd csak én beszélek.
De férjem se tudjon meg semmit.
Hagyja csak reám.
Majd én előkészitem a talajt és holnap az estélyen deklaráljuk magukat .
- Igenis igen .
- És most menjen.
Jobb, ha itt nem találják.
Este együtt vacsorázunk .
Adieu...
A dolog nem oly könnyü, Kertészkém.
Adieu !
Kertész kezet csókolt és boldogan távozott, bár az utolsó mondat szöget ütött fejébe.
Váltig ismételgette, még az utcán is .
- Nem könnyü?
Nem olyan könnyü?
Miért mondta ezt?
Miért nem könnyü ?
Százféle kombinációt állitott föl...
Egyik se volt valószinü, hát nem is törte tovább a fejét, hanem jól beebédelt inkább.
Ugy is azt tartotta váltig , hogy :
Sajátunknak csak annyit mondhatunk .
*
Dobay mama csönget.
Beugrik egy szobapikkoló .
- Vigye ezt a csokrot - ha elbirja - a pincébe, hogy el ne hervadjon .
- Igenis, - szólt a szobapikkoló és a padlásra vitte a csokrot .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE