Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
I.
Forradalmárok gyűlése Bécsben
Az 1847-ik évben Bécsben az Alservorstadt Heron-utcába volt egy nevezete vendéglő, melynek címe volt: »Die drei Grenadiere «, a három gránátos, melyet sok és nevezetes vendég látogatott az időben, leginkább kiváló politikai személyiségek, kik itt adtak egymásnak találkozást.
Azt beszélték a politikusok, hogy Bécsben hét nevezetes hely van, ahonnan a politikai akciók kiindulnak, egyik Metternich hercegnek, a birodalmi külügyminiszternek és a császári ház miniszterének palotája, melynek termeiben osztrák főhercegek, Auersperg, Windisch-Gratz, Schwarzenberg, Hohenlohe s több más hercegek igen gyakran találkoztak, s cserélték ki egymással politikai eszméiket, hogy a »szent szövetség« által a béke áldása minél tovább zavartalanul fönntartassék, s a fölséges uralkodók, Isten kegyelméből minél tovább munkálhassák alattvalóik boldogságát, a mi fölséges életök hivatása.
A másik hirhedett helyiség a Heron-utca fönnevezett vendéglője volt, melyben Európának első rangú forradalmárai találkoztak időszakonkint s folytattak messze jövőbe ható tanácskozásokat a koronás uralkodók, s azok kormányainak működése fölött.
A legkülönbözőbb nemzetiségű s jellemű férfiak voltak ezek Európa különféle államaiból és országaiból, kiknek mindnyájoknak egyetlen közös céljok volt : a népek szabadsága és boldogsága, melyek egymástól elválhatlanok.
Szolganép boldog nem lehet.
Volt itt orosz, olasz, lengyel, német, francia, román, szerb, magyar, mind kimagasló vezéralakok, tervekkel, melyek gyújtottak s romboltak, mint ma a dinamit.
Abban az időben ezt még nem ismerték sem az uralkodók, sem a rabszolga népek.
Utóbbiaknál, a közöttük elhintett eszmék voltak a bombák és dinamit-szelencék, melyekkel megrázkódtatták s összedöntötték a trónokat.
E veszedelmes uraságok pedig mindnyájan igen tisztességes férfiak voltak, akadt egy-két nő is közöttük, útleveleik egészen rendben voltak, semmi gyanús dolgot magokkal nem hurcoltak : nemzetgazdák, útépítők, vállalkozók, kereskedők, ügynökök s több más efféle ártatlan hivatásu és foglalkozásu egyének voltak; hogy pedig fejökben, vagy szivükben minő robbantó anyagot, világfölforgató eszméket rejtenek és hordoznak, azt az osztrák százszemű rendőrség leggondosabb kutatásai dacára sem birta fölfedezni.
Hanem azt már tudták, hogy hol szoktak összejönni, és éppen azért annál nagyobb éberséggel ügyeltek a »Drei Grenadiere « -re, mely minden forradalmi eszméknek, állam-fölforgató terveknek gyupontja volt, ahonnan mint Pandora szelencéjéből áradott szét minden baj és minden szerencsétlenség az Isten kegyelméből kormányzott boldog népekre.
Pedig hiába kettőztette meg ott éberségét a százszemü rendőrség, hasztalan őrködött éjjel-nappal a detektívek nagy száma, semmi biztosat nem lehetett fölfedezni.
A titkos teremben azért a meghatározott időben összejöttek az illetők és zavartalanul tanácskoztak.
A terem különben mint felolvasó vagy tudományos akadémiai helyiség volt berendezve ; a falak mellett több nagy üveges szekrényben diszkötésü könyvek voltak, a bölcsészet, történet, mérnöki, pénz- és kereskedelem, földmivelés, iparügyi szaktudományokból, továbbá vasutak története, hálózata és jövője cimü munkákkal ; a falakon térképek, folyamszabályozási, utépitészeti tervvázlatokkal.
A terem közepén álló, zöld posztóval bevont asztalon egy vasúti vállalat tervrajza, a vonal nyom jelzése, az al- és felépítmények tervezete és költségvetése voltak, minden akép berendezve, mintha most épen valamely vasútépítő részvénytársaság tartana itt ülést ; s az asztalon levő Írások, vázlatok megtekintés vagy tanulmányozás végett lennének kirakva.
Valóban most itt épen ülés van.
A zöld asztalt komoly tanácskozó férfiak ülték körül ; az elnök jobbján ifjú, ritka szépségű nő ült, egyszerű polgári utcai öltözetben, magas homlokán mély értelmiség kinyomata látszott, kék szemei t üzéből erő ésértelmiség sugárzott.
Az elnök, ki most épen előterjesztést tesz, különös figyelemmel látszik iránta lenni, s gyakran vesz át tőle egy-egy darab papirt, melyen valami jegyzet van, hihetően emlékeztető.
Az elnök előtt nagy térkép fekszik kiterítve, melybe előadása közben időszakonként beletekint.
A falakon gazdag aranykeretben nevezetesebb államférfiak arcképei: Monk az angol köztársaság elnöke, Stuart Mária a szerencsétlen skót királyné, I-ső Napóleon mint a francia köztársaság elnöke : I X-ik Pius pápa az olaszok bálványa s még egy pár helyi érdekű arckép.
Egyetlen feltűnő van a teremben, a mi különben ily helyeken nem szokott lenni.
A hosszú zöldteritékü asztalt erős vasrácsozat veszi körül, mintha e hely kizárólag a tanácskozók számára lenne elkülönítve.
Az elnök épen most tesz valamely hosszabb jelentést, melyre a jelenlevők különösen figyelnek, néha egy-egy közbeszólást is megengedvén magoknak.
— Igen, barátaim, — mondotta, — nálunk már minden rendben van, nem kell sokáig várni, hogy a rég várt vulkán kitörjön ! . . .
— Nálunk sem !
Nálunk sem !
Mi is készen vagyunk !
— szólalt föl több a jelenlevők közül.
— Az egész olasz föld alá van aknázva — folytatta tovább az elnök.
— Az orosz uralom alatt nyögő Len-gyelországban már az akna gyújtó-zsinórja füstölög, — szólalt föl egy heves lengyel türelmetlenül.
Az elnök tovább fűzte beszédét :
— A pármai, piacenzai, modenai, toskánai hercegségek, lombárd-velencei és nápolyi királyságok lázasan várják a jelt, mikor mindnyájan mint egy ember fognak fölkelve fegyvert ragadni s a zsarnokok bilincseit összetörve magokról lerázni ! . . .
— Úgy legyen !
Isten segítsen erre bennünket !
— És kitűzik mindnyájan az »Unita Italia egyesült Olaszország annyi vérrel megszentelt zászlóját !
— A miénk is az : a független Magyarországé, melyért három század óta küzd és vérzik nemzetünk !
— sóhajtott egy hang .
— Amikor vége lesz az osztrák zsarnok uralomnak, vége a szent keresztből vert vasbékóknak, mindenütt a szabadság napja hinti áldásos sugarait a szabad népekre ! . . .
— Éljen !
Éljen !
— hallatszott félig elfojtott riadozása a jelenlevőknek !
— De hogy teljes sikere legyen áldozatunknak, követni kell bennünket Nápolynak aztán Bécsnek vagy Lengyel- és Magyarországnak, melyekre a tűz leghamarább átcsaphat . . .
— Magyarország, tartok tőle, — szólalt föl egy bosszús hang, — ősi loyalitásához hiven : tMoriamur pro rege notro« riadozással fogadja a népszabadság sirjából kiszállott szellemét.
Az elnök fejét rázta.
— Másfél század alatt, mióta a tárogatókat összetörték és elégették, ott is fölgyuladt a szivek oltárán az a szent tűz, mely csaknem ezred éven át, vészek és viharok között megtartotta e nemzetet.
Rá-kóczi szelleme él ma közöttünk, s meglássátok, e nemzet egykor vérrel és dicsőséggel fogja nevét beírni a történelem lapjára . . .
Bizzunk benne !
— És Oroszország elmarad — szólalt föl egy fuvolaszerü hang.
Az elnök rögtön a felszólaló felé fordult.
— Nem, hercegnő !
— válaszolt az elnök, de az orosz birodalom egy nagy lomha és buta tömeg, engedjen meg hercegnő, ha most nem tudok neki más nevet adni ; a köznép, a jobbágymilliók az értel-miségnek igen alacsony fokán állanak . . .
— A »Romanov-ház« politikája a butítás és erőszak rendszere volt századok óta, — szólalt föl egy férfiú villogó szemekkel s erély és vasakarat kifejezésével arcában.
— Igazad van, Hevezen barátom !
— fordult az elnök a fölszólalóhoz — ezt kell tehát első helyen felrázni lethárgiájából, úgy kell valamire, a mi reá nézve üdvös, mintegy erőszakkal reávenni.
— Mi titokban népgyüléseken igyekszünk reájok hatni, hírlapokat nyomatunk részére, segély-egyleteket, klubbokat alakítunk, s mindent megteszünk, mi emberi érzésöket emelje.
— Helyes, igen helyes !
Csak ezen az utón előre !
— Sokkal nehezebb azonban boldogulni intelligenciájával, ez nagy részben katonai megromlott arisztokrácia, melynek egy bálványa, egy földi istne van : a cár ezt kell első sorban eltávolítani a tróntól, utána hullanak a rajta élődő parasiták, melynek nyomában egy ép, egészséges óriás nemzedék fog támadni, mely szabadságát megosztja a testvér népekkel . . .
A helyeslés viharos örömzaja tört ki.
— Egy Szibériától kezdődő nagy orosz köztársaság, a jeges tengertől a sárga tengerig, Kamcsatkától Mandzsúriáig, Szentpétervártól Szebasztopolig kisebb szövetséges államokra felosztva más képet adna Európának.
A jelenlevők ünnepélyesen fölállottak.
— Úgy legyen !
Ügy legyen !
Azután mint a nagy birodalom függeléke jönne Lengyelország, mely függetlenségéért szívesen elfelejtené fényes múltját s hatalmas uralkodóit, a Jagellókat ; utánok jönne Magyarország, mely még ma is emlegeti nagy fejedelmét, II-ik Rákóczi Ferencet, ki messze távol a Márvány-tenger partján, száműzetve csak most került vissza hazájába örök álmát hazai földben aludni ; kinek szelleme ma is ott él közöttük, kit derék elvtársunk, méltó utóda Rákóczinak, Kos-suth Lajos fog az uj világba bevezetni.
A romboló akna már teljesen föl van szerelve, a gyújtó zsinórt minden eshetőségre készen ő tartja kezében ; s határozott időben bizonyosan fölrobbantja azt; és itt van a nagy férfiúnak ifjú hadsegéde : Görgei.
Ifjú, alig éves huszártiszt megsértett büszkeséggel vágott közbe :
— Nem akarok senkinek hadsegéde lenni . . .
— Ügyünkben — mondta az elnök, — a heveskedés nem használ, csak árt.
Azt hiszem, ifjú barátunk és elvtársunk önmaga is készséggel fogja igazolni, hogy eddigi életem első helyen hazámnak, aztán a népek szabadságának volt szentelve, kérdezze meg ön a kormányokat, a diplomatákat, az uralkodókat, mindannyian ismerik a Mazzini nevet Európában !
— Éljen ! tört ki az általános üdvriadás a jelenlevők ajkairól.
Az elnök folytatta :
— De a közügy vagy közszükség bármikor és bárhova állított légyen is : készséggel elfogadtam s nem kételkedem, hogy nincs szövetségünkben : ki ambícióját vagy egyéni érdekeit a nagy célnak, melyért mindnyájan küzdünk, alá nem rendelné.
A hercegnőnek címzett ifjú hölgy suttogva szólott szomszédjához :
— Nem szeretem ezt a magyar tisztet, van valami arcában, mi Julius Cézárra emlékeztet, midőn győztes hadseregével átlépte a Rubikont s hazája ellen indult.
Félek tőle.
Ki vezette őt be?
— Többen ajánlották elvtársaink közül s nekünk első helyen jó katonákra is van szükségünk.
— Szeretném, ha soha nem ismertük volna meg őt!
Az elnök ismét folytatta :
— Görgei barátunkat úgy tekintem, mint egy jövő hadsereg fővezérét Magyarországon ; de a politikai hatalom kezelésére senki mást nem látok alkalmasnak, mint Kossuth Lajost.
— Éljen Kossuth ! zúgott föl a név hallattára.
— E férfiút századunk egyik legnagyobb szellemének tartom, hazája és a szabadság szeretetének oly sok és kiváló jeleit adta, hogy benne föltétlenül teljesen bizhatunk.
Helyeslés és éljen zúgott.
Görgei látszólag közömbösen, de lelkében büszke daccal válaszolt :
— Esküm köt önökhöz, rendelkezzenek velem !
— Az eskü, mondotta az elnök, elröppenő üres szó, ha a szellem kötelékei nem csatolnak bennünket azon ügyhöz, melynek zászlóját egy nemzet adta ke-zünkbe.
Meg vagyok győződve, hogy Görgei barátunk mint eddig, úgy jövőben is teljes odaadással hive marad legszentebb vállalatunknak.
— Önök mellettem lesznek, válaszolt ez, támogassanak, ha netán megtántorodnám s Ítéljenek el, ha letérnék a helyes ösvényről.
— Menjünk tovább ! sürgették néhányan az elnököt.
— Helyes . . . még sok előterjeszteni valóm van.
— Magyar- és Lengyelország, folytatta jegyzeteibe tekintve, századok óta testvéri szövetségben forrott össze egymással. így kell ennek továbbra is maradni s egy közös működésben összefoglalni.Lengyelországban a polgári ügyek veze-tését herceg Czartorinszki fogja átvenni, mig a hadügyi dolgok vezetésére régi kipróbált barátunkat, Dembinszki Henrik altábornagy urat kérjük föl, ki az -iki lengyel szabadságharcban úgy személyes bátorságának, mint hadvezéri képességének oly fényes jeleit tanúsította.
Egyhangú helyeslés fogadta ezt is.
— Nem értek a harcokhoz, szólalt most föl a fiatal hölgy, de atyámtól, ki a hadjáratban résztvett, egy másik, ifjú hős nevét is gyakran hallottam emlegettetni !
— Ki az? tudakolták többen.
— Bem tábornok !
Az elnök egy pillanatra megállott, aztán élénken folytatta :
— Ennek a még ifjú tábornoknak, mondotta, őszinte tisztelője vagyok.
A legközelebbi lengyel szabadságharcban mint osztályvezér, fényesen kitüntette magát, de főhadvezéri képességének igazo-lására még ez ideig nem nyílott alkalom.
Halvány magas ifjú állott föl s csöndes hangon szólott közbe :
— Bem sokoldalú képességét más téren fogjuk igénybe venni, nekem már volt alkalmam vele találkozni s fölkértem, hogy szükség esetén vállalja el a bécsi polgári őrség vezetését, esetleg Bécs védelmét, mire ő teljes készséggel hajlandónak nyilatkozott.
Egyetlen napra sem nélkülözhetjük őt.
— Ki az a fiatal, ki annyira szerelmes abba a pólyákba? kérdezte Görgei, mellette ülő társától.
— Messenhauser kapitány.
— Mintha e nevet már hallottam volna?
— Egyike volt a bécsújhelyi hadi iskola legkitűnőbb növendékeinek.
A vezérkarnál van alkalmazva : János főhercegnek kegyence, a legzseniálisabb katona, kire e mozgalmas időkben talán nemsokára igen fényes jövő vár.
Az előadó tovább beszélt.
— Méltóztatnak tehát előadásomat tudomásul venni.
Egyhangú válasz volt reá :
— Tudomásul vesszük !
— Elhagytuk azonban Bécset, mit első helyen kell vala emlitenünk.
— Ezzel aligha meg nem gyűl a bajunk.
Itt mindenki vezér, kormányzó akar lenni.
— Készséggel átengedem a helyet bárkinek, melyre az »intézőség« állított, mondotta Messenhauser.
— Csak maradjon ön, ahol van, s ahol önre szükség van.
A többit annak idején fogjuk elintézni.
Addig is igyekezzék ön a katonai szervezetet tovább fejleszteni.
Csak béke és egyetértés.
Egyenetlenség szétforgálcsolja erőnket.
— Ha tovább lesz szerencsénk, uram, bevezetem önt legbizalmasabb köreinkbe, mondotta Messenhauser.
Ott látni fogja, hogy jelentéseim a valónak teljesen megfelelők.
— Sajnálom, nem rendelkezem idővel.
Sürgönyt várok, mely ha megjő : még az éjjel indulnom kell.
— Van egy függőben levő igen fontos ügyünk.
Ennek rendbe hozatala végett talán mégis áldozhatna elnök ur egyetlen napot.
— Lehetetlen, uram !
Intézzék el azt önök maguk, a körülmények szerint.
Aztán a tanácskozókhoz fordult :
— Hátra vannak még a kisebb nemzetiségek, melyek minthogy velünk politikai szövetségesek, kiváló figyelmet érdemelnek, mondotta a fiatal nő, kit előzőleg hercegnőnek szólítottak, Szerbia, Moldva és Oláhország, úgy vélem, hogy ezekre nézve is intézkednünk kell.
Az elnök kezével elutasitólag intett.
— Ezek az apróbb nemzetiségek, mondotta, a magok túlhajtott követeléseikkel csak terhűnkre vannak.
A hercegnő nem hagyta védenceit.
— A szerbek vallás- és nyelvrokonaink és egy pogány nemzet hűbéresei.
Nagyon kérem ügyöket a többivel egy vonalban fölvenni.
Az elnök pár szót jegyzett tárcájába.
— Úgy lesz, amint kívánni méltóztatik, hercegnő, ha ugyan magok az illetők vissza nem lépnek.
— Nálunk Szt.-Pétervárott egy küldöttség járt, s ezért a cár előtt esedezett.
— Aztán fog jönni egy másik, mely a jelen időt nem fogja erre alkalmasnak találni.
Ott sok nem tiszta elem van.
Egyszerre az egész gyűlés figyelme másfelé irányult, egy csöngetyü átható hangja hallatszott, erősen csilingelve.
E jeladás vészt jelentett.
Rendes tag jöttét, vagy valamely közönséges eseményt a csengőnek egy csöngése jelentette.
Most a csöngetyü folyvást zúgott.
Valami nagy baj lehet!
A jelenlevők közül többen térképeket, mások vasúti tervrajzokat vettek kezeikbe, nehányan az asztalon előttök álló tiszta papírra vetettek jegyzeteket, mig egy pár nyugtalanul ugrott föl üléséről.
Az elnök kezével intett, hogy ne zavartassák magokat, aztán hangosan fölszólalt.
— A »szolnok-debreceni« vasutat tárgyaljuk.
Egyike lesz ez az.ország legnagyobb forgalmú s legjövedelmezőbb útvonalainak, mely az ország fővárosát . . .
E pillanatban az ajtó főipattant, s kétismeretlen egyén lépett a tanácskozó terembe.
Két szalon-detektiv.
— Annak szivével köti össze ... fejezte be az elnök beszédét.
Itt megállott, kérdő tekintetet függesztve a belépőkre.
Azok tiszteletteljesen hajtották meg magokat az úri társaság előtt, mialatt az egyiknek éles tekintete végig futott a jelenlevőkön.
Úgy látszott, hogy szemléjével meg volt elégedve.
Öröm látszott arcvoná-sain földerülni, midőn néhányat közülök fölismert.
Az elnök csodálkozó tekintettel fordult az érkeztekhez.
— Kicsodák önök, uraim és mit akarnak, hogy zavarnak fontos tanácskozásainkban ?
— Bocsánat, uraim, mondotta az egyik, épen mert e tanácskozmányokat a rendőrség is igen fontosaknak találta, azért küldött ki bennünket, hogy abban lehetőleg mi is részt vegyünk.
S csak kötelességünket teljesítjük.
— Nem vonom kétségbe előadását, uram, s miután ön eképen bemutatkozott, viszont én sem vonom ki magamat az udvariasság e szabálya alól : mi egy vasútépítő társaság részvényesei vagyunk.
Célunk egy Szolnoktól Debrecenig terjedő vasutat, melyet nemcsak Magyarországra, de magunkra nézve is üzleti szempontból előnyösnek tartunk, építeni, erre nézve előmunkálataink már készen vannak, az egész vonal tervrajza al- és felépítményeivel már készen is előttünk áll, a költségvetés is mellékelve van s most épen a részletes tárgyalást akartuk megkezdeni.
— Szabad kérnem igen tisztelt úrnő és uraim, kegyeskedjenek mindenekelőtt önmagokat igazolni.
Az elnök boszankodott.
— Sajátságos eset, mondotta.
Mi ide jövünk egy alkotmányos állam fővárosába, hogy itten tanácskozzunk egy oly vállalatról, mely e birodalom kiegészítő részének Magyarországnak közgazdasági és kulturális érdekeit nagy mérvben fogná emelni és ezért a birodalmi rendőrség bennünket felügyelet alá helyez, és igazolásra szólít föl.
Egyébiránt itt vannak irataim, végezte be az illető szavait, nézzék át s győződjenek meg szavaim hitelessége felől.
S kivéve zsebéből tárcáját, a legnagyobb hidegvérrel nyujtóttá át az abból kivett útlevelet.
Az illető figyelmesen megnézve azt, mig fejével kedélyesen bólingatott.
— Tehát Guiseppe Morando műegyetemi tanár Firenzéből !
— Az útlevél láttamozva van az udvarnál levő ausztriai követ által.
— Szabad kérdenem, mióta van nagyságod az egyetemen alkalmazva ?
Az illető büszkén válaszolt.
— Ezt kérdezni az egyetemi tanács jogköréhez tartozik.
— Bizonyos esetekben a rendőrséghez is, amikor tudniillik erre nézve fontos okai vannak.
— S van kifogása útlevelem hitelessége ellen ?
— Több és pedig igen alapos.
— Szabad legalább egyet kérdeznem ezek közül ?
— Nincs titkolni valóm !
— Es az ?
— .
Mert nagyságod nem Guiseppe Morando, hanem Mazzini József.
Ily nevű ur pedig a firenzei egyetem tanárai között nincs.
Mint eldobott bomba hatott e kijelentés a jelenlevőkre, egyedül a szorongatott elnök tartotta meg nyugalmát.
— Tévedésben van , uram, erősen tévedésben.
A detektív most már búsankodott.
— Egyetlen tekintetre is többeket voltam szerencsés fölismerhetni.
Első nagyságod, Mazzini József !
Ki is érdemlené meg önök között jobban, hogy első legyen ?
Méltó társa Galiczin hercegnő, a cár ő felsége nejének hű palotahölgye Szent-Pétervárról, Mazzini ur elveinek hű követője s erős támasza, ki fejedelmi vagyonát áldozza a forradalmi szövetség céljaira, itt van Herczen ur is, az orosz cár ő felsége kormányának rettegett ellensége, a többi urak személyazonosságát még ma szerencsés leszek megállapítani ...
De hát, folytatta tovább, hogy jut önök közé egy magyar is ? volt magyar királyi testőr, Görgei főhadnagy ur ? . . . .
— Csalódik, uram, legalább személyemet illetőleg, méltóztassék a másik teljes hitelességű okmányt megtekinteni, mondotta az elnök.
S elkezdett az előtte fekvő iratok között valamit keresni.
A két detektív gyanús várakozással figyelte az illetőt.
Egyszerre az elnök, mintha boszankodnék, nagyot dobbantott a lábával.
Abban a pillanatban a két detektív alatt megnyílott a kocka-talaj s mindkettő egy halálos segélykiáltással hullott alá a több mint két emeletnyi pincemélységbe.
Egy művészileg készült csapóajtó fölött állottak, mely alól az elnök lábdobbantására a fönntartó vaskapocs visszapattanván, a szerencsétlenek a pince mélyében e célra elhelyezett éles kardok közé hul-lottak.
— Mondjunk, uraim, egy rövid imát az illetők lelkiüdveért !
Különben ez emberek a bécsi rendőrség legügyesebb detektivjei közé tartoztak.
Kezükben tartották fejünket.
Játszottak vele.
A kérdés az volt : ők vagy mi ?
Egy magasabb eszme, melyet mi szolgálunk, az emberiség jobb jövője, melynek megvalósitására törekszünk : az ő hátrányukra döntötte a mérleget.
Semmi áldozat nem nagy a népek szabadságáért és jobbléteért; azért voltunk kénytelenek ez áldozatot meghozni.
És most el innen, uraim, mielőbb és gyorsan.
Az utón, amelyen jöttünk, lehet hogy már fegyveres erő vár reánk.
El tehát az ismert kis utón !
A csöngetyü vibráló zúgása hallatszott ismét s a következő pillanatban egy ifjú jött be nagy sietve.
— Fegyveres rendőrök jöttek.
Az előszoba ajtaját bezártam.
Mig ide kulcsokkal vagy erővel behatolnak, elég időnk van menekülni.
Pár perc múlva hallatszott a rendőrség kopogása az előszoba ajtaján, aztán zárak nyitogatása kulcsokkal.
Darab idő telt el, mig a rendőrség behatolt a föltárt szobákba.
Mindent üresen találtak.
Az összeesküvők eltűntek s el velők együtt a két detektív.
A rendőrség vezetője beható tekintettel vizsgálta körül a termet, sehol nem talált valamely bűnjelt, mely arra mutatott volna, hogy társaikat örökre eltávolították.
A sima parketten semmi nyoma a legcsekélyebb küzdésnek, anélkül pedig az illetőket el nem pusztíthatták !
Afölött tisztába jöttek, hogy itt nem közönséges bűntényről, hanem politikai merényletről van szó, melyet rég neszeitek és figyelemmel kísértek.
— Honnan eredt ?
Mivé fejlődik ? ki tudná azt megmondani ?
Ma még egy fekete pont a politikai láthatáron, melyet egyszerűen az első szellő elfuval, vagy melynek méhéből vihar származik, mely pusztítva végig söpör a földön !
Mazzini és Herczen fő-fő forradalmárok voltak, kikre koronás uralkodók tartottak hajtóvadászatot s kiket egyszerű csapdában elfogni nem lehet.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE