(Az iró élményeiből.)
Tavaly fölolvasni hívtak egy vidéki városkába s bár tél volt s csak nem rég estem túl egy kellemetlen bronchitisen, szivesen elszántam magam a hosszú útra, mert az isten háta mögött fekvő kis helység, melybe a vonat is csak súlyos nehézségek után bír eljutni, már régóta izgatta a fantáziámat.
Az apró házakba , melyeknek ablakaiból mély völgyszakadékokba nyílik kilátás, valaha bőrkötényes nagyapók zárkóztak el a tatárok és törökök elől, a felkiáltó jel alakú őrtoronyba n turbános katona dicsérte az urat s a vár utcáján vastagnyakú kuruc vezérek lovagoltak föl alkonyatonkint az összetöpörödött kis püspökhöz, hogy bűneik alól feloldja őket.
Századévek óta jóformán semmi se változott a patinás kisvárosban, a vén házak falai b an még ott vannak az ágyúgolyók, melyeket kétszáz évvel ezelőtt lőtt beléjük az istentelen ellenség, az őrtorony még mindig kiváncsian kémleli a távoli kék hegyeket s a várbeli rezidenciában most is tipegve jár a szentéletű püspök , aki csupán az égiekkel érintkezik (meg egy évben egyszer, - a felség nevenapján - a városi urakkal, akiket az asztalnál vendégül lát ).
Uj ház ötven esztendeje nem épült a kisvárosban s mikor a zsidó fakereskedő harmadéve tágas bódét építtetett a fenyődeszkák számára, a helyi la p külön cikket irt az eseményről, annak a reményének adva kifejezést , hogy Bakonyvárt nemsokára jogosan megilleti a "magyar Liverpoole" elnevezés .
A vasutnál a városka honoráciorai fogadtak, a polgármester, a főjegyző, a gyógyszerész, a városi fizikus s röv id üdvözlés után kijelentették, hogy Takácsy Mihályhoz fognak elszállásolni, a Kék elefánt -ba .
- Ez egy szállodának a neve? - kérdeztem közömbösen, mert voltaképpen egészen mindegynek találtam, vajjon a Kék elefánt -ban, a Vörös ökör -ben, vagy az Arany oroszlán -ban fogom -e átkozni féléjszakán át az egereket és a poloskákat .
A polgármester azonban derűsen fölvilágosított .
- Nem, a Kék elefánt nem szálloda, hanem fűszer- és gyarmatárú üzlet , melyet másfélszáz évvel ezelőtt alapított a mostani tulajdonos déda pja.
Ez a legrégibb ház az egész városban s mivel az író urak szeretik a biedermeyer-hangulatokat, ezt a szállást még a püspöki rezidenciánál is különbnek tartottuk.
A Kék elefántban nemcsak a butorokat fogja érdekesnek találni az író úr, hanem magát a házigazdát is, aki szintén megírni való tipus .
- Nem is szólva a háziasszonyról, akinél csinosabb menyecske a fővárosban is aligha akad, - tette hozzá csettintve a városi fizikus .
- És a sógor, az talán kutya? - tette hozzá mosolyogva a főnótárius .
Mindnyáj an derülten bólintottak, mint akiknek valami átkozottul pajkos történet jut az eszükbe, de közben előállt a város fogata (egy tiszteletreméltó vén bárka, melybe két kövér fekete ló volt fogva, amilyennel a kanonokok szoktak járni) s a polgármester mellém telepedve szólott :
- Nemcsak pompás, régi butorokat, érdekes házigazdát és csinos menyecskét fog találni a Kék elefántban, hanem egy valóságos regénythémát is, ezt pedig az urak többre becsülik akármilyen földi kincsnél ...
A bevonuláskor csak futólag látt am a házaspárt, melyet, mint érdekes témát fölajánlottak számomra, de őszintén szólva, nem költötték bennem azt az impressziót, hogy az ő révükön fogom megírni életem chef d'oeuvrejét.
Az asszonyka csinos és fehér volt, keveset beszél és sokat mosolygott s láthatólag zavarba hozta, hogy egy pesti íróval beszél, az úr pedig tipikus példányát személyesítette meg a jól táplált és gondok nélkül élő vidéki filiszternek, aki csak vasárnap olvas ujságot, de a huszadik sornál elalszik s harmincéves korában szerenc s ésen megüti a másfél mázsát, anélkül, hogy valami jelentősebb izgalom az életét megzavarta volna.
Mi volna ezeknek a multjában olyasmi, ami engem, mint regényírót érdekelhetne?
Ha ez a házaspár regénytéma, akkor a murokrépa vagy a tejberizskása is megérde mli, hogy háromkötetes regényt írjunk róla .
A fölolvasás meglehetősen sikerült, kedvesen, bár némi óvatossággal megtapsoltak (a vidék nem kényezteti el a pesti írókat ), az estély után pedig lakomára gyűltünk össze a Griff éttermében, ahol néhány szemrevaló asszony is megjelent, sőt egy-két csinos leány is ott ült az asztal körül, aki mind megtisztelt azzal, hogy az autogrammomat elfogadta.
A polgármester ékes szavakban felköszöntött, annak a reményének adva kifejezést, hogy a nemzet innen-onnan mégis csa k meg fogja becsülni az irodalmat s immár közel az idő, amikor a sors a magyar írót sem fogja kárhoztatni többé, hogy koplalva és nélkülözve élje végig nyomorult földi életét.
A polgármester nyilvánvalólag azt hitte, hogy az író ma is retket és fekete keny e ret ebédel, rojtos kézelőt visel, s ágyra jár valahová a külvárosban , ahol rajta kivül csupán zsebmetszők és sikkasztók laknak.
Ujdonatúj frakkom , hófehér plasztronom szemmelláthatólag megzavarta kissé hitében, de utóbb valószinüleg mégis megnyugodott a gondolatban, hogy a frakkot egy irodalmi maecenástól kaptam kölcsön .
A fekete kávénál a városi fizikus felesége rátért arra az érdekes regénytémára, melyet a polgármester már a vasuti állomásnál megemlített: a kövér Takácsy Mihályra és hófehér kis hitestársára, akiknek története még most is a legérdekesebb beszédtárgya volt az unalmas kisvárosnak.
Mert ezek a fiatalok - csak ne kacagjon, kérem, mert voltaképp az öreg Mihály is fiatal - ugyancsak megszenvedtek ám ezért a boldogságért, hogy egymáséi lehessenek .
- Talán egy zsarnok apáról van szó? - kérdeztem udvariasan, mert a történet voltaképp semmit se érdekelt .
A főorvosné megrázta a fejét, - a szép, telt vállai is megrázkódtak , melyek kacérul kifehérlettek a dekolletált ruhájából .
- Óh, dehogy, nem volt zsarnok apa a látóhatáron, hiszen Micike már öt éves korában árván maradt s voltaképp a két Takácsy fiú nevelte föl, akik egyedüli rokonai voltak a földön.
Viktor, az életrevalóbb, utóbb feleségül vette a hugocskáját, de a házasság nem volt boldog, mert az új férj csakhamar kártyássá és iszákossá lett s gyalázatosan elhanyagolta a feleségét.
Erre az idősebbik, a mormogó vén Mihály, egy napon elkergette öccsét a családi házból, készpénzben kifizette az örökségét, s tiz hónap mulva feleségül vette a hófeh é r kis sógornőjét, aki azóta a legboldogabb asszony az egész világon .
Mindez azonban még nem volna regénytéma.
De a furcsaság ott kezdődik, hogy a könnyelmű Viktor két esztendő alatt az utolsó fillérjét is elveszítette a monte-carlói játékbankban s kolduss z egényen, az alkoholtól elbárgyulva, magával szinte tehetetlenül kopogtatott be a sárga házba, ahol a megtért fiút szeretettel fogadták.
Esztendők óta egy födél alatt lakik a bátyjával és a feleségével, csöndesen és szótalanul húzódik meg a családi aszta l mellett, ugyanabban a szobában lakik, ahol valamikor az agglegény bátyja lakott s hangtalanul, zugolódás nélkül nézi éveken és hónapokon keresztül az új házaspár boldogságát.
Vajjon gondol -e valamire a szegény, elzüllött paralitikus fiú, aki az életét il y könnyelműen elfecsérelte?
Vajjon megfordul -e még zavart fejében az egykori vidám esték emléke, mikor Micikéje kacagva ült a lábaihoz s a muzsikáló óra még neki játszotta el a sírbatért nagymamák gavotte-ját?
Vagy hangok és szinek, gyönyörűségek és fájda l mak mind elmosódtak -e már zavaros szemei előtt, melyek fáradtan és megtörve csukódnak le, mikor a barátságos lámpafény az új boldogság fölött kigyullad esténkint ?
Szép szomszédnőm nagy bensőséggel mondta el ezt a hosszú történetet , - és a regénytéma, melyet az imént még annyira lefitymáltam, most már nem tünt föl többé előttem oly szürkének és jelentéktelennek, mint a vasuti állomáson, ahol a polgármester említést tett róla.
A város fejének igaza volt: csakugyan felébredt bennem az író, aki egy jó regényt á rgyat többre becsül minden földi kincsnél.
Most már alig vártam, hogy a régi, sárga házba visszatérhessek; szerencsére a kisvárosiak korán elálmosodnak s valaki - alighanem a főjegyző - már jóval éjfél előtt megkinált a szent János áldomásával, udvariasan fölemlítve, hogy a vonat hajnalban indul a főváros felé s néhány órai pihenésre még a korhely íróknak is szükségük van.
Az urak aztán csoportosan hazakísértek a Kék elefánt -ig s miután megígértették velem, hogy hamarosan visszatérek, azzal a meggyőződéssel búcsúztak el tőlem, hogy egy éhes firkászt végre a kedvük szerint jól tartottak .
Halkan, lábujjhegyen haladtam föl az ódon falépcsőkön, nehogy az alvó háziakat fölébresszem , de az emeletre érve, váratlan meglepetés ért: kövér házigazdám zavartan és moso lyogva dugta ki duplatokás arcát az ebédlő ajtaján .
- Bocsánat, - mondta valami esetlen mentegetőzéssel, - de végtelenül boldogok volnánk, ha egy csésze theára szerencséltetne bennünket.
A feleségem ébren maradt, csakhogy az író urat megvárja és én is nagy szerencsének tartanám, ha szerény házamat megtisztelné .
- Nem lesz nagyon későn? - kérdeztem udvariaskodva, bár alapjában véve, most már határozott örömöt éreztem, hogy a családi tűzhelyüket megnézhetem .
- Óh, nekünk kisvárosiaknak a legkevesebb alvás is elég, hiszen különben évszám annyit alszunk, mint a mormotérok.
És a feleségem végtelenül boldog volna, mert bár szenvedélyes olvasó, még sohase látott eleven írót.
Azt hiszem, hogy Nagyságod az első eleven író, aki ebbe a kisvárosba a lábát betette ...
Beléptem a szobába és mindjárt meg is álltam a küszöbön; a látvány , mely elém tárult, egyszerre feltüzelte a fantáziámat, régi, elfeledett hangulatok csaptak meg, mintha egy nagyon-nagyon messze világba tévedtem volna hirtelen , melyet talán csak a gyermekko ri álmaimban láttam valamikor.
Öreg mamák, tipegő nagyapók világa volt ez, csöndességtől zúgó vasárnap délutánok levegője reszketett a fehér lámpa alatt, régimódi üvegszekrényekből furcsa porcellánfigurák mosolyogtak rám, egy antik sublád fölött, amelynek szine évszázados templomi székekre emlékeztetett, hajporos dáma képe függött, az oszlopos muzsikáló órán megcsillant az empire-sas aranyszárnya.
Minden butordarab régen megülte a százéves születésnapját, a kredencen aranyszélű bécsi kávéscsészék csillo g tak, az ablakfüggönyök középkori miseruhákra emlékeztettek, egy imazsámolyon még meglátszott a halotti ingükben pihenő ősök térdnyoma s régi , megsárgult csipkék sápadoztak egy antik szofa vánkosain.
Magán a szofán egy vértelenarcú, nagyon furcsa fiatalemb e r ült, aki eltorzult arcán még mindig konokul viselte a monoklit, bár a feje fáradtan megcsuklott, mikor üdvözlésemre kisérletet tett, hogy a helyéből fölkeljen .
A prépostarcú kis öreg közelebb húzott egy asztalkát a fűtött kandallóhoz, az asszony, aki mostan egy csodálatosan szép és szines virághoz hasonlított, meggyujtotta a borszeszt a szamovár alatt s én, barátságos szivarszó mellett, mesélgetni kezdtem nekik egyetmást a pesti írók életéről.
Közben azonban lopott pillantásokat vetettem a szofán ülő fia t alemberre, aki erőtlen ajkai közt makacsul tartotta az egyiptomi cigarettát s néha helyeslőleg bólintott, bár szemei, melyek néha hirtelen felcsillogtak vértelen arcában, csakhamar bágyadtan lecsukódtak megint.
Az asszony, aki félig az én mesémet hallgat ta, félig a bóbiskoló, régi urára figyelt, az egyik pauzánál odasurrant a sógorához .
- Viktor, - mondta halkan és valami drága és szívbelopózó kedvességgel, - Viktor, édesem, itt van a forralt borod !
A fiatal ember fölriadt álmából, mire kövér bátyja is gyöngéden közelebb lépett hozzá .
- Igyál, öcsém, a jó, fűszeres bor föl fog melegíteni!
Ez a nyolcvankettesből való, amit a boldogult édesapánk még a püspök úrtól vett valaha .
Viktor fölnyitotta a szemét, nehézkesen hörpintett a borból, aztán megszólalt, mint a kényeskedő gyermek, aki tu dja, hogy a szerettei a közelében vannak .
Az asszony most levette a kendőjét és a vállára borította .
- Szegény barátom, le kell feküdnöd, mert késő éjszaka van.
A jó , puha ágyacskába fogsz lefeküdni és ott iszod meg a nagyszerű forralt borodat !
Mi hály bólintott és halkan ismételte dörmögő medvehangján :
- Le fogsz feküdni, öcsém !
Mindketten bekísérték Viktort a hálószobájába, ahol már fölmelegített párnái várakoztak rá, levetkőztették és meggyújtották az éjjeli mécsest, - aztán halkan, lábujjhegyen tértek vissza az ebédlőbe, ahol elgondolkozva várakoztam rájuk.
Az előbb - a Viktor jelenlétében - szinte idegenül viselkedtek egymással szemben, szinte féltek, hogy a másikat a szerelmükkel megszomorítják, most lassan , kéz a kézben jöttek s az arcuk tüz e lt és a szemük ragyogott s nekem, megmagyarázhatatlan benyomásaim közepette, ekkor úgy tetszett, hogy nem is ők azok többé, akiket az imént láttam , hanem messziről, a bemohosodott multakból közeledik felém két furcsa szerelmes , akikhez hasonlókat csak öre g képeken lehet látni, két boldog és istenfélő lény a tipegő nagyapók és nagymamák idejéből, a porladó, jámbor életű ősök idejéből, akik az emeletes , sárga házat megépíttették valaha .
Búcsúztam és magam is nyugodni tértem a vendégszobában, ahol még mindig b arátságos tűz égett.
Csönd lett az öreg házban, öntudatom lassankint elzsibbadt s messziről, mint egy idegen világból, halkan megcsendült a muzsikáló óra gavotte-ja.
És ekkor úgy éreztem, hogy a finom, zengő-bongó, szinte tündéries hangokból egy filigrán aranyhíd támad, egy káprázatos aranyhíd, melyen át észrevétlenül átlibbenek az Álomország gyémántleveles fái közé .