Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rejtő Jenő
Az előretolt helyőrség
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
29
Bekezdés
2394
Mondat
6116
Szó
46706
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
Első fejezet
1
Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.
A kormányos csak erre várt.
Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába.
A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.
A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra.
Barátai később esküvel bizonyították , hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.
Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét.
Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra.
Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett.
Most már ülve maradt, és szelíden így szólt:
- Rongy Elek vagyok.
Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba.
- Kérem.
Nevem Jules Manfred Harrincourt.
Rongy felemelkedett.
- Ide hallgasson, Jules Manfred Harrincourt...
Maga büszke lehet.
Vegye tudomásul, hogy engem még sohasem vertek meg.
Ma történt velem ilyesmi először.
- Minden kezdet nehéz.
Ezután már menni fog.
De mondja uram, miért akartak önök megölni engem?
- Üljön le hozzám, majd elmondom...
A fenti közelharc és a rá következő nyájas párbeszéd a marseille-i kikötő egyik népszerű szórakozóhelyén játszódott le, amelyet "Kávéház és étterem a veszett kutyához" néven ismert az alvilág úri közönsége.
Az eset előzményéhez tartozik a Brigitta nevű schooner, amely két esztendő óta a Csendes-óceánon járt.
Rongy, a hajó kormányosa és Paul, a vitorlamester természetesen nem tudhatták, hogy az idők folyamán egy és más megváltozott Marseille-ben.
Így, teszem fel, nem ismerték Galambot.
Mindössze egy évvel ezelőtt érkezett Párizsból, és ekkor még a Brigitta valahol Nyugat-India tájain járt.
Galamb kissé nyurga, aránylag széles szájú, és elég csinos fiatalember volt .
Örökké vigyorgott és nagy, kék szeme határtalan bizalommal nézett az emberekre.
Hogy honnan jött és mit csinált azelőtt, senki sem kérdezte.
Itt, a kikötő környékén a legnagyobb fokú modortalanság ismerőseink múltja iránt érdeklődni.
Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják.
Galamb szalmakalappal a fején érkezett, csíkos, meglehetősen rongyos kiskabátját az alsókarjára dobta, bambuszbotot forgatott az ujjai körül halkan fütyörészett és dohányzott.
Nagyvilági külseje nyomban feltűnt a kikötő rakodómunkásokból és rablókból álló egyszerű népe között.
Elsősorban gyönyörű cipőit csodálták.
Különösen az egyik volt rendkívül elegáns, a fehér betétes, gombos lakkcipő.
Hiába, aki ad a külsejére, arra figyelnek.
Ezt bizonyította a kisebb csődület is, amely hosszú útvonalon követte türelemmel az előkelő idegent.
A "Tigris" vendéglőből zeneszó hallatszott ki.
Ide benyitott a jövevény.
...Később, miután a riadókészültség és a mentők helyreállították a rendet, és összeszedték a sebesülteket, a kétségbeesett vendéglős mindössze ennyit tudott mondani a rendőrkapitánynak:
- Bejött egy őrült ember sétapálcával, azt mondta, harmonikázni akar, és lerombolta a helyiséget...
A kocsmáros nem hazudott.
Harrincourt valóban kiállt a kocsma közepére, és legszélesebb udvarias vigyorával így szólt:
- Hölgyeim és uraim!
Engedjék meg, hogy az orkeszter karnagyától kölcsönkérjem a szájharmonikát, és néhány pásztorábrándot adjak elő.
Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény, de tehetséges muzsikus számára.
A vendéglős udvarias hangon felkérte, hogy menjen a fenébe.
Egy nagylelkű málhahordó azon a nézeten volt, hogy engedjék harmonikázni az elmebeteget.
Fazék, a százhúsz kilós gengszter, aki aznap szakított a szerelmével, és ezért dühös volt, harsányan odakiáltott:
- Azonnal menjen ki!
Maga hülye!
Harrincourt tréfásan megfenyegette az ujjával:
- Nana, kis óriás!
Nem szabad udvariatlannak lenni...
Az óriás két lépéssel ott termett a jövevény előtt, és...
És érthetetlen módon szép ívben visszarepült az asztalához, egész társaságát , valamint néhány liter rumot a földre rántva.
A többi már gyorsan ment.
A vendégek egy része felugrált, és az idegen felé rohant.
Ez egy széket ragadott meg, és leverte a lámpát.
Általános zűrzavar támadt.
Csörömpölés, ordítás, verekedés zaja töltötte be a helyiséget, és egy alkalmas pillanatban Galamb az egész bárpultot a verekedőkre dobta, majd utánahajította a kocsmárost a konyhakéssel, a csaposlegényt a tüzes piszkálóval és a főpincért a fiával...
...Másnapra rendbe hozták a vendéglőt, este szólt a zene, és a kórházban tartózkodó törzsvendégeket leszámítva, együtt volt a szokott esti közönség.
Kilenc órakor nyílt az ajtó, és belépett a vidám idegen.
Szalmakalapját főúri grandezzával emelte meg, és udvarias vigyorral a középre lépett.
A kocsmáros, a csapos, a főpincér és a fia megdermedtek.
- Hölgyeim és uraim! - kezdte Galamb.
- A tegnap esti svédtorna miatt elhalasztott koncertemet szíves engedelmükkel ma tartom meg.
A karnagy úr ideadja a harmonikáját, és az előadás kezdetét veszi.
Ezután átvette a zenész harmonikáját, felállt egy székre, ráült a támlájára , kiskabátját egy elegáns mozdulattal odadobta a főpincérnek, és mély érzéssel eljátszotta, hogy: "Louis, a fűtő elhajózott az Új-Hebridákra."
A második strófát énekelve adta elő.
A szám kétségkívül tetszett.
A hangulat még fagyos volt, de többen már elengedték zsebükben a bicskát, és ez errefelé egy neme a békülékenységnek.
Mikor azonban Galamb rázendített a "Hej , tengerész, hej tengerész, Mit neked vihar és mit neked vész" kezdetű indulóra, amelyet rövid sztepptánccal fejezett be, mindenki tapsolt, és vad lábdobogással követelték, hogy a művész folytassa koncertjét.
Harrincourt záróráig megalapozta népszerűségét, tányérjára bőségesen hullott az aprópénz és mikor egy fésűre feszített selyempapíron elzümmögte a " Kacagj, bolond, bár festett arcodon könny csorog ..." kezdetű slágert, olyan jókedv kerekedett, hogy Lala, a biciklitolvaj, aki különben is nagyvonalúságáról volt közismert, eperbólét hozatott, és hajnalig még sok üveg rum fogyott el.
2
Harrincourt volt a kikötő kedvence.
Nemigen akadt olyan ember, aki összemérhette volna vele az erejét, és mégis lehetőleg elkerült minden nézeteltérést, és a legrosszabb tréfákat is eltűrte.
Szolidsága miatt elnevezték Galambnak.
Esténként vendégszerepelt a mulatókban.
Nemcsak szájharmonikán játszott.
Ha kellett, hegedült, citerázott, és kártyakunsztokat is mutatott.
Senki sem hallotta még káromkodni.
A tizennégy éves szivarossal olyan udvariasan beszélt, mintha a fiúcska a legrégibb törzsvendégekkel egyenrangú gazember volna.
Mindig simára volt borotválva, és Miminek, aki a "Bicskadobó" nevű helyiségben a likőrt kezelte, virágot küldött a születésnapjára.
Féltékeny éjszakai lovagok többször le akarták szúrni és ritkán ok nélkül .
Ezeket atyai gyengédséggel ő maga vitte el a legközelebbi kötözőhelyre.
Ilyen volt Galamb.
Sem a kormányos, akit Rongy Eleknek hívtak, sem a vitorlamester nem ismerte a fenti előzményeket, ami még nem lett volna baj, de a két tengerész elhozta az étterembe a kövér Yvette-t, egy kedvükre való hölgyet, aki nyolcvan kiló volt ugyan, de teljesen babaarcú.
Yvette állandóan tapsolt Galambnak, aki éppen szerepelt.
Már ez nem tetszett a kormányosnak.
De később a kövér Yvette példátlan szemtelenséggel kivett a vitorlamester tenyeréből egy teljes ötfrankost, és odadobta ennek a jöttment komédiásnak.
- Hej!
Pojáca!
Add vissza az ötfrankost! - mondta a vitorlamester, a kocsma közepére lépve.
Legnagyobb csodálkozására a színművész átnyújtotta a pénzt.
- Parancsoljon, öregem.
Csak ne izgassa fel magát, mert unokafivéremet így ütötte meg a guta egy alkalommal.
Metzben volt vegyeskereskedő a szerencsétlen.
- Még pimaszkodsz?!
Nesze!...
A többit leírtuk.
A vitorlamester olyan pofont kapott Galambtól, hogy lenyelt egy negyed font bagót, a kormányost pedig addig verte, amíg ez komolyan nem kérte, hogy hagyja már abba.
Ebből az alkalomból be is mutatkozott, hogy ő Rongy Elek.
Most együtt ittak a sarokasztalnál, és a kormányost már az sem zavarta, hogy a kövér Yvette (aki teljesen babaarcú volt) nem vette le a szemét Galambról.
- Csodálkozom - mondta a kormányos, tülökké dagadt orrát időnként egy pohár vízbe mártva ‑, hogy ilyen randa mesterséget választottál.
Aki ekkora pofont tud adni, az előtt nyitva a világ.
A vitorlamester meggyőződéssel bólogatott.
Koronatanú volt.
- Nagyon szép a mesterségem - védekezett Galamb -, a filharmónia és a balett manapság komoly hivatásnak számít.
- Az ilyen embernek tengerre kell menni!
Tengerre!
Nem gondoltál még rá, hogy matróz légy?
Galamb elkomorodott.
- Az is voltam.
- Nagyszerű!
Ha megfelelsz a feltételeknek, beállhatsz a Brigittára.
Vannak papírjaid?
- Nincsenek.
- Akkor megfelelsz a feltételeknek.
Akarsz velünk jönni?
Yvette hirtelen közbeszólt:
- Ne menjen, Galamb úr!
A Brigitta rövidesen el fog süllyedni.
Rozoga, vacak vitorlás.
Kimondom őszintén, ha a matróz urak nem veszik sértésnek, csak a legelszántabb csirkefogók vállalnak szolgálatot rajta.
- Ne hallgass Yvette-re.
A Brigitta nagyon jó hajó - mondta bizonytalanul a kormányos.
Yvette elsápadt a felháborodástól.
- Ezt nekem mondja?
Nekem akar maga hajókról mesélni, miután húsz éve barátkozom a világ tengerésztestületével?
Azt mondtam hogy a Brigitta el fog pusztulni, rothadt a bordázata, és fél hüvelykkel mélyebbre süllyed a hatóság által előírt merülési vonalnál.
- Ez igaz - vallotta be a vitorlamester -, de végre is az emberek nem a nyugalmas, biztos öregség miatt szállnak hajóra.
Jössz, Galamb, vagy nem?
- Csakugyan olyan veszélyes jármű? - kérdezte tűnődve Galamb.
A kormányos sóhajtott, és vállat volt.
- Mivel jelen van a hajók anyja, bevallom őszintén: a Brigitta nem pályázhatna a kék szalagra.
Ha családos ember volnál, nem is hívnálak.
- Köszönöm.
Mivel van családom, elfogadom a meghívást, és jelentkezem a Brigittára.
- De biztos, hogy nincsenek papírjaid?
- Egy szál sincs.
- Ezt majd igazolnod kell.
A kapitány régimódi ember, és köti magát bizonyos formaságokhoz.
Mehetünk.
- Ne menjen, Galamb úr! - búgta mintegy a párját siratva, Yvette, és teljesen babaarcán mélabús ráncok támadtak.
- Ne menjen, Galamb úr, ha néha kell öt-tíz frank, szívesen adok kölcsön...
- Köszönöm a felajánlott hitelkeretet, de nem fogadhatom el.
Hé!
Jeanette !
Hozzál a számlámra egy pohár rumot és egy csokor virágot a nagyságos asszonynak...
Kezét csókolom, nemes hölgy.
Elmentek.
Az utcára még egy másodpercig utánabúgott Yvette hangja:
- Ne menjen, Galamb úr...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE