Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
Muzsikáló óra
Keletkezés ideje
1916
Fejezet
18
Bekezdés
572
Mondat
1309
Szó
30947
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Mihály dadává lesz.
Micikének különös álmai voltak; úgy rémlett neki, hogy tajtékzó , fehérfodros hullámok tetején jár, könnyű, deszkákból összerótt lélekvesztőben , melylyel dühösen labdáznak az Óceán hullámai.
A jeges víz, mely beláthatatlan üvegfalat borított a szemei fölé, néha véresre marta a testét, máskor oly elviselhetetlen forróságot érzett, mintha a pokol katlanai közt járt volna.
Később egy fekete felhőkárpit eltakarta előle az Óceán rémségeit s vérengző vadállatok közt találta magát, melyek a zene hangjaira illegették magukat s borzalmas fogaikat reája meregették.
Micike , lázas öntudatlanságában, kínosan nyöszörögni kezdett, de egyszerre valami jóleső melegség borult a szívére , mert egy havasi medve komikus arcából az öreg Mihály hűséges szemei mosolyogtak rá.
Majd úgy tetszett neki, hogy lassú ökrösszekéren halad végtelen erdőségeken, csontoktól fehérlő pusztaságokon, forró homoktengereken keresztül s hogy a derekában elviselhe tetlen fájdalmat érez; de ekkor karcsú pálmák tüntek föl a látóhatáron, egy jéghideg forrás vize gyémántként csillogott a nap fényében, a datolyafák barátságosan bólogattak feléje s egy öreg beduin, aki aranybojtos sipkát és törökös kaftánt visel, óriási pá lmalevéllel legyezgetni kezdi forró homlokát.
A beduinban, mikor jobban megnézte, a hűséges, aggódóan figyelő Mihályra ismert .
Micike fölnyította a szemét: az oázis, pálmáival és forrásaival , egyszerre eltünt előle, a datolyafák elvesztek a távol ködében , de a beduin, törökös kaftánjában, most is ott állt az ágya előtt .
- Te vagy? - kérdezte Micike oly halkan, mintha száz meg száz pólyásbaba aludna körülötte, akiknek álma a legelső hangos szótól elröppen .
A kaftán megmozdult és egy nagy tenyér, melynek hűv össégéhez hasonlót még sohase érzett, szelíden odasímult a Micike homlokához .
- Oh, kis pajtás, - mondta most egy dörmögő medvehang, - hát mégis csak visszajöttél a sötétség országából?
Mondd, nagyon megharagudnál, ha most hirtelenében eljárnám itt a kállai kettőst ?
Micike mosolygott, mint pólyáskorában, mikor a nap a függönyös ágyacskájára sütött, átlátszó kezével odaszorította homlokához a Mihály otromba tenyerét, aztán óvatosan körülnézett a szobában, ahol mélységes lázálmából fölébredt.
Pillantása előbb a hófehér csipke függönyökre esett, melyek a kicsike ablakokat elborították; furcsa bébéarcok mosolyogtak rá a szőnyegről, egy tiszteletben megfeketült sublád öregurasan integetett feléje, egy virágos kashmirral diszített toilette tükre ezüstösen megc sillogott a lámpa fényében s valahol messze, mintha végtelen távolságból jönne, fölhangzott a muzsikáló óra gavotte-ja, az ósdi aranyhárfán kipergetett dalocska, melynek hangjai mellett egy ismeretlen Tündérország nászvendégei táncraperdülnek.
Mindez oly csodálatosan szép volt, hogy a Micike halvány arca egyszerre kiszínesedett valami belső melegségtől, zavaros gyermekszeme pedig ragyogni kezdett, mint az indiai népmesék gyémántja .
- Itthon vagyok? - kérdezte susogva, miközben a könyökére dőlve az ismerős hálószobában körülnézett .
Mihály megbólintotta hatalmas fejét, míg apró szemei serényen pislogatni kezdtek .
- Itthon, kis pajtás !
- Az emeletes sárga házban ?
- Ott, kicsikém .
- A kék elefánt odakünn áll az ablak előtt ?
- Igen, szivecském, az öreg elefánt vigyáz rád !
- És nem engedi ide azt a borzasztó fehér farkast ?
- Nem, nem, ettől már nyugodtan alhatsz !
- És csak álmodtam mindazt a rémséget, ami abban a rettenetes nagyvárosban történt velem ?
- Csak álmodtad lelkem, mert bizonyosan elfelejtetted tegnap elmondani az esti imádat.
A kicsi gyermekeknek imádkozni kell az ágyacskájukban , mert különben a rossz szellemek rájuk szabadulnak !
Micike tágranyílt szemmel nézett körül, mint valaha, egy álomszerű , régi világban, mikor kurtaujjas ingecskéjében az ebédutáni álmából fölébredt s az elsötétített szobában éjszakának nézte a világos délutánt, vagy amikor először nyitotta föl a szemét a kolostor hálótermében s az ismeretlen butorok, a furcsa szögletek hirtelen megzavarták a kicsike agyvelejét, hogy szinte nem is tudta mindjárt, hova került.
Micike kimeresztette a szemét, az ajkát összecsucsorította és gondolkodni kezdett; de ekkor egyszerre vonaglani kezdett a szája széle, a teste megremegett s dideregve szólalt meg, mintha lázas álmai ismét urrá lettek volna rajta :
- Vén pajtás, miért nem engedted meg, hogy sohase ébredjek föl többé ?
Hát nem jobb lett volna, hogy örökre ott feküdjem az anyácskám mellett?
Mi keresnivalója van egy csipkeruhás gyermeknek a téli fagyban?
Oh öreg Mihály , takarj be jobban, mert annyira fázom, hogy a fogam is didereg bele !
Mihály most gyöngéden betakargatta és fejetcsóválva odaült az ágya elé; aztán elmondta neki az ostoba meséket, amikkel őt valamikor, a hideg téli estéken, álomba lulajgatták.
Monoton hangja úgy duruzsolt a csöndes szobában, mint egy távoli forrás csörgedezése; és Micike ekkor bágyadtan mosolyogni kezdett megint, mert az a furcsa impressziója támadt, hogy az öreg Mihály szoknyát és ujjast visel, a buksi fejéhez ráncos főkötő símul, az övében nagy kulcscsomó csörög, a kez é ben pedig azt a különös üveget szorongatja, melyből a sivító pólyások a langyos tejecskét szopogatni szokják.
Oly különös volt ez a látvány, hogy Micike egyszerre hangosan elnevette magát .
- Oh szivecském, mennyivel jobb szeretem ezt, mintha ok nélkül pity eregsz! - mondta Mihály, aki most úgy érezte, hogy mázsás kő szakadt le a szivéről .
Micike még folyvást kacagott és újjacskáját odaillesztette az ajka szélére .
- Megmondjam, hogy mi vagy, öreg pajtás?
Nem komoly kereskedő vagy te, nem telhetetlen pénzeszsák, vagy, hanem egy vén, ráncos arcú dada, egy drága , jószívű, hűséges dada, akinek meleg viklerben meg sötét gyapjúfőkötőben kellene járni és tejbedarácskát főzni és meséket mondani Piroskáról meg a farkasról és álmosan bólogatni egy nagy okuláréval az or r odon, míg a kicsike lányok el nem alszanak.
Ezt kellene neked vén Mihály, nem pedig fűszerszámokat árulni a hideg boltban és fázósan tipegni reggeltől-estig a fűrészporos padlón.
Dada vagy, mormogó, vén dada vagy és én úgy szeretlek, mint valaha az éde sanyácskámat szerettem !
Mihály oly önérzetesen düllesztette ki a mellét, mintha a dadai méltóság körülbelül egyenlő értékű volna a titkos tanácsossággal, aztán szakértelmesen megigazgatta a Micike fejealját (ide tedd angyalkám a fejedet erre a pehelylyel tö ltött vánkosra !) hogy aztán egyszerre szigorú ráncokba szedje a homlokát .
- Most megfogod enni azt a tyúklevecskét, amit az öreg Bábi főzött a számodra!
Három napig feléd se nézek, ha csak egy kanálnyit is meghagysz belőle !
Tudod, hogy már olyan vézna vagy megint, mint egy tizennégy éves kisleány ?
Micike szepegve jelentette ki, hogy egy csöpp nem sok, de annyit se tudna lenyelni a torkán, hogy már attól is rosszul lesz, ha valaki az ételt emlegeti előtte, de Mihály fitymálva legyintett a vörös kezével és minden további disputa helyett önmaga kisietett a konyhába, hogy az öreg anyó pompás levecskéjét behozza.
Micike csöndes szomorúsággal nézte a készülődést, egy pillanatig az az ötlete támadt, hogy alvást fog szimulálni, de hiába hunyta be a szemét, a lecs u kott pillái mögül mégis csak meglátta az aranyszélű csészével betipegő Mihályt s ekkor oly hangos kacagásra fakadt, hogy még a tiszteletreméltó , öreg sublád is megremegett bele.
Mihály ugyanis a bojtos házisipka helyett az öreg Bábi babos fejkendőjét vise l te a koponyáján, mely az álla alatt kacér csokorba volt kötve, - s most már csakugyan egy nagyon komoly dadához hasonlított, aki nemcsak szép meséket tud mondani, hanem néha a sarokba is állítja a rossz gyermeket, főkép olyankor, ha nem akarja megenni a tápláló huslevecskét .
- Oh, öreg Mihály, ilyen maskarát még a képeskönyvekben se láttam !
Oly édes vagy, hogy megtudnálak csókolni, de inkább a huslevest eszem meg, mert ezt - bizonyosan tudom - jobb szereted a csóknál.
Mit gondolsz, nem facsarodnék el neve ttében a kék elefánt kőarca, ha ebben a farsangi maskarában meglátna ?
Mihály odaült az ágy szélére és megetette a sógornőjét, még a tányért is a féloldalára bólintotta, csakhogy egy cseppecske is meg ne maradjon.
Micike aztán beleásta szőke fejét a peh elytollal megtöltött caprice-vánkosba, a szeme bágyadtan lecsukódott , de nem aludt el, hanem halkan és kényeskedve szólott :
- És most meséld el nekem, hogy mi történt azóta, hogy a pesti fiakkerből kiemeltél.
Nagyon beteg voltam?
Féltél, hogy sohase fogok felébredni többé ?
- Nem, szivem, az asszonyoknál nem jelent többet az ájulás, mint az , ha az ujjacskájukat elmetszik .
- És hogyan tudtál elhozni ilyen eszméletlen állapotban ?
- A pesti doktor velünk jött egész a "Kék elefánt " -ig .
- És... és... az uram nem tudta, hogy ilyen rosszul voltam ?
Mihály összeszorította az ajkát, - kacagtatóan furcsa volt így a babos fejkendőjével, - de sem ő, sem Micike nem kacagott többé .
- Az urad azt se tudta, hogy Pesten jártál!
Ha Bábi nem árulkodik , sohase fogja megtudni!
Nem gondolod, hogy okosabb lesz, ha s ohase fog tudni erről a kirándulásról ?
Micike végighordozta tekintetét a szoba mennyezetén, a szőnyeg virágain és a fekete subládon, aztán halkan szólt :
- Okosabb lesz, Mihály !
A szemét lehúnyta és ismét megrázkódott kissé, mintha láz gyötörné : pillantása most áthatolt a szoba falán, végigsíklott a messze országútakon és a vasúti töltéseken, a budai házon, fogait villogtató fehér farkasával, a hideg alkonyat homályosságán, mikor egyedül volt a rettentő nagyvárosban, az éjszakai utcákon, a híd karfáján, a f élelmetes vizen, melyben száz meg száz vörös csillag remegett, a füstös zsivajon, mely a pokol rémségeit juttatta az eszébe s melynek közepén a Viktor kipírult arcát látta, a viháncoló, félmeztelen asszonyokon, akik az ura nyakát átölelték, a sötét és hideg kocsin, melyben az öntudatát elveszítette, - és Micike láztól zavaros szemére most ismét véres köd borult, mint ott a borzalmas pesti éjszakában és csak nagysokára, dideregve és vacogó foggal tudta megkérdezni az öreg Mihálytól :
- És az uram... az uram még most se jött haza ?
- Nem lelkecském, még nem, de estére bizonyosan itthon lesz.
Most azonban a fal felé fogsz fordulni és szépen alszol egy-két órácskát, - erre talán még nagyobb szükséged van, mint a huslevesre.
Várj, elsötétítem a szobát, nehogy a kiváncsi nap a szemedbe süssön !
Mihály lebocsátotta a függönyt, sokáig ide-oda tipegett a sötét szobában, rakosgatott, rendezgetett, a tüzet igazgatta, lábújjhegyen odasurrant a Micike ágyához és óvatosan betakargatta - és az álnok Micike hangosan lélekzeni kezdett, mintha az álom már lebocsátkozott volna a szempilláira .
Pedig Micike ébren volt és figyelt, - valami édes és boldog elzsibbadással figyelt az öreg Mihály halk lépéseire, félénk és hűséges szuszogására - és most csakugyan úgy érezte magát, mint va laha, egészen kicsike gyermekkorában, amikor mandulagyuladása volt és hálós ágyacskájában feküdt és az anyácskája aggódva tipegett körülötte és betakargatta és elsötétítette a szobát, épp így, szakasztottan így, ahogy most az öreg Mihály tette.
És Micike úgy érezte, hogy az anyján, a sírban nyugvó édesapján és Renáta nővéren kívül csupán egyetlen ember volt igazán jó hozzá ezen az egész nagyvilágon, csak egyetlen ember értette meg igazán: ez a furcsa, bolondos, drága alak, aki a Bábi babos fejkendőjét köt ötte az idomtalan koponyája fölé .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE