Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Degré Alajos
A száműzött leánya : Regény
Keletkezés ideje
1861
Fejezet
32
Bekezdés
2880
Mondat
4104
Szó
50526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XI. (Egy fiatal leány diadala.)
Legemelkedetebb foglalkozás az ima; mily nagyszerű az, hogy milliók és milliók gondolatai egy szellemvilág trónjánál találkoznak!
Ifjú és vén, úr és szolga , király és koldus, ellenség és barát eszméi itt egyesülnek; nincs sorozat, nincs elsőség, a mint szívből fakadvák, egyszerű vagy virágos kifejezésekben, azonnal oda jutnak.
Kinek a földön többé nincs reménye, reményt keres az égben; kit sorsa e földön üldöz, vigaszt kér az égtől; kit elhagytak az emberek, Isten oltalmát esengi.
Mennyi fájdalmat, mennyi kétségbeesést enyhít az ima!
Ellensége is az emberiségnek, ki hitében akarja megrendíteni.
Imában lelkünk felszáll a szellemek mindenségéhez, azon örökké fénylő tűztengerhez, honnan lelkünk, mint szikra, lepattant, hogy tovább gyújtson és világítson e földön is.
Az emberi lét nemesb része a szellem.
Hol a lélek erős, sokat elbir a test.
És mi táplálja, mi erősíti a lelket?
Bizalom az éghez, közeledés az Istenhez, remény a túlvilágban, s ez az ima.
Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját, s mintegy megvigasztalva a szent malaszt által, fejét felemelé e szókkal:
- Legyen meg Isten akarata.
- Mindörökké! - zengett fülébe.
Visszatekinte, Pálmay és Kázmér állt ott.
Arczán gyenge pír futa el, s ajkain bágyadt mosoly lebegett, mint súlyos betegségből üdülőnél látható.
Az öreg Pálmay mindkét kezét oda nyujtá, mondván:
- Szegény gyermek! mily korán kell a sors ellen küzdened.
Kamilla szeretettel ragadá meg az öreg úr kezeit, s megindulva mondá:
- Isten önöket küldé védelmemre, már nem vagyok elhagyatott - s Pálmay karján távozott az egyházból.
- Mindhárman bérkocsiba ültek, mely velök H.-né tekintélyes növeldéjéhez vágtatott.
A növeldefőnöknő néhány perczig várakoztatá a látogatókat, kik fényűzés nélküli , de végtelen tiszta teremben helyet foglaltak.
Feszes tartású nőt, szigorú tekintettel vártak, s annál kellemesb lőn meglepetésök, midőn egy rokonszenves arcz nyájas mosolylyal s megnyerő tekintettel magát, mint a ház asszonya , bemutatá.
Pálmay megnevezé magát.
- Van szerencsém - mond H.-né - ily előkelő család fejét ki ne ismerné a fővárosban.
Pálmay fejével köszönetet intve, folytatá:
- Ez Vizeki Kázmér, ki családunkhoz tartozik.
- Fogadja szerencsekivánatomat.
Hozzánk is eljutott a kellemes hír, ön a bájos Angelique jegyese.
Mindhárman mélyen elpirultak, de ellenmondás nem történt.
A rövid szünetet Pálmay szakítá meg:
- Itt bemutatom rég elhúnyt nővérem árváját.
Nehány hét előtt hagyá el a zárdát , hol hosszú éveken át kitünő képeztetésben részesült.
Tisztelt úrhölgy!
Kegyed, ha nem tapasztalta is, de bizonyosan érti és felfogja a helyzetet, ha egy ifjú leány rokoni házba lép, s ott nem legnagyobb rokonszenvvel találkozik; kínos ez mindkét félre, és nagyon szomorú egy harmadikra, ki szeretettel s őszinte szívvel van egyik és másik iránt is.
Ez volt helyzetem, s reménylem, senki sem fog megitélni e lépésemért.
Legyen asszonyságod gondviselője e gyermeknek, s én azonfelül, hogy készséggel fizetem a kivánt dijat, hálára is kötelezve leszek.
- És én - szólt közbe Kamilla - kevés képességemet örömmel ajánlom fel kegyed szolgálatára.
- E bizalom által megtisztelve érzem magamat, s ámbár a teljes szám intézetemben meg van, gondoskodni fogok a kisasszony illő elhelyezéséről, - mely szavak után kezét nyujtá Kamillának.
Kamilla hévvel ragadá meg a főnöknő kezét, s ajkihoz voná, könnyben úszó szemekkel mondván:
- Oh! mint fogom szeretni kegyedet.
- Reménylem én is - viszonzá az asszonyság - ily kedves, szende arcz, szép tulajdonokról kezeskedik - és Kamillát homlokon csókolá.
Néhány szóval az egyezség meg lőn kötve, s elhatároztatott, hogy Kamilla mindjárt marad, s poggyásza még ma a negyedévi tartásdíjjal együtt elküldetik.
Pálmay duzzadt tárczáját kivéve, mely úgy nézett ki, mint egy elsőrendű bankáré az államrészvények emelkedésekor, felnyitá, s a sok kicserélt váltók közül néhány tíz forintost kihalászván, azt havi tűpénznek Kamilla kezébe adá, s azután búcsút vőn.
Kázmér búcsúja Kamillától udvarias kézérintésből állt, s míg az ajk néma maradt, a szemek kimondhatlan sokat mondtak.
Semmit sem tanul meg gyorsabban a lányka, mint a szemekben olvasni.
Midőn a lépcsőkön lefelé haladtak, Pálmay nagyon szomorú és gondolkozó volt.
Kázmér a levertség oka után tudakozódott.
- Lásd öcsém - mond vontatott hangon az öreg úr - én azért a kedves leánykáért mindent oly szívesen teszek, de most abba a helyzetbe jutottam, hogy többet kell tennem, mint bírok.
- Ki tehet többet, mint bír?
- Az, ki soha sem kért, és másért meg kell magát alázni.
- Ezen eljárásban csak nem lát sem kérést, sem megalázást.
- Nem, de abban, a mi következik.
Lásd, pirulva vallom be, nincs annyi pénzem , mennyit ma küldenem kell a negyedévi díj fejében, és most már időm sincs, hogy kölcsön után láthatnék, pedig szavamat akarom tartani.
- Az meg is lesz, mert hála Isten, annyi összeggel rendelkezhetem.
- Köszönöm, hogy ajánlatoddal megelőztél.
Igen, édes öcsém - sóhajtá Pálmay - idáig jutottam.
De úgy -e, te nem haragszol rám, ha a házasságból nem lett is semmi.
Szeretem leányomat, s imádnám, ha én nevelhettem volna, de azért mégis - elharapta a szót, s búsan rázta fejét - csak azt sajnálom édes Kázmérom, hogy nem leszesz közelebb hozzám.
- Ki tudja, mint van megirva a sors könyvében.
- Mit? - kiálta fel örömmel Pálmay - hát még lehetne változtatni a dolgon?
- Azon már soha.
- Kár, sajnálom.
De azért jó barátok maradunk.
- Reménylem istentől, még több.
- Igaz, te ma is nagyobb szolgálatot tevél, mint közönséges barátságtól várni lehet.
Ha tehetségembe lesz valaha, meghálálom.
Addig is fogadd köszönetemet, hogy nagy zavaromban segélyemre valál.
Kázmér arcza pedig világosan elárulá, hogy ő az, kinek sok, igen sok köszönni valója van.
Szívélyes kézszorítás után elváltak.
Pálmay Kázmér után tekintve, maga elé dörmögé:
- Jól történt, sajnálnám azt a becsületes jó fiút, mert azok a... no, én ismerem őket, e tanulmány mindenembe került.
Szegény leányom!
Más nevelés mellett annyi szép tulajdonnal mi lehetett volna belőled?
Ám lássátok ti - és fejcsóválva megindult hazafelé.
Kamillát a főnöknő bevezette növendékeihez; a tanítónők vizsga tekintettel fogadták, a nagyobb leánykák vállon keresztül néztek rá, a kisebbek összedugták fejeiket, lopva pillantanak az új társnőre, sugdosódtak és nevettek.
- Jól fogja magát a kicsinyek közt kivenni - jegyzé meg rossz franczia kiejtéssel egy serdülő leányka szomszédnőjéhez.
- Mindenesetre sok mulatságot fog szerezni - viszonzá a megszólított.
- És én - mond Kamilla egész udvariassággal és legtisztább franczia nyelven - iparkodni fogok inkább épületes úton mulattatni a kisasszonyokat, mint szögletességim által, mikkel, ha bírok is, szabadjon elnézésökre számítani.
A két leány fülig elpirult, s a környezet diadalnevetésben tört ki.
Boszus tekintetet vetve a kis lázadókra, hideg fejbillentéssel fogadák Kamilla nyilatkozatát.
A kis történetke szájról-szájra tíz percz alatt megtéve körútját az intézetben, s a növendékek némi csodálkozással nézték a bátor leányt, ki a hatalmas Lucill grófhölgyet és Julie báró kisasszonyt meg merte leczkézni, azon két teremtést , kitől az egész intézet félt, s kik még a tanítónőkön is uralkodtak.
- Ugyan sietett megmutatni, hogy tud francziául - mond Julie báró kisasszony , midőn Kamilla tovább ment.
- Ahhoz nem sok kell - jegyzé meg Lucill - mai nap a szobaleányok is tudnak annyit.
- És mintha hibásan beszélt volna.
- Nem volna szíves megmondani - esett a társalgásba az ott ügyelő tanítónő - miben hibázott?
- Először abban, hogy bele mert szólni beszédünkbe - felelé Lucill.
- Az nem nyelvhiba.
- Hát mi?... vagy nem nyelvével szólt?
- Kegyed nagyon elmés akar lenni, csak kár, hogy az igazság rovására, s még most sem világosított fel, miben vétett azon kisasszony a franczia nyelv ellen?
- Vagy úgy?
Már rég feledtem, kiről van szó.
A mi a hibákat illeti, azokra ügyelni a Madame dolga.
- Következőleg kötelességem figyelmeztetni, hogy ép kegyed volt az, ki nem egy, de két hibát tőn.
- Igen?
No majd az új növendékkel jobban begyakorlom magamat.
- Az nagyon kívánatos volna - fejezé be vitájokat a tanítónő.
Kamilla ekkor már kis feltűnést okozott, mert az intézet angol kisasszonyával egész folyékonyan angolul társalga, min a két főrendű kisasszony tartózkodás nélkül boszankodott.
- Bizonyosan valami nyelvtanár leánya - mond Lucill.
- Aligha nem - erősíté Julie - s az, mit köztünk fitogtat, minden öröksége.
- Szegényt sajnálni kezdem, hogy kenyérkereset miatt kelle tanulnia azt, mit más művelődésért tesz sajátjává.
Kamilla pedig, rendkívül érdekes alakjával, rokonszenves viseletével, szerény modorával a főnöknőtől kezdve az utolsó növendékig hódítani kezdett, s nehány óra mulva tökéletes diadalt aratott.
Úgy a tanítónők, mint a növendékek részéről mindenkor és mindenben az elsőség korra és születésre nézve Lucill és Juliet illeté.
Ez ellen sohasem vétett senki , az egész intézetben csakis e kettőnek volt külön-külön szobája, mi társnőik előtt nagy tekintélyt szerze nekik.
A zenetanító megérkezvén, Lucill kisasszonyt zongorához kéré, ki negélyes pajkossággal engedett a felhivásnak.
- Gyakorolt valamit? - kérdé a tanító.
- Igen, de nem az ön unalmas dalát.
- Az nem enyém, hanem a halhatatlan Mozarté.
- Akárkié, de olyan, mint egy nagypénteki kintorna, s azt mondom önnek, ha akarja , hogy tanuljak, hát nekem eleven, kedélyes dalokat adjon.
- Ez a tizenharmadik, melyet visszautasít.
- Mert egyik élvezhetlenebb a másiknál.
- Egyik gyönyörűbb a másiknál.
- Ízlésünk különbözik.
- Itt nem lehet szó ízlésről, mind elismert remekművek.
- No csak taníttassa be mással, én nem érzek kedvet hozzá.
A tanító elszomorodva nézett végig, ha kiszemelhetne valakit e dal betanítására , már csak azért is, hogy megmutassa, minő nagyszerűn szép, de elcsüggedve susogá : « senki, senki ».
Lucill győzelmesen nevetett, s ezt látszék kifejezni: «ha én nem, szeretném , látni, ki más ?»
Kamilla megszánta az elszomorodott maestrot, s szerényen megszólalt:
- Ha szolgálatot tehetek önnek, megkisérlem e dal éneklését.
- Nagyon kérem; ha eleinte gyöngén megy is, nem tesz semmit, majd betanuljuk, s látni fogja, mennyi örömet fog kegyednek, és élvezetet másoknak szerezni.
Bátran kisasszony - biztatá egész lelkesülten - majd még Lucill nagysága is kedvet kap .
Én kisérjem, vagy ...?
- Ha megengedi, csak magam, tán ez könnyebbségre lesz.
- A mint tetszik.
Kamilla zongorához ült, s nehány futam, mit rajta tőn, elég volt, hogy az egész intézetet oda gyűjtse, s a maestro szemeit megragyogtassa.
Megzendült a dal, az első hangok szívig hatottak, s minél tovább haladt, annál több varázst szült.
Mindenki igyekezett lélekzetét visszatartani; a korosabbak meg valának hatva, az ifjabbak szemeiben könnyek ragyogtak, s a gyermekek kis kezeiket melleikre kulcsolák, hogy ez ismeretlen érzéstől megindult szíveiket öntudatlanul gyönyörbe ringassák; a maestro átszellemült kifejezéssel, meglepetésének mindenféle jeleit adá, s midőn Kamilla a dallamot végzé, elfeledte a jó tanár , hogy növendékleányka van előtte, elragadtassál csókolta meg kezét , felkiáltván:
- Kincs, valóságos kincs, a mivel kegyed bir.
Főnöknő és nevelőnők sorba ölelték Kamillát.
Lucill kiderült arczczal lépett hozzá, s szívélyesen kérdé:
- Hogy hivnak te tündér, ki oly rövid idő alatt mindnyájunkat elbűvöltél?
- Nevem Villám Kamilla.
- Villám, mely sziveket gyújt.
- Atyámnál máskép értelmezték.
Ő villám volt, ki a harczban sujtott.
- De te nem fogsz engemet sújtani nehezteléseddel.
- Miért?
- Mert érkezésedkor... lásd, pirulok miatta, ez elég bünhődés...
- Feledje, feledje, az nem volt semmi.
- Hát nem akar tegezni?
Kamilla bensőleg, mondhatni hálásan szorítá meg Lucill kezét, ki őt karon öltve, a főnöknőhöz vezeté, e kijelentéssel:
- Asszonyom, kegyed gyakran panaszt emelt ellenem, hogy tanulmányaimban hanyag vagyok, bántalmazom társnőimet, nem engedelmeskedem.
Igaza volt, átlátom; de óhajtja, hogy megváltozzam, hogy más legyek?
Úgy szobatársamul adja Kamillát .
Érzem, ő bűverőt gyakorol rám, s mivel annyi jelességgel bír, reménylem az átbűvölés előnyömre fog kiütni.
- Kérelme legforróbb óhajtásommal találkozott.
Lucill tapsolt örömében, Kamilla nyakába esett, összecsókolá, s aztán szobájába vezeté, hol rendezéshez fogtak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE