Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Rákolti György utazása a gambai császárságba
Keletkezés ideje
1905
Fejezet
16
Bekezdés
1964
Mondat
3386
Szó
42998
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
KILENCZEDIK FEJEZET.
I.
A zuhanás által okozott kábulatból Rákolti tért magához elsőnek.
Érezte, hogy néhány jelentéktelenebb zúzódást leszámitva, ép tagokkal menekült a katasztrófából és hogy a hely, a hová esett, nyirkos homokkal van boritva.
Ennek a homoknak köszönhette nyilván, hogy össze nem törte magát.
De mi lett társaiból?
A sötétségben semmit sem lehetett látni.
Az orkán bömbölt , az ég fekete volt - eső azonban az egész vihar alatt egy csepp sem hullott.
Forró égövi száraz, ciklonszerü szélvész söpörte végig a tengert: veszedelme gyakorta még a leghatalmasabb hajóknak is.
- Ferkó!
Miska!
Hol vagytok? - kiáltotta talpra ugorva.
- Itt vágyok, kenyergem, itt! - felelte siránkozva a czigány, - béléhaltám á vizbeeeee...
- Nete, beeee... - hangzott most a Kovács csufolkodó hangja is - mondám ugy -e , hogy kivet a viz?
Jobb lesz, ha idejösz mellém és kiszabaditasz.
Beszorult a lábam a holmi közé, aztán most nem tudom kihuzni, merthogy fáj.
- Merre vagy Miska? - kérdezte az ifju.
- Itt én, nagyságos urfi, valami bolond lapun, de nem tudok kiszabadulni a ladik deszkái közül.
Éppen közibük hemperedék.
Itten nyom a bagázsia is... a nagyobbik koffer-láda csepp hijján szinte kidögönyözte belőlem a lelket.
Rákolti, a hang után indulva, csakhamar ráakadt a legényre, s Dandóczi segitségével kiszabaditotta kényelmetlen helyzetéből.
Kovács Miska föltápászkodott, megtapogatta fájós lábát, azután ráveregetett a czigány vállára, s hamisitatlan magyar humorral igy szólt:
- No, hála Istennek, csakhogy megérkeztünk!
Dandóczin nem fogott ezuttal az ilyen kihegyezett élü mondás.
Leült a földre és valami olyasmit dörmögött, hogy inkább térdig koptatja lábát, de soha ebben az életben »csinákli « -ra nem ül.
Megrémült a viztől ez a máskülönben éppen nem félénk czigány.
Rákolti sem adott választ a humoros megjegyzésre.
Midőn meggyőződött róla, hogy egyikök testi épségében sem esett nagyobb hiba , egész sereg aggasztó gondolat ragadta hatalmába agyát, köztük legfontosabb és legsulyosabb is: a hely kérdése.
Hol vannak?
Ez volt a jelen pillanatban a döntő kérdés.
A feleletre azonban reggelig várni kellett.
Rákolti - elővigyázatból - egy csillagászati tájolót is magával hozott, amelynek segélyével a térképen pontosan meghatározható a hely, melyre az embernek szüksége van... az azonban már nem jutott eszébe gondolatainak izgatott játéka közben, hogy mi történik - ha utazó-ládái a tengerbe kerülnek és - nincs tájoló?
Sem ruha, sem lőszer, sem konzerv, sem kávé, sem thea,... egy szóval: semmi abból a sok pénzbe kerülő fölszerelésből, melyet gondos tanulmányozás után magával hozni jónak látott.
Minderre nem is gondolt.
Egész éjjel, hajnali két óráig folyton az a kétség gyötörte, hogy hátha nem az afrikai kontinens (szárazföld) partjaira, hanem esetleg valamelyik apró guineai szigetre dobta ki a csónakot szeszélyes akarata a véletlennek?
Ez esetben nem szabad ember többé - ki tudja meddig, - hanem fogoly.
Amolyan mesebeli Robinzon, akinek kalandjait és érzelmes históriáit valamikoriban szivesen olvasgatta, de sorsára egyáltalában nem vágyódott.
Annyira nem, hogy majdnem elhalványodott, midőn ez a keserves eshetőség agyán futólag keresztül villant...
Sohasem leste nehezebb szivvel a hajnalt.
Midőn ugy két óra tájban éjfél után végre megjelent a keleti láthatáron az első világos csík, s utána lassanként némi opálos világosság is derengeni kezdett az elvonuló szélvihar nyomában kitisztuló égen - ideges sietséggel, szinte lázasan nyitotta ki az egyik utazó-ládát, hogy kikeresse belőle a térképet és tájolót , amely egész lénye kinzó gyötrődésének véget fog vetni.
Aztán valami tiz rettenetesen lassu és nehéz perczig tartott, mig a finom műszert a megkivánt helyzetbe tudta hozni.
Végre sikerült...
Megdörzsölte szemeit, hogy jobban lásson.
Félelem és öröm váltotta föl egymást arczának megpattanásig feszült vonásain , gyorsabban, mint a villám...
A műszer csalhatatlan.
Megnézte.
Mosolygott.
Azután megint megnézte...
Vonásai kisimultak, szája megenyhült.
Aztán megfordult és lecsillapodva, boldog örömmel, de oly egyszerü hangon, mintha azt mondotta volna, hogy Vásárhelytől Nyárádtő éppen tizenkét kilométer, igy szólt:
- A nyugatafrikai parton vagyunk fiuk, Kongótól tizenkét kilométernyire délre , Ambriz fölött.
* * *
Afrika!
Rejtelmes földrész, kiterjedésében óriási, művelődésben utolsó, titokzatosságban első, egyetlen, földeritetlen és sötét!
Az északi és déli sarkvidékek kivételével, melyeknek tudományos felkutatása az éghajlat elviselhetetlen zordsága miatt jóformán legyőzhetetlen akadályokba ütközik, nincs a földkerekségnek egyetlenegy oly pontja sem, mely a földrajzi tudomány előtt »sötétségben« volna.
Ezzel szemben Afrikának - főleg az egyenlitő sugarában - még számos oly óriási kiterjedésü területei vannak, melyekre nézve a művelt emberiség a szó szoros értelmében teljes sötétben van.
Rengeteg terület az, melyen európai ember még soha meg nem jelent.
Ismeretlen a föld és ismeretlen a rajta élő számos fekete törzs, melyeknek létezéséről a művelt világnak még távoli sejtelme sincs, s ez okon merőben önkényes föltevés az is , hogy a sötét világrész ismeretlen vadonságaiban élő feketék számát mintegy 100-120 millióra becsülik.
Livingstone, az afrikai kutatók legnagyobbja becsüli ennyire számukat, de hozzáteszi, hogy nem lepné meg, ha e hozzávetőleges szám a 250 milliót is meghaladná.
Afrika ma még a meglepetések és csalódások földje.
Akár nagyitva, akár kicsinyitve - sötét mindenképpen, s az lesz még igen sokáig, mert a földrajzi kutatás nyomában haladó művelődés végtelenül lassu folyamatát nem évtizedekkel, de évszázadokkal kell mérni, s még igy is csak jóreménység-számba vehető, hogy a teljes lelki elvadulásban, tudatlanságban és szánalmasan alacsony foku babonában élő fekete emberfaj - a néger - ki fog -e bontakozni alantas helyzetéből, s eléri -e valaha azt a műveltségi fokot, mely nélkül az emberiség hatalmas versenyében ma már csupán a nyers testi erőre támaszkodva semmiféle emberfaj meg nem állhat.
A mint az önmagában véve gyönge és könnyü vizcsepp - tudjuk a latin példabeszédből - idővel a legkeményebb követ is kivájja: az ész is okvetlen legyőzi a nyers testi erőt, ha ma nem - holnap.
Az emberi ész rég ledöntötte trónjáról az izmok barbár uralmát és mert ő uralkodik mindeneken: az összes ember fajok jövőjén és életén is.
Erre tanit, fiatal barátaim, számos példáival a legujabb idők történelmében, hogy messzebb ne menjünk, Amerika, - hol a fehér faj a benszülött rézbőrünek millióit rövid százhatvan év alatt nehány százezer főre apasztotta, s ha az Egyesült-Államok (United States of Amerika) külön szigoru törvénnyel nem vették volna oltalmukba a minden művelődésnek makacsul ellenszegülő nehány még élő indián törzset: nyomuk sem lenne többé.
Igy is csak szomoru »látványosság « számba mennek már szegények, mint akár a madárfejü ember, vagy a négylábu csirke.
A két világrészt természetesen nem szabad összetéveszteni.
Más a fekete faj és más a rézbőrü.
Más az éghajlat, más a föld, mások a természeti és megélhetési viszonyok.
Amerikában bárhol meg tud élni a fehér ember - Afrikában nem.
A »sötét« földrésznek számos oly - már ismert - vidéke van, melyen európai fehér ember semmi körülmények között huzamosabban nem maradhat meg, mert ha az összes többi kedvezőtlen természeti viszonnyal szembeszáll is - megöli a sárgaláz.
Ez a betegség legerősebb védelme a fehér faj hóditásai ellen a fekete fajnak.
Erősebb és félelmesebb minden másnál.
A sárgaláz és a rendkivül termékeny, de mocsaras talajból felszálló gyilkos levegő , mely nem árt a négernek - az európait rövid két-három év alatt menthetetlenül sirba dönti.
Vannak azonban feltétlenül egészséges, lázmentes és európai embernek alkalmas vidékek az egyenlitő legközvetlenebb metszőpontjában is.
Ezek közé tartozott az a kis tengerparti falu - Ambriz - is, melynek közelében Rákoltit és társait az isteni kegyelem bölcsessége a nyugatafrikai földre kivetni jónak látta.
II.
Az ifju boldog volt, hogy ha kissé regényes és veszélyes körülmények között is, de mindent egybevetve, mégis csak odaérkezett, ahová akart.
Elégedettség és nyugalom foglalta el szivében az iménti rettegés helyét.
Ujra frissnek és elszántnak érezte magát.
Önbizalma visszatért, akaratereje megaczélozódott; fiatal ereje, esze és bátorsága tudatában kész lett volna fölvenni a harczot tán még a krétai bikával is.
Egy-két óra mulva lassanként Dandóczi is kiheverte az elszenvedett tengeri örömöket, a csónak összetört romjaira azonban még azután is görbe szemmel tekintett.
Bizonyos, hogy irtózása a »csinákli« dolgában alapos volt.
Bele nem ült volna egy ilyen lélekvesztőbe még egyszer félvilágért.
Leheveredett a földre és hallgatva pipázgatott.
Mintegy husz lépésnyire a tengerparttól nehány széleslevelü kókuszpálma fürdött a kelő nap sugaraiban.
Rákolti kiválasztotta a legnagyobbat és alája vitetve a két utiládát, az árnyékban kényelembe helyezkedett.
- Pihenni fogunk, fiaim, azután haditanácsot tartunk.
- És száradunk - tette hozzá Kovács átázott ruháit egyenként kiteritgetve a pálma közelében a napra.
Midőn elkészült, maga is leült az árnyékba és elégedetten tekintett föl a nyilegyenesen égnek meredő kókusz-pálma széles leveleire, melyek legyezőszerüen egymásra hajolva bőséges árnyékot adtak.
- Olyan e, tisztára, mint egy fájn sátor - mondotta elismeréssel - s hogy kipiszkálja hallgatásából a szótlanul pipázgató Dandóczit, odavetve megkérdezte tőle, hogy mit szól hozzá?
- Semmit - felelte vállat vonva a czigány.
- Csak azért, öcsém purdé - folytatta Kovács, - merthogy ebbe az uri árnyékba csak jószagu dohány lévén alkalmatos, jó lesz, ha kimégy innét az utczára, vagy az udvarra.
Amottan e, a »csinákli« mellett van az utcza, emide jobbkézt az udvar .
Válassz!
Dandóczi nem engedte a dohányát.
Erre és trombitájára, mely most is ott fénylett köpenyege, puskája és egyéb holmija mellett az utiládák közelében - büszke volt .
Főleg dohányára, mert csakugyan jófélét szivott.
- Dohányom jószágu, mint a rózsá - felelte önérzetesen.
- Bürök az, testvér!
- A méltósagos főespány sé pipál jobbát.
- Kapa, ha mondom!
Afféle orrot facsarintó szunyogvesztő!
Dandóczi erre hátat forditott a legénynek és szótlanul tovább pipázgatott.
Ez azt jelentette, hogy ettől kezdve pedig feleseljen, ha akar, az árnyékával.
Rákolti most részint azért, hogy saját emlékezetét fölfrissitse, részint, hogy embereinek legalább nagyjában némi fogalmat adjon a földről, hová nemsokára indulandók lesznek - elővette jegyzőkönyvét és igy szólt:
- Futtában megmagyarázom, hogy hová megyünk.
Ide figyelj, Miska!
- Követem alássan az urfit - mentegette a figyelmetlenségét a legény - én már rácsudálkoztam két szál fekete szerecsenyre otthon a piaczon a panorámában, ez a trompéter azonban még egy felet se láta... még sem figyelmez elegendően!
Dandóczi tiltakozva rázogatta fejét.
- Mondtám már, hogy én is láttam.
- Mondtad, mondtad!
Tán akkor láttál, mikoriban vagy tiz kicsi hónappal ezelőtt utoljára tükörbe néztél.
Merthogy, instálom, ez a szerecseny csak minden tiz hónapban fésülködik.
- Hallgassatok ide! - kezdte Rákolti a rövid magyarázatot.
- Ezelőtt mintegy 60 esztendővel néhány franczia hadihajó jelent meg a Kongótól északra eső partokon és az egész területet a Gabun-öbölig elfoglalták.
Ezt a területet a francziák - egyezség utján - már régebben megszerezték a benszülött néger főnököktől , erődöket is épitettek, s a közelfekvő falvaknak rendre franczia neveket adogattak - ezekre a nevekre azonban ma már senki sem emlékezik.
Egyelőre csak arról volt szó, hogy Nyugat-Afrika e táján alkalmas hajóállomásokat szerezzenek maguknak ; földművelésre, vagy más egyéb munkára még gondolni sem lehetett oly vidéken, hol a benszülöttek mindenre a világon készek voltak, csak éppen munkára nem, s az európai, ki a szabad ég alatt való mezei munkát megkoczkáztatta - valóságos öngyilkosságot követett el, mert itt - az egyenlitő forró vidékén - a mezei munka a mi fehér fajunkra halálthozó.
- No, ez nem neked szól, testvér - szólt át Kovács a czigányhoz - te ugy sem tudod, hogy mi különbség vagyon a kasza, meg az ásó között.
- Add ide valámelyiknek á nyelit - vágta vissza hirtelen Dandóczi és elmosolyodott, - akkor regten mégmutatom, hogy miben hásonlitanak...
Rákolti leintette a nyájaskodást és folytatta a magyarázatot.
- A francziáknak mindenáron szükségük volt e vidéken egy biztos állomásra, mert a legközelebbi franczia birtok, Gorée, messze van ide.
Erre a czélra a rengeteg kiterjedésü Kongó-állam hasonnevü folyója a Kongó és főleg e nagy afrikai folyó északi része, rendkivül alkalmasnak látszott.
Az állomást tehát oda épitették.
Mi ezt az állomást, mely egyuttal kikötő, szénrakodó , misszióközpont, tengerészeti és kereskedelmi ügynökség is - nem fogjuk látni, mert a mi utunk az ide tizenkét kilométernyire fekvő portugál Ambriz falutól keletre vezet.
A franczia állomás a Kongótól ugyanis valami tiz kilométernyire fekszik észak felé - én pedig magához a folyóhoz akarok eljutni, hogy vagy közvetlenül mellette, vagy valamely más uton, de vele egy irányban - érhessek a »Szent Tamás erődbe« - amely, mint már egyszer mondtam: a Kongó mellett fekszik.
- Messze lévén -e, instálom? - kérdezte Kovács, kit nem igen vetett föl, gyaloglás dolgában, a baka-virtus.
- Nem tudom.
Ezt Ambriz faluban kell majd megtudnunk - felelte az ifju.
- A Kongó torkolata szabad birtok.
Északon francziák az urak, délen a portugallok, - közbül a Kongón senki.
A terjedelmes öböl azonban, melyet vizrendszerével képez - három ágban szakad a tengerbe, - nem nagyon élénk.
Csak néha vetődik oda nagy utja közben egy-egy kereskedő hajó.
Inkább csak pirogue-ok - fatörzsből vájt, könnyü néger csónakok, 15-40 emberre szánva - és kisebb folyami bárkák látogatják , melyeknek fekete legénysége végtelenül egyhangu énekkel kiséri az evezők csapásait.
A táj különben csendes és elhagyatott.
A külvilágból való e teljes elszigeteltség rendkivül leverőleg szokott hatni az európaiak kedélyére, kiket végzetük - vagy pénzvágyuk - erre a vidékre kárhoztatott.
A társaságos érintkezés és szórakozás hiányát a természet szépségei állandóan sohasem pótolhatják.
Az afrikai partok sivársága közmondásossá vált ugyan és nem ok nélkül: a Kongó öblének vidéke azonban kellemes kivétel, mert ott a gyönyörü délszaki növényzet gazdagsága egész a tengerpartig ér, s már a tengerről is remek szép panorámával örvendezteti az érkező utas lelkét.
A vidék általában véve lapályos, csak északon nyulik magasra egy kopár hegycsucs, mely valamikor - sok ezer év előtt - tüzhányó volt, de már régesrégóta nem pipázik.
- Hej, az árgyélussát! - fakadt ki most Kovács, miközben keservesen megnyult ábrázattal száradó ruháinak valamennyi zsebét kiforgatta, - ugy nézem, nagyságos urfi, hogy én se lészek többet afféle tüzpökő hegy...
- Mi bajod?
- Ilyen bolondot... ilyen bolondot...
- Keresel valamit?
- Találni kéne, instálom... de nem találom, - válaszolta mindegyre bánatosabb hangon a legény, s még csizmája szárát is tapogatni kezdte.
- Pedig bár inkább a fejemet vesztettem volna el…
- Mit vesztettél el?
- A dohányomat... - nyögte ki búsan a legény.
Dandóczi sunyi kárörömmel huzta félre a szája szélét, s oda vetette foghegyről a megszomorodott virágszálnak:
- Baj is áz!
Elég, ha én pipázok.
- Trompéter! - riadt rá a legény, s fölkapta apró pipája alig félaraszos cseresnye szárát, hogy majd mindjárt azzal fogja keresztül szúrni a gúnyolódót.
Dandóczi tovább huzódott, s hatalmas füstfellegekbe burkolódzva oda-oda fútt egy-egy illatos felhőt a kárvallott legény orra alá, hadd keseregjen.
- Adnék vagy két pipára valót, - mondotta halkan, midőn észrevette, hogy a jegyzeteibe mélyedő Rákolti nem figyel rájuk - dé az ilyén finom ur, mint té, nem pipál akármiféle dohányt.
- Hát hiszen tudod, testvér - kapott Kovács Miska a szón - megszorulván az ördög , a legyet is eszi...
Nyomulj csak ide mellém azzal a dohánnyal!
- Nem léhét!
Bürek dohány... szúnyogvésztő...
- Nem a!
- Kapá.
- Vagy nem!
Egyebekben, ha jót akarsz, ne becsméreld a dohányunkat.
- Dohányomat.
Enyém áz té!
- Mienk az, hé! - ismételte Kovács Miska a többes számot, s átadta apró pipáját Dandóczinak, hogy töltse meg.
A czigány megtöltötte, de meg is fenyegette ujjával, miközben átnyujtotta neki a csepp jószágot:
- Áztán ugy nízz rám, hogy há valamiben mégharagitasz - nem pipázol.
- Jó lesz, - intett fejével a legény, s nagy élvezettel szivogatta a jóféle herczegovinai török dohányt, - ezután nagyságolni foglak... rongyos...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE