ELTE regénykorpusz

A békés, házi istenek, akik ötven év óta láthatatlanul lebegtek a " Kék elefánt" tűzhelye fölött, egy tavaszi napon, mintha búcsút mondtak volna a vén háznak: zord és embergyűlölő hangulat költözött a kicsike szobákra és a bizalmas falépcsőre és az öreg muzsikáló óra, mely félszázadig fiatalos kedvvel pergette a gavotte-okat és a menuette-ket, komor temetési indulókat vert a márciusi alkonyatok csöndjében.

A kanári nem csicsergett az ablakmélyedésben és a süket szaká c snő haragosan bóbiskolt forróvizes vajdingljai fölött, melyben a régi porcellánokat mosogatta; Viktor fáradtan és fekete karikákkal a szeme alatt ült az ebédnél, titokzatos leveleket írt az iroda sarkában és néha oly érdeklődéssel olvasgatta a vasúti mene t rendet, mintha a Szegffy Mór legérdekesebb regénye lett volna .

Mihály, akinek lelke fölött mindeddig nyomtalanul száguldottak el az élet viharai s aki derüs komolyságát a legválságosabb helyzetekben is megőrizte, most úgy viselkedett, mint akinek egygyel több kerék forog az agyvelejében; dohogva járt nehéz csizmájával a falépcsőn, a levest oly arccal kanalazta, mintha fantasztikus rémeket látna a levegőben, s néha ok nélkül összeveszett a régi vevőkkel, akiket még istenben boldogult édesapjától örökölt.

M i hály szinte embertelen zsarnokká változott; igazságtalanul belekötött a segédeibe s egy őszhajú háziszolgának, aki tizenkétéves kamasz korában került a " Kék elefánt " -hoz, könyörtelenül fölmondott valami ostobaság miatt, amit máskor még csak szóra se érdem e sített volna.

És a takarékpénztárban, ahol szava sokat nyomott a latban, ridegen elutasított minden kölcsönkérőt; mert csak a léha emberek vetemednek afelé könnyelműségre, hogy idegen pénzzel segítsenek magukon .

- Mi történt veled, oh aggastyánok legvénebbje? - kérdezte olykor a hófehér Micike, ha vacsora után, rendes szokás szerint, ismét egyedül maradtak a néhai Szebenyi cserépkályhája mellett .

Mihály, sűrű köhögés közt jelentette ki, hogy az üzletmenet millió panaszra ad okot; a pesti nagykereskedők szemérmetlenül emelik a fűszerszámok árát, a falusi vevők nem váltják be kötelezettségeiket s néhány régi boltos, aki tetemes összeggel van érdekelve a "Kék elefánt " -nál, hirtelen beszüntette a fizetéseit.

Te talán ugrándoznál örömödben lelkecském, ha örökél etedben csalókkal és uzsorásokkal volna dolgod ?

Micike szelíden bólintott, de az őszinte gyerekszeme rögtön elárulta , hogy nem hisz az álnok sógor szavaiban .

- Rossz Mihály, nem mondasz igazat s én azt hiszem, te vagy a legnagyobb csaló!

Megálmodtam, hogy valami nagy szőrnyűséget titkolsz előttem, az álmaimban pedig kicsike gyermekkorom óta mindig hittem.

Mered mondani, hogy még nem kaptál választ a pesti Lecocqtól ?

Mihály oly vörös lett, mint a cékla az asztalon heverő porcellánkagylóban, újabb és még he vesebb köhögési roham fogta el, de aztán magához tért és öregesen elnevette magát, miközben zavartan babrált a kék kaftánja zsinórával .

- Kis pajtás, dobd a sutba az álmoskönyvedet, mert biztosítlak róla , hogy tizenhárompróbás kontár írta.

Hogy jut eszedbe afelé csacsiság, hogy a híres Lecocq már végzett volna a nyomozással?

És ha végzett is volna, csak nem képzeled, hogy igazán történt valami helytelenség?

Való igaz, hogy Viktornál érettebb férfiak is vannak a földön (az angol kereskedők komolyabban ves zik a hivatásukat ), de nem szabad elfelejtened, szivecském, hogy ez a kamasz szinte a gyermekszobából került egy tekintélyes cég élére.

Akarsz velem fogadni, hogy hetvenéves korára épp olyan szigorú emberré lesz, akár az édesapánk ?

Micike lehajtotta szöszke lányfejét, reszkető kezecskéi elfogultan játszani kezdtek a kis csemegevillával, de a szeme mélylyé és könyessé lett, mintha az élet, rettentő szárnycsapásaival, egyszerre verdesni kezdené a rózsás arcát, mely édes és finom volt, mint egy májusi hajnal .

- Oh, Mihály, lehet, hogy szigorú vénemberré lesz valaha, hogy vagyont gyűjt és rheumásan fog valaha nyögdécselni a meleg kályha mellett, az is lehet, hogy almát fog sütni egyszer az unokáinak, de hogy most gonoszul bánik velem, azt bizonyosan tudom.

Mind i g megéreztem, ha valami baj fenyegetett, már az intézetben is nyugtalanul aludtam, ha másnap rosszul feleltem a fizikából és egészen picurka koromból még arra is emlékszem, hogy a szegény apám szerencsétlensége előtt lázam volt és egész éjjel száguldozó b ikákról álmodtam.

És most, napok óta, nem alszom megint, csak akkor hunyom le a szememet, ha a hálószoba függönye opálszínűvé lesz s a konyhából az öreg Bábi kávédarálása behallatszik hozzám.

Mi lenne ez egyéb, mint egy borzasztó szerencsétlenség sejtelme ?

Oh, vén pajtás, meglátod, hogy sírni fogok, épp úgy sírni fogok , mint bébé-koromban, mikor az édesapámat elvették tőlem ...

Mihály, akinek gyermekmetszésű plébános-arca gyanusan vonaglani kezdett, gúnyosan annak a nézetének adott kifejezést, hogy az éretlen kisdedeket dadóba kellene küldeni, ahelyett, hogy könnyelműen férjhez adják őket, de a tréfa most nem nevettette meg Micikét; sőt inkább: a kis nő vonásairól lassankint eltűnt minden szentimentális lágyság, nedves, puha gyermekajka dacossá és merevvé le t t, a köny kiszáradt a szeméből s oly furcsa, idegen hangon szólalt meg, hogy az öreg Mihály megdöbbenve nézett rá a karosszékéből és egy pillanatig úgy rémlett neki, hogy valami félelmetesen komoly asszony foglalta el hirtelen az asztalfőn a sírban porlad ó , jószívű édesanyja helyét .

- Mihály, - mondta a gyermek ijesztő határozottsággal, - attól tartok, meg fogsz győződni róla, hogy nem vagyok pólyásbaba.

Játékszer, engedelmes kislány vagyok, ha jól bánnak velem, cica módján húzódom meg a felnőttek lábainál , egy jó szó, egy virágszál boldoggá tesz, de az elrontott életemért épp úgy boszút tudok állni, mint akármelyik tragikus hősnő.

A jó isten őrizze meg Viktort attól , hogy a gonoszságára rájőjjek, de ha egyszer rájövök, kegyetlen boszút állok rajta és épp ú g y megrontom az életét, ahogy ő az enyémet megrontotta .

- Elválnál tőle, vagy mérget kevernél az életébe ?

- Nem tudom még, hogy mit tennék, de nem nyugodnám meg a sorsomban és talán kísértetként járnék ebben az öreg házban, hogy a boldogságomat számon kérj em. Lehet, hogy őt ölném meg, lehet, hogy magamat, de az is lehet , hogy épp oly gonosszá lennék, mint ő s egy idegen férfinál keresnék vigasztalást , bárha a szegény apám még a sírjában is boldogtalanná lenne miattam.

El tudnád képzelni, vén Mihály, hogy g o nosz és könnyelmű asszony is lehetne valamikor a kis pajtásodból ?

Mihály nem felelt, az idegen hang elfojtott benne minden tréfálkozó kedvet s az édes tekintetű, mosolygó kis fehér jelenség egyszerre szenvedő és fáradt asszonnyá lett a szemében, aki egy libbenéssel kilépett a gyermekszoba melegéből s most dideregve és vonagló szájjal jár a viharban, mely drága, szőke fürtjeit megtépázza.

Az ebédlőben csönd volt, csak a muzsikáló óra ósdi tiktakolása hallatszott; és hirtelen megszólalt a Mária Terézia-kora b eli gavotte is, melynek hangjai valaha a sírbatért Szebenyi-nemzetségeket a bóbiskálásukból fölébresztették.

A régi gavotte úgy hangzott, mintha láthatatlan szellemek pengetnék egy finom művű arany-citerán; és Mihály az anyjára gondolt, aki ötven évig min den áldott estén itt ült, anélkül, hogy a férfiak gonoszságára gondolt volna.

Oh, kicsike tündér, bóbiskolsz -e te is itt valaha fehér hajjal , mint az áldott matróna, aki a becsületes ura mellett megöregedett ?

Mihály azonban nem árulta el gondolatait, hanem furfangosan összehúzta kék kaftánját és álmosságot szimulálva, búcsút vett a fehér gyermektől, aki még mindig mereven és szótlanul bámult az asztali lámpa világába.

És gügyögve szólt, mint az apa, aki félénk gyermekét babusgatja :

- Feküdj le és álmodj vala mi szépet, hogy holnapra a rossz gondolataid kirepüljenek a fejecskédből ...

Mihály legénytanyája homályos és hideg volt, mert a kályhában a koratavaszi estéken nem fütöttek többé.

És Mihály még se fázott, bár itt minden valami jeges hidegséget árasztott ki magából; a subládon kopott kereskedelmi könyvek hevertek, a nyított ágy beleveszett a sötétségbe, a fogas ösztövér kísértetként állt a sarokban, a régi ruhák félelmetes alakot öltöttek és odakünn, a háztető fölött, megvadult szél-úrfiak száguldtak tova a z éjszaka sötétségében.

És Mihály még se fázott hideg ódujában; sőt oly furcsa és hihetetlen melegség áradt a szivére, mintha a délszak aranyos napsugarában járt volna.

Mi történt vele?

Mihály nem volt analizáló lélek és a maga egyéniségének titokzatossága i t épp oly kevéssé ismerte, mint Afrika pusztaságait; de a lángnak , amely most egyszerre lobogni kezdett valahol a nehézkes testi hűvelyén belül , mégis tudatára ébredt a némaságban, mely életének e szegényes szigetén körülvette .

Eddig még sohase nézte sóg o rnőjét a férfi szemével, hiszen félig szentnek, félig ártatlan gyermeknek látta; de az a gondolat, hogy a kis tündérből valaha földi asszony lehet, egyszerre fölgyújtotta a fantáziáját, mint a villám a nyári erdő levéltengerét.

Mihály érezte, hogy bűnt kö v et el, mikor az agyongyötrött gyermek elhamarkodott szavain töpreng ; és mégse tudott megszabadulni a gondolattól, hogy a fehér tündér egy idegen férfi karjaiban kereshetne vigasztalást a haszontalan férje könnyelműségeért.

Az ártatlan gyermek, aki a bűnös asszony nyelvén beszélt, csábítóbbnak tetszett előtte a bibliai Évánál, mert sohase gyanított képzeteket keltett életre a lelkében; és bár most magát is épp oly gonosznak tartotta, mint léha öcscsét, érezte, hogy nem tud többé megszabadulni fantáziája zsa r nokságától és örökké csak a boszútálló asszony szenvedélyességében fogja maga előtt látni hófehér kis pajtásának alakját .

Mihály az éjjel nyugtalanul aludt és oly korán ébredt, hogy még a háziszolga udvari rekeszét is zárva találta.

Hosszú gyalogsétát tet t a sötét utcákon, hatkor maga nyította föl a boltot s a délelőtt folyamán oly viharos üzleti buzgóságot fejtett ki, hogy a munka csak úgy égett a keze alatt.

Ebéd előtt - szokása ellenére - lopva felsurrant a szobájába, frissen megborotválkozott, gallért és kézelőt cserélt s azt a vadonatúj császárkabátot vette magára , melyet a Viktor eljegyzésére készíttetett.

Az ebédlőben nem volt különösebb látnivaló; öcscse kissé halványabb volt, mint rendesen, Micike rejtélyes mosolylyal ült az asztalfőn s oly lázas élénkséggel vetette föl a beszédtémákat, mintha valami váratlan , izgalmas öröm érte volna.

Mihály hallgatva szürcsölte a levesét, de néha óvatos pillantást vetett a sógornője arcára; s ekkor lomha és fantáziátlan lelkében az a furcsa érzés lett urrá, hog y a gyermek egy éjszaka alatt asszonnyá változott.

A játékos , hancurozó és szelíd Micike mintha teltebbé és öntudatosabbá lett volna, pillantása mögött titokzatos gondolatok fénye égett s nyúlánk nyaka egy antik szobor plasztikájával trónolt válla fölött , melynek fehérsége néha kivillant karcsú zubbonya selyméből.

Szőke haja szinte megperzselődött égő arcán és piros gyermekajkát olykor kacérul megnyalta a nyelvével, mintha egyszerre tudatára ébredt volna asszonyi hatalmának .

Mihály olykor nagyot lélekzett ; nem a kicsi, selypítő húgocskája ült mellette az asztalnál, hanem egy rejtélyes, idegen asszony, akinek pillantására hideg futott át a hátán s ismeretlen szenzációk sejtelme lebegett a régi muzsikáló óra fölött .

Szomaházy István

Muzsikáló óra

Micike rémeket lát.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szomaházy István

Muzsikáló óra

Micike rémeket lát.