ELTE regénykorpusz

Mindaz, a mit Eszther Dianának mondott, - igaz volt; ő a titkot Prágában tudta meg nagyatyjától, ki Rokiczanát gyermekkorában egy nagy betegségtől mentette meg s ekkor árulta el Lubart maga, ki megtudván leánya veszedelmét, álruhában oda sietett - az egész titkot.

Lubart feledvén fájdalmában az óvatosságot, gazdag igéretet tőn a zsidónak, ha gyermekét megmenti s midőn az orvos megütközését észrevette, nehogy annak találgatásai veszélyes sejtelmekre vezessenek, őszinte vallomást tőn s megvásárolta Lewynek némaságát.

Az öreg hiven megőrizte a titkot; csak Krakkóban , talán magának sem akarván kivallani közelgő végének előérzetét, - e tárgy volt egyike azoknak, melyeket Eszthernek felfedezett, gondolván igazi kereskedői számítással, hogy e titok jól használva, utolsó szükségben nem leend gyümölcstelen.

Maga Rokiczana előtt fel nem lőn fedezve atyja s anyja neve, mert csak úgy, ha Rokiczana valóságos leányának tartatik, igérte a prágai család hű gondoskodását .

Lubart, kinek merényei számos ellenséget idéztek elő, átlátta, mikép leányát nem hurczolhatván minden hadviseléseiben magával, nagyon őriznie kell titkát, nehogy valamelyik ellensége leányára tegye kezét - s e drága zálogot előnyök kicsikarására felhasználja.

Mikor a gyermek gyámanyját elvesztvén, a derék nő férjenek gondjaira maradott s Lubart látta, minő fölségesen fejlik ki testileg s lelkileg, ellenállhatatlan ösztönt érzett magában Dianávali nősülés által a gyermeknek nevet adhatni; valószinű, hogy e reménye, vagy inkább óhajtása nem maradt Rokiczana gyámatyja előtt titok.

Épen azon időben, mikor ezen tervezett, midőn kezdte hinni, hogy Dianát talán e lépésre bírhatja, halt meg hirtelen az egyetlen ember, ki Lewyn kívül a gyermek születése titkát tudta, Rokiczana gyámatyja.

A halál hirtelen, lóróli bukás következtében történvén, Rokiczana még fiatal, de férfias lelkű s szilárd jellemű bátyjának Zdenkónak felügyelete alatt maradott .

Imádásig szerette ez nővérét s róla majdnem jobban gondoskodott mint szülői, távolról sem sejtvén, hogy az nem testvére.

- Hogy ezt nem gyanította, azon körülményből megfejthető, mely már említve volt, hogy tudniillik akkor, mikor Lubart leánykáját , Zdenko szülőihez hozta, ez mint 11 éves fiu, egy kisebb városban végezte tanulmányait, s mikor nehány év múlva haza jött, Rokiczanát - kinek - e közbeni születéséről szülői őt tudósították - nővérének hitte s mint eddig egyedüli gyermek a háznál, az új vendégnek szerfelett örült.

Lubartnak nem sikerült valami olyat feltalálni, mi által leányáhozi atyai jogát törvényes alakban bebizonyíthatná.

Ő mindig az időtől várt, de Rokiczanának gyámszüléi a leányka jövője iránti gondoskodásból szükségesnek látták egy jámbor lelkésznek felfedezni az egész titkot s vallomásaikról irást is vettek tőle; kérvén őt, hogy a titkot, ha Rokiczana születéséről a homály le nem száll, óvja meg örökre magában.

Így állt Lubart viszonya Rokiczana iránt, mikor Kázmér király a szép hölgyet megismerte s mind az megtörtént, minek tanui valánk.

Lubartot inkább ez, mint bármi egyéb ingerelte fel Kázmér ellen s íme egyik főoka a halicsi vásár alkalmával történt bosszúnak; de a szégyen, mely gyermekén történt , fejti meg, hogy Lubart nem gondolt egyébre, mint bosszúra, s csak - miután a hölgy becsülete világi fogalmak szerint helyre volt állítva, ébredt fel ujra szivében a vágy Dianával szövetkezni.

Mindezt, hogy történetünknek kapocsul szolgáljon, ki nem hagyhatván annak szövegéből , térjünk vissza Esztherhez, ki, miként láttuk, magát fogolynak hitte, midőn a legfeltünőbb fölény gyakorlatába akart lépni, hogy Rokiczanát kézhez kerítse, mert nem kevesebb, mint ez volt terve.

- Fogva tehát! - kiáltott fel Eszther, midőn egyszerre zajos szóváltás hangzott, a folyosón léptek hangzottak s nehány percz mulva Herrmann és társa a betört ajtón át a czellába rohantak.

- Ah, kegyed az, Brzeslawszki és te Herrmann! - kiáltott fel Eszther.

- Mi vagyunk, - felelt az ifjabb, kiben e felszólítás után könnyen Herrmannra, Kázmér királynak hű és ügyes megbizottjára ismerünk.

Nem megfoghatlan, miként és mi okon jött ide, miután láttuk, hogy Eszther a királynak Rokiczanához írt levelét birta.

- Nincs veszteni idő, - szólt a másik, - mert a herczegnő sietve távozván, a munkások felügyelőjére bizta összeszólítani sok dolgosait s őrködni kegyed és felettünk, ha gonoszabb nem czéloztatik.

A nép gyűl, de a lárma-harang megkondítását avval gátoltam meg, hogy kötelét levágtam.

- Jól van, - mond Eszther, haladék nélkül folytatván utját; mert, hogy mindaz, a mit hallánk, nem a czellában egyedül, hanem Eszthernek onnani hirtelen kisietése után már a folyosón mondatott, alig szükség említenünk.

Mikor szabadba értek, Eszthernek fegyveres szolgája s a négy ló körül voltak véve , szerencsére kevesektől; mert a munkások a kolostor tulsó részén lévén elfoglalva , csak azok, kik a meszet vitték s ezek közt nők és gyermekek hallották Diana gondnokjának felszólítását, ki a levágott harangkötél mellől, egy sebbel vállán Brzeslavszky kardjától, ordítva rohant a munkások felé.

Ugyane pillanatban tört elő az erdőség homályából hat jól felfegyverzett lovas, emelt kardokkal rohanván a munkások csoportozata felé, kik a váratlan segélyt észrevevén , azonnal helyet csináltak Eszthernek s kiséretének.

Nehány percz mulva mindnyájan nyeregben ültek s a hölgy minden erőszakot megtiltván , sietve távoztak azon oldalra, honnan a hat fegyverest előrohanni láttuk.

Világos, mikép az eszélyes hölgy, a vakmerő vállalatot nem koczkáztatta, az akkori időkben igen is szükséges kiséret nélkül - s hogy - miként az ismeretes jelleme már magában indokolja, ellenséges esélyek nem voltak kifeledve számításaiból.

Míg ők gyorsan haladtak, a kolostor lelkésze, az építőmester - s a munkások összegyűltek, de későn - mert Eszther s kisérete gyors lovaikon eltüntek az erdő homályában.

Ugy látszik, hogy Eszther igen jó vezetőről gondoskodott; mert az erdei ösvények , patakárkok és szakadások, melyeken e kis számu, de a legveszélyesb szélsőségekre is kész csapat haladott, mutaták, hogy az út választásában kiállandák még az öreg Mladinnal is a versenyt, kit a vidékben s a rengeteg tévegei közt mindent tudónak tartott a nép.

Alig telt el egy óra e fáradságos lovaglás közben, midőn vadon sziklacsoportozat közelébe értek, hol részint az özön előtti kőképezetek, részint az itt őserdei alakban összesürüdött rengeteg védelme alatt, lovaiknak s maguknak biztos pihenési pont kinálkozott.

- Megálljunk itt, - mond Herrmann, ki, mikép sejtenünk lehet, ezen egész merény alkalmával a főtényező volt.

- Itt biztosan pihenhetünk, lovaink e szűk katlannak terén darab ideig legelhetnek s kegyednek, úrnőm, nem fog ártani, ha kinyugodván magát, arról gondolkozik, minek kellessék történni, mert gyanítom, mindnyájunk érdekében van, hogy elintézetlen ügygyel ne térjünk vissza.

Kegyed tudja, - folytatá Herrmann, - hogy főleg én fejemmel játszom, ha a király meghallja, a mi történt, vagy inkább, hogy semmi sem történt abból, a mit ő felsége akart.

Eszther az egész lovaglás közben annyira el volt mélyedve gondolatiba, mikép csak Herrmannal, ki, a hol a hely engedte, szorosan oldala mellett lovagolt, közlötte Dianávali összejöttének eredményéből azt, a mit és a mennyit szükségesnek vélt , minden egyebet elhallgatván.

Maga sem volt még tisztában az iránt, mit kellessék cselekednie, miután a dolog ily váratlan fordulatot vőn.

Most midőn mindnyájan megálltak s Eszthernek egy intésére leszállván lovaikról, ezek a nedvtelt zománczos fűvön kezdtek mohón legelni, Eszther a két lovaghoz fordult s oly nyugalommal, mintha semmi sem történt volna, szólt:

- Brzeslavszky, Herrmann, amott egy hűs forrást s moha-borított kőszeleteket látok .

Jerünk oda; hagyjuk embereinket a lovaknál s te Herrmann, mondd nekik, hogy tarisznyáikból vegyék elő az eleséget s falatozzanak, míg lovaink jól kipihenik magukat.

Nekünk sem fog pár falat s egy ital jó bor ártani.

E parancsot vevén Herrmann, az emberekhez sietett, kik éhes lovaik zabláit kifordították s lecsapván a lágy fűre fövegeiket s fegyvereiket, azonnal igen készeknek mutatkoztak Herrmann felszólítását használni s tarisznyáikból az e korban soha sem nélkülözhető utravalót előszedni.

Mihelyt Herrmann intézkedett, mire kevés percz elégséges volt, Eszthert és Brzeslavszkyt követte, kik leemelt fövegekkel csendesen közeledtek azon csurgóhoz , melyet Eszther említett.

Mihelyt oda értek, helyet foglaltak a mohos sziklákon, s Herrmann kitárta a kis tarisznya tartalmát, melyet valamelyik lováról a kiséretnek leemelt volt.

Egy serleg, alkalmasint igen jó bor a király pinczéjéből, volt a hevenyészett hideg lakoma főékessége.

Eszther önbizodalma, az őt egész életén át kisérő szerencsehit , melyet még a kudarczok sem valának képesek megingatni, - itt sem hagyta el.

A legjobb étvágygyal költötte el a rövid ebédet s miután a hűs forrás gyöngyeivel üdített szomján, a serleg tartalmából is vett magához egy kis ezüst pohárkával sziverősítésül.

Brzeslavszky legelfogultabb volt hármuk közől; pedig már csak azon körülmény, hogy Eszther számos tisztelői s hódolói közől épen őt választotta e kényes eljárásban segédül részesül, tanuskodik e férfiu bátorságáról s áldozó készségéről.

Herrmann ellenben, bár valóban életével játszott, ha hűtlenségét Kázmér megtudja s ki Eszthernek feltétlen híve volt, nem mutatott aggodalmat.

Ő igen jól tudta, mit és mennyit merhet s ez oka, hogy mihelyt a királytól elbucsúzott, nem Halicsba sietett , hanem feltörte a neki szóló levelet s megismerkedvén annak tartalmával s látván , mikép ha a király terve sikerül, Eszther uralkodását veszély fenyíti, pillanatig sem időzött, hanem megtévén gyorsan minden véletlenségre úti készületeit épen úgy, mintha semmi egyéb nem járna fejében mint a király megbizásában szigorú pontossággal működni, egyenesen Esztherhez sietett s neki a két levelet átadta s mindent elbeszélt, mi közte s Kazimir közt véghezment.

E felfödözés következménye lőn, mikép láttuk, Eszthernek gyors elhatározása felhasználni Rokiczana születésének nevezetes titkát, melyet eddig saját érdekében rejtegetett - s a dolognak elejét venni.

Ebéd után Eszther a pihenési időt arra használta, hogy találékony elméjének pillanatnyi nyugalmat se engedjen, hanem azt, mit gyors lovaglásának némaságában kiérlelt - rögtön foganatosítsa.

- Herrmann! - szólt a hölgy, - te, ki a királynak jellemét ismered s jól tudod tapasztalásból, minő gyöngéd hiusága van abban, hogy szeszélyeiben s előszereteteiben akadály által meg ne szégyeníttessék, tudni fogod azt is, mi vár reád, kinek eljárásodról jelentést kellend tenni.

- Nem szoktam semmit meggondolni, - szólt az ifju árnyával a szenvedélyességnek, - mikor arról van szó, kegyednek akaratát teljesítni, vagy oly szolgálatot tenni, mi által, ha nem többet, egy derült perczet okozhatok úrnőmnek.

- Ezt tudom, Herrmann, - mond Eszther, pillanatra az ifju vonásain nyugtatván fekete szemeit, - s épen úgy meg vagyok Brzeslavszky hűségéről s odaengedéséről is győződve .

Mindketten bátor, sőt vakmerő férfiak vagytok s én magam sem szoktam akadályoktól visszarettenni.

Diana azt hiszi, hogy győzött, segíteni kell e tévedésen.

- Hogyan asszonyom? - kérdé a két férfiu majdnem egyszerre.

- Rokiczanát kézhez kell kerítnünk, - felelt rögtön Eszther, - mivel nincsen kétség benne, hogy Diana valami rendkívülit teend; mit? nem tudom, de nem lehet késnünk.

- Kegyed azt hiszi, - kérdé Herrmann, - hogy Rokiczanát leányának vallja?

- Nem tudom, - viszonzá Eszther, - de miután már egyszer annak élete ellen tört, nem lehet kiszámítani, mi fog történni.

Ha kézhez keríthetjük Rokiczanát, átadjuk őt Lubart herczegnek, ki megőrzi a király minden közelítésétől.

- Ha Rokiczana Dianának áldozatja leend, a czél el van érve, - mond Herrmann, - s nem szükség egyebet tennünk, csak bevárni valami biztos helyen kegyed látogatásának eredményét.

- Ez igaz, Herrmann, - mond Eszther, - de egyet feledtél, a fődolgot, hogy az, a mit mondasz s a mit én is lehetőnek, sőt valószinűnek hiszek, végre is még a bizonytalanság határaiban van, s feleded főleg a herczegnő jellemét!

Nincs rettenetesebb bosszú, mint azé, ki évek óta mesterségesen felépített oltárt véd , melyen erényének s tisztaságának tömjéneztek.

Diana herczegnő, nem tudom , lelkiismerete furdalásaiból -e, vagy minek e korában a térítéseknek s vallási harczoknak annyi csudás példáját láttuk, vakhitből, de feltétlenül szent életre adta magát.

A megtiszteltetés a római pápa részéről s a szomszéd fejedelmek méltányló készsége őt térítési kezdeményeiben elősegítni, mind ez benne azon hiuságot idézte fel, melynek nem lehet halálosb döfést adni, mint egy nagy és pirulatos gyöngeség felfedezése.

Világos tehát, hogy ha e megszégyeníttetésnek kiteszi magát, minden törekedése az leend, engemet, a botrány előidézőjét megsemmisítni.

Ha Rokiczana meghal, ne kétkedjetek, Kázmér király azt hiendi, hogy én vagyok a gyilkos s Dianának semmi sem leend könnyebb, mint itt létemet bebizonyítni és saját tettét tanuk által reám fogni.

Nincs -e igazam, urak? - mond Eszther, - s nem oly világos, mint a napfény, hogy Dianának, ha Rokiczanát elveszti, azt csak az én rovásomra lehet tennie?

- Ez valószinű, - mond Brzeslavszky, kinek Eszther okoskodása nem oldotta meg minden kételyeit, de ki nem tagadhatta, hogy szavainak súlya nem csekély s Diana jelleméről itélvén, valószinű dolgot sejt.

- Nem tagadom ezt asszonyom, - folytatá a lovag, - de nem fogja -e Diana Rokiczanának elragadtatását is mint kegyed tettét kikürtölni, s nem leend -e Kázmér királynak ezer oka ezt elhinni s kegyedet, úgy mint Herrmann barátomat első bosszújában megsemmisítni?

Emlékezzünk csak vissza Bariczkára, az egyházi férfiura s ki a pápa parancsából s mint akaratának hirnöke küldetett a krakkói püspöktől ugyanazon helyre, hol kegyed még eddig mint királyné uralkodik vára s a király fölött.

- Helyes Brzeslavszky, - felelt Eszther sajátos mosolylyal s oly felsőséggel, mi meggyőzheté a két férfiut, mikép e hölgy nem fogja félig fel az ügyet, melynek egyszer tevékenységét szánta.

- Helyes, - ismétlé Eszther, - csak az a baj, hogy ti férfiak mindig erősek s elszántak, ha merész tettekről van szó, a lehetőségek és viszonyok megitélésében hátrább maradtok, mint mi hölgyek.

Mindenesetre gondja leend - úgy hiszem - Dianának Rokiczana eltünésének okát kitalálni, s tudtul adni a királynak.

Ez pedig perczig sem fog kétkedni e dolog valóságán, mert büszkeségemet ismeri és tudja, hogy én nem saját érdekemben, hanem egy nagy és szent czél kivitelére áldoztam fel, mit egyszer áldozni elég, hogy visszahozhatlan legyen.

De nem fogjuk Diana hirnökét bevárni, hanem magam leendek az, ki a királyt mindenről tudósítandom.

- Kegyed mindenről akarja a királyt tudósítani! s én mit mondjak? - kiáltott fel Herrmann, ki, miként látszott, ily fordulatát az ügynek egészen kifeledte számításaiból.

- Te, Herrmann, semmit sem fogsz tenni s bevárod, a mi jő.

Feltétlennek , határtalannak állítod mindig szolgálatkészségedet; erősíted, mikép a lehetlent lehetővé tudod tenni, hogy nekem egy derült pillanatot szerezz?

Nemde mondottad csak nehány percz előtt, és hányszor? s íme Brzeslavszky, ki nem értelmezi ily szabatosan hűségét, ki hű, elszánt, önáldozó szó és hímezés nélkül - hallgat!

- Nem magamat féltem, - mond Herrmann hévvel, - hanem kegyedet asszonyom! ha kérdem , mi leend belőlem? nem a királynak kimaradhatlan bosszujára czéloztam, mert ha kegyed mentve van, mit gondolok én magammal! hanem azt akartam mondani, mikép az által, hogy magát feláldozza, engemet is megsemmisítend.

Eszthernek egy fényes tekintete függött az ifjun, míg e szavakat mondotta, azután bájos mosoly szállt ajkaira, mint a korány első zománcza, élet és igézetteljes tekintet és mosoly! képes e tündér által minden örvény fölé hidat építeni.

- Jó Herrmann, - szólt azután szeliden, - hiszed -e, hogy fel tudnék oly embereket mint te , hű lélek, s e derék harczok fia, áldozni, hiuságból vagy önzésből? nem, nem ! számításom nem csal.

Magam mondom meg a királynak, hogy miután Rokiczanának élete másodszor volt veszélyeztetve, anyjának szégyene s szenteskedő hiusága által; ezt megtudván, hirtelen nem véltem jobbat tehetni, mint őt tulajdon atyja védelme alá helyezni.

- Ah! - kiáltott fel a két férfiu.

- Kezditek -e már sejteni, urak, hová czéloz tervem? - folytatá Eszther, - nem eddig van, halljátok tovább: Lubart, ha valaki - ugy ő - megőrzendi Rokiczanát attól, hogy miután a király nejének minőségében élt darabig, ne sülyedjen azzá, mi én vagyok.

De a mi én szándékosan maradtam, mert lehetnék más állásban is.

Én tehát veszélyes vetélytársamtól mentve vagyok s nem leend semmi könnyebb, mint a király háláját felidéznem magam, s irántad Herrmann -

- Irántam? - mond Herrmann kétkedő hangon, - hogyan? ez lehetlen.

- Lehetlen? - mond Eszther megvető mosolylyal, - de hagyjuk ezt, az én dolgom s eredményéből itélenditek meg, ha jól tudok -e számítani.

Legrosszabb esetben is felteheti -e valaki rólam, hogy ne legyek elővigyázó s óvatos azok megmentésében s védelmében, kiknek ragaszkodása s hűsége az egyedül biztos alap amaz ingadozó álláson, hová engemet a gondviselés mint czéljai egyikének vak és akaratlan eszközét helyzett.

Hagyjuk ezt, - ismétlé Eszther, - szóljunk arról, mikép fogjuk végrehajtani tervünket?

- Mi engedelmeskedni fogunk, asszonyom! - szólt a két férfiu.

- A merény vakmerő, - mond Eszther, - s azok közé tartozik - - ah nem hallasz semmit , Herrmann? - kiáltott fel egyszerre a hölgy, félbeszakítván beszédét.

- Kürt-jel! gondolom vadászok, - mond Brzeslavszky.

- Vagy üldözők, a bán emberei, kiket Diana herczegnő utánunk küldött, - szólt halkítván hangját Herrmann.

- Gondolod? - mond Eszther, hirtelen felkelvén üléséből.

- Ugy hiszem, - viszonzá a kérdett, azután felkiáltott: - Lóra, lóra! hirtelen , asszonyom; messze vannak még, a kürt hangjából itélek, csitt! amott jobbra felel egy másik kürt, most a harmadik! még egy negyed órai időzés s be vagyunk kerítve.

- Fel! - mond Eszther, legkisebb árnya nélkül az ijedtségnek, - azon uton, melyen jöttünk, lehetlen, hogy nyomunkba akadjanak, bár a lágy agyagban eddig lovaink patkói után nyomozhattak bennünket.

Brzeslavszky legelől ment, mintha az elsőséget e nyaktörő merényben senkinek sem akarná átengedni.

Közel a csurgóhoz, domborodó s bokrokkal benőtt sziklában keskeny ösvény kanyarodott lefelé a sürüségbe.

Oly meredek volt ez, s görelylyel lepett alja oly biztalan, mikép ahhoz érvén Brzeslavszky, rövid gondolkodás után leugrott lováról, intvén a többinek , hogy példáját kövessék.

Azon pillanat óta, hogy ez megtörtént s az erőteljes lovagnak vezérlete alatt a nyaktörő út ezen ösvény meredek kanyarodásain megkezdetett, az egész csapat óvatos vadászokhoz hasonlitott, kik minden neszt kerülnek, igyekezvén minél közelebb férni a vadhoz, melyet üldözőbe vettek.

Majdnem osztoznánk e fáradságban, e kifogyhatatlan koczkajátékában az akadályoknak s ügyesen kikerült bukásoknak, melyek e járatlan utakon, főleg lovas csapat haladása elé tüzik magokat, ha őket nyomról-nyomra kisérni akarnók.

Jósika Miklós

Eszther

FORDULAT.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jósika Miklós

Eszther

FORDULAT.