Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Eszther
Keletkezés ideje
1853
Fejezet
20
Bekezdés
2202
Mondat
3407
Szó
79088
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
A HALICSI VÁSÁR.
Kázmér, miként eddig minden szabad óráját használta, hogy Eszthert koronként láthassa: úgy a krakkói udvarnál történtek sem változtattak semmit vonzalmában.
A király túl volt már az ifjuságon s Eszther annyira tudott vele bánni, hogy inkább mint valaha hatott reá.
A héber hölgy makacs következetességérzettel - legalább e czég alatt - kivitte tervét, melyet missiójának nevezett.
Brabantból, Hollandiából s Némethon több részeiből, a zsidók elébb egyenkint, később egész karavánokban érkeztek Lengyelhonba s Eszther mindent elkövetett, hogy sorsukon könnyebbítsen.
A király nem tudott tőle e részben semmit megtagadni.
De a gondok nehezedtek Lengyelhonban; mert mielőtt a hős Kázmér álmodná, a vakmerő lithvániai herczegek ujra fegyverben álltak.
Mindazok, kiket az utóbbi csaták balszerencséje szétugratott - csatlakoztak velök, s kettőzött hévvel s elszántsággal támadták meg - a sokat szenvedett Vörös-Oroszországot.
Kjeistut és Lubart minden nagy csatát kerültek, de kifogyhatlan zaklatásaik kifárasztották a lengyel seregeket, s miután Vörös-Oroszországban Kázmér csak az volt és csak addig - hová és a meddig lábát tette le; beleunt a folytonos nyugtalanságba s békére lépett a két herczeggel, nekik hagyván Wolodomirt és vidékét, magának tartván a halicsi herczegséget.
Valami külszíne létezett tehát a nyugalomnak Vörös-Oroszországban, s a nép a békés élet medrébe kezdett visszatérni.
Főleg Halics akkortájban vásáraiért, melyeket a hadviselések sok ideig gátoltak, minden vidékről meglátogattatott.
Történt pedig, hogy Diana, a boszniai bánnak nővére és Lizinka annak leánya, a chelmi herczegnőt, Diana nővérét Katharinát akarták meglátogatni.
Nem csekély kisérettel jöttek, szándékuk lévén elébb az akkor híres halicsi vásárt felkeresni; mert nem mindenhol lehetett annyi ritka szövetet és ékszert találni együtt, mint ott, hová a zsidók már sűrűbben jártak s Eszther védelme alatt több biztonsággal tárták ki áruikat.
Szeptember 6-ikán 1353-ban érkeztek a herczegnők a városba, hol számukra jó előre szállás volt rendelve.
A város minden utczái tele voltak sátrakkal és fabódékkal; ritkán gyűlt oda annyi idegen.
Minden szállás el volt foglalva annyira, hogy Diana alkalmasint szállás nélkül maradanda, ha őt testvére, Micoslaw, meg nem előzi.
Kotromanovics István bán nem tudta, mi a félelem; mint Nagy Lajos király alattvalója és vezére oly tekintetben állt, mikép - főleg e rövid békeszak idejében - azt hitte , hogy Dianát semmi veszély sem fenyegeti s azért engedett leánya a szép Lizinka kérésének is - Dianát elkisérhetni, hogy másik nagynénjét, Katharinát ölelhesse, ki őt számtalanszor kérte atyjától rövid időre magához, de Kotromanovicsot rá nem birhatta leányát távol ereszteni magától.
Lizinka jelenléte Diana társaságában okozta, hogy a bán testvérét, Micoslawot bizta meg a kiséret vezetésével.
Lizinka is örült a halicsi vásárnak, mint ez időben ritka eseménynek s rendkivüli mulatságnak.
Játékszínek s ehhez hasonló szemlék akkori időben legfeljebb királyok udvaraiban léteztek; azért egy népes vásár, melyben nehány szemfényvesztő, zenészek vagy bohóczok megjelentek - a nagyobb mulatságok közé tartozott.
A hölgyek az estét vidáman töltötték.
Micoslaw, bár ismerői nem voltak a vidéken , többekkel találkozott, kik mihelyt a herczegnők érkezését megtudták, azonnal tisztelkedni óhajtottak nekik.
Nem volt még késő az idő; azon épületnek egyik termében, hol a herczegnők és kiséretük számára a halicsiak az esteebédet szándékoztak rendezni, több hölgy és férfiu jelen meg.
Ha a herczegnők nem leendének kissé kimerültek az uttól , alkalmasint Lizinka kedveért a komolyabb, de komolyságában nem szigorú Diana nem ellenkezett volna a kis tánczvigalom elrendezésével, melylyel a halicsiak igen hajlandók valának szivességüket és vendégszeretetüket bizonyítni; de Lizinka maga alkalmasint nagynénje iránti kiméletből, vagy talán, mert szive nem volt oly könnyű s oly örömre kész, mint máskor, lemondott erről.
- Ez okon a nagy teremben, mely a herczegnőknek és Micoslawnak szállásaikat elválasztotta, a mulatság csak társalgásból állt.
A kellemes szeptemberi est megengedvén, hogy minden ablak nyitva legyen, a herczegnőket a vásári bódékban égő számtalan lámpa s a késő estig hemzsegő nép, s hangzó vidám zene és ének mulattatták.
Végre az estebéd órája ütött s ez bevégeztetvén, a vendégek lassanként elbucsúztak, a herczegnők pedig visszavonultak szobáikba.
A chelmi herczegnő semmit sem tudott a tervezett látogatásról, minden meglepetésre volt számítva.
Utasaink azt végezték, hogy a jövő napot a vásár megtekintésére s vásárlásokra szánják, azután késedelem nélkül folytatják útjokat.
Világos, hogy Lizinka, bármennyire szerette atyját, óhajtotta tőle jelenben távolabb lenni; mert a bánnak béketűrése ki volt merítve s a hölgynek kevés reménye maradott atyja elhatározását megváltoztatni.
- - De mivel ennek mégis meg kellett változni , ha nem is tudta miként? egyről felelhetett magának, hogy tudniillik Kont lovagon kivül senkit sem választand férjül.
Meg lehet tehát könnyen fogni, mennyire szerette e nehéz, válságos óra előtt, mely fenyegetve állt előtte, a közidőt máshol tölteni s így nem lenni kitéve azon folytonos czélzásoknak, melyek atyjának társalgásában - soha sem hiányoztak.
Darab idő óta a bánnak rögeszméjévé vált veszélyt látni a késedelemben, s attól tartani, hogy leánya úgy jár mint Diana, ki hosszas választás után s elutasítván a legkitünőbb kérőket, végre apácza-kolostorok építésére adta magát.
Másnap reggel már hajnalban minden zsibongott, járt-kelt Halicsban.
Nehéz szekerek gördültek az utczákon fel s alá, s a vidékről újabb vendégek jöttek, mígnem egy az elkésett kereskedők közől éj idején érkezvén, most vonta fel sátrát s félszerét - vagy gyékényekre rakosgatta ki áruit az utczák földjére.
A város tágasb tere lőn gyúpontja a sokadalomnak; ott voltak a leggazdagabb árubódék s nyitott szövet-félszerek.
A sátrak közti tágas utczákban, a sürgő vevők és ácsorgók közt, olykor egy hadiasan felkészült fegyverest lehetett látni, vagy vidéki urakat lóháton, kik leszállván itt lovaikról, alkudoztak és vásároltak.
Diana és Lizinka gyalog járták be a boltokat, raktárakat; mindenütt, hol a két hölgy Micoslaw kiséretében s számos cselédjeivel megjelent, a legnagyobb figyelmet gerjesztette.
Mindenből látszott, hogy őket az egész vásári közönség első s legfontosabb személyeknek tartja.
Mintegy tíz óra lehetett reggel, midőn Diana és Lizinka egy ékszerárus bódéjába léptek.
Az öreg kereskedő azonnal ülésekkel kinálta meg a herczegnőket s mindent, a mi boltjában volt, kitárta eléjök.
Magasztalta áruit s szeméből látszott, mennyire tudja vagy hiszi, hogy e magas látogatással a szerencse köszönt be boltjába.
- Míg a hölgyek nem csekély kedvteléssel az ékszerek tokjainak felbontásával s a fényes kövek megtekintésével foglalkoztak, addig Micoslaw nehány vidéki úrral társalgott, kik nem régiben érkezvén haza Kázmér király udvarából, igen sokat tudtak beszélni.
A nép e közben az utczát eltöltötte, úgy hogy a kereskedő bódéja egészen körül lőn fogva áttörhetlen tömeggel, mely a ritka vendégek minden mozdulatát szemmel kisérte.
Az élénk beszélgetések, a sajátos és különböző öltözetek s azon zsinat, mely népes vásárt kisér - nem érdektelen tekintetet adtak az egésznek.
Egyszerre Micoslaw azt vette észre, hogy a népben szokatlan mozgás keletkezett.
Úgy tetszett, mintha a bódé közelébe szorult tömeg valami nyomásnak engedne.
Kétes zsinat, egyes távoli kiáltások hangzottak: de mindez oly egyszerre s oly hirtelen jött, mikép senki sem tudta világosan, mi történt.
- Minő zaj ez? - kérdezte Micoslaw, kijebb lépvén a bódéból, a vidéki urak egyikétől , ki nem sok tudomást látszott arról venni akarni.
- Szokott dolog, - felelt ez, - valami ló szabadult el, szekér feldőlt, vagy a mi még hihetőbb, a sátrak közt lopás történt s a bűnöst üldözik!
- Tűz, tűz! - hangzott egyszerre, s a nép, mely addig valami önkénytelen nyomásnak engedve, előre tolongott, most visszatért s egyik a másikat kezdte nyomni.
A jelenet fenyegető alakot öltött magára.
A sátrak körül annyira összeszorult a tömeg, hogy nehányan a szemtelenebbek közől a bódéba magába léptek, hol a két herczegnő vonásain félreismerhetlen lőn az ijedelem , mely a növekedő tolongással s mindig zajosabb kiáltásokkal nőttön nőtt.
Micoslaw hirtelen a hölgyekhez fordult.
- Innen, - szólt nyugodt hangon, de nem minden aggodalom kifejezése nélkül vonásaiban, - minden áron mennünk kell!
- Mi történt - mit jelentenek e kiáltások, e tolongás? - kérdezték a herczegnők.
- Nem tudom, - felelt Micoslaw, - de itt más veszély fenyeget, mely közvetlen, az összetiportatás veszélye.
E nép, mint látom, nem szándékosan sürüdik körünkbe, hanem valami külső erő által tolatik.
- De hova? - kérdé Diana, szemeit a nép felé irányozva, mely valódi birkózásban volt egymással, s mely közől nem egyet legázoltak már a többiek, kik minden áron utat akartak magoknak a tömeg közt törni.
A bódé deszkái recsegtek, a kereskedő ijedten kezdette kincseit összeszedni s a ládákba rakosgatni.
E veszedelmes pillanatban többen, kik Dianát és kiséretét megismerték, összeverték magokat, s közel férvén a bolt tág nyilásához, kiáltottak: - Ide közénk, mi kiviszszük innen herczegségteket!
- Valahol tűznek kellett támadni, a nép maga magát rémíti el.
Mások mindenkép igyekeztek a tolongókat arra birni, hogy álljanak meg, s várjanak , míg azok, kik elől vannak, kiérnek a szoros sátor-utczából.
Micoslaw azon szolgálatkész, jó szándékú férfiak közé lépett, kik a herczegnőket felszólították s leirhatlan erőködéssel sikerült végre, a szorosan vállatvető férfiaknak magok közt egy kört nyitni, melynek egész erejükből védett hézagában a herczegnők igen kétes védelmet nyertek.
Nemcsak a kis űrt, hová menekültek, kellett mindig a lehetőségig szabadon tartani, hanem előre, s ki a bódék közől minden arasznyi tért el kellett küzdeniök azoktól, kikre pánrettegésük közben sem szó, sem intés nem hatott.
Vásári tolongás magában sem tartozik a veszélytelen körülmények közé, főleg hol ember, szekér, ló minden egy utczába szorul, mint az régibb időben még inkább napirenden volt, mint most - kisebb városokban s faluhelyen.
De itt nemcsak a vásári tolongásból kellett a herczegnőket kimenteni, hanem tökéletesen elrémült emberek összeveszett erőlködései közől, kiknek ijedelmük nőttön nőtt.
Mintegy tiz-tizenkét lépésnyire haladhatott ama kis emberpaizs előre s a herczegnők szállásának irányában, összeszoríttatva mint a vasgyűrű, midőn a jelenet valóban rémítő tekintetet nyert; mert a tűz a sátrakig terjedvén, a felkelt szél szárnyain dühös gyorsasággal ömlött el két hosszú, recsegő lángfolyamba, övedzve sűrű vakító füsttől.
A gyulékony anyag egyszerre lángot vetett s lehetetlen lőn valamit megmenteni; ki a mit felragadhatott, magáét, másét, miként a véletlen játszta azt kezébe, elhordta magával - s az egész léget leirhatlan ordítás, vegyülve káromkodásokkal töltötte el.
Miként a fa és szövetbódék hirtelen lehamvadtak s a szél mindenfelé kezdte a perjét s üszköket hordani, a hely is tágult, égő parázs s forró hamu közt széledtek el a menekülők, megtöltvén az egész teret s igyekezvén minden áron a vesztés színhelyét odahagyni.
Mikor a herczegnők végre kiértek valamivel szabadabb helyre, a szélnek egy ellenkező csapása a füstöt fekete gomolyokban sodorta a leégett vásár helyére.
Még jó távol voltak szállásuktól.
Többen, kiknek erőlködése s elszántsága mentette meg őket eddig , most a tömeg által elsodortattak s alig maradt öt-hat férfiu Micoslaw mellett, mikor szabadabb helyre kivergődvén, kissé körültekinthettek.
Nem tudta mind e pillanatig senki világosan, mi történt s mi okozta a tüzet, főleg pedig az első ijedelmet még a tűz előtt: mert annyi mindennemű kiáltozások közt lehetetlen volt tisztán kivenni, mi a rettegés első és főtárgya.
De a szabadabb helyre érvén, Micoslaw azonnal tudta hányadán van, s hogy Halics ellenség által támadtatott meg.
Ki volt ezen ellenség, honnan hullott le mint villám az égből - békés időben? mindezt ő sem foghatta meg; de a növekedő kiáltások, még nehány háznak meggyujtása s most már érthetőbb jajveszeklése a népnek, semmi kétséget sem hagyott fenn.
- Előre - előre - barátim! - bátorítá Micoslaw azon nehány embert, ki még mellette s a herczegnők mellett maradt; - a város ellenség kezében van; igyekezzünk mindenek előtt a herczegnők életét biztonságba hozni.
Előre! a támadás a város éjszaki oldalán történt, talán sikerül erre jobbra kimenekülhetni, mielőtt a vad martalócz sereg utólér.
- Utánam! - kiáltott egy ifju, ki épen most jött azon ház felől, hol a herczegnők szállva voltak.
Az egész cselédség kisérte őt, míg azok, kik a vásárban követték a herczegnőket, egyenkint érkeztek minden oldalról vissza.
Az ujon jöttek mint a bucsusok fel voltak podgyászolva s miként látszott, a mit csak lehetett, igyekeztek megmenteni.
- Erre! - kiáltott az ifju, épen azon irányban intvén kezével, merre Micoslaw is mutatott.
- A lovakat lehetetlen volt kihozni az ólakból, - folytatá: - nem késhettünk, azért igyekeztünk megmenteni, a mit lehetett, az ólak boltozata igen erős, s ha megóvatik a tűztől, a lovakat is előkeríthetjük később.
Mindezt az ifju a közben mondotta, míg intésére Micoslaw s mindazok, kik most ide összesereglettek, gyorsan igyekeztek elhagyni a teret s jobbra egy elég keskeny utcza felé tolakodtak, az itt már gyérebben szaladó nép közt.
Egyszerre egy ordítás hangzott ujra; a vásár tere felől egy lovas csapat rohant az itt-ott égő romok s a forró parázs közt előre.
Füst övedzte a vadtekintetű arczokat , melyek annyira hasonlítottak haramiákéihoz, hogy Micoslaw nem kétkedett többé, mikép a támadás egyenesen rablóktól jő, kiknek czéljok nem egyéb, mint ijedelmet idézni elő s annak zsibbadtsága közben rabolni és gyilkolni.
A csapat mint felleg körülözönlötte a kis kiséretet, mely a herczegnőket s hölgy-cselédeiket középbe szorította.
Micoslaw s a férfiak, kik körüle gyűltek, kardot, buzogányt, szóval a mi fegyver náluk volt, előragadtak s dühösen védték magokat.
A herczegnők a közeli épületek egyikének falához simultak, hol legalább hátuk védve lőn, míg a vitézségéről ismeretes Micoslaw már nehányat a káromkodó, bortól elázott támadók közől leejtett lováról.
De mindig sűrűdtek a martalóczok s a herczegnők helyzete kétségbeesettebb lőn, mint valaha.
Azon perczben, midőn a lovas rablócsapat megrohanta őket, többen, kik minden oldalról menekülni akartak, látván, hogy utjok el van állva, Micoslawhoz vették magokat s ez okozta, hogy a herczegnőket eddig egyéb veszély nem érte, mint a tolongás nyomása , melytől ők és nőcselédeik nem tudták megóvni magokat.
Míg ez itt a város terének egyik szöglete irányában történt, addig az egész várost elözönlötték a rablók.
Házak gyujtattak fel, minden kiraboltatott s a vérengző nép semmit sem kimélt.
A polgárok közől sokan, aggok, hölgyek, gyermekek a felbőszült ellenségnek áldozatai lőnek.
Csak miután e veszedelem és pusztulás e végleteket érte el, kezdett egy név hangzani , mely mindent megfejtett s legkisebb kétséget sem hagyott fenn.
De nemcsak e nevet hallani, hanem birtokosával személyesen találkozni is rá volt a sorstól a herczegnőkre mérve, kik soha sem álmodták volna, hogy midőn a chelmi herczegnőnek látogatására szándékoznak s előbb a híres halicsi vásárt akarják megtekinteni, házuknak egyik legdühösebb, s miként hitték, engesztelhetetlenebb ellenségének közelébe jussanak.
Az, a ki minden békealkuk s újabb kötelezettségek daczára az egész halicsi földet s e napon magát a fővárost megrohanta, nem volt más, mint Lubart, a Gedimin fiak másodika, a vad Olgerd öcscse.
Azon perczben, mikor Micoslaw már apadozni érezte erejét s a herczegnők látták , miként gyérül védőik száma, bár az ellenség minden halálért kétszeresen lakolt , vágtatott elő Lubart.
Egy lovas csapat kiséretében jött, mellette Bogdán, kivel már találkoztunk.
- Megálljatok! - kiáltott fel Bogdán, a legkevésbbé vad e vérengző bosszut lihegő nép közt; - uram herczeg, igaz a mit hallottunk, - folytatá hirtelen Lubarthoz ugratva.
A herczegnők itt vannak s kiséretükben Micoslaw, a bánnak öcscse; amott látom a herczegnőket körülvéve némbereitől.
Megálljatok, senki se emeljen több fegyvert - - !
Ideje volt e közbeszólásnak; mert a hatályos védelem által felingerlett támadók látván, hogy Micoslawnak s többi társainak erejük csökken, kettőzött hévvel akartak véget vetni a régen már egyenetlen csatának, melyet csak Micoslaw rettenthetlensége s társai elszántsága nyujthatott ennyire.
Micoslaw, mihelyt Lubartra ismert, helyet szabadított magának kardjával, melyről a vér csurgott, s Lubart elé lépett.
Lubart, Bogdán felszólítására, s látván minő veszélyben van a herczegnők élete , azonnal megszüntette a támadást.
Gyaníthatólag több hasznot látott ügyére nézve, ha a herczegnőket s Micoslawot magát kézhez keríti, mint ha azok leöletésével nehezíti hadi szerencséje esélyeit , gondolhatván jó előre, mikép nagy Lajos sohasem fogja legkedvesebb emberei egyikének gyermekét s testvéreit boszulatlan hagyni.
- Lubart! - kiáltott rá Micoslaw, - a béke ellenére az idegyűlt vásáros népet megtámadták embereid; gyujtogatnak, ölnek, rabolnak: ne feledd, hogy még élnek, kik ezt számon kérik tőled!
- Én a két herczegnővel, nővéremmel s unokahugommal ide jöttem, megtekinteni a halicsi vásárt s szándékozván innen a chelmi herczegnőt meglátogatni; felszólítlak tehát, hogy bántatlan hagyhassuk el a várost s folytathassuk utunkat, te magad Lubart felelj aztán Lajos és Kázmér királyok s a római pápa ő szentsége előtt, azért, mit ma itt véghezvittél.
- Bogdán! - kiáltott Lubart, - legyen gondod, hogy a herczegnők bántódás nélkül visszavezettessenek szállásukra és senki se merje bántani őket s a mi övék ! felelőssé teszlek életeddel erről.
E pillanatban Dianának úgy tetszett, mintha Lubart, kit soha sem látott, vagy gondolt látni életében, nem lenne ismeretlen előtte.
E hang, ezen vonások - - Ő volt!
- Ő - de ki? s minő viszonya lehetett azon emberrel, kinek vonásaira gondolt ismerni, nem tudta senki.
A hölgy felsikoltott.
Lubart utóbbi szavai után embereihez fordult, kik közől többen a heves védelem közt lovaikat vesztették el, s emelt kardokkal s buzogányokkal vad, irtózatos csoportozatot képeztek.
- Te, - folytatá egy fiatal harczoshoz intézvén szavait, - itt maradsz közelemben nehány emberrel, - ti többiek, s ezt emeltebb hangon kiáltotta: vegyétek széltébe , hosszába a várost, a tiétek minden! akár a házakat is magatokkal vihetitek, ha birjátok; szabad martalék három óráig! akkor a kürt- és trombitajelre, tovább megyünk!
- Hah rabló! - kiáltott rá Micoslaw, ki a szorongó veszély daczára nem birta fékezni dühét.
- Ugy -e Micoslaw! - felelt Lubart, míg Bogdán sietett megbizását teljesítni s ezt a lehető legudvariasabban igyekezett végrehajtani.
- Ugy -e Micoslaw! - ismétlé Lubart; - a Gedimin testvérek is értik a mesterséget rabolni, ölni, gyujtogatni, ha kell!
Te szabad vagy Micoslaw; nem tartóztat senki , siess vissza bátyádhoz a bánhoz, s mondd meg neki nevemben, hogy nővérére és leányára jó gondom leend.
- Nincs jogod őket letartóztatni, - kiáltott reá Micoslaw, - s én nálok nélkül nem indulok innen!
- Nincs jogom, Micoslaw? - mond Lubart gúnynyal, - igaz, de szabad ember vagyok ! kifosztatva ősi birtokomból, s ha ez embereknek joguk van jogtalant elkövetni, én sem maradok hátra.
Ha kedved van a hölgyek fogságát megosztani, ám lásd , szabadságodban áll! de nem vár kényelmes szállás a szép angyalokra!
Erdőben fognak tanyázni, mint az égi madarak s helyről helyre menni, ha a legelő elfogy s a források kiapadnak.
- Ha férfiu vagy, - kiáltott Micoslaw, - szállj le lovadról s állj ki a síkra velem , csak testemen át vezet az út oly szemtelenségre, minő a tiéd.
- Mert férfiu vagyok, - felelt Lubart hidegen, - nem vesztem el béketürésemet , Micoslaw, még egyszer, eredj, s légy hirmondó; beszéld el, mit szemeid láttak s füleid hallottak; vagy maradj itt s mesélgess hölgyeidnek a hosszú estéken át a rokka mellett!
Micoslaw béketürése kiapadt; ott állt, hol az ember mindent feled; hol nem lehet többé szemére vetni, hogy hihetlent, oktalant, eszeveszettet cselekszik; mert nem tudja, mit tesz s az indulat mint ár felragadja.
Súlyos, véres kardjával rohanta meg Lubartot, ki felhahotázva rántotta balra lovát s intett kezével kiséretének.
- Ne bántsátok! élve maradjon! - kiáltott rájok, - de vigyétek biztos helyre s őrizzétek.
Ismerem e fajt, nagyon meleg vérök van, meg kell hűteni kissé.
Ezzel Lubart körültekintett, s míg a herczegnők Bogdán kiséretében már jó közel voltak szállásukhoz, Micoslawot pedig megrohanták s lefegyverezték emberei: Lubart az égő város füstölgő utczáin nyargalt végig s nem sokára eltünt szem elől.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE