Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A nagyasszony : Regény
Keletkezés ideje
1892
Fejezet
9
Bekezdés
901
Mondat
2112
Szó
22570
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
Másfél hónap mulva vastag hóréteg fedte a háztetőket.
Az utczaseprőknek kemény munkájuk akadt.
A lóvonatok négyesével is alig győzték.
Lőrincz prémes felső kabátba húzott fővel, szemébe vont kalappal ment végig a vámház köruton.
A kirakatok tábláira szálas, csillagos jégvirágokat himzett a fagy.
Az aszfalt olyan sikamlós lett, mint a tükör.
Ma nem volt a kávéházban sem.
Tegnap megjelent, de annyi ostoba élczet kellett jó képpel zsebre vágnia a mai premier miatt, hogy már a gyomra is émelygett tőle.
Az emberek roppant találékonyak, ha tisztelt polgártársuk bőréről van szó.
Nem szeretünk eleven embert a fejünk fölött.
A halott, az más.
Az halott.
Az lefeküdt szépen, keményen , ónszinü arczczal a ravatalra, nem versenyezhet, nem haraphat, nem kaparhatja el társától a jóizü ételt, annak megadódik tehát az elismerés és attól nem ránczigálódik el a koszoru sem.
De eleven ember?
Versengésre felkészült, erős, izmos legény, ki felgyüri karjain ingét, fütyköst szorongat markában, s ugy fejbe üt, ha lencsés táljához közeledel, hogy végső rugdalódzásra heveredezel le elébe a földre, megérdemli, hogy elvétessék orra elől a lencse és minden előre való törekvésében hathatósan turbáltassék.
Az ilyen embernek tizen-huszan is belekapaszkodnak farktollaiba, s addig ránczigálják a nyavalyást, a mig kitépnek vagy egyet.
Négy óra.
Három óra mulva kezdődik az előadás.
Tegnap még izgatott és ideges volt, mint egy hiszterikus asszony.
Egymást fojtogató, nyugtalan, villámgyors gondolatokkal volt tele a feje, s szédült.
Halántékában vad lüktetéssel repült a sebesen rohanó vér , ujjhegyeiből szikrák pattantak elé, s szikrák perzselték ajakát is, a mely száraz és szikkadt volt, majdnem sajgott.
Az első nyilvános szereplés láza...
Keresztül kell menni rajta, mint a himlőn.
Úgy emlékszik, hogy nem is ebédelt, csak járt-kelt , gondolkozott, nem gondolt semmit, s kimozdította, meg ismét helyére tolta otthon a súlyos iróasztalt, egészen beleizzadt.
Ma már egészen nyugodt.
Egykedvüen, lecsitult idegekkel vet futó pillantást a tarka hirdető oszlopokra, a melyeken a szinlapok vannak felragasztva.
Ott van az övé is, az: "Apostol. "
Hidegvérrel nézi a vastag, fekete betüket.
Istenem, hiszen - ha jól felméri az egészet - nincsen ebben igazán semmi...
Egy komédia, a melyet eljátszanak, mint sok száz mást még ezenkivül Ádám és Éva első komédiája óta.
Ugyanazok a variácziók, ugyanaz a történet - egy fiunak s egy leánynak a története, - örökös változatban, ugyanazzal a kétféle véggel: halállal , házassággal.
Van ebben sok humor is, mint az életben magában és sok lealázó vonás .
Hatalmas talentumok, silány spéczerájosok, urak, parasztok, férfiak, nők, kutyák , madarak, férgek mind egy alakban...
S Lőrincz vigasztalta magát.
Emberek a szinészek, a közönség és a szerző.
Hús, ideg, vérrendszer, mulandóság és hamu.
Nincs ebben igazán semmi.
S eszébe jutott ezenközben egy szomoru történet, a mely évekkel ezelőtt a Rókus kórház halottas kamrájában ért befejezést.
Fiatal leány volt az áldozat.
Csupa szellem és szépség.
Igazi nagy drámai tehetség ; legelső reménysége a művész világnak és a szinházi habituéknak, a kik már előzetesen is fenomenális jövőt jósoltak neki.
Egy reggel aztán fuldokolva találták az ágyban.
A párnák csupa vér, melléből, abból a gyöngéd, fehér mellből cseppenként szivárgott ki az élet.
Bevitték a Rókusba.
Arra már nem emlékszik, hogy melyik fertelmes ördög unszolására ment föl, hogy nézze, de fölment és nézte.
Ennek hat éve.
A leányka már eszméletlenül feküdt.
Egy szép hulla...
Kihült lassanként a teste, szeme nyitva maradt, az ajak kinyilt.
Rút volt , rút volt, nem volt szép, a halál szörnyü!
Egy ragyogó világ, a melyik összeomlik a porba.
A hiba nélkül való női testbe formált szerelem, a melynek borzasztó semmi a vége.
Sokan nézték a szerencsétlent.
Egyik-másik félrevonta gúnynyal a szája szélét , s mormogott valamit a foga között: ostoba liba...
Valaki sugta: ha több esze lett volna, nem pusztul el.
Sok ilyen leánygyereket csal meg a világon egy-egy kamasz ; mire való egy kis bolondságért mindjárt mellbe lőni magát, a mikor annyi jószivü kamasz van még a földön, miképpen homok a sivatagon és fűszál a mezőn.
Válogathatott volna köztük; hanem ő csak azt az egyet akarta százezerből.
Minden drámának régi, kopott mustármagja!
Mekkora sületlenség az izgatottság, ha százezer közül egy szál árva komédiásnak sorsáról van szó.
Ugyanazzal a dohos, bűzös , mindig erjedő kovászszal "dolgozik" a vén görögök óta minden könnyelmü ember; milyen nagy Midás király az, ki fejfájást érez, ha orra esik, s repülni akar, ha a "tenger " esik előtte orra!
Keringenek egymás körül, mint a juhok.
Egy leány elől, egy fiu hátul, vagy megfordítva, s megvan a dráma.
Ádám és Éva egymás mellett lépkedtek ki a paradicsomból...
Nem csináltak drámát, de magukban vitték minden később csirázó drámának termékeny magját, megérdemelték volna tehát , hogy ezért az egy tulajdonságukért hegyes pricsen keresztül vetették volna őket.
S még sok-sok ilyen fanyar bolondságot összegondolt Lőrincz, miközben öt óra lett, s a Dunapartra került, s ott egyszerre megállt.
Fogalma se volt róla, hogy tulajdonképpen miképpen is került csak oda, midőn az imént még - erre biztosan emlékszik - valahol a Lipót-utcza közepe táján járkált.
Különös az ember...
Nagy Kannt óta tehát senki sem vonhatja ki magát a "tenger" megmagyarázhatatlan hatalma és hipnotizáló hatása alól.
A tenger, a tömeg, a maga nagyságának fönséges arányaival vonz és delejez kénye-kedve szerint.
Ő a ruganyos felület, a melyen labda mindenki, a ki vonzókörébe kerül.
A labda ellentálló, makacs, büszke és gondolkozó lélek, de tehetetlen, de gyenge, de roppant testi kényszer alatt álló.
A "tenger " parancsol, s a labda izgatottan, önkénytelenül, tehetetlenül ugrál, tánczol és piruettezik, mint a legközönségesebb czirkuszi bohócz.
Méltóság, önérzet, férfi erő : füst, füst, füst!
Elvész minden, nem marad semmi, csak a megfeszített, a fájásig ingerelt idegrendszer, a vulkán erejével dolgozó agyvelő és a labda, a nyugtalan , tánczoló silány emberi labda: a mai dráma szerzője, Lőrincz.
*
Senki sem járt a Dunaparton, elhagyatott, sívár és szürke volt minden.
A Gellért sűrü ködbe burkolva, baloldalán az apró, kúpos házakból alig egy-kettő látszott a sűrü , hideg párázatban.
Lenn jégdarabokat ringatott hátán a zöld viz, egy-egy sirály rikoltott felrebbenés közben, s a parthoz fagyott halászbárkákon lilaszinü képpel , körmeit fujva topogott egy-két fagyoskodó ember.
Lőrincz megtapogatta oldalzsebét.
Abban volt az édesanyja levele, a melyet ma reggel kapott.
Hosszu levelet irt a nagyasszony.
Öreges, kerek betükkel, a maga módja szerint.
Lőrincz elővette, aztán megint csak visszadugta a zsebébe: tudta könyvnélkül az egész levelet; homályos sejtelmei voltak valamiről, egy csendes gyanuról tán, vagy miről, de sejtett valamit a nagyasszony leveléből, a minek egyhamarjában nem tudta okát.
" Édes, kicsi fiam - irta levelében a néni - sok mindent szeretnék neked megüzenni, de nem igen tudom, miképpen fogjak hozzá.
Itt van a szobában Anna, tudja, hogy neked irok, látom arczán, hogy mondani szeretne valamit arról, a mit Korda Simi leveléből hallottunk rólad, de csak nem tudja rávenni magát szegény Annácska lelkem, leányom , hogy szóljon.
Tudom én pedig jól, hogy mit akarna mondani, de hallgatok még, várok még, igen bizony édes, kicsi fiam, várok még, a mig magától beszélni kezd, mert hát tudod gyerekem, az úgy volt világ eleje óta hogy nem jó ám firtatni a leányok baját , ha rejtegetik.
Én sem szívelhetém, ha engem firtattak, mert akkor just se szóllék egy szót se, csak azért, mert tudni akarták.
Multkor sírt Annácska egy kicsikét, én persze nem kérdeztem okát, mert ez nem jó.
Máskor meg azt mondotta nagy búsan, hogy leginkább szeretné, ha meghalna és mindennek egyszerre vége volna.
Jaj fiam! te még nem tudod talán, de én már tudom, mi az, ha egy ilyen szép nagy leány, mint Nusi , egyszer csak minden igaz ok nélkül meg akar halni....
Innen van aztán az is, hogy mostanában bizony nem sokszor emlegetünk téged, s a dolgaidat se piszkálgattuk úgy , miképpen annakelőtte tettük vala gyakorta, mivel hogy Korda Simi megirt egy más dolgot, a mit éppenséggel elegendő tudni minékünk, hogy sokszor és sokat, sokat , sokat gondolkozzunk róla.
Ne hidd, Lőrinczke, hogy anyád soha se foglalkozott mással, csak befőttekkel és gazdasággal.
De bizony foglalkoztunk mással is régebben, hanem hát mióta boldogult édes apád lehunyta jó szemeit, azóta nagyon meg kellett fogni a dolgot, különben megcsaltak volna, innet is, téltul is, minden felől.
Ezért mondom, hogy Korda Simi levelén sokat gondolkoztunk és én el is határoztam valamit nagy titokban, a miről nem üzenhetek neked előre semmit.
Attól is félek, hogy Nusi, a ki ebben a perczben éppen úgy néz az ablakon keresztül a hóval takart kertre és a búsan álló fákra, mintha valami nagy gyász pusztítaná belül áldott szivét, megérezné magától, a mit leirna pennám a papirosra és elrontaná szeleskedésével az én plánumomat.
Mert szeles lett ám néhány hét óta Anna, az bizony, nem olyan csendes és nyugodt, mint régen volt , egészen más.
Neked sem beszélhetek plánumomról Lőrinczke, azt mondom csak, hogy szeresd barátodat, Korda Simit, a ki talpig becsületes fiu, legjobb embered jó embereink között, ezt megmutatta most is, mivel az ő segedelme nélkül mi bizony nem sejtünk vala még mostan se a dologból semmit."
Lőrincz emlékezett minden sorra.
Forgatta, olvasta, találgatta a hosszú levelet; ez is megfordult a fejében, az is .
Egyetlen világos pont volt abban a ködben, a melyet anyja annyi finomsággal szőtt mondani valói elébe, mintha szándékosan, a női rafinement fényes találékonyságával tette volna, s ez Korda Simi.
- Lőrincz, Lőrincz!
Ki az?
Egy magas bérház első emeletéről, a hol a baloldali sarok két ablaka az övé, kiabál le a rakpartra Simi, a jókedvü, bolondos, hűséges Korda Simi.
Egy suszterinas fittyet hányt fel az emeletre: repüljék le urfika, tizenkét méter az egész a partig.
Lőrincz intett, hogy jöjjön le a járdára, s megállt.
Korda Simi betette fenn az ablakot, s két percz mulva lenn volt ő is a Duna mellett a ködben.
- Láttalak a lakásodból, szervusz nagy ur!
- Isten hozott! - felelte St.-Gaáli, s még sohasem szorította meg annyi melegséggel a Simi kezét, mint most.
- Mit csinálsz itt?
- Ezt a vén asszonyt nézem.
- A Dunát?
- Már egy óra óta és még mindig nem untam meg.
Egyebet kérdezek, Simi...
Levelet kaptam hazulról.
( Én is, gondolta magában az ifju, de nem mondta ki.
Halljam, mi bajod velem , elébb ...)
- Levelet az édes anyámtól.
- Éppen jókor!
- Nagyon.
Csak az a furcsa benne, hogy nem értek mindent.
( Az én levelemet jól megértette a néni, felelt is reá! el is igazítottuk a dolgot , gyere csak az "Arany sas " -ba szép vitéz, majd meglátod te is.)
- Görögül van irva?
- Ne tréfálj, Simi, - rólad is ir az anyám, azért kérdezlek most.
- Rólam?
- Azt irja, hogy jelentést küldöttél haza rólam.
- Je - len - tést - rólad?
- Diplomácziai jegyzéket.
- Igaz? - felelte Korda Simi, s felhúzta magasan a szemöldökét; lássuk tovább...
Megirtam haza, hogy itt Budapesten most nagy hideg van és már báloznak is.
Rólad is irtam, errenézve azonban minden fölvilágosítást megtagadok.
Ne is tessék kérdezősködni, nem felelendek!
Kérésedet Sír, hallám és megértém, ajkam halottnak ajka lőn azonban, a mely kinyilva bár, nem kotkodácsol.
- Sohse változol meg...
- Soha! szavalta Simi, s a másik perczben tréfás szörnyüködéssel kiáltott fel : Jézusom, Sír, kegyes patrónusom! öt óra harmincz percz és te a helyett, hogy kifennéd magadat csinosan, ügyesen, itt mászkálsz királyi Dunánk mellett a hóban.
Nézz meg engem; tetszem?
Fényes vagyok?
Simi erősen szép volt.
Mélyen kivágott kabáttal, mellénynyel, vakító fehér ingben , szubtilis csepp fekete nyakkendővel pompázott vastag télikabátja alatt, mint egy vőlegény.
Kellemes illat szállingózott körülötte, kitett magáért erre az ünnepélyes estére, a mely az "Apostol" szerzőjének diadalát "jelentendi " .
Hirtelen begombolkozott megint, s leereszkedő mozdulattal lengette Lőrincz felé a kezét.
- Elengedem a bókokat, uram, - mehetünk.
Csak nem igy akarsz parádézni a publikum előtt?
St.-Gaáli csendesen mosolygott.
- Azon gondolkozom, hogy én ott egészen felesleges vagyok, s ezért nem megyek ma a szinház tájékára se.
- Tessék?
- Elvégzik nálam nélkül is!
- Egyéb se kellene a hátadnak, csak ez!
Megbántani a publikumot....
( Azért fáradtam én két hét óta ebben a dologban, hogy most az utolsó pillanatban kudarczot valljak ?
Hohó, Lőrincz ez nem megyen így !)
- Tudod, barátom, - mondotta hangosan, s kicsit idegesen pödörgette a bajuszát , gondolj, a mit akarsz, csak efféle balek-stószt ne!
Ha a közönség ki akar tüntetni valakit, azt megtapsolja, - tiszteletlenség és gorombaság volna tehát, ha a kitüntetést sértő formában utasítaná vissza az ünnepelt, mint a hogy például te tervezed.
Bocsánatot kérek, de neked ott kell lenned !
Kivánkoztál a "tenger" elé, itt van előtted, ne retirálj!
S aztán mit mondanának ?
Tudják, hogy nem vagy beteg, s a mi fő, most már elkésett a dolog.
A rendező, abban a hiszemben, hogy ott leszel a szinpadon, nem öltözött fel, s így a hivásra okvetlen te kell, hogy megjelenj a lámpák előtt.
Ennek meg kell lenni.
- Én... mormogta szórakozottan Lőrincz.
- Nem is én!
Az igaz, hogy én nem is vesziteném el ilyen hamar a bátorságomat, mint te.
Ez a szó vágott.
Lőrincz gyors léptekkel indult lakása felé.
- Azt hiszed, hogy félek.
- Azt hát!
- Meg fogod látni...
- Helyes, meg fogjuk látni! felelte ismét felvidulva az ifju (szinte fuccsba ment a plánum ! ).
A kis szende "Didi" lányodnak bájos személyesítője el van ragadtatva az által a díszes virágcsokor által, a melyet tegnap küldtek neki.
Azt izeni, hogy legközelebbről össze csókol.
Tetszel neki nagyon.
- Szép, - dunyogta Lőrincz, s négyesével tette a lépcsőket föl az emeletre.
Öt percz alatt az egész ruhatár szerte szét volt dobálva a butorokon, zongorán iróasztalon.
Volt egy szép nagy fekete rigója Lőrincznek, az e pillanatban irgalmatlanul hegyesen, dühösen fütyölni kezdett.
Simi hangosan elnevette magát.
- Szép kilátások, ez már kifütyölt.
- Enni akar.
- Mindenki enni akar.
Tudod ez nem nagyon kellemes théma most, - olyan, mintha a vőlegénynek közvetlenül az esküvő előtt mondják meg, hogy piruló menyasszonya után éppen az imént visította egy tömzsi képü fiucska: "mama "! - de nekünk nem veszedelmes.
Azt akartam különben mondani, hogy a tenger is enni akar: fel akarja falni a szerzőt.
- Itt vagyok.
- Jó jó, csak gyorsan! - s tovább fecsegett Simi az asztal tetejéről, a hová felült .
Jelentem nagy ur, hogy hősnőd "némán borong ".
Találkoztam vele a hatvani utczában .
Valami plajbász vékonyságu hadnagyocska billegetődzött mellette, hahaha!... roppant jól néztek ki.
Egy vasból formált kolosszus asszony és egy lajdinánt, egy fűzött dereku, darázs lajdinánt, ur Isten, mi lesz ebből?
Meghal ez a szerencsétlen plajbász, ha rá ordít egyszer az asszony.
Lőrincz fél hét...
- Készen vagyok.
- Siess!
Elkésünk....
- Kocsiba ülünk, s ott leszünk idejében.
Simi még hangosabban nevetett erre a szóra, mint a rigó füttyre az imént.
- Majd a premier után, kedves Lőrincz, - felelte hirtelen, s erre Lőrincz is nevetni kezdett; először ilyen vidáman két hét óta.
- Jól esik, Simi, hogy itt vagy.
- Vigyázz, mert én könnyen kifutok alólad, s akkor ledűlsz.
Tudok különben egy sokkal jobb támaszt...
- Mit?
- Nem mit, hanem kit...
Egy leányt, a kit nőül veszel.
Ne szólj, uram!
Látlak japán hálóköntösben és német csimbókos Morgen-Mützével kedves hősöm!
Látok egy szép hölgyet oldalad mellett és egy, kettő, három, négy gyereket a pillangós szőnyegeken... öt, hat gyereket a pillangós szőnyegeken...
Feleséged az ingeidet vizsgálja, s utasításokat ád a szakácsnénak, hogy miképpen készítse szép sárgára a birsalma sajtot, te meg az ispánod számadásait nézed, ki azóta már Tercsikéjét is elhozta asszonyul az erdészházba, s roppantul örülsz, hogy az őszi buza métermázsáját tizenkét krajczárral drágábban adhattad el kajla orru Spitzer Lipótnak az idén, mint a tavaly.
S loppal Lőrinczre nézett, hallgatja -e, nem -e?
( De megörülne a jó néni, ha hallaná , miképpen eregetem cseppenként malmára a vizet, gondolta titokban.)
Lőrincz jó formán semmit sem hallott az egészből.
Gyorsan felöltözött, lement Simivel az utczára, s tiz percz mulva már a nemzeti szinház előtt rótták az aszfaltra fagyott sikos havat.
Ott aztán a lóvonatok jeladó tülkölése, a zaj, a kirakatok villamos , nappali fénye, s a szinház palotája elé robogó nagyuri fogatok tompa dübörgése nagyfoku izgatottsággal töltötték el.
A "tenger" mozdul ...
Élesre kifent, széles hóhérpallos lendül a levegőben.
Az ő feje kerül -e alája, vagy a másé?
Ez a pallos már lecsapta egy pár fölfelé kapaszkodó büszke troubadournak a fejét, de meghagyta egy pár talentum nélkül való bégető juhnak a fejét is .
Kitanulhatatlan rugók mozgatják.
Meglehet, hogy a szép sípu troubadour nyakát a véletlen, a juh nyakát egy másik juh keríti le tőből a fekete kosárba és az ujságokba.
Korda Simi megállt.
Száz meg száz ember tolong a kapuk előtt.
Sokan nem kapnak jegyet.
Ezek szidják a szerzőt és a hordárokat, kik előre megveszik ilyenkor a jó helyeket, s háromszoros pénzen kinálgatják.
Élni kell a rabszolgának is.
- Megyek az erkélyre, édes Lőrincz.
Hidegvér, hidegvér!
Napoleon Moszkva után volt a legnyugodtabb, pedig százötvenezer hulla hevert kitátott szájjal a nyomdokában, s szidták, átkozták a nagy császárt, mint egy disznót...
Ezzel megszorította erősen, biztatólag a Lőrincz kezét és eltűnt.
Lőrincz gépiesen ment.
Előbb a szinház udvarára, onnan a szinpadra, s e pillanattól kezdve csupa átlátszó, légies alakokat látott.
A rendező mosolyogva köszöntötte, a hős kezet szorított vele egy "Lear király III. felv." kulissza mögött, a kis szende naiva pedig zseniális ártatlansággal czirógatta meg vállát, s czukros fiatal embernek nevezte szemtől-szembe.
Nem is engedte oda a többieknek.
Megfogta kezét , félrevonta a "Lear király III. felv." kulisszák mellé és a természetességnek akkora Istentől kapott bőségével, a mennyi tizenkét fehér harisnyás bakfisnak is untig elég lett volna, ezt kérdezte tőle:
- Miért nem jött hozzám?
- Önhöz, kisasszony...
- Nos?
Olyan csunya vagyok én, hogy ne imádhasson az Olympus, ha én is ugy akarom?
- Óh, kérem...
- Óh kérem, semmi kérem!
Lássa, - folytatta bizalmasa suttogva, s berizsporozta gömbölyü, fehér karjával a "szerző" fekete frackját, - azt hittem, hogy ön komolyan imádja Arankát, pedig nem ugy van, hallottam...
Lőrincz meglepetve nézett a szép szendére.
Hát már ezek is?
Te is ?..
Hogy terjed itt minden haszontalanság, mint a láng a szélben....
- Hizelgő reám nézve, kisasszony, hogy foglalkozni kegyeskednek ezzel a semmiséggel.
A szende jóizüen nevetett, s összecsapta bájos csodálkozással a kezét.
- Uram, uram!
Nem veszi észre, hogy úgy beszél, mint egy kereskedő...
- Igaza van, - mormogta Lőrincz.
Azután elhuzódott egy kicsit.
Nem jó ilyen közel .
Stein Felicián báró, a nagy fekete báró megmondotta, hogy a szabad elvü hölgyeket kerülni kell, s az, a mi eddig történt olyan kicsinyes, szürke és semmire való történet volt...
Inkább főbe lőné magát, semhogy még egyszer ismételje.
Semmi sem történt eddig, semmi, semmi!
Az egész homályos, szintelen, buta párázatból csak édes anyjának nemes alakja tündöklik ki méltóságos fényben.
A jó nagyasszonyé, édes anyjáé, a ki végtelenül szereti fiát.
Ezt a fiát, aki most egyenesen odanéz a szép szende ragyogó, meleg szemeibe, és hagyja, hogy simogassák.
- Mit gondol rólam, uram? kérdezte e perczben a leány.
Lőrincz ajaka megrándult.
Ez is ugyanazt kérdi tőle, a mit a másik.
- Nem tudom, kisasszony, - felelte erőt véve magán.
Nyugalom, nyugalom...
- Megmondjam?
- Kérem...
- Milyen gyerek... suttogta csodálkozva, dévaj, ingerkedő mosolylyal a leány.
Azután egészen közel hajolt a "szerző" füléhez és ezt súgta neki, heves, követelő hangon : előadás után várjon reám az udvaron, mondok valamit....
Lőrincz intett, hogy érti.
Forró levegő lengett a szinpadon, illatos, nehéz.
Érezte, hogy szédül.
Olyan szivesen elkiáltotta volna ebben a perczben, hogy dobjátok ki az "Apostol " -t szerzőjével együtt, nem ide valók, nem ide valók...
Pontban hét órakor berregni kezdett valamennyi ponton a villanyos jelző.
A vasfüggöny lassan emelkedett.
Nevetésnek, hangos beszélgetésnek vége.
A rendező körülnézett gyors tekintettel mégegyszer a csatamezőn, azután halkan tapsolt.
- Helyre uraim, kezdjük!
Lőrinczet visszahúzta egy kéz a szinfalak közé, a függöny fölrepült, s a következő pillanatban a szép szende fürgén, mint a gyik perdült ki a szinpadra a közönség elé...
A parter, a "tenger" hullámzott, morajlott, zsongott még egy kis ideig, azután hirtelen elcsendesült.
Mindenki figyelt és várt.
Lássuk!
Ennek a fekete embertömegnek roppant étvágya van és mindig éhes.
*
...Háromnegyed tiz órakor vesékig ható, éles fütty fejezte be a tragédiát.
A darab megbukott.
A "tenger" nevetve, vidám élczelődéssel, kegyetlen jókedvvel és jóllakva, mint egy nagy gyomrú pók tódult kifelé a gázlángok hőségében úszó teremből.
Kitünő mulatság volt, semmiféle báli vigalom nem hasonlítható hozzá.
Lenyakaztak egy rossz darabot .
Húsz esztendő óta nem esett ilyen fatális bukás; nevettek egész este.
Falrengető bömbölései után künn a szinfalak között maga az "apostol " is.
Valaki emelt fővel haladott végig kigombolt prémes felöltőben a szinház udvarán.
Lőrincz...
Megfagyva, merev arczczal, a felindulás legcsekélyebb jele nélkül hagyta el ezt a fényes házat, mely temetője lett a nevének és ért ki az utczára, a hol még zajlott az oszladozó tenger.
Valamivel fehérebb volt, mint máskor, szeme ragyogóbb, a keze hidegebb, de nyugodt és láz nélkül való a szíve, mintha vaskéreggel vette volna körül ez a csúfos bukás, hogy megerősítse a parter komédiásnak gúnyja, káröröme és lelkes vonítása ellen: lenyakaztunk szamár apostol, lenyakaztunk!
Olyan nagy ismét, hála Istennek, mint mi...
S nem talált semmit különösnek ebben a megfagyott állapotban .
Nem bántotta a feléje repülő bátorító mosoly, egy-egy résztvevő pillantás jobbról , ártatlan, rokonszenves megjegyzés balról.
Azon sem ütközött meg, hogy künn az utczán egyszerre édes anyja szavát hallja.
- Lőrinczke, édes fiam...
S a nagyasszony karjaiba kapaszkodott.
- Itten vagyunk a vendéglőben, - folytatta jóságos, szelid hangon és Simonra nézett , ki Annának beszélt valamit csendes hangon, s az erkély jegyek maradékát tépegette.
- Hogy jöttetek el ilyen hidegben, édes anyám?
- Nusi akarta, fiacskám.
Tudod, még nem láttuk Pestet, azért jöttünk, hogy körülnézzünk itten egy kicsit, s ruhákat vegyünk a boltban .
Bizony azért.
- Azért... mormogta ellágyult ajakkal Lőrincz, s valami fel akart szakadni a szivéből; egy kiáltás tán a gyászból és egy az örömből: jóságos, drága édes anyám!
Fenn a szállodában levetette fejéről meleg téli kendőjét a nagyasszony, s megsimogatta fiát.
- Bizony csak azért jövénk mi ide, Lőrinczke, nem is egyébért, úgy -e Nusi?
Istenem , mily magas palotás házak vannak itt ebben a nagyvárosban...
Hanem tudod mit , Lőrinczke fiam, - mondotta halkabb hangon, de sok haraggal, sok keserüséggel a nagyasszony, s jó szemeihez nyúlt, a melyekben megjelent egy könycsepp, - nem csinálnék én ezeknek a városi embereknek többé semmit, mert nem tudják ezek, édes fiam, hogy mi a jó ...
Lőrincz lehajolt és megcsókolta mély tisztelettel az anyja kezét.
Te áldott, te szent!
Azután oda fordult a leányhoz és azt mondta neki;
- Megbuktam, Anna; akarja, hogy együtt menjünk haza?
Egy bukott apostol kéri, a ki ezután szántani fog.
- Menjünk együtt...
Felelte kipirult arczczal a leány.
Istenem, néni!
Lőrincz eljön...
- Alispán leszel édes kicsi fiam, alispán leszel!
Korda Simi ragyogó arczczal dörzsölgette a kezét, s megölelte Lőrinczet szeretettel.
- Mit mondtam, nagy ur?
Három és fél órával ezelőtt Morgen-Mützét emlegettem...
- Úgy lesz az Simi.
- Legyen is barátom, legyen is!
Rossz tragédiát irtál, megbuktál, punktum.
Arra való az okos ember, hogy talpra álljon.
A nagyasszony megcsókolta előbb a leányt, azután Lőrinczet és czirógatta a homlokát , a haját.
- Ne búsulj Lőrinczke, ne búsulj, itt vagyunk melletted én meg az Anna, az anyád, a feleséged...
Az eljegyzési kártyákat azonban majd csak Esztergomban rendeljük meg, édes fiam.
Nem érdemli meg ez a fertelmes város, hogy itt rendeljük...
Úgy -e, Anna?
* Szöveghiány! (az elektronikus változat szerk. )
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE