Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mindhiába
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
17
Bekezdés
1083
Mondat
2613
Szó
29146
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
X.
A bedeházai előkelő világ, Antalffyék, Gulyásék, meg a többi már két hét óta várták Hadady ezredesné látogatását.
Az első hetet természetesen a berendezkedésre s az ut fáradalmainak kipihenésére számitották.
Hajlandók voltak még a második hetet is ráadni, ilyen uj háztartásban sok a dolog, mig rendbe jönnek.
De mikor a harmadik hét elején is késett a várva várt látogatás, kissé türelmetlenkedni kezdtek.
Bedeházán nagyon szigoruak szoktak lenni az etiquette szabályainak dolgában.
Találgatni kezdték, mi lehet az oka.
Csak nem kicsinyli őket Paula?
Hisz az egész város tudja, láthatja, hogy minden évben kétszer az Antalffyék háza elé robog a főispánék hintója s a grófné kiszáll és bemegy hozzájuk.
Megkérdezi: »Hogy van édes Antalffyné?« s meghallgatja a legfrissebb városi hireket.
Azt is tudhatják, hogy ugyancsak kétszer évenként megjelenik a főispáni hintó a Gulyásné háza előtt, ámbár itt már nem száll ki mindig a grófné s néha csak a névjegyét küldi be az inassal.
A törvényszéki elnökné is számot tart minden évben egy látogatásra a grófnétól.
S ezek az előkelő hölgyek és még mások, kik nem részesülnek ugyan grófnői látogatásokban, de azért Bedeháza előkelőségei közé tartoznak s remélhetik, hogy egyszer majd az ő házaik előtt is meg fog állni a méltóságos főispánék cimeres hintója, most mind megbotránkoznak, hogy a fiatal ezredesné oly sokáig késik a látogatásokkal.
Az ezredes maga is csodálkozik egykissé, hogy Paulának nincsenek oly ismerősei, a kiket meglátogatni sietne.
Hadady Ernő nem sokra becsüli ugyan ezt az egész kisvárosi haute-voléet, de mégis jobb lenne Paulának, mint folyvást a katonatisztek társasága.
A mi pedig a főispánékat illeti, oda csakugyan megkivánja az illendőség, hogy Hadady elvigye a feleségét.
Nőtlen korában gyakran járt oda, tehát most nagyon különös volna, ha nejét be nem mutatná, félremagyarázhatnák s ki tudja, miféle kellemetlen következtetéseket vonhatnának belőle.
Paula nem mond ellent, de a dolgot egyre huzza-halasztja.
Valami belső aggodalom , melynek nem tudná magyarázatát adni s melyet nem mer férjének bevallani, tartóztatja .
Leány korában soha sem fordult meg oly előkelő társaságban, de másfélében sem igen , hiszen anyjával sehová sem jártak, nem tudja, nem fog-e szögletesnek, a társadalmi formákban járatlannak föltünni, a mi férjét majd bánthatná.
Csak bálban látta a grófnét közelebbről egypárszor s ugy rémlik neki, mintha arcának kifejezése dölyfös és gúnyoros lett volna még akkor is, mikor nyájas akart lenni .
Vagy tán a grófnék mind ilyenek?
Az ura, a főispán, az már egészen másforma ember, csupa nyájasság, csupa barátság , szorongatja a kezét mindenkinek, főkép mikor a képviselőválasztás ideje közeledik s nagy ebédeket ad az arany sasban, a hová még Makó doktort is meghitták néha a jobb időkben, mikor még nem folyt ilyen nyomoruságosan a dolga.
Olyankor szegény apa mindig hozott haza valamit a zsebében a kis leányának, vagy egy marék cukorkát vagy egy narancsot.
Paulának most eszébe jutnak azok a régi emlékek s elmosolyodik.
Gondolta volna-e akkor, hogy egyszer majd méltóságos asszony lesz ő is és ott fog ülni a főispánék szalonjában a grófné mellett a divánon és ő méltóságaik örülni fognak a szerencsének s a grófné annyira nyájas és annyira szeretetreméltó lesz, amennyire csak kitelik ilyen gőgös személytől?
Igazán nem volt oka félni ettől a látogatástól.
A grófné ugy cseveg vele, mintha régi barátnéja volna.
Megkérdezi, rokonságban áll-e az erdélyi Makókkal, a kiknek egyik ága báróságot kapott még Mária Terézia alatt?
Megfenyegeti, hogy no, no, vigyázzon , meg ne zavarja nagyon a szegény tiszti karnak a fejét, az a szerencsétlen Falkenburg olyan busan jár-kel már most is, mint maga a la manchai szomoruképü lovag.
A grófné szeretetméltóságában még tovább megy.
Reméli, hogy ez a csunya ember, az ezredes, nem fogja bezárva tartani a feleségét s az őszi lóversenyeken találkoznak Budapesten, a télen pedig majd a bálokon testvériesen megosztoznak, hogy fölváltva viseljék a lady-patronesse terhes tisztét, mert már a grófné érzi, hogy fiatalabb vállakra kell átrakni belőle, a mennyit csak lehet.
Paula egészen elragadtatva távozott a grófnétól.
Nem is gondolta volna, hogy ilyen kedves tud lenni.
De az ezredes összeráncolta homlokát:
- Hát nem láttad, hogy gúnyolódott velünk?
Az erdélyi báró Makók emlegetése csak a te származásodat akarta kipellengérezni.
Ne félj, kifürkészte már s jobban tudja, mint te magad, ki volt, mi volt nagy apád, szépapád.
A lóversenyekkel csak szegénységünket gúnyolta.
Nagyon jól tudja, hogy mi abban részt nem vehetünk.
A lady-patronosseséget pedig ki nem adja a kezéből, mig mozogni bir.
Nem kellett volna oly naivnak lenned , hogy azt mind készpénznek vegyed.
Paulát elrémitette férjének fölfedezése:
- Hát akkor miért hoztál engem ide?
- Miért? - viszonzá az ezredes kedvetlenül.
- Mert az illedelem, a társadalmi szokás ugy kivánja.
Hát miért nem dobom én ki Falkenburgot, mikor hozzánk jön látogatóba , pedig nagy kedvem volna rá?
A Falkenburg emlegetése volt a legmérgesebb fullánk, a mit a grófné mosolyogva szurt az ezredes szivébe.
No hogy tetszik, féltékeny öreg gavallér?
Az a fullánk bent marad a sebben.
Hadady ezredes folyvást azon tépelődik, mit csináljon a főhadnagygyal?
Ugy látszik annak nincs szándéka abbahagyni sűrű látogatásait, ámbár eléggé éreztette már vele az ezredes, hogy nem igen szivesen látja.
- Hát mondd meg neki egyenesen, hogy ne jőjjön, - szólt Paula.
Hadady ezredes bizalmatlanul, gyanakodva tekintett nejére.
Megmondani Falkenburgnak egyenesen?
Azt nem lehet.
Micsoda gondolat?
Lovagias ember olyat nem tehet.
Az illemnek, a társadalmi szokásoknak megvannak bevett szabályaik.
- Aztán hogy akadályozhatnám meg, hogy ne találkozzék veled másutt, például anyádnál?
- Velem? - kérdezte Paula elámulva.
De az ezredes nem felelt arra egyenesen.
A Paula anyjáról kezdett beszélni meg Ripp hadnagyról.
Restelt eddig szólni, mert azt hitte, hogy csak mendemonda, de látja , hogy nem hiába beszélnek róla mindenfelé.
Ezt a dolgot csakugyan nem lehet már annyiba hagyni.
- Mert a mit anyád csinál, az már mégis sok.
Hadady Ernő nem akar senkinek a dolgába avatkozni, de olyan koru asszonynak mégis csak máskép kellene magát viselnie.
Hiszen az nyilvános botrány, a mit tesz.
- Figyelmeztethetnéd.
Paula hallgatva lehajtotta fejét; de az ezredes ma különösen rosszkedvü volt s folytatta zsémbelését:
- Már csak reánk való tekintetből is illendőbben viselhetné magát, mert a botrány olyan, hogy abból mindig ragad valami a családra is.
- Reám? - szólt Paula egyszerre büszkén fölemelve fejét.
Nagyon jól tudta, hogy férjének mennyire igaza van, de ez volt az első kemény szó, a mit tőle hallott s az fölébresztette eddig elfojtott dacos büszkeségét.
A férj nem tekintett oda, nem látta felesége szemeinek villámlását s dörmögve felelt:
- Nos igen, te reád.
Természetes, hogy te reád.
S gondolhatod, hogy az nekem mennyire kellemetlen.
Nem akarom, hogy az én nőm afféle megjegyzések tárgya legyen.
Sem a magam rovására nem akarok tűrni megjegyzéseket.
- Adtam rá okot? - vágott közbe büszkén Paula.
- Nem arról van szó, hogy adtál vagy nem adtál, adott rá anyád eleget.
Nem akarom , hogy az ő viselt dolgaival kapcsolatban emlegessék a Falkenburg látogatásait minálunk.
Paula kivonta karját férje karjából.
Az ezredes nem tett kisérletet, hogy visszatartsa.
Egy darabig szótlan haladtak egymás mellett.
Igy értek haza.
A férj megállt a kapuban, habozva, hogy bemenjen e vagy másfelé induljon.
De aztán mégis csak bement, lassan kullogva neje után, megalázkodva.
Nem szólt semmit, de szemeinek kifejezése csaknem esdeklő volt, a mint a szobába érve megragadta nejének kezét és megcsókolta, aztán megcsókolta ajkait és ismét kezét.
Paula engedi.
Elfojtja, a mi lázongó szivéből kitörni készül, csak mélyen bent dúl a keserüség.
Ez hát az a férfi, a kinek egész életére odaadta magát?
Ebben találja ő támaszát, óltalmazóját?
Oh, ha még egyszer vissza lehetne fordítni az idő kerekét s meg nem történtté tenni, a mi megtörtént!
De már nem lehet.
Tovább kell menni a megkezdett uton, bele törődni mindenbe, tűrni férje lealázó gyanakodását, talán a rágalom suttogását is.
Ki tudja, nem hurcolják-e meg már azóta városszerte nevét.
Ki tudja, nem marcangolják-e szét becsületét azok, a kik gyűlölték, üldözték, mikor még semmit sem vétett nekik?
Ezek a pletykákon rágódó , képmutató teremtmények, kik ma talán készek nyájas arccal fogadni őt, mert fölemelkedett, de készek holnap lerántani s ujra elfordulni tőle.
Habozás, töprengés szállja meg a fiatal asszony büszke lelkét.
Belépjen ebbe a társaságba, hol nem talál sem őszinteséget sem szeretetet?
Vagy maradjon kivül , egyedül állva, mint egyedül állt eddig?
Mit árthatnak neki?
Becsületes leány volt , becsületes asszony marad, nincs kitől félnie.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE