Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Eszther
Keletkezés ideje
1853
Fejezet
20
Bekezdés
2202
Mondat
3407
Szó
79088
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
ÉLET-ÖRVÉNY, ÉLETTERV.
I.
Másnap reggel, midőn Eszther már fel volt öltözve s készületeit tevé Krakkót odahagyni, Smilinszky lépett a szobába.
Az ifju egész tartásában valami volt, a mi Eszthert meglepte.
Eddig benne csak a király feltétlen hivét ismerte s egyét azon embereknek gondolta látni, kik kegyért mindent koczkára vetnek s becsület-oldalon sem finnyások, ha másnemű hiuság és érdek nyerhetnek a számításban; mert az ifju komoly tartása semmi jót nem látszott sejtetni.
Az utóbbi estnek tapasztalásai Eszthert ingerlékenynyé tették; a viszony, mely őt jól hangzó névvel s egy férfiu védelmével ajándékozta meg, terhére vált; mivel nehány órai kisérlet bebizonyította, mikép vannak dolgok, melyeket lehetetlen erőszakolni s még kevesebbé elfödni.
Talán érezte azt is, hogy Smilinszky áldozata lőn hiuságának, a nélkül, hogy a nagyvilágban jó elfogadtatás által ellensúlyt vethetne azon álhelyzetnek, hová az ifjut sodorta.
Mindez kínossá tette e találkozást, melyet Eszther annál inkább távolítni gondolt , mivel már a szövetség természete, közte és Smilinszky közt okozta, hogy csak akkor jött vele össze, ha ő akarta.
Smilinszkynek mindazt, a mi Eszther keblét nyomja s idegeit feszültségben tartja , nem volt ideje észrevenni; mert udvarias, de hideg üdvözlése után be nem várván a feleletet, ekkép szólt:
- Asszonyom, kegyed egy kisérletet tőn, s e kisérlet nem sikerült.
Szerettem volna, ha választása mást érende s nem én jövendék azon nehéz körülménybe , királyom iránti benső vonzalmam és oly tett közt választani, melynek homályát , fájdalom! egy egész élet alig képes lemosni.
Kegyed hölgy, s hozzám nem illő , akkor terhelni szemrehányásokkal, mikor inkább, mint valaha, szüksége van nevemre s védelmemre.
- Mi czélból történt tehát e kora reggeli látogatás, melyre kegyedet fel nem jogosítottam? - kérdé Eszther kinek heves vérét e bevezetés nem volt képes lehűteni.
Smilinszky arcza szigorú kifejezést nyert: talán most, midőn értelme más irányt vett, érezte legelébb azon szégyenítő szerep súlyát, melyet, s ezt nem kell felednünk, nem Kázmér király rábeszélésére, hanem Eszthernek első, egyetlen ajánlatára önkényt s előző készséggel felvállalt; de nem akart sértő feleletet adni.
Úgy látszik, igen fontos volt az ok, mely őt e rendkívüli némber elé hozta.
- Mi czélból történt, - viszonzá Smilinszky, - megmondom kegyednek.
Viszonyunk bár igen rövid, oda ért vélem, hol annak megszünni, vagy ha kegyedben egy árnya van azon magasztos akaraterőnek, melyet eddig benne csodáltam, meg kell változni.
- Megszünni, - mond Eszther, - ezt értem, Smilinszky, s kegyed engemet csak megelőzött, megváltozni? ez fogalmaimon túl van.
Miként változhatna az addig, míg szövetségem a királylyal tart, kinek mindent áldoztam, ha csak kegyed nem tud és talál módot e szövetséget megingatni?
- Én semmit sem akarok olyat, asszonyom, mit nem magam cselekszem, hanem másnak elhatározásától feltételeztetik.
Egy ajánlás, vagy kettő, ha kegyed akarja, az, a mi ide hozott.
Bizonyossá tehetem egyébiránt, hogy én saját személyemet illetőleg , egészen tisztában vagyok, bárminő legyen kegyednek elhatározása, nekem egyik mint másik esetre életszabályom ki van tűzve.
Volt valami az ifju arczának kifejezésében, minek Esztherre nem volt kedvetlen hatása.
A könnyű élet embere, a férfiu, kit épen a szerepért, melyet érette vállalt, a jobb meggyőződésnek ismeretes hálátlanságával szégyenítő szolgálatokért, becsülni nem tudott, eszköz volt eddig kezében, nem egyéb.
Most azonban azt kezdé felfödözni benne, mit legkevesebbé keresett, hajlamot, talán erőködést önállásra; az érdeket gerjesztett a héber hölgyben.
- Igazságtalan valék, - szólt rövid szünet után s látván, hogy Smilinszky elhallgatott.
- A szolgálatért, melyet kegyed nekem s ez által a királynak tőn , illő, hogy ha elválunk egymástól, ez harag és félreértések nélkül történjék .
Üljünk le, Smilinszky, ingerült valék, kegyeteknek kevély hölgyei keserű leczkét adtak nekem, talán mindkettőnknek; azért nyugodtan akarom kihallgatni, szóljon minden tartózkodás nélkül; a jog, melylyel fölöttem maga az egyház megajándékozta kegyedet, a férjé tudniillik.
- Ne szóljunk erről! - szakítá őt Smilinszky félbe, míg a vér kezdett felszállni arczába.
- Mondjuk ki bátran, - folytatá Eszther, - jobb mindent maga nevén nevezni, s aztán, ha terhünkre van, lerázni; ne hallgassuk el tehát a fődolgot, sőt abból induljunk ki.
- Rövid leendek, - mond Smilinszky, Esztherrel együtt helyet foglalván, - s szintoly rövid feleletekre számítok kegyed részéről.
Kettő közől egynek kell történni: én elhagyom Lengyelországot örökre s más nevet, más és jobb hírt vívok ki magamnak a magyarok nagy királya alatt, vagy kegyed nőm marad, a szó teljes és legnemesb értelmében.
Széttépi a köteléket, mely eddig varázsa alatt tartotta, s én igyekezendem, mint Kázmér király özvegyét tekinteni.
- Hogyan? - kiáltott fel Eszther, - kegyed azt reméli, hogy a király, ki épen tegnap adta engedékenysége által legnagyobb bizonyságát szenvedélyének, e hűtlenséget boszulatlan hagyandja?
- A bosszú, ha ilyenre számíthatnék, enyhül szolgálna nekem s ír volna álhelyzetünkre, azért kettőnk közt van a választás, asszonyom, - folytatá Smilinszky szigorú hangon - engemet vagy a királyt!
- Lehetetlen! - mond Eszther, - nem is tudnám, miként tehetném azt?
- Ha nőm marad - felelt rögtön Smilinszky.
- S kegyed ráállna ezen áldozatra, mely mindkettőnkre nézve csak szomorú s üres napokat igér?
- Ismétlem, - mond az ifju, - ha kegyedé nem, akkor enyim a választás, én magam részéről jellemem szerint cselekszem s következetes vagyok.
Áldozat volt első tettem, áldozat leend a második.
Áldozat nagy és nehéz, az is, ha hazámat el kell hagynom; mert bennem egy nyilvánulás kel ki a rejtélyből: úgy tetszik nekem, hogy azon órában, mikor el vagyok szánva hazámat örökre elhagyni, inkább szeretem és becsülöm azt, minthogy becsületvesztve szolgálhatnám, vagy eddigi értéktelen kábult életvadászatomban örömet találhatnék.
A választásban az elsőség kegyedé , asszonyom, szóljon őszintén, én el vagyok határozva.
- S ha neje lennék, Smilinszky, megszünnék -e a homály, melyet a szövetség magával hoz?
- Megengedi -e nekem, - viszonzá az ifju, önkénytelen sohaj után, mely kebléből emelkedett, - ha elébe nem tárom titkos utógondolatimat! nem tudnám azt tenni legjobb szándékkal.
Álomszerűek azok, a sejtelem, a vágyak határiba szivárognak át; nem látom még, mi fog akkor történni, azért csak annyit mondhatok: hogy ha kegyed nőm leend s megszünik a király szeretője lenni, a világ szerelmet gyanít mindkettőnkben; s azt hiheti, mikép nem a király engemet, hanem mi egyetértve őt játszottuk ki.
Higyje kegyed, a szenvedély sokat kiment, főleg ha következetes marad.
Elvonulunk a világtól; kegyed semmit el nem fogad a királytól, sőt a mit kegyéből bír, visszaadja neki, s mint feddhetlen életű és hű nő, két három, talán több év múlva kivívja a becsülést magának.
Boldog leendek -e én? ki ez órában nem akarom elhallgatni, hogy kegyedet szeretem.
- Szeret? kegyed engemet szeret? és mióta? - kérdé Eszther meglepetve, ki alkalmasint mindenre inkább, mint rövid regényének ily fordulatára volt elkészülve.
- Tegnap óta, - felelt Smilinszky, míg ajkai körül futó fájdalmas mosoly vonult el.
- Tegnap óta? - mond Eszther, - tehát mióta az első szégyen ért életemben; mikor a világ legelébb visszautasított azon korlátok közé, melyeket soha sem kellende túllépnem?
- Úgy van, Eszther, - mond Smilinszky.
- Az emberi természet oly csodás, hogy néha épen ellenkező eredményekhez jut, mint a melyekre számított.
Nem tudom, miként van, de midőn a szép Eszthert, kinek az egész világ hódolt, kinek kegyét , pártolását annyian keresték, megszégyenítve, elnyomatva láttam, szivemben egy érzés kelt, mint a vihar, mint az ár, miként fejezzem ki magamat! sajnáltam kegyedet, kínosan égő fájvágygyal, szóval éreztem, hogy szeretem!
Eszther szemlátomást meg volt ingatva; Smilinszky a legcsinosabb ifjak egyike, ha könnyelműsége miatt nem is bírt az ország komolyabb férfiai előtt értékkel ; vidámsága s a könnyű odaengedés, mely tettein feltünt, sok barátokat szereztek neki.
Nem volt tehetős, de egy régi kastélya volt s neve jól hangzott: 25 éves korában az ember még sokat változhat, jóra s rosszra, s Smilinszky több reményt nyújtott az előbbire.
Eszther, a héber hölgy sem oly sokkal ezelőtt a legszerencsésebbnek tartandá magát, ha oly ifju kéri meg kezét, mint Smilinszky .
Mindezen eszmék varázszsal kezdték őt körülkerítni.
- Mi leend Kázmér gyermekeiből? - kérdé Eszther, - s mit fog a király mondani?
- Gyermekeiből férfiak és jeles hölgyek, - viszonzá Smilinszky, - mit mond a király? ezt nem fogja kegyed kérdezni, ha képes egy nagy s életreható elhatározásra.
Míg nincsen azon elszántsága a király haragját koczkáztatni s avval daczolni, addig nem tépte szét a hálózatot.
- És szóljon, Smilinszky, - kérdé Eszther, - ha mindketten ezen áldozatot teszszük, mert áldozat leend mindkettőnk részéről, boldog leend -e kegyed?
- Nem tudom! - felelt az ifju, - szeretni fogok! de kegyed, Eszther, boldog leend -e?
- Soha Smilinszky! - mond a hölgy, - ez órában kezdem azt inkább, mint valaha azelőtt átlátni, soha! mert én is szeretem kegyedet.
- Engemet! - kiáltott fel az ifju, kinek arczát egy sugara az örömnek derítette, - engemet, Eszther, és mióta?
- E pillanat óta, - mond a hölgy, míg sötét szemei leírhatatlan kifejezéssel nyugodtak az ifju vonásain.
- E pillanat óta, Eszther? - kérdé Smilinszky kétkedő hangon, - de ha úgy van , vagy azt hiszi kegyed, mit fog cselekedni?
Eszther arczának kifejezése elvesztette azon ingerültséget, melylyel az e párbeszéd elején bírt.
Látszott vonásaiból, hogy valami nehéz, válságos küzdelem munkál e hölgyben, ki most a választás határihoz érvén, nem meri a jövőnek lakatját feltörni s a tündér igéjére, vagy a villámra vár, hogy az általa érintetlen kapu felnyíljék.
Smilinszky érzése hasonló küzdelmet állt ki a lelki erőfeszítésre nézve, mely benne munkált, de másnemű volt az; az ifju mielőtt névszerinti nejének küszöbét átlépte, talán egy átvirrasztott éj magányos óráiban jutott azon elhatározáshoz , melyet tőle már hallánk.
Még sem volt nyugodt, nem tudta, mi az, a mi őt bántja , mi okozza, hogy bármi történjék, Eszther elhatározása után életében valami hiány és ür marad mindig.
Eszther darabig mély gondolatokba merülve nézett maga elé, egyszerre felkiáltott : - Köszönöm, barátom, hogy kegyed pillanatig azon édes álomba ringatott, mely önbizodalmamat ébresztette föl; köszönöm, hogy e rövid óra alatt feledve lehetett minden s elég szerény kegyed, elég büszke én arra, hogy köztünk az élet legszentebb, legtisztább szava hangzott, a szerelem!
Mint ereklyét, mint a frigy szekrényét akarom e szót keblembe zárni, hadd égjen, mint az örök lámpa s világítson elvesztett édenembe!
De az áldozatot elfogadnom nem szabad!
Olybá képzelem magamat, Smilinszky, mint Judith, ki egy mámoros éj után oda vetve magát a gyilkos Herodesnek, a népeért áldozta becsületét s lelke nyugalmát.
- Hogyan, Eszther! - kiáltott fel Smilinszky, kinek szenvedélylyel határos csatlakozása Kázmérhoz e pillanatban sem czáfolta meg magát, s ki a hölgy nyilatkozatában egy iszonyú tervet gondolt fölfedezni.
- Téved, Smilinszky, - szólt Eszther, - a király soha sem biztosabb, mint mikor én állok oldala mellett; nem értett engemet!
Világosban szólok tehát: határoztam , barátom!
Ne szakítson félbe, hallgasson ki egészen.
Egy érzés van bennem, s hálát adok nemzetem istenének, hogy ki nem aludt az egészen keblemből; oly érzés, mely tiltja, hogy egy szép ifju életet magammal rántsak az örvénybe.
A királyban sok nagy és nemes tulajdon van; de hevessége által engedi magát ragadtatni , szenvedélyessége lényegét kettéválasztja s két embert alkot belőle.
- Még nem oly rég a hős király, férje a legfeltünőbb hölgyek kettejének, pár kastélyában nemünk üledékét gyüjtötte össze s pihenést országos gondok után orgiák közepette keresett.
Ki feledné valaha a szerencsétlen Zách Klárát s a király könnyelműségének gyászos következéseit.
De a mindig kegyes király boszúálló is tud lenni, ha szenvedélye ellen tűzi magát a hatalom: az egy Bariczka esete eléggé bizonyítja ezt!
Meglehet Smilinszky, hogy engemet is érhet e bosszú!
Talán közelebb állok ahhoz, mint a világ hiszi, hogy a férfiu, ki annyit szeretett s oly könnyen feled, engemet is visszavet semmiségembe! de ha más akar ebbe avatkozni , ha más, nem ő maga akarja e viszonyt megtörni, ezen ember veszve van!
II.
- Veszve! - kiáltott fel Smilinszky, - nem mondtam -e, hogy a király bosszúja ír szivemre!
De e koczkavetésre meg merném kisérteni szerencsémet mindig.
Mit tehet a király, ki házasságunkba beleegyezett, mindkettőnket udvarába fogadott, s ki már csak az által, ha viszonya kegyeddel megszünik, felét az országnak kiengeszteli?
- Nem ismeri őt! - mond Eszther, bús, de szilárd hangon, melyből a legmélyebb meggyőződés szólt.
- A király szeret engemet, s ha azután, a mi tegnap történt , még bensőbben csatlakozik hozzám, ne bámúlja kegyed.
Ez a szerelem természetében van; Kázmér nem vett fényes termeiben tudomást arról, mi ott Smilinszky nejével történt; de örül titkon, hogy ez által engemet, miként hiszi, örökre eltávolított a nap világából.
- S hiszi -e, Eszther, hogy a király boszút álland rajtunk, ha e színjátékot valóvá teszszük? s a mi eddig díszítmények közt történt, az életbe viszszük át, s leendünk valóban azok, kiknek neveztetünk?
- Ez meggyőződésem! - viszonzá Eszther rögtön, - én, ki szeretek, s ha kegyed szavainak hinnem lehet, szerettetem, elég bátorsággal birok a világ bármely szögletében új életet kezdeni, magam mögé vetni a múltat s annak minden emlékezetét! ah, de Smilinszky, bárminő nemtelen s megvetett teremtésnek tartson a világ, az én lelkembe is tévedt egy szép, egy engesztelő gondolat, s nekem is megvan büszkeségem!
- S mi jobból állhat a büszkeség, - mond Smilinszky, érdekkel kisérvén a hölgy beszédét, - mint abból, ha egy új életet kezdünk s a világot meggyőzzük arról , mikép a czél, melyet magunknak kitűzünk, nemesebb, mint a melyet a véletlen vetett elénk.
- Állhat valami jobból ennél, barátom, - mond Eszther, - a szégyent elvetni magunktól s új életet kezdeni, szép és nemes elhatározás, de nem nehéz, ha szeretünk; ellenben tudva s akarva kiszabni magunkra a büntetést, s öregbíteni elszántan a súlyt, mely éltünkre nehezkedik, s mindezt tenni azért, hogy egy üldözött s elkeserített fajnak sorsát könnyítsük, ha nem jobb, nehezebb!
- Nem értem e rejtélyes szavakat, - mond Smilinszky.
- Egy nemzet él, - folytatá Eszther, - elterjedve az egész világon, üldöztetve mindenhol, bújva a napfénytől s az emberektől; elválva, egyénekké elszakadva , melyeket az ige tart csak együtt s a múltak emlékezete!
Én e népnek leánya vagyok , s ha ideiglenesen áttértem azon vallásra, melynek magasztos erkölcsi tanai ellen soha kifogásom nem volt, s melyet nemzetem egyik fia teremtett, szívvel mindig zsidó vagyok s az is leendek; a világnak nincs az a hatalma engemet arra bírni , hogy gyermekeimet, más mint népem vallásán neveltessem.
De hallja tovább .
Nagyatyám és szülőim Európa nagyobb részét beutazták: Portugalliától Lengyelhonig, minden országban egy sírt hagytunk hátra! anyám, atyám, testvéreim elmaradoztak, mint a fáradt karaván egyesei a pusztán, engemet s öregatyámat megkimélt a sors.
Én vezettem az üldözöttet fosztva szemefényétől Krakkóba.
Miként vetett a sors oda, nem tudom, mentünk egy helyről a másikra, pihenve pár évet, pár holdat, olykor csak napokat, s a sors egy öl földet a másik után kirántott lábaink alól.
Valami oly bús és mégis elszánt volt a hölgy szavaiban, mi Smilinszkyt megkapta .
Nem akarta, nem tudta őt félbeszakasztani, de míg a fönséges vonásokon legeltette szemeit, míg azoknak erélyteljes s mégis oly bús kifejezését tekintette, úgy tetszett neki, mintha őt inkább szeretné mindennél a világon.
Eszther folytatta: - Nagyatyám nem volt szegény; családunk emlékezhetetlen idő óta drága keleti kövekkel és gyöngyökkel, szövetekkel, aranynyal és ezüsttel űzött kereskedést.
A folytonos üldözés közben, s hol annyian vágytak vagyonára, melyet jó martaléknak tekintett bárki, nem csoda, ha csodás tökélyre vitte fajunk az ügyességet, elrejteni a mit bir.
Világított kincsünk mint a leborított edény alatt a lámpa a nélkül, hogy a világ egy sugarát sejtené.
Csak ha ideiglenesen biztos helyre jöttünk, ha akadtak emberek, kik szolgálatunkkal éltek, akkor léptek ki sötét szekrényeikből a fénylő gyémántok és rubinok s a tiszta keleti gyöngy .
Krakkóban elég nyugodtan éltünk; nagyatyám bizottmányos szerepben, a pompát és fényt annyira kedvelő uraknak és hölgyeknek a legszebbet megszerezte, vagy inkább sajátjából eladta, állítván mindig, hogy másoktól kapja s neki csak kevés haszna van fáradságos üzletében.
A szerencsétlenség megtanította e fajt elhallgatni , olykor eltagadni az igazat.
Kivallani, mivel bír, mit ezer nélkülözések közt összeszerzett, mindig feledvén magát s mindig azokról gondoskodva, kik utána jőnek, kivallani, mondom, mivel bír, egyértelmű volt a kifosztással.
- Mikor szegény öregatyám szeme fényét elvesztette, nekem kellett őt e rejtett üzelmében segítnem.
Én nem bírtam atyámnak sem óvatosságával, sem ügyességével ; elébb, mint sejthettük, tudva lőn, hogy atyámnak rejtett kincsei vannak.
A szegénység külszíne növelte a gyanút s mivel népünkről mindenki feljogosítva véli magát azt hinni, hogy alacsony, vagy rossz úton jutott vagyonához, találkoztak emberek, kiknek nem sok fejtörésükbe került ürügyet lelni, őt minden pillanatban romlasztó adó alá vetni.
- Az öreg embert megtörte e soknemű zaklattatás, e lótás-futás egytől a másikig , hogy valamit megmenthessen, vagy újabb zaklattatástól megóvja öreg napjait.
Szeme nem látta többé, miként apad a kincs, miként olvad össze a halom, de keze érezte , nem lehetett őt megcsalni!
Oly finom volt tapintata, hogy ha néha álköveket vegyítettem a mindig tágabb hiány palástolására, azonnal észrevette.
Ivadék gyűjtött ivadékra; én vagyok, kire az öreg remélve a sír széleig, akarta hagyni , mit az emberektől meg tudott menteni!
Ő nem csak kincseit látta apadni, jövőm reményei sorvadtak össze!
Ah, Smilinszky, hagyja kegyed elhallgatnom e szomorú rohamot az örvény felé, mely mindent elnyelt!
Egy reggel felébredtem ágyamban : atyám szegényes felső öltönyében egy kis alacsony széken ült a nyílás előtt , melyet a szoba padolata alá maga készített.
A deszka kiemelve rovájából, mellette hevert; az öregnek keze a rejtett vasszekrénykébe volt merítve, mintha abban még valamit akart volna fölfedezni: minden eltünt abból egy roppant nagyságú smaragdon kívül, melyet eleim egyike maga hozott keletről, de melyre vevő nem akadt, mivel árát szabni senki sem tudta.
Ezen ereklyét őrizte ivadék ivadék után, mint utolsó menedéket, melylyel ha minden kiapad, valami gazdag fejedelemhez menjenek s őt avval megkínálják.
- E kövön nyugodott atyám keze.
Szivem megszorúlt, mikor őt láttam; szakálla, így meghajolva, a földet érte s nekem úgy tetszett, mintha imádkoznék.
- Felkeltem nyughelyemből, csendesen közelítettem, hogy a vígasz szavaival bátorítsam a hanyatló öreget, ki a fizethetetlen árú kincs mellett, nélkülözni kezdé mindennapi kenyerét.
- Ki írja le borzadásomat!
Atyám halva volt!
Meredten ült, szeme kialudt.
Oh! a tekintet, melylyel a tágra nyitott holt szemek a kincsre voltak szegezve, a kétségbeesés kifejezése a szép öreg vonásokon, mindez irtózatos!
- Mit mondjak tovább?
Még a szegény halott eltemettetése is szégyenülésekbe s küzdelmekbe került.
Mikor a hideg ravatal, melynek minden maroknyi földjét , árverezett butorainak árával mértem föl, zárva lőn, mikor egyedűl álltam a világon drága ereklyémmel, melyet dús hajam közt tartottam rejtve: mikor minden el volt adva, gazdánk az utczára vetett.
- Egynek jutottam azon nők közül kezei közé, kik élettel s becsülettel vásárt űznek.
Nagy kilátásokkal, ábránd álmokkal kecsegtetve általa, hivém, hogy a választott vagyok, míg csak a számot szaporítottam.
Mindennek fogytán valék; nem tudva, nem foghatva meg világosan, mit kíván, mire akar venni, mire czéloz e némber? elfogadtam végre nehéz küzdés után a szívesen s hizelgő szavakkal ajánlott és adott szállást, élelmet.
Levetettem nemzetem viseletét s szép lengyeles öltönyök födték tagjaimat.
A nő jótéteményeit részvéte által igyekezett előttem megfejteni s érthetővé tenni irányomban, ki a megvetett héber osztályhoz tartoztam.
Nem tudtam mindezt világosan érteni s titkos, gyötrő utógondolat őrködött bennem, valami rettegett, bizonytalan jövő fölött.
- Veszve valék! mielőtt tudtam, megromolva, mielőtt értettem, mivé lettem.
E nő által jutottam Rokiczana kíséretébe.
Elébb a királynak más mulató kastélyába valék szánva, két szép lengyel leánykával; engemet ért a választás.
Így jöttem a Viszla melletti kastélyba s Rokiczana eltávozása óta a király kegyébe.
Smilinszky látta, hogy Eszther nyiltan beszél vele, semmit sem titkol, nem akar jobb lenni, jobbnak tetszeni, mint a minő valóban.
Szive mélyében megsajnálta őt ; de egyszersmind a hely, honnan Eszther a királyi kastélyba került, az élet, mely bevezetésül szolgált mostani helyzetének, szóval minden, a mit hallott, meggyőzték őt arról, mennyire könnyelmű volt az elhatározás, ily hölgynek saját nevét adni paizsul.
Nem akarta azonban Eszthert félbeszakítani s míg a hölgy az utóbbi szavak után mélyen elhallgatott, Smilinszky vonásai tünődést s fájdalmat árultak el, mi őt egészen leigézni látszott.
Hosszú szünet után Eszther felemelte az ifjura szemeit; azután oly alázattal , melyet e büszke teremtésben senki sem keresett volna, rebegte: - Ugy -e , Smilinszky, mi nem lehetünk egymáséi soha?
Az ifju hallgatott, nem tudta, mit feleljen, magának sem tudott számot adni gondolatiról.
- Mint a keleti smaragdot, - szólt Eszther, - mely még birtokomban van, szem nem látta az élők közt, mióta szegény öreg atyáméi elhúnytak; úgy őrzöm az egyetlen gondolatot, mely még tűrhetővé teszi életemet.
Nem magamnak többé, azon népnek akarok élni, mely úgy mint szegény öregatyám egy helyről a másikra vándorol , melyet vétkes szeszélyből s hiuságból megtagadtam; igen, Smilinszky, azon népnek akarok élni, s vallásomhoz visszatérni.
Oh e nép olykor kincsei közepette a legszegényebb koldusnak becsülésével nem bir!
Össze akarom vonni rokonságunkat , mert a mi fajunk egy család: tizenkét ága, annyifelé széledt el.
Ide akarom őket hozni, hogy többen legyenek együtt!
Akarom, hogy a szégyen s üldözés, mely eddig e faj életét elkeserítette, némileg szünjék - s többen együtt - kevesebbé érezzék a teher súlyát, s egymásnak nyujthassák kezeiket s egymásnak foghassák be szemeiket?
- S miként akarja azt kegyed végrehajtani?
- Ha elvetek minden reményt magamtól álfénynyel kérkedni, ha be nem tolakodom azok közé, kiknek a szégyen, Kain-jegye, nem ég homlokukon, ha - oh!
Smilinszky - ha egy király nyilvános szeretője maradok, mivel egy becsületes ember neje többé nem lehetek!
- Ez végső elhatározása, Eszther? - kérdé Smilinszky, - tehát utaink elváljanak? s én törjem meg a viszonyt, mely köztünk eddig létezett?
Legyen, de nekem nem szabad többé Lengyelhonban maradnom!
- Végső elhatározásom ez, Smilinszky, - felelt a hölgy, - s jól tudom én, lesznek számtalanok, kik azt fogják hinni, mikép semmi sincs könnyebb, mint arra határozni magunkat, hogy fény és kényelem, mulatság s szórakozottság közt fonva odább életünket, még a jóval, a mit czélzunk is, hódolatot s elveink felfokozását eszközöljük.
Ez a bűnhödés az első ballépésért, melyet tettem, s ez oka, hogy magamat akarom kitenni a legfájdalmasabbnak, mit most kezdek csak érezni, mióta szeretek, hogy egy megtérés utját is elvágjam magamtól.
- Ábránd! - mond Smilinszky, - túlfeszített eszmék!
- Hagyja, Smilinszky, a szikrát bennem munkálni, nekem előérzeteim vannak, s előttem az út ki van tűzve, azon kell haladnom: jőjön, a mi jő! én a titkos sugallást követem.
Elválunk tehát, barátom, s én visszatérek a fényes bűn ösvényére, hogy legyek olyan mint az ár, melynek iszapjában gazdag aratás készül.
Folytatták -e még tovább beszélgetésüket, értették -e egymást, s miként ment véghez az elválás? nem akarjuk taglalni.
Sokáig voltak együtt, de a találkozás után nehány nappal Smilinszky eltünt Lengyelhonból s Eszther a viszlai várban volt ujra.
A világ a rövid színi jelenetet a krakkói udvarnál elfeledte; ha voltak még emberek, kik Eszthert néha hevenyészett férjének nevén említették: nemsokára ujra minden melléklet nélkül hangzott a hiressé vált héber hölgynek neve.
Hogy vallásához visszatért, magának a királynak beleegyezésével gyermekeit zsidó vallásban neveltette, történetileg tudva van.
De nyugodt volt -e? de - a külfény és külszíne alatt a boldogságnak - nem hányattatott -e az indulatok és szenvedélyek hullámin?
E kérdésekre eseményeink folyama adandja a feleleteket.
Smilinszky eltünt Lengyelhonból s vele e történet folyamában többé nem találkozunk.
- Sokáig semmit sem tudott róla a világ; csak később, jóval azon időkaraj után, mely az itt elbeszélendőket keríti, tért vissza honába, mint agg , de még erőteljes férfiu, ki magának idegen név alatt, Nagy Lajos király hadseregeiben jó hírt, vagyont, becsületet szerzett.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE