Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
Muzsikáló óra
Keletkezés ideje
1916
Fejezet
18
Bekezdés
572
Mondat
1309
Szó
30947
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Ut a pesti éjszakába.
Micike elindult a pesti éjszakába .
Eső esett és köd ült a budai házakon; a szélben öreg rézkakasok csikorogtak és a folyam felől hideg hószilánkok röpködtek az arcába, melyet sűrű fátyol takart, mint a Sue Jenő párisi hősnőiét, akik lopva suhannak a titokzatos külvárosok felé.
Az utca síkos volt és a ködtengerben elveszett az ablakok fénye , melyeken belül boldog asszonyok ülnek a lángoló cserfahasábok körül; és a parti lámpák közt tompán morajlottak a sötét víz ha bjai, melyek távoli országok felé siettek .
Micike összehúzta prémgallérját és tipegve indult neki az ismeretlen éjszakának, mely a szerelmesét elragadta tőle .
Vékony lakktopánkája átázott a vizes járdán, haja felborzolódott az esti szélben, a köd tüdejére f eküdt, mintha fojtogatni akarná, de Micike bátran és sietve haladt a félelmetes árnyékok között, melyek az éjszaka feketeségéből integettek feléje .
Kicsike korában nem mert kimenni a sötét udvarra és az ajka elfehéredett félelmében, ha egy magányos szobába n egyedül volt; az éj csöndessége megdobogtatta a szivét, a kopasz fákat gonosz kísérteteknek nézte és a szélből, az esőcsatorna zúgásából rossz szellemek keserves jajveszékelését hallotta ki.
De most bátran és elszántan haladt előre, mintha az álmok rejt elmes ösvényeit járná ...
Micike útrakelt, hogy az urát feltalálja .
Tegnap még hátitáskás iskolásleány volt, aki az ujját szopogtatva ül pirosléniás irkája fölött; tegnap még japáni lepke módjára hevert a puha szőnyegen vagy kékpántlikás cicácskája volt a komoly felnőtteknek, aki hízelkedve duruzsol a gazdája lábainál; tegnap még félénken sütötte le a szemét, ha az öreg Bábi szakácsné a piaci eseményekről beszámolt neki.
És most elszántan és félelem nélkül és lobogó szemmel megy előre az ismeretlen nagyvár o sban, amelyről eddig csak a kölcsönkönyvtári regényeiben olvasott .
A kékszemű, főkötős, francia bábú eleven és lángoló vérű asszonynyá változott egy átvirrasztott éjszaka alatt .
A híd megdobogott cipőcskéje alatt és a sötét vízben szép titokzatos lámpacsillag reszketett; egy kísértet - a vámszedő - kinyújtotta feléje hosszú karját és ismét beleveszett az éjszaka kárpítjaiba.
Valaki melléje szegődött és édes kis babynak szólította; Micike nem látta a vámszedőt és nem hallotta a hízelkedő szavakat, hanem g y orsan és álmadozva sietett tova, mint a lunátikus, aki a holdvilágban uszó háztetőkön jár .
Mikor a híd közepére ért, megszakadt az esti köd és csillogó, ezüstös fátyolszövet lebegett a halkan morajló folyam fölött.
A sötét vizet sárga tűzpontocskák szegélyezték és zöld meg piros hajólámpások égtek a láncravert bárkák orrán.
Messziről tütülő kiáltás hallatszott és gyanus füttyjelek verték föl a sziget bokrainak sötétségét; a mesék kísérteties éjszakája volt ez, melyről gyermekkori képeskönyveiben olvasott v alaha .
Micike megállt a híd karfáján és belebámult a jéghideg vízbe, mely hókirálynőhöz hasonló alakocskáját visszatükrözte .
Hogy került ide a fekete rémségek közé, melyek karjaikat mindenünnen kinyújtják feléje?
Mi történt vele, hogy ilyen egyedül és elhag yatva áll a titokzatos víz fölött, melynek zúgása még a vért is megdermeszti az ereiben?
Hova tünt a világos kis ebédlő, melynek szőnyegén az uracskája lábainál feküdt, a fehér kályha, melyből derűs törpék pislogtak feléje égő rubintszemecskéikkel, az üv egszekrény, melyben aranytopánkás pásztorleánykák illegették magukat , a muzsikáló óra, mely láthatatlan ezüst hárfájával álomba ringatta?
Ki oltotta el az emeletes sárga ház lámpavilágát, mely Szebenyi néni fehér haját glóriába fonta valamikor ?
Micike kiha jolt a híd karfáján és tűnődve nézte a sötét vizet, mintha ott keresne választ a kérdésére; és ekkor egyszerre gyáva és remegő sírásra tört ki , mint a gyermek, akit a gonosz felnőttek egyedül hagytak .
Valaki - a mesék óriásának látszott és csillogó ezüstsüveget viselt a fején - most hirtelen megszólította :
- Teringettét, kisasszonyka, csak nem gondol talán arra, hogy a vízbe ugorjék ?
Zord, köpönyeges férfiú állott előtte, akinek vastag bajuszán apró hócsillagocskák fénylettek.
Micike annyira megrémült, hogy ijedtében még a szíve dobogása is megszünt egy pillanatig .
- Bántotta valaki, szegény kisasszonyka? - folytatta jószívűen a köpönyeges férfiú.
- Vagy idegen és talán eltévedt Pest városában?
Akarja, hogy kocsiért fütyöljek, mely a lakására hazaviszi ?
- Nem, én nem akarok a lakásomra menni! - mondta Micike, aki végre összeszedte magát annyira, hogy válaszolni tudjon .
Az ezüstsisakos férfi megtörölte a bajuszát és a hócsillagocskák szétoszlottak a semmiségbe .
- Hát hova akar menni, ha nem haza?
A magához ha sonló kisasszonykák nem szoktak az utcán járni késő este!
Talán a mamácskájával szólalkozott össze, hogy így egyedül kóborol a sötét éjszakában ?
Micike halvány arcocskáján, melynek színe csak alig tért el a prémje fehérségétől, szelid és félénk mosolygás j elent meg .
- Kérem, én nem vagyok kisasszonyka, én férjes asszony vagyok s félórával ezelőtt érkeztem meg a budai pályaházba.
Éppen amiatt járok most itt , hogy az uramat a szállodában felkeressem .
- Micsoda, maga ezzel a pofácskával férjes asszony?
Tudja , hogy bűntettet követ el, ha a rendőrséget félrevezeti?
Húsz éve posztolok itt a Lánchídon, de ilyen kislányképű férjes asszony még sohase került az utamba.
Meri tagadni, hogy maga egy budai urikisasszonyka, aki azért szökött meg hazulról, mert rajtacsíp t ék, mikor a befőttes üvegeket megdézsmálta ?
Micike megrázta prémes kucsmáját, mely alól kiszabadultak a nedves , szőke hajfürtjei s kék szemeit oly megindító őszinteséggel szegezte a rendőrre , hogy a komor férfiú egyszerre frontot változtatott .
- És melyik az a szálloda, ahol a kisasszonyka férje lakik ?
- Az Angol királynő .
- Tudja, hogy merre van az Angol királynő ?
- Nem tudom, mert most járok legelőször Pest városában .
- Akkor jöjjön velem, kisasszonyka a híd végéig, majd ott megmutatom , hogy merre menjen.
De hajtsa föl szívem a prémgallérját a nyakára, ha azt nem akarja, hogy reggelre mandulagyuladással ébredjen !
A jószívű rendőr lovagiasan hozzászegődött a kis nőcskéhez, s mialatt a szellős hídon végigkísérte, halkan ezt dörmögte a bajuszába :
- Be kellene csukatni azt az apát, aki az ilyen ártatlan gyermekleányt férjhez adja !
A pesti oldalon a rendőr körülményesen megmagyarázta az Angol királynő felé vezető útat és Micike most már ismét egyedül folytatta útját a homályos folyam partján.
Mikor a szálloda elé ért, egy kis zsebtükörből gondosan megigazgatta rendetlen frizúráját, azután keresztet vetett magára, s hétszer mondta egymásután a Miatyánkot.
Mikor ezzel végzett, nagy lélekzetet vett, azután oly diadalmasan ravasz arcot vágott, hogy ennek láttára még London leghíresebb detektívje is bízvást elhitte volna neki, hogy férjes asszony .
A csöngetésre egy mexikói szakállas, medvebőrbe öltözött aggastyán lépett elő a kivilágított szálloda csarnokából s kíváncsi pillantásokkal mérte végig a prémekbe burkolt kis teremtést, aki pisze orrocskáját merészen az ég felé szegezte .
- Kegyed a portás? - kérdezte Micike, aki e pillanatban bátrabbnak érezte magát Szent György lovagnál is, aki tudvalevőleg egy sárkánnyal viaskodott .
- Szolgálatjára.
Keresni tetszik valakit ?
Micike mosolyogva bólintott és szeme megcsillant a fátyolszöveten keresztül, mely rózsás arcocskáját eltakarta .
- Szebenyi Viktor urat keresem, aki sürgönylevelet küldött értem , hogy a legelső vonattal Pestre jöjjek.
Ő valószínűleg azt hiszi, hogy csak holnap délben jöhetek, de én szerencsésen megcsiptem a délutáni postavonatot.
Én t. i. a barátnője vagyok Szebenyi úrnak, de a szülőim zsarnoksága miatt hat hónap óta nem láthattuk egymást .
A medvebőrű aggastyán zavartan megvakarta állának azt a részét , m elyet tekintélyes mexikói szakálla szabadon hagyott .
- Igen, csakhogy Szebenyi úr nincs ám itthon.
Akarja a kisasszony , hogy szobát nyissak, amig hazatér ?
- Oh, tudom, hogy nincs itthon, hiszen megírta nekem, hogy most hajnalig mulat bánatában mindennap.
C sak miattam mulat, mert ő is épp úgy szeret engem, ahogy én őt s talán mind a ketten öngyilkosok lennénk, ha a szüleim zsarnokságát ki nem játszhatnánk.
Akarja, hogy fölolvassam magának a legutolsó levelét?
( Micike egy összehajtogatott papirlapot szedett e lő a kebléből): "Drága szívecském, a portás úr őszintén meg fogja neked mondani, hogy hol vagyok s akármilyen késő éjszakán érkeznél is, rögtön gyere értem, hogy ebből a posványból kiszabadíts.
Majd a portás úr kerít számodra egy kocsit, amelyen haladék n é lkül értem jöhetsz !"
Oh, édes, jó portás bácsi, tudna előteremteni egy kocsit, amely a drágámhoz elröpítene engem ?
Oly megindítóan kulcsolta össze kezecskéit, hogy az öreg ember szíve majdnem elfacsarodott fájdalmában .
- Igen, hogyne kerítenék, hiszen nem vagyok vadállat.
De maga akar elmenni, kisasszony, arra a csúnya helyre?
Nem volna okosabb, ha egy háziszolgát küldenék érte s magácska addig kipihenné magát a meleg szobában ?
- Nem, portás bácsi, ő azt kívánja, hogy én menjek érte s dehogy is volna türel mem hozzá, hogy egyedül várakozzam rá.
Tessék szíves lenni és fütyöljön egy kocsiért, majd meglátja, hogy milyen hálás lesz, amiért ilyen jó volt hozzám.
Ne féljen, én úgyse megyek be sehova, majd a kocsis megsúgja neki , hogy ki várakozik rá odakünn ...
Az öreg ember - mit tehetett egyebet? - fejcsóválva elősípolt egy fiakkert, Micike helyet foglalt a batár belsejében s a kocsis, miután a portás megsúgta neki, hogy hova hajtson, veszett galoppban indult meg vele a pesti utcákon át, melyek feketén és elhagyo t tan áztak a borzongatóan hideg őszi esőben.
A kis nő, bár összehúzta magán a prémjét, vacogó fogakkal dőlt hátra az ülésen, az az érzése volt, hogy a bakon maga a sátán ül, aki mindig messzebb és messzebb viszi a boldogság szigetétől s meg se áll vele a h a lál birodalmáig, melynek kapuja gyászos feketeségben tátong előtte az éjszakai út végén.
De a viziók nem hatalmasodhattak el annyira a lelkén, hogy végképen elhagyja magát, mert a kocsi most hirtelen megállt egy világos helyiség előtt, melyből pokoli lárm a hallatszott ki az utcára, a kövér kocsis leugrott a bakról s kalapját megbillentve nyitotta ki a batár üvegajtaját .
- Hogy hívják azt az urat? - kérdezte Micikétől, aki még mindig remegve kuporodott össze a fiakker mélyében .
Micike azonban - a tarka nyakk endős férfiú őszinte ijedelmére - semmitse válaszolt, hanem egy ugrással, mely a vért szagolt tigrisre vagy párdúcra emlékeztetett, hirtelen kiugrott a kocsi belsejéből, a következő percben fölszakította a mulatóhely üvegajtaját s megállott a pokoli zsiva j közepén.
A füst és a pára oly sűrű felhőként tolongott a szeme előtt, hogy eleintén semmit se látott, csak valami bántó kurjongatás , pohárcsengés, visítás hallatszott a fülébe, a füsttengerben kipirult arcú férfiak ültek, néhány kifestett leány tálcával a kezében járt az asztalok között, a pincérek veszettül tapsoltak, egy öregember, ezüstbojtos sipkában, nagy tubákos szelencét tartott a vendégek orra alá, a színpadon pedig egy kurtarokolyás leány hajlongott, akinek a homloka nedves volt a verejtéktől s aki a kezével csókokat dobált a közönség felé.
Oly undorító volt ez a látvány, hogy Micike egy pillanatig megszédült s tehetetlenül kapaszkodott az ajtó kilincsébe; de aztán összeszedte magát, nagy lélekzetet vett s kimeredt szemmel és dobogó szívvel nézet t a füsttengerbe, melynek alakjai lassankint kibontakoztak előtte ...
- Suchen's wen? - kérdezte most egy kocsisarcú pincér, akit az ajtó nyitása a különös vendégre figyelmessé tett .
Micike úgy érezte, hogy megtántorodik: e pillanatban meglátta az urát ...
Viktor a színpad előtt ült, céklavörös férfiak és rövidszoknyás leányok közt, az asztal tele volt boros üvegekkel, egy hentesképű ember kövér kezével az abroszt ütögette, egy leány Viktor nyaka köré fonta mezítelen karját és Viktor, az ő Viktorja, jegygyű r űs kezével megcsipkedte a céda leány arcát, mely szinte fénylett a festéktől és a rozspor hamvától ...
- Gné Freil'n kummen'sz eini, oder gen'sz auszi! - mondta most jókedvűen a kocsisarcú pincér, aki még mindig ott állt az ajtó mellett .
Micike nem felelt , - amúgy se értett a beszédből egyetlen szót se - hanem szédülve kitámolygott a levegőre s öntudatlanul belevetette magát a künn várakozó batárba .
Sohase emlékezett rá, hogy kimondta -e a Fehér farkas nevét, de a kocsi egyszerre csak megindult vele a sötét utcákon át, az eső kopogott a batár tetején, hallgatag, komor házak maradtak el az út mentén, néha úgy rémlett neki, hogy erdőkön, özönvízen , végeláthatatlan síkságokon, kisérteties temetőkön halad keresztül, a híd deszkái megkoppantak a kerekek alatt, ku c smás óriások a fogukat csikorgatták feléje; nagyszakállú manók a nyelvüket öltögették rá, a pásztorleányok, kurta rokolyáikban, kijöttek a sárga ház ebédlőjéből és veszett táncra kerekedtek a kocsi körül s a muzsikáló óra, az ismerős gavotte helyett, ugya n azt a részeg dalt játszotta, melynek hangjai, ott a pokol kapujában , a fülét megütötték.
Micike előtt mindez valami siketítő és félelmes kaoszba folyt össze, a szeme előtt fekete karikák forogtak, a szíve verése megállt és rég semmit se tudott magáról , m ikor a Fehér farkas előtt az aggódó, öreg Mihály a kocsiból kiemelte .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE