Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
X.
Ebben az időtájban jegyezte föl nemes Babotsay Izsák, Tarczal város hites Nótáriusa nevezetes krónikájába, a Fata Tarczaliensa-ba, amint következik:
» Ezen esztendőben Harsányi György Kuruc Kapitány hadaival és nevének megfelelő Farkas Péter Hadnagyával együtt téli kemény-hideg időben, setét éjszakának idején Tarczal várossára berohanván, a szegény Város lakosinak házaikat ellenségesképpen felprédáltatja, öltözeteket sem hagyván meg.
Abban a rettenetes kemény időben sem Férjfiaknak, sem Asszonyembereknek sokaknak eggy párnájok , eggy leplek sem maradott miattok.
Lovaikat, ökreiket, valamik találtattak, mint Ellenségtől nyerttet, akképpen elhajtották, sőt még ártatlan Feö Birájokat is , minden igaz Ok nélkül felkötözve, egész Csátig lóháton, többére csak szőrén , magokkal rabul elvitték, nem kevéssé mortifikálván, kinoztatták.
Ki is nemkülönben, hanem száz magyar forint készpénzen és eggy hordó-bor sarczon vala kénytelen magát tőlök megváltani és kiszabaditani, nagy munkával és nagy fáradtsággal.
Semmit is az elprédált jókból a Lakosoknak vissza nem adtak.«
Mialatt pedig Babotsay Izsák Siralmas Krónikájába jegyezgette városának és a Hegyaljának szörnyü dulását, a Partiumból kitört fölkelők és a császáriak most már feneketlen gyülölettel mészárolták nemcsupán egymást, hanem mészároltak mindenkit, akit kardjaiknak hegye elért.
Nem nézték többé, kit vágnak, csak vágtak!
Öldöklés és jajszó volt az ország északi karimája a pozsonyi Fehérhegyektől a Partiumig minden, sőt a császári generálisok be-becsaptak a Partiumba és Erdély széleibe is, mire a török is csattogtatni kezdte a kardját.
Erre az időre esett, hogy Lipót császár - minden elmétől és rangjától megfosztva – számüzetésbe küldte legbizalmasabb emberét, Lobkowitz főudvarmestert, akinél gyülöltebb ellensége nem volt a nemzetnek, ideszámitva a császári tábornokokat is.
Őneki irták föl iszonyú bün gyanánt mindenekfölött, hogy vérpadon kellett kimulnia Nádasdy Ferencnek, Zrinyi Péternek és Frangepánnak.
Senki semmit nem tudott Lobkowitz kegyvesztésének igazi okáról, csak rebesgették, hogy a főudvarmester a császár nagy ellenségével, a francuzokkal korrespondeált volna .
És miközben a császáriak elrémültek a nagyhatalmu kegyenc számüzetésbe küldetésén, az ordasok egyszerre zudultak föl, vagy huszezren:
- Dögöljön meg a kutya!
Dögöljön meg a császár is!
Nincs példa reá népek és országok történetében, hogy valaha valahol oly indulatos öldöklések folytak volna, mind ebben az időben Felső-Magyarország egész szélességében.
S most először kezdett főni csak a feje Lipót császárnak!
Mert nyugaton a francia királlyal volt kénytelen hadakozni, ha meg akarta tartani németalföldi birtokait, ugyanakkor pedig az érsekujvári kontyosok, ámbár egyebek szerint békeállapotban lettek volna a császárral, megindultak Ujvárból s fölégetvén a Vágvölgyét, Pozsonyig gyujtogattak.
Válaszul erre a császár a vérengző Strassoldót tette meg kassai főkapitánynak a kivénült Spankau helyébe .
És Strassoldo nem is váratott magára sokáig...
Ahelyett meglepetésszerüen benyomult a török kardja alá tartozó részekbe s reárontván Debrecenre, sokszáz fölkelőt gyilkoltatott le, amire kihuzta kardját a török is, hogy Bécs felé villogtassa meg.
Lipót császár arra gondolt hirtelen , hogy kibékül Erdéllyel és a bujdosókkal, ámde Szepessy Pál, aki soha egy szavát nem hitte el a császárnak, a kardjára csapott sulyos markával:
- Vesszen inkább az ország, semhogy továbbra is a németnek rabszolgája legyen!
S a vezértársak ijesztő gyülölködéssel kiáltottak fel a lengőszakállu öreg szavaira:
- Vesszen hát inkább az ország s haljunk meg mink-magunk is!
Tébolyitó indulattal indult meg a rablás.
Öldöklés és a gyujtogatás.
Kobb Farkas, az északi vármegyék katonai parancsnoka - a nép végső rémületére – vérbemártott pallost, nyársat és kinzókereket hordoztatott meg a még föl nem pörkölt falvakban, hirré hirdetvén mindenfelé, hogy pallossal, karóval és kinzókerékkel küld át a másvilágra mindenkit, legyen ur avagy jobbágy, aki titokban pártjára merne állni a zsivány fölkelőknek és egyéb utonállóknak.
Az ordasok vezérei Eger alatt szálltak táborba ezidőtájt s hallván a dolgokat , levelet küldtek Kobb generálisnak.
Hir szerint a dülledthomloku Tulok György kapitány mondta ludtoll alá a levelet s a bujdosók többi vezérei fölöttébb helyeseltek reá.
Hangzott vala pedig ez a levél, amint következik itten a dolgoknak rendjében:
» Hé Kobb Farkas, te kurafi!
A kardrakelt nemzet szegény bujdosóvezérei ezt üzenik neked, tehátlan vedd tudtodra:
Ha te azt mondod, hogy a rablókat akasztófa, a zsiványokat karó illeti, a latroknak pedig kerék jár, akkor legelsőbben akasztasd fel magad magadat egy gyalázatos cölöpre, dugasd magadat karóba s undok kezeidet és piszkos lábaidat töresd kerékbe, mink pedig odamegyünk akkor és szemedbe fogunk köpdösni, mert lator vagy!...
Hát ezt ne ejtsd ki az eszedből Kobb Farkas, te büdös, aki kurafi vagy !«
Szepessy Pál, mikor a seregdeák felolvasta előtte a levelet, megbékélt szivvel bólintgatott reá:
- Egészen a kedvem szerint van...
S akkor aláirtak a levelet egytől-egyig.
Először őmaga, aztán a kopasz Szuhay Mátyás, majd Petrőczy István és Ubrisi vezér, akkor hadadi Wesselényi Pál következett, aki után az ungi hazájába visszasóvárgó Kende Pál jött, követte őt az ősz Keczer András, jöttek aztán a Dulók, névszerint: György és Gergely s nem hiányzott rezesorru Majos Ferenc, aki most sem volt józan állapotban.
Végül Tulok György kaparta alá nevét, miközben felröhögött rutul:
- Most már olvashatod, kutya!
Hát elolvasta a levelet Kobb Farkas generális s szinte megtébolyodott a dühtől .
Éppen Kassa városa ellen nyomult előre Kobb Farkas s elolvasván a levelet, a haját kezdte tépni tehetetlenségében.
Mert nem birt szabadulni a szörnyü gyanutól, hogy az északi városok polgárai piszkos konspirációban állnak a bujdosókkal.
S irtózatos választ adott a Tulok Györgyék gyalázkodó levelére.
Mihelyt Kassára ért, tömlöcbe hányatta a városi-tanács minden tagját s ugyanakkor embertelen kinok közt végeztetett ki hat nemesembert.
Négyet közülök karóba vonatott, egynek levágatta a jobbkezét s szurokbamártatván, meggyujtatta, hogy haldokolva is visitozott a nyomorult, miközben lobogott, mint a fáklya.
A hatodikat végül lófarkon hurcoltatta meg, szijat hasitatott a hátából s elevenen dobatta tüzbe.
Ezekre a kinzásokra elszörnyedt egész Felső-Magyarország, a pozsonyi Fehérhegyektől a Partiumig, csak az ordasok nem ijedtek meg.
Ahelyett megzördültek a kardok a Partiumtól Eger váráig.
Ugyanakkor ökölberoppant a Szepessy Pál marka s két ököllel kezdett fenyegetőzni Kassa város irányába:
- Megállj, Kobb Farkas, te rima!
Minden kurucért tiz németet karózunk meg!
A kassai rémtettekre maga Lipót császár is megrendült s a bécsi udvarba rendelte vissza Kobb generálist.
Ám a hadjárat továbbdult minden erejével: karóval , kinzókerékkel, bárddal...
De kilátástalanok maradtak a legiszonyubb vérengzések is.
A császári hadvezetők minden kegyetlenkedései csődöt mondtak a nemzet halálos ellenállásán, ugyanakkor azonban ismételten kezdtek rájönni a szerencsétlen bujdosók is, hogy hiányzik soraikból az igazi vezér.
Mert Szepessy Pált, nagy eszénél és körültekintésénél fogva, mind elismerték maguk-fölött valónak, ámde kellett volna már valaki, aki mögé öldöklő méreggel gyülekezik föl az egész nemzet.
Egyeseknek ugy rémlett elvétve, mintha lankadni kezdett volna immár a vénülő szemü Szepessy Pál.
Hirlett példának okából, hogy feleségét, született kakasfalvi Chuda Zsuzsanna nemzetesasszonyt, aki addig Szolnok-Doboka földjén vonta meg magát, régi szolgaembereivel továbbutaztatta Erdély mélyébe, ahol is atyafiak nyujtottak neki szállást Pál nevü növekvő fiával egyetemben, aki tizenkettedik esztendejében járt vala ekkor.
Szepessy Pál titkos intézkedéséből ugy látták sokan, hogy a vezér karja mintha fáradni kezdene s talán hite is apadozik immár a nemzeti ügy föltámadásában...
A vezérutódot várta mindenki.
- - - - - - - - - -
Erdély földjén deli ifjuvá nyúlt ki erre az időre a tizennyolcesztendős késmárki Thököli Imre gróf!
- - - - - - - - - -
Hanem akik csüggedni vélték a lengőszakállu Szepessy Pált, rövidesen ujjongva ocsudtak föl e balhiedelmükből.
Mert nem lankadt az eszélyes és körültekintő vezér.
Váratlanul ugyanis kiadta ujabb parancsát az ordasoknak:
- Bátorság, legények!
Maholnap megüljük torát minden német pusztulásának!
S az öregnek körülbelül igaza lett.
Mert ujabb reménysugár csillantotta meg magát az ordasok felé, akikről ekkor már foszlani kezdett az abaposztó, lábukról pedig lekivánkozott a nyütt kunkorhegyü csizma, ugyszintén a bocskor.
Ez esztendőnek őszén egyszerre csak hire szállt a fölkelők soraiban, hogy fényeshatalmu francia király, aki esztendők óta állt keserü hadjáratban a bécsi császárral, teljhatalmu ügyvivőt küldött Apaffy fejedelemhez, vegye reá, hogy lóraültetvén minden embert, szálljon ki Erdélyből s a bujdosókkal együtt verjen ki minden idegent Magyarország földjéről...
Senki bizonyosat nem tudott, ám rebesgették mindazáltal, hogy a fejedelem, ugyszintén a nagyeszü és ármánykodó Teleki Mihály előbb a nagyvezér fejbólintását szerették volna megnyerni s ezokból a Portához küldötték föl a francia királyi ügyvivőt.
Sokáig járt oda a francia.
Azalatt ordas-tél szakadt le a Szepessy Pál legényeire, akik Ónodtól Eger váráig s innét számitva a Partiumig táboroztak szétszórva s olyan kiáltó nyomoruságban , hogy lötyögött rajtuk a bőr.
Arról azonban szó sem lehetett, hogy béküljenek a némettel.
Sőt éppen most, amikor nappalokon és éjszakákon át versenyvacogtak a télben, - éppen most olyan méreg égette őket, hogy fortyogtak a torkaik.
Aztán csak kizsendült a tavasz is Magyarország földjén.
Az ötödik esztendőre kezdett nyiladozni immár, mióta először ereszkedtek csatába a nemzet jobb megélhetéséért.
A francia még mindig nem tért vissza Sztambulból.
Ám ugyanakkor ujabb értesülések verték föl a tábort, amelyek ismételt reménykedésre fakasztottak minden talpast és lovaslegényt.
Hire jött, hogy - Varsó városán keresztül - ujabb követség érkezett a francia királytól.
Az volt a nagy király kikötése, hogy küld pénzt, teméntelen pénzt , csak üljön lóra Erdély is, vezérök pedig legyen maga Teleki Mihály, a ravasz kancellár.
Szepessy Pál bútól roskadozva szólt erre:
- Legyen hát Teleki a vezér!...
De verjünk át minden németet a másvilágra!
Vezértársak és kapitányok rábólintottak ekkor:
- Legyen hát Teleki a vezér!...
De jaj a német ebeknek!
Volt pedig ez az 1675-ik esztendő április havának elején, mikor már zöldbeborultak a mezők.
E hónap első napján Szepessy Pál aláirta beleegyezése jeléül, hogy a hadrakelt fölkelőcsapatoknak, ugyszintén az Erdélyből meginduló hadaknak Teleki Mihály kancellár fog parancsolni.
És aláirták a bujdosó vezértársak is.
Ámbár nem szivesen cselekedték, mivel olyas értesüléseik voltak mindenfelől, hogy »Apaffy esze« nem szivelheti a fiatal Thökölit, aki máris mindenben a maga esze után indul.
Márpedig Szepessy Pál és vezértársai mégis csak a fiatal késmárki grófot szerették volna fejökül látni.
Ennek azonban nem következett el még az ideje.
Egyelőre sietniök kellett a bujdosóknak, hogy el ne mulasszák a szerencsés alkalmat.
Ezokból Kende Gábor, Keczer András és más hadvezetők Fogarasba mentek alá a pityókos Apaffyhoz, ahol némi tanácskozás után szerződvényt irtak alá másodszor is.
Az ifju Thököli gróf ugyancsak ott volt az aláirók között.
Kölcsönös hitükre fogadták e szerződvény pontjai között, hogy a fejedelem tizenkétezer embernyi lovas- és gyaloghadat küld ki Erdélyből, a franciák nagy királya megüzente pedig, hogy utban van már a pénz s nyomban indul egy dandárja is, hogy Teleki Mihály és Szepessy Pál kardja alatt előtörvén Pozsonyig , irtóztató vérontást vigyen végbe a megrémült császáriak között.
A fejedelem tehát megegyezett volna Kende Gáborral meg az ősz Keczer Andrással, ámde hátra volt még Küprili nagyvezér jóváhagyása.
A szultán egyelőre nem akart még háborut a bécsi császárral s ezokból Küprili is mély hallgatásba burkolózott.
Ugyanakkor pedig egyéb körülmények is az ordasok és vezéreik ellen játszottak közre.
A császár - konstantinápolyi ügyvivője utján - rájött a bujdosók és az erdélyiek terveire s komolyan megdöbbent ezuttal.
Mert hirek jöttek másoldalról, hogy az érsekujvári basa s egyéb végvári basák és bégek gyanusan mozgolódnak .
Köztudomásu volt ugyanis a nagyvezérről, hogyha egyelőre óvatosan bánt is Lipót császár generálisaival, nyiltan rokonszenvezett Szepessy Pállal és fölkelőivel.
Lipót császár megdöbbent tehát s miniszterei tanácsára gyülést hirdetett Pozsonyba, ahová meghivta Apaffy követét is.
A bujdosók nem küldtek követet , ahelyett a császár meghivó levelére méregtől-feszitve kiáltott fel mind a huszezer ordas:
- Halál a császárra!
S a lengőszakállu Szepessy Pál, a kopasz Szuhay Mátyás, az ungi hazájába visszasóvárgó Kende Gábor, a baljós csillagzat alatt született Petrőczy István , ugyszintén Ubrisi vezér, aztán rezesorru Majos Ferenc, a dülledthomloku Tulok György kapitány, valamint az ősz Keczer András és a fiatal Keczer Gábor egyakarattal kiáltottak rá:
- Halál a császárra!
Pozsonyban mindazáltal megtartották a gyülést, melyben a tanácskozásra meghivott protestáns urak, ugyszintén Apaffy Mihály követe fölálltak s egyértelmüen igy beszéltek:
- Töltessék be a nádori szék, állittassék helyre az alkotmány, töröltessenek el a törvénytelen adók, az országból takarodjanak ki az idegen hadak s valamennyi tisztségek magyarokra bizassanak!
A császár, mikor tudomására adták a magyarok követeléseit, felháborodva kiáltott fel:
- Eszüket vesztették a magyarok!
S a pozsonyi gyülést nyomban szétkergette, mindazáltal pátenseket küldöztetett szét s e pátensekben bünbocsánatot hirdetett minden bujdosónak, ha a császár hüségére tér meg.
Ez az igérgetés fülébe jutott a fölkelőknek is, akik dühtől csattogva kiáltottak fel, (mind a huszezer ordas egyszerre ! ), hogy e kiáltásukat hallani lehetett az egész Partiumban:
- Vesszen inkább az ország, semhogy továbbra is a németnek rabszolgája legyen!
Ebben az időben tengerhez volt hasonló Magyarország, mely tengernek minden hullámtaraja külön-külön tajtékzott.
Aközben történt valami!
Az Uristennek tetszett az élők sorából kiszólitani a bujdosók egyik legnagyobb ellenségét, Spankau generálist.
Felujjongtak erre az ordasok.
De korán ujjongtak fel.
Mert utóda Strassoldo főkapitány lett, valamennyi császári hadvezető között a legkegyetlenebb.
Strassoldo rövidséggel kezdte a dolgokat s tetemes hadakat szedvén maga köré, váratlanul rárontott Debrecen városára s hihetetlen vérengzést vitt végbe a bujdosók soraiban.
Amerre elvonult egyszer , karóbahuzott, akasztófára kötött s elevenen megnyuzott és pörkölt fölkelők mutatták az utját.
Erre a vandalizmusra, mely az első pillanatban megdöbbentette a bujdosókat is , csak kirántotta kardját Szepessy Pál vezér s kirántották kardjaikat az összes lovasok.
Végig-végig egyetlen fegyverzörgés lett a Partium s a vezérek kiadták a jelszót:
- Hej, rá a németre!
Legyilkolni minden idegen bitangot!
S nekiindultak, fenyegetőzve és átkozódva.
De meg kellett állaniok, mert egy Konstantinápolyból érkezett hiradás meghökkentette valamennyiöket.
Elhunyt Küprili nagyvezér, aki igaz embere volt minden fölkelőharcosnak.
S nem maradt senki többé, aki biztatta volna az árva magyarokat.
Ősz lett ekkorára.
Késő november.
Lipót császár ebben az időtájban jobb belátásu tanácsadói szavára figyelve , hajlandó lett volna tárgyalni a szerencsétlen földönfutókkal s igéretet tett , hogy minden vármegyében egy-egy templomot vissza fog adni a protestánsoknak.
De az ordasok annyit válaszoltak a békeajánlatra:
- Teszünk a császárra!
S ugyanakkor vad riadal zengett végig a Partiumon.
Mert a varsói francia ügyvivő - titkos megegyezésben Apaffy fejedelemmel és Teleki kancellárral s a lengyelek szemhunyása mellett - verbuvált polyák légiókkal betört a Javorinába s pozdorjává vervén szét a Schmidt császári generális katonáit, egyetlen nekirohanással bevette Késmárk várát.
Apaffy és Teleki pedig ugyanakkor Kende Gábort, az ősz Keczer Andrást és egyéb jártas főembereit Kara Musztafához, az uj nagyvezérhez menesztette és hogy vállalkozásukat minél sikeresebbé tegye , négyezer arannyal rakta meg a tarsolyukat.
A nagyvezér átvévén az ajándékot , jóindulatát nyilvánitotta a bujdosók ügye iránt.
Mindazáltal nem tett semmit , sőt csendre utasitotta őket.
Mert az történt, hogy Lipót császár ügyvivője nyomban másnap harmincezer tallérral kedveskedett neki, ami mély hatással volt Kara Musztafa nagyvezérre.
Ugy látszott, végleg elveszett az ordasok ügye.
Lipót császár ugyanakkor visszahivta Kassáról Strassoldo főkapitányt s az embertelen Kobb Farkast küldte a helyébe, akinek nevét még kétszáz esztendő mulva is átkok közt emlegette a nép.
Az irtózatos emlékü generális mindenekelőtt vérrel mázolt akasztófát , bárdot és karót hordoztatott meg a hét tiszai vármegye falvaiban és városaiban , kihirdetvén megyeszerte, hogy akasztófára huz, karóba vonat és bárddal nyakaztat le minden magyart, aki a lator bujdosókhoz szitana.
Ez azonban nem volt elég!
Hogy még nagyobb rémületbe ejtsen mindenkit, Kassa város piacán hatvankét magyar urat gyilkoltatott le.
Huszonkettőt ezek közül karóba huzatott, negyvennek a bakó csapta el a fejét.
Iszonyat zúgott végig Felső-Magyarországon.
A pozsonyi Fehérhegyektől Ecsed váráig.
Csak a kardrakelt zendülők nem riadtak vissza.
Abban az időben tiz bélpoklos bendőjü lancknehtet sikerült elcsipniök Szendrő vára alatt.
Nyolcat közülök egymással etettek meg s csupán a két utolsónak adták meg a kegyet, hogy magamagát akaszthassa föl.
Akkor garmadába hányták valamennyiöket s alájokgyujtottak...
Recsegtek a tüzön.
Ugyanakkor ujabb jelszó hangzott fel a bujdosók soraiban:
- Husz németet minden kurucért!
Vérrel irták vala az 1675-öt.
...Ez esztendőnek vége táján, mikor már téli alvásba merült minden, Szepessy Pál meg vezértársa, a kopasz Szuhay Mátyás kettesben kocogott Várad felől a felé a falu felé, ahol közös szállásuk volt a tavasz óta.
A váradi basa látogatására jártak, aki ujból biztatni kezdte őket.
Szótlanul kocogtak jódarab ideig, amikor végül magáraeszmélt és egy olyat sóhajtott Szuhay Mátyás, hogy majd a mellét vitte szét:
- Egy kérésem lenne hozzád, régi barátom, Pál vezér, melyet hetek óta takargatok immár magamban...
Halld meg hát, régi barátom!
- Hallgatom, - mondta sok bú között Szepessy Pál.
Mert megsejtette, hogy nagy dologról lesz szó ezuttal.
A kopasz Szuhay folytatta:
- Éveim száma maholnap beteljesedik, mert igen érzem már terhöket a vállaimban .
Igérd meg nekem, Pál vezér, hogy holttestemet, akár csatákon leljem halálomat , akár rút nyugalommal muljak ki innét, haza fogod vitetni egyszer s Abaujvármegye földje fog takarni mégis...
A lengőszakállu Szepessy Pál sok szomoruságtól környezve nyujtotta ekkor jobbját régi barátjának, Szuhay Mátyásnak s igy tett igéretet neki:
- Holttestedet hazavitetem, Szuhay Mátyás vezér, ha utánad találnék átmenni a másvilági bujdosásba.
Mert az én karjaim is lankadni kezdenek a kardnak sulya alatt...
S akkor kezet ráztak.
Észak felől a tél hidege lehelt immár az arcukba.
Ők kocogtak ketten lehajtott fejjel, szótlanul.
Bizonyára ifjabb éveikre találtak rágondolni, amelyek bujdosással kezdődtek s azóta sem volt vége a reménytelen állapotnak.
Kocogtak ketten.
És nem szóltak egymáshoz többé, csak sóhajtoztak elvétve.
Mintha csak megérezték volna mind a ketten, hogy meg vannak számlálva esztendeik.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE