Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Inci testvére.
Apa és leánya alig pár perc mulva érkeztek meg sétájukról .
Dobayné egy szót se szólt nekik.
Dobayné az előkészités: a megdolgozás problémáján törte fejét s annak megoldásával még nem volt készen : azért nem beszélt.
Érezte, sejtette legalább, hogy nehéz munka vár reá, de elhatározta, hogy nem tágit.
Incinek férjhez kell mennie !
A vacsoránál bolond jó kedve támadt a vőlegényjelöltnek.
Engedelmet kért, hogy kivételképpen ő rendelhesse a pezsgőt, - csak ő .
Az engedelmet megkapta és Kalvylt kivéve, derekasan ittanak a hős fiak .
Öreg Dobay teljesen visszazökkent a régi, kedves nyomásába: ismét az a komikus, bolondos öreg ur volt, a kin mulatni szokás .
Egyáltalában különös jellem volt ez a vén Dobay.
Igazi magyar tipus , ugy erényeiben, mint hibáiban.
Olyan táblabiró-alak, a ki, ha a haza vagy családja dolgára kerül a sor, komoly, bölcs és megfontolt, mint egy Kátó; ezeken tul ellenben, ha kell, képes a sárgaföldig leinni magát és miként egy diák, teljesen levetni a dignitást és virtust ...
Kertész a mamát mulattatta.
Incire rá se nézett.
( Lesz abban elég része, hiszen az övé. )
És miután a mama zajosan mulatott Kertészszel, a papa pedig Kalvylnak még zajosabban magyarázott egy alföldi betyár-históriát: Sipiczkynek alkalma nyilt halkan beszélgetni Incivel ugy, hogy a többiek ne hallják .
- Inci kisasszony, kérője voltam, felejtse el és tekintsen testvérének ezentul.
Ugy szeretem magát, mint a hugocskámat, vagy mintha csak a leánykám volna .
- Szeretném, ha testvérem volna, - felelte a leány egyszerü, bájos őszinteséggel .
- Köszönöm.
Én megoltalmaznám magát .
- Hiszen tudom.
Maga jó .
- Rossz vagyok, de jó lettem volna .
- Én nem engedtem volna, hogy rosszat tegyen.
De rosszat maga ugy se tehetett .
- Csakhogy elpazaroltam vagyonomat, nemcsak: a szivemet és fiatalságomat is.
Inci.
De ezt maga nem érti ...
- Nem értem .
- Majd meg fogja egyszer érteni: ha férje lesz .
- Nem hiszem, hogy valaha férjhezmenjek .
- Miért, Inci?
Miért nem akar férjhezmenni ?
Fenséges őszinteséggel és ártatlansággal válaszol a leány :
- Akarok, de csak ahhoz mennék, a kit szeretek.
Már pedig, ugy hiszem, hogy én csak egyet tudok egy életben szeretni .
- Nos ?!
- Hát nem csodás véletlen lenne, ha éppen az az egy kérné meg kezemet milliók közül ?
- És már megtalálta azt az egyet, Inci ?
A leányka elpirult.
Szomoruan hajtotta le fejecskéjét és nem válaszolt .
- Ne feleljen, Inci, hiszen tudom, hogy még akkor se lenne képes reá , ha igazi édestestvére lennék.
Csak arra feleljen, hogy van -e magában annyi ellentálló képesség, hogy kedves szülei akarata ellenére se menne olyanhoz, a kit nem szeret ?
- Van bizony, - válaszolt a leányka, büszkén fölvetve kis fejét, - a szivem az enyém és csakis az enyém .
Öröm és gyönyörüség volt Sipiczkynek ezt hallania és látnia azt az öntudatos, büszke fejvetést.
Ugy elcsodálkozott rajta, hogy Incin felejtette tekintetét: ugy gyönyörködött benne, önfeledten.
( Hát nem baba ez a kis leány?
Nő már, nő a maga egyszerü, tiszta, szüzies fönségében !)
Sipiczky folytatta :
- És ha ezzel nagy szomoruságot okozna szüleinek ?
- Sajnálnám, nagyon sajnálnám őket; de arról nem tehetnék, hogy meg kellene halnom.
Mert meghalnék, Sipiczky, meg, az esküvő előtt, még mint menyasszony .
- Hát ezt jelentette önérzetes felelete, Inci?
Arra büszke, hogy meg tud halni inkább, mintsem eladja magát, nem arra, hogy képes megvédelmezni szive jogait?! - fakadt ki csalódottan Sipiczky, mert fájt a csalódása .
- Igen, Sipiczky.
Szüleim akarata ellenében egyedül a halálban lehet menedékem, az ellenállásban nem .
- De ez egy roppant téves, egy szerencsétlen életfölfogás, Inci .
- Miért ?
- Miért?
Miért? - ismétli a férfi zavartan.
- De hiszen erre válasz nincs is, olyan naiv a kérdés .
- Ostobának tart, Sipiczky?
Csalódik.
Én sokat gondolkozom .
- Az Istenért, Inci kisasszony, kegyed eszes leány, de életfölfogása , ideái egy tulfeszitett, egy rajongó agynak szülöttei!
A földön járjon, kérem, ne a felhőkben.
Kegyednek jogai is vannak.
Ezeket a jogokat: az isteni jogokat kötelessége érvényesiteni - szüleivel szemben is - ha szülei tullépik istenadta jogkörüket .
- Ilyen fölfogásra ne tanitson engem, Sipiczky...
Inkább maradok a magaménál, származzanak bár a felhőkből, mint mondja .
Sipiczky teljesen összezavarodott.
A női sziv rejtelmeiben járatos rouét ez az ártatlan, szüzies gyermek teljesen kihozta konceptusából.
Nem értett semmit, csak azt, hogy rajongó ideálizmusa áldozatává lehet a leányka, ha a véletlen vagy valaki megmentésére nem siet.
Föltette magában, hogy ő lesz az a valaki.
Gondviselésszerü hivatást érzett erre magában.
De azt is érezte, hogy gyorsan kell cselekednie.
S emez ösztönének engedve, minden bevezetés nélkül , szinte kiméletlen hirtelenséggel sugja a leánynak :
- Inci, magát nagyon szereti valaki ...
Szomoruan válaszolt a leány :
- Engem nagyon senki se szeret, csak apa .
- Valaki, a kiről nem is képzelné: egy hallgatag, sápadt ember imádja .
A leány vérvörös lett .
- Sápadt, hallgatag ?
- Valaki, a ki kegyednek nem meri bevallani, a ki kegyeddel alig vált naponta két szót, azt is habozva és félénken.
Nem sejti, ki az ?
De sejtette már Inci, hogy kit ért a lengyel.
Csak hinni nem merte azt, a mit mond.
Ajkai megnyiltak, mint egy virágkehely, - nem szóra, de hogy könnyebben vehessen lélegzetet.
Mert elszorult a torka s a keble.
Az anyja észrevette .
- Rosszul vagy, Inci ?
- Nem, mamácskám, igen jól érzem magamat .
- Akkor miért sóhajtasz olyan nagyokat ?
- Sipiczky beszélt el egy szomoru történetet .
- No, beszéljen el még egy vigat, Sipiczky, - mondta Dobayné.
- Egy szomoru történettel csak nem végezhetjük a napot !
Tovább folyt a társalgás az előbbi mederben .
- Hát igazán szomoru volt az a történet, Inci? - kérdi Sipiczky mosolyogva.
Mosolygott, mert most már biztosan tudta, a mit tudni vélt és tudni akart, hogy Inci csakugyan szeretett és pedig nagyon szeretett .
A leány is mosolygott: szomoruan és kétkedően.
Mosolygott és tekintetét a szemben ülő Kalvyl Jánosra vetette, nem lopva, de nyiltan, ártatlan őszinteséggel.
( Csak ő tudott ugy nézni.)
És mintha csak azt mondaná tekintete : " Köszönöm, Sipiczky, de téved.
Ez az ember engem nem szeret."
És mintha e tekintetnek felelt volna meg Sipiczky :
- Igen, ő az.
- És nem tévedek.
Esküszöm, hogy nagyon szereti ...
A mama fölkelt.
Föloszlott a társaság.
Inci igy búcsúzott el Sipiczkytől :
- De jó volna, ha mi igazi testvérek lehetnénk! - mondta s mindkét kezét odanyujtotta "nem igazi" testvérének .
Ilyen volt Inci .
Sipiczky pedig olyan volt már, hogy a mint hazaérkezett, imádságos könyvet vett elő.
Ebben a könyvben volt az anyja arcképe is.
A könyvből imádkozott, a képet csókolgatta: az édesanyja hideg, megfakult mását.
Aztán sirt , sokáig, - zokogva .
Furcsa az, hogy igy megváltozott Sipiczky, a mióta föltámadt lelkében lelkiismerete s a szere - - s a nemes ember .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE