Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Eszther
Keletkezés ideje
1853
Fejezet
20
Bekezdés
2202
Mondat
3407
Szó
79088
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
ESZTHER KRAKKÓBAN.
I.
Mig ezek Kotromanovics közelében történtek, másnemű jelenetet kell kikapnunk az események szövegéből.
Miután Kázmér királynak hatalmas szövetségese segedelmével sikerült ellenségeit legyőzni, többen azon főurak közől, kik ellene fegyvert fogtak, közeledni kezdettek udvarához.
Elébb egyenkint, később nagyobb számmal jelentek meg Krakkóban.
A király a maga részéről semmit sem mulasztott el, e közelítést mindinkább elősegíteni és könnyíteni.
A megtértek közől számosan hivatalokat nyertek, vagy hivatalaikban megerősíttettek s Kázmér lassanként élvezni kezdé ujra azon udvari fényt és pompát, melytől az utóbbi idők zavargásai s csatái elvonták őt.
Ellentétben azon egyéni mulatságokkal, hová mintegy kipihenni sietett az országos gondoktól, s hol egész más, feszély nélküli szellem lengett; az udvari ünnepélyekben és körökben a legszigorúbb birálat sem találanda helytelent és semmi olyat, mi a királyt feledtetné.
Eszther egyikében sem jelent meg ezen ünnepélyeknek.
Ő a királylyal tökéletesen el tudta hitetni, hogy őt csak személyeért szereti; de mihelyt Kázmérnak naponkint növekedő szenvedélyét s engedékenységét tapasztalta s hinni kezdé, mikép főleg a fiatalok s a lekötelezettek közt, pártja annyira növekedett, hogy hatásának terjesztését koczkáztathatta: lassanként vágyat érzett magában nyilvános helyeken is megjelenni.
- Nem kell felednünk, mikép senki sem tudta vágyait dicsélyesben indokolni, ha szükség, eltitkolni s azokkal ellentétben cselekedni - mint ő.
Ez oka, miért óhajtotta, hogy a király őt kitalálja, s így megtörténjék, mit a hölgyek tapintata valódi rendszerre alapított: szeretőik vagy férjeik által kivitetni s indítványoztatni azt, mit magok óhajtanak.
Azonban Kázmér bizonyos dolgokat egyáltalában nem akart kitalálni.
- Ha oly eszmék jöttek elő, melyek meggyőződései ellen voltak, semmi neme a példálódzásoknak nem használt, a király nem értette a dolgot.
Eszther odavetett észrevételei, hogy Kázmér saját magát becsüli meg, ha nem szégyenli azt, kit szive választott, - mi eredményre sem vezettek.
A király az ily czélzásokat többnyire egy öleléssel viszonozta, mondván: mennyire büszke választására s miként örül, mindazon alkalmaknak, melyekben a szép Eszthert - kis titkos ünnepélyeiben körülvétetve látja bámulóktól és hódolóktól; de egy hanggal sem érintette, hogy szeretőjét udvarnál is szeretné láttatni s őt ott is azon fokra emelni, melyet szivében elfoglalt.
Eszther észrevevén, hogy oldalas utakon s példálódzások által mit sem nyer, s a király megfoghatatlan szórakozottságot s csekély értelmi tehetséget fejt ki czélzásainak felfogásában, egyszerre akart a dolgon fordítani.
Kázmér király egy este, mikor már mindnyájan eltávoztak közeléből, csak hű komornyikával volt hálószobájában s vetkőzött.
Az osztály, melyben lakott, ugyanaz maradott, melyet akkor foglalt el, mikor még a szép Adelhaid királyné udvarnál volt s összefüggésben maradt egy rövid folyosó által a királynétól egykor lakott osztálylyal.
A király e napon igen kedvetlen volt; újabb zavargások s elégületlenségek hírét hallotta, s Rómából a tudósítás újabb valópere iránt mindig késett.
- Inkább, mint valaha, érezte az országlási s egyéb gondok súlyát s vágyott néhány napi pihenésre.
A király hálószobája melletti teremben mindig őrök voltak, de azon oldalon, mely a feljebb említett kis folyosóval volt összeköttetésben, szükségtelennek tartatott az.
Mikor a komornyik meggyujtván az éji lámpát, eltávozott, a királynak úgy tetszett , mintha a kis folyosó felől neszt hallana.
- Valóban amaz üres osztály felől a nesz növekedett s úgy rémlett, mintha a zárba kulcsot illesztenének.
- Pillanatra valami babonás félelmet kezdett érezni a király, mintha attól tartana, hogy első neje, a szelid Aldon Anna, ki rég a sírban pihent, szánt volna neki egy éjféli látogatást.
De ez nem volt több egy futó gondolatnál s mihelyt nem kétkedhetett többé, hogy valóban kulcs az, mely a neszt okozza, hirtelen felugrott ágyából s kardjai egyikét, mert hálószobájában sem hiányzott a fegyver, felragadván, várta , mi fog történni, a nélkül, hogy a szomszéd szobában létező őröket megszólítsa , átalván félelmet árulni el előttök.
Ezek hallották ugyan, hogy a király felugrott ágyából, de felszólítás nélkül nem mertek a szobába lépni.
Kázmér nem tévedett, a kis folyosóval közlekedő ajtó volt az, mely mindig zárva tartatott, honnan most egyszerre nem más mint a szép Eszther nyitott a király szobájába.
A pongyola, mely karcsú arány- és szabályteljes tagjait födte, még emelte e váratlan megjelenés érdekét.
Eszther talán soha szebbnek nem látszott a király előtt, mint ez órában; de e megjelenés s mindaz, minek saját udvarában - s azok közt, kik személyével közvetlen érintkezésben voltak - történni kellett, hogy Eszthernek sikerüljön, ezen eddig minden kétértelmű jelenetektől óvott szentélyt megközelítni, ez nem tetszett Kázmérnak a királynak.
Bármennyire szerette Esztert, mihelyt ráismert, szigorú hangon felkiáltott:
- Te Eszther? - s kinek engedelmével.
Nem lehetetlen, hogy az eszélyes némber, ki Kázmért tökéletesen ismerte, el volt ily fogadtatásra készülve, azért szerény és alázatos hangjában és tartásában pillanatig sem vesztette lélekjelenlétét.
- Én vagyok, felséges uram! - szólt azon hangon, mely a királyt még eddig soha sem érintette hidegen, - minden engedelem nélkül jöttem, s felséged elhiheti nekem , hogy sokkal vétkesebbnek érzem magamat, mint gondolja, azért azok közől, kik szolgálatomban vannak, az egyetlen hű Rachelt hoztam el magammal s vakmerőségemet mindenki előtt titkolni akartam.
A hang a királyt, mint mindig, most is megengesztelte s szelidebben, de komolyan szólt.
- Eszther! vannak az ildomnak némely szabályai, melyeket gyöngédség s nemesebb tapintat tiltanak mellőzni.
Te tudod, mennyire szeretlek s épen ezért mélyen sért , hogy te vagy az, ki ezen szabályok ellen vétettél.
Nem akarok többé semmit hallani, bármi hozott ide, neked tüstént távoznod kell, vagy én fogok távozni!
- Igaz, - mond Eszther, - hiszen Lengyelország trónján ujra királyné van, s az ildomok azt követelik, hogy az ily czímzett szeretők, mint én, eltávolíttassanak az udvartól.
- Lengyelország trónján királyné? - szólt Kázmér, - szabad -e tudnom, miként nevezi magát ezen ismeretlen nagyság?
- Neve Rokiczana! - felelt Eszther, vádteljes tekintetet vetvén a királyra.
- Felséged jónak látta ama vakmerő cselt, mely a romokban játszatott, tőlem titkolni, s én ezt hálásan, mint kíméletet fogadom; de egy névtelen levél tudtomra adta azt, s hogy a cseh hölgynek sokkal nagyobb merény bocsájtatott meg, mint az , a melyet most én koczkáztattam, mert ellen nem tudtam állni a vágynak a királyt látni s őt vigasztalni.
Kázmér mellőzte az egyenes feleletet: - Itt nem folytathatjuk beszélgetésünket , szólt; - látod, hogy e felső öltönyön kivül igen is nagy pongyolában vagyok; de akarom tudni, hol szálltál meg s honnan s ki segedelmével közelítetted meg e szobát, mely minden oldalról őriztetik?
- A mellékosztályban vagyok, - szólt Eszther, ki fel látszott tenni magában, hogy a mit cselekszik, az egészen s nem félig történjék.
- Ugy vélekedtem, folytatá , hogy ha Rokiczanának szabad volt a leghősiesb lelkű királyok egyikét eszélyesen szőtt - de a király tiszteletéhez mérve illetlen módon, egy színlettnek hitt szövetségre csábítani, a szerelemnek is van annyi joga, megközelítni azt, kinek életét és becsületét áldozta s fel merni annak oldala mellett állni, kihez a bosszú, s ellenséges szándék oly közel jutottak nem egyszer.
- Menjünk, - mond Kázmér, - vagy inkább siess előre s várj reám; a mi itt történik, elveim s ínyem ellen van.
- Nem akarom a mellékszobában levők kiváncsiságát még inkább nevelni, miként az eddig is történt, mert majd minden hang áthat az ajtókon.
- Felséged követni fog engemet, - szólt Eszther szemeit bátran emelvén fel a királyra, - többet áldoztam és mertem már, mint hogy akkor tapasztalnék visszautasítást, mikor szerelmemnek legnagyobb tanuságát adtam.
Kázmér három hét óta látogathatta meg Eszthert, leveleiben mindig ismételte , mennyire óhajtja őt látni, most előtte állt, s szebbnek tetszett neki mint valaha !
Eszthernek nyert ügye volt!
- Jó, - felelt Kázmér; - felöltözni s követni foglak.
Eszther egy tekintetet vetett a királyra, azután nyugodtan szólt magában: jőni fog!
Úgy lőn: mig Eszther a szobában volt, Kázmér szénen látszott állni; minden kicsapongásai mellett, kevés emberben volt oly kényes, gyöngéd féltékenység az iránt, mi a királyi méltóság légkörének megőrzésére tartozott.
Azért a legkellemetlenebbül érintette őt, hogy a szomszéd szobában őrködők láthatlan, de mégis halló tanui valának annak, mikép a király, saját hálóosztályában kétértelmű hölgygyel találkozik, - mi eddig sohasem történt.
Mihelyt Eszther távozott, a király azonnal csengetett s nemsokára azon komornyik , ki őt levetkőztette, lépett a szobába.
- Tudtad -e József, hogy Eszther itt van? - kérdé Kázmér szigorú hangon.
A komornyik habozni kezdett: Azt hittem, felelt némi tétova után - hogy felséged akaratából történik ez.
- Ezt nem hitted! - viszonzá a király rögtön, - azután az őrök egyikét beszólította.
Pár másodpercz mulva a szobába lépett ez alabárdjával.
- Ezen embert, - szólt a király, - le kell a palotaőrizethez kisérni további rendeletemig; mert épen most egy kérelmes jelent meg hálószobámban a nélkül, hogy ezt tudná.
A komornyik jól ismerte a királyt s egy hangot sem mert koczkáztatni védelmére ; hanem kilépvén a szobából, az egyik őr kiséretében eltünt szem elől.
Mihelyt eltávoztak, Kázmér a második szobában létező tisztek egyikét szólította be: - Kegyetek, ugy látszik, - szólt haraggal, - azt sem tudják, mi szobáim közvetlen szomszédságában történik? de többet erről holnap, most a második komornyikot kell azonnal ide rendelni, hogy míg az első börtönben ül, helyét foglalja el.
A királynak minden parancsa teljesítve lőn.
Mit gondoltak, mitől féltek a teljesítők, azon Kázmér nem sokat törődött; megtevén maga részéről - mivel az ildomnak tartozott.
- Mihelyt ujra egyedül volt, valamivel több ruhát vett magára , be nem várván a második komornyik megérkezését; azután azon az ajtón át, melyen Eszther távozott, kisietett a szobából.
Eszther egyetértvén a király első komornyikával s egy-kettővel azon urak közől , kik alkalmasint azt hitték, hogy a király nem fog neheztelni, ha a szép Eszther tudta s akarata ellen jelenik meg az udvarnál! mindent úgy elintézett, hogy a királynak s az egész városnak, Eszther meghittjein kivül semmi eszméje nem volt arról, hogy a kis királyné - mikép őt az udvariak nevezték - Krakkóban van.
Meglehet, hogy főleg a fiatalság legkevesebbet sem gondolt volna azzal, hogy Eszther az udvarnál nyilvánosan, mint a király szeretője be legyen vezetve; sőt voltak, kik óhajtották, hogy az érdekes hölgy által meg legyen ingatva Kázmérnak azon rendszere, hivatalnokai választásában semmi befolyást nem engedni pártolásoknak s melléktekinteteknek.
Bármennyire hizelgett - mindössze is csak kevés számú - lengyel főurak fiainak , hogy a király őket titkos ünnepélyeire meghivja, a puszta czimboraságot minden más jutalom és járulék nélkül, nem igen tartották egyértékűnek azon fényes hivatalokkal, s az azokat köröző tisztelettel, melyeket mások nyertek.
Ezt előrebocsájtva, nézzük, miként alkalmazta magát Eszther tovább s ha tudta -e a királyt arra birni, mit bármi áron ki akart vinni, mert hiusága minden mértéket haladott s dicsvágya annál öszpontosultabb erővel birt, mennyivel inkább kellett azt szerénység s alázattal leplezni.
- Itt vagyok, Eszther, - szólt a király, - s mivel már ide jöttél, sokkal udvariasb s lovagiasbnak higyj, mint hogy ne kivánnám feledni, mi megjelenésedben helytelen s viszonyunkra nézve káros hatással van.
Ezzel Kázmér gyöngéden vonta karjai közé a szép hölgyet s helyet foglaltak két széken, melyek egy aranynyal hímzett szőnyeggel borított asztalka mellett álltak.
- Felségednek soha sem volt több oka béketürésre velem, mint jelenben; - szólt a hölgy, - mert engemet féltékenység hozott ide.
- Féltékenység?
- Úgy van, féltékenység: vetélytársamnak sikerült, bár a legkönnyebben megoldható módon, de mégis rövid időre azzá lenni, hová engemet legmerészebb vágyaim sem mertek emelni.
Ha felséged azon szerelemnek természetét ismeri, melyet én érzek személye s következőleg a király iránt is: úgy nem szükség mondanom, hogy elvesztett lelki nyugalmamat csak egy adhatja vissza.
- S mi az? - kérdé Kázmér.
- Elégtét!
- Elégtét? - kiáltott fel a király, - s minő jogon követelheted azt? engem akarsz talán hibáztatni, hogy nagyobb zajt nem ütöttem a dologból? vagy a gaz Zdenkót , az egész cselszövény elrendezőjét, el nem fogattam s háborút nem kezdek leghatalmasb szövetségesem, a magyar király ellen?
- Nekem sem a királyokkal, sem felséged bosszújával nincsen ügyem, - felelt Eszther, - én szeretek! vágytársam előnyt vivott ki, én nem követelek bosszút s felségedet sokkal bensőbben és szenvedélyesebben szeretem, mint hogy oly valamit kivánnék, mi országos érdekeit zavarhatná meg!
Nő vagyok! nem, nem! - hölgy vagyok! hiuságom sértve, szivemben éles fulánk fészkel, hátra vagyok vettetve , vetélytársam előnyben van, nekem elégtét kell - nem több - nem egyéb!
- S miként érted ezen elégtételt? - kérdé Kázmér.
- Egyszerűen, - felelt a hölgy, - egész Lengyelország tudja, hogy a legszerencsésebb hölgy vagyok, hogy az ország leglovagiasb férfiának szive enyim , hogy Eszther a héber hölgy, anyja a király gyermekeinek!
- Vakmerőség -e tehát, ha óhajtom, hogy legyen a király elég bátor, azon udvari körök egyikében engemet is elfogadni, hol annyian mozognak, kik velem sem hűségben, sem csatlakozásban nem mérkőzhetnek!
- Az nem fog történni! - felelt Kázmér, erőt vevén magán, - nem fog történni saját nyugalmadért s mert hiu vagy, tehát féltékeny és ingerlékeny! - nem történik ez ; mert ha a király sértő szavakat tud gátolni s büntetni, nem fékezheti a tekintetek élét, nem ura a mosolynak, nem büntetheti a visszavonulás semlegességét.
- - Ki nem tehetlek azon kinnak, mely reád vár, ha nem is sejted azt, mert szeretlek Eszther! s gátolni akarom tovább is, mitől mindeddig megóvott szerelmem és saját szerénységed - a mellőzést, hogy ne mondjam, megvetést.
- Bátor vagyok s merek mindent, mig magam fölött forognak az esélyek, de félek gonosz igézettől, mely téged érhet, a titkos megvetés igézetétől.
Eszther büszkén felvetette ajkait, pillanatra a felséges keleti arcz, mely a bibliai szűzek alázatára emlékeztetett - megváltozott, mint Jezabelnek felszikráztak szemei s azokban az önbizodalom fönsége világolt.
- Meg fog történni ez, - szólt a hölgy rövid szünet után; mert ha hiuságomnak hizeleg, hogy álljak királyi szeretőm oldalánál, míg Rokiczana a királynéi nevet bitorolja, nem rettegek tudni akarni, miként itél népem Istene maga engemet az emberek tekintete s közvéleménye által.
Kázmér szembetünőleg ingadozott, mit természetesnek találandnak mindazok, kik a történetekből tudják, hogy Lengyelhon e legdicsőbb királyai egyike még halála pillanatában is éber gondosságot tanusított e rendkivüli nő s egytől egyig feltünő gyermekei iránt.
Kázmér ingadozott, de voltak dolgok, melyeknek erkölcsi hatása nála kiirthatlan gyökeret vert.
Neki épen oly erkölcsien lehetetlen volt szeretőjét, mint olyat s e czím alatt - bevezetni az udvarnál, mint a minő anyagian lehetetlen leende egy tornyot ledönteni kezével.
- Eszther! - mond a király komolyan, - úgy látom, hogy valami ellenállhatlan ösztön vezérel téged jövődbe csepegtetni azon ürömadagot, melynek egy életből sem szabad hiányozni.
Ám legyen! de egy feltét alatt; udvaromban s főleg vidám czimboráim közt, hol oly serge van szenvedélyes tisztelőidnek, sejtem, akad nem egy, ki neked örömest, talán büszkén leend kész nevét kölcsönözni.
- Hogyan? - kiáltott fel Eszther; nem oly kellemetlenül meglepetve, mikép azt talán gondolná valaki, - hogyan, uram királyom, más ember nevével? tehát ha jól értem felségedet, mint más embernek, mindenesetre olyannak neje, ki előtt az udvari termek nyitva állnak, jelenhetek meg ott s nem másként?
Feláldozzam tehát épen azt, mi főbüszkeségem, hogy Kázmérnak szeretője vagyok?
- Nem áldozol fel semmit, - válaszolt a király, kinek Eszther mesterileg játszott hüléje hizelgett, - nem áldozol fel semmit! - ismétlé; - sőt még nyersz, mert mint nő s előkelő férfiu hitvese, senki sem vitathatja el megjelenhetési jogodat az udvarnál, a világot pedig drága Eszther, jobban ismered, sejtem, mint azt hinnéd , hogy csak egyetlen leend, ki új neved s férjed paizsa mögött - nem sejtené a király szeretőjét.
Eszther fölkelt üléséből s gondolkozva járt fel s alá a szobában.
- Nehéz áldozat , nehéz választás! - szól - s minő leend a viszony köztem s azon ártatlan bárány közt, kiről a világ oly oroszláni bátorságot teend fel, hogy Kázmér királylyal mer szeretőjeért sorompóba lépni?
- Minő viszony? - kiáltott fel nevetve a király, ki ezen új eszmébe, mint saját felfedezésébe, szerelmes kezdett lenni, - semminemű viszony, Eszther; ellenmondok erélyesen minden viszonynak.
Ha ilyen férjet kapsz s ne csaljuk magunkat, elég akad ilyen, ha nem fösvénykedünk; ezen egyénnek nem leend egyéb teendője sem elébb, sem később, mint tégedet megkérni, veled megesküdni s azután pár hétig eltünni a világból.
Később aztán mint valami szép kastélynak s jövedelmes uradalomnak birtokosa egyszerre megjelenni itt, vagy Varsóban az udvarnál, mintha semmi sem történt volna.
Egy szép házban fogsz lakni, melynek egyik szárnya kirekesztőleg a tiéd s honnan mint jó gazdasszony gyakran látogatásokat teendsz falusi jószágodba, többi közt Lobzowba, a tündér kastélyba, melyet tőlem aradíjban nyerendsz, mihelyt férjet találtál.
Azon pillanat óta, hogy a király ily világosan nyilatkozott, Eszther azon kezdett gondolkozni, kit válaszszon számos tisztelői közől férjnek.
Mint minden ily helyzetű hölgynek, nem volt neki is, bámulandó tapintata daczára, egészen tiszta fogalma állásáról; ő azt nagyobb részt annak ünnepies arczáról ítélte meg, melyet azonosított a belső képpel a sima vonások mögött, hol a valódi fogalom rejtőzött , mint a gondolat rejtőzik s nem nyilatkozik a szavak hüvelyében.
- Megállapodtunk -e? - kérdé a király nevetve, - szabad -e a névsorozatot tudnom s mint véleményező a kitűzöttek felől gondolatimat kimondanom?
Eszther a király karjai közé vetette magát, megszünt minden okoskodás - - s hajnalban nyoma sem volt annak, hogy Eszther megjelent az udvarnál.
Oly szigorú rendet tartott Kázmér király, hogy némely titok át nem szivárgott udvarában a harmadik teremig: az az nem szóltak róla s e hallgatás okozta leginkább, hogy az egész világ tovább hímezett az apró udvari eseményeken s néha a semmiből, vagy ennél nem sokkal többől, hosszú s nem ritkán valótlan regények ( melyeknek a történetekben is nyoma maradott) szövettek ki; főleg az udvari hölgyek közt, de ezzel a király keveset gondolt.
Krakkóban tehát senkisem tudta, hogy Eszther meglátogatta a királyt s miben mesterkedik a nagyravágyó héber leány; hanem a helyett a legcsodásabb történetecskék kerengtek, valami nagy családbeli hölgyről, kit titkon, leplezett kocsiban éjfélkor a királyi csarnokba vittek, s hogy a király komornyika hűtlenségben találtatván, elmellőztetett az udvartól.
Mások állították, hogy nem más mint Rokiczana maga volt az, kit hajnalban hófehér ménen láttak a királyi csarnokból kiszáguldozni s több ehhez hasonlókat.
Két nap mulva a komornyik ujra elfoglalván szokott helyét s miután tudva lőn, hogy Rokiczana Boszniában van, nem egy az udvarhoz járó hölgyek közől került gyanúba.
Szóval mindenki közelebb állt a terjedő gyanú árkához, mint Eszther maga.
Sőt akadtak e hírben volt hölgyek közől oly hiuk, kik a szégyenítő sejtelemmel szemközt, olyankép mentegetődztek, hogy a gyanút inkább igazolták, mint csökkentették.
Ez s ehhez hasonlók főokai annak, hogy Kázmér királyról körülbelül százszor annyit beszélt a világ s legalább ötvenszer annyit jegyzett fel a botránytár s adott át a komoly történetnek, mint valóban történt.
II.
Mintegy három hét telt el a király ezen találkozása óta Esztherrel, midőn egy este igen fényes ünnepély vezette mindazokat a királyi palotába, kik az összejövetelekre feljogosítva voltak.
A király udvara különösen népes volt e napon; számos idegenek voltak jelen s ezek közt a külsőleg s színleg megengesztelt római pápa küldöttje is, mint szintén magyar urak s több németek és francziák.
Az utóbbiakban már akkor sem hiányzott azon ismeretes tulajdon, hogy minden gazdánál jól érezték magokat, míg személyesen nem bántatnak.
A legelőkelőbb úrhölgyek fényesen a kitelhetőségig s néha az izlés rovására mozogtak a nappalian világított teremekben.
Az ünnepély kezdete, mint minden ily összejövetel az udvarnál, a hivatalosak közől azoknak bemutatásával telt el, kik vagy először jelentek meg, vagy külföldről jöttek.
Ily bemutatások nem csekély időt vettek igénybe, mert főleg a felső körökben , mihelyt a hölgyek a tizenhetedik évet betöltötték, szülőik siettek őket az udvarnál bevezetni, így e napon is igen sokan részesültek e kitüntetésben.
Mindez fel nem tünt, míg egyszerre Smilinszky, egyik azon fiatal emberek közől , kiket a király egyéni mulatságaiból ritkán feledett ki s vidor kedve által valódi fűszere volt az ily titkos tréfáknak, - lépett be fiatal nejével.
A jelenlévők közől, a lengyelhoniakat értjük, senki sem tudta, hogy az életvidor s elveinél és szokásainál fogva legkevésbbé sem komoly házassági viszonyra hajlandó ifju nősült, még kevésbbé tudták, kinek a szép hölgyek közől sikerült őt lánczaira fűzni.
Mihelyt Smilinszky és neje bevezetve lőnek, sajátnemű suttogás keletkezett .
Mindenki tudni akarta nejének családi nevét, mikor, hol történt az összekelés? s ehhez hasonlókat; midőn egyszerre Eszther neve lőn említve s a csodálkozás főfokát érte el.
Eszthert visszavonulásaért még az időben kevesen ismerték személyesen, főleg az előkelőbb hölgyek közől; azokat pedig, kik őt ismerték, eleinte zavarba hozta azon új minőség, melyben először itt megjelenni látták.
Annyira ment ez, mikép többen saját szemeiknek nem akartak hinni, tudván, hogy Eszther mennyire ragaszkodik vallásához, s hogy e szövetség csak úgy történhetett, ha a zsidó hölgy kereszténynyé lett; azért nem csoda, ha azt gondolták, hogy őket valami rendkivüli hasonlatosság hozza tévedésbe.
Meg kell vallani, hogy Eszther öltözete által is igyekezett megzavarni ismerőit.
Haja rendezése, főéke s a nemzeti lengyel öltöny , mely díszesen födte karcsú termetét, szóval minden különbözött attól, miként őt azok látták, kiket érdek, a király kénye, vagy könnyed elvek egyéni körébe vezettek.
- De mindez a hölgy előnyére látszott számítva lenni, s oly remekül sikerült, mikép Eszthert maga a király szerfelett szépnek találta ezen este .
Nemcsak e külsőségek, de kiválólag szerény s még is tapintatteljes megjelenése igen is alkalmasak voltak, a - nem tagadjuk - kellemetlen benyomást elzsibbasztani, mely azonban szembetünő lőn, mihelyt a társaság a bájos fiatal nőben a híres héber hölgyre s a király kedveltjére ismert.
Azok is, kik Eszthernek minden gazdagságát és befolyását meg tudták bocsájtani , míg őt az udvari légtől elkülönözve a viszlai várban felkeresték, nem lőnek képesek a visszatetszést magokban legyőzni s kellemetlen feszély súlya alatt valának, valahányszor a fiatal nő őket, mint ismerőket megszólította s ez által másokat kérdezősködésekre s észrevétekre birt.
Smilinszky egészen hatalmába kerítette a helyzetet.
Volt alkalmazásában olyas valami, miből ki lehetett venni, hogy az ifju, királya iránti személyes rokonszenvből s buzgó kegyeletből, nevét áldozatul hozta oly viszonynak, mely iránt jelen szövetségében sem igyekezett senkit tévedésbe hozni.
Mind ez negély és elfogultság nélkül történt, s ha némely embernek sikerült szégyenét engesztelőleg hordani a világ előtt, a király jobb paizsot alig választhatanda hiányos oldala leleplezésére - mint ezen ifjut.
Smilinszky kifogyhatatlan derültsége s azon tulajdon, hogy szives baráti szolgálatok által számosakat le tudott kötelezni a nélkül, hogy valakitől viszon szolgálatot követelne, okozták, hogy neki nem voltak ellenségei s ha bolondságokat tett, miként ez igen gyakran, de csak saját hátrányára s nem mások kárára történt , őt mindenki menteni szokta.
Most is többen voltak, kik őt sajnálták, mint a kik kárhoztatták.
Jó szive vitte e viszonyba! ez lőn az általános vélemény.
- Többen igyekeztek vele legkevésbbé sem éreztetni azon álhelyzetet, melybe e homályos, árnyas szövetség hozta.
Eszther , miként láttuk, czélt ért.
A király, ki eddig lehetetlennek hitte őt ily ünnepélyek alkalmával s általában az udvarnál láthatni, most a nő előtt s kit férjének neve óvott, nem érzett semmi feszélyt - s Esztherrel többször beszélgetett, sőt tánczolt is.
Ha a cselszövényes hölgy megjelenése által diadalt aratott, ha a szép Rokiczana irányában elégtétet vivott ki magának, egyetlen órai mulatása után e fényes társaságban, nem tükrözte le többé magát vonásaiban e diadalnak élve.
A szerény, de derült kifejezés lassankint szembetünő elfogultságnak adott helyet s a felséges vonások, a legszebbek ezen egész társaságban, valami hideg, sértett kifejezést nyertek, melyet hasztalan igyekezett nyájas mosoly alá rejteni.
Wolkowszky herczegnő egy a legelőkelőbb hölgyek közől az udvarnál, azonnal fölkelt üléséből, mihelyt Eszther táncz után véletlenül mellette foglalt helyet.
Pár más hölgy felelet nélkül hagyta kérdéseit; többen tekintetük s arczkifejezésük által élesen kitüntették, hogy őt nem magok közé tartozónak ítélik.
Szóval - Eszthernek diadala azon számos nevezhetetlen, de sajogva érezhető hüléknek lőn kitéve, melyek ellen fegyver s bosszú nem létezik: mert simák mint az angolna s észrevenni azokat, vagy elárulni, hogy észrevettük, adja reájok a sértés bélyegét; míg türelem s szórakozottság az egyedüli módok - némi értény megóvására.
Vette -e a király mindezt észre, nem állítjuk, de hihető; azonban nem sokat törődött rajta s ha - mikép mondva volt - Esztherrel társalgott, egyáltalában nem különböztette meg őt s udvariassága irányában átalános volt.
Smilinszky feléje sem ment nejének, nehány ismerőjével a távolabbi termek egyikébe vonult s ott beszélgetett, nevetett, tréfált, mintha semmisem változott volna.
Eszther lassanként el lőn a hölgyektől tökéletesen szigetelve, senki sem szólt vele, senki sem ült mellé, az előkelőbb hölgyek példája ragálylyá lőn.
- Ha azon ifjak egyike, kik Eszthert nem ismerték, vagy multjával nem valának tisztában, s talán, mindezen túl tevén magukat, őt - tánczra szólította, hogy gyöngédségből kínos, sértő elhagyottságának véget vessen, meg lehetett győződve, mikép a többi hölgyek rá sem néznek többé, a nélkül, hogy hatalmában lenne e mellőzést rossz néven venni.
Mennyi béketűrést fejtett ki Eszther e kis csatározások kezdetében, minő ügyesen tudta rögtön odahagyni ülését, ha valaki fölkelt mellőle, mintha ez nem érette történt volna; miként került minden kérdést s minden társalgást, mihelyt első közelítése visszautasíttatott; annyira érezte ereiben hevülni a keleti vért később, s meglehet - nem egy sötét bosszúterv haboztatta keblét, mikor e folytonos szégyenkövi helyzet a botrány szinét kezdé magára ölteni s oly végletet ért, mely a rögtöni távozást elkerülhetetlenné tette.
A király előtt nyilatkozni, vagy épen panaszt tenni - büszkesége nem engedte; de annyian is voltak a sértők, mikép végre az egész társaság ellen keresetet kellende indítni.
Smilinszkyt nem volt oly könnyű előkeríteni; mert ő mint a tüzet, úgy kerülte bájos nejét, s barátival elfoglalva mit sem gondolt azzal, mi a teremben történik.
Egy-két pillantás, melyet a fiatal férj a főterembe vetett, meggyőzték őt, hogy nejének igen rossz dolga van s oda ért, hol már azok is feljogosítva érezték magokat, őt egy-egy jelentő tekintettel vagy kétes mosolylyal büntetni s minőségére emlékeztetni, kik először látták, vagy nem sokat vethettek szemére.
Eszther kénytelen volt őt maga felkeresni.
Sietve, nem tekintve sem jobbra, sem balra, haladott a nagy táncztermen s pár mellékszobán keresztül.
- Ah! - szólt magában, míg szemei szikráztak: - lehetnék a vak Sámson, hogy rátok borítsam ezen öblök íveit!
- - Végre megpillantotta férjét és eleibe sietett.
- Igen rosszul érzem magamat, - szólt közelítvén férjéhez, ki azon udvariassággal kelt fel és sietett neje elé, minővel az illem minden hölgyközelítést fogad.
- Fejem fáj! - folytatá Eszther, - elszoktam a zajtól, haza akarok menni.
Smilinszky szivesen köszönt barátinak, elkisérte nejét a nagy terembe, míg a suttogás kétszerezve lőn körüle.
Az ifju fel sem vette azt, mint ha nem őt illetné s Esztherrel együtt eltávozott.
A király szeretőjének hiányát észre sem látszott venni és szokása ellen tovább mulatott mint máskor.
Miként érkezett Eszther szállására, kevés érdekkel bir történetünkre nézve, de kilesni azon pillanatokat, melyek a nőnek ezen első bemutatását kisérték, nem leend felesleges.
Eszther szerette volna maga előtt is titkolni a bosszúságot, melyet a remélt diadal helyett haza hozott; azért az egész uton a királyi csarnoktól szállásáig , egy hangot sem ejtett ki Smilinszky előtt, mely kedvetlenségét és kiábrándulását elárulná.
A viszony köztök olyan volt, hogy mikép az ifju, minden kérdést kerülhetett, a nélkül, hogy ez feltünnék, vagy a negély szinét viselné; de csalatkoznánk, ha hinnők, mikép az, a mi a teremben történt - nem érintette és érdekelte őt .
Könnyelműsége mellett volt az ifjuban oly érzés, melyet másnál a becsületének lehetne nevezni, de a hiuság fővegyítékével.
Bár visszavonult tehát, azért mégis látott, hallott mindent s örült, hogy Eszther vele értekeződésekbe nem elegyedik.
Mihelyt a nő hálószobájában volt, s egyedül maradott hű komornájával, Rachellel , egy támlányba vetette magát.
Azon hevesség, melynek annyira ura tudott lenni , mikor ennek szükségét látta, most egyedüli meghittje előtt medret tört.
Arcza harag és bosszú kifejezését nyerte s könnyei megeredtek.
Rachel, ki asszonyát soha sírni nem látta, kinek csatlakozásában ritka buzgóság s rokonszenv tüntek fel mindig, ijedten sietett Esztherhez s megállván előtte , reszkető ajkakkal kérdezte: - Mi történt, drága asszonyom! tehetek -e valamit könnyebbségére?
- Ah a gyalázatos gyáva nép! - kiáltott fel Eszther, felkelvén üléséből s hevesen kezdvén a szobában fel s alá járni.
- Mi történt, jó Rachelem? megmondom neked : úgy bántak velem azon fényes hölgyek és férfiak, mintha Kázmér király az út széléről szedett volna fel!
Le nem irhatom neked azon pár óra szenvedését!
- Gúnymosoly, jelentő lenézés, mellőzés minden alakban! ah csak az hiányzott, hogy ki nem vetettek a teremből!
- S a király? - kérdezte Rachel, kinek vonásai haragban égtek, - a király mindezt tűrte?
- Van, a mit tűrni kell! mi ellen fegyver nincsen; - szólt haraggal Eszther, - mi oly közel áll a botrányhoz, mikép nem szabad érinteni, hogy be ne szennyezzük magunkat!
- - Én köszönöm, hogy a király tűrte, min segíteni sem lehetett, több kimélet volt e türelemben, mintha mindazokat rendre kérdőre vonandá, kik nekem többet mondtak hallgatva s egy tekintettel, mint a mennyit valaha eltűrhetni gondoltam.
- S mit fogsz tenni, drága asszonyom, és Smilinszky ur, mit mondott ő, mit tett a férj?
Mit a királynak tűrni kellett kiméletből s gyöngédségből, ő, kinek nevét viseled, tartozott -e szenvedni?
- Smilinszky ellen nincsen panaszom, - mond Eszther, - a gondviselés számomra sok csalódást tartott fenn, előtted, te hű lélek, titkom nincsen: meg kezdem vetni magamat! egy iszonyú gondolat birkózik fel keblemben, rosszabb vagyok mint hittem!
- Rosszabb?
Oh nem, nem, - vágott Rachel szavába, - jobb vagy drága asszonyom , mint hiszed s nem tűrnél annyit, ha rossz volnál! ki állhatna könnyebben bosszút azon mellőzésért, melyet tapasztaltál? ki lenne képesebb haragja egész súlyát éreztetni ama büszke nőkkel, mint épen te? kinek egy tekintete, egy ölelése többet vihet ki a királynál, mint ezen embereknek összesen minden törekedésük.
- Csalódol, Rachel, - mond Eszther, - a királyt nem ismered!
Lengyelországnak kevés nagyobb királya volt, mint ő! nem lehet őt személyes bosszú végrehajtójává alacsonyítni, ha bosszút áll és büntet, magáért és saját érdekében, vagy országos nézetekből cselekszi.
De én nem is akarom azt! ragasztani óhajtanék dicsőségéhez , nem elvonni abból!
- S magadon hagyandsz tehát, asszonyom, minden sértést, minden mellőzést?
Eszther hallgatott.
- De nem fogsz legalább azon helyeken többé megjelenni, remélem, - folytatá Rachel hevesen.
- Oh! asszonyom, térjünk vissza szép vidám várunkba, nem kellett volna azt soha elhagyni!
Nincsen -e ott udvarunk, melynek királynéja vagy, s nem szivesek és alázatosak -e ama varázshelyen a büszke hölgyek, kik a király közelében mellőzni és sérteni mertek.
- Igazad van, Rachel, - kiáltott fel Eszther, - oh igazad! térjünk vissza!
E napnak nem szabad haszon nélkül elveszni, a gondviselés nem ok nélkül vezetett engem azon helyre, hol az emberek egész kicsinységemet éreztették velem.
Rachel, e keserű tanulságnak veszni nem szabad! én királyné akarok lenni, nekem nép kell , mely szeressen, melynek reménye, réve legyek!
S én királyné leendek, én népet teremtek magam körül: úgy talán elfeledem e mai napot s annak minden kiábrándulásait.
- Királyné! - kiáltott fel Rachel, mig a büszke örömnek egy sugára vonult át arczán.
- Nem értesz, hű lélek! - mond Eszther ihletve; - királyné, de király nélkül.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE