Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bársony István
A rab király szabadon : Fantasztikus állatregény
Keletkezés ideje
1903
Fejezet
15
Bekezdés
1094
Mondat
2875
Szó
30273
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
BEVEZETÉS.
Mintha gyászos, szomorú sóhajtást hallanék .
Mintha a sóhajtást harangkongás kísérné messziről .
De nem templomi harangszó, hanem a szelek összecsapódásából származó , amelynek búgással, jajongással váltakozik egyhangúsága .
Honnan jön?!...
Talán a távolban látszó kék hegyek mögül?
Gyöngéd a hangja, mint a méhzummogás...
Vagy tán a föld szivéből törnek fel a halkan kondúló panaszok ?...
Átfurják magokat a lávatengeren, amely a mélységben forr: meg az évmilliók során sziklává keményűlt rétegeken, amelyek valaha, a világ kiskorúsága idejében, cseppfolyós tűzzel sisteregtek .
A búgó gyászhangok soha meg nem szűnnek .
Aggódva kérdem a láthatatlan Erőtől : micsoda jel van ebben a folytonos, titkos jajgatásban ?
Nincs felelet; - csak szól a harang tovább .
Olyan a hangja, mintha szellőingatta rózsagaly kopogna az alvó szűz ablakán .
Hallgatom; - néha tán nem is igazán hallom, csak úgy képzelődöm .
Azt képzelem, hogy a halálharangot húzzák .
...Valaminek, ami elmúlik, haldoklik .
*
Szellősuhanást érzek.
Láthatatlan szárny lendített egyet a levegőn .
Valaki érkezett .
A Múlandóság van itt mellettem és egykedvüen néz rám .
- Mit töprengsz? kérdi a szemével.
( A szivem hallja a kérdést, nem a fülem.)
Minden elmegy lassan a maga útján és nem lehet, hogy ami van, alakot ne váltson.
De nem vész el azért egy porszemecske sem.
Az elmúlás csak átalakúlás .
- Mért szól a halál-harang folytonosan, szellem ?!
- Mert az alakváltozás is halál.
Halála a mának: a ma külsőségeinek.
Ami egyszer volt, az többet sohasem lesz, legfeljebb hasonló lesz.
Eltűnnek a mai nap gyermekei; jönnek felém mind, aki mutatom nekik az utat a múltba.
Onnan a régi testtel nincsen visszatérés.
Bármit hoz a jövő, az már nem folytatás, hanem ujjászületés.
A temetők pora emberszivekkel keveredik s virág nő belőle.
Ami valaha dobogott, most egy parányi illatnak édesanyja.
- A túlvilági harang mindennek szól, amit a pillanat belesodor a múltba.
A földön szakadatlan a harc.
Az erős marja a gyöngét; - s aminek már nincs jó helye az átváltozó földön, az végkép elköltözik .
- Hová ?!...
A Múlandóság lenézett maga elé.
Keresd a világ régi képét: idefent nem találod.
Az őspáfrány, amely valaha olyan volt, mint az őserdő, el van temetve a kőszén-rétegekben.
A mammuth elmúlt s a megatheriumokat, plesiosaurusokat csak a néma kövületek magyarázzák.
Az ezredéveknek nem kell segítség ahhoz, hogy megőröljék a sziklát.
Az élet pedig önmagát emészti.
Mindennek megvan a halálos ellensége.
És az állandó harc csak jobban sietteti az elmúlást .
- S a végső diadal kié?! mondd !
A szellem vállat vont .
- Nem mindegy az?!
Sorsát az utólsónak maradt győztes sem kerülheti el.
A harang neki is szól.
A haldoklás állandó és örök.
Ma még a földön az őslakók utódai közt is félelmes ellenségei vannak az embernek.
A paradicsombeliek közűl eddig még kevés múlt el végkép.
Te éppúgy ösmered a tigrist, mint Ádám ösmerte.
De az írás semmit sem tud arról, hogy mammuth is lett volna a Paradicsomban .
Ádám csak tegnap élt; a mammuth tegnapelőtt.
Ami a tegnapelőttöt megelőzte, az a te számodra csak sejtés.
Az ember csak a kihűlésben levő földet szemlélheti; a nap melegét csak millió mértföldekről bírja el; pedig, hogy élhessen, melegért sóvárog.
De a neki való melegben már haldoklóvá sorvad az őspáfrány, amelynek forró levegő és fülledő gőz kellett, hogy buján nőhessen .
Kiváncsian kérdeztem: - Mikor lesz a vég ?
- Neked úgyis mindegy; mi közöd hozzá?
Ha billiószor billió év múlva lesz; teneked annyi, mintha száz év múlva lenne.
Hisz te száz év múlva seholsem vagy, por vagy...
Billió év! hát mi az?
Nem több egy másodpercnél.
A végtelenben nincsen mérték.
A kérészbogár élete épp olyan hosszú, mint a tied.
Mindketten kezditek s végzitek .
E két határ közt szenvedtek s örültök.
A bogárnak mindene egy nap; te, ha szerencséd van, eltartasz száz évig.
Ami az életetek határába belefér, csak az a tietek.
S a bogárnak egy negyedóra annyi, mint neked egy egész év.
Utódokra vágytok, ez a közös vonás mindnyájatokban.
Unokáitokat féltitek, pedig az utód nem siratja az őst .
- De a cél a jövő.
A jövő pedig az unokáké.
Rájok gondolva: előre haladunk, a jövőbe nézünk ...
- Igen, a sír felé, vágott közbe a szellem.
És odáig is millió sír mellett viszen utatok.
Kiirt az ember mindent, ami terhére van.
Folyvást sírokat ás, egyre temet.
A föld lakói fogynak.
Végűl az ember is elmúlik.
Hallod a harangot ?.. .
« A föld lakói fogynak ... !»
- A szellem igazat mond.
Az átalakúlás nem tart szünetet.
Az ember megváltoztat mindent; az őserdőt kivágja, s hazátlanná teszi, pusztúlásba hajtja, ami ott élt; - a mocsarakat kiszárítja; a pusztákat a maga fajtájával népesíti be.
Előle minden fut, - bele a halálba, az elmúlásba .
Mi az: ezer év!
S mégis elég, hogy az állatvilág legszebb , leghatalmasabb fajtái azalatt végkép elmúljanak.
Bölény valaha sok volt; - most az utólsó mohikánokat féltve őrzik, magnak.
Az állatvilág igazi hőseinek a napjai megszámlálvák.
Az emberen lesz a sor előbb-utóbb .
*
Keresem a szellemet, nem látom már.
Alakja lassankint elmosódott , foszló köddé vált.
Az is elmúlt.
Csak álombeli sóhajtásként hallottam még valamit .
- «Ezer év múlva egészen más lesz a világ képe mint ma.
Nem lesz más vadon, csak amit az ember önző lelkében találsz; nem lesz más állat, csak amely az embernek rabszolgája.
De azért a harang neki is szól ! » ...
- Szellem, még egyet: a vég boldog lesz -e, vagy nem ?!
Már nem a szellem felelt, csak a visszhang kiáltott valamit a zűrzavarban, amiben az igen a nem -mel összekeveredett .
Merően néztem magam elé .
Eközben lement a nap; sötét éjszaka volt körülöttem .
Szemem előtt összefolytak a körvonalak; a sűrű feketeség félelmesen terjedt .
Az éj leplébe burkolódzott a föld; minden hallgatag volt .
Mintha századok surrantak volna el fölöttem a kietlen semmibe, a múltba .
Szinte bántott, amikor egy ponton elkezdett fényesedni az ég .
Nem olyan szelíd, halvány fény volt az, mint a holdé.
Sokkal élénkebb annál, mindegyre vörösebb .
Gomolygó felhők jelentek meg fölötte, haragos arccal, ijesztő sietséggel .
A vörösségből most kicsapott valami.
Egy kígyónyelvű láng.
Láttam fényénél, hogy a komor felhő nem igazi; dűlöngő füstoszlop volt az.
Szinte kavarogva örvénylett s hajladozott a szélben .
- Tüz van! tűz van! - hangzott e percben mindenfelől .
A harangokat kezdték félreverni .
Az a másik harang, a túlvilági, ebben a földi zajban végkép elhallgatott .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE