Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
Muzsikáló óra
Keletkezés ideje
1916
Fejezet
18
Bekezdés
572
Mondat
1309
Szó
30947
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Séta az erdei házhoz.
A rézgálic körül bonyodalmak voltak a pesti piacon és Viktor, aki csak rövid három napot szándékozott távol tölteni a Kék elefánt-tól, még a hét végén se mutatott hajlandóságot, hogy az emeletes, sárga házba visszatérjen.
Előbb csak rövid és bohókás levelekkel mentette távolmaradását, de öt nap múlva pecsétes levélben tett vallomást késedelméről az öreg Mihálynak.
" Nevez z ostoba fajankónak, kedves bátyám, mondd, hogy éretlen tacskó vagyok, de ezzel nem változtathatsz a szomorú tényen, hogy a becsületes vén szívedhez kell fordulnom segítségért.
Akármily furcsán hangzik is, lelketlen sipisták kezébe kerültem, akik minden ná lam levő polturámtól megfosztottak.
Mit mondhatsz olyat, amit magam is nem tudnék, szegény bátyám?
A falusi ember mindig elveszti a fejét, ha a rettentő nagyváros hullámai közé keveredik, én is elveszítettem a magamét, hiába ringatták bölcsőmet abban a há z ban, ahol mindig az óvatosság volt az uralkodó csillagzat .
Gyalázatosan és embertelenül kifosztottak s most elkeseredve és türelmetlenül várom a tul - a - dunai postát, mely szomorú helyzetemből kiszabadít.
Kedves vén bátyám, te minden óvatosság és elővigyá z at kútforrása, küldj nekem azonnal kétezer forintot, hogy szorúlt helyzetemből legalább tisztességgel kiszabaduljak.
Ha örömet szerez a szívednek , hát egy mázsa prédikációt is mellékelhetsz a leveledhez, de biztosítlak róla, hogy fölösleges módon fáradsz , mert százszor és ezerszer is elmondom magamban mindazt, amit te , rokoni szereteteddel, elmondhatnád nekem.
Azt akarod, hogy igéretet tegyek a jövőre?
Parolát adok neked rá, hogy hátralevő életemben a lólábas Belzebúbtól se fogok annyira irtózni, mint aho g y a hitvány szerencsejátéktól irtózom.
Ha úgy akarod, akár szőrköteles barátnak vonulok be a ferencrendi atyák kolostorába, ha kívánod , térdencsúszva járulok a radnai szűz elé, de most küldd el a pénzt, hiszen előtted se lehet közömbös, hogy egy Takácsy f e jére szégyen szálljon.
A becsületes szívedre bízom azt a feladatot is, hogy a szegény Micikét valami kegyes hazugsággal megnyugtasd; ő előtte te vagy a földön a legigazabb ember s akkor is vakon bízik a szavadban, ha csak a szomorú igazságot álcázod vele .
A mennyekben, ahol aranytrónus várakozik rád, ezért a hazugságért a szeráfok kara bizonyára szerenádot fog adni neked, ha egyszer - a Takácsyak hagyományos nyolcvan éve után - a testi szemeidet lehunyod valamikor ! "
Mihály, aki a levelet oly kimeresztett sz emmel olvasta végig, mintha magától a sátántól származott volna, még délelőtt postára tette a kétezer forintot, délben pedig jámbor szemforgatással tett említést Micikének az ura leveléről .
- Viktor még nem talált rézgálicot, mert a bánáti kalmárok mind e lharácsolták előle s nem lehetetlen, hogy talán Bécsbe is föl kell hajóznia valamirevaló árú miatt.
Hitted volna, hogy a jó istenke ennyire fölviszi valamikor a demokrata rézgálic dolgát ?
Micike komolyan bólintott, aztán kijelentette, hogy őt nem ejti csod álatba a fordulat, mert kislány kora óta mindig nagy véleménye volt a rézgálicról.
Te valóban azt hitted, csacsi Mihály, hogy a rézgálic csak úgy parlagon hever a pesti boltosok raktáraiban?
Örülhetsz neki, ha Viktor két hét múlva hozzájut az árúhoz, bár b izonyos, hogy az éjjelét és nappalát egyaránt a rézgálic fölkutatásának szenteli.
Oh, kőszivű öreg Mihály, nem szégyenled, hogy te itt a meleg kaftánodban lustálkodol, míg a szegény kis uram az ételről és az italról is megfeledkezik, csakhogy a koplaló K ék elefántot ízletes rézgáliccal ellássa ?
Viktor a hét végén se jött haza, levelet se irt és a kétezer forintot se nyugtatta, de a Micike lelki harmóniáját az ura távolléte most nem viselte meg .
Micike a kacér özvegyasszony életét élte, akit mormogó hitvese sok évvel ezelőtt egyedül hagyott; a legcsinosabb ruháit hordta , édesen asszonyos kalapocskákat illesztett a kontyára, s tisztán és illatosan és fénylő szemekkel állított be alkonyattájt a Kék elefánt irodájába, ahol az öreg Mihály éppen rézkapcsos üzle ti könyveit zárta el egy óriási pénzszekrény mélyébe .
- Aggastyánok aggastyánja, tiszteletreméltó ükapám, megengedi véletlenül a rheumád, hogy egy hosszú gyalogsétát tehess velem?
Képesnek érzed a vén lábaidat arra, hogy az erdei házig elgyalogolj velük, va gy inkább egy meleg kendő meg egy tányér köménymagosleves után vágyódol?
Ha igen, úgy csak mondd ki bátran, reszkető ükapám és azonnal jó kis tüzecskét fogok rakni, amelynél a fájós térdkalácsodat fölmelegítheted .
Mihály megbólintotta a fejét - oly komolyan bólintotta meg, mintha Micike csupa szemenszedett bölcseséget mondott volna - aztán egy erélyes rándítással bezárta a pénzszekrény ajtaját .
- Ha öt percig vársz, akár a világ végéig is elkísérlek, kis pajtás , mert az összezsugorodott tagjaimnak csakugya n jól esik, ha egyszer már a kedvem szerint kinyújtóztathatom őket .
Csak fölugrom, hogy a felöltőmet, meg a köpenykédet lehozzam, mert az ilyen koratavaszi estén mi sem könnyebb ám, mint hogy az ember egy kiadós náthát szerezzen .
Mihály nevezetes volt arró l, hogy naphosszat akár ingujjban és hajadonfővel jár az üzlet körül , de este még a szomszéd utcába se mozdul ki felöltő nélkül, még a legerősebb kánikula idején se, hiszen a jó isten szándékait, az időjárásra nézve, sohasem tudhatja valójában a halandó e mber.
De Micike - újabb szokása szerint - ismét az orrára koppintott az óvatos, vén legénynek .
- A magad számára akár a bundát és a lábzsákot is lehozhatod, de nekem ugyan ne hozz köpenyt, mert visszakergetlek vele.
Nem szégyenled, hogy magadhoz akarod öregíteni a dédunokádat, aki kerek kétszáz évvel fiatalabb nálad ?
Mihály lehozta a felöltőt - a köpenykét is lehozta, - és öregurasan , tempós lépésekkel rótta Micike mellett a kisváros gyalogjáróját, mely már tele volt a penzionátusokkal és a szellőző úrikisasszonyok seregével.
A hangos esti korzó azonban hidegen hagyta Mihály lelkületét: kövér arca nyugodt marad a papos kemény kalap alatt - ezt a kalapot csak akkor viselte, ha a takarékpénztár ülésére ment, - nehéz cipői méltóságosan koppantak a kövezeten s d uplatokája fénylett a tiszta lelkiismeret öntudatától.
Mihály most egy sétáló püspökre vagy egy meditáló nagyprépostra hasonlított, akinek gondolatai mérhetetlen magasságban lebegnek a házak és az utcák fölött, amelyekben az önző köznapiság tanyázik.
A Mi c ike világos ruhája, mosolygó buzavirág szeme úgy elütött tőle, mint a pipacs a buzavetéstől s az ismeretlen bízvást azt hihette volna, hogy egy süldőlányt lát, akit jámbor gyóntatója az élet küzdelmeire előkészit.
De az ismeretlen szánalmasan tévedett vol n a; mert Micike magaviselete mindenhez inkább hasonlított, mint egy kolostori növendékéhez, a kinek kontya alatt istenfélő gondolatok rejtőznek .
- Oh, Mihály, ma se értem, hogy egy hideg fűszerüzletben töltöd napjaidat, ahelyett, hogy a kolostor térdeplőjén imádkoznál!
A jó isten is arra alkotott, hogy egy rideg cellában morzsold a rózsafűzért s csak vasárnap vídulj föl, mikor pompás tyúkleves kerül a refectorium asztalára.
Tudod, hogy sokkal komolyabb vagy, mint az öreg pap, aki a zárdában meggyóntatott be nnünket ?
Mihály bólintott és így szólott :
- Igen, gondoltam rá valaha, hogy szerzetes legyek, de szegény apám hallani se akart róla, hogy az üzletet otthagyjam.
A vén kőelefánt az oka, hogy nem mondtam búcsút mindörökre a földi örömöknek .
- Öreg pajtás, ne m mondanád meg, hogy mik a te örömeid itt a földön? - kérdezte Micike kiváncsian, miközben egy percig megállott sétájában, hogy tűnődő sógorán végignézzen .
Mihály behúnyta a szemét, mintha élete ösvényét fürkészőleg végigtekintené .
- A földi élettől nem szabad sokat várni, kicsikém, - mondta papos komolysággal és mégis rajongó tekintettel, mintha egy aranyos szószéken állna és ezer meg ezer ember figyelne egy nagy templomhajóban a szavaira.
- Az élet csak komoly kötelességekből áll és minden pillanatért há lát kell adnunk, mely fájdalmas szívünket földeríti.
Mi okom volna nekem, hogy a sorsom ellen panaszkodjam?
Meg van a munkám és a nyugalmas pihenésem, a jó szellemek tüzet gyújtanak számomra egy csöndes házban, asztalom fölött barátságos lámpa ég és az éjsz aka sötétsége oly lágyan borul fölém, mint a könnyű párnácska , melylyel megholt édes anyám betakargatott valaha.
Fáradtan alszom el, pihenten ébredek és öreg könyveim, melyeket az apám meg a nagyapám is olvastak valamikor , épp oly hűségesek hozzám, mint r é gi butoraim, a zegzúgos falépcső és a mozdulatlan kőelefánt, mely a harmadik nemzedék álma fölött virraszt a nap sugarában és az éjszaka sötétjében .
És nem vagy -e te is itt, kis pajtás, hogy egy magányos öreg ember életét földerítsd ?
Micike megbillentette asszonyos kalapját és a szeme hálásan és szeretettel és csodálkozó meghatottsággal pihent meg a komoly Mihály duplatokáján .
- Igen, - mondta halkan, - itt vagyok és itt is maradok számodra, te drága, te magányos, öreg ember !
Most kiértek a házak közül a sz ántóföldekre, melyeknek szélén már zöldelő bokrok sötétlettek és ujraéledt fák nyújtogatták ki boldogan karjaikat, mintha a tavaszi levegő őket is megrészegítette volna.
Tompafényű ezüstfátyol borult az útakra és a mezei házakra , kigyózó vízfolyások sie ttek valami ismeretlen messzeség felé, óriás jegenyefák kémlelték a távolt, ahova az aranyos nap nyugovóra tért és sötét hegyek olvadtak bele az alkonyat homályába, mely lassankint az egész világot elborította.
Édes és boldog és csodálatos harmónia lebegett a föld fölött és a kisváros ablakai titokzatos csillagoknak látszottak, melyek egy idegen égitest messzeségéből villognak át a földi nyugalom szigetére .
Az erdei háznál, mely voltakép egy schönbrunni mintára épített majorság volt, - a kisvárosiak ide rándultak ki vasárnap délután, - Micike megérintette Mihály vállát .
- Forduljunk vissza, mert Bábi megszid bennünket, mint a rossz gyermekeket.
Bábi tejfölös paprikás csirkével vár bennünket .
Szótlanul végigmentek az alvó szántóföldeken és az erdei ház lassanként beleolvadt a leszálló éjszaka sötétségébe.
A kisváros már elpihent, mire hazaértek, az utcákon alig járt ember, csak a városház előtt égett egy árva petróleumlámpa az oszlopos kandeláberben, melyet egy néhai agglegényének - a város egyetlen mecénásának - emlékére állítottak.
A falépcsőn ódon illatok áramlott a k feléjük, ódon illatok, melyek már a Takácsy néni életében belepték az emeletes sárga ház minden zúgát.
Az ebédlőben terítve volt már az asztal, egy nagy velencei vázában korai ibolyabokréta sötétlett, a muzsikáló óra élénken tiktakolt és az üvegszekrény b ől kiváncsian kémlelődtek ki a pirosszűrös pásztorok, a kik Mihályt valaha selypítő kisfiúnak látták .
Micike ledobta fejéről a kalapot, egy percre eltűnt a hálószoba sötétjében és csakhamar bő pongyolában tért vissza, aminőt a mézeshetes asszonyok szoktak viselni, hogy a haragos vén szakácsnőknek imponáljanak vele.
Micike leült az asztalfőre, fejét a könyökére támasztotta és elgondolkodva nézett egy pillanatig a lámpa lángjába .
Mihály, aki már felöltötte törökös kaftánját, most kiváncsian megkérdezte tőle :
- Vajjon min töprengsz oly összehúzott szemöldökkel, kis pajtás ?
Micike sokáig nem válaszolt, de az arca égett és a szeme csillogott és a tekintetéből valami különös boldogság sugárzott, mintha valami nagy és váratlan öröm érte volna.
És ekkor felemelte a fejecskéjét és így szólott :
- Nem furcsa -e, öreg Mihály, hogy egy idegen embert, aki távol él tőlem, az uramnak neveznek és hogy te, aki nekem szenteled az életedet, idegen vagy hozzám?
Hát nem inkább te vagy az uram, mint az a másik, akivel még sohase v olt egy közös gondolatom ?
Mihály felelni akart, de nem tudott, mert Bábi most behozta a paprikás csirkét .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE