Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Budapest
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
12
Bekezdés
752
Mondat
2051
Szó
22397
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VISSZAFELÉ.
A hálószoba plafondjáról, mely kék selyem kárpitjával az eget imitálta, apró csillagokban villanyfény ragyogott s ezeknek sápadt világitása mellett Fáni a kanapén feküdt s egy régi, fekete kötésü kis imakönyvben lapozgatott.
Gyerekkori emléke volt a könyv, melynek barnásan sárga, gyerekkézzel összefirkált lapjait még 1853-ban nyomták.
Az első lapra esetlen, nagy, kerek lutriszámok voltak jegyezve, még az apja álmai és hosszu arcu, szögletes fejü, vékony angyalok metszeteivel volt tele a könyv, mely már régen nem volt kezében.
Most elővette.
Nyughatatlan, rossz, komor napja volt.
Egész nap havaseső esett , lomha, sötét köd ült a város fölött s mintha egész nap tompa dübörgést hallott volna a föld alól.
Mintha a föld kisértetei megindultak volna és jöttek volna följebb , mindig följebb.
És látta maga előtt egész életét, a sikerült, hatalmas, de hiábavaló életet.
Benne: a nagy, céltalan - célokat.
Fáradt volt, mint a hadvezér, ki életét tette föl, s hogy győzött, a siker untatta , anélkül, hogy ujabb harcra vágyott volna.
Már fárasztotta a saját ereje és untatta céljainak folytonos sikere.
Csupa legyőzött ellenség, hódoló derekak és szirupos mosoly vette körül.
De nem vágyott vihar után sem.
Amit akart, elérte, s amire vágyott, azt nem érte el .
És most már nem vágyott semmire.
Csak unatkozott.
Az emberek között, kivül rajtuk és : egyedül.
Az életnek minden dicsőségéből és keserüségéből ivott már.
S többé nem szomjazott.
És a lelkét nem látta senki.
Álarcot hordott.
Az emberek egyik részének szemében: kegyetlen volt, a másikéban: féktelenül hatalomra vágyó.
S a mesterséges csillagok enyhe fénye mellett olvasta a hatvankilencedik zsoltárt:
Szégyenüljenek és piruljanak meg, akik keresik lelkemet, térjenek hátra szégyenük miatt, akik mondják: ehe! ehe!...
És elmerengett a multon, mikor az apja énekeltette kettejükkel, vele és Szepivel:
Én pedig nyomoru és szegény vagyok.
Isten, ó, siess hozzánk és a Sionról oltalmazz meg minket ...
És látta a kásástálat a piros abroszos asztalon, az apja kenderszinü haját, ritka , szétálló szálu bajuszát, bütykös ujju kezét, amint keresztet vetett magára, mielőtt leült az asztalhoz.
És látta Szepit, amint téli napokon, mikor az apja nem keresett , a hideg, sima, elkoptatott kövü budai templomban ministrált a pap mellett.
Látta a vörösre fagyott fülét, hosszu, vékony orrát, didergő, kék száját és látta most, a drága prémes bundában, saját fogatán, amint a miniszteriumba hajtat.
Már nem volt vörös az orra s pirosra érett, keskeny, érzéki száján az öntelt emberek lenéző mosolya.
És érezte, hogy az egyetlen érdeklődés, mi még izgatja és várakozással tölti el: a Szepi élete.
Ez az élet még érdekelte.
Tudta, hogy Szepi rendkivüli tehetséggel megáldott és megbizhatatlan jellemmel megvert ember.
A hatalomra és az életre egyformán kiéhezett, éhes ember.
Modern Neró, kinek érzékei a pokol szolgálatában és esze a Lucifer fejében van.
Tudta, hogy ifjukora egész lelkesültségének eszméjét föl fogja lassankint áldozni a hatalom máglyáján.
Látta, a népen, az emberlépcsőkön hogy lépeget fölfelé, s mikor a hegynek tetejére ér, hogy rugja ki maga alól a lépcsőt.
S anélkül, hogy előre elkészitett, elvetemült terv szerint cselekedne majd.
Nem.
Csak amint halad majd lépcsőről-lépcsőre, a magasság fokozatai széditik meg...
*
Ugy tiz óra felé, olyan erővel csöngetett be valaki a kapun, hogy a csengő hangja , melyet fönn sohasem hallott, most ide is fölhallatszott.
Nemsokára egy névjegygyel jött be az inas, melyre ez volt irva: Élet- és halálkérdésben kérem, fogadjon el.
A bátyjáról van szó.
Grünhut , mérnök .
Fáni gondolkodva forgatta ujjai közt a névjegyet és összerázkódott.
Ez a késői látogató annak a szerelőnek fia volt, kinél Szepi inaskodott, s aki később iskoláztatta őt.
Bevezettette a vendéget a fogadó-szalonba és fölkelt.
Fehér posztópongyola volt rajta, fekete haja a tarkóján egy arany nyillal volt keresztülszurva s benyitott a szalonba.
Egy Szepi korabeli fiatal ember állt az ablak mellett, szemközt az ajtóval s felöltőben, kalapját kezében tartva, krétafehéren állt, csak szép, barna szeme csillogott, mint a tőr hegye.
Fáni meglepetten állt meg az ajtóban s hirtelen ugyanolyan sápadttá vált az arca , mint a fiatal emberé volt.
Három villanyláng égett egy angyal szárnyában s Fáni hirtelen fölsrófolta a többi lángot is, hogy jobban lásson.
Káprázott a szeme, a feje szédült, a torka elszorult, s a szive szét akart pattanni .
Az a fiatal ember, feltünően hasonlitott Hiryhez.
Az elegáns, magas alakja, erősen szláv tipusu arca, széles orra, szép, barna szeme, csak a szája volt energikus , kemény vonásu, férfias száj, nem olyan puha, energiátlan, mint a Hiryé volt.
Mozdulatlanul néztek egymásra.
Odakünn az eső elállt s nagy, puha hópihék csapódtak az ablakhoz, mint valami pillangók, kik be akarnak repülni.
A fiatal ember megszólalt.
- Bocsánatot kérek a késői alkalmatlanságért, rendkivüli ok kényszerit reá.
Az ön bátyja elcsábitotta a hugomat.
Most tudtam meg, egy óra előtt.
A húgom öt hónapos anya és azért jöttem először önhöz, a nőhöz, hogy arra kérjem, figyelmeztesse a bátyját kötelességére.
El kell vennie a húgomat.
Ha én szólitom föl és visszautasit , én megfojtom, vagy lelövöm, mint egy kutyát.
Már pedig visszautasit.
Ismerem őt !
Sohasem biztam a jellemében.
Az apám ugy szerette, mint engemet.
Második apja volt .
Tanittatta, s mikor látta a rendkivüli eszét s különösen a közben felnőtt hugom iránti vonzalmát, az volt legforróbb vágya, hogy összeházasitsa őket.
A húgom fiatal és szép leány, müvelt, jó nevelésü és tele volt fiatal szive rajongó idealizmussal azokért az eszmékért, melyekért Szepi küzdött és egy földönjáró istent látott benne .
Mikor azonban a Szepi karrièrje kezdett kibontakozni, kevesebbet járt hozzánk s amióta miniszter lett, egyszer látogatott meg bennünket.
Ezt is arra használta föl , hogy titokban, fontos négyszemközti beszélgetés ürügye alatt, elcsalta a lakására és azután ott többször találkoztak.
Akiknek becsületes házasságban kellett volna egyesülniök...
Most tudtam meg...
Már régóta gyanakodtam...
Ha az apám megtudja , megöli a leányt is, azt a gazembert is...
A fiatal ember hangja reszketett az indulattól s Fáni rémülettel hallgatta és valami megmagyarázhatatlan boldogsággal nézte.
Még mindig ott állt az ajtó mellett, egy asztalhoz támaszkodva, kitágult szemmel, visszafojtott lélegzettel s ugy nézte , hallgatta a fiatal embert.
Mikor ez elhallgatott, megnyomta a csengőt, befogatott, köpenyt vett magára, a fiatal embert maga mellé ültette s áthajtatott Pestre, az Andrássy-utra, hol Szepi egy fényes, hat szobás lakásban lakott.
Az uton egyetlen szót sem váltottak.
A fiatal ember zsebébe mélyesztett kézzel , lehunyt szemmel ült s Fáni képtelen volt egyébre gondolni, mint arra a boldogságra , hogy Hiry ül mellette.
Hogy mit akar, miért megy Szepihez, miért viszi magával ezt az elszánt, düh- és keserüséggel teli lelkü ellenséget, arra nem gondolt.
Nem is tudott gondolkodni.
Lopva a fiatal ember arcát nézte, a remegő, kemény vonásu, sápadt ajkát s a ködös, télvégi éjszakában mintha tavaszi nap simogatta volna arcát és tavasz illatát szivta volna föl a lelke...
Megérkeztek.
Féltizenegy volt.
A házmester beengedte őket s Fáni becsöngetett a Szepi lakásán.
A szobákban világosság volt, zene hallatszott ki és női ének.
Az inas elképpedve, zavartan ismert Fánira.
- Mi van itt? - kérdezte Fáni összehuzott szemmel.
- A kegyelmes ur néhány barátjával vacsorál, - dadogott az inas.
- És az a nő, aki énekel?
- Szinésznő, - felelte az inas.
Fáni hirtelen átváltozott.
Az arca kigyult, fejét fölvetette és harag, megvetés volt a szemében.
- Ezt az urat vezesse be a hálószobába, - szólt szigoruan s ő maga benyitott a mulató társasághoz.
Két fiatal mágnás, egy előkelő festő és két nagyon szép, fiatal szinésznő vacsoráztak együtt Szepivel.
A cigányok a szomszéd szobában huzták, s mikor Fáni benyitott a szalonba, Szepi épp egy szőllőszemet csókolt ki az egyik szép lány foga közül.
Fáni utálattal taszitotta be az ajtót, mire a társaság ijedten hallgatott el.
Sőt a zene is.
- Egy percre, kérlek, - szólt Szepihez s megvetéssel nézett végig rajta és előre ment.
Szepi utána.
Fáni benyitott a dolgozószobába.
Szepin szmoking volt, fehér mellény, gomblyukában virág, a szemén monokli s zavartan nézte Fánit.
Ez lerázta fejéről köpenyének csuklyáját s az iróasztalhoz támaszkodva, hidegen és keményen nézett a szemébe.
- Azért jöttem - szólt szép, csengő hangján - hogy megkérdezzem tőled, mi a szándékod egykori mestered és jóltevőd leányával, kit megrontottál?
Szepi durván fölkacagott.
Kissé ittas volt, látszott a szemén s a szeme alatti piros foltokról.
- Hát mi szándéka van a férfinak egy szép leánynyal?
A Fáni szeme megvillant s a hálószoba ajtaja kinyilt.
Nem hallották...
- Ugy érted, hogy el akarod venni?
- Dehogy! - kacagott Szepi.
- Majd mással vétetem el.
A titkárommal.
Kiből pár év alatt miniszteri tanácsost csinálok.
Remélem, nincs kifogásod korrektségemet illetőleg?
Amit vétettem a kis Grünhut leány ellen, azért fényesen rehabilitálom .
Hanem honnét tudod te mindezt?
Fáni elutasitólag intett.
- Itt csak egy rehabilitáció van, ha magad veszed el.
- Ugyan, kérlek, ne ártsd magad az én dolgaimba, - felelte Szepi durván.
- Csak nem őrültem meg, hogy egy kis zsidóleányt vegyek el s ezzel vágjam ketté a karrièremet!
Fáni keserüen mosolygott.
- A karrièredet!
Hisz te a szocialista pártot képviseled, a demokratizmust s igy magánéletedben is követheted, sőt kötelességed követni politikai meggyőződésedet.
- Eh, - felelte Szepi türelmetlenül, a monoklija zsinórjával játszva - te nagyon jól tudod, milyen két különböző in puris naturalibus állapot: a politikai és az egyéni meggyőződés.
És nekem határozottan elvem ellen van egy ilyen ostoba házasság.
Fáni irtózattal hallgatta.
- Jól van, - szólt, - még ezt is értem.
Nagyravágyó vagy és a becsület előtted csak egy kis akadály-ugrás.
Átugrod s megvan.
De ott van a mult a hátad mögött!
Neked is volt húgod, fiatal, tiszta leány: én, és ölni akartál értem.
Ha semmi más nem, de ez a mult kötelez.
Ezt megtagadni nem lehet.
Szepi vállat vont.
- A fiatal kor ostobasága nem kötelez.
Ma, veled szemben is másként gondolkoznám .
Okosan, reálisan, hidegen.
Ebben a percben a hálószoba ajtaját kitaszitotta a mérnök s állati orditással ugrott Szepire.
Fáni, amint közéjük akarta magát vetni, karjával leütötte az iróasztalról Napoleon nagy márványszobrát s ennek csörömpölése közt dördült el a revolver.
Egyszer , kétszer, háromszor...
És Szepi holtan feküdt a szőnyegen...
A szobában nem lehetett a füsttől látni s a vendégek, cselédség, tehetetlenül álltak az ajtóban.
Mikor a füst ritkult, fölemelték a földről Szepit s a kanapéra fektették.
A gyilkos ott állt az iróasztal előtt, krétafehéren és nyugodtan mutatott a halottra.
- Én öltem meg, hivjanak rendőrt, hogy letartóztasson.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE