Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Árvalányok
Keletkezés ideje
1918
Fejezet
12
Bekezdés
1105
Mondat
1980
Szó
21242
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
1
Utálatos volt a meleg.
A levegő állandóan fülledt, dohos, az emberek teste lucskos , ernyedt, s az erdőtlen, dombtalan, sík alföldön soha egy kis üdítő szellő.
Az éjszakák is tikkadtak, kegyetlenek.
Az asszonyi testek kielégítetlenül gőzölögtek az ágyakon , szinte főve az élet hőségében, és mégsem bírva elviselni az érintést sem.
Legborzasztóbbak az ebéd utáni szellőtelen rekkenők.
Ember, állat elbújt a tiszta forró napról a becstelen árnyékba, s ott bután és kimerülve lihegett.
A falu hosszú utcája úgy nyúlik el, mintha a házak is, az apró sárépítmények, végképp megutálták volna a létet.
Semmi önérzet, semmi bizalom, mintha maguk lemondtak volna a létjogukról, mintha maguk sem értenék, mit keresnek ők ezen a világon, tunya , értéktelen, jövőtlen életükkel.
A papné a tornácon ült.
A tornácot beüvegezték, de az üvegtáblákat a nyár miatt felhordták a padra; a ház most mintha tátva nyitott nagy szájjal lihegne ki az utcára , levegő után.
A papné szívósan ült az egyszerű nádszéken.
A húsa mintha valami keményebb anyagból lett volna, nem plattyant el, s olajos barna bőrén alig volt valami kis fényes csillogása a hőség izzasztásának.
Szinte sajnálni lehetett ezért a makacs energiáért, mert kellemes elomlani a pocsolyában, de keserves öntudattal ülni benne.
Apró gyerekruhák voltak kiteregetve előtte az asztalon.
A szabásukat vizsgálta; a nagyobb fiúk ruháiból újakat akart szabni a kisebbeknek.
Az olló a kezében volt, s hirtelen elgondolkozott valamin, és magába merülve a körmeit kezdte vagdalni.
Kemény szemeivel szigorúan megnézte erős és vaskos körmeit, amelyek férfiasak voltak, a nagyujjon a körömágy beszakadt, s a vékony kis bőrszilánkot az olló hegyével kivágta .
Elég jókarban voltak a körmei, bár sohasem volt elég türelme, hogy gondozza, de nem csinált a kezével semmi csúnya munkát, s a bőre sima volt, mint a pergamen.
Ahogy ökleit megfeszítette, egész fiatalos volt még a bőre színe, de ha lazán kinyújtotta ujjait, már ezernyi apró, törött, határozatlan gyűrődést látott az ujjak tövén.
Nagyot sóhajtott, aztán felállt helyéről, és gyors mozdulattal nekilátott a kis kabátnak, és középen, a varráson végigrepesztette.
A szövet fenn a lapockában meg volt vánnyadva, s a varrás helyett egyszerre csak befelé hasadt, s egész az ujjakig szétmállott.
A papné bosszúsan sajnálta meg türelmetlenségét, s egy pillanatig elnézte a csúf repedést, amely miatt most már nem volt mit kezdeni az egésszel.
Felemelte, s megnézte közelről a szövetet, aztán ledobta a földre a sarokba.
A ház szemközt állott az utcára, s végig lehetett rajta látni.
Lovas jött a falu túlsó végéről.
A papné előrehajlott, kissé rövidlátó szemeivel is megismerte, a szomszéd falubeli tanító volt, aki úri virtusait úgy gyakorolta, hogy nem tanítónak látszott, hanem ispánnak.
Lassan léptetett jó kis sárga lován, s fegyver volt a vállára biggyesztve, bár nyúlon kívül legfeljebb varjakra lövöldözhet ezen a környéken a puskás ember.
Visszaült az asztal mellé a székre, s komolyan elnézte a fiatalembert, aki már messziről észrevette őt a nyitott tornácon, de nem akarta mutatni, hogy feszélyezi őt a papné.
Mikor ideért a ház elé, komolyan megemelte a kalapját, s tovább akart haladni.
A papné elmosolyodott, s intett neki, hogy álljon meg!
Fel is állott az asztal mellől, s az ablakhoz lépett:
- Jöjjön csak be, jöjjön! - s hirtelen felszökött kedvvel integetett a fiatalember felé.
Ez lepattant a lóról, s kívül kötötte meg a kerítés rácsához, aztán nyalka léptekkel nyitott be a kisajtón, és jött fel a kis virágoskerten keresztül, amely a papház előtt volt az utca felől.
- Csókolom a kezét, parancsol, nagytiszteletű asszony?
- Nem szégyelli magát, köszönés nélkül elmegy a házunk előtt!
- Nem akartam alkalmatlankodni...
- Hát nekem, azt hiszi, alkalmatlan az ilyen fiú, kivált mikor nincs itthon az uram?
A fiatalember elmosolyodott diszkréten a papné tréfájára, amelyet természetesen úgy vett, ahogy kellett: az ilyen korú asszony már fájó szívvel mondhat effélét...
- Honnan jön, hová megy?
- A lovamat jártatom egy kicsit.
- Azt hittem, lány után!
A nyalka tanító újra csak elmosolyodott, s leülve egy székre, kirúgta jobb lábát, hogy csinos lovaglócsizmája kellően érvényesüljön.
- No nem házasodik meg?
- Én?
Nem.
- Nem is akar?
A fiatalember felvonta a vállát.
- Nem bánnám én, de hát a mai lányoknak nincs elég... pénzük!
A papné nevető arccal, de gúnyos, vizsga szemmel nézett bele a fiatalemberbe.
- Nem pénz kell magának - mondta -, hanem jómód!
- A lehet.
De hát én, tetszik tudni, nem vagyok olyan jó, asszonytartó természet!...
- Nono, tudok én magának valakit.
Mért nem néz körül a Kassai Samu házánál!
A fiatalember beharapta a bajuszát, s gondolkozva felelt:
- Jó firma az öreg.
Kedvelem, mert ő is olyan kancsórágó kántor, mint jómagam!
Szeretem az olyan embert, akinek a csizmáján mindig meglátszik, hogy most járt a marha körül.
- No látja, jó vón magának a Zsófika!
- Jó az öregnek a tajtékpipája... van neki egy, de nem birom elcsalni tülle, pedig már egy kutyakorbácsot meg egy derék szipkát kínáltam érte...
- A lányát kérje, azt odaadja!
- Azt elhiszem.
- Tán nem szépek a Kassai lányok?
- Jóképűek...
- Ne neveletlenkedjen.
- No hát szégyen, ha egy jányra azt mondják, hogy jóképű?
- Nem szégyen, hanem neveletlenség.
Zsófival bizony jól járna egy tanító.
- Ott az apja.
- Hát jól is van vele, mert mindig a lánya van az iskolában.
Így aztán jó iskolája van!
A fiatalember elmosolyodott.
Eszébe villant a sok megrovás, amit már sikerült kiérdemelnie az iskolavizsgálóktól, aztán könnyelműen elnevette magát, s felállott.
- Kezét csókolom, még bemegyek ide Tökfalván Szarka János kollégámhoz.
- Hát az nem házasodik még?
- Az ?...
Arra jól megmondta az itteni dedós kisasszony!
- Mit mondott rá?
- Hogy "ebbe a maflába sose szeret bele egy lány se".
- No majd számon kérem Irmácskát!
- Jaj, el ne tessék árulni neki, hogy itt jártam, mert akkor mindjárt kitalálja, hogy az én szám járt el.
- Majd azt mondom neki, hogy Szarka volt itt.
- Akkor elrepül az Irma naccsám, de aligha örömébe.
- Mért, azt hiszi, nem tűri, mint maga Kassai Zsófit?
- Én tűröm a Zsofkát!...
Jó, hogy tetszett szólani, nem is megyek én Tökfalvára, hanem átugrok az öreghez, most elcsalom a pipáját!
Felállott, és tisztességtudóan összeütve sarkantyús csizmáját, ajánlotta magát.
A papné elmosolyogva nézett utána, a fiatal legény nyalkán vágta fel magát a ló hátára ; volt valami szemérmetlen helyesség a tartásában, ahogy a nyeregben, szétvetett csizmákkal, szürke lovaglónadrágban megült.
Szalutált a lovaglóostorával, s lassan , lovát megtáncoltatva fordult vissza a hosszú poros úton.
A papné szeme fátyolos lett , sóhajtott, és újra felvette a sarokból a ledobott ruhát; megnézte, meg sem nézte, újra leeresztette.
Az asztalra könyökölt, s kedvetlenül kibámult az utcai kis kertbe.
Egy anyányi csirke settenkedett be a virágos kis kertbe, azt nézte el közönyösen, hogy csipeget a poros fűben; minden csippentés után felemelte a fejét, s körülleskelt a piros begóniák és tarka mályvák között.
Szép karcsú testű, elegáns jérce volt, fehér és friss , úgy lépegetett, mintha báli cipőben járna...
Az asszony szórakozott szeme megvillant , egy kis tarka kakas jelent meg mögötte.
A két madár összecsivogott, s a jérce kényesen siklott a puszpángbokor mögé.
A kakaska merészen utána.
A következő percben már rajta röpködött.
- Hess, gyalázatos! - kiáltott ki a papné - idei csirkék, és már...
Utánahajította a gombolyag fircelőpamutot, a két madár ijedten rebbent ki a puszpángbokorból...
Az asszony kinyújtotta a karjait, és megfeszítette az izmait.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE