Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XI.
Pali kívül hagyta Pistát a Svihi kutyával s odalépett a hatalmas direktor úr elé.
Az előadásnak vége volt.
A művészcsapat épp ebédhez ült.
És falatoztak a lovacskák is, melyek elé a pojáca, aki úgy látszik főlovászi hivatalt is viselt a művésztársaságban, vetett egy kevéske szénát és - tekintettel az ünnepi napra - néhány maroknyi abrakot is.
Még a szegény pudli-oroszlánnak is jutott az eldobált ételmaradékból, mert nagy ropogtatás hallatszott ki a ketrecből.
S mind a többi állat is lakmározott: a majomka néhány szem töpörödött fügét majszolt s a tarka papagály nagyokat rikácsolva piszkált a kölletlen sárgarépa és kalarábé között.
Az igazgató úr családjának a nagy dobon terítettek.
Ez volt az ebédlő-asztaluk .
Jóízűen fogyasztották a vendéglőbül került forró pörcös kását és ittanak rá bőven a hűtött parádi savanyuvízzel kevert homoki borocskából, mert jól megdolgoztak mind a művészek, szépen jövedelmezett az előadás, meg aztán meleg is volt, hát jólesett az itóka.
A dob-asztal mellett apró zsámolykán a kis tündér, a Rozamunda táncos kisasszonyka ült s egy pohárból tejet szürcsölt.
Már amolyan civilben volt, azaz: nem virágzott rajta a cifra komédiás ruhácska s rózsakoszorú sem volt a hullámos, szőke hajában .
Csodálkozva nézett Pali felé s gondolhatta magában: mit kereshet náluk ez az úrigyerek?
Hazdrubáldo igazgató úr éppen csibukra gyujtott rá s kényelmesen nyúlt el a sűrün foltozott virágos, kopott szőnyegen, midőn megjelent előtte Pali.
A fiún némi elfogódás vett erőt, midőn a szálas főművész előtt megállott, aki tekintélyének érzetében, kegyesen biccentette meg fürtös fejét.
- Hát úrficskó, mit gifán? - kérdezé.
Pali rövid habozás után így felelt:
- Művész szeretnék lenni!
- Micsodó?
Ety mifesz ókorjo leni mógo?
Hád mógo osztot hisz, hoty esz csag úty mén , mint osz olmás goffánál ottan ó biocon?
Hó, hó!
Osztod van ety noty dollog!
Hád micsodófíle mifész ogorjo lenni mógo?
- Tudok lovagolni! - felelé Pali önérzettel.
- Meg tudok karót mászni.
Meg amit nem tudok még, azt hamarosan majd eltanulom, ha ki tetszik nevelni engem.
Hazdrubáldo igazgató úr kivette szájából a csibukot, felkönyökölt s két vastag füstfelhő között azt böffentette ki, hogy ez bolond beszéd.
- Pollond peszid, ha montom!
Hád o degintedezs papa úr ézs o degintedezs frau mama mid fog montoni ehesz hozá?
Mi?
Was?
A direktor úr közben föltápászkodott, Palit a két vállánál fogva fölemelte, majd letette, a csuklóit tapogatta s megnyomkodta a tarkóját.
Pali állta a vizsgálatot, az igazgató úr meg valamit dörmögött magában németül, hogy hát izmos a legényke.
Rozamunda kisasszony, aki részvevőn, szinte bánatosan nézett Palira, odahajolt a kövér pojáca bácsihoz és súgott neki, miközben oda-odanéztek feléje.
- Hé Rózl! - szólott ekkor németül a direktor úr a tündérkisasszonynak (Rózl volt már most és nem Rozamunda, hogy családiasan voltak együtt és nem ünnepi díszben, sem művészi működésben) - hé Rózl, Szeppl!
( Ez volt a pojáca hétköznapi neve.)
Hozzátok elő a vaskarót, tegyen próbát az úrfi!
A Szeppl pojáca becepekedett a karóval s a kis lánnyal ketten erősen fogták a karót .
Hazdrubáldo úr intett s Pali fürgén, mint a mókus szaladt fel a karónak legcsúcsáig s oly símán csúszott le onnan, mint az esőcsepp.
A kövér nénihez fordulva, a direktor úr jelentősen intett, mintegy mondván, hogy : rátermett a legényke erre a munkára!
- No hád úrficskó, - szólt Pali elé állva - ho fan öngedellmi a dekintedezs papától , hád lehed o tollogrull peszellni.
- De én már most szeretnék beszélni az igazgató úrral - mondá Pali halkal.
- Mert még egyebeket is szeretnék tudtára adni.
Ha talán félreállnánk, hogy négyszem közt igazítanám el az ügyemet?
A direktor úr intett a többinek s a következő percben már egyedül voltak.
Pali gyorsan, egy lélekzetre ártotta bele az igazgató urat az ő bajába.
Elmondotta az okát, mért nem mer visszatérni a szülei házhoz.
Mert a katonasort szereti ugyan, de attól a rettentő sok tanulástól fázik.
Meg aztán ez a szabad művészi élet jobban talál az ő ízléséhez.
Meg azt is érzi, hogy ő rövid időn hasznavehető tagja lesz a társaságnak.
De nem csak ő maga, hanem a Svihi is...
- A Svihi?
Mi óz a Svihi ézs gicsoda óz o Svihi? - kérdezé szinyóre Hazdrubáldo.
- A Svihi?
A Svihi, az az én kutyám.
A legtanulékonyabb kutyája a világnak.
Most is tud már két lábon járni, abroncson átugrani és holtnak tettetni magát.
Az ön iskolájában pedig, direktor úr, egy hónap alatt akár beszélni is megtanul.
- No jó!
Beszellhetung o beszellő guttyárul izs.
- És még valamit, illetve még valakit szeretnék magammal hozni.
- Ety fris lovacska dallán?
No, esztet volná a lekjop!
Merd o Mucibálda, o kalkuttai császárdull a harci bariba már elfáradva van ézs ety gicsi ereg.
- Nem ló az, igazgató úr, kérem alássan, hanem gyerek.
Egy élelmes, szemfüles, ügyes parasztfiú, akinek a ló s a többi állatok gondozása körül jó hasznát vehetné.
- Hm, há - köhinté Hazdrubáldo direktor s hosszan elgondolkozott.
Aztán hirtelen fordulva Pali felé, óvatosan és halkal kérdezé:
- Hád úrficskó, von-i obróbénz?
Mert ellere muszáin fiszedni ó donnitásbénz ézs a gosztot ézs a kvártilt!
Pali meghökkent.
Erre az akadályra nem számított.
Pénz?
Pénz?
Honnan vegyen ő pénzt?
Ha csak nem...
Hopp, igaz!
Van neki öt darab körmöci aranya, melyeket nagyszüleitől s Ágnes nénitől különböző ünnepek s a nevenapja alkalmával kapott.
És van még egy ezüstórája is.
Meg egy puskája.
- Hm, há - morogta a direktor és billegette fürtjeit.
- Két emper és ety guttyo...
- Kérem, igazgató úr, ne tessék elfelejteni, hogy mi, amint belépünk, máris hasznára leszünk a művészi vállalatnak.
Egyelőre pedig az én kis vagyonkámból tán futja, míg teljesen beletanulunk ebbe az új mesterségbe.
- No jól van! - gondolta magában az igazgató úr.
De tán még azt is, hogy: ha terhére lesz Pali, Pista s a Svihi, hát rövidesen kiadja az útjokat.
Az akkori időben, midőn az efféle gyerekszöktetés nem esett ritkaságszámba, föl sem tűnt az ilyesmi.
Hány családi gyermeket raboltak el kóbor cigányok, akiket aztán - gondolni is iszonyat! - megcsonkították, kitolták a szemöket, hogy vásári koldust neveljenek belőlük .
Hallottak olyasmit is, hogy vándor komédiások csaltak el magukkal apró kis fiút, kis lányt, akit aztán a cirkuszi mutatványok titkaiba ártottak bele, míg a boldogtalan szülék otthon tűvé tették az országot, egész hadakat indítottak a gyermekeik fölkeresésére, akikre csak ritka esetben találtak rá.
De itt a dolog másmilyen volt.
Itt egy értelmes fiú maga kínálkozott fel, hogy a rá nézve keserű jövőtül megmeneküljön.
A direktor úr némi habozás után ráállott az ajánlatra.
De kijelenté, hogy a következményekért nem felelős.
Ekkor aztán Hazdrubáldo úr bebocsátotta a sátorba Pistát is, a Svihi kutyát is.
Pista tudta már a dörgést.
Pali ebéd után, hogy a kerten áthaladtak a városka felé , közölte volt vele az ő vakmerő tervét.
És a Pista gyerek sokkal forróbban szerette az ő kis gazdáját, semmint tűzön-vízen át ne követte volna.
Rozamunda, a kis tündér pedig, a sátor oszlopához támaszkodva, szomorúan nézte az egész jelenetet.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE