Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mindhiába
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
17
Bekezdés
1083
Mondat
2613
Szó
29146
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIV.
Hadady Ernő ezredes nem ment haza, nem akart találkozni Paulával.
Félt, hogy ellágyul.
Ilyenkor, midőn az ember a halál torka előtt áll s tudja, hogy talán csak ez az egy nap van még hátra az életből s ott áll előtte egy szép asszony, a ki az övé, könnyen megfelejtkezik magáról.
Miért ne élvezze az életet, a mig tart , gondolhatja magában s nem törődik aztán egyébbel.
De Hadady Ernő nem akar olyan gyönge lenni.
Hiszen ha életben marad, ugy is el kell válnia a feleségétől.
A botrány sokkal nagyobb, sokkal nyilvánosabb, mintsem együtt maradhatnának.
Mire való volna hát ezt a válást megneheziteni?
Legjobb, ha nem találkoznak.
Fölösleges, hogy búcsút vegyenek, Hadady Ernő nem akarja magát annak kitenni, hogy csókok és könyek közt meginogjon férfielhatározása.
Utolsó este az őrnagynál hált, a ki egyik segéde volt.
Sokáig fennmaradtak vacsora után s beszélgettek a régi időkről, mert együtt szolgáltak fiatal korukban is.
Sok hajdani vidám kalandjuk előkerűlt.
- Emlékszel még erre?
Hát amarra?
Jókedvűen folyt a beszélgetés.
De az ezredes lassanként csöndesebb kezdett lenni , végre egészen elhallgatott.
- Ideje lesz már aludni, - szólt fölkelve az asztaltól.
Csak pár sort ir előbb a feleségének.
Csupa illendőségből mégis el kell bucsúzni.
Ha meghal, adják át azt a levelet Paulának.
Röviden végzett, aztán jó éjt kivánt a házi gazdájának.
Lefekszik.
Lefeküdt, de nem birt elaludni.
A szép asszony csábos alakja jelent meg képzeletében , azoknak az édes óráknak emlékezete, miket vele töltött, az a gyönyör, boldogság, amit érzett, mikor karjai közé ölelhette, mikor ajkait csókolhatta.
És annak most már mind vége.
Akár él, akár meghal, mindenkép vége.
Eh, még inkább a halált választaná.
Akkor legalább megszünik az emlékezet is, nem fogja gyötörni mint most, nem fogja képzeletébe varázsolni az eltünt boldogságot .
Hej, azt a szép asszonyt nehéz elfelejteni!
Bolondul utána most is, ha rá gondol.
Csak még egyszer megölelhetné, megcsókolhatná , aztán nem bánja, ha meghal.
Ugy vágyik utána s ha a becsület nem tartaná vissza , talán most mindjárt megszöknék innen egyenesen haza s bekopogtatna az ajtón:
- Nyisd ki, édes, én vagyok.
Ki akarja verni a fejéből ezt az őrült gondolatot.
Csak nem fog ilyen esztelenségre vetemedni az után a botrány után, mely őket örökre szétválasztja egymástól.
Ha ő elhiszi is, hogy Paula ártatlan, de a világ?
A világ soha sem fogja elhinni.
És Hadady Ernő sokkal féltékenyebb a becsületére, hogysem azt odadobja prédául a botrányokon kapkodóknak.
Az ő házas életének vége szakadt igy is, ugy is.
Igaz, hogy még nem szólt Paulának .
Miért szólna?
A halál előtt áll, mely holnap talán egyszerre véget vet mindennek.
De ha életben marad, elhatározása szilárd, megmásithatatlan.
Jobb hát igy, hogy nem látják egymást.
Elhamarkodott, oktalan házasság volt ez az egész, előbb vagy utóbb szét kellett szakadnia.
Az a leány nem hozzá való volt.
Akkor föllobbanásában nem látta, de ma látja.
Az is világos ma már előtte, hogy Paula nem szerelemből ment hozzá nőül.
Akkor bolond fejjel elhitte, most már nem hitetheti el vele senki.
Nos, miért gondol mégis folyvást reá?
Miért sóvárog ugy utána, hogy csak még egyszer karjai közé szorithatná?
Mit nem adna egy csókjáért?
Boszusan fordul egyik oldaláról a másikra.
Eh, hát nem birja elfelejteni?
Hát nem nevetséges és lealázó ez a gyáva epekedés?
Hát keressen vigasztalást másutt.
Hát nincs több szép asszony a világon?
Most már igazán aludni akar.
Igen, ha tudna.
De a hajnal is ugy találja, ébren, lázas izgatottságban.
A világossággal azonban megjön lassanként a lélek nyugalma is.
Az ezredes felöltözik, szivarra gyujt s elkezd sétálni a szobában.
Még másfél órája van.
Hosszu idő.
Szeretné, ha már letelt volna.
Nem tudja mivel eltölteni.
Az őrnagy még alszik, felkölteni nem akarja.
Csak sétál, sétál, végre megáll az asztal előtt.
Ott fekszik még a levél, melyet Paula számára irt.
Kezébe veszi: felbontsa?
Irjon hozzá talán egy pár melegebb bucsúzó szót?
Ugy tetszik neki, hogy nagyon hideg s a halál után ugyis mindegy már.
De nem, maradjon csak a hogy van.
Jobb ugy.
Nem kell semmiféle érzékenykedés.
Mennél közelebb jön a döntő perc, annál hidegebb és nyugodtabb lesz Hadady ezredes .
Háromszori golyó váltás?
No az csak elég.
Lehetetlen, hogy valamelyik ne találjon.
S ugy érzi, mintha ez a gondolat megnyugtatná.
Most már fölkelt az őrnagy is.
Még csak a másik segédet és az orvost várják.
Azalatt megreggeliznek s az ezredes egy uj szivarra gyújt.
Ez már eltart talán a másvilágig , gondolja magában.
E percben igazán egyébre nem gondol.
Végre megérkeznek, a kiket vártak.
Most, már mehetnek.
Ők akarnak lenni az elsők a szinhelyen.
Korán reggel elvégezték a dolgot.
Félnyolckor már vissza is tértek.
Az egyik kocsiban az ezredes a segédeivel, a másikban Falkenburg gróf, a kinek a felső lábszárát érte a golyó, ugy, hogy nyomorék sánta marad teljes életében és soha többé lóra nem fog ülni.
Még szerencséje, hogy nem kellett levágni a lábát.
Hadady ezredes most már haza mehetett, megvan az elégtétele.
Most már Paulával fog végezni.
Higgadtan, nyugodtan fog vele beszélni, nem tesz neki szemrehányást, hisz arra joga sincs, ki fogja jelenteni, hogy jövőjéről gondoskodni kiván, a mi különben kötelessége is.
Ez a nyilatkozat meg fogja nyugtatni Paulát.
A mint Hadady Ernő ismeri, sokkal büszkébb nő hogysem siránkozással és könyörgéssel akarna kegyelmet koldulni .
Hihetőleg ő maga sem akar egyebet, csak biztosítni jövőjét rendes évjáradékkal; talán férjhezmenetelének sem volt egyéb célja.
Mindamellett mikor már haza ért s keze a kapu kilincséhez nyúlt, habozás szállta meg Hadady Ernőt.
Talán mégis jobb lett volna mindezt levélben elmondani és nem szóval .
Igaz, hogy az irás nem mestersége Hadady ezredesnek, nagyon nagy munkájába került volna ezt mind megirni s erősen kétkedik benne, hogy okosan meg tudta volna irni , mindegy mégis jobb lett volna megirni.
Visszafordulni azonban már nem lehet, nem futhat el szégyenszemre a saját kapuja elől, bemegy tehát nem csekély benső aggódással, de külsőleg hideg arccal.
Megdöbben, a mint meglátja Paula sápadt arcát, melyen a sirás és éjjeli virasztás nyomai látszanak s megrezzen, a mint az öröm halk sikoltása tör ki a nőnek ajkain s az feléje rohan kitárt karokkal.
- Élsz? élsz? - susogja lázas örömmel s gyöngéd, puha karjai férjének nyaka körül fonódnak.
De a mit férje szemeiben lát, az a zavaros kelletlen kifejezés lehüti egyszerre .
Karjai lehanyatlanak, ajkát, mely férje ajkára tapadt, hirtelen visszavonja s ijedten tekint férjére.
Hadady Ernő iparkodik nyugalmat mutatni.
- Üljünk le, Paula, komoly beszédem volna.
Leültek.
A nő ijedtséggel vegyes csodálkozással nézte férjét.
Még soha ily idegennek nem érezte mint e percben, pedig még soha oly közel nem állt szivéhez mint az imént.
Az elmult két nap alatt sokat szenvedett Paula s a dacos büszkeség jégkérge szive körül ugy elolvadt, hogy csak a szeretetnek egy kis fuvallatára volt még szükség , hogy teljesen elenyészszék az.
Ugy érezte, mintha visszatérne az az érzés, mely megszállta, midőn a templomból kijöttek.
Szeretni akarja férjét igazán, hiven.
Ezzel az érzéssel volt tele egész szive.
Reszketve várta férje visszatértét, hogy az ő erős, bátor keblére boruljon s ott keressen megnyugvást.
És most ott ül s érzi , mint veszi körűl szivét ujra az a jégkéreg.
Látja a férj barázdás, vénűlő arcát s gyanakodó szemeit, melyek gondolatait akarják fürkészni, kémlelni.
- Nem hisz nekem, nem hisz, - susogja magában tompán, kétségbeesetten.
A férfi pedig csak nézi őt sötét, gyanakodó szemeivel.
Valóban nem hisz neki.
De szépsége még mindig a régi varázst gyakorolja reá, sőt annál is nagyobbat.
Szemei reá tapadnak, nem birja levenni róla.
Nézi bájos arcát, mely igy meghalványodva még szebbnek látszik, hószin nyakát, domboru keblét, karcsu derekát.
Valamit mormog, érthetetlen szavakat.
Arca kigyul, szemei villognak, kezét kinyujtja .
Ugy látszik, mintha még habozna, küzködnék magában, aztán oda hajlik, forró ajka rá tapad Paula gyönyörü nyakára, aztán ölébe kapja őt és csókolja, a hol éri , mindenütt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE