Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XV.
Zavaros, összevissza-való napok következtek ezután a még-megmaradt nemzetre.
Lipót császár, megiszonyodva a méregtől, mellyel a Szepessy Pál ordasai gyujtogattak mindenfelé, fegyverszünetet ajánlott föl, amibe Thököli is belement.
Ám erre a fegyverszünetre azért is szüksége volt a császárnak, hogy aközben a francia harcterekről katonákat hozasson át Magyarország földjére.
S a csapda sikerült is neki!
Dünewald generális váratlanul a Garam vizéig tört előre s tulnyomó erejével tönkreverte Thökölit, aki sietve menekült keleti irányba , hogy ujból összeszedhesse magát.
Hanem a csapásra nagyobb csapás is következett még!
A császár békére lépett a francia királlyal s Lipót most már minden katonáját Magyarországra vonta.
Az ordasokat elcsüggesztették a füleiket fölvert baljós hirek s gyülésbe ülvén össze - névszerint: Szepessy Pál, az ujból hadbaereszkedett Keczer András, az ungi hazájából csak legutóbb megtért Kende Gábor, aztán Thököli Imre nagybátyja: Petrőczy István, ugyszintén Ubrisi , azonfelül még sokan, - gyülésbe ülvén össze, igy zudultak föl, miközben Thököli maga kedvetlenül forgatta a fejét:
- El kell fogadni a fegyverszünetet, melyet csak félvállról vettünk az imént s azalatt rendbeszedjük a seregeket!
Majd meglátjuk aztán, mit akar a császár!
Lipót császár erre követeket küldött Sopron városába, Thököli is ugyanoda menesztette megbizottait s teméntelen huzavona közt megindultak a béketárgyalások.
Ámde látni lehetett már az elején, hogy megegyezés nem lesz itt a dolgoknak vége, mert Hocher császári főminiszter azt követelte a bujdosóktól , hogy mint törvényenkivüli lázadók föltétel nélkül rakják le a fegyvert s akkor várják be bünbánóan, mire határozza el magát őfelsége...
A fölkelők vezérei , mikor meghallották a főminiszter dölyfös magatartását, ingerülten csattantak föl:
- Majd adunk mink nektek törvényt!
S kardjaik markolatára ütöttek, amitől zörögni kezdett huszezer kard.
S ugyanakkor felbőszülten azt kiáltották mind:
- Inkább halál a csatában, mint a császár kénye-kedve!
A békebiztosok szétmentek ennélfogva s minden eddiginél vadabb indulattal indult meg a Thököli háboruja.
Ekkor már az 1679-iki esztendőre nyilt ki a tavasz s ugy látszott, a nyomorult nemzet nemsokáig birja már az erőfeszitést, hanem - elhasználván végső erejét is - holtan fog elnyulni és nem lesznek többé magyarok a földön...
Ennek ellenére is ebben az esztendőben ujult erővel törtek ki a csaták és ütközetek , hogy a Latorca vizétől a Maros vizéig égtek a falvak, erdők, kazlak, nádasok és majorságok: s e riasztó tüzek visszfényében a lázadók könnyü lovasai benyargalták Csehföldet és Morvát.
Tüzek, iszonyatos tüzek jelezték az utjokat s ezek a tüzek messzire szétverték az éjszakák sürüjét.
Félrevert harangok zugása riasztotta meg az éjszakák csöndjét s a tüzek lobogását és a harangkongatást jajszó, haldoklók hörgése és a még élők lihegő futása kisérte mindenfelé.
Következtek azonban egyéb csapások is!
A hadak közt felütötte fejét a mirigyhalál, mely egyformán ritkitotta a császár és Thököli legényeit, a nép pedig, amelyet végleg legyengitett az éhinség, a szörnyü betegség elől sziklák között s erdők búvóhelyein vonta meg magát.
Ez a súlyos körülmény mély elbúsulásra késztette a császárt, mert magyar tanácsosai sosem szüntek meg zaklatni őt, hogy béküljön meg a nemzettel s tegye hiveivé a bujdosókat, akik most átkok és ökölrázás közt emlegetik a nevét.
De nem csupán Lipót császárt emésztette a bú, hanem Thökölinek is épp elég oka volt a tépelődésre, ha elnézett maga körül.
Mert igaz, hogy sok gőg és még több hiuság volt a fiatal fölkelővezérben, de ha elgondolkozott maga elé, látnia kellett, hogy könnyen végveszedelmére válhatik a további háboru.
Száma nem volt a katonai halottaknak, annyian dőltek el a temérdek harcon s a kisebb összecsapásokban.
S az ordasok közül is soknak őszbecsavarodott immár a haja.
Hiszen akadt közöttük nem egy, aki még I. Rákóczi György hadizászlai alatt próbálgatta kardját meg a katonaszerencsét.
Ezek a harcosok közel egy évtizede nem jártak már odahaza.
Ha ugyan lett volna egyáltalán otthonuk még a szétdult Magyarországon.
De egyéb bajok is nyomták a fiatal fölkelővezér kedvét.
Lipót császár aláirván a XIV. Lajos királlyal való békét, francia segitségre nem gondolhatott többé.
Növelte búját, hogy alattomban a vezéri botra tört hadadi Wesselényi Pál is, akit bokros népszerüség övezett mindenfelé, de méginkább megzavarta eszét a ravasz erdélyi kancellár, aki titokban egyaránt igyekezett gáncsot vetni a daliás késmárki grófnak és versenytársának, Wesselényinek .
Mert égő tüz emésztette Teleki Mihályt Thököli ellen, amiért faképnél hagyta elvált asszonyleányát, akivel jegyben járt már.
A mátkagyürü visszaküldésének oka egy másik és még szebb fiatalasszony volt.
És ez már Szepessy Pálnak sem volt inyére egészen.
Az 1679-ik esztendőnek tavaszán a bujdosók egy seregrésze Szendrő alatt táborozott a mezőn.
Szepessy Pál is ott tartózkodott a táborban s egy napon sátorába hivatta legbizalmasabb emberét, az ősz Keczer Andrást.
Mert mióta az elmult esztendőben elhantolták nagy bujdosótársát, Szuhay Mátyást s a táborban hiába kereste azontul kopaszhomloku alakját, Eperjes város volt főbirája, ez a puritán ember lett titkos közleni-valóinak letéteményese.
Az ősz Keczer András, a fiával, Gáborral együtt jelent meg az ordasok régi vezérének sátrában.
Keczer Gábor valami két héttel előbb jött meg Gerla faluból a táborba, miután hüséges hitvesével, a kis Rauscher Edittel fájdalmas boldogságban töltött el hosszu-hosszu hónapokat.
Ahogy a vezéri sátorba nyitottak volna be, a két Keczer meghajtotta magát a bútól-rágott Szepessy Pál előtt.
Az öreg Keczer kezdte:
- Eljöttem, Pál vezér, hogy tisztességadásodra legyek...
- Isten hozott, András barátom és téged is, Gábor öcsém, - s kezet rázván velük keményen, hellyel kinálta meg mindkettejüket.
Ahogy letelepedtek volna, kevés szünet állt be eleinte.
És a csöndet igy törte meg ekkor Szepessy Pál, akinek homlokára föl volt jegyezve a haza minden sorvasztó gondja:
- Azért kérettelek, barátom András, mert rejtett bú emészt egy idő óta.
- Hallgatlak, Pál vezér, - intett szemöldökével az ősz Keczer András.
A lengőszakállu vezér alig tudta takargatni nagy felindultságát:
- Félek, igen félek, hogy Thököli Imre grófi öcsém valami botorságot talál elkövetni, megfeledkezvén nemzetéről, atyai és anyai őseinek szenvedéseiről s a haza ösztövér állapotáról...
- Nem értem, - rázta a fejét Keczer András, miközben Gábor fia visszafogott lélegzettel figyelt a cibereszin-szakállu vezér minden mozdulatára.
- Hihetetlen dolgok ezek: verd ki őket a fejedből, Pál vezér!
Ámde Szepessy Pál csökönyös maradt:
- Ugy van, amint mondtam, barátom András: ez a mi fiatal grófi öcsénk véglegesen belebomlott a nálánál két esztendővel korosabb Ilona asszonyba...
- Zrinyi Ilona asszonyba? - csapta össze kezét az ősz Keczer.
Szepessy Pál rút kedvvel bólogatott maga elé:
- Ugy van!
S félő, hogy a takaros özvegy miatti gerjedelmében megfeledkezik rongyos hazájáról.
De az Isten legyen neki irgalmas akkor!
S csontos marka ökölberoppant.
És mig Keczer tenyerébe temette az állát, öklét meg a térdének feszitette s mig a fiatal Keczer Gábor elhült mindazon, amit most kellett hallania, Szepessy Pál igy beszélt tovább kedvetlenül:
- Egy idő óta embereim kutatnak utána, hova szokott el-eltünedezni koronkint az én ifju grófi öcsém...
Mert csak magamban bizom már...
De fogadom igaz hitemre , hogyha asszonyállati szemekért elhagyná egyszer a kardját, ezzel a tulajdon-kardommal fogom őt megölni...
Hisz agg emberré változtam immár a kietlen bujdosásban!
Itt akaratlanul közbeszólt az ősz Keczer András:
- Nem vélek könnyelmüséget Zrinyi Ilona asszonyról...
Szepessy Pál azonban mintha mindezt nem hallotta volna többet.
Egyvégben beszélt tovább.
S elmondta, hogy mikor a daliás késmárki gróf először pillantotta meg a szépséges özvegy menyecskét, kimondhatatlan lángra lobbant iránta.
Azóta gyakori levélváltás folyik köztük, de nagy-nagy titokban csupán s még nagyobb titokzat közt találkoznak olykor az ujhelyi hegyeken romladozó kápolnánál.
Ezért szokott a táborból eltünni koronkint a fiatal vezér.
Thököli - sürü éjszakának évadján - Telkibánya felől érkezik kicsiny kiséretével, Ilona asszony Patak avagy Munkács felől érkezik hasonlóan csekély kisérettel.
Közel a kápolnához a két kiséret hátrábbvonul, a fiatal késmárki gróf és a szépséges özvegy pedig a kápolna előtt találkozik.
Szembeállnak, egymás kezét fogják s halk szóval elpanaszolják egymásnak, mitől nehéz annyira a szivök.
- De miért való e sürü titokzat? - kérdezte az ősz Keczer.
Szepessy Pál válaszolt:
- Nagy oka van ennek, barátom András.
Mert életben van még Báthory Zsófia fejedelemasszony, ez elvakult némber, Thököli öcsém viszont az uj hit vallója...
Nagy hallgatás lett a felelet.
Szepessy Pál rút gondok közt beszélt tovább:
- Hallgass ide, barátom András!
S kifejtette Keczer András előtt, hogy kezd már nem bizni Thököliben sem.
A vezérlő késmárki gróf, noha számüzetésben nőtt daliává, ifju kora miatt nem rendelkezik még megfelelő tapasztalatokkal s a bécsi udvar könnyüszerrel vezetheti az orránál mindaddig, mig csak minden hadait át nem hozta Felső-Magyarországra s akkor meg fogja semmisiteni a fölkelőket.
Ám - éppen az uj vezér ifjonti korát tekintve - az sem tartozik a lehetetlenségek közé, hogy Thököli, csakhogy megkaphassa Zrinyi Ilona kezét, föltétel nélkül lerakja a fegyvert, áldozatul dobván oda a nemzet ügyét.
Mert csélcsap hajlandóságokat figyelt meg nála a vén Szepessy Pál, akinek semmi körülmény sem kerülte el sasszemét.
Sőt!
Az ordasok lengőszakállu vezére annyira ment sulyos gyanusitásaiban, hogy föltette Thököliről: még pápista hitre is áttér esetleg , csak övé lehessen a nagy Zrinyi Péter leánya.
Kietlen kedvében olyat mordult , akár a medve:
- Nem ajánlatos szerelmes szivvel szállni hadakozásba...
Deha az én fiatal grófi öcsém eldobná egyszer a kardját, azt mondom én teneked, régi barátom, András , hogy a tulajdon kardommal fogom őt kettészelni!...
Halál, a nemzet árulóira!
Az ősz Keczer András csititgatni próbálta Szepessy Pál barátját.
Mert a vén bujdosó riasztó gyanakvása őt-magát is megdöbbentette.
Az ordasok régi vezére különben hamarosan forditott egyet görnyesztő búján, mert észrevette Keczer Gábort.
Felállt, a fiatal lázadó vállára tette széles két tenyerét s igy szólt hozzá, némileg enyhültebb lélekkel:
- Aztán lakat legyen a szádon, kedves egy öcsém!
- Tudom, bátyámuram, - válaszolt illemtudón Keczer Gábor.
A gondoktól gyötört Szepessy Pál folytatta:
- Eljövendő héten a táborba érkezik az én Pál fiam is, akit hadbaszólitottam Erdélyből.
Mert hamarosan szükségünk lesz az összes kardforgató legényekre ...
Hiszem, hogy jópajtások lesztek!
- Már jópajtások vagyunk, bátyámuram.
Szepessy Pálnak leesett a hangja:
- Azért mondom, mert teméntelen viz fog még elfolyni a Sajón, amire ifju hitvesedhez térsz meg egyszer te is, kedves egy öcsém.
Mi, öregek kimulunk addig s ne felejtsd el, hogy akkor tereád meg Pál fiamra maradnak örökségül csorba kardjaink...
Egyebet ugysem hagyhatunk magunk után.
Igy beszélt e napon Szendrő vára alatt felütött sátrában a csatákba-vénült vezér .
Mintha megérezte volna, hogy rövidesen búratermett idők fognak elkövetkezni mindnyájukra.
Sulyos aggodalmait azonban közölhette másokkal is, mert maga a fiatal grófi vezér is tudomást szerzett róluk.
De nem neheztelt meg, ahelyett sokáig gondolkozott maga elé s végül ilyen szókra fakadt kisérete előtt:
- Nem csodálkozom Szepessy apánkon...
Mert amióta bakó csapta el a fejét Nádasdynak, Zrinyinek és Frangepánnak, az ő vállaira rakodott minden gond s a nemzetben ő tartotta már csak a lelket.
Legközelebb megölelem őt, mintha az édes egy fia lennék s vele együtt azt kiáltom én is: halál a nemzet árulóira!
Pedig Szepessy Pált ezuttal sem csalta meg régi ösztöne.
Mert a bécsi udvarral huzvahalasztott alkudozások során hamarosan kiderült, hogy Lipót császár hajlandó a komoly békére és beleegyezését adja, hogy a lázadók huszonkétesztendős fővezetője hitvesévé tegye Zrinyi Ilonát, ha...
Ha a fiatal vezér áttér a császári hitre s elhagyja a luteránus vallást.
Thököli Imre válasza az volt erre, hogy nagy indulattal sujtott le tábori-asztalára:
- Nem!
De azért tünődözni kezdett.
Nem a megadáson, nem a hitehagyáson: egészen más dolgok késztették fokozódó töprengésre.
Igaz, hogy tüzbeborult egész testében , valahányszor az Ilona asszony nevét hallotta, mindazáltal egészen más körülmények miatt lett volna kész békülni a császárral.
Mialatt ugyanis meztelen karddal állt ki a német ellen, a hátában pillanatig sem szünt meg áskálódni hadadi Wesselényi Pál s a kopasz Teleki.
Fegyverszünet lett az alkudozások vége s Lipót császár Nagyszombat városába tanácskozásra hivta meg Thököli követeit.
Ezek - biztositó-levéllel a tarsolyukban - meg is jelentek a tanácskozáson.
De bár ne jelentek volna meg!
A követek az alkotmány teljes visszaállitását követelték mindenekelőtt, amire Caprara generális, császári főmegbizott, dölyfösen válaszolt:
- Előbb tegye le a fegyvert minden lázadó!
- Soha! - zendültek fel a követek.
A bujdosók megbizottai ingerülten tértek vissza a fiatal fővezér hadiszállására .
Thököli, amikor értesült a császári udvar ujabb fondorkodásáról, egészen magánkivül lett.
Soha senki nem látta még ilyen felbőszültnek.
Tombolt!
És amidőn Szepessy Pál sietett hozzá, hogy csillapitgatni próbálja, alig tudott uralkodni magán:
- No, bátyám, most már azt mondom én is: halál reá, aki meg tudna feledkezni egyszer rongyolt hazánkról!
S ugyanakkor kiadta parancsait:
- Fegyverbe minden katona: Petneházy Dávid ezere, Petrőczy és Ubrisi legényei , Majos Ferenc talpasai, Tulok György mezitlábasai, Duló György és Duló Gergely bocskorosai, Wesselényi Pál tótjai s Szepessy Pál rusnyák és borsodi dandárja!
A hadparancsra dühtől-reszketve kiáltottak fel az összes ordasok:
- Vivát Emericus Thököli!
És mig Kende Gábor magábaszállva kulcsolta össze a kezét, hogy talán mégis csak megsegiti az Isten ez-egyszer a szegény magyarokat, rezesorru Majos Ferenc sebhelyektől csúf arcát az égnek emelte s egy olyat sóhajtott, hogy szinte hörgött:
- Végre!...
Végre!...
S szörnyü indulattal vetették magukat a bujdosók a császári generálisokra s félig-éhenholt németjeikre.
Thököli mindenekelőtt száz pontban iratta össze a nemzet sérelmeit, melyeket a császár száz rendbeli gazságának nevezett el.
A száz gazságot egy hétig nyomatta hihetetlen tömegben s akkor a mindenféle csatázó kurucok magukkal vitték és szórták szerte a száz gazságot a Hernád vizétől a Morva vizéig, meg a Babiaguráig.
Sőt még a Babiagurán tul is.
S tüzbegyulladt ismét a szerencsétlen Felső-Magyarország!
Petrőczy s a mindig kedvetlen Ubrisi legényei, a Petneházy Dávid ezerébe való bujdosók, Majos Ferenc talpasai, Tulok György éhenkórászai, Duló György és Duló Gergely bocskorosai, Wesselényi pisze tótjai, Szepessy Pál borsodi és rusnyák fölkelői a Hernádtól a Garamig, sőt még azon tul kergették maguk előtt lihegve a lancknehteket, miközben a lovasok példátlan vakmerőséggel száguldozták be Morvát és Csehföldet s tüz-tüz lobogott mindenfelé.
S pernyétől kormos arccal s bús hevülettel csapkodott ezalatt Buga Jakab meg Zöld Demeter a kampós csákányával és a csaták özönében széles térhelyet vágott maga körül a dugótermetü és cölöplábu Tyukodi, csalmáját a fejebubjára toszitván hetykén.
És mig csorgott róla a verejték, az őt csodáló fölkelőharcosok gyönyörködve kiáltottak fel:
- Te vagy a legény, Tyukodi pajtás!
És mig a Hernád vizétől a Morva vizéig tüztengerben repkedett minden, e tüztenger recsegésén is átvert a Tyukodi pajtás uszitó táboridala, amelyet töröksipok rikoltoztak vaditón...
Iszonyat volt!
Iszonyat volt!
- - - - - - - - - -
Aközben szemet szurt, hogy a renyhe Kuczug Balázs messzire elkerüli a csatahelyeket.
Kuczug Balázs, e mihaszna, azt cselekedte jelesül, hogy a csaták és ütközetek hátában vérbemártott kendőt kötött a félszeme fölé s ferdérenyult képpel kesergett a még életben-maradt népeknek: adjanak neki egy falat kenyeret .
S szemérmetlenül lóditott hozzá.
- - - - - - - - - -
Tyukodi pajtás embertelen tábori-éneke itt-ott fölverte már Bécs falait is.
S a császár, akit rémület ejtett hatalmába, mikor az ordasok kegyetlen hadakozását vitték neki hirül, ismételten békét akart Thökölivel mindenáron.
Ezokból sebtében Sebestyén Endre választott-püspököt menesztette hozzá s a kuruc fővezér Eperjesen találkozott először a püspökkel.
Ezuttal szerencsés volt a császár választása, mert Sebestyén püspököt kedvelték a bujdosók és sok bizalommal voltak eltelve irányában.
Ám annál inkább foghegyről bánt vele Thököli.
A fiatal késmárki gróf nyeregben érezte magát s hetykén üzent vissza a császárnak, akinek régóta nem hitte már egyetlen szavát is.
Azt üzente mindazáltal, hogy békét fog kötni, ha megkaphatja Zrinyi Ilona kezét s a Rákóczi- és Zrinyi-Ház összes várait és jószágait.
Még meg is fenyegette a császárt, hogy ezuttal igen gondolja meg magát, mert az elkövetkezendő esztendőben a szultán kibontja a Próféta zászlaját s Bécs falai ellen indul.
Hideg őszbe ment át az idő ekkorára.
S a hideg őszben Sebestyén püspök mégegyszer találkozott Thökölivel, ezuttal az ungi Kaposon.
A püspök közölte vele, hogy a császár elfogadta összes föltételeit azzal a kikötéssel, hogy lépjen négyhónapi fegyverszünetre s hadait vonja ki a Szepességből.
A kuruckirály hajlott a szóra.
Aláirta a fegyverszünetet s minden katonáját visszarendelte a Szepességből.
A vén Szepessy Pál, mikor értesült a dolgokról, tehetetlenségében a fejét kezdte öklözni.
S ezzel a méreggel rontott be Thököli sátrába is:
- Öcsém, grófi öcsém, soha ne higyj a ganaj németnek!
Minek vetted ki a hadakat a Szepességből?
Ámde Thököli mosolyogva próbálta megnyugtatni:
- Szepessy Pál bátyám, még nem dugtam hüvelyébe kardomat!
Azonban ezuttal is mintha a sokeszü Szepessynek lett volna igaza.
Mert telt-mult az idő s császári részről hallgattak.
Mindössze annyit hallottak a bujdosók , hogy Lipót országgyülést készül összehivni.
Mert az ő fülét is megütötte immár a fenyegető értesülés, hogy a nagyvezér alattomban biztatja Thökölit.
...Azalatt rávirradt az 1680-ik esztendőre.
Negyedik esztendejében nevelkedett ekkor a kis Rákóczi Ferenc.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE