Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gozsdu Elek
Köd : regény
Keletkezés ideje
[1882]
Fejezet
18
Bekezdés
1811
Mondat
4254
Szó
43888
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XV.
Iván, mióta Raabe hazavitte könyveit, globusát, nagyon üresnek, ridegnek találta otthonát.
Megszokta nehány hónap alatt, hogy ott lássa asztalán a globust, a széken a könyveket és jól esett neki a barátságos arcú németre gondolni, a ki ezeket a hiábavalóságokat elébe rakta.
Szégyelte magát, elkeseredett maga iránt, ha eszébe jutott, hogy az ő egyetlen barátja is elfordult tőle.
Ugy tetszett neki, hogy nevetséges szinben tünik fel az orvos előtt, a ki kitalálta bolond szenvedélyét, a ki előtt nem tagadhatta el, hogy csakugyan szereti azt a fényes dámát, a ki őt azzal a mihaszna férjével együtt kineveti.
Csak legalább azt ne tudná, hogy kinevették, hogy ő aféle visszautasitott, kikacagott szerelmes.
Ilyen gondolatok gyakran gyötörték Ivánt, de hála szerencsés véralkatának a küzdelem soha sem tartott sokáig.
Arra a tapasztalatra jutott, hogy neki nem jó egyedül lenni , hogy neki kerülni kell a magányt, mert ha ezt nem teszi, akkor tönkre megy, ő pedig nem akar tönkre menni, nem akarja, hogy Viktor Olga előtt mindig kérdezze mi baja , miért olyan kedvetlen.
Odahaza naponként alig töltött nehány órát, azt is csak azért , hogy mámoros állapotát kialudja.
Kerülte az alkalmat, hogy Lukácscsal szóba álljon, mert az öreg szemrehányó kék szemei, célzatos szavai, melyek a rendetlen gazdasági viszonyokra vonatkoztak , jóformán zavarba hozták Ivánt.
Történt azonban, hogy Lukács minden kerülés dacára megszoritotta, úgy hogy Ivánnak nem lehetett kitérni a szóváltás elől.
Iván ekkor hallgatott egy darabig, érezte, hogy Lukácsnak csakugyan igaza van, és mikor már annyira volt, hogy a nyakába borul az öreg Lukács bácsinak, akkor egyszerre csak kitört, összeszidta az öreget, kikergette a szobából, és ráparancsolt, hogy ő vele ne törődjék.
Lukács ilyenkor kiment az istállóba és úgy összeveszett Marcival, akkora zenebonát , lármát csapott a többi cselédekkel, hogy a galambok ijedten repültek ki az eresz alól a háztetőre, a még megmaradt két ló hegyezett fülekkel szükölt, mintha érezték volna , hogy a nagy haragból nekik is jut valami.
- Elittátok a lovakat, elittátok az ökröket, elittátok még a vetőmagot is, nem sokára már engem fogtok elinni!
- Hát tehetek én róla? - motyogta Marci.
- Hát ki van vele, mi?
Hát ki a kocsisa, mi?
Hát kinek a kötelessége vigyázni rá ?
Menjen kend a pokolba!
Egy meszely borért eladná kend még a menybeli jussát is! - vágott vissza Lukács megvetéssel.
- Én már régen levettem róla a kezemet!
Bánom is én akár mit csinál!
Én elhajtok még a pokolba is, ha parancsolja, a többi az ő dolga!
- Szégyen szemre el kell pusztulni!
- Csak lármázzék kend, épen jön a kartali uraság Pistája, legalább meghallja az is!
- Az ördögök hozzák ezt is!
Viktor kocsisa csendes léptetve az istálló felé hajtott.
Marci elébe sietett, hogy a vendég kocsist, a vendég lovakat illendően fogadja, és lehető sietséggel segitett kifogni.
- Van itt hely elég!
Ugy látom kifogyott az istálló! - szólt kevélykedve a kartali uraság Pistája.
- Mi közöd hozzá? - förmedt rá Lukács.
- Ha van, hát van!
- Hát abrak lesz -e?
Mert a multkori nagyon szemetes, söpredék volt, két hétig köhögtek tőle a lovaim!
Ne ijedjen meg Lukács bácsi, nem pusztitom a kendtekét , hoztam magammal egy zsákkal.
A kendtek sárgáját is megetetem, jó lesz?
- Akár téged meg a gazdádat is megtömjünk abrakkal, nemcsak ezt a két gebét!
- Az öreg Lukács keményen söpört.
A söprésbe szokta volt elfojtani mérgét.
- Minek söpör kend?
Olyan tiszta itt az istálló, akár soha sem lett volna benne ló!
Ezt már nem birta elszivelni az öreg, köpött egy nagyot és kiment a kertbe őgyelegni , de amint Ivánt és Viktort a nagy diófa alatt megpillantotta, elfordult és a tyukokat kezdte riogatni, göröngyökkel hajigálni.
Iván fésületlen borzas fejét Lukács felé forditotta, aztán elröhögte magát.
- Valahányszor haragszik, mindig a tyukokat üldözi!
- A feleségem épen olyan!
Ha sokáig kimaradok, vagy mikor mulatunk valahol, akkor a papagályt kinozza, a kanárit boszantja.
Te nem is képzeled cimborám, hogy milyen féltékeny az én feleségem!
- Adj egy szivart!
Igy la.
Elég okot adsz neki a féltékenységre, mindig a lányok után kerget az isten nyila, pedig azelőtt kezes galamb voltál!
- Minden vőlegény bolond, hogy aztán mint férj józan legyen!
Aztán meg tudod, elunja az ember a sok nyalakodást!
- Kezes galamb!
Nagy ördög vagy te cimborám!
Akár a pokolból szalajtottak volna ide .
He?
Mivel bolonditod magad után az asszonynépet, he?
- Praxis komám, praxis!
Apropos!
Te ismerős vagy Zsófival, tudod Szente Péter felesége, a ki azelőtt Pillér Gábornak volt a szeretője -
- A fehérlábu macska!
Hohó!
Talán bizony megtetszett mi?
- Nagyon szép menyecske!
Azt mondják, hogy tönkre mentek, szeretném az urát megfogadni valamelyik tanyára hajdúnak!
- Ugy látszik, te számon tartod a vidék valamennyi szép asszonyát?
A Dahó lányát már hirbe hoztad - hogy fölnevelte neked az a vén marha -
- Csekélység!
Nem lesz neki kára benne.
Hanem, tedd meg nekem kérlek, beszélj azzal a Péterrel vagy Zsófival, mondd meg nekik, hogy jó sorsuk lesz nálam, te jól tudsz a nyelvükön beszélni.
Kell még szivar?
Ne, itt van még egynehány!
Ugy -e jó szivarok ?
Milyen pompás alkalmatosság ez a te kis kastélyod, olyan mulatságokat lehetne benne csapni, hogy no!
A korcsmák nagyon nyilvánosak, az egész falu megtud mindent, a városból nem lehet senkit sem kihozni.
Nem gyujtasz rá?
- Add ide no!
Hát alkalmatos a házam ugy -e?
- Kitünő!
Te pedig a legvidámabb csókolni való gyerek vagy a világon!
- Hát aztán a feleség? - röhögte Iván, és szinte vérvörösre pirult a nagy örömtől.
- Nem kell annak mindent megtudni!
- Te kezes galamb, te!
- Bolondság!
Hát megigéred ugy -e, hogy beszélsz Zsófival?
Vagy tudod mit, hivd egyszer ide -
- Majd elhivom!
- Te Iván!
Nem haragszol meg ugy -e, ha küldök neked egy pár üveg bort?
- Csak küldj!
Hát ezért jöttél hozzám, mi?
- Látni akartalak, aztán meg nem akartam épen hazudni a feleségemnek, mert Dahóéknál is voltam.
Az öreg Dahó tudod, otthon sakkozik -
- Vén marha!
- Miért?
Az öreg igen jól érzi magát nálam, aztán a feleségem is szereti, örökösen tömi, itatja -
- Vagy úgy! - morogta Iván.
- Mikor jösz hozzánk?
- Majd!
- Te!
Ha nehány forintra szükséged van, hát csak szólj, előttem ne restelkedj!
Adok én!
Iván elpirult és bambán bámult maga elé.
Vastag ujjaival az inggallérjához nyult , mintha egyszerre szük lett volna, a gomb lepattant és látni lehetett izmos nyakát , szőrös mellét.
- Aztán adj nekem hirt, ha beszéltél Zsófival!
Most pedig pá!
Iván kocsijához kisérte Viktort, a ki könnyedén felugrott a bakra, csettentett nyelvével és kihajtott az országutra.
Iván körülnézett az udvaron, mintha nem is a saját telkén lett volna, hanem valami idegen helyen, végig simitotta borzas fejét, és leült az eperfa alá.
A piszkos tollú borzas gólya ott állott ismét a kerités mellett és kitartón rántogatta fel vedlett szárnyát.
Mintha nem is vette volna észre Ivánt, nyugodtan bámult le az Aranka völgybe, fel a tiszta levegőbe, ahol csendesen, szárnylebbenés nélkül usztak nagy körökben a gólyák.
Iván könyökére támaszkodva nézte a vedlett tollú rab madarat, a kartali országutat, mialatt csendesen fütyörészett.
Észre sem vette, hogy diófaszinű szemeiből két könycsepp pergett végig barna arcán, csak midőn a kezére pottyant , ijedt fel, mintha égette volna.
Lukács az eperfa körül őgyelgett, mintha különös dolga lett volna ott.
Mindig közelebb és közelebb huzódott az eperfához; apró kék szemeit élénken jártatta a földön, mintha keresett volna valami apró kis tárgyat, a mely máshol nem veszhetett el, mint az eperfa alatt.
Végre Iván elé ért.
Megállott előtte, érdes kezét fogatlan szájához emelte, mintha vissza akarta volna tartani a szavakat, a melyek szájából kiesni készültek.
Későbben levette rongyos karimájú kalapját és forgatta, gyürte, és mikor egy-egy lyukhoz ért, megállott és rábámult.
Elhatározta, hogy most alázatos lesz.
- No? - förmedt rá Iván.
- Könyörgöm alásan, megpiszkoltak bennünket!
- Kicsoda?
- A kartali uraság Pistája!
Aszondja hogy hát - -
- No?
- Aszondja, hogy rosz bőrben vannak a csikók, mert aszondja nincsen abrak, a mi pedig van aszondja, az még a tyukoknak is alávaló!
- Hát honnan vegyem az abrakot, mi?
Lopni járjak -
- Instálom alásan, nem jól vagyunk!
- Ördögöt nem!
- Aszondom, hogy hát a kartali uraság Pistája, ha még egyszer megpiszkol, hát akkor nem állok jót magamér ', mer' én nem nézem vendég, nem vendég, de én isten engem , leütöm!
Lukács egészen összegyürte rongyos kalapját, és kis szünet mulva, anélkül, hogy apró kék szemét levette volna Ivánról, folytatta:
- Könyörgöm alássan, szegények lettünk, és ha a tekintetes úr -
Ennél a szónál megakadt Lukács.
Most történt először, hogy Ivánt tekintetesnek szólitotta, úgy tetszett neki, hogy ez a hideg szó a torkán akad.
- A tekintetes úr barátkozhatik a kivel tetszik, de én leütöm, ha még egyszer megpiszkol!
Ezt akartam bejelenteni, hát bejelentettem!
- Menjen kend tyukokat kergetni, jobb lesz!
Iván szemeire szoritotta tenyerét, hogy ne lássa a vén Lukácsot, aztán ismétlé:
- Menjen kend tyukokat -
- Hát ‘iszen jól van!
Már most kend, hát jól van, legyen kend, elmegyek én tyukot kergetni, ha parancsolják, engedelmes cselédje voltam mindig, már most kend vagyok , hát ‘iszen én megyek no, ha parancsolják, tyukokat riogatni!
A vén Lukács szégyenkezve elsompolygott, kopasz fején nehány szürke hajszál, mint a him gém toll-koronája libbent utána, és kis vártatva már hallotta Iván azt az éktelen káromkodást, a mit az öreg az istállóban véghez vitt.
Iván nem birta az öreg Lukács káromkodásait hallgatni, bement az alacsony szobába , ott sem volt maradása, a mogorva képek kikergették onnan, mintha hallották volna , hogy mit beszélt a diófa alatt azzal a finom gavallérral, a ki különb legény mint ő , a ki finom, eszes, pompásan tud öltözködni, és a ki neki bort, pénzt is igért!
Pénzt !
Mintha minden arckép, minden butordarab, a falak, az ablakok azt kiáltozták volna a fülébe: pénzt igért, pénzt!
Esteledett már, és Iván kalap nélkül bolyongott az elhagyott dudvás, gazos kertben.
A bokrok kiálló ágai megfogták kabátját, a bojtorján belekapaszkodott nadrágjába, a gazos út beharmatozta csizmáit, és minden fából, minden bokorból hallotta, amint valaki súgta feléje: Viktor ad pénzt! pénzt!
Leült a diófa alá, de ott sem volt maradása; izgatott fejébe lerajzolódott az elmult két esztendő minden napja.
Látta magát és szégyenkezve gondolt azokra a pillanatokra , midőn Viktor kinevette őt nyakkendői miatt.
Eszébe jutott, mikor Olga az ostoba lepkéket emlegette, mikor Raabe tanitgatta, mikor Viktor csúfolódott.
Most már nem csufolódik, most már leteperte, most már arra kéri, beszéljen Zsófival, hogy a háza milyen alkalmas a cécóra, most már bort küld neki, pénzt akar neki adni, mert tudja , hogy neki nincs, hogy Rozgonyi már nem ad neki kölcsön!
A diófa minden suhogása, a bagoly, a mely a magas háztetőről kuvikol, még a röpkedő denevérek is, azt csapkodják házban égő fejéhez: Pénz, pénz!
Iván az istálló ajtó elé ment, ahol Marci illatos fűre teritett bundán mélyen aludt .
Csendesen felrázta álmából és sugta neki:
- Fogj be!
Marci ijedten felugrott, megdörzsölte szemeit és fogni kezdett.
Iván segitett neki.
- Csendesen te, hogy az öreg meg ne hallja!
Régen lefeküdt már?
- A méhesbe huzódott! - felelt suttogva Marci.
Iván csendesen bement kalapjáért és kezébe vette a gyeplőt.
Csendes léptetve hajtott ki a nyitott kapun.
- Hová megyünk?
- A városba.
Elisszuk ezt a két dögöt!
Szép, csillagos nyári éj volt.
Az Aranka völgyében erősen kvákogtak a vadkacsák , füttyentettek a fekete szalonkák, és messziről hallatszott, amint Iván kocsija robogott a széles országuton.
A vén Lukács kisompolygott a méhesből, a honnan a bús gazda minden lépésére lesett.
A bürök bokrok árnyékában, az istálló fala mellett húzódott a kocsiszinig, ahol meghallotta, hogy Iván ismét a városba megy.
Kiment, megállott egy ingben, hajadon fővel a nyitott kapu előtt, úgy nézett ki igy éjfél tájban, mint valami kisértet, és mind a két öklét vén szemeihez szoritva sírt , mint valami gyerek.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE